Pest Megyei Hirlap, 1963. március (7. évfolyam, 51-76. szám)

1963-03-09 / 57. szám

Első ülését tartotta a járási tanács Csütörtökön délelőtt ünnepi külsőbe öltözött terem várta a szentendrei járás most megválasztott tanácstagjait. Az ala­kuló ülésen megjelent Cservenka Ferencné az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagja, a Pest megyei pártbizottság titká­ra, Fórián Gyula a Minisztertanács tanácsi osztályának és Fodor Pál a megyei tanács végrehajtó bizottságának képvise­letében. Az ülést Bella György járási tanácstag vezette le. Ez alka­lommal választották meg a járási tanács végrehajtó bizottsá­gát. amelynek a következők lettek tagjai: Cseke László, Hor- nyák József, Piskátor János, dr. Rácz Ferenc, Ráczkévi Erzsé­bet, Sípos János, Sóiért János, Schiffer Andor, Schmidt Se­bestyén, Szabó János, Szignarovits Rüdolfné, Szellő József. Vi­rágos Mihály. Nyomban utána a végrehajtó bizottság ülést tartott és megválasztotta az elnököt, az elnökhelyetteseket és titkárt. Elnöknek Szabó Jánost, elnökhelyetteseknek Ráczkevi Erzsébetet, Séfért Jánost, titkárnak pedig Szellő Józsefet. Sor került az öt állandó bizottság vezetőinek és tagjainak megválasztására is. Szabó János, az újonnan megválasztott végrehajtó bizott­sági elnök a végrehajtó bizottság nevében megköszönte a bi­zalmat, Ígéretet tett, hogy az elkövetkező időkben is mindent elkövet a végrehajtó bizottság a járás fejlesztése, felvirágozta­tása érdekében. Beszélt a mezőgazdaság fejlesztésének fon­tosságáról, mint egyik legjelentősebb feladatról, az ipar fel­adatairól és a kulturális munka megjavításáról. Végezetül Fodor Gyula a megyei tanács végrehajtó bizott­sága nevében üdvözölte az új tanácstagokat. Kötelező vagy nem kötelező? Ülésezett a városi nötanács a biztosítás a MÁVAUT- jegyek megváltásakor? Ezt a kérdést már régen és nem­egyszer eldöntötték az illeté­kesek: nem kötelező, az utas szabad tetszésére van bízva, hogy óhajt-e baleset elleni biztosítást kötni vagy nem. Ennek ellenére megüt­közve kell tapasztalnunk, hogy a helybeli MÁVAUT bérletjegy-kiadónője — aki március másodikén volt szolgálatban — megtagadta az iskoláslányok részére a ha­vi autóbuszbérlet kiadását biztosítás nélkül. Majd már­cius negyedikén, mikor töb­ben. kifogásdRák a diákok kö­zül. hogy kényszeríttetnek biztosítás kötésére és köve­telték a bérlet biztosítás nél­küli kiadását, a kiadónő ezzel a megjegy­zéssel dobta eléjük a bér­leteket: egy hülye százat csinál. Úgy tudjuk, hogy az érde­kelt szülők felemelték tilta­kozó szavukat az ilyen minő­síthetetlen eljárás ellen. A magunk részéről annyit kívá­nunk a MÁVAUT-igazgató- ság figyelmébe ajánlani, hogy a Munka Törvénykönyvének nem egy szakasza található a fegyelmi eljárások szabályozá­sánál, aminek alapján el le­het járni az ilyen viselkedést tanúsító alkalmazottak ellen. Amit szívesen látnánk, kü­lönösen úgy, hogy cikkünk nyomán a megnyugtató elin­tézésről is kapnánk tájékoz­tatást. —y—r— Az elmúlt napokban tartot­ta meg első ez évi ülését Budavári Jánosné vezetésé­vel a városi nőtanács. Az ülé­sen képviseltették magukat a járási nötanács és a városi Hazafias Népfront elnökségé­nek tagjai is. Az ülés napirendjén az el­múlt év munkájának értéke­lése szerepelt, és ugyancsak itt határoztak az új felada­tokról is. Sajnálattal állapi- , tották meg, hogy a nőtanács I tevékenységét még mindig hátráltatja a helyiség hiánya, ahol szervezeti életüket él- I hetnék. Új utakon a szentendrei természetjárók T­ELELMISZER-HIGIÉNIAI ANKÉT A DUNAKANYARBAN A városi tanács állategész" ségügyi csoportja 1963. feb­ruár 28-án a Lajos-forrási Ságvári Endre turistaházban a „Dunakanyar élelmiszer-hi­giéniai problémái” címmel an- kétot rendezett. Az összejövetelen szép szám­mal jelentek meg a különböző társadalmi és hivatalos szer­vek kiküldöttei, őrlet Elemér elvtárs, a városi tanács vb el­nökhelyettese nyitotta meg a tanácskozást és üdvözölte a megjelenteket. Majd drt Ma­darász Lajos városi főállator­vos a gümőkórmentes tejellá­tás problémáiról, dr. Fridrich Zsuzsa élelmiszer-higiénikus szak áll alorvos pedig általános élelmiszer-higiéniai problé­Miért most, miért nem nyáron építik a HÉV-vonalat? Ki mit tud vetélkedőt rendez április 7- én, délután 4 órától a helyőr­ségi klubban a KISZ járási bizottsága és a tiszthelyet­tesképző iskola KlSZ-bizott- sága. A vetélkedőn indulni lehet irodalmi műsorral, hang­szeres szóló számmal, tánc­cal, paródiával. Jelentkezés a KISZ-alapszervezetékben és a KISZ járási bizottságán, március 20-ig. A vetélkedő helyezettjei értékes tárgyjutalomban ré­szesülnek. SPORT HÍREK A Szentendrei Építők ifjú­sági ökölvívói közül a Bu­dapest I. osztályú ökölvívó emlékverseny bajnokságon Kiss László harmadik helye­zést ért el. A döntőbe jutot­tak: Kisanyik György, Kisa- nyik János, Varga Ferenc, Gál László, Márics András és Turáni Jenő. A budapesti I. osztályú ifi- bajnokság döntőjébe Varga Ferenc került be, aki az országos döntőn is indul. Az új ökölvívó gárda rövid edzési lehetősége mellett is igen szépen szerepelt, tudá­suk legjobbját nyújtották. Sefcsik Kálmán Miután a közönség tájékoz­tatása érdekében közöltük a HÉV-igazgatóság fejlesztés­re vonatkozó terveit és a munkák megindítása kapcsán szükségessé vált forgalomkor­látozásokat. levéllel fordultak hozzánk az utazók közül. A kérdésük az volt, hogy miért kell most megkezdeni az építkezéseket, miért nem kezdik akkor, amikor az uta­soknak kedvezőbb, tehát ak­kor, amikor a sárt nem szük­séges dagasztaniuk? Az időjárást figyelembe ven­ni. az éves tervek kialakítá­sánál, az építkezési megren­deléseknél nem lehet. Az építő vállalatok munkáját is egész évre tervezik, február és március hónapokban is biztosítani kell a dolgozók foglalkoztatottságát. Rövid­látás azt képzelni, hogy mert sáros a papírgyár környéke, szabadságoltatják a dolgozó­kat, és a vágánycseréket ezért májusban kezdik el. Véle­ményünk szerint egy a fontos; minél előbb befejezni a mun­kálatokat, s ezekkel megte­remteni az alapját, hogy a járás és a város dolgozói gyorsabb és korszerűbb köz­lekedéshez jussanak. _• H ÍREK A JÁRÁS ÉS A VÁROS ÉLETÉBŐL Éleslövészetet tartanak már­cius 12-én, 13-án és 14-én is az izbégi katonai lőtéren. A lőgyakorlatok egész napon keresztül folynak, így a koráb­ban megjelölt területeken tar­tózkodni tilos és életveszélyes a nap minden szakában. A város ügyeletes orvosa .március 10-én dr. Gőllner Pál körzeti orvos. Holnap a Marx téri gyógy­szertár tart ügyeleti szolgála­tot. A járás ügyeletes állat­orvosa ftiárcius 10-én dr. Kátai Vince körállatorvos, Pomáz. Telefon: 164. Bemutató tanítások zajlot­tak le március 6-án és 7-én az izbégi általános iskolában, amelyen a város általános iskolai nevelői részt vettek. A bemutató megszervezése \\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\v\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\vv.\\\v\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\v.\\\\\\\\\\v példás volt, amely dicsére­íj tét érdemel. A községgazdálkodási válla­lat 1962. évi munkájáról, az idei feladatokról, az árvíz- védelmi intézkedésekről tár­gyalt tegnap délelőtt a vá­rosi tanács végrehajtó bizott­sága. Hallóin, Balogh bácsi, hogy végigduhajkodta a far­sangot. — Maga újabban szét akar engem rágalmazni a város la­kossága előtt, öcsém, s ezellen tiltakoznom kell. Hogy öreg fejemet nem tiszteli — aka­rom mondani: nem twisteli —, azon nem ütődöm fel, ez már így szokás a fiataloknál. Ami­ért megfordultam két-három bálon, ezt nem duhajkodási célzattal tettem, hanem meg­lestem unokáimat — fiúkat, lányokat vegyesen —, hogy is mulat az ifjúság mostanában? Mivel ilyen ténykedést annak idején leányaim és fiaim el­lenőrzésére is folytattam, na meg jómagam is hálóztam haj­danában, nem megfigyelői mi­nőségben — elmondhatom, hogy három nemzedék táncait ismertem meg. Hogy minő kü­lönbségeket figyeltem meg, ar­ról hosszú néprajzi tanul­mányt tudnék írni, ha kedvem lenne. A mi korunkban — a századfordulót értem itt —zaj is volt, duhajkodás is, sőt — nem tagadom — a bicskák is felkattantak időnként, ha a szerelem túlfűtötté valame­lyik nekihevült legény belső szerveit. Higgye el, öcsém, tó­csával állott alattunk a víz, mikor a Gazdakörben, vagy az Ipartestületben két-három- órás kopogós csárdásban emelgettük. az ezerszoknyás táncosnőket. Mikor azután gyermekeim magaviseletét les­tem a tánciskola ablaka alatt, alig láttam a félhomálytól — a párok alig mozogtak, csak imbolyogtak gyanúsan lassú ütemre és olyan szorosan fog­ták egymást, hogy a mamák legtöbbször nem tudták meg­különböztetni: melyik a tán­cosnő és melyik a táncos. A zene csak lassan, álmosan folydogált és biztos vagyok benne, hogy senki se kapott tüdőgyulladást a kiizzadástól. Most meg mit tapasztaltam? Először is azt hittem, hogy el­tévesztettem a helyiséget és egy tornaterembe tévedtem be farsangi bál helyett. Szó sem volt itt izgalmas kis összesi- mulásról, csiklandozó, kellem- dús zenéről. A pódiumon lucs­kosra izzadt fejű fiatalembe­rek nagy rézcsöveket szoptak és olyan illetleneket fújtak, amilyet egészen máshol lehet hallani. A terem közepén meg egy rakás fiatalt tört a nyava­lya, úgy vonaglottak, csavar­ták karjukat-lábukat, hajla-# doztak a padló felé, hiába ke-# restem egymáshoz tartozó pá-# rókát, mert itt mindenki szóló-$ táncot lejtett, tekintet nélkül £ a zenére, öcsém, sok mindent f láttam életem folyamán, de # ilyen bált még sose. Szerencse,% hogy eszembe jutott az ötven# évvel ezelőtti mulatságok len-# ge emléke: mert a zaj és az iz-# zadás itt is éppen úgy meg-# volt, mint akkoriban. Csak£ annyit magyarázzon meg ne-£ kém, hogy ha nincs kurjan-f tás, tükörbe pohárnak belevá-# gása, cigány előtti magaiUege-# tés, csinos partnernak meg-# szorongatása, akkor mi ebben# a mai bálozásban az élvezet?# — Maga ezt sose értené# meg, Balog bácsi, mert itt£ olyan ősemberi mozdulatokról £ van szó, amit a maga ifjúsága f óta elemeztek ki az emberi- ( ségből a lélekbúvárok. — Elemeztek, nem elemez-# tek, ehhez én édeskeveset ér-# tek, öcsém. De nem is kívánok# belebeszélni ifjúságunk szóra-# kozásaiba, s ennyit is csak% asért mondtam el magának,% hogy lássa: semmi újnak nemf vagyok ellenzője, mégha nem# is tudom véges elmémmel fel-# fogni az újdonságokat. De# most nyargalok jegyért, mert# ma este mozi helyett bált me-# gyek nézni. Tviszteltetem a# kedves rokonságát. í Intézményenként, vállala­tonként köszöntötték az el­múlt napokban a dolgozó nő­ket, asszonyokat, leányokat. A Mathiász János Termelő- szövetkezet vezetősége ezúton köszönti szeretettel a termelő- szövetkezet asszonyait és leá­nyait, a nemzetközi nőnap alkalmából. Egésznapos titkári értekez­letet tart március 11-én, hét­fő reggel 9 órai kezdettel a járási tanács épületében, a Vöröskereszt Szentendre já­rási szervezete. Értékelik az elmúlt évben végzett munkát és az idei év feladatait. A könyv barátaihoz Időleges árleszállításra kerül sor a könyvpiacon, hirdeti az Állami Könyvterjesztő Vál­lalat. Március 4-től 30-ig bezárólag olcsóbban vásárol­hat könyveket Szentendrén is az állami könyvesboltban. Részletes felvilágosítást a bolt vezetői adnak. mákról tartott előadást. Ezt I követően dr. Szepesy Barna \ tisztifőorvos a Dunakanyar közegészségügyi vonatkozásai­ról szólt és egészítette ki az előadásokat. A felvetett problémákhoz sokan és igen részletesen szól­tak hozzá, és örömmel üdvö­zölték az ankét létrejöttét. Ál­talános vélemény volt, hegy a megbeszélés elérte célját, a jövőbeni kivánalom azonban az, hogy szélesebb körű és az intézkedésekre illetékes fóru­mok jelenléte feltétlenül szük­séges. Az ankét hozzájárult a Du­nakanyarban a higiénikus élel­miszerellátás javulásához. Dr. Madarász Lajos A természetjárás egyike a legegészségesebb, legszóra- koztatóbb sporttevékenysé­geknek. Felelevenítve a mun­kásmozgalmi múlt szép ha­gyományait, a testgyakorlás­nak azt a fajtáját valósítja meg, amely a legnagyobb tö­megeket, a legszélesebb réte­geket képes közösségformáló módon bűvkörébe bonni és rendszeresen foglalkoztatni, s amely a legszorosabban kap­csolódik a kulturális tevé­ösztályban. Tagjai az eddigi Vörös Meteor-tagokon kívül, pedagógusok és középiskolás diákok. A diákság bekapcso­lása azért nagy jelentőségű, mert így sikerül biztosítani a sportág részére az egyik leg­fontosabbat: az utánpótlást. Hála a pedagógusok eredmé­nyes agitációs munkájának, eddig mintegy 100 fiatal fiú és lány jelentkezett. Az új szakosztály vezetősége a ter­mészetjárás igazi szerelmesei­Kiss Imre az új természetjáró-szakosztály elnöke ismerteti az évi feladatokat, a versenyprogramot kenység más területeihez. A természetjárás különböző faj­tái — a gyalogtúra, a kerék­páros-, a vízi-, a sítúra, a ki­rándulás, a táborozás, a cam­ping, a barlangkutatás — nemcsak a természet termé­szetes erőit, a napot, a sze­let, a vizet állítják szolgál­tukba, nemcsak az egészséges testmozgás örömével, a ter­mészet szépségeivel hívogat­nak fiatalt és öreget, hanem Ismereteket is terjesztenek, tudományos és társadalmi feladatoltat oldanak meg. A természetjárás az utóbbi né­hány esztendőben örvendetes fejlődésnek indult ismét or­szágunkban. A fejlődés mér­ből, a legtevékenyebb, leg­hozzáértőbb természetjárók­ból alakult. Kiss Imre elnök irányításával. Dobroviczky Pál. Szendi Géza tanárok, Puppán Ferenc, Huba Antal, Machái Károly, Berecz Ervin, Horváth Endre, Deim Ferenc és Erdélyi Ferenc alkotják a vezetőség ..felnőtt” gerincét, míg az ifjúságot Tömösi Ká­roly. Stoll Gábor, Forray Csa­ba, Kállai Lőrinc és Szabó István képviselik. A tervek szépek, valósak. Szerepel köztük pilisi baran­golás, hosszabb dunai kajak­túra, barlangkutatás, Balaton- körüli kerékpártúra, ország­járás, camping. Vannak köz­Zömmel fiatalokból áll a természetjárók szakosztálya. Képünk a jelenlevők egy csoportját mutatja be (Simon ffy-fo to) tekét különösen jól ész­lelhetjük járásunk, váro­sunk természetjáró moz­galmát vizsgálva. Míg az ötvenes évek elején legfel­jebb egy-két lelkes papírgyári dolgozó jelentette a termé­szetjárást. 1962-ben már egye­dül csak a papírgyárban csaknem 90 szakosztályi tag, a szentendrei Vörös Meteor, Pedagógus és a Visegrádi Pe­dagógus természetjáró-szak­osztályokban is csaknem ugyanennyi hódolt rendszere­sen ennek a sok maradandó élményt és ismeretet nyújtó szép sportágnak. A napokban városunk természetjáró-moz­galma újabb jelentős lépést tett előre. A természetjárás országos átszervezése kapcsán lehetővé vált a helyi termé­szetjárók tömörítése egy új, széles alapokon nyugvó szak­osztályban, a Szentendrei Pe­dagógus Természetbarát Szok­tuk prózaibbak is: csónakház­építés, kajakkészítés, de ezek is a túrák eredményesebbé, kedvesebbé tételéhez járulnak majd hozzá. Ismerve a vezetők munka­kedvét, természetszeretetét, az ifjúság lelkesedését, bizto­sak vagyunk abban, hogy ez az új, megnagyobbodott és „megifjodott” természetjáró­csoport programdús, eleven életet él majd és az év végi jelentések újabb létszámgya­rapodásról számolhatnak be, mert nincs jobb sportpropa­ganda. mint az élénk, fárad­hatatlan sporttevékenység. Horányi Sándor „Hazáért — Szabadságért” címmel rendez könyvkiállítást a helyőrségi klub parancsnok­sága március 12-én az 1848 —49 történetéről szóló köny­vekből.

Next

/
Oldalképek
Tartalom