Pest Megyei Hirlap, 1963. június (7. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-11 / 134. szám

Nagykőrös kikapott Vecsésen Két ponttal vezet Szigetújfalu Múlt vasárnap Nagykőrös ül­lői döntetlen© miatt jobb gól- arányávai Szigetújfalu került az élre. A 27. forduló után Szigetújfalu már két ponttal vezet. A körösiek ugyanis alul­maradtak Vecsésen, míg Üjfalu gólzáporral diadalmaskodott a pilisiek felett. A többi találko­zó is hazai sikert hozott, csu­pán Abony tudott pontot el­vinni Ceglédről. Vecsés-—Nagykőrösi Kinizsi 2:1 (1:0) Vecsés, 1000 néző. V.: Badacso­nyi. A nagy becsvággyal játszó ha­zaiak a második félidő középső harmadától eltekintve végig irá­nyították a mérkőzést és a Kini­zsit csak a szerencse mentette meg a nagyobbarányú vereségtől. A körösieken az idényvégi fáradt­ság jelei mutatkoztak, amelyhez még a nagy tét miatti idegesség is hozzájárult. Kulcsembereik csődöt mondottak. Jellemző, hogy az el­ső félidőben csupán egy lövést küldtek kapura, azt is szabadrú­gásból. Szünet után játékuk né­mileg javult, de csak szépítésre futotta erejükből. A 65. perctől kezdve, amikor a hazaiak vissza­estek a sajatmaguk által diktált iramból, negyedórán át ízelítőt ad­tak valódi tudásukból, ekkor ér­ték el góljukat is. Az utolsó 10 percben ismét Vecsés kerekedett felül. A mérkőzés végig sportsze­rű keretek között zajlott le, kitű­nő játékvezetés mellett. G.: Békefi, Földi, ill. Toricska. Jó: Földi (a mezőny legjobbja), Békefi, Majláth, Trasszer, Siszler, fii; Vass, Csikós I, Aszódi, Lányi, Soós. percben újabb gólt eredménye­zett. Az utolsó 20 percben ki­egyenlítetté vált a küzdelem. A hazaiak megérdemelt győ­zelme a helyzetek alapján na­gyobb arányú is lehetett volna. G.: Vasadi, Burza, Hang, Holló, ill. Bogdán, Borsos. Jó: Burza, Kovács, Viczkó, ill. Peff, Zug- női, Bajcseff. Varga János Albertirsa—Ceglédbercel 3:1 (3:1) Albertirsa, 1200 néző. V.: Csá­szár. Kezdetben egyik csapat sem tu­dott tartós fölényt kiharcolni, a hazai támadásokban valamivel több tervszerűség volt. A 20. perc­ben Irsa megszerezte a vezetést. A 28. percben egyenlítettek a ven­dégek, de a félidő további részé­ben ismét elhúzott Albertirsa. For­dulás után végig egy kapura ját­szott a hazai együttes, de fölényét nem tudta gólokra váltani, főleg a ragyogóan védő Csilló jóvoltá­ból. A berceli csatársor nem tudta tartani a labdát, végeredményben megérdemelt hazai siker született. G.: Kukucska (2), Koska, ill. Mezei (11-esből). Jó: Fekete IV, Pikó, Koska, Kukucska, ill. Csilló, Schmidt. Fazekas Tamás Ceglédi Építők—Abony 2:2 (1:0) Cegléd, 200 néző. V.: Madarász. Igen változatos, kemény, jó ira­mú mérkőzésen az Építők techni- kásabb játékát a vendégcsapat lel­kesedése ellensúlyozta. Az Építők igen sok helyzetet hagyott ki a csatárok lassúsága miatt, a lelkes Abony rászolgált a döntetlenre. G.: Máté n, Nagy, ill. Gönczöl, Szabó. Jó: Deli, Hegedűs, Hajdú, ill. Válóczi, Retkes, Gönczöl. Váci Vasutas—Bag no (1:0) Vác, 100 néző. V.: Püspöki. A helyi fölény a 35. percben góllás érett. Később egyre jobban belelendült a jobb erőben levő Bag, szünet után szinte állandóan a váci térfélen folyt a játék, de az eredmény már nem változott. A bagiak két kapufát lőttek, ezen­kívül egy nagy helyzetet hagytak ki. A vasutasok a hajrában egy gyors ellentámadás során növel­hették volna előnyüket, de Kiss túl sokáig vitte a labdát. Vég­eredményben Bag döntetlent ér­demelt volna, a szünet után erő­sen visszaesett váciak ellen. Püspöki mindkét fél terhére so­kat tévedett. Az első félidő vége- felé a bagi Deme n-t állította ki túlszigorúan, s nem sokkal ké­sőbb a váci Nagy kiállításával „egyenlített”. G.: Liebhardt. Jó: Dobsonyi, Kiss, Liebhardt, Takács, ill. Aszó­di, Könczöl, Nagy I. B. L. 1. Szigetújfalu 27 17 8 2 56:21 42 2. Nagykőrös 27 17 6 4 62:32 40 3. Vecsés 27 15 6 6 61:36 36 4. Tököl 27 13 4 10 37:31 30 5. Monor 27 10 9 8 39:33 29 6. Üllő 27 11 6 10 43:43 28 7. Abony 27 10 7 10 57:51 27 8. Albertirsa 27 10 6 11 45:45 26 9. Gödöllő 27 9 7 11 41:42 25 10. Ceglédbercel 27 10 5 12 43:62 25 11. Ceglédi Ép. 27 9 6 12 50:46 24 12. Bag 27 8 6 13 40:50 22 13. Váci VSE 27 10 2 15 35:59 22 14. Dunaharaszti 27 8 5 14 31:50 2l 15. Pécel 27 7 5 15 25:44 19 16. Pilisi KSK 27 5 6 16 29:52 16 LABDARÚGÓ NB I Ferencváros—Szombathely 2:0 (1 :o). Szombathely, 16 000 néző. Va­sas—Dorog 5:2 (1:0). Fáy u., 8000 néző. Győr—Debrecen 1:1 (1:1). Debrecen, 14 000 néző. Pécs—Bp. Honvéd 2:2 (1:0). Pécs, 10 000 néző. Salgótarján—Szeged 5:0 (0:0). Sal­gótarján, 3000 néző. Tatabánya— MTK 2:1 (1:1). Tatabánya 8000 né­ző. 1. FTC 23 12 7 4 42:26 31 2. Ü. Dózsa 23 11 7 5 50:26 29 3. MTK 28 10 8 5 37:30 28 4. Bp. Honvéd 23 10 7 6 46:30 27 5. Dorog 23 8 9 6 33:27 25 6. Győr 23 10 5 8 36:30 25 7. Pécs 23 7 9 7 29:29 23 8. Tatabánya 23 8 7 8 24:26 23 9. Vasas 23 7 8 8 34:29 22 10. Szeged 23 8 6 9 14:33 22 11. Komló 23 6 9 8 24:34 21 12. Debrecen 23 5 9 9 27:43 19 13. Salgótarján 23 6 4 13 27:35 16 14. Szombathely 23 3 5 15 15:40 11 Régen volt már olyan gólokban bővelkedő forduló, mint szomba­ton és vasárnap. A 23. forduló hét találkozóján 31 gól esett, duplája az előző hetek eredményének. A gólrekorderi címért folyó ver­sengésben a fiatal Bene 4 gól előnyre tett szert Tichyvel szem­ben, előbbre lépett Machos, Du­nai H, GÖröcs, Kertes és Molnár is. Az élcsoport állása. 23 gólos: Be­ne (Újpesti Dózsa). 19: Tichy (Bp. Honvéd). 15: Povázsay (Győr). 13: Machos (Vasas). ll:Bödör (MTK). 10: Albert (Ferencváros) és Dunai II (Pécs). 9. Monostori (Dorog) és Göröcs (Újpesti Dózsa). 8: Kertes (Dorog) és Molnár (Debrecen). Továbbra is a 15. helyen Fekete József Tököl—Gödöllői Vasas 1:0 (0:0) Tököl, 450 néző. V.: Kabatek. Az első húsz percben két gól­helyzetet hagytak ki a hazai csa­tárok, a félidő befejezése előtt két perccel pedig Márton hibá­zott. Fordulás után a vendégek kezdtek jobban, nagy nyomás ne­hezedett a tököli kapura, ám a ra­gyogóan védő kapus, s a jól záró védelem mindent mentett. A 62. percben tököli szabadrúgás után Plausin érte el a találkozó egyet­len gőlját. A 70. percben a tököli Vas az oldalhálót találta el. rá hat percre a vendégek jutottak 11- eshez, de Rozgics n ezt Is védte. Gö­döllő hatalmas hajrát vágott ki, de nem volt szerencséjük. Kiegyenlített első félidő utón a második félidőben a vendégek Jobban játszottak. G.: Plausin. Jó: Rozgics rr (a mezőny legjobbja), Nikolicza. Ho- rák, Plausin, 111. Lauko, Sárréti, Kovács Lajos, Gácsér. Bundies Péter Monor—Pécel 2:0 (1:0) Monor, 650 néző. V.: Bencsik. A találkozó előtt hatalmas fel­hőszakadás zúdult a pályára, s az első 45 percben Is esett az eső. Így irreálissá vált a talaj, s ez döntően befolyásolta a játékot. Kilencven percen át mezőnyfölényben vol­tak a hazaiak, a vendégek csak elfutásokkal kísérleteztek. A pé- eeli védők túl keményen rom­bolták a monori támadásokat. A S0. percben K. Nagy 25 méteres bombája talált utat a péceli háló­ba, míg a második gól a 67. perc­ben esett. G.: K. Nagy (2, egyet 11-esből). Jó: K. Nagy (a mezőny legjobb­ja), Sáránszky, Fónyad I. ill. Vár- konyi, Talapa, Burján, Baráth. Szigetűjfalu—Pilisi KSR 7:1 (4:1) Szigetújfalu, 400 néző. V.: Ha­lász. A 14. percben az éllovas szerez­te meg a vezetést, rá két percre egyenlítettek a vendégek. Ez fel­rázta a hazlakat, s ettől kezdve ritkán látott szép támadásokat ve­zettek. A pilisi fiatalok végig sportszerűen, szemre szépen és jól játszottak, jó benyomást kel­tettek, de a formába lendült ha­zai csatárokat nem tudták lefé­kezni. Végeredményben a szigeti együttes ebben az arányban is megérdemelten nyert. G.: Vígh P. (4), Tóth L. (2), Ko­roknál, 111. Királymezei (11-esből). Jó: Igazvári (a mezőny legjobbja), Tóth L„ Vigh B., Pflumm K. Üllő—Dunaharaszti 4:2 (2:1) Üllő, 500 néző. V.: Tőth L. A hazai támadások már a má­sodik percben góllá értek. Ezután is hevesen rohamozott Üllő, de a helyzeteket sorra kihagyták a csa­tárok. Később alábbhagyott a kez­deti lendület, s a 22. percben egyenlített a DMTK. A 43. percben távoli lövésből ismét Üllő jutott előnyhöz, majd a szünet utáni nyomasztó hazai fölény az 55. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. Vtn.. Blaha Lujza tér 3 Egész nap hívható központi telefon: 343—100. 142—226 Gépirószoba (hívható 20 óráig): 140—447 — Belpolitikai és sport­rovat: 140—449 — Ipari rovat: 141—462 — Művelődési rovat: 141—256 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi Dosta- hlvataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hőnapra 11 forint A Csepel Autó csapatában ismét csatasorba állt a koráb­ban sérülése miatt hiányzó Kreisz és Kemény. Bár a ha­zaiak biztosan győztek, to­vábbra is veszélyes helyzetben vannak. A sereghajtó Kapos­vári Kinizsi ugyanis nagy meglepetésre idegenben nyert a Budai Spartacus ellen s a két 15 pontos közül az Autó jobb gólaránya révén áll a 15. helyen. A Kőbányai Lombik is nyert, s így győzelme ellenére nem léphetett előbbre a Pest megyei együttes. Csepel Autó—Moson­magyaróvári TE 2:0 (0:0) Dunaharaszti, 600 néző. V: Fehérvári. Cs. Autó: Kovács — Vigh, Kreisz, Kemény — Halász, Pintér — Belovai, Tajti, Stáhl, Rátkai, Kosztolányi. Nagy akarással kezdett az Autó, az idegeskedés miatt azonban több hiba csúszott játékába. Mosonmagyaróvár megerősített védelemmel ját­szott, s a sok támadás elle­nére az Autó nem tudott ered­ményt elérni. Pintér és Kosz­tolányi fejese centiméterekkel suhant el a léc mellett. Szü­net után még fokozódott az Autó fölénye. A 60. percben Kosztolányit elkaszálták, s 11- esből jutott előnyhöz a helyi együttes. Az MTE erőtlen pró­bálkozásai nem jelentettek komoly veszélyt. A hazai fö­lény ellenére csak a 89. perc­ben esett újabb gól, Belovai távolból a felső sarokba bom­bázott. A helyzetek alapján na­gyobb arányú is lehetett vol­na a helyiek győzelme, a lab­darúgók idegeskedése gátolta meg ezt. G: Tajti (11-esből), Belovai. Jó: Kreisz, Kemény, Pintér, Kosztolányi. 1. Csepel 27 20 5 2 62:17 45 2. Sz.-fehérvár 27 12 11 4 47:22 35 3. Dunaújváros 27 13 9 5 53:31 35 4. BVSC 27 14 6 7 40:38 34 5. Szállítók 27 11 8 8 32:26 30 6. Budafok 27 11 8 8 34:34 30 7. Győr 27 8 13 6 36:29 29 8. Oroszlány 27 9 11 7 44:37 29 9. Budai Spart. 27 8 10 9 29:35 26 10. Pécsi VSK 27 9 7 11 34:38 25 11. Zalaegerszeg 27 8 8 11 32:43 24 12. Mosonmagy. 27 6 11 10 33:39 23 13. EVTK 27 5 11 11 25:31 21 14. K. Lombik 27 6 4 17 22:56 16 15. Csepel Autó 27 7 1 19 27:43 15 16. Kaposvár 27 4 7 16 28:59 15 A Nyugati csoport további eredményei: Csepel—Budafok 3:0, K. Lombik—BVSC 2:0. Oroszlány—Pécsi VSK 3:2. Budai Spartacus—Kaposvár 1:2. Dunaújváros—Győri MÁV DAC 3:1, EVTK—Zalaeger­szeg 1:2, Székesfehérvár— Szállítók 3:1. Keleti csoport: Borsodi Bá­nyász—Diósgyőr 0:0, Ganz— MÁVAG—Debreceni EAC 0:0, Bp. Előre—Salgótarjáni KSE 0:1, Szegedi VSE—Eger 1:3, Szolnok—Ózd 0:2, Miskolc— Láng 1:1, Kecskemét—Bp. Spartacus 1:1, Nyíregyháza— Egyetértés 3:2, 1. Diósgyőr 27 16 8 3 48:17 40 2. Ózd 27 16 7 4 48:19 39 3. Miskolc 27 13 8 6 39:22 34 Nem háromnegyed négykor hanem szerda délután három­negyed háromkor gyülekez­nek a megyei if jűsági labda­rúgó-válogatott tagjai a Nyuga­ti pályaudvar kultúrváróter- mében, Innen utaznak a já­tékosok Dunakeszire, edző­mérkőzésre. Az 1963, évi férfi szabadtéri ké­zilabda-világbajnokság döntőjét Baselben bonyolították le, mintegy 14 000 néző előtt, az NSZK és az NDK válogatottjának részvételé­vel, A döntőt az NDK együttese szép játék után biztosan nyerte 14:7 (9:2) arányban. 3. Svájc. 4. Lengyelország. 5. Ausztria. 6. Hol­landia. 7. Izrael. 8. Egyesült Álla­mok. (MTI) Vasárnap délután a Kisstadion­ban került sorra a nagy érdek­lődéssel várt Magyarország—Szov­jetunió nő! kézilabda-válogatott mérkőzés, amelyet a magyar együttes 7:5 (6:2) arányban nyert. Bécsben mintegy 40 000 főnyi kö­zönség előtt Olaszország labda­rúgó-válogatottja barátságos mér­kőzésen 1:0 (0:0) arányban le­győzte Ausztria együttesét. Dub­linben az ír Köztársaság labda­rúgó-válogatottja 1:0 (1:0) arány­ban győzött Skócia ellen. Vasárnap Hamburgban befejező­dött a nagyszabású nemzetközi úszóverseny, melyen a vendéglá­tók csak egyetlen győzelmet ér­tek el, mégpedig a 200 méteres férfi mellúszásban. Dobál (200 m gyors), Csikány (200 m hát) és Egervári (400 m női vegyesúszás) szombati sikere után a második versenynapon újabb két magyar győzelem született Dobai és Len­kei révén. Igen értékes Egervári második helye a 100 méteres női pillangóúszásban a holland Ada Kok mögött. 100 m gyors: 1. Do­bai 56.3 mp. 400 m vegyes úszás: 1. Lenkei 5:13.2 p. A gdanszki vívó-világbajnokság­ra kilencnapos társasutazást ren­dez az IBUSZ sportirodája. Je­lentkezési határidő június 15. Je­lentkezés és érdeklődés az IBUSZ sportirodánál, Bp. V. kerület. Vö­rösmarty tér 5. szám alatt. (Tele­fon: 380—331) Pekingben Mi Csiu-csiu, 22 éves, 184 centiméter magas kínai atléta 10 000 néző előtt megtartott ver­senyen 218 centiméterre javította a kínai magasugró-rekordot. Eladó ingatlanok a nagykátai kirendeltség területén: Tápiószele: két szoba, konyha, éléskamra. mellék­épületekkel, pince, kút. villany van. 200 n-öl telekkel. Beköl­tözhető. Ára: 80 ezer forint. Tápiószentmárton: két szoba, konyha, speiz, előszoba, kam­ra. 300 n-öl telekkel. Beköltözhető. Ára: 150 ezer forint. Szoba, konyha, 500 n-öl telekkel. Beköl­tözhető. Ara: 28 ezer forint. Tápiósüly: szoba, konyha, mel­léképületekkel. 200 n-öl telekkel. Beköl­tözhető. Ara: 20 ezer forint. Két szoba, konyha, speiz. fürdőszoba, kamra, pince, 1160 n- öl telekkel. Ara: 200 ezer forint. Két szoba, konyha, éléskamra, 200 n-öl telekkel. Kút. villany van. Beköltözhető. Ara: 40 ezer forint. Maglód: két szob^, konyha, előszoba. veranda, személyzeti szoba, fürdőszoba, éléskam­ra. 260 n-öl telekkel. Beköltözhető. Ára: 140 ezer forint. Érdeklődni lehet: PIK IV.. Nagykáta, Bajcsy-Zs. u 22. sz. A Fővárosi Szerelő- ipari Vállalat VII., Sa­jó u. 4—8. sz. (Garay tér mellett) nagy-buda­pesti munkahelyre villany-, víz- és fűtés- szerelő szakmunkások mellé segédmunkáso­kat keres, azonnali felvételre. Munkás- szálló van« Gépkocsihoz belső­külső védőhuzatot 6 napon belül készí­tünk, hozott és saját anyagból. Pest me­gyei Vegyi és Kézmű­ipari Vállalat. Buda­pest, IX.. Tompa u. 30. sz. (Páva u. sarok). Telefon: 138—805. Ipari tanulókat kőmű­ves és ács szakmában szerződtet a Budapes­ti Építő és Elemgyár­tó Ksz. 8 általános is­kolai végzettséggel és 30 km-es körzetben állandó lakással ren­delkezőket. Jelentke­zés: Bp., XVm.. Hen­gersor u. 73. személy­zeti osztályon, a 42-es villamos kispesti vég­állomásánál. tizennyolc éven felüli női és férfi dolgozókat konzerv­ipari szezonmun­kára. Vidéki dolgo­zóknál tanácsi Iga­zolás szükséges. Üzemi étkezést biz­tosítunk. munkás- szállás nincs. Je­lentkezés szerződés céljából: Duna Konzervgyár-. Bp.j X. Gém u. 4. Hét­köznap: 8—15-ig. szombaton 12-ig. Egy db 125-ös Csepel és egy db 250-es NSU motorkerékpár eladó. Cegléd. Damjanich utca 27. Eladó beköltözhetően két szoba. konyhás családi ház, mellékhe­lyiségekkel, . 1200 n-öl telekkel, fizetési ked­vezmény a megegye­zés szerint. Cím: Ceg- lédbercel, Arany Já­nos utca 5. Eladó egy új Diamant és egy Torpedó német férfikerékpár. Nagy­kőrös I., Hétvezér u. 2. Erdélyi nagykapu el­adó. Monor. Dobó ut­ca 8. __________________ A zonnali belépésre keresünk egy fő SZTK-ügyintézésben jártas, önálló bérel­számolót és egy fő gyors-gépírónőt. Pest megyei Faipari Válla­lat, Solymár, vasútál­lomás mellett. Utazási idő Nyugati pályaud­varról 35 perc. Tel.: 167—842, főkönyvelő­ség ___________________ G yakorlattal rendel­kező technikust azon­nali belépésre felve­szünk. Jelentkezni személyesen, vagy írásban a következő címre: Mü. M. 204. sz. Iparitanuló Intézet, Vác. Temető út 6. Lakatos tanul ót felve­szek. Újpest, Árpád út 86. Vereczky. Tanya 800 négyszögöl területtel eladó. Nagy­kőrös. III. járás. Han­gács-dűlő. 113. Érdek­lődni : Szabadszállási út 18. Papp Dénes. Beköltözhető szoba- konyhás családi ház eladó. Nagykőrös, Szolnoki u. 143. _____ V illanyszerelőket, víz- szerelőket. központifű­tés-szerelőt, ácsokat, festő szakmunkásokat műköveseket; kőmű­veseket és segédmun­kásokat budai mun­kahelyekre azonnal felvesz a Budapesti Építő és Elemgyártó Ksz. Jelentkezés: a 42- es villamos kispesti végállomásánál. XVIII. ker.i Hengersor u* 73. CSAK KARTAL A labdarúgó NB m-ban bár négy csapatunk játszott otthon, csupán három pont termett a Pest megyeik számára. Csak Kartal nyert, a Ceglédi Vasutas pedig döntetlenül végzett a sereghajtó val. A Váci Vasas, s a Pilisi Bá­nyász hazai pályán, míg Szent­endre és az SZTK idegenben ma­radt alul. Északközép csoport Pénzügyőrök—Szentendrei Hon­véd 3:1 (1:0) Pasaréti út, 400 néző. V.: Szár. Szentendre: Vadnai — Gazdag, Bogár, Várnai — Tisza, Kovács — Rajna, Zsinka, Doroszlay, Po­pov, Kuszenda. Indokolatlan 11-esbŐl szerzett ve­zetést a 40. percben a Pénzügy­őrök. Fordulás után az 53. perc­ben egyenlített a Honvéd, s állan­dósult fölénye. A 65. percben Ti­szák tokszalagszakadást szenve­dett, majd rá 6 percre tovább csök­kent a szentendrei csapat létszá­ma. Kovácsot lalpalásért kiállítot­ta a játékvezető, míg ellenfelét nem, pedig közösen „talpaltak”. Kilenc emberrel már csak véde­kezett a Honvéd, s „fedezetpár nélkül” az utolsó 7 percben szen­vedett vereséget. A sereghajtó Pest megyei együt­tes igen jól játszott, győzelmet ér­demelt volna. G.: Kuszenda. Jó: Tisza, Kuszen­da. Izzó—Pilisi Bányász 2:0 (2:0) Pilisvörösvár, 600 néző. V.: Var­ga II. P. Bányász: Mariok — Nick II, Hau, Krupp — Nick I, Vízvári — Markos* Gechter, Sodró, Huj II, Kimmel. Hatalmas iramú találkozón az első 10 percben Markos két biztos gólhelyzetet hagyott ki, mindkét alkalommal a kapu mellé lőtt. A 15. percben egy távoli lövésre ket­ten mozdultak, Mariok a kapus, és Krupp, a hátvéd. Krupp elfejelte a labdát, amely a 16-oson álló Iz­zó csatár elé került, s 6 az üres kapuba lőtt. Ezután nagy nyomás nehezedett a vendégkapura. A 23. percben ll-eshez jutott a Bányász, de Markos a kapus kezébe rúgta a labdát. Pár percre rá korszerű támadás végén érte el az Izzó má­sodik gólját. Ezután Markos meg­sérült, s a továbbiakban csak sta­tisztált. A csonka hazai együttes a második félidőben hiába került mezőnyfölénybe, támadásai a ka­pura veszélytelennek bizony úi- tak. A játékvezetőhármas kitűnően működött. Jó: Mariok, Hau; Gechter, Kim­mel. Traktorgyár—Szigetszentmiklós 1:0 (0:0) Kispest, Hengersor u.* 300 néző. V.: Dudás. A 70. percben Pető (SZTK) kiál­litva. 1. Traktorgyár 26 15 7 4 63:27 37 2. III. k. TTVE 26 14 6 6 38:28 34 3. Izzó 26 12 6 8 34:25 30 4. Esztergom 26 9 11 6 37:27 :-<> 5. Elektromos 26 8 13 5 40:34 29 6. Pénzügyőrök 26 12 4 10 42:32 28 7. Tokod 26 9 9 8 29:27 27 8. SZTK M 9 9 8 34:37 27 9. UFC 26 8 10 8 36:39 26 10. Ercsi 26 9 6 11 37:34 24 11. Annavölgy 26 10 4 12 38:57 24 12. Nyergesújf. 26 8 6 12 25:35 22 13. Pilisi B. 26 8 6 12 25:47 22 14. Kerámia 26 6 9 11 29:33 21 15. Sárisáp 26 7 5 14 28:40 19 16. Szentendre 26 8 1 17 39:52 17 A csoport to\-ábbi eredményei: UFC—Nyergesújfalu 3:0, Elektro­mos-Kerámia 3:2, Tokod—Anna* völgy 3:0, Ercsi—Esztergom 1:1, Sá­risáp—III. k. TTVE 2:0. Északi csoport Kartali Kinizsi—Autótaxi 3:0 (1:0) Kartal, 500 néző. V.: Tóth A. K. Kinizsi: Podlaviczky — Tas- nádi dr., Gábor, Braun — Angyal, Varga — Huszár, Nagy Jenő, Mud- ri, Szabó, Kemény. Az első tíz percben öt hatalmas gólhelyzetet hagyott ki a hazai csatársor, majd kiegyensúlyozot­tabbá vált a játék, de továbbra is Kartal irányított. A 40. percben 11- esből szerezte meg a vezetést, majd az 50. percben már 2:0-ra vezetett a Pest megyei együttes. A n. félidőben egyoldalú játék folyt, a hazaiak állandóan roha­moztak, s a 75. percben az előre­húzódó Tasnadi dr. állította be a végeredményt. A győzelem nagyobbarányú is lehetett volna, a gyenge napot ki­fogó fővárosi együttes ellen. G.: Kemény (2. egyet 11-esből)* Tasnádi dr. Jó: Angyal, Varga* Kemény. Nagybátonyi Bányász—Váci Vasas 4:2 (2:2) Vác, 500 néző: V.: Karádi. V. Vasas: Jakus — Pindes, Neu- gan, Kreidl — Márton, Madár —♦ Balogh, Vasvári, Csitári, Steidl* Jakab. 15 perces hazai rohamok után a vendégek szerezték meg a veze­tést, ám a Vác „fordított”, s a 35. percben már 2:l-re vezetett. Azon­ban ezután fokozatosan vissza­esett a Vasas, s Nagybátony még az első félidőben újból egyenlíte­ni tudott. Fordulás után a vendé­gek jobb erőnlétükkel felülkere­kedtek, s a 65., valamint 70. perc­ben elért góljaikkal biztosan győz­tek. A játékvezetés kifogástalan volt. G.: Vasvári, Pindes. Jó: Pindes* Kreidl, Madár. Pál János 1. Nagybátony 26 19 3 4 54:19 41 2. KISTEXT 26 15 7 4 43:23 37 3. Baglyasalja 26 14 8 4 38:20 36 4. Kisterenye 26 13 9 4 48:26 35 5. Tehertaxi 26 13 8 5 52:29 34 6. Ikarus 26 14 6 6 47:28 34 7. Vác 26 9 11 6 37:31 29 8. Petőfibánya 26 8 9 9 34:38 25 9. Sashalom 26 9 4 13 39:41 22 10. Statisztika 26 9 4 13 40:47 22 11. Autótaxi 26 7 5 14 47:66 19 12. Kartal 26 5 8 13 24:40 1* 13. Chinoin 26 4 9 13 35:46 17 14. Hajógyár 26 3 11 12 30:46 17 15. Zagyvapálf. 26 7 2 17 23:55 16 16. Dinamó 26 4 6 16 21:57 14 A csoport további eredményei: Tehertaxi—Hajógyár 1:1, Chinoin— Sashalom 2:0, Ikarus—Baglyasalja 0:0, Dinamó—Zagyvapálfalva 2:1* Petőfibánya—Statisztika 4:2, Kis- terenye—KISTEXT 3:1» Délkeleti csoport Ceglédi VSE—Szarvasi Spartacus 1:1 (1:0) Cegléd, 400 néző. V.: Pengő. CVSE: Hamza — Kiss, Gyikó I, Kozma — Darázs, Oláh — Kubinyi, Pintér, Dani, Liptai, Halmi. A ceglédiek számára már nem jelentett tétet a mérkőzés, hiszen nem eshet ki az együttes. Épp ezért teljesen megfiatalítva lépett pályára a Vasutas. Az első félidő­ben ötletesen játszott, több szép.* tetszetős támadást vezetett, s a vezetést is megszerezte. Szünet után a vendégcsapat kerekedett felül, s a 62. percben egyenlített. A hátralevő időben egyik fél sem tudott tartós fölényt kiharcolni, in­kább mezőnyben folyt a játék. G.: Liptai. Jó: Gyikó I. Kecskeméti Mihály 1. Gyula 27 18 5 4 68:26 41 2. Szolnok 27 17 6 4 49:19 40 3. J. Lehel 27 13 6 8 49:32 32 4. Kecskemét 27 13 2 12 32:29 28 5. J. Vasas 27 10 8 9 31:29 28 6. Békéscsaba 27 10 8 9 47:45 28 7. Szeged 27 7 12 8 31:28 26 8. Mezőhegyes 27 10 6 11 41:43 26 9. Martfű 27 12 2 13 45:49 26 10. Törökszentm. 27 11 4 12 26:42 26 11. Csongrád 27 10 5 12 38:39 25 12. Hódmezőv. 27 10 5 12 42:49 25 13. Orosháza 27 8 8 11 22:34 24 14. Makó 27 6 10 11 32:42 22 15. Ceglédi VSE *! 7 7 13 30:42 21 16. Szarvas 27 3 8 16 19:54 14 A csoport további eredményei: Szegedi Építők—Jászberényi Lehel 2:3, Martfű—Gyula 1:3, Makó— Kecskeméti TE 0:1, Békéscsaba— Orosháza 1:0, Jászberényi Vasas- Szolnoki MTE 0:1, Hódmezővásár­hely—Törökszentmiklós 0:0, Csong- rád—Mezőhegy ep 1:#. Tizenhét telitalálat a totón A vasárnapi totó-fordulóban ti­zenhét pályázó ért el telitalálatot. Nyereményük egyenként 16 308 fo­rint. 11 találatos szelvény 297, tíz- találatos 3574 darab akadt. Előb­biekre 933, utóbbiakra 103 forin­tot fizetnek szelvényenként. A 23. heti eredmények: törölve» x, 2, 1, x, X,. 2, 1, x, x, 1, 2, 1. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Két darab gümőkór- mentes fejőtehén el­adó. Cegléd, Malom­tószél 16. ______________1 V íkendház szétszed­hető, fűthető, WC, mosdószekrény. be­építve 9000-ért eladó. Petőházi Mihály, Al­bertirsa. Pesti út 10. Eladó ház. X. kér.. Bajza utca 417, nagy kerttel, olcsón. beköl­tözhető. Porta eladó. érdeklő­dés Rét utca 18. szám alatt. Azonnal beköltözhető ház. kedvezményes fi­zetéssel eladó. X. kér. Kőrisfa utca 3. Ér­deklődni lehet: Alkot- mánv utca 1. alatt. Gyermekszerető, tisz­ta háztartási munká­ban jártas megbízható alkalmazottat keres sürgősen bentlakással. Dr. Kiss Mihály Ceg­léd Cifra kerti Állami Gazdaság.______________ Festmények és fény­kének keretezését rö­vid idő alatt is válla­lom. Mátyás király U. 2. Dohány utca 2. számú norta eladó. Értekezni lehet Dessewffv utca 61 alatt (volt Homok utca). _________________ T okozott niros Pannó­nia eladó Kéz utca 2. szám alatt, mely ház eladó, felerészben is. Szőlő-gyümölcsös 1101 n-öl. príma, Cegléd mellett, betegség miatt sürgősen eladó, lak­ható házzal. Érdeklőd­ni: Budapest, VTL, Al­sóerdősor 3.; ül. 26. Récsey. ________________ Á ramvonalas mély gvermekkocsi úiszerű állapotban, matraccal eladó. Cegléd Marx Károly utca 8.. II. 5. Faragott hálószoba bútor olcsón eladó. Cegléd. Marx Károly utca 8., II. 5.________ V I. Bodrog utcában oorta eladó részletre, is. Értekezni Arany utca 21.________________ Beköltözhető a város belterületén, úi OTP- ház eladó. Érdeklődni lehet a Ceglédi Nyom­dában.__________ 800 n-öl kaszálható rét haszonbérbe kiadó. József Attila L Egy négyéves hasas tehén eladó. Cegléd, IX., Remete utca 5 /a» Idős házaspár bejáró­nőt keres fél napra é Kossuth Ferenc utca 13.____________________ I dős, beteg nő mellé bejárónőt keresünk. Cegléd. Körösi út 32. Telepes világvevő rá­dió. tangóharmonika két hangváltós, Welt­meister eladó. HL? Bem-köz 5. Képesített tsz-könyve- lőnő elhelyezkedne. Cím a Ceglédi Nyom­dában. Üvegajtók, ablakok; asztalok eladók. Ceg­léd, Búvár utca 1* alatt. özvegyi nyugdíjam megállapítása céljából keresem azokat a baj­társakat. akik férjem­mel, id. Falusi József­fel 1945-ben a János- hazi fogolytáborban együtt voltak, özv. Falusi Józsefné, Ceg- léd. II. Retek u. 9. sz. Bcrva-motor eladó. Cegléd, Tömörkényi István u. 46.

Next

/
Oldalképek
Tartalom