Pest Megyei Hirlap, 1963. április (7. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-28 / 98. szám
1963. ÁPRILIS 38, VASÁRNAP ""i&f&rltm 3 Találkoznak a szocialista országok j könyvkiadásának vezetői I A Vili. varsói nemzetközi könyvvásárt május 18 és 26-a között rendezik meg a lengyel fővárosban. A nemzetközi könyvvásár idején a szocialista országok könyvkiadásának vezetői megtartják harmadik értekezletüket, amely egyebek között az együttműködés új formáival foglalkozik majd. Me értsék félre segítséget Francia parlamenti küldöttség Budapesten Az országgyűlés vendégeként francia parlamenti küldöttség érkezett szombaton délelőtt Budapestre. A küldöttség vezetője dr. Hubert Martin, a francia nemzetgyűlés kulturális és szociális bizottságárak titkára. A kislányt nevezzük Terus- nak. Terus szorgalmasan jár a KISZ-be. Majd minden estéjét ott tölti. Ha valami munka .akad, szívesen ajánlkozik elvégzésére. Addig-addig sürgölődött a „nagyok” között, amíg a KISZ vezetői elhatározták: felveszik tagnak. A taggyűlést is kitűzték már, amikor Terus tanítónője, aki egyben az úttörőcsapat vezetője is — tiltakozott. Különösebben nem indokolta ellenvetését, a KISZ-vezetők sem jártak utána, csak megsértődtek: — Miért ne felelne meg a szorgalmas Terus KISZ-tag- nak? Miért szól bele a tanító néni a mi dolgunkba? Mi is kíváncsiskodtunk: hiEmberséghől vizsgáztak az erdökertesi úttörők Április 19-i számunkban képes riportban számoltunk be az erdőkertesiek dicséretes magatartásáról, az önként'es véradásban. Most emberségből mutattak példát. Az erdökertesi úttörőcsapat baráti kapcsolatot tart fenn a Fóti Gyermekváros úttörőivel. A barátság bensőségesebbé tételére, az erdőkertesiek kezdeményezésére, huszonnyolc szülő nélküli gyermekvárosi leány-, fiúúttörő töltötte az ünnepeket erdökertesi családoknál. A vonattal érkező vendégeket a várakozó vendéglátók gyűrűjében. Dobosy István iskolaigazgató, az akció szervezője szívélyes szavakkal köszöntötte. A sorszámok felolvasásakor ki-ki megtalálta a párját és ötvenhat boldog gyerek kéz a kézben indult a vendéglátó házakhoz. A két nap elteltével a család és a szülői ház melegével megismerkedett, ajándékokkal elhalmozott gyerekcsoport elindult haza Erdőkertesről. A vendéglátó gyerekek és a szülök a viszontlátás reményében búcsúztak tőlük, s a következő vendéglátás sokkal népesebbnek ígérkezik. (f. m.) Fekete párduc tartja rettegésben Párizst Párizs egyik külvárosában, Et. Denis-ben, csütörtökön kezdte meg szereplését a Magyar Állami Cirkuszvállalat harminctagú artistacsoportja a legnagyobb francia vándor- cirkusz sátrában. A műsort a monacói állatkert idomítóinak állatszámai egészítették ki. A péntekre virradó éjjel az egyik ketreces kocsiból megszökött egyi fiatal fekete párduc. Az állat egy héttel ezelőtt még a dzsungelben vadászott, repülőgépen érkezett Bangkokból egyenesen Párizsba; A vadállat néhány órával megérkezése után’ az egyik Véndégfogadó udvarán tűnt fel és megtámadott egy arab munkást. Két mély sebet ejtett a karján. A hír riadalmat keltett St. Denis-ben. Egész nap és éjszaka folyt a vadászat. Egy fiatal rendőr pénteken este nagy buzgalmában elsütötte géppisztolyát. Áz egyik golyó egy járókelő nyakán, a másik egy rendőrtiszt lábán ejtett sebet. Bill, a párduc képe, ma több reggeli lap címoldalán szerepel és a párizsi rádió is St. Denis-be küldött tudósítóinak helyzetjelentéseivel kezdi óránkénti híradásait. szén a pedagógusnak örülnie kellene, ha tanítványai közül minél többen jelentkeznének az ifjúsági szövetségbe. Miért tiltakozik? Kiderült, hogy a KISZ még a tanítási év elején foglalkozott Terussal, amikor a szabályzat szerint még korának megfelelően, az úttörőszervezetben kell tevékenykednie. Ezen az a tény sem változtat; Terus úgy járja a nyolcadik osztályt, hogy korosabb társainál. És a lényeg éppen ebben van. Terus már „nagylány” szeretne lenni, kérkedik is társai előtt, akik diákos irigységgel figyelgetik: ők, akik jobban is tanulnak nála, nem mehetnek a KISZ-be, még televíziót nézni, vagy kirándulni sem. Társadalmi munkájukat ír az úttörőszövetségben végzik. Miért különb náluk Terus? Ezért kérte a tanítónő, hogy várjon a KISZ-szervezet addig, amíg év végén több kiváló gyereket javasolhatnak az ifjúsági szövetségbe. Ne tegyenek kivételt senkivel — kivált ne olyannal, aki nem a legpéldamutatóbb az osztályban. — Beleszólni, egyáltalán nem szeretnék a KISZ dolgaiba — szabadkozott az úttörő csapat vezetője, — csupán úgy gondoltam, hogy nekik ír rossz lenne, ha meggondolatlanul cselekednének. Azonkívül én tanítom Terust, s ki ismerhetné jobban? Ki segíthetné leginkább fejlődését, ha nem saját tanítója? S valóban! — az a tanító, aki napról napra figyelemmel kísérheti diákja fejlődését, jellemének bontakozását, sok év után eligazodik lelkivilágában is, igazán tudhatja, mi válik előnyére és mi hátra- \ nyára tanítványának. Ebben | az esetben Terus családi kö-| rülményei, egyéni jelleme, azí osztály kollektívájának egyse- £ ge is úgy kívánta: ne tegye-1 nek kivételt vele. Év végei előtt több társával együtt már í valószínűleg semmi akadálya 4 nem lehet vágya teljesülésé- í nek. í Terus ügye ezzel le is zárul-1 hatna, de az eseménynek még { egy tanulsága van. Általában^ azok a KISZ-szervezet e'k dol-| goznak jól, amelyeket a párt-! szervezeteken túl a pedagógu-i sok is támogatnak. Hol tanácscsal, hol aktív közreműködés-! sei. A pedagógusoknál senki í nem ismeri jobban világukat,! mint ők. A legtöbb ifjúságii szervezetben felismerték ezt a; nagy értéket és igyekeznek is; minél több oktatót megnyerni; mozgalmuk támogatására. Kiskunlacháza egyik szer-: vezetéken — mert ott okozott! gondot Terus ügye — nem él- ; nek a lehetőséggel, még a felkínált lehetőséggel sem. Mert; a pedagógus itt szívesen segí-; tene, vállalkozna problémáik;; osztozásóban — mégsem talál! jó visszhangra. Nem értik,; hogy az oktatók támogatása; nem az ifjúsági szervezet vezetőinek jogait nyirbálja, ha-j nem sok felesleges tapogatózástól, útkereséstől kímélné i meg őket. (s. í) Új vendéglátóipari kombinát Tahiban A napokban nyílik meg Tahiban a fö Id-műve s szervet kését új vendéglátóipart egysége, a Vüröskő éttérem-eszpresszó. A modernvonalú, ízlésesen berendezett szórakozóhelyet bizonyára örömmel fogadják majd a Dunaluinyar kirándulói A Vöröskő étterem-eszpresszó. Az emeleten a földműves- szövetkezet irodái kaptak helyet Étteremrészlet A nagyüzemi mezőgazdaság újfajta munkagépe, a tereprendező is szerepel a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár idei gyártási í érvében. Három mintapéldány már elkészült a D—4—K-trak- torhoz. A gépeket tartós kísérletnek vetik alá, és a tapasztaMég egyszer a betörőkről A bűnügyi rendőrséggel tett éjszakai ellenőrző kőrútunk után megírtuk a héten, hogy az éj sötétjében „a tíz végiglátogatott községben egyetlenegy helyen sem láttunk kívülről kivilágított üzletet”. Ennek kapcsán megállapítottuk, hogy „a betörök első számú szövetségesét, a sötétséget, mintha pártfogolnák valahol,. Legszebb a goldsol és a szatén fehérnemű Szatén hálóinig normál és extra méretben 220,— Ft-tól 235,— Ft-ig Goldsol hálóing normál és extra méretben 160,— Ft-tól 180,— Ft-ig A kérdéssel közvetlenül, telefonon is megkerestük a megyei tanács kereskedelmi osztályát. Dr. Kremper Antal jogtanácsossal beszéltünk. — Ez a kérdés nem rá,m tartozik, hanem a közgazda- sági csoportra, de némi felvilágosítással szolgálhatok — válaszolta. — A rendőrség két évvel ezelőtt keresett meg minket , ezzel az üggyel. Akkor, a Belkereskedelmi Minisztériummal való konzultáció után, úgy foglaltunk állást, hogy nincs szükség az üzletek éjszakai kivilágítására. Márcsak azért sincs, mert a költségtényezőkbe nem fér bele. — Akkor hát önök rendelték el, hogy a cégtáblák felett a lámpákat éjszaka ne égessék? — Nem. mi ezt nem rendeltük el. A vállalatok kérték. Mi csak egyetértettünk vele. Mert a közvilágítás a tanács és nem a kereskedelem feladata. — De hisz’ ez a takarékoskodás esetenként nagyon sokba kerülhet! — Mi úgy tapasztaltuk, hogy a betöréseknél egyszerűen leverték a lámpákat. Akkoriban ezt alaposan kivizsgáltuk, s szerintünk a kivilágításnak nincs jelentősége ebben a kérdésben. De még egyszer hangsúlyozom, ez nincs is betervezve a vállalatok gazdálkodásába,, s talán kellene erre egy országos rendelkezés, mert mi mindenkor a gazdaságosság szempontjaiból indulunk ki... Anélkül, hogy bárkit meg akarnánk bántani, megismételjük: ez a takarékoskodás egyesegyedül a sötétség leple alatt célhoz érő betörőknek gazdaságos... latok alapján kezdik majd meg a sorozatgyártást. A kisebb teljesítményű, az VE 28 traktorhoz használható tereprendezőt sorozatban gyártják ebben az évben. A negyedik negyedben négyszázat készítenek el a gépgyár dolgozói. Ennek a gépnek munkaszélessége 2200, az előbbié pedig 3300 milliméter. A talaj egyenetlenségeinek \ \ megszüntetése fontos feltétele a gépi művelésnek. Erre szolgál a tereprendezö, de használják lejtős területen a lejtést mérsékelő terasz készítésére, mezőgazdasági utak javítására, vízmosások betemetésére és más mezőgazdasági célokra is. .. .És ami nem odavaló. A Vöröskő teraszáról erre a kiöregedett autóbuszra nyílik a kilátás. Tulajdonosa, Roskó József, budapesti asztalosmester a tanács kétszeri fel- _ szántására sem szállította még el a csúf masinát (Koppány felv.) Budaörsi fogadtatás Az Újságíró _ a ]cöz munkása — mindenhová elmegy. Néha oda is, ahová nem hívják. Hát még ahová hívják! Azért mondom ezt, mert még az árvizes napokban felhívtam egyszer telefonon a budaörsi tanácsot. Érdeklődtem, mi a helyzet? A tanács elnöke mindenről szívesen, készségesen tájékoztatott, majd hozzáfűzte: — De jó lenne, ha egyszer már kijönne mifelénk az elvtársi Volna itt miről írni... ígéretet tettem, hogy amint lehet, kiszaladok hozzájuk. S végre, tegnapelőtt, arra vitt az utam. Pest határában Érdtől Gyálig kerestem, kutattam a túlnépesedés gyökereit, orvoslását. Tudtam, nagy gondja ez Budaörsnek ie. Azzal a jóleső érzéssel nyitottam be hát a tanácsházára, hogy szívesen látott vendég leszek. Az elnök elvtársát és a titkárt, sajnos, éppen nem találtam bent. Csak az elnökhelyettest. ő pedig se látott, se hallott. A földtörvénnyel foglalkozott. De azért, magas színe előtt való néhány percnyi ácsorgás után, csak hozzájutottam, hogy bemutatkozzam. vonta fel szemölCsodálkozva dókét: — És mit óhajt? Talán négyszemközt ? Vagy itt is lehetne? — mutatott körül a zsúfolt szobában. — Persze, hogy itt is — igyekeztem megnyugtatni —t csak egy-két percre tartanám fel... Csak annyit szeretnék megkérdezni, hogy mennyi volt Budaörs lakossága liládban és mennyi most. Azaz mennyivel ' szaporodtak a két és fél év alatt? Káf VOlt esedeznem. A válasz rideg volt és megfellebbezhetetlen: — Azt én most nem tudom. Nem tudom megmondani. — De nincs róla véletlenül valami kimutatás? — csodálkoztam némiképp. — Van, hogyne volna. De a másik szobában. — Nem nézhetnénk meg egy percre? ... — Nem. Nem érek rá. Nekem most sürgősebb dolgom van. Várja meg az elnöki). Vagy a titkárt. Majd jönne’: ■— De kérem, még sok helyre kellene mennem ,., — Sajnálom, én ilyesmivel most nem foglalkozhatom. S abból sem lesz semmi baj, ha nem tudja megvárni... Lesz mivel kitölteni az újságnak azt a sarkát, ahová ezt akarták tenni! ■> Mit tehettem? Az idő sürgetett. Mentem tovább. Budakeszire, Érdre, Pátyra, Gyálra. S miközben a tanácsokná.1 mindenütt a legnagyobb előzékenységgel fogadtak, el-eltű- nödtem budaörsi kudarcomon. S hogy az újságban ma tényleg ne maradjon üresen ez a sarok, ideírom hát gondolatomat: fogadhatja a budaörsieknek ez a választott vezetője az egyszerű (de néha valóban bonyolult gondokkal kopogtató) embereket, ha az újságíró számára sem képes egy percnyi időt szakítani?! (-iron) Kössön selyemtermelési szerződést! BEVÁLTÁSI ÁRAK: A fonható I., H. osztályú selyemgubó átvételi ára: 40,— Ft kg-ként • Befektetés nélkül 1000—2000 forint mellékjövedelmet érhet el, ha egy vagy két adag selyemhernyót nevel fel. Jelentkezés és felvilágosítás a helybeli földművesszövetkezetnél! (firon) * Uj gép a mezőgazdaságnak: a tereprendezö