Pest Megyei Hirlap, 1963. május (7. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-04 / 102. szám

Labdarúgásban: SZTK-Pilisi Bányász, kosárlabdában: Csepel Autó-MTK, röplabdában: tavaszi rajt Ceglédi sikerek a megyei női tornász-bajnokságon Jelentős fordulóra kerül sor vasárnap a labdarúgásban. Az NB II Nyugati csoportjában a Csepel Autó talán megszerzi első tavaszi győzelmét idegen­ben, s ezzel megkezdi felzár­kózását a középmezőnyhöz, Az NB III Északközép cso­portjában újból megyei rang­adó lesz, most Szigetszentmik- lóson. A hazaiak esélyesek a Pilisi Bányász ellenében. A Szentendrei Honvéd Ercsit fo­gadja, s az elnuílt hetekben tapasztalt javuló játékuk alap­ján győzhetnek. Éppígy két pontra esélyes a Ceglédi VSE is, az utolsó előtti helyezett Makóval szemben. „Északi csapatainknál” a Petőfibánya és a Statisztika otthonában már az egy pont is sikernek számíthat. A megyei labdarúgó-bajnok­ságban is sorsdöntő mérkőzé­sekre kerül sor. Nagykőrös Gödöllőt fogadja, míg Sziget­újfalu Üllőre látogat. A har­madik, illetve negyedik he­lyezett Vecsés és Tököl nehéz kilencven perc előtt áll Pili­sen, illetve Abonyban. ★ A kézilabda NB II-ben rang­adóra utazik a jelenleg máso­dik helyezett Csömör együtteT se, a csoportelső Győri Texti­les otthonába. Tavaly ugyan győztek Győrben, de nem va­lószínű, hogy ezt most megis­Hvtvéeji sportműsor métlik. A Váci Fonó a tavaly még NB I-es Telefongyárt fo­gadja, míg a Váci Forte lá­nyok „mumusukat” az Elekt­romos együttesét, amely el­len még sohasem sikerült győzni. A megyei férfibajnokság­ban két szomszédvár csap ösz- sze a Ceglédi Építők—Abony találkozón. Érdekesnek Ígér­kezik a Tököl—Vecsés mér­kőzés is. A megyei női bajnok­ság slágere a Budakalász— Pest megyei Sportiskola talál­kozó. ★ — Csepel Autó kosár- és vízüabdaesapata sorsdöntő mérkőzés előtt áll. Az NB li­es kosarasok az MTK-t fogad­ják. Az elsőség szempontjából e találkozó igen nagy jelentő­ségű, hisz a jelenlegi sorrend: 1. Csepel Autó. 2. MTK. 3. SMAFC. A vízilabda OB 1 újonca Szolnokra látogat. Va­jon sikerül-e megőrizniök a sokszoros bajnok otthonában veretlenségülcet, s a tábláza­ton elfoglalt előkelő helyezé­süket. A papírforma hazai győzelmet Ígér, de egy „autós" pont azért nem lenne megle­petés. Vasárnap kezdődik a me­gyei férfi röplabda-bajnokság, s a nyitányon színvonalas mérkőzések várhatók. kozó első partjelzőiének bírásko­dása mellett. Területi bajnokság. Nyugati csoport: Dunakeszi Kinizsi—Váci Vasas n.' (Dunakeszi, 16.30. Vasas, Hódi. Vezényli. Érdi Traktor— Felsősöd (Érd. 16.3«, Petró. Tóth J. B.). Pilisvörösvári KSK—Fóti SE (Pilisvörösvár, 16.30. Vincze dr., Germány), Törökbálint—Bu­daörs (Törökbálint. 16.30. Bende. Halász, Kelemen), Veresegyház— Kistarcsa (Veresegyház, 16.3«. Nagy P.. Molnár A.), Fóti Vasutas- Érdi Építők (Fót-Kisalag. 16.3«, Tabányi. Vemen. Szentendrei Épí­tők—Dunakeszi Vasutas (Szent­endre, 10.30, Nábelek, Bundies). Keleti csoport: Szigethalom— Aszódi Vasas (Szigethalom. 16.30. Pál. Laukó). Isaszeg—Ceglédi Honvéd (Isaszeg, ,16.30. Józsa. Ho- rányi), Ujhartyán—Nagykáta (U.i- hartyán, 16.30, Tód, Antal. Keresz­tes). Kiskunlacháza—Öcsa (Kis- kunlacháza. 16.30. Kabatek. Mada­rász), Ecser—Hévizgyörk (Ecser, 16.30. Sándor, Hernádi). Örkény— Maglód (Örkény, 16.30, Gombás, Felker). Tápiószele—Gyömrő (Tá- piószele. 16.30. Pintér. Csanaki). Területi ifjúsági bajnokság. Szentendrei Építők—Dunakeszi Vasutas (Szentendre. 9. Bundles). A többi találkozó a fenti párosí­tásban. 15 órakor kezdődik, az el­ső partjelző bíráskodása mellett. RÖPLABDA. A megyei férfi szabadtéri bajnokság első fordu­lója. » A párosítás: Budakeszi— Solymár, Maglód—Nagykőrösi Ki­nizsi. Gödöllői Pedagógus—Gödöl­lői EAC. Váci Traktor—GödöUői Vasas. Érdi Traktor—Abony. VÍZILABDA. OB I. Szolnoki Dó­zsa—Csepel Autó (Szolnak, Daim- janich-uszoda, 11.30. Nádai). ' OlIM SELEJTEZŐ Csaknem három esztendő után ma délután 16 órai kez­dettel ismét olimpiai selejte­ző labdarúgó-mérkőzést ját­szanak a Népstadionban. Utol­jára 1960. április 24-én a ma­gyar együttes a római kikülde­tésért harcolt Csehszlovákia ellen, a mai találkozónak vi­szont már a Tokióba jutás a célja. A három év előtti csa­patból csak Novák és Nagy tartotta meg válogatottságát. Az osztrák Mayer sípjelére a következő összeállításban lép pályára a magyar és svéd olimpiai válogatott: Magyar- ország: Géléi — Novák, Orbán, Ihász — Palotai, Nagy — Györkő, Komora, Bene, Pová- zsai, Dunai II. Svédország: Arvidson — J. Karlsson, Broström,- Johansson — Lun- dell, Nordqist — Eriksson, Bilid, Heipemann, O. Ohlsson, Nilsson. Vízitúra Korányba A Magyar Kajak-kenu Szövetség vízitúra-bizottsága szombaton és vasárnap rendezi meg évadnyitó túraversenyét a Horány-gyöngye előtti partszakaszra. A találkozó május 4-én 15 órakor lesz. A tú­ra beleszámít a Kilián pontszer­ző versenybe is és a nemzetközi Duna-túrára jelentkezők részvéte­le kötelező. Az Európában túrázó brazil labdarúgó-válogatott csütörtökön este Amszterdamban Hollandia ellen szerepelt és úiabb 1:0 ará­nyú vereséget szenvedett. Két részletben bonyolították le a megyei tomászbajnokságot. A férfiak küzdelmét Vácott rendez­ték — erről már beszámoltunk — a nők Cegléden vetélkedtek. A verseny színvonalas volt. a rész­vevők szépen kidolgozott gyakor­latokat mutattak be. Népes mező­nyök vetélkedtek, sajnálatos azon­ban, hogy a m. osztályúak közül hiányoztak azok a középiskolás szakosztályok, amelyek indulására joggal számított a szövetség. A viadal a Ceglédi Építők tor­nászlányainak sikerét hozta, va­lamennyi számot megnyerték. Di­cséretesen küzdöttek az abonyi. a gödöllői és a Vácott működő Pest megyei Sportiskola képviselői, akik lelkesedésükkel, akarásuk­kal és nem utolsósorban fegyel­mezett magatartásukkal, méltó el­lenfelei voltak a technikailag jó­val képzettebb hazaiaknak. A serdülőknél a 13 éves ceglédi Tóth Anna meglepetésre, biztosan nyerte az összetettet, mögötte nagyon szoros volt a mezőny. Soltész Zsuzsa, Szabó Margit. Gál Judit végig versenyben volt a második helyért. Az ifi II. osz­tályban a kitűnően versenyző Ivitz Izabella megelőzte nővérét. A Hl. osztályban is nagy küzde­lem folyt, Sárik Gyöngyi igazol­ta. hogy nem véletlenül szerepelt az elmúlt időben olyan jól csa­pata versenyein. Pest megye 1963. évi serdülő leány tornászbajnoka: Tóth An­na (Ceglédi Építők) 35.9, 2. Sol­tész (Gödöllői Ált. Iskola) 35,2. 3. szabó (Ceglédi Építőké 35,1. 4. Gál $5,1, 5. Mózes 35, 6. Utli (mindhárom Pest megyei Sportis­kola) 35. Szerenkénti legjobbak: Korlát: Kratochvii 9,1. gerenda: Soltész, Utli 9; műszabadgyakorlat: Szon­di. Kratochvii. Gál 9; ugrás: Tóth 9.4. Serdülő csapatversenyben baj­nok: Ceglédi Építők A (Tóth, Szabó. Szondi, Kárteszi. Kratoch­vii. Mikulás S.) 175.5. 2. Pest me­gyei Sportiskola 171,6, 3. Gödöl­lői Általános Iskola 109,7. 4. Abo­nyi TSZ SK 164,4, 5. Ceglédi Épí­tők B 156,9. Pest megye 1963. évi ifjúsági n. osztályú leány tornászbajnoka: Ivitz Izabella 37,5, 2. Ivitz Katalin 36.8. 3. Lakatos (mindhárom Ceg­lédi Építők) 35 8. Szerenkénti legjobbak. Korlát: Ivitz I. 9,4; műszabadgyakorlat: Ivitz I.; Lakatos 9.1: ugrás: Ivitz testvérek 9,5; gerenda: Ivitz I. 9,5. Pest megye 1983. évi ifjúsági ül. osztályú leány tornászbajnoka: Sárik Gyöngyi 37,2, 2. Jakab 38,3, 3. Somogyi (mindhárom Ceglédi Építők) 35,5, 4. Lovas (Ceglédi Gimnázium) 34,9, 5. Kecskés 34,8, 6. Janovich (mindkettő Nagykő­rösi Gimnázium) 34,8. Szerenkénti legjobbak. Korlát; Sárik 9,1; műszabadgyakorlat: Sá­rik 9,2: ugrás: Sárik,- Jakab 9.5: gerenda: Sárik 9.4. Pest megye 1963. évi felnőtt III. osztályú női tornászbajnoka: Med­ve Lászlóné 34,8, 2. Ványi 35,2. 3. Górná (mindhárom Ceglédi Épí­tők) 33,5. Szerenkénti legjobbak. Korlát: Ványi 8.7; műszabadgyakorlat: Ványi 8,7: gerenda: Medvéné, Gómé 8,8; ugrás: Medvéné 9. C. Magyar László Salzburgban az osztrák nagy dí­jas motorkerékpáros versenyen a magyar színeket Szabó László képviselte, aki nagy sikert ért el. A 135 és 250 köbcentiméteres gép­osztályban nagyszerű küzdelem­ben megszerezte az elsőséget. A Nemzetközi Súlyemelő Szö­vetség úgy döntött, hogy az 1963. évi súlyemelő világ- és Európá­ba j no kságot Stockholmiban bonyo­lítják le szeptember 7. és 13. kö­zött. A Fiorentina labdarúgó-csapata a közeli napokban a szovjet fő­városba utazik, ahol május. 10-én a Moszkvai Dinamó együttesével játszik. Az olasz csapat előrelát­hatólag még egy mérkőzésen sze­repel majd a Szovjetunióban. RÉSZLETES MŰSOR: Szombat ATLÉTIKA. A Bp. Petőfi orszá­gos ifjúsági versenye (Kőbányai út, 15.30). A néphadsereg mezei futóbajnoksága (Ujlóversenypálya, Albertirsai út, 16). BIRKÓZÁS. Országos ifjúsági szabadfogású verseny (Bp., Dózsa György út 53.. 16). KOSÁRLABDA. NB II. férfi. Nyugati csoport: Csepel Autó- MTK (Péceli út. 17.15). ÖKÖLVÍVÁS. Országos vasutas felnőtt egyéni bajnokság (Szeged, Rókusi tornacsarnok, 9). Vasárnap BIRKÓZÁS. Országos ifjúsági szabadfogású verseny (Bp., Dózsa György út 53., 9). Országos I., II.. m. osztályú kötöttfogású egyéni csapatverseny (Dunaújváros. 10). EVEZÉS. Idénynyitó/ verseny. Rajt az újpesti összekötőhídnál, cél: a Margitsziget melletti budai Duna-ágban, a Vasas-csónakház vonalában. Első célbaérkezés kb. 6 órakor. KÉZILABDA. NB II. férfi. Nyu­gati csoport: Váci Fonó—Telefon­gyár (Vác. Rádi u.. 10. Tóth L.), Győri Textiles—Csömör (Győr, Di­mitrov sétány, ii. Horváth L.). NB n. női. Nyugati csoport: Váci Forte—Elektromos (Vác, Rádi u.f 9, Sitku II.). Megyei férfibajnokság. Tököl— Vecsés (Tököl, 16. Dévényi). Abony—Ceglédi Építők (Abony, 11. Fazekas). Üllő—Ráckevei Gim­názium (Üllő. 10.30, Horváth), Nógrádverőce—Dunakeszi Vasutas (Nógrádverőce, 10, Dévényi). Bu­dakalász—Váci Kötött (Budaka­lász. 10, Rusznyák). Váci Sparía- cus—Gödöllői vasas (Vác. Zrínyi u.. 10. Eisen). Megyei férfi ifjúsági bajnokság. Tököl—Vecsés (Tököl, 15. Mik- lóssy). Abony—Ceglédi Építők (Abony, 10, Scheuring). Üllő—Rác­keve (Üllő. 9.30. Herendi), Buda­f lász—Váci Kötött (Budakalász, Balogh). Megyei női bajnokság: Ceglédi Építők—Veresegyház (Cegléd, il. Barna H.). Abony—Üllő (Abony, 9, Katona). Váci Forte II.—Sziget- szentmiklós (Vác, Rádi u.. 12, Zsák). Fóti VSC—Váci Finomfonó (Fót-Kisalaí» 9.30, Boda). Budaka­lász—Pest megyei Sportiskola (Bu­dakalász. 11. Balogh), Váci Hír­adás—Gödöllői EAC (Vác, Zrínyi u.. 9. Zsák). Területi férfibajnokság. Sziget­halmi Vasas—Gödöllői EAC (Tö­köl. 14 Rudolf). Bag—Kartal (Bag. 10.30,. Mohai). Hévizgyörk—Nagy­kőrös (Hévizgyörk. 15.30. Rusz­nyák). Túra—Örkény (Túra. 16. Eisen). Csepel Autó—Kerepes (Szi- getszentmiklós, 9.30. Tóth). Erdő­kertes—Váci Híradás (Erdőkertes, 15. Holfinger). KOSÁRLABDA. NB II. női. Ke­leti csoport: Nagykőrösi Kinizsi— Duna Cipő ^Nagykőrös. 10). Megyei bajnokság. Aszódi gim­názium tornaterme. 9.30: Aszódi Vasas—Nagykőrösi Kinizsi (férfi). 10.40: Aszódi Vasas—Nagykőrösi Kinizsi (női). Váci Gépipari Tech­nikum tornaterme. 9.40: Váci Gép­ipari Technikum—Váci DCM (féf- fi). 10.50: Váci Közgazdasági Tech­nikum-Váci DCM (női). 12.00: Vá­ci Mezőgazdasági Technikum- Ceglédi Mezőgazdasági Technikum (férfi). Nagykőrösi Gimnázium szabadtéri pályája. 9.30: Nagvkő- rösi Gimnázium—Nagykátai Gim­názium (férfi). 10.40: Nagykőrösi Gimnázium A—Nagykátai Gimná­zium (női). LABDARÜGAS. NB II. Nyugati csoport: ZTE—Csepel Autó (Zala­egerszeg. 16. Fehér). NB III. Északi csoport: P. Bá­nyász-Váci Vasas (Petőfibánya, 17. Tóth A). Statisztika—Kartali Kinizsi (Bp., Marczibányi tér, 9.30, Hegedűs) Északközép csoport: Szentendrei Honvéd—Ercsi (Szent­endre. 16,30, Krisztel. Csesznek!, Budai). SZTK—Pilisi Bányász (Szi- getszentmiklós, 17. Radnóti, Tiha­nyi, Urbám). Délkeleti csoport: CVSE—Makó (Cegléd, 16,30. ?, Gal- da, Ripp). Bp. I. osztály, ül. csoport: Gö­döllői EAC—Sörgyár (Gödöllő. 11). Megyei bajnokság. Nagykőrösi Kinizsi—Gödöllői Vasas (Nagykő­rös, 16.30. Dombai. Kirchner, Ócsai), Abony—Tököl (Abony. 16.30. Zsóka, Bobán. Hídvégi), Ceglédbercel—Monor (Cegléd bér­céi, 16,30. Huszák. Varga E.. Da- rula). Pilisi KSK—Vecsés (Pilis, 16.30, Császár, Kőhalmi. Károlyi). DMTK—Ceglédi Építők (Dunaha- raszti, 16.30. Püspöki. Boltos. Su- 6án). Bag—Albertirsa (Bag, 16.30, Balogh. Schuck, Szórádi). Üllő— Szigetújfalu (Üllő. 16.30. Badacso­nyi, Szolnoki, Bemáth). Pácéi­vá ci Vasutas fPécel. 16.30. Puszta­szeri, Fercsik, Radácsi). Megyei ifjúsági bajnokság. A mérkőzések a fenti párosításban. 15 órakor kezdődnek, a felnőtt talál­Eredmények innen - onnan ASZTALITENISZ NB n. férfi. Gárdos-csoport: Vá­ci Kötött—Bp. Adócsőgyár 12:6. Vác. Biztosan nyert a Pest me­gyei együttes a negyedik helyezett ellen. Gy: Kovacsics, Molnár, Pálfi (3i—3), Markó. a Kovacsics. Mol­nár és a Markó. Pálfi pár. BIRKÓZÁS Két második helyezést értek el megyénk birkózói a Budapesti Birkózó Szövetség és a KISZ ál­tal rendezett szabadfogású ifjú­sági versenyen, amely a KÉSZ Kupáért folyt. 157 versenyző lé­pett a különböző súlycsoportok­ban szőnyegre, a dunakeszi Ko­vács könnyűsúlyban, a Ceglédi Vasutas sportolója. Sárközi, kis- középsúlyban végzett a második helyen. KOSÁRLABDA NB n. férfi. Nyugati csoport: Soproni MAFC—Csepel Autó 71:66 (37:27). MoanoSy mellékkeresetet biztosít a kamillavirág gyűjtése! A megye déli részén, főleg a ceglédi és az abonyi járás szikes legelőin és a vetésekben terem nagyobb mennyi­ségben a kamilla. A növény virágját gyűjtik. Éppen ezért már most a kamillavirág gyűjtésével foglalkozók nagy érdeklődéssel figyelik a kamilla fejlődését. Megfe­lelő időjárás esetén általában a kamillavirág (székfű) gyűjtése április végén, május elején szokott megkez­dődni. A kamilla (székfű) virágját a leggazdaságosab az un. kamillaszedő „fésűvel” gyűjteni, ugyanis a gyűjtők tá­jékoztatása szerint egy „húzással" sok virág gyűjthető le. Kamillaszedő-fésű bármely, kamilla felvásárlásba be­kapcsolt földművesszövetkezetnél igényelhető. A kamillavirág gyűjtésével — megfelelő termés esetén — napi 80—100 Ft kereset is elérhető. A földművesszövetkezetek a rövid szárral legyűjtött, a gyűjtő által megrostált, nyers kamillavirágért kg-ként 2,— Ft-ot fizetnek. A magyar kamillavirág gyógyhatását külföldön is jól is­merik és szívesen vásárolják tőlünk, cserébe jelentős valutát, fontos nyersanyagokat kapunk. A kamillavirág forrázatát a gyógyászatban és háziszer­ként használják. A nyálkahártyák gyulladásos megbete­gedésének legjobb gyógyszere. Gyomor- és bélbetegsések gyógyítására is használják, külsőleg a forrázatát kötő­hártyagyulladás, árpa, kelések borogatásához alkalmaz­zák. A gyógyászati felhasználáson kívül a kozmetikai iparban hajápolószerként a kamillavirág alapanyagként szerepel. Tájékoztatás szerint ezen igen hasznos vadontermő gyógynövényt a földművesszövetkezetek, megfelelő mi­nőségben, korlátlan mennyiségben veszik át — a HER­BARIA megbízásából, 1. Csepel Autó 2. MTK 3. SMAFC 4. BVSC 5. Pét 6. Pécsi Postás 7. Állatorvosok 8. Bp. HSC 9. PEAC 16. Soproni Textil 13 10 13 10 12 10 13 7 13 6 13 6 3 895 3 854 2 870 6 819 7 740 7 734 6 718 7 737 11 699 11 611 :740 23 :706 23 :G32 22 :759 20 :745 19 :849 19 :748 18 :T53 17 :906 15 :839 13 NB. II. női. Keleti csoport: Bp. HSC—Nagykőrös 52:35 (22:16). LABDARÜGAS Bp. I. osztály, m. csoport: Rá­kosszentmihály! TK—Gödöllői EAC 4:0 (2:0). Rákosszentmihály. 400 néző. V: Szalai. Áz első 45 perc kiegyensúlyo­zott játékot hozott, ennek ellené­re, egy védelmi hibából, s egy szabadrúgásból a hazaiak értek el gólokat. Szünet után két szeren­csés góllal növelték előnyüket a rákosszentmihályiak. s az utolsó húsz percben hiába ro hámozták az egyetemisták, még szépíteni sem tudtak. Deák két esetben a ka­pust is kicselezve hibázott. Jó: Varró. Muraközi, ötvös. Újvári. Aszód—gödöllői összevont .járási bajnokság. Gödöllői EAC n.—Gal- gahéviz 2:0. Szada—Túra 1:11, Do- mony—Gödöllői Vasas II 4:1, Mo­gyoród—Kartal H. 2:1. Zsámbok— Nagytarcsa 2:1, Csömör—Váckis- úifalu 8:0. Aszódi Honvéd—Dány 1:1. Gödöllői EAC n.—Domony 0:0. 1. Aszódi Honv. 17 13 3 1 64:12 29 2. G. EAC II. 16 12 3 1 49:18 27 3. zsámbok 17 11 3 3 30:25 25 4. Dány 16 9 3 4 39:25 21 5. Túra 17 9 3 5 52:31 21 6. Csömör 17 7 5 5 45:29 19 7. Domony 16 7 3 6 25:16 17 8. Galgahéviz 17 7 3 7 39:31 17 9. Kartal n. 15 5 1 9 29:30 11 10. Mogyoród 16 5 1 10'31:43 11 11. Nagytarcsa 15 5 — 10 11:30 10 12. Váckisújf. 17 5 — 12 17:51 10 13. G. Vasas II. 17 2 4 11 25:43 8 14. Szada 17 1 — 16 6:65 2 TEKE NB H. Keleti csoport: Ceg­lédi Bányász—Özdi Kohász 7:1 (2618:2439). A hét legjobbjai közt szerepel a ceglédi Pákozdi, aki 467. fával a negyedik legjobbat dobta. Budaörs Községi Ta­nács végrehajtó bizott­sága gazdálkodási (költségvetési) előadót keres. A felvételhez érettségi bizonyítvány, erkölcsi bizonyítvány, részletes önéletrajz szükséges. Jelentkezés személyesen a vb el­nökénél, Budaörs, ta­nácsháza. Az Állami Fuvarozási és Kordélyozási Vál­lalat 1. sz. Budapesti Üzem e gysége azonnali belépéssel felvesz dömperszterelőket, szerelésben jártas se­gédmunkásokat, autó­villamossági szerelőt, valamint hegesztő vizsgával rendelkező lakatpsokat. Jelentke­zés: ÄFKV 1. sz. Budapesti Üzemegysé­ge. Budapest XIII., Jász u. 38. sz. Dóri István műsz. vezető­nél. ' Azonnali belépéssel al­kalmazunk férfi se­gédmunkásokat. Forte Fotokémiai Ipar, Vác, Vám u. 3. Autó belső és külső huzatokat, hozott és rendelt anyagokból 6 nap alatt készítünk. Pest megyei Vegyi- és Kézműipari Válla­lat, Bp. IX., Tompa u. 30. (Páva u. sarok.) Telefon: 138-805. 1. Cégi. Bányász 7 17 895 36 2. Ózdi Kohász 7 17 392 34 3. Szegedi Post. 7 18 041 33 4. SZAK J7 17 648 33 5. Z. Danuvia 7 13 284 32 6. Kecsk. MÄV 7 17 533 32 7. KIS TEXT 7 17 895 31 8. Csepel 7 17 448 29 9. Bp. Vízművek 7 17 383 25 10. Bp. MEDOSZ 7 17 598 19.5 11. Kecsk. Vasas 7 17 041 18,5 12. Bp. EKA 7 17 335 13 PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megye) Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőséé és kiadóhivatal: Budapest. VUL. Blaha Luiza tér 3 Egész nap hívható központi telefon: 343—*00. 142—220 Gépírószoba rhivható 20 óráig): »40—447 — Belpolitikai és sport­rovat: 140—449 — Ipari rovat: Ml—462 — Művelődési rovat: 141—258 Előállítja Szikra Lapnyomda • Budapest Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi posta­hivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónapra 11 forint Kőműveseket, ácsokat, villany- és vízszerelő­ket, festőket férfi és női segédmunkásokat budai munkahelyekre azonnal felvesz a Bu­dapesti Építő- és Elemgyártó Ksz. Je­lentkezés a 42-es villa­mos kispesti végállo­másánál XVIII., Hen­gersor u. 73._________’ Csibenevelő üzemi be- rendezések felszámo­lás miatt eladók. Alig használt battéria vándoról, itatóberen­dezés, önetető, para­bolatükör. Cím; Nagy­kőrös. Petőfi Tsz. Te­lefon: 108. __________ E ladó telkek Szent­endre területén, 280 n-ö!től 307 n-ölig Négyszögölenként 40 forintért. Érdeklődni: Petrov Mártonnál, Szentendre. Pannónia- telep. Honvéd u. 16. Mozaiklap nagv vá­lasztékban Szőnyinél. Monor, József Attila út 29. Cesrléd és Vidéke kör­zeti Földművesszövet­kezet értesíti a tsz-e- ket és termelőket, hogy a gyapjú átvéte­léhez a zsákok megér­keztek és azok átve­hetők a tollfelvásár- lónál. Cegléd. Zalka Máté u. 1. sz. alatt. A gyapjú átvétele 1963. május 14-én lesz. Kerékpár dongóval és égy nyúlketrec olcsón eladó. Szentendre, Pintér. Járásbíróság. Eladó Köröstetétlenen 16 m cserepes istálló lebontásra. Érdeklőd­ni, Nagykőrös. Kecs­keméti u. 36. ÉM Szentendrei Ce- mentáruipari Vállalat azonnali felvételre ke­res férfi segédmunká­sokat és szállítómun­kásokat. Munkásszál­lás van! Szentendre, Dózsa Gy. út 34. ______ A z É. M. 25. sz. Állami Építőipari Vállalat azonnal felvesz autó viüLamoss ági szerelőket, kőműves szakm unkásokat és 18 éven felüli férfi segédmunkásokat budapesti, gödöllői, gyömrői nagykátai, váci és apajpusztai építkezéseire. Jelentkezés: Bp. XXL, Kiss János altábornagy u. 19., valamint szakipara kiegészí­tésére. lakatosokat, motorszerelőket, autógén és villanyhegesztőket továbbá szobafestő szakmunkásokat. Bp. XXL, Rákóczi Ferenc u. 187. Vidékieknek taná­csi igazolás szük­séges. Egyszobás, komfortos ház, gazdasági épület­tel. 900 négyszögöl gyümölcsössel olcsón eladó. beköltözhető. Szentendre. Szabad­ságforrás út 1. Újonnan dukkozott generálozott Topolinó betegség miatt áron alul eladó. Telefon: du. 3—9-ig. 220—871. Tóth László, Bp. IV., Deák F. u. 29. Újpesten nagy család­nak való kertes, kétla­kásos, három szoba, komfort. plusz két szoba, hall komfortos családi ház beköltöz­hetően eladó. 250 ezer forint. Budapest. Deák Ferenc u. 36. Eladó azonnal beköl­tözhető szoba, konyha, kamra. 172 négyszögöl gyümölcsös Monori erdőn. Viola utca 17. szám. Kardosné BMW-gépkocsi öt gu­mival pótalkatrészek­kel, 17 ezer forintért eladó. Cím': Nagykő­rös.; Szolnoki út 22. Fiatal fejőskecske el­adó. Nagykőrös, IV, járás Bokros dűlő 4. Keresünk azonnali be­lépésre mezőgazdasági nődolgozókat és férfi­dolgozókat. Szállás és étkezés van. Jelentke­zés : Gyógynövényku­tató Intézet. Budaka­lász. Oncsa úti tele-. pén. _____ T ehergépkocsi, felújí­tott GAZ 51-es, 2,5 ton­nás eladó, esetleg megegyezéssel elcse­rélhető vizsgázott, pót­kocsis Zetorra, vagy 2,5 tonnás vizsgázott pótkocsira. Cím: Pető­fi Tsz, Nagykőrös. Te­lefon: 108._______ T izenkét darabból álló új hálószoba bú­tor és egy kombinált garnitúra, valamint zöld Pannónia eladó. Cegléd, Hajó u. 3. Kis házat vásárolnék, 25 ezer forint, Zsám- bék piaci seprő. Szoba-lconyhás, éfés- kamrás, mellékhelyi­séges lakásomat el­cserélném hasonlóért, Cegléden „Sürgős” jeligére ä nagykőrösi hirdetőbe.____________ T ehenet vállalnék fe­jőre. Nyársapátra. Érdeklődni: Nagykő­rös. X., Zrínyi u. 32. Sürgősen eladó egy kifogástalan állapot­ban levő 500 kem-es NSU oldalkocsis te­herbírásra is alkalmas motor. Érdeklődni le­het bármikor, Nagy­kőrös, TI. kér., Kár­pát u. 22. ^Sötét hálóbútor eladó. Nagykőröst Ádám László u. 18. Reggelné. Topolinó kifogástalan és 125-ös Csepel eladó. Cegléd, Bercsényi u. 5._______________________ Eladó Feljáráson szél­malom mellett Fakan Antal-féle beköltözhe­tő cserepes tanya, melléképületekkel, 500 n-öl bekerített telek­kel. 300 n-öl szőlővel. Érdeklődni: helyszínen és Nagykőrös. IX. kér.. Vadas u. 29. Jav/a 250, újszerű, el­adó. Jászfalvi. Buda­pest, XV.; Alagi tér 3. • Megtekinthető •szombaton. vasárnap. 25-ös autóbusz, Töltés utcai megálló. A Szentendrei Kocsi­gyár azonnali belépés­sel felvesz férfi segéd­munkásokat, faipari szakmunkásokat (asz­talos. bognár gép­munkás) vasesztergá­lyos szakmunkásokat és nagy gyakorlattal rendelkező szerszám- készítő . lakatosokat. •J elentkezés a vállalat személyzeti osztályán. Azonnal beköltözhető ház Cegléd. IX. Mizsei út l. számú eladó. Here eladó. Nagykő­rös. IX. kerület, Zrí­nyi u. 93. szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom