Pest Megyei Hirlap, 1963. június (7. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-26 / 147. szám

A labdarúgó-szövetségi na- ,|pon érthetően sok szó esett ja vasárnapi rangadóról, az iz­galmas hajráról. A finálé mel- '■lett a kezdésről is sokat be­széltek. Mármint arról, miért •kellett vasárnap délután fél .ötre kiírni a mérkőzéseket. ;Ez az időpontváltoztatás több ^kellemetlenséget okozott. El- jsósorban a már 3 órakor pá- aJyána lépő ifjúsági játékoso­fkat tette próbára a kánikula. Három láda szódavíz \ — Általában egy láda sző­Í fiavíz a norma. Vasárnap a ■nagy melegben 3 ládával fo­gyasztottak el a labdarúgók >.— mondotta Varga István, a > maglódi sportkör elnöke. — Í A szurkolók megszokták a fél hatos kezdést. sokan csak ek­korra, a második félidőre jöt­tek ki. Tőlük már nem kér­tünk beléptidíjat, s ez bizony károsan érintette anyagilag az egyesületet. Még az a furcsa eset is tetézte a bajt, hogy egyik vezetőnk az egyik pla­káton fél hatra javította a * kezdés idejét, azt hitte, hogy tévesen szerepel azon a fél öt. ' Mint megtudtuk, Monoron is Jó néhány szurkoló ment ki fél 6-ra, itt is csökkent emiatt a bevétel. — Mi indokolta a fél ötös kezdést? — érdeklődtünk Ko- mondi Ferenctől, a labdarúgó­szövetség főtitkárától. — Az MLSZ rendelkezése szerint a hajrában egységes időpontban kell kezdeni a ta­lálkozókat — válaszolta. — Hogy a vendégcsapatok idő­ben hazaérjenek, azért válasz­tottuk a fél ötöt. A magyarázat nem éppen helytálló, hisz a korábbi va­sárnap fél hatos kezdés mel­lett is hazautazhattak a csapa­tok. Sokkal helyesebb lett vol­na most is fél hatot megálla­pítani, ahol pedig hazautazási probléma mutatkozott, ott ru­galmasan eltérni ettől. Úgy, ahogy a soron következő va­sárnap lesz, mikoris a szövet­ség, leszűrve a tapasztalato­kat, 17.30-ra írja ki a mérkő­zéseket, egy-két kivételtől el­tekintve. Születésnap Bercelen... Kassakürti Antal, Cegléd- bercel szakosztályvezetője el­mondotta, hogy a találkozó előtt a hazai öltözőben kis ün­nepség volt, Kugler József ed­ző 38. születésnapját ünnepel­ték. Az együttes jó kívánsá­gait Mezei csapatkapitány tol­mácsolta. megígérte, hogy szép játékkal, s természetesen győzelemmel kedveskednek. A csapatkapitány nemcsak ígért, hanem teljesített is. Mesterhármasával 3:0-ranyert Bércéi. Plasz Vince szövetségi el­lenőr hozzáfűzte még: — A bagiak négy tartalék­kal álltak ki, mert a Deme testvérek haláleset miatt nem KEZDÉS ÉS FINÁLÉ játszhatták. Egyébként mind­három gól eléggé potyaízű volt. ... és Tőkéién Bilisics István, a Tököli KSK jobbfedezete vasárnap ünnepelte 20. születésnapját. A találkozó végén játékostár­sai gratuláltak neki. Győztes csapatának egyik legjobbja volt az ünnepelt. A vendégeknél, a vecsésdek- nél Majláth István vasárnap nemcsak az intézői tisztet lát­ta el, hanem „létszámhiány” miatt ő is beállt a 33 fokos melegben. — Földi későn érkezett, mert azt gondolta, hogy a ta­lálkozó fél hatkor kezdődik, Nyári elfoglaltsága miatt nem tudott jönni. Helyette az ifi Dezslik védett, ragyogóan. Skribekről nem tudjuk, miért maradt távol — nyilatkozott a játékos intéző. — Felforga­tott csapatunk csak szünet után nyújtott megfelelőt. Bal- szerencsénk volt, mert befeje­zés előtt 6 perccel, l:l-nél, egy előreívelt tököli szabad­rúgásnál védelmünk lest rek­lamálva leállt és ekkor kap­tuk a második gólt. Péceli nap — egy ponttal A péceli napok keretében a sporttelepen egésznapos ese­mény zajlott. Délelőtt atléti­kai versenyék folytak, majd a péceli és az isaszegi KISZ- esek mérték össze labdarúgó tudományukat. Ezután az eredményesen szerepelt spor­tolók megjutalimazása követ­kezett. Délután, a felnőtt mér- kő0és előtt, amikor a csapa­tok üdvözlésre felsorakoztak, a helybeli galambászok a pá­lya négy oldaláról sok-sok ga­lambot bocsátottak az ég fe­lé. A találkozó szünetében a ceglédberceli MHS motorosai tartottak bemutatót r— Minden nagyon szép volt, csak a befejezés nem egészen sikerült, mert csa­patunk csak az egyik pontot tudta otthon tartani Albertir- sa ellenében — emlékezett vissza Barczi Mihály, péceli intéző, nem kis szomorúság­gal. Gél nélkül — szöglet nélkül Ügy látszik, javulófélben vannak az a banya szurkolók, legalábbis ez derült ki tudósí­tónk jelentéséből. Halápi Sán­dor szövetségi ellenőr hozzá­fűzte ehhez, hogy az ezeröt­százas rekordközönség sorai­ban egy száztagú csoport nemtetszéssel vette tudomásul helikopternek, hiszen az utol­só fordulóban már nem ját­szik otthon Abony. Nagy Istvánok története Két Nagy István szerepel a Váci Vasutasban. Egyik a jobbhátvéd, másik a jobbösz- szekötő posztján. Június 9-én a Bag elleni találkozón Püspöki játékvezető kiállította a jobb­hátvédet, de tévedésből a csa­tár igazolását vitte eL A vá­ciak egy héttel később, a gö­döllői találkozó előtt jöttek rá a csereberére, ugyanis a két forduló között nem volt ér­dembeli fegyelmi tárgyalás az ügyben, csak felfüggesztették a kiállított labdarúgó játékjo­gát. — Gödöllővé aztán a vétlen Nagy Istimn hiába jött el ve­lünk. Sőt, most vasárnap Mo­noron sem játszhatott egyik Nagy sem — újságolta Barna Béla, a Váci Vasutas intézője. — Ugyanis szerdán, 19-én, a második fegyelmi tárgyaláson hiába kértük a bizottságot, cserélje ki a két igazolást, a bogi Nagy Antal edző is bizo­nyítani akarta igazunkat, de nem hallgatták ml eg. így hát egy kulcsember helyett kettő nem játszhatott, s ezt meg­érezte csapatunk. Igaz, a való­ban kiáltttottat szerepeltetUet- tük volna, hisz az „adminiszt­ráció’’ szerint a vétkes ártat­lan volt, mégsem akartunk ilyen eszközhöz nyúlni. — Húszéves pályafutásom alaitt még nem fordult elő ilyen eset, amely arra figyel­meztet; a jövőben nézzük meg, kinek az igazolását viszi el a bíró, a játékvezető pedig a labdarúgó neve melllett je­gyezze meg a kiállított játé­kos számát is, akkor nem for­dulhat elő ilyen csereberéd A monori találkozóról még azt is feljegyeztük, hogy a he­lyi együttes „veteránja”, Sza­bó Sándor, áld az idény végén szögre .akarja akasztani cipő­jét. azt kérte, hogy másfél év­tizedes pályafutását régi sike­reinek posztján fejelhesse be. Középhátvédet játszott... Reitter—Fekete A Japán labdarúgó-váloeratoU csütörtökön külföldi vendégsze­replésre utazik. A japán együttes négy vagy öt mérkőzést játszik a Szovjetunióban, a—2-t pedig Finn­országban és Izlandban. Ma: KK-döntő Az idei labdarúgó Középeurópai Kupa küzdelme a döntőhöz érke­zett. a Vasas, az Ostravai Bánik és a Torino, az MTK pedig a Bo­logna és a Zseljeznicsar legyőzé­sével került a fináléba. Sikerük egyben azt jelenti, hogy az 1927- től kiírt Középeurópai Kupa dön­tőjében ezúttal harmadszor lesz ..magyar döntő”. Az első mérkőzésre ma 20 órai kezdettel a Népstadionban kerül sor a jugoszláv Cahun játékveze­tésével. Előmérkőzésről is gondos­kodtak. A Vasas ..Jelinek Kupát” ajánlott fel az FTC. az U. Dózsa, a Vasas és az MTK úttörőcsapa­tainak tornájából kikerülő győz­tesnek. A KK-döntő visszavágóját július 3-án ugyancsak a Népstadionban rendezik meg. 20 órai kezdettel, és ezen az olasz Lobello működik közre játékvezetőként. Siker Bécsben Az Osztrák Evezős Szövet­ség fennállásának 75. évfordu- ja alkalmából rendezett jubi­leumi evezős versenyen a ju­goszláv, csehszlovák, nyugat­német és osztrák versenyzők mellett magyarok is indultak. Első alkalommal képviselte hazánk színeit a váci Ribáry Zoltán, s első versenyén azon­nal szép sikert ért el. A ko­moly erőket képviselő nem­zetközi mezőnyben férfi egy­párevezősben dobogóra került. E versenyszám győztese a csehszlovák Anders lett 7:20 perccel, 2. az osztrák Fing 7:22, 3. Ribáry Zoltán 7:33. A második nap már nem sikerült olyan jól a váci fiúnak ugyan­is pályaelhagyás miatt körül­belül 800 méternél kizárták a versenyből. TOTÖTIPPJEINK X. Ferencváros—Szeged 1 2. Salgótarján—U. Dózsa 1x2 3. Pécs—Vasas 1 x 4. Komló—Bp. Honvéd x 1 5. MTK—Dorog 1 2 6. Szombathely—Győr 2 1 7. Tatabánya—Debrecen 1 8. Pécsi VSK—BVSC 1 X 9. K Lombik—Székesfeh. 1x2 10. Oroszlány—Budafok 1 11. EVTK—Győri MÁV DAC 1 12. Dunaújv.—Szállítók 1 Pótmérkőzések: 13. Bp. KI őre—Ózd 2 x 14. Kecskemét—Miskolc 1 15. Szegedi VSE—Láng 1 16. Borsodi B.—Dehr. EAC 1 St. Louisban az amerikai atléti­kai bajnokság második napján is több jó eredmény született. Ezek közül kiemelkedik a 220 yardos verseny, amelyben Carr és Dray­ton egyaránt 20.4 mp-es Időt ért el. Ez mindössze 1 tized másod­perccel gyengébb a világcsúcsnál. az Abony elleni Ítéleteket, pedig Berta kitűnően bírásko­dott. — Üllő nagyon szétesően játszott. A szögletarány 8:0 volt a hazaiak javára, s ez is jellemzi az üllőiek vérszegény csatárjátékát. Halápi Sándor azt is meg­említette. hogy a mérkőzés alatt rövid ideig egy helikop­ter körözött a pálya felett, s mint a helyiektől megtudta, ez minden mérkőzésen szokás. Egyelőre búcsút mondanak a ' •• i On is a cü£)una kanyarba készül? JÖJJÖN A TAHIBAN MEGNYÍLT FÖLDMOVESSZOVETKEZETI VÖRÖSKÖ ÉTTEREM és ESZPRESSZÓBA! KÜLÖNLEGES ÉTELEK, KITŰNŐ ITALOK MINDENNAP ZENE! Kőműves és villany­szerelő szakmunkáso­kat. valamint kubiko­sokat és 18 éven felüli férfi segédmunkásokat azonnal felveszünk teljesítménybérezéssel. Szállást és étkezést térítés ellenében biz­tosítunk. Tanácsi iga­zolás, kézi szerszám és munkaruha szük­séges. Jelentkezés: Cegléd* Puskin u. 4. Nagykőrösi Konzerv­gyár-építkezés (a vas­útállomás mellett) és Kecskemét, Klapka u. 34. ÉM Bács megyei Állami Építőipari Vál­lalat; _______________ K őműves és ács szak­munkások részére rendkívüli továbbta­nulási lehetőséget biz­tosítunk építőipari technikum esti tago­zatán, művezetőképző Iskolában, vagy szak­mai tanfolyamon azoknak a szakmun­kásoknak. akik válla­latunk állományában dolgoznak vagy mi­előbb. de legkésőbb 1963. július 15-ig belép­nek vállalatunkhoz. ÉM Bács megyei Álla­mi Építőipari Vállalat, Kecskemét, Klapka u. 34. Egy fő anyagbeszerzőt felveszünk. Jelentke­zés a személyzeti elő­adónál. Vád Kötött­árugyár, Vác. Sallai Imre u. 8—10. Mechanikai laborató­rium felvételre keres Gorki! faspri telephe­lyére nagy gyakorlat­tal rendelkező mecha­nikus műszerész szak­munkásokat két mű­szakra. Jelentkezés: Bp., VII.. Gorkij fasor 25—27. Személyzeti osztály. Telefon: 229— 238. Azonnali belépésre keresünk rákospa­lotai munkahelyre konzervipari be­rendezések Isme­retében jártas technikus előkaikulátort, valamint 3 fő lemezlakatost, 5 géplakatost, 1 fő ívhegesztőt és 2 fő segédmunkást Láng Gépgyár Műszaki Feji. Üzem Bp.* XV.-, Rákos­palota, Mezőhegyes Út 41. tizennyolc éven felüli női és férfi dolgozókat konzerv­ipari szezonmun­kára. Vidéki dolgo­zóknál tanácsi Iga­zolás szükséges. Üzemi étkezést biz­tosítunk. munkás- szállás nincs. Je­lentkezés szerződés céljából: Duna Konzervgyár, Bp.* X. Gém u 4. Hét­köznap: 8—15-ig* szombaton 12-ig. Mozaiklap nagy vá­lasztékban Szőnyinél Monor, József Attila utca 28. Campingsátor, kül­földi kétszemélyes és kisipari új oldalkocsi eladó. po-máz. Ró­zsa u. 4. Kristofóri. ÉM Szentendrei Cementáruipari Vállalat azonnali felvételre keres férfi segédmunká­sokat és szállító­munkásokat. Modem munkás- szállás van. Szent­endre. Dózsa György út 34. sz. Gyakorlott szalagfű­rész gépmunkást fel­veszünk. Darabbér 7,50. Bérezés teljesít­mény szerint. Mun­kásszállás van. Erdei Termék Vállalat Fa­ipari üzeme. Nógrád- verőce. Az ÉM Szentendrei Ce­mentáruipari Vállalat váci telepére nagy gyakorlattal rendel­kező lakatosokat és egy fő vasesztergá­lyost azonnal felve­szünk. Jelentkezés: Vác. Kisrétdülő l. Te­lefon: 107. Felveszünk kovács szakmunkásokat és férfi segédmunkáso­kat. Szentendrei Kézi­szerszámgyár Lenin út 144 Telefon: 219. Vízvezetékszerelőt és férfi segédmunkáso­kat felveszünk. Víz­művek, Szentendre Ady Endre út 5. Nagy sikert arattak a japán birkózók Cegléden A japán vendégeket ceglédi autótulajdonosok fuvarozták a városban „társadalmi munkában”. Vasárnap többek között a Dózsa Népe Tsz-be szállította ki a hat személy- kocsi a tengerentúliakat, akik nagy érdeklődéssel tekin­tették meg a közös gazdaság nevezetességeit. A kánikulá­ban jólesik egy kis víz. Képünkön balról jobbra Morita és Akijama, Radosza Miklós tsz-elnök társaságában (Koppány György felv.) A halsingborgi kötöttfogá­sú világbajnokságra készülődő japán birkózóválogatott két mérkőzésből álló magyaror­szági portyáját Cegléden kezd­te meg a CVSE ellen. A ten­gerentúliak látogatását hatal­mas érdeklődés kísérte, s a vá­rosi művelődési házban mint­egy ezer néző előtt került sor szombat este a nem minden­napos sportcsemegére. A moz­gékony, gyors japánok igazol­ták, hogy ebben a fogásnem­ben is számolni kell velük. Lepkesúlyban Jamanoto pontozással nyert Ócsai ellen, légsúlyban Sakurama a 8. percben tussolta Darányit. Pehelysúlyban lvamuro pon­tozással verte Hatvanit. Köny- nyűsúlyban a helyieket erősí­tő szolnoki lvanovics döntet­lent ért el Akijama ellen. Ez­után újabb japán győzelem született, a Hajama—Zsolnai összecsapáson. Középsúlyban is vendég- sportoló erősítette a CVSE-t, Hollóst a Bp. Honvéd birkó­zója döntetlent harcolt ki Ka- zama ellen. Félnehézsúlyban is megosztoztak a pontokon: a japán Nakaura és Balia I. Az egyetlen hazai győzelmet a szabadfogású világbajnokság nehézsúlyú harmadik helye­zettje Reznák szerezte, a 3. percben Ikétvállal diadlmasko- dott Morita felett. Így tehát a japánok 5.3:2.5 arányú győzel­mével végződött a találkozó. A vendégek a vasárnapot is Cegléden töltötték, hétfőn reg­gel utaztak a fővárosba, KIKAPOTT Nagykáta, Ecser, Ocsa Kezdődnek a hairá izgalmai a területi labdarúgó-bajnokságban. A Nyugati csoportban a Dunake­szi Kinizsi fölényes győzelmével megerősítette vezető helyét. A hát­ralevő kiét vasárnap már csak összesen egy pontot keli szerez­nie. s bajnok. E csoportban a harmadik hely kérdése bizonyta­lan. öt csapat (Pilisvörösvár. Ve­resegyház. Törökbálint. Budaörs, Fóti Vasutas) küzd érte. egyenlő eséllyel. A vasárnapi fóti helyi rangadót az úionc vasutas nyerte. A Váci Vasas tartalékcsapata visszalépett a további küzdelem­től. s így most e héten az Érdi Építők kapott látók nélkül. O:0-ás gólaránnyal két pontot. Keleten talán az idei bajnokság legizgalmasabb. legérdekesebb eredményeket hozó fordulója zaj­lott le. ügy az élcsoportban, mind a kiesők között, hatalmas a harc. Az éllovas Örkény hazai pályán csak az egyik pontot tudta meg­szerezni a kiesés ellen küzdő Kis- kunlacházától. Nagykáta Tápiósze- lén szenvedett vereséget. Öcsa pe­dig a Ceglédi Honvédnél felejtet­te a két pontot. Ujhartyán folytat­ta tavaszi sikersorozatát, s fölé­nyesen győzött a szintén bajnok­ságra törő Ecser ellen. A június 9-én 4:3 állásnál félbe­szakadt Ecser—Szigethalom mér­kőzés két pontiát a pályán elért eredménnyel a hazaiak kapták. Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. Gépgyára (Bp. IV., Szilágyi u. 28. sz.) felvételre keres elektroműszerész, marós, esztergályos. műszerész. lakatos szakmunkásokat, valamim gyakorlattal ren­delkező gépszerkesztő és művelettervező mérnököket. technikusokat A gépgyár megközelíthető a 12-es. 12/a villamossal. 43-as és C. busszal» Nyugati csoport Budaörs—Szentendrei Építők 3:1, Dunakeszi Kinizsi—Törökbálint 6:1, Kistarcsa—Dunakeszi VSE 2:3, Fel- sőgöd—Veresegyház 4:1, Érdi Trak­tor—Pilis vörös vári KSK 0:0. Fóti SE—Fóti Vasutas 0:3. 1. D.-keszi K. 24 18 3 3 60:20 39 2. D-keszi VSE 24 17 2 5 73:42 36 3. Pilisvörösv. 24 12 4 8 39:33 28 4. Budaörs 23 11 4 8 46:30 26 5. Fóti Vasutas 23 12 2 9 51:41 26 6. Veresegyház 24 11 4 9 37:46 26 7. Törökbálint 24 10 5 9 75 :53 25 8. Érdi Traktor 24 9 6 9 32:39 24 9. Kistarcsa 24 9 4 11 42:44 22 10. Felsőgöd 24 8 6 10 34:49 22 11. Sz.-endr. Ép. 24 9 2 13 47:57 20 12. Fóti SE 24 6 5 13 31:52 17 13. Érdi Ép. 24 6 4 14 34:60 16 14. Vác H. 24 3 1 20 24:59 7 Keleti csoport Ujhartyán—Ecser 5:0. Tápiósze- le—Nagvkáta 1:0. Örkény—Kiskun- lacháza 2:2. Ceglédi Honvéd—Öcsa 5:2, isaszeg—Szigethalom 2:0, Gyömrő—Aszód 2:2, Maglód—Hé­vizgyörk 5:1. 1. örkénv 24 13 8 3 47:24 34 2. Ui hártyán 24 15 2 7 55:37 32 3. Ecser 24 14 3 7 50:43 31 4. Nagykáta 24 13 4 7 47:25 30 5. Öcsa 24 13 4 7 49:36 30 6. Maglód 23 12 4 7 36:29 23 7. Cégi. Honvéd 24 9 6 9 41:42 24 8. Hévizgyönk 24 10 3 11 37:46 23 9. Szigethalom 24 7 6 11 47:39 20 10. Tápiószele 24 7 5 12 30:42 19 11. Kiskunlach. 23 6 7 10 24:36 10 12. Aszód 24 5 9 10 28:43 19 13. Is aszeg 24 5 7 12 27:45 17 14. Gyömrő 24 3 2 19 26:57 8 Vasárnap befejeződött a hanno­veri nagyszabású kajak-kenu-ver- seny A legjobban a románok sze­repeltek. akik 16 versenyszámból hatot megnyertek. A magyarok mindössze két győzelmet arattak: a Tímár. Fábián kettős szombati első helye után, vasárnap Kerne« csel a kajak 1-es 1000 méteres fu­tamot nyerte meg. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pes4 meevei Bizottsága és a megyei tanács lapía Főszerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollánv Ferenc Szerkesztőséé és kiadóhivatal: Budapest. VTII. Blaha LuizatérS. Egész nap hívható központi telefon: 343—100. 142—220 Géoírószoba 'hívható 20 óráig): 140—447 — Belpolitikai és sport­rovat: 140—449 - Ipari rovat: ?41—-462 — Művelődési rovat: 141—25? Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest index: 25 064 Terleszt! a Magyar Posta Elő­fizethető q hel\o posta- hivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónapra 11 forint

Next

/
Oldalképek
Tartalom