Pest Megyei Hirlap, 1963. június (7. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-25 / 146. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Már a szüretre készülnek VII. ÉVFOLYAM, 146. SZÁM ÁRA 50 FILLÉR 1963. JŰNIUS 25, KEDD í Megkezdődött a nők világkongresszusa Hruscsov üzenete a kongresszushoz Eyereshova és ttihovsshij ünneplvse Moszkvában, a Kreml kongresszusi palotájában, hétfőn magyar idő szerint reggel nyolc óraikor 105 ország 1381 küldötte és több mint 4000 vendég jelenlétében megkezdődött a nők világ- kongresszusa. Negyedórával a kongresz- szus megnyitása előtt a terembe lépett Valentyina Ty ereskova és Valeri j Bikovszkij, az 5. és a 6. számú szovjet űrhajós. A teremben minden rend felbomlott. Több mint száz fotoriporter és filmoperatőr vette körül az űrhajósokat, hozzájuk siettek a legkülönbözőbb országok nőküldöttei, kendőkkel, sálakkal, virágcsokrokkal és különböző ajándékokkal árasztották el a világ első női űrhajósát. A teremben 26 nyelvre — köztük magyarra is — fordítják az elhangzó beszédeket. A magyar küldöttség a terem jobb oldalán, az első sorokban foglal helyet. Magyar idő szerint reggel nyolc órakor Eugenie Cotton asszony, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség elnöke, és Nyina Popova, a szövetség alelnöke, elfoglalta helyéit az elnökségben. Popova rövid megnyitó beszédében kijelentette, hogy a kongresszus következő napjaiban még igen sok küldöttség fog megérkezni, s a végleges létszám körülbelül 2000 fő lesz. Száz- tizenkilenc ország képviselteti magát a világ asszonyainak eddigi legnagyobb tanácskozásán. — Karunkban már realitássá válhat a tartós, szilárd béke, s a világ asszonyai, az emberiség nagyobbik felét képviselő nők, harcolnak azért, hogy ne törjön ki a nukleáris háború, amely a világ egyetlen országát sem kerülné el. A nők követelik: szüntessék meg a fegyverkezési hajszát, számolják fel a szégyenletes gyarmati rendszert — mondotta. Popova üdvözölte Valentyina Tyeresikovát és kijelentette: a szovjet emberek a béke érdekében dolgoznak a világűr meghódításán. Popova közölte, hogy a szovjet nők vállalják: mindenféle találkozót megszerveznek a kongresszus küldöttei számára, a világ minden részéből összesereglett asszonyoknak módjuk lesz találkozni a szovjet kormány vezetőivel is. Ezután reményét fejezte ki, hO'gy a kongresszus munkája a bizalom és a kölcsönös megbecsülés jegyében folyik majd. Ezután az argentin nőküldöttség egyik tagja javaslatot tett az elnökségre. A több mint 100 tagú elnökség tagjai között ott van Eugenie Cotton asszony, Valentyina Tyeresko- va, Nyina Povova. a szovjet nők képviselője, Vilma Espin De Castro, a kubai nők küldötte, Dolores Ibárruri, a Spanyol Kommunista Párt elnöke. Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke, Lotte Ulbricht, az NDK asszonyainak képviselője és sokan mások. Jóváhagyták a kongresszus napirendjét. A napirend szerint a kongresszus munkája június 29-én zárul. Az első napirendi pont: a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség harca a békéért, a nemzeti függetlenségért, az asszonyok jogaiért és a gyermekek boldogságáért. Előadó: Eugenie Cotton asszony. A második napirendi pont: harc a nők társadalmi és családjogaiért. Előadó: Ana Mátéra, az Olasz Nőszövetség elnökségének tagja. A harmadik napirendi pont: az asszonyok harca a békéért, a leszerelésért és a népek barátságáért. Előadó: Fuki Ku- szida, a Japán Nőszervezetek Országos Szövetségének elnöke. A negyedik napirendi pont: a nők harca a nemzeti függetlenségért. Előadó: Aoua Keita, a mali nemzetgyűlés képviselője. Az ötödik napirendi pont: a gyermekek és az ifjúság egészsége, oktatása, nevelése. Előadó: Vilma Espin De Castro, a Kubai Nőszövetség elnöke. A kongresszus hat bizottságot alakított, Vlagyimir Promiszlov, a moszkvai tanács végrehajtó bizottságának elnöke a szovjet főváros lakosai nevében üdvözölte a kongresszus részvevőit. Ezután Eugenie Cotton asz- szony kezdte meg beszámolóját. E. Cotton besaédo len a föld lakosságának több mint felét alkotó nők munkája és harca nélkül”. — A kongresszus a nemzetközi nőmozgalom időszerű kérdéseivel foglalkozik és nemes céljai igen nagy érdeklődésre és támogatásra találnak az emberi haladás őszinte hívei körében — mutat rá Hruscsov, majd megállapítja, hogy korunk alapvető kérdése a béke fenntartása és megszilárdítása. — Nem szabad beletörődni abba, hogy már most, békeidőben a háború baljós kísér- tete az óriási katonai kiadások terhét rója az emberiségre. Az elesettek határozott harcra szólítják az élőket, hogy állják útját egy világháborúnak. A népek annál sikeresebben és hatékonyabban folytathatják e harcot, minél aktívabban és összeforrottab- ban lépnek fel a nők. — Nem szabad szemet huny(Folytatás a 2. oldalon) Gyémánt- és aranydiplomás tanítók, í óvónők ünneplése A Budapesti Tanítóképző 5 Intézet pénteken, 28-án dél-! előtt, ünnepélyes keretek kö-S zött háromszáz tanítónak és \ óvónőnek nyújt át arany- é: gyémántdiplomát abból az al-j kálómból, hogy oklevelüket! ötven, illetve hatvan évvel ez-: előtt szerezték meg. Az érdemes, idős pedagógusok között huszonöt Pest megyei tanító és tanítónő, valamint két • óvónő részesül ebben a szép* kitüntetésben. Az ünnepséget a MOM művelődési házának színháztermében tartják. Bár a szőlőérés még távol van, a Pest-Szolnok megyei Pincegazdaság tápiőszelei pincészetében már javában készülnek a szüretre. Mint a felvételen is látható, a bognárok javítják a hordákat (Koppány felvétele) ■ VXXXXXXXX^XXNXXXXXX'XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVvVXXXXXXXXVXXXV'tf Meg kell gyorsítani növényápolást Szépen fejlődik a cukorrépa — A burgonyatöltöge- tésnek már csak egytizede van hátra — Veszélyben Az elmúlt hét végén esőzések és zivatarok akadályozták a növényápolási munkákat. Legnagyobb elmaradás a kukorica második kapáláiSanípShaS NéS az idei rétifűtermés - Befejeződött a tavaszi járásban olyan nagyfokú el- , ■ maradás tapasztalható ezeknél H13S00VetCS a munkáknál, hogy alig re- mélhetik az aratási munka- torlódás elkerülését. A megyei tanácshoz hétfőig beérkezett jelentések szerint a cukorrépa sarabolása teljesen befejeződött, az egyelés munkája pedig 96,9 százaléknál tart. Ez utóbbi munkát még hét járás nem fejezte be az elmúlt hét végéig. Legnagyobb fokú elmaradás a dabasi járásban tapasztalható, ahol e munka 63 százalékát végezték el szombat délig. Hiányzik néhány százalék még a budai, aszódi, monori, ráckevei, szobi és a váci járás tervteljesítéséből is. Dicséret illeti viszont Cegléd, Nagykőrös és a ceglédi járás termelőszövetkezeteit, amelyek már teljesen befejezték ezt a munkát, az első mélykapálással együtt. A megye több mint nyolcezer holdnyi napraforgó-területéből eddig 5323 holdat kapáltak meg kétszer. Az első kapálást valamennyi termelőszövetkezet befejezte, de a harmadik kapálásban a szobi járás jár élen 93 százalékkal, utána Nagykőrös város 92 százalékkal, a ceglédi járás pedig 91 százalékkal következik. Leghátul kullog Cegléd város, amely csak 17 százalékát végezte el ennek a munkának. A burgonya felső töltöge- tésének tervét 89,5 száza- zalékra teljesítette a megye. Élen a gödöllői járás Cegléd város és a ceglédi járás halad, amelyek már befejezték ezt a munkát. Cegléd városban már a második töltö- getésnek a 75 százalékát is befejezték. Ugyanakkor a budai járás az első töltöge- tésben is csak 68 százaléknál tart. A kukoricaápolás üteme a leglassúbb, holott ez ad legtöbb munkát a termelő- szövetkezeteknek. Egy hét alatt csak néhány százalékot haladt előre ez a munka. bó Gabika is már ott ült a nénik ölében, majszolta a csokit, és nem fogyott ki a kérdésekből. Bámulatos, hogy három és fél éves kis fejük nem feledkezik meg senkiről. Sorba vesznek mindenkit, akitől szeretetet, gondosságot kaptak a számukra csodálatos messzeségben levő autógyárban és a szigetszentmiklósi munkáslakásokban. Ködös októberi vasárnap ment a két asszony először végig a rózsadombi Ta- polcsányi utcán. Latolgatták, vajon hogyan fogadják kérésüket, milyen lesz a „brigád gyerek”? Aztán hogy beértek a hófehér intézetbe, megnyugodtak. Kiderült, hogy soksok budapesti nagyüzem és gyermekszerető család jelentkezett a rádió felhívására: törődjenek szülői szeretettel azokkal a kicsinyekkel, akiknek nincsen látogatója. Ekkor határozta el a szocialista címért küzdő Kállai Éva brigád, hogy gondjaikba vesznek egy kicsit. Tervüket a gyári nőbizottság is helyeselte és így történt, hogy a két asszony ott leste a piros arccal, milyen lesz MZ ő gyerekük”? Editke barna, be nem áll a szája, Gabika szőke, jó nagyokat hallgat, közben csak mélytüzű szeme lángol. Elválaszthatatlanok egymástól, így lett egy helyett kettő a brigád gyereke. Az első vasárnapot követte a többi. Minden hó második vasárnapja a látogatásé. Ilyenkor már kora reggel készülnek a brigádtagok. Volt úgy, hogy kilencen ültek a kisasztaloknál, hallgatták a gyerekek csacsogását. Húsvétkor hazavitték őket. Tíz napot osztottak be szigorú gonddal, kinél mennyi időt töltsön Editke, Gabika. Közösen öltöztették tetőtől talpig ünneplőbe őket. Amikor a műhelybeli férfiak megtudták, mire gyűjtenek, szinte mindegyik adott az alaphoz néhány forintot. Dohognak, zúgnak a szerszámgyári gépek. Még fenn, az emeleten is túl hangosan festik alá beszélgetésünket. Az asszonyok szinte megfeledkeznek az idő múlásáról. Arról szövik a terveket, hogyan lesz a nyáron, a brigádtagok közül ki, hány napra viszi üdülni az egymástól meg nem váló két kicsit? Az utolsó, befejező kérdés: — Ha nem lenne a brigádverseny egyik vállalása, akkor is ilyen szívvel csinálnák? Fényképpel sem reprodukáló a szemrehányó, sértődött ; pillantás, amivel válaszolnak. De ékesebb volt minden szép szónál... ! (k. m-I í i Valamivel gyorsabban halad • a második kapálás, amely 1 36 százalékról 59 százalékra emelkedett egy hót alatt. A silókukoricánál a tsz-ek egy része még az első kapálással sem végzett, a második kapálás viszont csak egy százaléknál tart. A megyei tanács mezőgazdasági osztályvezetője, Pre- zenszky Gábor a szénabetakarításról elmondotta, hogy jelentős hibákat tapasztaltak ennél a munkánál. Amíg a ; lucerna és a vöröshere első kaszálását már az előző héten befejezték, sőt a kedvező időjárás folytán néhol a lucernát már másodszor kaszálhatják a jövő héten, addig a rétek kaszálása csak 55,2 százaléknál tart. Ez a rendkívül lassú rétkaszálási ütem nagy veszélyeket rejt magában. Számolni kell azzal, hogy elöregedik a fű, s az első kaszálás elhúzódása miatt erősen csökken, vagy teljesen elmarad a másod- termés. Ezért a tsz-ekben ^ most már nem lehet tovább • f halogatni ezt a munkát, ha- . ^ nem ki kell adni részes kaszálásra a réteket. ^ A tavaszi másodvetésekre //f kedvező időjárás folytán | sikerült idejében elvetni j a tervezett másodnövénye- ket. Néhány termelőszövetkezet- ben terven felül is vetettek ta- ^ karmánynövényeket a takar- ^ mánybázis javítására. Össze- £ sen 8559 hold tavaszi má- ^ sodvetést végeztek el a me- < gyében az elmúlt hét végéig, í Prezenszky Gábor azt is í hangsúlyozta, hogy lelkiis- j meretesen kell felkészülni az ^ aratásra a termelőszövetke- zetekben. A felkészülés leg- főbb alapfeltétele a növény- ^ ápolási munkák meggyorsí- tása. Arra kell tehát töre- kedniük a tsz-eknek, hogy 2 az aratás kezdetéig befejez- í hessék a növényápolás zöméti I -------j Dinamitos merénylet | A caracasi elektromos köz- : pont ellen dinamitos merény- £ letet követtek el. A merény- ^ let ügyében folytatott vizsgá- ^ lat során a rendőrség egy ál- ^ Utólagos szabotázstervet leple- J zett le és sikerült ártalmat- £ lanná tenni több elrejtett \ bombát, amelyeknek felrob• bantása megfosztotta volna a j várost az elektromos áram- {tói. A rendőrség több személyt f letartóztatott. — Editke, te már majdnem egészen nagy vagy, ágaskodj az ajtóhoz, jönnek-e már a nénik? — Még nem látok senkit, Gabika. — Mi lesz, ha nem jönnek? Ad-e Rózsi néni elég füvet a nyuszikánknak? Szeretném elhozni a nyuszikákat! — Tudod jól, hogy nem lehet. Majd ha legközelebb elvisznek a nénik a gyárba, megsímo- gatjuk őket. — És akkor újra ránk adják a szép ruhánkat? A fenti beszélgetést az ajtó mögött az egyik óvó néni hallgatta végig és mesélte el Békési József nének, Kun Lajosáénak, a Csepel Autógyár Kállai Éva brigád két tagjának. Aztán tárult az ajtó, a két gyerek és a többiek, akiknek látogatója jött, örömkiáltással szaladtak a felnőttek karjaiba. Más sem hallatszott, mint a csókok cuppa- nása és a tábla csokoládé papírjának zi- zegése. Bak Editke és SzaEugenie Cotton asszony, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség elnöke a „Nőszövetség a békéért, a nemzeti függetlenségért, a nők jogaiért és a gyermekek boldogságáért folytatott harcban” című kongresszusi bezsámolója bevezetőjében köszönetét mondott a szovjet nőknek a kongresszus kiváló megszervezéséért. Cotton asszony méltatta a világ első űrhajósnőjének hőstettét és kijelentette: a nők erejükhöz mérten akarnak hozzájárulni az emberiség haladásához. A szónok ezután a nukleáris háború veszélyéről beszélt. El kell érni a leszerelést — mondotta, a terem tapsa közepette. Az előadó megelégedéssel állapította meg, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok megegyezett abban, hogy kísérletet tesznek a nukleáris kísérletek teljes betiltását cél-; zó szerződés megkötésére. Szólt a washingtoni egye- ! temen elhangzott Kenne- : dy-beszéd pozitív szerepé- ; ről. abban a vonatkozás- ; ban, hogy az Egyesült ÄI- ; lamok elnöke elismeri a ; békés együttélés szüksé- ; gességét. Cotton asszony ezután a! Nemzetközi Demokratikus j Nőszövetség legutóbbi ötévi: eredményes tevékenységét; méltatta. Kijelentette: a nők; szent kötelessége küzdeni az; általános és teljes leszerelő-; sért. A nők egyenjogúsági harcá-: rój szólva, Cotton asszony! hangoztatta: szükséges, hogy at társadalom megadja a lehető-! séget a nőknek ahhoz, hogy \ élhessenek anyai és állam-; polgári jogaikkal. A szónok felszólalása végén; reményét fejezte ki, hogy ez a; jelenlegi nőtalálkozó döntő; szakasz lesz az egész nemzet-; közi nőmozgalom további egy-j ségesítésében.> Jffruscsev > üzenete Hruscsov szovjet kormány-; fő üzenetet küldött a nők vi-i lágkongresszusának. Üzeneté-; ben, amelyet a megnyitó ülé-; sen Olga Ivascsenko küldött; olvasott fel, kijelenti, hogy j a „társadalom fejlődése a haladás útján, a tartós bé- i ke a földön, elképzelheted