Pest Megyei Hirlap, 1963. június (7. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-27 / 148. szám
19B3. JCNTT'S 27, CSÜTÖRTÖK PEST ilEC.VEI Váckisújfalun minden fiatal KISZ-tag és minden KISZ-ista részt vesz az ISZM-ben A KISZ aszódi járási végrehajtó bizottsága legutóbbi, szerdai ülésén részletesen értékelték a váckisújfalui KISZ-szervezet munkáját. A vb-ülést megelőző egyhetes vizsgálat elsősorban az ifjúság a szocializmusért mozgalom (ISZM) helyzetét, a KISZ-szervezet és a párt-, valamint tömegszervezetek • kapcsolatát mérte fel. A járási végrehajtó bizottság elismerően állapította meg, hogy a váckisújfalui KlSZ-vezetők jól dolgoztak: a község valameny- nyi 14—26 év közötti fiatalja tagja a KlSZ-szervezet- nek, s mindannyian részt vesznek az ifjúság a szocializmusért mozgalomban. Az alapszervezet vezetői igyekeztek a helyi lehetőségekhez alkalmazni a mozgalom követelményeit, s ennek köszönhető, hogy mind 1961- bem, mind pedig 1962-ben valamennyi résztvevő teljesítette a próbázások feltételeit; a parsBztfiatalok a községiben, a bejáró munkások pedig munkahelyükön. Követésre méltó az alapszervezet vezetőségének az a kezdeményezése, hogy kapcsolatot alakított ki a fiatalok munkahelyével, a különböző ipari üzemekkel, ahonnan rendszeres tájékoztatást kap gazdasági és mozgalmi munkájukról. Másutt — még nagyobb községekben is — gyakori probléma, hogy a helybeli termelőszövetkezet vagy a község vezetői nem tartanak igényt a fiatalok társadalmi munkájára, nem bízzák meg őket feladatokkal. Ilyen gondok Váckisújfalun ismeretlenek: a községi vezetők szívesen kérik az ifjúság segítségét s elégedet| tok munkájával. 1961-ben a : fiatalok segítettek a műve- j lődési ház helyreállítási ! munkálataiban, tavaly fő- j ként a termelőszövetkezet- j ; ben dolgoztak, az idén pedig i már két és fél ezer forint ér- j I tékű társadalmi munkát vé- j j geztak. A tanulási követelmények-, kel kapcsolatban a vizsga-1 lat megállapította, hogy a \ KISZ-tagság teljes létszámban \ \ részt vett a politikai okta- j tásban. Az állami oktatás j I iránt azonban koránt sincs ek- : kora érdeklődés — mindösz- : sze ketten tanulnak a mező- ; | gazdasági szakiskolában — | pedig valamennyi fiatal ál- ! talános iskolai végzettséggel I rendelkezik, tovább tanulásának tehát nem lenne sem- \ mi akadálya. ) örömmel nyugtázta a já- j rási végrehajtó bizottság azt a fellendülést, amit az utóbbi j esztendő hozott a vácidé-j ! újfalui KISZ-isták kulturá- j í lis tevékenységében. Czeba Józsefnek, a művelődési ház \ I igazgatójának irányításával j ! színjátszó csoport alakult, í ( amely jó helyezést ért el! : a kulturális szemlén. A kul- i í lurális munkában a KISZ-j I szervezet állandó segítségre j számíthat a nőtanácstól, a: termelőszövetkezettől, és a pártszervezettől. Általaiban a párt- és tömegszervezetek, ■valamint a KISZ-isták együttműködése minden tekintetben példamutató. Sportéletről néhány évvel ezelőtt még nem lehetett beszélni a községben. S abban, hogy ma már önálló sportkörük van, hogy 1961 óta évente megrendezik a spartakiádot, hogy a labdarúgó-mérkőzések szünetében rövid atlétikai bemutatókkal szórakoztatják a nézőket, nagy érdeme van az ifjú- j sag a szocializmusért moz- : gálámnak. A járási KISZ végrehajtó bizottság, összegezve a ! vizsgálat tapasztalatait, megállapította, hogy a váckisújfalui KISZ-szervezet tagjai és vezetői megérdemelt megbecsülést szereztek községünkben a fiataloknak. Fo- I gyatékosságként csupán azt j lehet megemlíteni. hogy évek óta mindössze egyetlen KISZ-tagot vettek fel a . helyi pártszervezet tagjainak sarába. A párt- és a KISZ- ] vezetőség céltudatosabb poli- i tikai nevelőmunkájával ezt i a mulasztást mielőbb pótol- j ni lehet — és kell is! mm nap 1963. június 27., csütörtök, László napja. A nap kél 3,48 órakor, nyugszik 19.45 órakor. A hold kél 10.12 órakor, nyugszik 23.41 óraikor. Várható időjárás: Kisebb felhőátvonulások. Néhány helyen, főként az ország északi felében kevés eső. Mérsékelt, időnként élénk szél, délnyugati és észak- nyugati irányból. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 24—27 fok között. A rádió és a televízió mai műsora kossuth-rAdió 8.10: Dallal — tánccal a világ leörül. 8.55: Édes anyanyelvűnk. 9.00: Az ifjúsági rádió irodalmi pályázatának jutalmazott művei. 9.59: A szegedi Zeneművészeti Szakiskola leánykórusa énekel. 10.10: Napirenden 10.15: Filmdalok. 10.35: Petőfi Sándor szerelmes verseiből. 10.55: Zenekari muzsika. 11.32: Az emberi test titkai. Érzékszerveink. III. 12.15; Tánczenei koktél. 13.00: Egy hónán a világgazdaságban 13.10: Hétfőtől — szombatig. 14.10: Kamarazene. 15-05: Heti könyvszemle. 12.25: Könnyűzene. 10.10: Részletek zenés színjátékokból. 17.10: öt hét Indonéziában IV. 17.20: Muzsikáló könyvek. 18.10: Beszélgetés Papp János belügyminiszterrel. 18.20: Népdalcsokor. 18.40: Ifjú figyelő. 19.00: Könnyűzenei híradó. 20.25: Puccini: Bohémélet. Négyfeivonásos opera. 21.04: A szerelem művészete, 21.15: Az operaközvetítés folytatása. 22.15: Mai szemmel. 22.25: Az operaközvetítés folytatása. 22.55: Tengerészek oltalimazóia. Rádiónovella. 23.18: Tánczene. 0.10: V erbunkosok. PETÖFI-RÁDIO 14.00: Részlet Erkel: Bánk bán cimü operájából. 14.25: Népi zene. 15.05: Brémai Mozart-fesztivál, I 1962. 16.33: A külföldi sajtó hasábjairól. 16.43: A Munkásőrség Központi Férfikarának űj felvételei- j bői. 17.05: Ajándékműsor a falu j villamosítóinak. 17.55: Az Hiúsági j rádió műsora. 18.15: A gyermelt- ] rádió műsora. 18.40: Brahms: Uí ! szerelmi dalkeringők. 19.05: A próféta harangjai. Rádiódráma. 30.17: Gát József csembalózik. 20.27: Közgazdász szemmel a Szovjetunióban. Hl. 20.37: Élőszóval — muzsikával. 22.57: Galoppversenyeredmények. URH 18.30: Hírek. 18.40: Könnyűzene. 19.17: Zenekari muzsika. 20.25: Esti sugárkoszorú. Emlékezés Tóth Árpádra. 21.10: Zongoramuzsika. 21.45: Tánczene 22.30: Hírek. TELEVÍZIÓ 17.20: Hírek. 17.30: Orosz nyelvlecke haladóknak. 17.55: Kicsinyek műsora. 18.25: Kalandozás Ibériától Cyprusig. (Filmösszeállítási. 19.05: Telesport. 19.30: Tv-hlradó. 19.45: Szép álmokat, gyerekek. 19.55: Mai vendégünk . . . Papp János belügyminiszterrel beszélget Szepesi György. 20.10: A jövő hét műsora. 20.20: Mindenért fizetek (Magyarul beszélő szovjet film.i 21.30: Zenélő órák. Muzsikál az élet.. . 22.30: Hírek. Tv-biradó (ismétlés). — Naponta közlekedik már a hajó a szentendrei Duna-ágban, Budapest—Esztergom között. Vác és Esztergom között csak munkaszüneti napokon jár hajó. A Dunakanyarban Dömöstől Visegrád és Nagymaros érintésével 20 órakor indít sétahajót a MAHART, szombaton és munkaszüneti napokon Esztergomból is indul sétahajó 20 óra 30 perckor. — Konferenciára készülnek az amatőr csillagászok. A tervek szerint az első magyar amatőr csillagász konferenciát szeptember első felében rendezik meg az országos csillagászati hét keretében Szentendrén. — Pest megyei jelentkezőket is felvesz a Budapesti Orvostudományi Egyetem II. sz. Gyermekklinikáján működő csecsemő- és gyermek- ápolónőképző iskola. Felvételre jelentkezhetnek 17—32 éves korig, akik a nyolc általános iskolát jó, vagy jeles eredménnyel elvégezték, vagy érettségi bizonyítványnyal rendelkeznek. A jelentkezéshez szükséges iratok: iskolai bizonyítvány, szül. anyakönyvi kivonat, orvosi bizonyítvány, kérvény és önéletrajz. Jelentkezési határidő: július 10. Budapest, IX., Tűzoltó u. 7—9. Az iskola kétéves, vidékieknek kollégiumi elhelyezést biztosítanak. — Elhunyt Gödöllőn idős Ceczulics János. A 77 éves kommunista a Tanácsköztársaságtól kezdve dolgozott Gödöllő felemelkedéséért, képviselte a község lakóinak érdekeit. — Szokolyán született Mányoki Ádám, I. Rákóczi Ferenc arcképfestője. A kis község nagy szülöttjének életét most dolgozza fel egy lelkes váci középiskolai tanár könyvalakban. — Megyénkben is rövidesen befejezik a tél okozta úthibák kijavítását. Július elejére szerte az országban végeznek ezzel a munkával. Emellett — számítások szerint — a közúti forgalom év végéig körülbelül ezer kilométer hosszú korszerűsített úttal gazdagodik. — Nem adta meg a gyalogosoknak járó elsőbbséget Tóth Vendel, 49 éves érdligeti gépészkovács. CA 40—37 számú személygépkocsijával Pesten, a Budafoki úton elütötte Szabó Mihályné 28 éves segédmunkást, akit a mentők kórházba szállítottak. — Eddig csak künkért készítettek, de már gyártják a cementet is a DCM nemrégiben üzembe helyezett első üzemegységében. Jövő hónapban indul útnak Vácról az első cementszállítmány. — Tanácstagi beszámolók és fogadóórák. Garai Gyu- láné, megyei tanácstag június 28-án 17 órakor Törökbálint községben, Lapka Sán- dorné, megyei tanácstag 19 órakor Bia községben, Németh László, megyei tanácstag 19 órakor Vácdukán, Orvos Istvánné Pánd községben és dr. Neninger Anna megyei tanácstag Vácott tart tanácstagi beszámolót. Méry Jánosné megyei tanácstag 18 órakor Alsógödön tart tanácstagi fogadóórát. NV»\\\V\\WV\\\V í Hétfő* július í. Kossuth-rádió: 8.10: Nyitott borítékban. 8.13: Operettrészletek. 9.00: Lányoké asszonyok. 9.20: Zenekari muzsika. 10.10: A kiskőrösi óvodában. A Gyermekrádió műsora. 10.30: Népdalok, népi táncok. 11.00: Fiatalok stúdiója. 11.20; Kim Borg és Helen Träubel énekel. 12.10: A műsort összeállították a hallgatók. 13.45: A vidélri színházak műsora. 13.47: Könnyű fúvósmuzsika. 14.10: Heti zenés kalendárium. 15.03: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.20: Mezei csokor. 15.40: A piro.s- kendős lány. Folytatásos regény. Vfl. rész. 16.10: Üt- törő-ihíradó. 16.30: Táncze- ne. 17.36: Ghana nemzeti ünnepe. 18.14: Sztranviszkij: Petruska — balettszvit. 18.50: Nyári illetlenségek. 19.10: Csinom Palkó. Há- rnmfelvonásos daljáték. 21.37: Csernus Mariann és Bo^or Tibor verseket mond. 21.45: A dzsessz kedvelőinek. Benny Goodman és zenekara játszik. 22.30: Ko- H'nk kamarazenéié. 23.15: Olasz vendéglő. Novella. 23.33: Verbunkosok. magyar nóták. 0.10: Palestrina kórusok. Petőfi-rádió: 14.00: Alpár Gitta operettdalokat énekel. 14.25: Tánczene. 15.05: Zenekari muzsika. 16.11: A könyvelő és a többi ember. Elbeszélés 16.31: Brahms: Négy komoly ének. 16.30: A világ minden tájáról. 17.05: Wagner operáiból. 17.50: A Telexgép mellett: egy hónap a világgazdaságban. 18.00: Tömegdalok a Román Rádió műsorából: 18.15: Élő világirodalom. A modern indonéz költészet és próza. 18.35: Könnyűzene. 19.05: Szibinyáni Jank. Arany János verse. 19.10: Band-3 vde hnngve^senve a stúdióban. 19.35: Gazdaszemmel hazánk mezőgazdaságáról. 19.50: Édes anyanyelvűnk. 19.55: Közvetítés j, PálvandvrtTméből. Népi zene. 20.25: Esti hangverseny. 21.40: Tárgyalóterem: 1920. 22.00 Könnyűzene." Kedd. július 2. Kossuth-rádió: 8.10: Magyar nóták. 8.35: Az Ifjúsági Rádió Petőfi útján c. műsorának I. része. 9.22: ODerarészletek. 10.10: Tr- kutszki történet. Rádiójáték. 11.23: Régi magvar operettekből. 11.52: Napirenden. 12.15: Tánczenei koktél. 12.58: A vidéki színházak műsora. 13.00: Olvasónaplómból. 13.15: Zenekari muzsika. 14.10: Kórusok és néoi zenekarok műsorából. 14.40: Szabó Csilla zongora- hangversenye. 15.05: Tiszán innen — Dunán túl. 15.25: Mit ebédel a búzavirág? A Gyermekrádió műsora. Faluról falura. 16.50: Donizetti: Farsang csütörtökje. Egyfelvonásos komédia, 18.15: Magyar muzsika. 18.45: Esti beszélgetés. 19.00: Beethoven: D-dur szonáta. 19.25: A Szabó család. 20.25: Könnyűzenei híradó. 21.15: Tranzisztoros szerelem. 22.15: Mai szemmel. 22.25: Händel: Sándor ünnepe — oratórium. 0.10: Operettrészletek. Petőfi-rádió: 14.00: Weber: Oberon — Óceán ária. 14.25: Riportműsor. 14.40: Balassa Tamás együttese játszik. 13.05: Kamarazene. 15.45: Serkentő anyagok a mezőgazdaságban. Előadás. 16.00: Zenekari muzsika. 17.05: Könnyűzene: 18.00: Miért szép? Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde c. drámájáról. 18.45: Fúvószene. 19.05: Filmzene. 19.25: Operahíradó. 19.50: Miről ír a Társadalmi Szemle legújabb száma? 20.00: Szimfonikus zene. 21.05: Izzó őszben. Vasvári István verseskötete. 21.15: Buzsáki KISZ-IakodaJmas. 21.37: A Magvar Rádió és Televízió énekkara énekel. 22.00: Tánczene. Szerda, július 3. Kossuth-rádió: 8.10: Operaegyüttesek. 9.05: Számokkal a könyvekről. Riport. 9.20: Népek zenéje. 10.10: Az Ifjúsági Rádió Petőfi útján c. műsorának II. része. 10.50: Zenekari muzsika: 11.25: A Szabó család. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.15: Klasszikus operettrészletek 14.10: Magyar szerzők kórusművei. 14.25 Lányok, asszonyok. 14.55: Zongoraművek: 15.40: A piroskendős lány. Folytatásos regény. VIII. rész. 16.10: Könnyűzene. 17.05: Pereskedő vállalatok. Hangkének döntőbizottsáeról. 17.20: Zenekari muzsika. 18.10: Nemzetközi tükör. 18.20: Operettdalok. 18.40: Kántorné. Rádiójáték. 19.15: Victoria de Los Angeles és Giuseppe di Stefano énekel. 20.25: Júniusban hallották Vallomás a műfordításról. Képes Géza a mikrofon előtt. 22,38 • Verbunkosok, népdalok. 23.10: Operarészletek. 0.10: Hugo Winterhalter zenekara játszik. Petőfi-rádió: 14.00: Julian Bream lanton játszik. 14.25: Magyar nóták, csárdások. 15.05: A lelkiismeret regénye: Engelbert Reinike Regényismertetés. 15.25: Tánczene. 16.00: Zenekari muzsika. 17.05: Könnyűzene. 17.40: Orvosi tanácsok. 17.45: Hírdetőoszlop. 18.00: Negyedóra háromnegyed ütemben. 18.15: A JóprsT MEG VE# hírlap mgm 1963. július 1-től 7-ig Állandó müsorszamok tői Kossuth-rádió: 7.59-ig: Vidáman 4.26: Rákóczi induló. — 4.30: Hírek, idő jár ás jelentés. — 4.35-2 — frissen! Zenés műsor. — Közben: 5.30: Hírek, időjárás-^ jelentés. — 6.00: Falurádió. 6.35: Sport- és totóhirek. — 6.59: Pontos időjelzés. 4 — 7.00: Hírek, időjárásjelentés. — 7.10: Üj könyvek. — Kb. 7.30: Színházak éfc * mozik műsora. — Kb. 7.45: Hírdetőoszlop. — 7.59: Pontos időjelzés. —- 8.00: Mű-^ ^ sorismertetés, időjárásjelentés. — 8.08: Technikai szünet. 8.59: Időjelzés. 17.00: Hírek. — 19.50: Jó hírek, időjárás jelentés. — 16.59: Időjelzés, gyerekek! — 19.59: időjelzés. — 20.00: Esti krónika, időjárásjelentés. — 21.59:J éjszakát, £ Időjelzés. — 22.00: Hírek. Néhány perc külpolitika, időjárásjelentés. — 24.00: Hl- ^ rek, időjárás jelentés. — 0.30: Himnusz. — Utána: Víz jelzőszolgálat. £ Petőfi-rádió. 5.30: Hírek, időjárásjelentés. — 6.00-tól 8.00-ig: Reggeli zene. g V időjárásjelentés. — 8.10: Műsorzárás. 13.50: Idegen nyelvű vízjelzőszolgá- ^ 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés. — 16.00: Hírek, időjárásjelentés. — 18.00: 6 időjárásjelentés. — 21.00: Hírek, időjárásjelentés. — 23.00: Hírek, időjárás-> jelentés. — 23.15. Műsorzárás. 2 Hírek, lat. — Hírek. ^\\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\\\\\\\\\\^^^ zsef Attila Szabadegyetem programjából. 18.40: Muzsikáló képeslapok. 19.05: Szirmai Márta és Fred Frohberg énekel, a Prágai Rádió e.sztrádzene- kara játszik. 19.55: Mátvás Mária, Hevesi Judit és Miklós György hangversenye. 20.30: Vidám félóra Keleti Lászlóval. 21.05: Dalok szárnyán Bretagnetól Auverg- neig. 21.30: Op eret tr észletek. 22.15: Zenekari muzsika. Csütörtök, július 4. Kossuth-rádió: 8.10: Reggeli hangverseny. 8.55: Édes anyanyelvűnk. 9.00: Az Ifjúsági Rádió Petőfi útján c. műsorának IIT. része. 9.41: A Bukaresti Rádió Gyermekkórusa énekel. 10.10: Népi zene. 10.50: Napirenden. 10.55: Operarészletek. 11.32: A József Attila Szabadegyetem programjából. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: Rövidzár. Riport. 13.10: Hétfőtől — szombatig. Zenés országjárás. 14.10: Kamarazene. 15.05: Halhatatlanok szerelmes leveleiből. Irodalmi összeállítás. 15.30: Operetthang verseny. 18.40: Ifjú Figvelő. 19.00: Giuseppe Verdi 1813—1963. Az álarcosbál. Háromf'üvo- násos opera. 20.52: Gyermeknevelés. A közlekedési balesetekről. 22.1,5: Tánczenei 23.20* Gyöngyszemek. 23.30: Zenekari muzsika. 0.10: Híres prímások muzsikálnak Petőfi-rádió: 14.00: Tánczene. 14.25: Virágénekek. 14.40: Nem boszorkánvság, technika* 15.05: Fúvósátiratok. 15.20* Az elmaradt kirándulás. Jelenet. 15.41: A Budapesti Kertész utcai gyakorló zeneiskola zenekara játszik. 16.00: Könnyűzenei híradó. 16.50: A külföldi sajtó hasábjairól. 17.05: Rádióegyetem. 17.55: Részletek Dandrino: Szálljon a dal. c. operettjéből. 18.15: Magyar történelmi anekdoták. 18.40: Liszt— Darvas: Patetikus koncert. 19.05: Zenés est Ráday Imrével. 20.02: Edwin Fischer zongorázik. 20.20: Előszóval — muzsikával. Péntek, július 5. Kossuth-rádió: 8.10: Előfordul. hogy . . . jegyzet. 8.15: Tánczene. 8.55: Megtudtuk — elmondjuk. 9.10: Rádióegyetem. 10.10: Pásztói óvodások énekelnek. 10.30: Könnyűzene. 11.00: Mennyei ügyben utazom. Rádiójáték. 12.17: Mindenki kedvére. 13.45: Gazdaszem- mel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 14.10: A Szvjes- nyikov-kórus: műsorából. 14.30: A kígyók völgye. Rádiói áték. 15.00: Radics József népi zenekara látszik. 15.37: A piroskendős lány. 16.10: Dózsa György. Részletek Erkel operájából. 16.45: Gyújtópontban: az ütemes termelés. 17.00: Tánczene. 18.15: Csaikovsz- kii: vonósszer°nád. 18.45: A Népfront-politika történelmi szükségszerűcége. 19.00: Pódium 63! összeállítás. 23.20: Kamarazene. 0.10: Zenés színjátékokból. Petőfi-rádió: 14.00: Kis fúvósegv fittesek j átszanak. 14.25: Könnyű dallamok. 15.05: Mahler' Dal a földről. 16.10: Halászok. 16.30: Népdalcsokor. 17.05: Muzsikáló fia+alok. A VT. kamarazene fesztivál műsorából. 17.30: Ifiúsági őrjárat. 17.45: Barlav Zsuzsa és Neográdv Magda hangversenye. 18.15: előadác. 18.30: Részletek Polgár Tibor — Kristóf Károly: A lepecsételt asszony c. operettből. 19.05: Mosolygó hangversenyvilág. Zenés krónika. 19.46: Régi magyar dalok és táncok. 19.26: Láttuk — hallottuk. 20.13: Közvetítés Milánóból. 21.38: Sporthíradó. 21.53: Könnyűzene. 22.40: Oedipusz. Részlet Enescu operájából. Szombat, július 6. Kossuth-rádió: 8.10: Lányok — asszonyok . . . 8.30: Könnyűzene. 9.00: A barátság hullámhosszán . . . 9.10: Zenekari muzsika. 10.10: Pódium 63! (Ismétlés) 11.45: Suppé: Költő és paraszt — nyitány. 12.15: Tánczenei koktél. 12.58: A vidéki színházak műsora. 13.00: Bóka 7 ászló könyvszemléje 13.15; Szovjet népi együttesek. 13.45: Hírdetőoszlop. 14.10: Schubert-művek. 15.05: Ifjúsági magazin .15.30: Szórakoztató fúvószene. 15.50: Hét nap a külpolitikában. 16.10: Előszóval — muzsikával 18.10: Adám Jenő* «ízén violám — magyar népdalfeldolgozások. 18.25' Gondolat. A Rádió irodalmi hetilapja. 19.05: Világhírű zenekarok: a Suisse Romande ze- n»v^r 20.25: Fele próza. 22.33: Tánczene. Petőfi-rádió: 14.00: Madrigálok. 14.25: Bélyeggyűjtők ötperce. 14.30: Könnyűzene nyugdíjasoknak. 15.05: Orosz Júlia és Melis György énekel. 15.35; Válaszolunk hallgatóinknak. 15.50: Ci- Pánydalok. csárdások. 16.08: Pacsirta rádió. Ifjúsági rádiójáték. 17.05: Heti hangversenykalauz. 17.45: A ku- tva dicsérete, összeállítás. 18.00: Hanglemezgyűjtők húszperce. 18.20: Orvos! tanácsok. 18.25: Könnvűzene. 19.05: Körhinta. Részletek Richard Rodgers zenés színjátékéból. 19.35: A három Rembrandt kép. Elbeszélés. 19.55: Umbertó Bindi énekel. 20.07: Századunk zenéjéből. 21.48: Egy tanárnő naplójából. Riport. 22.02: Babai Gyula népi zenekara játszik. 22.29: A Lúdláb királyné. Jelenetek Anatole France regényéből. Vasárnap, július 7. Kossuth-rádió: 8.10: Csinn-Bumm! Gyermekcirkusz. 9.00: Édes anyanyelvűnk. 9.05; Könnyűzene. 9.20: Fővárosi színházak vetélkedése. II. forduló. 11.00: Szimfonikus zene. 11.56: Hallgatóink figyelmébe! 12.15: Népi zene. 12.50: Hétvégi jegyzetek. 13.00: Művészlemezek. 13.45: Rádiólexikon. 14.15: A víg özvegy. Részletek Lehár operettjéből. 14.55: Nemzetközi kaleidoszkóp. 15.15: Zenés posta. 16.07: Tánczene. 16.35: Új Zenei Újság. 17.00: Családi körben. 18.05: Magyar népköltészet — magyar népdalok. 18.25: Zenekari muzsika. 19.00: Feltételes megálló. 19.10: Margitszigeti változatok. 20.10: Sárosi Katalin és Adriano Celentano énekel. 20.50: Egy nyár Mónikával. Hangjáték. 21.35: Népi zene. 22.28: Fényes Szabplcs operettjeiből. 23.00: A Budapesti Fúvósötös ját- £ szik. 23.3a? ífrtnnvíÍ7Pno éj- ^ szik. félig 23.30: Könnyűzene 0.10: Operaáriák. Petőfi-rádió: 7.30: A római katolikus egyház félórája. 8.00: Operakalauz. Mozart: Cosi fan tutte. Ismertetés. 9.00: Mit hallunk a jövő héten? 9.30: Miska bácsi lemezesládája. 10.10: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 10.25; Tánczene. Közvetítés a Margitszigetről. 10.55: Tánc- zene. 12.15: Fiatalok az üzemben. Riport. 12.30: Ji- ri Reinberger Bach-műve- ket orgonái. 13.00: Lírai önéletrajz. Mátyás Ferenc versei. 13.10: Könnyűzene. 14.25: A kislány, aki a kenyérre lépett. Mesejáték. 15.12: Gyermekkórus. 15.25: Liszt Ferenc és a lengyel költészet. 16.10: Két elbeszélés. 16.27: Nótacsokor. 17.00: Tudósaink arcképcsarnoka. 17.15: Schumann- művek. 18.00: A Rádiószín- ház Múzeumából. Az 1002. éjszaka. Heltai Jenő mesejátékénak rádióváltozata. 19.40: Székely Mihály emlékest. (Ismétlés.) 20.42: Kulturális Krónika. 21.00: Új jé, a ligetben nagyszerű .. . 21.30: Közvetítés a Smetana-teremből. A Bmói Állami Filmharmónia zenekarának hangversenye. A Televízió műsora Kedd, július 2: 18.15: Hírek. 18.25: Ki minek mestere? 19.00: Hűsítő jégkockák. Nagy párharcok. 19.30: Tv-hiradó. 19.45; Mezőgazdászok fóruma. 19,50: Szép álmokat. gyerekek! 20.00: Bátortalan szerelem. Magyarul beszélő szovjet film. 21.25: Népzene. 21.40: Amiről beszélnek. 22.00: Hírek. A Tv-híradó ismétlése. Szerda, július 3: 9.50: Tv- hiradó. 10.05: Bátortalan szerelem. Magyarul beszélő szovjet film. 11.30: Hűsítő jégkockák. Nagy párharcok. 18.50: Hírek. 19.00: A Magyar Hirdető műsora. 19.10: Csak egy kicsivel jobban. Közvetítés a Technika Házából. 19.30: Tv-vi- lághíradó. 19.45: Szép álmokat, gyerekek! 19.55: Miniatűr Lichtenstein. 20.10: Mici néni két élete. Magyar film. 21.35: Hol tart ma az orvos- tudomány. A születésszabályozásról. 22.10: Hírek. A Tv-világhíradó Ismétlése. Csütörtök, július 4: 18.25: Hírek. 18.35* Paletta. Kisdobosok és úttörők műsora. 19.05: Te’acnort 19.30: Tv- híradó. 19.45: Szép álmokat. gyerekek! 19.55: A jövő hét műsora. 20.05: Mai vendégünk ... 20.20: Erőd a szigeten. Magyarul beszélő jugoszláv film. 21.55; Négy évszak. Kisfilm. 22.05: Hírek. se. A Tv-híradó ismétléPéntek, július 5: 10.00: Tv-híradó. 10.15- Telesport. 10.30: Mi cl néni két élete. Magyar film. 11.50: A jövő hét. műsora. Szombat, július 6: 16.55: Fiatal tehetségek műsora. Közvetítés Bukarestből. 18.45: Hírek. 18.55: Felhívás táncra. Francia kisfilm. 19.20: Hétről hétre. 19.30: Tv-híradó 19.45: Szép álmokat, gyerekek P19.45 Üdülőknek üdülőkről. Vidám nyári hétvége. 21.40: A porondról jelentjük. 21.55: Maupassant sorozat III. Theodule Sabot gyónása. Magyarul beszélő francia film. 22.20: Hírek. Tv-világhíradó ismétlése. Vasárnap, július 7: 8.55: Durov apó és barátai az állatok. Közvetítés Moszkvából. 9.40: Hétmérföldes kamera. Úttörő híradó. 9.55: Többet, jobban, korszerűbben. Mezőgazdasági filmsorozat. 10.50: A Magyar Hirdető műsora. 18.10: Ki mit tud? A döntő közvetítése. A közvetítés szünetében: Tv-Mradó. kb. 21.30: Hírek (A Magyar Rádió és Televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.)