Pest Megyei Hirlap, 1963. június (7. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-16 / 139. szám
1963. JCMUS 16, VASÁRNAP «ST HEGYEI k/CMm 9 Az ötezer forintos rejtvényverseny nyertesei Június 20-tól vehetők át a nyeremények Az Állami Biztosító Pest megyei Igazgatósága és a Pest megyei Hírlap szerkesztősége által meghirdetett ötezer forintos rejtvónyverseny- re 1023 helyes megfejtés érkezett be. A helyes megfejtők között a zsűri tegnap sorsolta ki a nyereményeket. Az első díjat, egy ' Orion Ion táskarádiót Kalász László (Kartal, Ady Endre u. 44.), a második díjat, egy Beier Mafcic fényképezőgépet Takács János Pál (Nagykőrös, Konzervgyár, I. sz. Göngyö- legtelep), a harmadik díjat pedig egy hatszemélyes Uni- press kávéfőzőgépet Győri Dezső (Gödöllő, Szabadság u. 17.) nyerte. Egy öngyújtót nyert Bárány László (Vác, Csányi körút 32.) egy hű- tőpalackot özv. Szurgyik Fe- rtncné (Cegléd, Déllő u. 28 2.), egy öngyújtót Koós Pál (Dunakeszi, Dimitrov u. 7.), egy borotvákéizletét Koroknál József (Nagykőrös, IX. Szolnoki u. 96.), egy ébresztőórát Hajgató Dénes (Nógrádve- rőce, MN. 2124), egy manikűrkészletet; Kardos Erzsébet (Vecsés, Tompa u. 26.), egy villanyvasalót Janovszky Jánosáé (Pécel, Kossuth Lajos u. 18\), egy golyóstollat Nagy Géza (Úri, Kossuth Lajos , u. 80.), egy éjjeli lámpát Galbács István (Albert- irsa, Viola u. 24.), egy vil- lanyfőzöt Szabó Károlyné (Gyömrő, Árpád u. 13.), egy golyós-írókészletet Bráda Elek (Ráckeve, István tér 12.), egy burgonyahámozót Horváth Ferenc (Alsógöd, Stromfeld. A. u. 14.), egy hagymavágót Kecskés Lajos (Páty, Árpád u. 12.), egy kukta főzőt Kovács László (Cegléd V. Molnár u. 14.), egy négyszemélyes kávéfőzőt Pintér Tibor né 8 (Szentendre, Nagy Lajos u. 9.). I Felhívjuk a nyertesek figyelmét, hogy a nyereményeket június 20-tól az Állami Biztosító illetékes járási fiókjainál vehetik át. Bolt nyílt ä Pap-szigeti Felvételre keresünk gépészmérnököt, technikust, szerkesztési munkakörbe, továbbá esztergályos, lakatos, hegesztő, rézműves, mázoló, darus, targoncavezető, asztalos szakmunkásokat és 18 éven felüli férfi segédmunkásokat. Jelentkezés: Vegyipari Gép- és Radiátorgyár Bp. X. kér. Gyömrői út 76—78. Felvételi irodán. Munkásszállás, üzemi étkeztetés van. A szentendrei Pap-sziget sátortáborának üdülői csak jókora távolságról szerezhették be az élelmiszereket, s emiatt már tavaly is sürgették, nyissanak boltot, vagy büfét a szigeten. El is készült egy étterem—eszpresz- szó terve, építéséhez azonban csak az idén fognak hozzá, s legfeljebb jövő nyárra készül el. Felmerült éppen ezért az a gondolat, hogy addig is, már ezen a nyáron sátorban, vagy gyorsan ösz- szeállított építményben nyissanak legalább egy büfét, ahol üdítő italt, és valami ha- rapnivalót kaphatnának a sátrak lakói. A Buda vidéki Vendéglátóipari Vállalat ideiglenes megoldásba viszont nem volt hajlandó belemenni. Hogy a pap-szigeti camping mégse maradjon -ellátatlan, a vendéglátóhely meg- épültéig a Nyugat-Pest megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat kisebb bolt megnyitására vállalkozott. Rendbehozatta és kifestette a szigeten a táborhoz közel álló kis épület egyetlen helyiségét és már a múlt szombaton, vasárnap megkezdte az árusítást. Üdítő italon, tejen, sörön és kenyéren kívül konzerveket, készételeket, állóképes felvágottakat, levelezőlapokat vásárolhatnak a táborbeliek és a kirándulók. Vasárnap este bezárt, ma és holnap viszont újra árusít a kis ideiglenes bolt. Jövő hét szombatjától, július 22-től kezdve azonban már mindennap nyitva tart. Addig ugyanis bevezetik a kis boltban az ipari áramot és így hűtőszekrényt is szerelhetnek bele. Ezáltal változatosabb felvágottárut és egyéb élelmiszert tarthat raktáron. Az ipari áram egyébként lehetővé teszi kávéfőzőgép felállítását, sőt arról is szó van, hogy virslifőző szintén kerül a boltba, amely most már őszig hétköznaponként is, vasárnap is nyitva lesz. Jövő nyárra Szentendrén, a sziget bejáratától nem messze, korszerű élelmiszerbolt nyílik, a szigeten pedig megépül az új vendéglátóhely. CSAK ELLENŐRZÖTT GOMBÁT FOGYASSZUNK! A meleg és csapadékos időjárás rendkívül kedvez a gombák fejlődésének és szaporodásának, ezért a szokásosnál valamivel korábban máris várható a gyilkos galóca tömeges megjelenése. A gombaszakoktatási bizottság felhívja a lakosság figyelmét, hogy a gombamérgezések elkerülése végett mindenki tartsa meg a kötelező gyűjtési és ellenőrzési rendszabályokat: különösen őrizkedjenek a zöld kala- pú és a tiszta fehér szárú gyilkos galócától, amely rendszeresen minden évben súlyos mérgezéseket, gyakran halált okoz. A piacokon, vásárcsarnokokban árusított goimba teljes biztonsággal vásárolható, illetve fogyasztható, ha az árusítónak megvan a gomba átvizsgálását bizonyító ellenőrző jegye. Házaló árustól, ellenőrző jegy nélkül árusító gyűjtőtől vagy kereskedőtől senki ne vásároljon! — A hazánkban tartózkodó román szakszervezeti küldöttség holnap, június 17- én a DCM-be látogat, ahol Talabér József főmérnök tájékoztatja a küldöttség tagjait az épülő műről. A vendégek megtekintik az építkezést, majd baráti eszmecserét folytatnak az építkezésnél működő szakszervezeti funkcionáriusokkal. — Ünnepi estet rendeznek Mogyoródon, a községi művelődési! házban a, magyar—lengyel barátsági és együttműködési szerződés aláírásának 15. évfordulója alkalmából. A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MŰSORA VASÁRNAP KOSSUTH-RADIO 6.10: Zenés műsor. 8.10: Zenekari muzsika. " 8.55: Édes anyanyelvűnk. 9.00: Az ifjúsági rádió műsora. 9.50: Szivárvány — zenés műsor. 12.15': Tánczene. .12.50: Hétvégi nyos híi felvétel játszik. 14.44: Takács Gyula irodalmi levele. 15.00: Muvészlemezek. 15.45: Ambrus Tibor riportja. 16.07: Operettrészletek. 16.35: Uj zenei újság. 17.00: Ultrarövid fiatalok. 18.05: Hangképek a VI. magyar békekongresszusról. 18.30: II. félidő. 19.20: Népdalest. 20.10: Bécsi Ünnepi Hetek. 1963. 23.05: Elbeszélés. 23.25: Könnyűzene. 0.10: Operarészletek. petöfi-rAdió 8.29: Mesejáték. 9.00: Operakalauz 10.10: Gazdaszemmel. 10.15: Tréfás bolgár népdalok. 10.40: Elbeszélés. 10.56; Händel; Messiás — oratórium. 13.30: Kovács Júlia riportja. 13.42: Fúvószene. 14.27: Cimbalommüvek. 15.00: Mikrofon- | nal a föld körül. 15.30: Szórakoz- I tató magyar muzsika. 16.00: Kóru- : sok. 16.20: Versek. 16.35: A jazz kedvelőinek. 17.00: Petőfi Sándor verse. -17.05: Britten: Flóra és Miles, — .Kétfelvonásos oppra. 18.06: Tomkaj Judit ír4»a. Í9.15: Tánc- 4ené. 1Ö/35: Ivii ez? . . .19.55: Kamarazene. 21.05: Lovászy Márton vidám félórája. 21.35: Magyar nóták 22.00: Operettrészletek. URH 18.35: Zenekari muzsika. 19.25: Johnny Bumm! Zenés tragikomédia. 21.30: Elbeszélés. 21.30: Kamarazene. TELEVÍZIÓ 8.45: Hamupipőke. NDK-balett- film. 9.55: Többet, jobban, korszerűbben! 1. A csibék betegségei, 2 Nagyüzemi tojástermelés. 3. Amire van paragrafus (A tiszta tej), 4. A mezőgazdaság ingyenes Ez is a Dunakanyarban van! Keresse fe! a Tahi és Visegrád közötti útszakaszon Duna- bogdányban a most megnyílt Vadásztanya kisvendéglőt! Kitűnő hideg-meleg ételek, presszókávé! Halféleség nagy választékban! Parkírozás) lehetőség az udvaron, és a Dünára néző terasszal, kellemes szórakozási lehetőséget nyújt. yiCBq/t/McafaAoz, napszámosai. 10.45: Gazdáknak szakkönyvekről. Dr. Sárkány Pállal, a Mezőgazdasági Könyvkiadó igazgatóhelyettes ével beszélget Balogh Mária. 10.55: Térzene a Halászbástyán. A helyszíni közvetítést az Intervízió országai is átveszik! 16.25: Békeriadó. A Békevilágtanács filmje. 17.25: Dorog— u. ,Dózsa bajnoki labdarúgó-mérkőzés Közvetítés Dorogról. Riporter: Zalka András. A közvetítés szünetében: A Magyar Hirdető műsora. 19,20: Esti beszélgetés. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Szép álmokat, gyerekek! 20.00: Vasárnapi vers. Vörösmarty: Gondolatok a könyvtárban. Előadja: Major Tamás. 20.05: Cigánybáró. Nyugatnémet filmoperett. 21.40: Telesport. 22.00: Hírek. HÉTFŐ KOSSUTH-RÄDIÖ 8.10: Dolgos János jegyzete. 8.15: Tánczene. 8.35: Lányok — asszonyok. 9.15: Zenekari muzsika. 10.10: Az óvodások műsora. 10.30: Népi muzsika. 10.59: Elbeszélés. 11.20: Goar Gaszparian és Tito Gobbi énekel. 12.10: Mindenki kedvére. 14.10: Heti zenés kalendárium 15.05: Válaszolunk halgatóinknak. 15.20: A Csehszlovák Népi Együttes műsorából. 15.40: Regény — folytatásokban. 16.10: A gyermekrádió műsóra. 16.50: ötórai tea. 18.15: Vers és muzsika. 18.40: Az ifjúsági rádió műsora. 19.00: Könnyűzenei híradó. 20.20: Közvetítés a Nemzeti Színházból. Béke. 22.40: Operarészletek. 23.30: Könnyűzene. PETÖFI-RADIÓ 14.25: Könnyűzene. 15.05: Zenekari muzsika. 16.10: Versismertetés. 16.26: Fúvószene. 16.50: A világ minden tájáról. 17.05: Zongoraművek. 17.50: Riportműsor. 18.00: Magyar nóták. 18.35: Édes anyanyelvűnk 18.40: Brahms: Mária- dalok. 19.05: Egy néma apostol. — Rádiójáték. 19.25: Zenélő városok. Bécs. 19.45: Gazdaszepimel. 20.00: Händel: F-dur szonáta. 20.08: Operettrészletek. 21.05: Krizsán László írása. 21.26: Közvetítés Torinó- ból. 22.20: Tánczene. URH 18.40: Bach^művek. 19.20: Abra- hám Pál operettjeiből. 19.45: Zenekari muzsika. 21.05: Kovács Júlia riportja 21.17: Könnyűzene. 22.15: Kórusmuzsika. Nem lesz gond télire a háztáji tehén szálas takarmányozása Solti Jánoséknál Tápiósülyben. Az átmentéről ugyanis, mint a felvétel is bizonyltjai elegendő és jó minőségű szénát takarítanak be (Koppány felvj HATVANEGY NÉGYES A LOTTÓN A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása alapján a 24. játékhéten öt- találatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 61 fogadó ért el, nyereményük egyenként 64 191 forint. Három találatot 4744 fogadó ért el* nyereményük egyenként 412 forint. Két találatot 123 005 fogadó ért el, nyereményük egyenként 15,90 forint. (MTI) ŐSZRE IS LESZ RÁNTANI VALÖ CSIRKÉJE Vásároljon jó minőségű, egészséges naposcsibét a földművesszövetkezetnél A megfelelő körülmények között tartott nyári naposbaromfi ugyanúgy felnevelhető, mint a kora tavaszi FIGYELEM! FIGYELEM! FIGYELEM! HÁZTÁJI TENYÉSZÜSZÖ-AKCIÓ! Termelőszövetkezeti tagok, állami és egyéb vállalatok, intézmények dolgozói SZŰZ ÉS VEMHES TENYÉSZÜSZÖT KAPHATNAK az alábbi kedvezményes feltételekkel: Szűzüszőfogadás esetén: 1. ) 4 éves kamatmentes hitel, 2. ) 4 mázsa abrakjuttatás hivatalos áron, 3. ) kedvezményes törlesztési feltételek, 4. ) a szaporulat szerződéses értékesítése. Az igénylés bejelentése, részletes tájékoztatás A TENYÉSZÁLLATFORGALMI GAZDASÁGI IRODA PEST—NÚGRÁD MEGYEI KIRENDELTSÉGÉNÉL Budapest V., Október 6 utca 22. Telefon: 115—693. és a kirendeltség területi szerződtetőinél. Családi házak, nyaralók korszerű biztosítása az épület és háztartási biztosítás! Egy- vagy kétszobás épület évi biztosítási díja 120 forint Három- vagy több szobás épület biztosítási díja 150 forint Felvilágosítást az Állami Biztosító fiókjai, körzetfelügyelői, helyi megbízottai adnak. D FAITÓL fóájvfe-m lehelet!