Pest Megyei Hirlap, 1963. május (7. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-22 / 117. szám

1963. MÁJUS 22, SZERDA rear étECYKi s£CMm nwnap Hturminc év — hat karnagy — Harminc év alatt hat karnagy keze. alatt énekel­tem — mondja Kiss Já­nos bácsi, a két és fél hó- napja működő vecsési férfi- \ kar elnöke. Az énekkarról tudni kell, hogy egy olyan nagy múltú kórus nyomdokába lépett, amely részt vett több orszá- j gos dalosversenyen és a rá- j dióban is szerepelt. Aztán I szétoszlott a kórus és most I nemrég megalakult az utó­da. Május elsején például \ felléptek a sportpályán tar- | tott ünnepségen, ahol a 15 ember 2000 hallgató előtt I énekelt spivvel-lélekkel. És j Jani bácsi szép Urai tenor­hangja beleolvadt a tenor- \ Utazó megye vagyunk, így természetesen a megye lakosságának nagy részét élénken foglalkoztatják a közlekedéssel kapcsolatos gondok, élmények, problémák. Az ezekkel foglalkozó levelekből közlünk most néhányat. ismét: első vagy második ? Néhány hónapja. amikor még kemény tél volt, szóvá- tettem, hogy a Veresegyház— Budapest MÁV-vonalon ke­vés I. osztályú kocsi fut és * szólamba, hiszen a jó ének- j kar egyik legfontosabb fel- \ tétele a pontos, gondos össz­munka. „Jó egy énekkar a háznál’1, J amelyet bármikor fel lehet kéri szereplésre — a köz ség vezetői így vélekednek. Vélekedésük helyes, hiszen a dalosok szívesen szerepelnek — csak szerelnék, ha több el­ismerést és rendszeresebb támogatást kapnának. Valentsik István tanár, Vecsés. FRÖCCS - VAKOLATTAL A Váci Vendéglátóipari Vállalat gödöllői 146-os Ital- boltja lehetetlen állapotban van. A mennyezetről hullik a vakolat, sokszor beleesik a Szegény fogyasztó poharába. Pedig nemrég még arról volt szó, hogy teljesen át- j építik és korszerűsítik ezt az italboltot. S ha már a vendéglátóiparnál tartunk: a Blaha strandi italboltban szombatról vasárnapra meg­emelték az árakat, és arról, hogy negyedik helyett har­madosztályú árat fizet a vendég, csak a fizetésnél ér­tesül. alább Igaz. hogy itt leg­meszelnek. Csiba József javasoltam, szereljék fel Vác állomást megfelelő mennyisé­gű kocsiosztály-jelzőtáblával, és így a sokszor tisztább és kényelmesebb második osztá­lyú kocsikat a tábla felraká­sával I. osztályúvá lehet mi­nősíteni. A MÁV igazgatóság válászt adott panaszomra, de nem intézte el azt. A válasz ugyanis az volt, hogy a szokat­lanul erős télben fennakadás van az I. osztályú kocsik fut­tatásánál. Ez a válasz félre­érti a panaszt és nem kielé­gítő. Véleményem szerint a hideg tél ellenére is fel lehe­tett volna tenni a kocsiosztályt szabályozó táblát akkor. ha nincs elég I. osztályú kocsi. Az az ígéret, amelyet a MÁV ig&zgatóság; adott, hogy a rossz idő elmúltával minden szerel­vény két I. osztályú kocsival fog közlekedni, továbbra is. a mai napig is ígéret maradt. Legtöbbször csak egy I. osz­tályú kocsi van a szerelvényen, és Erdőkertestől kezdve kép­telenség erre felszállni. Fazekas Mátyás Italbolt vagy váróterem? A veresegyházi MÁV-állo- más a bejárók tömegéhez vi­szonyítva igen kicsi. Két vá­róterme közül egyiket rész­ben elfoglalta az Utasellátó pohárszekrénye, pultja és gön­gyölegei, Ezt a kérdést azon­ban. megoldották: a váróter­met egy fallal két részre osz­tották, a nagyobbik felét meg­kapta az Utasellátó, a kisebbik fele megmaradt váróterem­hogy mindenki szabályosan £ utazik, örültem, hogy én is £ ezen a szerelvényen utaztam, ^ hiszen így tanúja voltam a be- ^ csületvizsgának. Tizennegyedikén, kedden £ ugyan csak Ráckevére utaztam ^ a Csepel Autógyár gyártelepig állomásáról a 15.Ó5~kor induló,^ Tökölnél átszállásos szerelvény-g nyel. A kocsiban utazott egy^ fiatalaszony, 6 éves és 3 éves ^ forma kisgyermekével. A ko- ^ csiban nagyon meleg volt. a ^ gyerekek panaszkodtak, hogy ^ szomjasak és kérték édesany-^ jukat, adjon nekik inni. Sziget-^ csáp állomás előtt keresztül- ^ ment a kocsin a szerelvény^ vezető kalauza, és a gyerekek ^ kérését meghallva megígérte, | szerez vizet. A következő ál- ^ lomáson szerzett is. A gyere- 4 kék nagyon megköszönték. ^ Bundies Péter < | Egy megcsonkított vonat \ y Hosszú harc volt, de elértük: ^ a múlt évi menetrendtől kezd- ^ ve este 21 órakor a Nyugatig pálya udvarról egyelőre Ve- ^ resegyházig (mi tudniillik Ör- ^ szentmiklós — Vácbottyánig fj kértük) vonat indul az esti is- ^ kólákban tanulók, a különle- ^ ges műszakban dolgozók, a po- ^ litechnikás diákok hazaszáilí- ^ tasára. A vonat nagy népsze-^ rűségnek önvendett. és sokan ^ igénybe vették. Most nagy ^ meglepetéssel vettük tudomá- j sül az új menetrendtervezet- ^ bői, hogy a vonat indulásét — ^ azonos időponttal — kihelyez- ^ ték Rákospalota—Újpestre és ^ továbbra is csak Veresegyhá- ^ zig közlekedik. A Nyugatiból ^ pedig nincs csatlakozása. Így, £ sok eddigi utasa, aki 21 órára ^ még kiért a Nyugatiba, most ^ le fogja késni. Nem lehetne^ ezen változtatni? í-fa­KÉT TANÁCSÜLÉS Május 16-án ülést tartott a Túrái Községi Tanács. Megtárgyalta az építőipari ktsz munkájáról szóló beszá­molót, a közbiztonság hely­zetét, valamint a közterü­letek használatéval kapcsola­tos kérdéseket. A tanácsta­gok igen aktívak voltak, ösz- szesen tizenhatan szóltak a napirendi pontokhoz. Külö­nösen sokan foglalkoztak a nemrég feltört „mesterséges gejzírrel ’, és felvetették, so­ron kívül kellene ott egy gyógyfürdőt építeni. Molnár István megbírálta a ktsz-t hanyag munkájáért. Többen felvetették, hogy az árvíz 1 által megrongált utat, amely f a vasúthoz vezet, minél előbb ff meg kell javítani, mielőtt^ még baleset következne be. ff Dúsa Piroska 4 í — Békegyűlést tartottak tegnap este Gyálon, a mű­velődési házban. A gyűlés előadója Solymári Béla is­kolaigazgató volt. — Negyven kilométeres vízvezeték. Vecsésen tervsze­rűen haladnak a vízveze­ték-építéssel. Eddig húsz kilo­méter hosszú csőhálózatot fektetlek le. és ebben az év­ben további húsz kilométer­rel bővül a vezeték. — Könyvbarátok találko­zóját rendezte meg az érdi könyvtár vezetősége. A je­lenlevők közül tizennégy ol­vasónak adták át a József Attila olvasómozgalom arany, illetve ezüst jelvé­nyét. A találkozón a könyv­hétről is megemlékezett Hajdók Béla tanácselnök, majd műsor zárta a progra­mot. — Nagy hagyománya van a Pestvidéki Gépgyárban a szakma ifjú mestere moz­galomnak. Most a KISZ- szervezet újabb hathónapos tanfolyamot indít a cim el­nyerése érdekében. A gyár vezetősége és a KISZ gon­doskodik a megfelelő ösz­tönzésről Is: az ifjú mesteri cím megszerzése után a fia­tal szakmunkások magasabb órabért kapnak. — Korszerű, elegánsan be­rendezett házasságkötő ter­met létesítenek a közel­jövőben a vecsési tanács épületében. — Sportolók és sportbará­tok dolgoznak Szigetújfa­lun társadalmi munkában a Vörös Meteor SK pályájá­nak bővítésén. A községfej­lesztési alap 25 ezer forin­tot biztosított a pálya fej­lesztésére — a községijeliek újabb tizenötezer forintos önkéntes munkával toldják meg ezt az összeget. ák^vtlA rádió és a televízió mai műsora Ismét gáz ügyben szólunk Évek óta visszatérő problé­mája a Pest megyei Hírlap­nak a veresegyházi gázfo­gyasztók panasza. Ez dióhéj­ban annyi, hogy Veresegyhá­zon és környékén 200-on felül van a propán-butángázt hasz­nálók száma, ám hiába kér­jük, hiába teremtjük meg a lehetőséget, nem kapunk cse­retelepet. és így kénytelenek vagyunk a gázpalackot körül­ményes úton cserélni. Az ügyben valóságos cikkso­rozat jelent meg és két éve úgy látszott: az egymásra hi­vatkozó illetékesek: a Belke­reskedelmi Minisztérium, a Pest megyei Tanács kereske­delmi osztálya és a GÁZÉRT egyöntetűen beadták a dere­kukat, s végre lesz telep. Ám hiába látszott így. a kérelmet elutasították, mondván, hogy nincs meg a szükséges kétszáz­ötvenes létszám. A huzavona ideje alatt már elértük a lét­számot, ám a cseretelep meg­nyitására még mindig nem kaptunk engedélyt. Ismételten kérjük: adják meg az enge­délyt. mert már rendkívül szükséges. F. Rt ■k Öt gyermekem van, a leg­nagyobb 13 éves, a legkisebb öt. Férjem is, én is dolgozunk, a Szabadság Termelőszövetke­zetben. Férjem, mint állatte­nyésztő, télen 3 órakor, nyá­ron 2 órakor kel, és csak ké­ső este jön haza. Nekem is sok a munkám. Épp ezért nagyon szeretnénk, ha a múlt év ja­nuárjában beadott propán-bu­végre tángáz-kér elmünk meghallga­tásra találna. Galamb Istvánná Nagykőrös HI„ Fekete D. 140. * 1959 januárjában adtam be gázpalack iránti kérelmemet a Monori Járási Tanácshoz. Fér­jemmel együtt dolgozunk és szociális körülményeink is in­dokolttá teszik, hogy teljesítsék kérésünket. Nyíri Ferencné Monor, Kossuth u. 45. * Az olvasók fóruma múlt he­ti számában megjelent panasz­ra közöljük, hogy a Ráckevei Járási Tanácsnál jelenleg vagy kétezer gázigényjogosult terei­mé vár elbírálásra és kielégí­tésre. Ezek között is 417 olyan kérelmező van. ahol a család­ban két tereső és két gyer­mek van, mint a panaszosnál, Ujszászí Istvánná dunaharasz- ti lakosnál. Sajnos, a rendel­kezésre álló. esetenkénti 80— 100 gázpalackból mind ez ide­ig nem tudtuk a panaszost ki­elégíteni . A palackok elosztá­sát társadalmi bizottság inté­zi, amely a 4—6 gyermekes családokat részesíti előnyben. Tóth Gáborné kér. felügyelő Ráckevei Járási Tanács Nem vagyok tolvaj címen, Az olvasók fóruma szó­vá tette, hogy egy gödöllői asszonyt megsértettek .jegy- vizsgálóink. Jegyvizsgálóinkat kérdőre vontuk és újólag ki­oktattuk őket az udvariasabb viselkedésre. B. HÉV HALÁLOS KÖZLEKEDÉSI BALESET történt hétfőn dél­után negyed ötkor Kerepes belterületén, a hármas számú országos főútvonalon. Dr. Sár­közi Ferenc ötvennyolc éves gyöngyösi orvos CH 40—20 rendszámú személyautójával összeütközött egy szembejövő tehergépkocsival. Felesége a helyszínen meghalt, az orvost súlyos, életveszélyes állapot­ban szállították kórházba. A baleset okának kiderítésére a vizsgálat megindult. A Pest megyei Rendőrfőkapitányság kéri annak a Nysa gyártmányú tehergépkocsinak a vezető­jét, amely a baleset időpont­jában Gödöllő felé haladt, hogy tanúkihallgatás céljából jelentkezzék a főkapitányság közlekedésrendészeti alosz­tályán (Budapest, VI., Aradi u. 21—23. T: 124—274). tér: Zalka András, a közvetítés szünetében: Hírek. 18.50: Tv-világ- híradó. 19.00: Szén álmokat, gye­rekek! 19.10: Közvetítés a debrece­ni Csokonai Színházból. Benjámin Britten: Szentivánéji álom. Opera 3 felvonásban. A közvetítés I. szü­netében: Meixner Károly riportja. Kb. 22.00: Hírek. Tv-vUágliíradó (ism.). í ra? 1 FIGYELEM! É. M. 25. sz. . Állami Építőipari Vállalat Bp. XXI. kér. Kiss János altábornagy utca 19—21. Felhívja a 14—16 éves, 8 általános iskolai végzett­séggel rendelkező ifjú mun­kások figyelmét, hogy kő­műves szakmára jelentkez­zenek a vállalatnál ipari tanulónak Tanulóidő 3 év. Munkaruhát. bakancsot, tanulóotthont teljes ellá­tással biztosítunk. Jelentkezési határidő 1963. VI. 1. írásban. nek. A másik váróterem nem sokkal nagyobb, mint egy la­kószoba. A várótermek eddig sem voltak alkalmasak arra, hogy rossz időben befogadják a vonatra várókat, most még kevésbé alkalmasak erre. Nem lehetne-e ezt az utasak szem­pontjából fontos kérdést úgy megoldani, hogy egy külön pa­vilont kapjon az Utasellátó, s az eredeti váróterem váróte­remként álljon az utasok ren­delkezésére? A nem szomjas utasok. Autóbusz-forduló épült Túrán. Pontosabban: megépült az az autóbusz­forduló, amire régóta várunk. Ám néha még előfordul, hogy a buszvezetők ragaszkodnak a régi helyhez, ott fordulnak meg és úgy mennek vissza az állomásra. Köszönet illeti a községi tanácsot és a forduló építőit fáradozásukért, ám jó volna, ha ezt a fáradozást a buszvezetők is honorálnák az- zai, hogy a kijelölt útvonalon közlekednek. D. P. KÉT HÉV-ÚTIÉLMÉNY Megváltom a jegyet a Cse­pel Autógyár HÉV-állomásán, Ráckevére. Befut a vonat és elindul. A vonat érdekessége, hogy április 16-tól — próba­képpen — bevezették a jegy­kezelés nélküli utazást. Így az emberek vagy hetijeggyel utaznak, vagy az állomáson váltják meg a jegyüket. Megy a szerelvény, amikor ellenőr jelenik meg. Végig vizsgálja a jegyeket és megállapítja, Friedrich István tanácstag, £ körzeti megbízott,, a közbiz- f tonságrói tartott beszámolót ^ a piliscsabai tanácsülésen. $ Ezután az egészségügyi vé- $ dönő megköszönte, hogy $ rendbehozták az egészség- $ házat, s a hozzá tartozó szol- % gálati lakást. Jászfalu kérte,$ hogy javítsák meg a köz-$ sági közös kutat. Száraz 1st- f vön állomásföiiök be jelenté-^ sét örömmel fogadták: a vo-í, na,tok utazó sebessége 40 ki- £ lométerről 60 kilométerre no- ^ vekszik, a közlekedés meg-% gyorsul. í y Ha már írok a tanácsülés- f rőt, hadd írjak a Hazafias ( Népfront elnökségi értekez-% letérői is. Itt a leszerelési hó-$ nap teendőit beszélték meg. ^ Marikovszky Gáborné elnök $ ismertette a programot, tolmá- % csolta a járási elnökség üd-$ vözletét a választások idején$ kifejtett eredményes mun-% káért. Szívós Sándorné nép- £ fronttitkár Losinczky József-^ né, a Vöröskereszt szervező f titkára is szót kért, majd ^ Molnár Vince, a községi ta-% nács elnöke, ismertette, hogyg Piliscsabán Pethő Ferencet £ és Szalai Albertet, a tér- £ melőszövetkezet tagjait jelöl-£ ték a bíróságra népi ülnök-£ nek. Az értekezleten sok hasz- j nos, értékes javaslat hang-f zott el — remélhetőleg azf eszme nagyszerűségéhez mél-f tóan tartjuk meg a leszerelő- $ si hónapot. Bakay Dezsőné ^ SZERKESZTŐI ÜZENETEK | t B. Pálné, Kocsér. írunk a vál-fi lalatnak. g J. Irén, Gödöllő. Kár. hogy nemz írta meg nontos címét. így gyor- í sabban válaszolhattunk volna. Le-Í veiét elküldtük az illetékes ven-J déglátőiparí vállalathoz. j P. T... Jászkaraienöi írását kö-í szőniük, jövő heti számunkban g közöljük. '' 1963. május 32, szerda, Jú­lia napja. A nap kél 4.00 órakor, nyugszik 19.22 órakor. A hold kél 3.52 órakor, nyugszik 18.25 órakor. Várható időjárás szerda estig: felhős, hűvös idő, több helyen kisebb esővel, mérsékelt, a Dunántúlon időnként élénkebb szél. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet 14—16 fok kö­zött. — Tanácstagi beszámolót tart ma Tahitótfalun, a ta- nácsházán, Budai János megyei tanácstag. — Új zöldséges boltot lé­tesít Abonyban, a piactéren a földművesszövetkezet. Az új boltot az Abonyi Építő­ipari Ktsz készíti el. — Exp resszm ásol ás. Né­metország egyes nagyváro­saiban — a világon elő­ször — üzembe helyeztek több automatát. E gépek egy márka bedobása el­lenében bármely szabvány méretű nyomtatványról vagy kéziratról másolatot készítenek. — Apák ankétját rendezett az érdi pártiházban a helyi nőtanács, ahol ünnepélyes keretek között megvendé­gelték és műsorral szórakoz­tatták az édesapákat. — A termelőszövetkezetek egészségügyi ellenőrzését is felvette munkatervébe a jászkara jen ői tanács egész­ségügyi állandó bizottsága. Legutóbb a Lenin Tsz tehe­nészetében ellenőrizték a tejkezelést. — Vasárnaponként negy­ven-ötven ember dolgozik társadalmi munkában Tö­kölön, a kultúrház épí­tésénél. Az épülő kultúr­otthon környékét is rende­zik, parkosítják, — A Pest megyei Petőfi Színpad ma este Csemőn a Szabin nők elrablása cí­mű operettet, az inárcsi művelődési házban a Bo­szorkányok pedig nincse­nek című vígjátékot játssza. — A napenergia és a szénkészlet összehasonlításá­val foglalkozott dr. Valen­tin Baum szovjet mérnök. Pontos számításokkal kimu­tatta, hogy földünk felü­lete negyven nap alatt any- nyi napenergiát kap, mint amennyit földünk egész szénkészletének elégetésével nyerhetnénk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom