Pest Megyei Hirlap, 1963. március (7. évfolyam, 51-76. szám)

1963-03-06 / 54. szám

Báírendezésből - jeles A szorgalmas munkával, ta­nulással eltöltött hétközna­pok után jól szórakoztak a monori gimnázium tanulói, a szülői munkaközösség és a tanári kar által rendezett zártkörű farsangi bálon. A rendezvényen részt vettek a diákokon kívül szülök és meg­hívott vendégek is. Szombat este S órától vasárnap reg­gel 6 óráig tartott a bál. Ez alatt a tíz óra alatt a pilisi Lehoczki-zenekar ugyan fá­radhatatlanul játszott, de já­tékukban kifogásolható volt a rendkívül sok variáció, amely néha még a jobb tán­cosok tudását is próbára tette. Ettől eltekintve vidáman töl­tötte ei a farsangi éjszakát a több mint száz főnyi há­lózó. A meghívott vendégek között láttam Kovács Editet, ifjú Kovács Mátyást, Burján Erzsébetet, Jankovich Ist­vánt, Vár foki Györgyit, Mol­nár Gizellát, Dávid Lajost, Csákó Évát, Kazay Lászlót, Kalmár Ildikót, Kieswetter Waltert, Magócsi Máriát, Ku- pecz Tivadart, Kupecz Er­zsébetet, Izsáki Istvánt, Tö­rök Katalint és Tóth Ber­talant, akik igen vidám han­gulatban farsangoztak. A tán- colók között természetesen rengeteg diákot is láttunk, akik most nem a tudomá­nyokban, hamm a táncban jeleskedtek, így: Nagy Má­riát, Fazekas Gittát, Kob- lencz Sándort, Wodiáner Ka­talint, Haár Lászlót, Bor­zsák Sárit, Kovács Bélát, Osztos Olgát, Unyi Győzőt, Horváth Máriát, Orbán Zsol­tot, Kele Ildikót, Magócsi Erzsébetet és Kútvölgyi Mi­hályt. Jól megálltát helyü­ket a parketten is! A rendezők jó munkáját dicséri az a tény, hogy a ven­dégeket étellel és itallal Vighné, Gálné, Törökné, Szi­lágyiné, Varga József és Vár­foki József közreműködésé­vel megfelelően ellátták. Ha valaki megéhezett vagy meg­szomjazott. nem kellett tola­kodnia, mert három helyen is volt ^kiszolgálás. A rendezvény sikere a szü­lői munkaközösség és a ta­nárok munkáját dicséri, de ehhez a sikerhez nagymér­tékben hozzájárult a tanári és szülői felügyelet *mellett szó­rakozó diákok és diáklá­nyok, valamint a vendégek fegyelmezett és kulturált ma­gatartása is. Ráth Mihály A harmadik Monor-Űjtelepen három nép­bolt van. A 69-es, a 160-as és a 75-ös. Az előző kettőről már írtam, utóbbiról még nem, mert mit lehessen írni — gon­doltam —, egy olyan boltról, ami kicsi, távol esik, amolyan faluszéli, ahol talán még a ma­dár sem jár. Mégis, elhatá­roztam, hogy fölkeresem. Őszintén megvallom, azzal a szándékkal léptem a boltba, hogy tárgyilagos, de szigorú kritikát írok majd az esetleges hiányosságokról és a kiszolgá­lásról. A boltnak vannak ugyan hiányosságai: kicsi a raktár, sok áru a boltban van tárolva, de a kiszolgálás kifo­gástalan. A bolt vezetőjében, Csordás Jánosnéban szimpa­tikus asszonyt ismertem meg. A vásárlók közül Sabata Já­nosnál, Győri I stvánnét és Horváthnét kérdezem: meg vannak-e elégedve a kiszolgá­lással? Mindhárman teljes megelégedésüknek adtak kife­jezést. Csordásné elmondotta, hogy a boltban tárolt árukat majd egy függönnyel választ­ja el, hogy ne legyen az üzlet­nek olyan raktárjellege. Tej, tejtermék, burgonya, zöldség­féle tárolási hely hiánya miatt nem kapható, de minden más áru _ itt is beszerezhető, ami azért fontos, mert távol esik a többi népbolttól. Távozásom után még fölke­restem egy újtelepi lakost, aki­ről tudom, hogy a fenti nép- boltban vásárol és nem szoká­sa a dicsérgetés. Kérdéseimre, elégedett-e a kiszolgálással, ké; epizódot említett: Egy idős ember esti zárás­kor ment kenyérért, de mivel elfogyott, nem kapott. Azaz mégis: Csordásné a saját egy kiló kenyerét adta át az illető­nek. — Ha gyermekek vásárol­nak, a felnőttek iparkodnak őket háttérbe szorítani. Ez több népboltban tapasztalha­tó. Csordásné ezt nagy figye­lemmel kíséri, s ha a gyermek előbb jött, előbb szolgálja ki, íme a tárgyilagos és ..sz’.'V'- rú” kritika. Szűcs Gyula 1 V. ÉVFOLYAM, 54. SZÁM 1963. MÁRCIUS 6, SZERDA CsévliarasztoMu Monoron, • • Üllőn és Vasadon is megalakult a községi tana es a ti a (Tudósítóink jelentik.) CSÉVHARASZTON az ala­kuló tanácsülésen részt vetít Sodró János elvtárs is, a já­rási tanács vb-einökhelyettese. Az ülést Bői József korelnök nyitotta meg és ölvedi Meny­hért vezette le. Vidra Jó­zsef, a Hazafias Népfront ne­vében Vida István, Páhi Fe- rencné, Kun Sándor, ölvedi Menyhért, Nagy Ferenc, Nagy Lajos és Takács And­rásaié tanácstagokat jelölte a végrehajtó bizottságba. A vb a maga soraiból Vida Istvánt elnöknek Kun Sándort elnök- helyettesnek. Páhi Ferenc- nét titkárnak választotta. Az állandó bizottságok elnö­keivé ifjú Zöüei Jánost (me­zőgazdasági), ifjú Krizsán Jó­zsefet (községfejlesztési), Es­küit Mihályt (pénzügyi), Gál Erzsébetet . (oktatási), Urban Jánosnét (egészségügyi) és Aschonbrenner Andrást (ipar­kereskedelmi) választották. ■k ÜNNEPI KERETEK KÖ­ZÖTT tartotta meg hétfő délután Monor községi ta­nácsa alakuló ülését. Szarka István korelnök megnyitó­jában üdvözölte a megjelente­ket, köztük a vendégek so­rában Guba Pált, a járási pártbizottság titkárát, Höröm- pő József országgyűlési képvi­selőt, • dr. Nagy Józsefet, a Pest megyei Tanács kiküldöt­tét és Sima Istvánt, a járási tanács elnökhelyettesét. A na­pirend megállapítása után az alakuló ülés levezetésének tisztségét Budai Ferenc vet­te át. A mandátum vizsgáló bizottság jelentését Fülöpp Loránd, a bizottság elnöke ismertette. Az üdvözlő táv­iratok felolvasása után a nő­tanács nevében Búzás Gábor- né, majd az úttörők és a gimnázium diákküldöttsége üdvözölte az újjáalakult taná­csot. A Hazafias Népfront javaslatait László Gyula is­mertette, melynek alapján a tanács megválasztotta a 9 ta­gú végrehajtó bizottságot. Tagjai lettek Gál János, Ma­gócsi Jánosné, Kupecz Fe­renc, Kovács György, Haár László, Laborcz Imre, Föld- váry György S. Kovács Béni és Fülöpp Loránd. Az újjá­alakított vb-ülés első ülésén elnökké Kupecz Ferencet, el­nökhelyettessé Haár Lászlót, titkárrá Földváry Györgyöt választotta. A bizalomért Ku­pecz Ferenc vb-elnök mon­dott köszönetét. Ugyancsak a Hazafias Népfront javas­lata alapján a tanács tíz ál­landó bizottságot alakított. Az elfogadott javaslatok szerint a mezőgazdasági á. b. elnöke Sintár Károly, a pénzügyié Hernádi Pál, az ipar-műszaki és közlekedési á. b. elnöke Pausert Béla, a kereskedelmi á. b. elnöke Varró István, a művelődési á. b. elnöke Pász­tor Antal, az egészségügyi és szociális é. b. elnöke dr. Lon- kay László, a községféjlesztési á. b. elnöke Kása Károly, a monoai-erdei kirendeltség vezetője Mayer Kálmánné, a társadalmi eseményeket szer­vező á. b. elnöke Wasky György, a lakásügyi á. b. elnö­ke Szalma Józsefné lett. FELKÉSZÜLTEN VÁRJÁK AZ IDŐ KINYÍLÁSÁT MENDÉN Március első napjait a mai­déi Lenin Tsz-ben is másképp képzelték el. A tsz-ben alig látni embert, az állattenyész­tésiben dolgozók foglalatoskod­nak csak az istállók körül, má­sok otthon várják az idő ki­nyílását. Az 1963. évi terv elkészült. Énről beszélgetünk Murvai Ist­ván párttitkár és Csiszár Já­nos brigád vezető elvtársakkal. A tervet gondosan készítette el a vezetőség, sok tsz-tagot bevont a megtárgyalásába és igen komoly segítséget adott a pártszervezet is. A tagok szem­pontjából legérdekesebb az, hogy 31 forint 7 fillért terve­zett a tsz egy munkaegység ér­tékének, hogy ezt elérje, leg­alább olyan szorgalmas tagok­ra van szükség, mint idős Ho­nra István, Papp Sándor, idős Briganc Pál, akik egész télen — dacolva a hidegigel. — min­dennap dolgoztak. A Lenin Tsz, mint ismeretese állattenyésztő jellegű, tehát a terv az állatállomány gyarapítására, ellátására, értékesítésére alapul. A tehenek átlagos tej hozama 3000 literre van tervezve. Je­lentékeny mértékben felfej­lesztik a szarvasmarha- és ser­tésállományt, tervben van egy 1Ö0 férőhelyes növendékmar- ha-istálló építése is. Ebben az évben teljes egészében meg akarja oldani a tsz az eddigi vízellátási gondokat, ha sike­rül, építenek még egy csőkutat, valamint az istállókhoz vezetik a vizet. Építenek egy keverő­házat is, ahol az állatok szá­mára a takarmányt készítik elő. A növénytermesztési terv is komoly feladatokat ad. 30 holdon nagyhozamű szovjet Bezosztája búzát vetnek. Az állatállomány és az állami felvásárlás részére 290 holdon kukoricát, 50 holdon silókuko­ricát termelnek. A takarmány- bázis megteremtésére nagy te­rületen pillangós növényt vet­nek, a meglevő területet pedig erősen műtrágyázzák. Az elkövetkezendő időben még szorosabbra fűzik a ver­senykapcsolatot a tápiósülyi Virágzó Tsz-szel. A pártszervezet kezdemé­nyezésére két szocialista brigád ala­kul: egy az állattenyésztésben, egy a gépesítésben. A kapásnövények megműve­lésére már kétszer annyian je­lentkeztek, mint tavaly ilyen­kor. A tsz pártszervezete agitá- ciós brigádokat szervezett, akik felkeresik a tagokat és el­beszélgetnek velük, hogy ki milyen részt vállal a munkák­ból. Rövidesen gépszemle lesz, addig minden gépet, szerszá­mot munkaképessé tesznek. Az alap megvan az induláshoz, jó lenne, ha már hozzáláthatná­nak a tavaszi munkákhoz, a tervek teljesítéséhez. Bognár Miklós Guba Pál a járási pártbi­zottság nevében üdvözölte az újjáalakult tanácsot, és an­nak a reményének adott kife­jezést, hogy ez a tanács, itt a járás székhelyén, példamu­tató munkát fog végezni. Feladata van elég, ezek kö­zött külön is rámutatott a tsz-ek megsegítésének, a fe­nyegető belvizek levezetései­nek és a község útjainak, gya­logjáróinak problémáira. ★ _ ÜLLŐN amikor Hernádi István, a Hazafias Népfront elnöke, hétfő délután néhány közvetlen szóval köszöntötte a megjelenteket, már jelen volt valamennyi tanácstag, és ott láttuk a járási tanácstago­kat is. A megyei pártbizott­ságot Szatmári Lajos elv­társ, a járási pártbizottságot pedig H. Kovács János élvtárs képviselte. A járási tanács részéről Fogd Mihály, a Ha­zafias Népfront járási elnök­sége részéről pedig Neumann Mihály jelent meg. A végrehajtó bizottság tag­jainak Földházi Jánost, Ju­hász • Jánost, Kovács Györ­gyöt, Máder Ferencet, Mol­nár Károlyt, Lukács Lázárt, Petrányi BéMnót, Tuska Já­nost és Varga Pált válasz­tották meg. Elnök ' Lukács Lázár, elnökhelyettes Tuska János, titkár Kovács György lett. A végrehajtó bizottság ne­vében Lukács Lázár köszön­te meg a bizalmat és ígé­retet tett, hogy minden tu­dásukkal, igyekezetükkel a község fejlesztését, szépítését, kulturális felemelését szolgál­ják. ■k VASAD község tanácsának alakuló ülésén megjelent Ko­zák Sándor elvtárs, járási ta­nácstag is. Skodák Sándor korelnök nyitotta meg az ülést, amelyet Malik Károly vezetett le. A végrehajtó bi­zottság tagjai Vida György (elnök), Manulék József (el­nökhelyettes), Béniké Sándor (titkár), Molnár Sámuel, Or- dasi Károly, Marton Gábor és Ifjú Jávorszkj András lettek. Fóris Istvánt a me­zőgazdasági, Piloth Károlyt a pénzügyi, Manulek Feren­cet a községfejlesatési, Zsol­nai Miklóst az oktatás-nép­művelési, Jávorszki Gézánét az egészségügyi, Langó Já­nost az ipar-kereskedelmi ál­landó bizottság elnökévé vá­lasztották. Az újjáalakult községi tanácsot Várfalvi Győző, a Hazafias Népfront titkára köszöntötte. — Mérlegzáró közgyűlést tart pénteken, délután 3 óra­kor a Monori Járási Épület- karbantartó és Javító Ktsz, a Vigadó nagytermében. Területi középiskolás fiú-tcrnászbajnokság A megyei területű to más zbaj nok- sá-go-t vasárnap tartóitták meg a monori gimnázium tornatermé­ben.. A versenyen Nagykáta. Ceg­léd, öcsa és Monor képviseltette magát. A monori gimnazisták is igen lelkesen készülődtek a ver­senyre, heti három edzéssel. Eredmények: Csapatban l. Mo­nori Gimnázium 260,7 pont. 2. Ócsai Gimnázium 243.6 pont. 3. Ceglédi Technikum 242.6 pont. 4. Ceglédi Gimnázium 240,5 pont. Egyéni: 1. Bzlyi (Ócsa). 2. Rada (Ná.gykáta). 3. Styehlich (Ceglédi Technikum), 4. Kollár (Monor). Szerenkénti csapatverseny. Gyű­rű: 1. Monor 43,9 pont, 2. Cégié-’ di Gimnázium 41.4 pont. 3. Ócsai Gimnázium 41.2 pont. Korláton: 1. Monor 43.8, 2. Ócsa 41.1. 3. Ceg­lédi Technikum 40.8.4. Ceglédi Gimnázium 39.8. Talajon: 1. Mo­nor 42,3, 2. Ceglédi Gimnázium 40.9. 3. Ócsa 39 3. 4. Ceglédi Tech­nikum 38.8. Lólengés: l. Monor 42.6, 2. Ceglédi Technikum 40.6. 3. Ócsa 39.9. 4. Ceglédi Gimnázium 38.7. Nyújtón: 1. Monor 42.9, 2. Ócsa 40.7. 3. Ceglédi Technikum 40.3. 4. Ceglédi Gimnázium 40,3. Szekrényugrás: 1.* Monor 45,2, 2. Ócsa 41.4, 3. Ceglédi Technikum 41.4, 4. Ceglédi Gimnázium 39,1. A verseny után megkértük Bácsalmási Mihály tanárt, hogy mondjon néhány szót a monori gimnázium torna-csapatáról: — A gimhiázium diákjainak ré­gi vágya, hogy ezt a szakosztályt létrehozzák. A tornaterem csak szeptember végén készült el és ekkor alakult meg a tornaszak- osztály. Két hét múlva Cegléden kerül sor a megyei középiskolád tornászbajnokságra. Ezen a baj­nokságon nein számítunk jeilentő- sebb eredményre. Célunk, hogy a gyakorlatok kiviteűe ne maradjon el a többi ekéi éi. Április utolsó hetében József Attila vándorku­pát alakítunk és ezzel együtt a versenyt is megrendezzük április utolsó szombatján vagy vasárnap­ján. Erre szeretnénk meghívni a megye összes középiskoláját. A mai csapat (Zátrok. Kollár. Po­ntosán, Benedek. Orbán. László) igen jól szerepelt. Különösen László gyakorlata tetszett. Mint is­meretes. szombat este iskotabál volt. Ezen a versenyzők csak éj­félig vehettek részt és utána pi­henni tértek. (Az eredmény nem is maradt el.) A fiúk egyébként új felszerelést kaptak, ezen a versenyen már ebben szerepelitek. Szerettük volna, ha több néző lett volna leien. Talán nem ér­dekli a monori sportkedvelőket a torna szépsége? (gér) A NŐNAP ELŐTT Készülnek-e az asszonyok a nem- i y zetközi nőnap megünneplésére ? — tettük fel a kérdést Csömör Sándornénak, a nőtanács járási titkárának. — Az egész já­rásban — hang­ig zott a válasz — fC' lelkesen készül­nek az asszonyok a nőnap méltó megünneplésére. Valamennyi köz- I ségben a nőtanácsok az is- j kólák és az úttörők közremű- j ködösével iparkodnak a nők I nagy ünnepét mindenütt em- ! lékezetessé tenni. Az idei ün­nepségeknek különös jelentő­séget ad a június 24—29-ig Moszkvában megrendezésre kerülő nők világkongresszusá­ra való felkészülés, amely már most megadja az ünnep­ségek alapgondolatát. Nőnapi gyűléseink sorában kiemelke­dő események a március 7-én, csütörtökön -megrendezésre kerülő ünnepi gyűlések, mely alkalommal Tápiósülyben Ón­ba Pál, a járási pártbizottság titkára lesz az ünnepi szónok; Üllőn a megyei MÉSZÖV gondoskodik előadóról és mű­sorról. Monoron pedig köz­ponti előadó fogja méltatni az ünnep jelentőségét. Vecsésen a művelődési otthonban már­cius 9-én, szombaton Höröm- pő József országgyűlési kép­viselő lesz a gyűlés előadója.-ty A pilisi hizlaldában iái tűk ..............................­V encel István etetésre szánt vágóhídi hulladékot rak le a gépkocsiról — Monor község tanácsa nyomatékosan felhívja a la­kosság figyelmét a háziiker- tekfcen és szőlőkben levő gyü­mölcsfák gondozására. Itt az ideje a fák metszésének, tisz­tításának és permetezésének. Ahol ezeket a munkákat idő­ben nem hajtják végre, azt a tulajdonosok terhére hatósági­lag fogják elvégeztetni. A gyümölcafagondozással kap­csolatos munkákról csütörtök kön este 6 órakor, a művelő­dési otthonban vetítettkénes előadást fog tartani a növény­védő állomás főagronómusa. — A kozmetika ma már j Wm luxus címmel, előadásso­rozatot kezd március 9-én az üllői művelődési otthonban a TIT. A szépségápolás minden kérdésével foglalkozó előadás- sorozat előadói ismert buda­pesti kozmetikusok lesznek. — Mi kell egy ház építésé­hez? címmel Kulik Lajos mér­nök tartja a járási művelődé­si ház e heti ismeretterjesztő előadását Gyomron, pénteken este fél nyolckor. Az előadást a témához kapcsolódó filmve­títés kíséri. MUNKA KÖZBEN Szellő János, a gyömrői Petőfi Tsz takarmányosa rozsszalmát rak (Foto: Kalotay) ANYAKÖNYVI HÍREK Maglód Házasságot kötöttek: Szakái László és Szuvandzsieva Mária, Szakóra Mihály és Potoosiká An­na. Elhunyt: Zéman Sámuelmé Ko­vács-Dán ie] Mária 80 éves. Moiior Születtek: Veres Ferenc és Kuzsra Zsuzsanna fia: Ferenc, Ocz-tos István és Duchaj Mária le­ánya: Mária. Simon Gyula és Szabó Mária fia: Gyula István, Varga Kálmán és Móricz Mária fia: Kálmán. N Fajka András és Ruzsinszki Erzsébet leánya: Ildi­kó Erzsébet. Rádi László és Gö­dölyéi Mária leánya: Éva. Seres Benő és Burján Erzsébet leánya: Erzsébet Zsuzsanna. Vedres Lász­ló és Csulák Mária leánya: Má­ria, Tóth Károly és Oravecz Mar­git leánya: Zsuzsanna. Házasságot kötött: Fekete Sán­dor és Valkai Julianna. 8CS* :X ' ''vWrtó­Nagy Mihály a sertéskifutót tisztítja (Foto: Kalotay) Szép monori siker Vácon (Tudósítónktól.) Vasárnap délelőtt a váci MSZMP-székház egyik elő­adótermében bonyolították le a megyei középiskolás szelle­mi öttusa elődöntőjén A verseny csak jó félórás ké­séssel kezdődhetett el, ugyan­is nem volt terem foglalva. Emellett más, komolyabb szervezési hibák is előfordul­tak, s ez erősen csökken­tette a vetélkedő színvona­lát. Meglehetősen kevés — mintegy 20 néző — jelenlé­tében kezdődött el verseny, amely szép monori sikert hozott. A monori gimnázium Ma- tiz Iván, Fóthy Ákos, Sza- lontai Attila, Kábái József, Koblencz Sándor összetételű együttese 39 ponttal az első helyen végzett. Második az aszódi; gimnázium, harma­dik pedig a nagykátai gim­názium együttese lett. A győ­zelem értékét nagyiban nö­veli az a. tény, hogy a csa­pat tagjai közül jó néhá- nyan egyenesen a gimnázium farsangi báljáról utaztak Vácra, s még ilyen fárad­tan is jó .teljesítményt tud­tak nyújtani. Ezzel a szép sikerrel a monori gimná­zium együttese jogot szer­zett arra, hogy részt vegyen a megyei döntőn. Reméljük, a folytatás is jól sikerül! MAI MŰSOR Mozik Gomba: Krisztina és a szere­lem. Gyömrő: Elmentem a nap után. Maglód: Csudapest. Mende: Halásziefíény frakkban. Monor: Müríchhausen báró. Nyáregyháza: Megöltek egy leányt. Pilis: Fel a fellel. Tápiósüly: Viharok boly­góin.. Úri: Kété’itű ember, üllő: Kísértetkastéiy Spessartban (szé­les). Vasad: Zendülő fiatalok. Vecsés: A harmadik fiú. TIT-előadások Bénye (1.9 óra. művelődési ott­hon).- Szövetkezeti téli esték: A női higiénia, divat., lakásberende­zés Előadó: Pénzes Jánosné ta­nár. Monor (18 óra). IdOSZ helyi csooort sorozata: Rákóczi szabad­ságharca. Előadó: Kovács József­né gimnáziumi tanár. Üllő (14 óra. művelődési otthon). Ifjúsági filmelőadás-s-orozat: Uj világ épül.... (Szovie'ur ó). Film: 10 perc Moszkva felett, rr'osütöt- te partok. Oroszország lovasai. Előadó: Sárpataki Sándor. (19 óra, iskola). Szülők akadé­miája, il. évfolyam. Munkára ne­velés. Előadó: Sádt Edéné tanár. — Kovács Apollónia és Solti Károly fellépésével, operett- és magyarnóta-estet rendezinek a Vigadóban ma este 8 órai kezdettél. — Az új pilisi könyvtár március 12-én nyitja meg ka­puit. Átalakítása kb. 30 ezer forintba került. A könyvtár 45 ezer forint értékű űj köny­vet kapott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom