Pest Megyei Hirlap, 1963. április (7. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-25 / 95. szám
1963. Április 25, csütörtök rEfT áJKcre § Hatvanhárom újdonság Az utóbbi években kialakult hagyománynak megfelelően idén is május 25—június 2 között rendezik meg az ünnepi könyvhetet. A Művelődésügyi Minisztérium és a Magj'ar írók Szövetsége május 24-én, a MOM művelődési házában nagyszabású irodalmi esttel nyitja meg a könyvhét eseménysorozatát. Vidéken, *a városokban és a nagyobb községekben ugyancsak ünnepélyes megnyitók lesznek. Ez idén is igen sok író, költő látogat el vidékre, hogy találkozzék olvasóival, részt yegyen az ünnepségeken, ankétokon, s dedikálja műveit. Az 1963-as könyvhét előterében — ugyancsak "immár hagyományosan — a mai magyar irodalom, áll. Hatvanhárom újdonság jelenik meg, 750 000 példányban s az újdonságoknak mintegy fele mai magyar szépirodalmi mű. Emellett a boltokban és az utcai sátrakban további 250, a közelmúltban megjelent vagy a könyvhétig megjelenő munka kerül forgalomba, így összesen mintegy 2,5 millió kötetből vásárolhat a közönség. Színes, sokrétű lesz a könyvheti program a művelődési otthonokban, az üzemekben, a könyvtárakban. Sok helyütt rendeznek olvasó-megbeszéléseket, irodalmi ismeretterjesztő előadásokat, kiállításokat. A nagyobb könyvtárak kiállításaikon képet adnak könyvkiadásunk, irodalmunk fejlődéséről, a budapesti könyvklubban pedig kiállítják az idei koma-művészeti pályázaton díjazott műveket, valamint a könyvhéti újdonságokat és az elmúlt esztendő jelentősebb kiadványait. Az irodalmi színpadok elsősorban az üzemékben, a munkásszállásokon és a községekben adnak műsort. Budapesten a SZOT BgKét és fél millió kötetből vásárolhat a közönség Megkezdődtek az ünnepi könyvhét előkészületei i'essy-klubja például húsz munkásszálláson mutatja be könyv-heti műsorát. A Magvető Könyvkiadó rendezésében az Egyetemi Színpadon mai magyar írók és költők munkáiból rendeznek szerzői estet. i A terjesztő vállalatok már megtették az előkészületeket, hogy a közönség mindenütt hozzájuthasson az újdonságokhoz, a keresett művekhez. A boltok szükség szerint meghosszabbítják nyitvatartási idejüket, a városokban a • nagyobb sát vakban egész héten ét lehet vásárolni. A guruló könyvesbol- I tok és a művelődési au- I tők a távoleső településeket is felkeresik. (MTI) ílenilórséej i krónika Több húsvéti garázdaságról adtunk hírt az elmúlt héten. Közülük a rendőrség most elfogta Fehér András 25 éves tápiógyörgyei segédmunkást, aki Csirke Zoltán falubeli vasutast 14-én este összeszurkálta. A szurkáló férfit, előzetes letartóztatásba helyezték. Ismeretlen férfi állított be az elmúlt napok egyikén Bugyiban, Szabó Lajosné- nél, s pénzt kért a fiatal- asszonytól. Szabóné segítségért kezdett kiáltozni, mire a férfi megfogta az asz- szony nyakát, s megfenyegette: ha nem marad csendben, megfojtja. Ezek után magával vonszolta az asz- szonyt a szekrényhez, s miközben fél kézzel tartotta, a másik kezével kiszedett a szekrényből egy arany karikagyűrűt, s egy értékes svájci karórát. Szabóné ezalatt kiszabadította magát, kirohant a házból és segítségül hívta a szomszédokat. Mire azok odaértek, az ismeretlen férfi kereket oldott. A nyomozás folyik. A rádió és a televízió mai műsora K.OSSUTH-RÄDIÖ 8.10: A gyermekrádió műsora. 9.10: £des anyanyelvűnk. 9.15: Operettrészletek. 10.10: Munkásakadémia. 10.35: Mezei csokor. 10.50: A betűvető hadsereg. 11.00: Zenekari muzsika. 11.52: Napirenden. 12.15: Tánczenei koktél. 13.07: Egy falu — egy nóta. 13.50: Vállalatok a bíróság előtt. 14.00: Zon- goraművek. 14.40: Sportoló ifjúság. 15.10: Egy őrült naplójából. 14.3«: Népdalok, népi táncok. 16.05: Lányok, asszonyok. 16.22: Szimfonikus zene. 17.10: Nemzetközi tükör. 17.20: Népi muzsika. 17.45: Mit olvassunk. 18.05: Tánczene. 18.40: ifjú figyelő. 19.00: Közvetítés az Elkel Színházból. Verdi: Aida. Kb. 21.10: Tanítók, tanárok fóruma. 23.00: Psota Irén énekel, o.lo: Operettrészletek. PETÖFI-RADIÖ 14,20: Könnyűzenei híradó. 15.10: Szimfonikus zene. 15.35: Az ifjúsági rádió műsora. 16.05: Tánczene. 16.45: A külföldi sajtó hasábjairól. 16.55: 1000 szó franciául. 17.05: Zongoramuzsika. 17.30: Nap1963. április 25. csütörtök, Márk napja. A nap kél 4,39 órakor, nyugszik 18,46 órakor. A hold kél 5,59 órakor, nyugszik 20,56 órakor. Várható időjárás csütörtök estig: változó felhőzet, legfeljebb elszórtan esővel, zivatarral. Időnként élénk szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 16—20 fok között. jaink eredményeiből. 17.45: Köny- nyű fúvósmuzsika. 18.10: Rádióegyetem. 19.05: Népi muzsika. 19.30: A rádióiskola hallgatóinak. 19.55: Dalostalálkozó. 20.00: Élőszóval — muzsikával. URH 18.40: Oralia Dominguez énekel. 19.00: Napóleon legyőzője. 19.15: Könnyűzene. 20.10: Irodalom a természettudományok korában. 20.10: Ravel-est. TELEVÍZIÓ 17.50: Hírek. 17.55: Beszélges- } síink oroszul! Nyelvlecke haladóknak. 18.15: Zenekedvelő gyerekek klubja. 19.00: A jövő hét műsora. 19.05: Telesport. 19.30: Tv - híradó. 19.45: A Magyar Hirdető műsora, 19.55: Szép álmokat, gyerekek!,. Mai vendégünk . . . 20.Í5: Cándidé, avagy a XX. század • Optimizmusa. Francia film. (Csak 18 éven felülieknek.i 21.25: Szülők, nevelők, egymásközt. A napközi otthonokról. Előadó: Eperjesi Gézán é szakfelügyelő. 21.40: Hírek. Tv-híradó (ism.). — A Kereskedelmi és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete megyei bizottsága választmányi ülést tart április 25-én, délelőtt fél tízkor. Az ülés színhelye az SZMT központja, Mező Imre u. 19. — A fővárosi tanács közlekedési igazgatósága több autóbuszt állított forgalomba a 22-es budakeszi járatnál. Az eddigiek mellett négy kocsival sűrítik a járatok szá-. mát. — Értekezletet tartott a tatárszentgyörgyi nőtanács április 23-án este hat órakor. Az értekezleten megbeszélték a baromfi- és tojásszerződéssel, valamint a felvásárlással kapcsolatos tennivalókat. A megbeszélésen részt vettek a dabasi járási nőtanács és a földművesszövetkezet képviselői. — Megszületett a Monori Kefegyár legnagyobb gyártmánya: negyvenöt centiméter hosszúságú óriás terempartvist készítettek a rendelő kívánságára.. Itt .említjük meg, hogy legkisebb gyártmányuk mérete mindössze nyolc centiméter. — A Lenfonó és Szövőipari Vállalat budakalászi központjában új gépet állítottak üzembe. Az írelő berendezés szovjet gyártmányú, s a fonalakat készíti elő. — Gödöllő húszéves fejlesztési tervének programját tárgyalják április 29-én, hétfőn délelőtt a községi tanacs- házán. Előadó a terv készítője, Gyárfás Iván, aki a VA- TERV igazgató-főmérnöke. Ugyancsak felszólal Jankó Zoltán mérnök, a községi tanács műszaki osztályának vezetője. Az előadást vita követi. — A nők szerepe a társadalomban címmel Ujhartyán nőtanácsa előadást rendez április 25-én este hét órakor. Előadó dr. Lányi Zoltán termelőszövetkezeti jogász. — Egymillió üveg gyümölcslét készít a Nagykőrösi Konzervgyár. A téli időben átmenetileg csökkent a kereslet, most azonban ismét nagy kapacitással dolgoznak a palackok töltésén, lezárásán és elszállításán. — A gödöllői Utasellátó Vállalat dolgozói társadalmi munkában hozták helyre a Szabadság téri üzemegység kertihelyiségét. A jó időben már sok vendég élvezte munkájv,!? ;• ümölcsét. — Ötvenöt asszony tanul a Csepel Autógyár üzemi nőbizottsága és kulturális bizottsága által szervezett nők akadémiáján. A tízhónapos nagysikerű előadássorozat májusban végződik. — Vetik a szerződéses babot azokban a gazdaságokban, amelyek a Nagykőrösi Konzervgyárnak szállítják termékeiket. Mintegy háromszáz mázsa konzervárunak való babot juttatnál? a földbe. — Április elejétől szigorúbban ellenőrzik a MÁVállomásokon a félreállított, indulásra előkészített szerelvényeket. Egyes állomásokon éjszakai törzsvendégek látogatjuk a pihenő, voható- kat, azokat bepiszkítják, sőt nem egy alkalommal meg is rongálják. Az új intézkedés szerint a hívatlan vendégeket megbüntetik. — Élüzemüunepségek Pest megyében: Az elmúlt évi munka jutalmaként sok megyei üzem kapott kitüntetésit. Ezzel kapcsolatban élüzem- ünnepségeket tártanak: április 26-án a Csepel Autó, és a Ceglédi Közlekedésépítési Gépjavító Vállalatnál. Április 27-én a Budapesti Állami Erdőgazdaság és a Pest megyei Vegyi- és Kézműipari Vállalat tartja élüzemiinnep- ségét. Április 28-án a Szent- mártonkátai Gépállomás, az Agráregyetem gödöllői üzemegysége, a ceglédi Vörös Csillag Termelőszövetkezet, 29-én a Budakalászi Textilművek, 30-ám a Dunakeszi Járműjavító, a Diósdi Csapágyig,yár, a Mechanikai Művek és a Nyugat-Pest megyei Élelmiszerkiskeres- kedelmi Vállalat tart él- üzemünnepséget — Az ácsai Bolyai János gimnázium KlSZ-szervezete meghívására április 22-én Holla Margit író tartott előadást Kaffka Margit életéről és munkásságáról. — Befejezéshez közelednek a Vöröskereszt-szervezetek légoltalmi, egészségügyi tanfolyamai. A május elején tartandó záróelőadásokon — a leszerelési hónap keretében — a községi orvosok tartanak ismertetőt, előadásokat a béke védelméről és a leszerelés problémáiról. Rendőrségi felhívás! Felkérjük azokat az utasokat, akik 1963. évi március hő 8-án este a Vác—Budapest Nyugati pályaudvar közötti vonalon a 20.59 őrára érkezett személyvonaton utaztak és a vonat egyik n. osztályú kocsijában Dunakeszi—Rákospalota—Újpest állomások közötti szakaszon történt súlyos sérülés es verekedést látták, vagy azzal kapcsolatban felvilágosítást tudnak adni, jelentkezzenek a Pést megyei Rendőrfőkapitányság bűnügyi osztályán, Budapest. VI., Aradi u. 21—23. sz. alatt személyesen vagy levélben, illetve távbeszélőn: 124—27f$, 149-es mellékállomáson. K\\\\\\\\\\\\\\\\\mv\\\\\\\\\m\\\\\\^^ HÉTFŐ, ÁPRILIS 29. Kossuth rádió: 8.10: Köny- nyűzene. 9.00: Lányok, aszadás. 15.25: Rádióoperettek- ből. 15.45: Időszerű nemzetközi kérdések. 16.05: FúvösPCST MEG hírlap ssssB mTmM Részlet Hans Lucke színművéből. 18.40: Népi zene. 19.05: Erőmű az űrben. Elövídéki színházak műsora. 13.50: Tündéri világ. Elbeszélés. 14.10: Heti zenés kaién- dárium. 13.10: Válaszolunk hallgatóinknak. 15.25: Ope- rettrészletek. 16.05: Üttörő- híradó. 16.25: Zenekari mu XIV. Rossini. Előadás. 20.05: Gitár- és furulyamuzsika. 50.22: Szimfonikus hangverzsika. 17.15: Tánczene. 18.00: níft-^r e*‘ uninrúi fáin.. 1» 4ü. TAe-rtn 2L.40; Hangversenynaptc*r. 1963. április 29-től május 5-ig Állandó müsorszamok 14.00: Csajkovszkij: VI. „Pa- tetikus” szimfónia. . 14.45: Takács Gyula irodalmi levele. 15.00: Operettrészletek. 15.30: Nemzetközi kaleidosz- lami Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 10.15: Fúvószene. 10.30: Élő világirodalom. 10.50: A Magyar ÁlKossuth-rádió: 4.26: Rákóczi Induló. — 4.30: Hírek. Idő járás jelentés. — 4.35- £ I ■ rt* . ■,: k HV A n , AM An - - - iX n n «. IZ 8.1. n f ■ tV A . Ó T— ,"í t' _ .* F aluról falura. 18.40: László Margit, Sándor Judit és Si- mándy József énekel. 19.23: Népi zene. 20.25: Fal SZERDA, MÁJUS 1. „ Kossuth rádió: 8.10: Mindenkl kedvére I 9.43: Kaba- reggel- munkásosztály Ripor- felvonu- 13.00: Népi zene. Májusi köszöntés.. Operahangverseny. Népmese. 15.00: Operarészle- 14.50: A jövőnk — nemzet- f/ tek. 15.30: A világ minden közi kérdéseink. 13.20: £ jelentés. — 23.15. Műsorzárás, tájáról. 16.05: Népi zene. Könnyűzenei híradó. 16.10: ' 16.40: A madarak elhallgat- vers és muzsika. 16.30: Nép- tak. Regényismertetés. 17.00: dalcsokor. 17.10: Tánczene. Tömegdalok. 17.15: Vállala- 18.03: Zenés est Ráday Im- tok a bíróság előtt. 17.25: révei. 19.00: Filharmonikus Bartha Alfonz és Szendrei zene. 20.10: Éva. a manöken. Imre hangversenye. 18.08: zenés rádiójáték. 22.18: ZePetöfi rádió: 14.20: Hugo lásról. Winterhalter zenekara ját- 13.45: szik. 14.40: A kovácslegény. 14.03: kóp. 15.50: Tánczene. 16.30: Üj Zenei Üjság. 17.10: Közvetítés a Svédország—Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzésről. Kb. 17.55: Lis Bjornholt énekel, a Jóm Grauengard együttes játszik. 18.10: A H. félidő közvetítése. 19.00: Közvetítés a Vígszínházból Az ártatlanság kora. Színmű két részben. 20.10: Sporthírek és TotóHangversenyzenekar hangversenye. 12.15: Látogatás alkotóműhelyekben. 12.30: Tánczene. A Tabányl- együttes játszik. 13.00: Fiatalok stúdiója. Verses útinapló. 13.20: Énekkarok. 13.32: Könnyűzene. 14.20: Miska bácsi lemezesládája. 15.00: Népek — népszokások Mongóliában. 15.30: Schubert: a-moll vonósnégyes. 16.15: Nótafák. Riport. 16.30: eredmények. 20.15: Ország- Vigyél vissza Kairóba. Zeűton — dűlőúton. Fábián Gyula írása. 20.25: A színházi közvetítés folytatása. 22.10: A vasárnap sportja. Totóeredmények. 22.25: Szabad egy táncra? 23.10: Kamarazene. 0.10: Könnyűzene. Petőfi rádió: 8.30: Mit hallunk a jövő héten? 9.00: Operakalauz. Verdi: A trubadúr. Ismertetés. 10.00: nés visszaemlékezés. 17.11: Mi ez? A sarki fény? 17.31: Három muzsikusportré. Chopin, Debussy. Beethoven. 17.50: Gulyás László: Fonó. 18.10: Elektra. Részletek az operából. 19.01: Zenés giccs- szemle. 19.53: Zenekari muzsika. 21.10: Magyar nóta- és népdalest. 22.00: Zenélő városok. Párizs. I. 22.50: Beethoven: G-dúr szonáta. <\\\v\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\^^^^ A TELEVÍZIÓ MŰSORA: tónk jegyzete. 17.20: Dallal, tánccal a világ körül. 17.50: Kulturális világszemle. 19.00: Tánczene. 20.25: Szimfonikus zőgazdaságáról. 15.10: Kis mányos híradó. 14.15: Bee- muzsikusoknak. 15.30: Sür- thoven: B-dúr vonósnégyes. Egy este Kallósdon. 19.35: Kamarazenekari hangverÉdes nekari muzsika" ‘23.20* Ver- hangverseny. 21.10: Juhász taes nekart muzs.Ka. ver Gyula verseiből. 22.15: Szép esti muzsika. 22.43: Az állam érdekében. Elbeszélés. Petőfi rádió: 13.00: MűKönnyűzene. 18.55: anyanyelvűnk. 19.05: Köny- bunkosok. népdalok. 0.10: nyű fúvósmuzsika. 19.2ö: Éji zene. gős szállítmány. Ifjúsági rádiójáték. 15.55: Bartók: I. vonósnégyes. 16.27: Gyújtó15.10: Hét nap a külpolitikában. 15.20: Operettrészletek. 15.35: Ifjúsági Magazin. 15.55: Kedd, április 30. 17.20: Hírek. 17.25: Iskolások műsora. 18.30: Világvárosi hétköznapok. Moszkva. 23.Ö0: Részletek Dvorzsák r««é: Tartózkodó5 kél operáidból. 23.40: Népi zene. KEDD. ÁPRILIS 30. Kossuth rádió: 8.10: Kunöreg hansszer. Elbeszélés, szó franciául. 17.00: A Gyér- 19.19: Ilanglemezparádé. mekrádió műsora. 17.20: 20.10: Edwin Fischer zongo- Csapda. Elbeszélés. 17.43: kori és a kándúrvarázsló. rázik. 20.35: Vidám országié- Madrigálok. 18.08: Hirdető- Mese 8.30: A Gyermekrádió rás. 21.05: Prokof.iev Buda- oszlop. 18.23: Könnyűzene, én^kszakköre. 8.50: Nyitott pesten. 21.40: Színházi élet 19-05: Muzsikáló könyvek, borítékban. 8.55: Kamara- Pécsett. 22.00: Tánczene in- Marien Anderson visszaem- zenr* 10.10- Operettrészletek, nen-onnan. lékezéseiböl. 19.45: Ismeret11.03: József Attila napjai. terjesztő előadás. 20.00: KaI. rész. 12.15: Tánczenei kok- CSÜTÖRTÖK. MÁJUS 2. tél. 12.58: A vidéki színhá- Kossuth rádió: 8.10: Reg- brigádok ,a .vpanvol polgar- 7ak műsora. 13.00: Opera- }í hangverseny. 8.35: Édes háborúban 20.3a: Élőszóval részletek, 13.50: Gyermek- anyanyelvünk. 9.00: Hamu- muzsikával. melés. 16.47: Három Gersh- win-szám. 17.15: Tánczene. 17.50: Rádióiskola. 18.50: Enrico Caruso lemezeiből. 19.05: Mit tennél ha . ..? 19.25: Népi zene. 20.25: Családi körben. 22.20: Sporthíradó. 22.35: Esti hangverseny. 0.10: Operettrészletek. Petőfi rádió: 14.20: Kamarazene. 15.15: Emlékezés Te- lekes Bélára. 15.35: Könnyűzene. 16.05: Fidibusz — zenés országjáró vonat. Nép- daljáték. 16.45: 1000 szó franciául. 16.55: Kis ország a nagy víz partján. 17.39: Fúvószene. 18.08: Könnyűzene. 19.05: A dzsessz kedvelőinek. 19.25: Láttuk, hallottuk . . . marazene. 20.25: Nemzetközi 19.45: Közvetítés Nápolyból. 21.05: Zenés történetek a bécsi operett fénykorából. pontban: az ütemszerű tér- Közvetítés a svéd—magyar A Magyar Televízió kisfilmó versek. 14.00: A posta tör- pi^öke> Meseopera. 9.50: Ba- „attci ^ téneté. 14.20: Könnyűzene. országok gyermekei PÉNTEK, MÁJUS 3. // 15.10: Híres prímások leme- órAi'flWV - ni.ni; Narrtren- Kossuth, rádió: 8.10? Ke Y 13.10: Híres prímások leme- énekelnek. 10.10: Napiren- Kossuth rádió: 8.10: Köny- zeiből. 15.25: Törvénykönyv. dcn> 13.15- operettrészletek, nyűzenei híradó. 9.00: Lírai 15.40: Kórusművek. 15.59: n.K). József Attila napjai, önéletrajz. Versek. 9.10: Mint napra az éj.. Elbeösszeállítás. 22.00: Janacek: Szonáta hegedűre és zongorára. 22.20: Könnyűzene. SZOMBAT, MÁJUS 4. Kossuth rádió: 8.10: Lányok. asszonyok . . . 8.30: II. rész. 12.15: Tánczenei Leánykórusok. 9.20: Händel Cigánydalok. 9.00: Mit tenszélés. 16.25: Könnyűzene, koktél. 13.05: A vidéki szín- operáiból. 10.10: Az óvodá17.15: Májusi találkozások, házak műsora 13.07: Egy sok műsora. 10.30: Népi ze18.00: Operettrészletek. 18.33: falu _ egy n6ta. 13.50: Vál- ne. il.00: József Attila napElőadóművészek aranyköny- iaiatok a bíróság előtt. 14.00: jai. ül. rész. 11.44: Tömegve. 19.23: A Szabó csalad. Kamarazene. 15.10: A Gyér- dalok a Bolgár Rádió mCso. 20.20: Hangversenyfantázia. mekrádió énekszakköre, rából. 12.13: Mindenki kedy 21.43: A prérik gvöngye. El- 15.30: Peti a csodakertész, vére! 12.58: A vidéki szinhá- musuio. w.««. v cnuu^ y. beszélés. 22.15: Tánczene. Jelenet. 15.50: Vidám szólis- zak műsora. 14.00: Kisvárosi Ferenc karcolataiból. 13.15: nél, ha . . .? 9.20: Zenekari muzsika. 10.15: Könnyűzene. 10.40: Operarészletek. 11.12: József Attila napjai. IV. rész. 12.15: Tánczenei koktél. 12.58: A vidéki színházak műsora. 13.00: Fendrik Petőfi rádió: 14.20: Zene- ták. 16.05: Lányok, asszo- csendélet. Regényrészlet. Szovjet népek zenéjéből. í kari muzsika. 15.10: A nö- nyok. . . 16.20: Operaketto- 14.20: Táncdalok. 14.45: Gaz- 13.45: Hirdetőoszlop. 14.00: ^ vényvilág élősködői. Elő- sök. 17.10: Moszkvai tudósí- daszemmel a nagyvilág me- Van új a na> alatt. Tudoolimpiai selejtező labdarúgó- mérkőzésről. 16.55: Hanglemez. 17.00: A II. félidő közvetítése. 17.50: Egy ária több arca. Donizetti: A szerelmi bájital. Nemorino románca. Ismertetés. 18.15: Gondolat. A Rádió irodalmi hetilapja. 18.55: Könnyűzene. 20.25: Fővárosi tanácsok. Kabaré. 22.15: Sporthírek. 22.23: Tánczene. Petőfi rádió: 14.20: Knock Out! Rádiójáték. 15.10: Válaszolunk hallgatóinknak. 15.25: Heti hangversenykalauz. 16.05: Orosz szerzők kórusművei. 16.20: Üj művével jelentkezik Pilinszky János. J6.35: Zenekari muzsika. 17.30; Fotóamatőrök öt- perce. 17.35: Néndalok, népi táncok. 18.08: Fényes Szabolcs műveiből. 18.55: Orvosi tanácsok. 19.05: Wagner- eiklus. Trisztán és Izolda. HároYnfelvonásos opera. 20.35: Paul Valery verséből. VASÁRNAP, MÁJUS 5. Kossuth rádió: 8.10: Édes anyanyelvűnk. 8.15: Az operaszerkesztő postájából. 9.00: A KISZ anyáknapi köszöntője. 9.05: Ének az anyáról. Verses összeállítás. 9.55: Vasárnap délelőtt: Mindenki mást csinál. 11.55: Hallgatóink figyelmébe! 12.15: Mű- vészlemezek. 12.50: Hétvégi jegyzetek. 13.00: Nótacsokor. 13.40: Kulturális krónika. je. 18.45: TV Híradó. 19.00: Szép álmokat, gyerekek! 19.10: Vidéki színházak tv- fesztiválja. Molnár Ferenc: Olympia. Vígjáték 3 felvonásban. A közvetítés II. szünetében: Bemutatjuk a kecskeméti Katona József Színházat. 22.00: Hírek. A TV Híradó ismétlése. Szerda, május 1. 7.45: Közvetítés a május 1-i ünnepségekről. 17.15: A Magyar Hirdető műsora. 17.25: Bajnoki kézilabdamérkőzés. 19.00: Vaskovácsok. Csepel. 19.30: öt perc snort. 19.35: Majális lámpafénynél. Közben: 20.30: TV Híradó. 22.30: Hírek. Csütörtök, május 2. 17.55: Hírek. 18.00: Kicsinyek műsora: 1. A zsémbes pillangó (képes mese). 2. Péntek, május 3. 9.50-tól 10.20-ig: Ismétlés. 10.20: Játékországban. NSZK kisfilm. 10.30: A makrancos hölgy. Szovjet kisfilm. 12.00: A jövő hét műsora. Hírek. Szombat, május 4. 15.50; Magyarország-Svéd- ország olimpiai selejtező mérkőzés. Kb. 17.50: A Magyar Hirdető műsora. 18.15: Hírek. 18.20: Képről képre. 19.00: Espana. Francia kisfilm. 19.20: Hétről hétre. 19 30: TV Híradó. 19.45: Szép álmokat, gyerekek! 19.55: A TV Irodalmi Klubjának világirodalmi sorozata. Amerikai irodalom. 21.25: Claudius twistéi. Márkus László műsora. 22.25: Hírek. A TV Híradó ismétlése. Vasárnap, május 5. 10.00; Anyu nevess! Műsor az édesanyáknak. 10.45: Kis kirándulás, kis kiruccanás. Ajándékműsor. Közvetítés az Operettszínházból. 15.00: Óvodások találkozása Böbe Magyarország—Belgium Da- babával. 18.30: Thomwald- vis Kupa teniszmérkőzés, sen. Dán kisfilm. 18.40: Az Közvetítés a margitszigeti üvegpipa mesterei. Helyszíni közvetítés a Tokodi Üveggyárból. 19.00» A jövő hét műsora. 19.05: Telesport. 19.30: TV Híradó. 19.45: Szép álmokat. gyerekek! 19.55: Dózsa-stadionból. 18.50: A Közép-afrikai Köztársaság. 19.20: Esti beszélgetés. 19.30: TV Híradó. 19.50: Szép álmokat. gyerekek’ 20.00: Vasárnapi vers. 20.05: Zola. Mai vendégünk . . . 20.05: Fi- Amerika! film. 22.05: Tele- garó házassága. NDK opera- sport. 22.25: Hírek. film. 21.35: Hol tart ma az orvostudomány? Az érbetegségekről. 22.00: Hírek. A TV Híradó ismétlése^ (A Magyar Rádió és Tefe- izió a műsorvál gát fenntartja.) y ------- ~ --------- ------------— -------------------------- ---------------------------- —----------------------a ------- ------ -- —------f ------------------------------ * -----------—------------ ------------ V I I