Pest Megyei Hirlap, 1963. március (7. évfolyam, 51-76. szám)

1963-03-12 / 59. szám

TÚRA UTÁN A megyei kézilabda szövetség Küzdelem a labdáért - a levegőben és a földön március 30-ig LESZÁLLÍTOTT ÁRON VÁSÁROLHAT SOK SZÉPIRODALMI, IFJÚSÁGI, MEZŐGAZDASÁGI VALAMINT EGYÉB SZAKKÖNYVEKET A FÖLDMŰVES­SZÖVETKEZETEK M JÁRÁSI * KÖNYVESBOLTJAIBAN! A nagykőrösi motorosok idea első bajnoki szereplésére va­sárnap került sor. A területi túrabajnokság első fordulójában álltak rajthoz Tatabánya, Székesfehérvár, Dunaújváros és Szolnok versenyzőivel együtt. A több mint harminctagú me­zőny Szolnokról rajtolt, majd a további útirány Törökszent- miklós, Mezőtúr, Kenderes, Túrkeve, Törökszentmiklós és Szolnok volt. A 170 kilométeres távon igen rossz, nyálkás, sá­ros volt az út, s emiatt sokan feladták a küzdelmet. Vala­mennyi részvevő bukott, géposztályonként alig hárman, né­gyen értek célba, A 250 köbcentiméteres gépek futamában a nagykőrösi Font Kálmán, bár kétszer is bukott, ennek ellenére folytatta szereplését. Végeredményben Pannónia gépén az élen végzett. Klubtársa Várnai Sándor a 350 kcm-eseknél harmadik lett, Jawa gépen, míg a 125 kcrn-es kategóriáiban Faragó László motorhiba miatt kiállt Képünkön Szolnokról hazaérve épp Font Kálmán Pannó­niáját emelik le a versenyzők, balról jobbra Font Kálmán, Faragó László és Várnai Sándor A Ceglédi VSE vízilabda- csapata sikeresen vette a Téli Kupa selejtezőjét s csoport­elsőként jutott be a közép­döntőbe. A folytatás is jó volt. A Miskolci VSE ellen a vidéki rangadónak számító találkozón izgalmas, válto­zatos, időnként színvonalas küzdelem folyt. A Best me­gyeiek, ha csak a hajrá­ban is, de megérdemelten győzték le riválisukat. Ceglédi VSE—Miskolci VSC 7:5 (1:1, 1:1, 1:1, 4:2) Sportuszoda. V.: Csillag. G.: Szakter dr., Pusztai (2— 2), Orbán dr., Halász, Ápity. Szófiában az NDK ökölvívó-vá­logatottja 12:8 arányban legyőzte Bulgária válogatottját. Képünkön felugorva küzdenek a labdáért, másik felvételünkön a feketemezes nagykő­rösi Papp Gyula szerelni igyekszik az egyik váci kosarast Ceglédi vívósikerek Nagykőrösön Fejlődik megyénk vívó­sportja. Ezt bizonyította az első Ízben megrendezett ifjú­sági csapatbajnokság is. öt egyesület képviselői léptek pástra a Nagykőrösi Gim­názium Kis tornatermében. A legjobban a Ceglédi Vas­utas sportolói szerepeltek, akik három elsőséget hódí­tottak el. A viadal jó elő­készítésében nagy része volt K. Varga Dénesnek, a Nagy­kőrösi Kinizsi vívószakosz- tély-vezető j ének. A Ceglédi Vasutas leány- és fiútőrcsapata biztosan, veretlenül szerzett aranyér­met. A kardozóknál a kö­zépiskolásokból álló Vas­utas az egyetemistádat fel­vonultató Gödöllői EAC-ot nagy küzdelemben fektette kétvállra 7:5 arányban. Pest megye 1963. évi női ifjúsági tőrcsapatbajnoka: Ceglédi Vasutas (Magyar Sarolta, Sárik Ildikó, Ku- binyi Irén, Lendvay Márta), 2. Dunaharaszti MTK (Tatai Judit, Mócsi Anna, Finta Edit), 3. Nagykőrösi Kinizsi (K. Varga Emma, Koroknai Zsuzsa, Kunos Irma), 4. Nagykátai Gimnázium (Szi­lágyi Ágnes, Badacsonyi Mar­git, Pilisi Margit). Pest megye 1963. évi férfi ifjúsági tőrcsapat-bajnoka: Ceglédi Vasutas „A” (Joós Lajos, Irházi László, Far­kas Attila), 2. Ceglédi Vas­utas „B” (Tóth István, Her- czegh István, Kapala György), 3. Nagykátai Gimnázium (László Péter, Perjési Attila, Szekeres István). Pest megye 1963. évi if- ifjúsági tőrcsapat-bajnoka: Ceglédi Vasutas (Joós Mik­lós, Deli Csaba, Joós La­jos, Balogh Attila), 2. Gö­döllői EAC (Oroszlányi Ist­ván, Sziráki István, Danis János, Kürtfalvi Árpád). Előkészületi labdarúgó-mérkőzés Tatabányai B ány ász—Csepel Autó 5:0 (4:0) Tatabánya. 200 néző. V: Aftán A hótól, jégtől alaposan meg­tisztított salakos edzőpályán jó- iramú mérkőzés folyt. Az NB li­es Csepel Autó az első félidőben nem tudott kibontakozni. Lanyha, erőtlen támadásokat vezetett. Szü­net után már kevesebb helyzetet teremtett az NB I-es csapat, most már csak egyszer tudták bevenni a Pest megyei hálót. Ebben köz­rejátszott. hogy az autósok csa­patjátéka szervezetté vált. a vé­dők jól zártak, feljavult az együt­tes. G: Lahos (3). Müller. Tajtl (ön­gól). PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VHI.. Blaha Lujza tér 3 Egész nap hívható központi telefon: 343—100. 142—22í Gépírószoba (hívható 20 óráig): 140—447 — Belpolitikai és sport­rovat: 140—449 — Ibari rovat: 141—462 — Művelődési rovat: 141—253 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj i hónapra n forint Köszönetnyilvánítás. Ez úton mondunk hálás köszönetét roko­nainknak, ismerőseinknek és mindazoknak, akik szeretett fér­jem, felejthetetlen emlékű fiúnk, édesapánk és testvérünk: Re­viczky László temetésén Irsán részt vettek, részvétükkel nagy bánatunkban osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Al- i bertirsa, 1963. március 7. özv | Reviczky Lászlóné, id. Reviczky Béla és neje. HÁRMAN A DOBOGÓN A Bp. Köre SE országos kö­töttfogású Ifjúsági birkózó ver­senyt rendezett vasárnap a Sport utcában. A tíz súlycsoportban összesen 95 sportoló mérte össze tudását. A Csepel Autó birkózói közül hárman )s dobogóra kerül­tek. Légsúlyban Marcimka Péter győzött. Pehelysúlyban Mráz, nagyváltósúlyban pedig Alföldi a másoddlk helyen végzett. Két telitalálat a totón A vasárnapi totófordulóban két pályázó ért el telitalálatot. Nye­reményük egyenként 135 438 fo­rint. U találatos szelvény 92. 10 találatos 1194 akadt. Előbbiekre 2945, utóbbiakra 302 forintot fi­zetnek szelvényenként. E heti totóeredmények: 2, 1. 1* 2, U x. x, x, 2. 2, x x. Két szoba konyhás mellékhelyiséges laká­somat elcserélném. Érd.: Nagykőrös, Ma- gyar u, 9. Este 6 után. Figyelem! Szappan- csere tovább tart. Nagykőrös, Ond u. 2. Dónáth. Családi házat, ikerhá­zat, emeletes társas házat tervez. Tervet pontos határidőre el­készíti Détári Ferenc tervező, Cegléd, Köz­társaság u. 11/a. Vá­rosi parkkal szemben. Két szoba konyhás ház, speizzel. mellék­helyiségekkel, 200 n.- öles telekkel, buszhoz közel, beköltözhetően eladó nyolcvanezerért. Monor, Attila u. 19. Az Állami Biztosító monori járási fiókja da rab jutalékos üzlet­szerzőket keres Mo­nor, Pilis, Nyáregyhá­za, Vecsés, Üllő, Men- de és Tápiósüly közsé­gek területére. Jelent­kezés a fióknál min­dennap 8 és 16 óra között. ________________ F elhívás! Rákóczi Tsz. Nagykőrös vezetősége felhívja azokat a ta­gokat, kívülállókat, akik 1961—1962. gazda­sági évben bármilyen címen a tsz területén szőlőt, gyümölcsöst használtak, fiáját érde­kükben kedden, pénte­ken reggel 8-tól du. 3 óráig a konzervgyár II. telepe mögött levő hajtatóháznál jelent­kezzenek f. hő 19-ig bezárólag. Eladó egy db 1250-es esztergapad, Kőcser, Költési László. Mechanikai Laboratórium felvételre keres Gorkij fasori és alagi telepére szer­kesztésben jártas gépészmérnököket, gépésztechnikusokat, elektromérnököket és elektrotechnikusokat, valamint üzemi gyengeáramú elektromérnököket, elektrotechnikuso­kat, szerszámkészítőket, mechanikus műszerészeket, marós, esztergályos, lemezlakatos, TMK géplakatos, szakmunkásokat. Alagi telepre külön autóbusz! árat. Jelentkezés; Budapest VII., Gorkij fasor 25—27. Személyzeti osztály. Telefon: 229—238 és Dunakeszi, alagi telep (repülőtér). Tel.: Dunakeszi 17. Alsójárás dűlő 56. sz. alatt istállóépület le­bontásra és kukorica- daráló eladó. Érdek­lődni: Simon Sándor- né, Nagykőrös, IV., Petőfi út 39. Vízügyi Építő Vállalat Központi Gépjavító Üzeme felvételre keres 1 fő vasipari kalkulá­cióban gyakorlott ve­zetőkalkulátort, 1 fő előkalkulátort, lehető­leg gépésztechnikumi végzettséggel. Fizetés kollektív szerint. Je­lentkezés Vecsés, Dó­zsa György út. Mun­kaügyi csoport. Budapesti munka­helyeinkre felve­szünk bádogos, lakatos, villanyszerelő szakmunkásokat és férfi segéd­munkásokat Jelentkezés: FŐv. 5. Vegyesipari Javító Vállalat, Budapest X., Hölgy utca 8. Munkaügyi oszt. A Cegléd Városi Ta­nácsi Építőipari Válla­lat kőműves szakmun­kásokat és férfi segéd­munkásokat felvesz ceglédi és vidéki munkahelyeire. Je­lentkezni lehet Ceg­léd Damjanich u 5. Eladó 20 m2 parkett, új Pannónia motorke­rékpár. Nagykőrös, Kecskeméti 33. 44 éves férfi, a városi tanács tisztasági dol­gozója, egyszerű hoz­záillő magányos nőt keres házasság céljá­ból. Leveleket: Városi Tanácsháza, Utcasep­rők. IV. kér. Bede utca 22. számú fél ház kedvez­ményesen eladó, cse­relakással beköltöz­hető. Érdeklődni lehet Tömörkényi István u. 42 alatt. ______________ S zép háromajtós ba­rokkszekrény eladó. Megtekinthető minden nap 3 órától. Cegléd. Marx .Károly utca 8. szám, n. em. 2. Azonnal beköltözhető ház eladó. IV. kér. Süveg utca 7. szám. 300 n.-öl szőlővel. Ér­deklődni V., Sas utca 1. alatt._______________ E ladó Bajcsy Zsi­linszky út. 25. számú ház, beköltözhető, előnvős fizetési felté­teliek __________________ I X. kér. Örkényi út 4. számú 3 szobás két- konyhás ház mellék- helyiséggel. kedvező fizetési feltételekkel, öröklakással eladó. b»wvtrt7he^ő________ B eköUözhetően eladó B^jccv Zsilinszky út 42. számú ház, 700 n.- öl szőlő. Eladó tanya 800 n.-öl földdel fél kilométerre a várostól. Érdeklődni; X., Felszegi út 10. alatt._________________ E lvállalnám egészséges gyermek gondozását munkaidőben. 3 évtől 5 évig. Csak 1obb szü­lők gyermekét. Szép udvar. Érdeklődés a ceglédi Uivárosszél 51. számú ház azonnal beköltöz­hetően. kedvezményes fizetés! feltétellel el­adó. Marh^réna eladó. Abonv. Garai János u 6 sz Kiss Mihály- nál. /l963 4-től Jó folytatás ! ma délután 6 órakor ki- | bővített elnökségi ülést tart, amelyre ezúton is meghívja a járási szövetségek vezetőit. Az 1963. évi szabadtéri baj­noksággal kapcsolatos kér­déseket vitatják meg a PTST helyiségében sorra kerülő összejövetelen (XI. Karinthy Frigyes út 3.). Spcrrtnagyüzem volt vasárnap Nagykörösön. A vívás és torna mellett bajnoki kosárlabda­mérkőzések színhelye is volt a Nagykőrösi Gimnázium. A helyiek ellenfele a férfiaknál s nőknél egyaránt váci csapat volt. A délutáni férfitalálkozót az éllovas Nagykőrösi Kinizsi biztosan nyerte 74:47 (29:14) arányban a Váci Gépipari Technikum ellen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom