Pest Megyei Hirlap, 1963. március (7. évfolyam, 51-76. szám)

1963-03-08 / 56. szám

1963. MÁRCIUS 8, PÉNTEK

rwrr

MECtCI

3

EZ A MI NAPUNK

AZ IDÉN hiányzott asztalomról az a néhány szál, már kissé hervadt hóvirág, a tábla csokoládé mellől, amivel nőnapkor köszönteni szoktak. Nem a férfiak tisztelete, szeretete csappant meg, csupán az időjárás bánt szűk- markúan velünk, fosztott meg minket a tavasz jelképétől.

Mindegy. Az ünnepség azért szépen sikerült. Jó tudni, hogy ma reggel a munkapadokon, az íróasztalokon, a tsz-irodákban és sok-sok konyhaasztal sarkán ott várta társaimat a nőnapi köszöntő.

Persze, afféle vidám fickók mindenütt — nálunk is — akadnak, akik ilyenkor tréfálkoznak, miért kell a nőket ünnepelni, mivel különbek ők a férfiaknál? '~í\l?m vagyok hiú, de ezek a joksdulatú csipkelődések március 8-án elevenen érintenek. S ahogy most itt ülök az írógép előtt, nem is a vidám kollégának, hanem önmagámnak próbálom összegezni a gondolatokat, megvizsgálni, valóban adunk-e mi olyan többletet épülő világunknak, megérdemeljük-e, hogy a kora tavasz e szép napja egészen csak a miénk, a nőké legyen?

Amit ilyenkor elmondanak a női egyenjogúságról, a vállt- vállvetve folyó munkáról, azt most hagyom. Ez is mind igaz, de nemcsak ebben van a mi erőnk, a többletünk. Nem is a szerelmet emlegetem, hiszen ez is kölcsönös1, nemcsak a mi érdemünk. De a miénk az, amit ezen túl adunk, a szeretet, a gyengédség, az együttérzés, a kiegyensúlyozott élet igenlése, ami elsősorban ránk jellemző, amivel igyekszünk — talán nem is tudatosan *— a körülöttünk lévők és a a magunk hétköznapjait megszépíteni.

SAJÄTMAGAMNAK, mindegyikünknek sok a gondja- baja. Glatz Ferencné, a Csepel Autó motorgyárának meósa egy alkalommal arról mesélt, hogy míg munkába siet, már beosztja az estét, mi az, amit feltétlenül el kell végeznie. Gondol arra, hogy a gyerek el ne feledje bevenni az orvosságot, és

hány pár cipőt keli elvinni talpaltatni.

Nem tudom, ki figyelte már kora reggel a munkába menő embereket, mennyi borostás, mord férfi, s mennyi csinos, frissen fésült nő! Érdemes megnézni, ahogy reggel háromnegyed hatkor Ohécs Marika, a Budakalászi Textilmüvek jacquard szövőnője megy, leszáll a HÉV- ről. Akárcsak skatulyából húzták volna ki, olyan csinos.

Nem kell legyinteni, ez is hozzátartozik a pluszhoz, amit adunk. Es az is, amikor nővoltunkra büszkén, nem engedjük magunk körül elburjánzani a durvaság, a cinizmus szellemét. Amikor prédikáció nélkül éreztetjük környezetünkkel, hogy elítélj ide a lustákat, az érdek- és haszonlesőket, a közömbösöket. Nemigen hallottam még olyanról, hogy valamelyik férfi nagyobb részt fogott volna ki a munkából, hogy munkatársa aznap korábban végezhessen. De ilyesmi mindennapos például az ikladi tsz asszonyainál, akik így segítik egymást a házimunka elvégzésében. Nem véletlen, hogy a szociális ügyeket is inkább nők kezére bízzák, mert a bajbajutottak, az elesettek sorsa feletti aggodalom, a segítőkészség lángja valahogy nálunk jobban világít, mint a férfiaknál.

AMIKOR kicsi fiam megszületett, hatéves lányom vágyakozva állapította meg, milyen kár, hogy nem fiú lett. Amennyire megérthette, igyekeztem megmagyarázni neki: nem kell bánkódnia. Igaz, a miénk a nehezebb sor, a teljesértékű munka és tanulás mellett volt és lesz még sokáig a háztartás ezer gondja, nyűge. De miénk a női élet szépsége is, a család, az otthon felépítése, egybentartá- sa. Hozzánk szalad a gyerek, ha valami fáj, s a mi válluntara hajtja fejét a férfi, ha megfáradolt

Nem túl sok az, ami most az írógép előtt ülve eszembe jutott. Mégis úgy érzem, ezek is hozzájárulnak ahhoz, hogy a kora tavasz e szép napja egészen, csak a miénk legyen! k. m.

Végh Dezső: Anya gyermekével

NOMEN EST OMEN

A név — intőjel.

Ez esetben inkább úgy mondhatnánk: a név kötelez.

A március 8-a brigád nem véletlenül választotta ezt a nevet: 1961. március 8-án

alakult. S mert a név kötelez, a gödöllői Ganz Árammérőgyár számdob megmunkáló műhelyének tizenkét munkásnője megfogadta: igyekszik szocialista emberhez méltóan dolgozni, gondolkodni és élni.

Egy év múltán. — 1962.

március 8-án elnyerték a szocialista brigád címet. Az ünnepségen példájuk nyomán újabb három női brigád alakult.

Aztán ismét elszaladt egy esztendő. A brigádok száma nyolcra növekedett. S ma, a nőik nemzetközi ünnepén, a Március 8-a brigád másodszor is megkapja a kitüntető címet...

Járatlan úton

Könnyű a krónikásnak mindazt, ami két év alatt

NŐK

NAPJÁN

HÁROM ÉRDEMÉREM

Virágok, elismerő szavak, s néhol talán egy szokatlan mondat: „Hagyd, most nőnap van, ma én mosogatok.” Virágok, jutalmak, kitüntetések — ünnepel az ország. ünnepel az egész világ, köszönti a nemzetközi nőmozgalom tevékeny résztvevőik Virágok, jutalmak, kitüntetések — hatvanam jelentek meg tegnap a Parlament, vari ászterméberi, a magyar nőA BRIGÁD VEZETŐ

1 lábán erős fűzős cipő, zL karcsú alakját zöld bőrkabát fedi. Óvatos szemmel méregeti a miniatűr jégzajlást játszó utca szélén, hol nem szakad be súlya alatt a jég. Az úton szekér halad, szalmás kerti földdel magasan megrakva. Ki, a határba igyekszik. De csak addig, amíg a kocsis meg nem hallja a zöldkabátos asszony kiáltását:

— Sanyi, hová mentek? Hová viszitek a trágyát? Mert

ha a. mi földjeinkre, máris fordulhattok vissza, már tegnap megmondtam, nem nekünk, hanem a kertészetvek kell

A szekér engedelmesen fordul, Béki Ferencné pedig a fejét csóválja. — Ejnye, a sok értetlenjét, pedig de világosan megmondtam.

Még álig süt a nap, haja barnaságát máris szőkévé

J ztán szoba kerül a ház, ÁL amire minden évben rákötök a zárszámadáskor kapott pénz teljes összegét. Még három év és akkor kívül-be- lül olyan lesz, mint kezdéskor megálmodták.

— komár —

mozgalom legjobbjai közük Hatvanan voltak, akik kormánykitüntetést kaptak, odaadó — felületes szemlélő előtt talán egyhangúnak, céltalannak látszó — fáradhatatlan ■munkájukért. S a hatvan kitüntetésből három érdemérem megyénk asszonyainak jutott.

Sas Árpádné. Budaörs, a Pest megyei Nőtanács helyettes titkára és Felczán Jó- zsefné, Gyömrő, a Monori Járási Tanács szakfelügyelője, Szocialista Munkáért Érdemérmet kapott. S a harmadik asszony is — Végh Gyuláné, Páty, a Petőfi Termelőszövetkezet tagja — boldogan vette át a kitüntetést, a Munka Érdemérmet. A jelvényt, a jelvényeket, amelyeken megcsillant a fény.

S ez a fény furcsa természeti jelenség: a munka, a hála és a szeretet áramából táplálkozik.

(m. j.)

történt, néhány mondatban Összefoglalni! De a kezdet annál nehezebb volt. A gyárban mindössze egy szocialista brigád volt kitaposott útról, tapasztalatokról tehát szó sem lehetett. S az a brigád — férfiakból állt. Csakhogy az asszonyoknak kétszeresen nehéz: munka után mindany- nyiukat várja a második műszak, a család,, a háztartás. Nem a munkától féltek, hiszen addig is megmutatták, mit tudnak; hanem a szocialista brigád cím elnyeréséhez nem eléig jól dolgozni, tanulni, művelődni is kell! Összeforrni jóban-rosszban, segíteni, formálni egymást.

Az intrika, az apró torzsalkodások s a kisebb fegyelmezetlenségek elleni harccal kezdték; a késések megszüntetésével s a munkaidő teljes kihasználásával. S mire vérükké vált a rend s a fegyelem, az őszinte, jó szándékú bírálat, egymáshoz is közelebb kerülitek. Felelősséget éreztek egymásért. Ha valaki megbetegedett, a brigád többi tagja dolgozott helyette is. Ehhez persze, az kellett, hogy mindannyian megtanulják az összes munkaműveletet. Nem is fordult elő soha, hogy a tervüket ne teljesítsék!

Most — és azelőtt

Beszélgetés közben minduntalan visszatér ez a kifejezés: most így van, bezzeg azelőtt! Most úgy van, hogy ha valaki két percet késik, az egész brigád felelősségre vonja. Bezzeg azelőtt... Most úgy van, hogy közösen ünnepük meg a tizenhat főnyi brigád — már ennyire gyarapodtak! — minden tagjának nevenapját. Virággal, apró ajándékokkal, meg a hangosbemondón megrendelt kedvenc lemezzel kedveskednek egymásnak. Azelőtt —• azt sem tudták talán, kinek mi a keresztneve. Most úgy van, ha valaki megbetegszik,

társnői meglátogatják, felvidítják, rendbe teszik az otthonát, megfőzik a vacsoráját. Azelőtt — mindenki csak a maga bajával törődött. És azelőtt ... hát, azelőtt nem mindenki olvasott rendszeresen, Most úgy van, hogy kivesznek egy szépirodalmi könyvet az üzemi könyvtárból — valamennyien rendszeres olvasói! — elolvassák és megbeszélik. Most úgy van, hogy a műszaki előadásokról, a politikai gyűlésekről vagy a munkásakadémiáról csak a brigád tudtával nagyon indokolt esetben hiányzik valaki. Azelőtt ez is másképp volt...

„Fájdalommentes szülés*

Pindes Józsefné brigádvezető a törzsgárdához tartozik a gyárban. Szorgalmas, megbecsült munkás, szerény ember.

Pindésnének mostanáig nem volt gyermeke. De most lesz! Mégpedig „fájdalom- mentes szüléssel’“: a fóti Gyermekvárosból fogad örökbe egy kisfiút.

Tavaly nyáron történt, hogy az üzemi nőbizottság hetven asszonnyal ellátogatott a fóti Gyermekvárosiba. A Március

8-a brigádoit négy asszony képviselte, köztük Pindesné. Itt talált rá a kisfiúra. Az ismeretségiből barátság, s a barátságból szülői szeretet lett...

Délre jár az idő, itt az ebédszünet. Az asszonyok leállítják gépeiket, munkaköpenyükről lerázzák a ráhullott ólomforgácsot, kezet mosnak, egy igazítás a frizurán — s jöhet az ebéd. Megszolgálták: januári tervüket 103 százalékra teljesítették. Pedig minden összefogott ellenük: ítéletidő, vonatkésés,

betegség, áramszünet. Mégis a brigád kerekedett felül!

Mert hogy ez most történt,

nem pedig

azelőtt..

Ny, É.

NAGYMAMA

Borisz Paszternák:

Nők; gyermekkoromból

Gyermekkoromból néha felidézem: ahogy kitártam lopva a zsalut — a kisutcában, mint kőbánya-mélyben, délben is hűvös sötétség aludt.

Balról a templom hagymakupolája, macskakő, pincék, púpos kövezet, és távolabb két sor jegenye-nyárfa,

• a falra rezge árnyékot vetett.

I

t

A kiskapun túl sűrű kert-bozótba ösvények tekerőztek sokfele, s az egész életet titokba vonta a nők létének bűvös eleme.

I

Néha az ismerős kislányseregbe egy-egy új lány is tévedt, idegen, s a vadmeggyágak lágy, fehér ecsetje

í puhán sikált az ablaküvegen.

•

I

t

És dühödt dámák bukkannak elébcm,

; nem-értett szitkok, oktalan csaták.

Ügy hajladoztak ajtók négyszögében, mint városszéli kertekben a fák.

!

Ott kellett ülnöm, mogorva magányban,

— fecsegésük, mint korbács, szaggatott —

; hogy később hősi bölcsességnek lássam

; a szenvedélyt a vak imádatot.

*

'

Elszéledeztek sorra — merre vannak azóta, milyen messzi partokon?

Ó nők, gyermekkoromból elsuhantak! Mindőtöknek halálig tartozom.

; Rab Zsuzsa fordítása

FEBRUÁR 24-én megharagudtam rá. Mérgemben még azt is mondtam: többé felé sem nézek. Veszekedtem, mintha én lettem volna nyolcvanhárom éves, ő pedig az unokáim. Nem szólt semmit, csak csendesen mosolygott, jólesően. elégedetten.

Az történt, hogy ő, aki hosszú hónapok óta ki sem lépett a házból — féltettük* mert hol a szíve, hol a gyomra gyengélkedett —, épp csak a nyitott ablakon át érte friss levegő, elhatározta: maga

megy szavazni;

Az egész család fellázadt ellene, de ez a máskor nagyon csendes, szelíd asszony, meg- ^ malkacsolta magát:

^ — Beszélhettek, amennyit

^ akartok — tankolt le bennün- ^ két —• akkor is elmegyek. S ^ már kötötte is fekete kendő- ^ jét, vette vékonyka, kopott kabátját.

y

^ A szavazóihelyiségben sem | örültek néki:

!; — Felkerestük volna mi a

nénit, minek fárasztja magát? í Még az kell, hogy megfázzon!

y

^ Szerencsére nem fázott meg, ^ de azért a haragom csak nem ; csillapult. Hogyisne, hiszen ^ ebben a korban nem szabad- ^ na könnyelműsködni. Csak ^ akkor nyugodtam meg, ami- ^ kor ráncoktól szántott, vé- ^ konyka derűs arcára néztem. ^ Nem, nem ártott meg neki ez ^ a kirándulás.

\ MOST GONDOLATBAN

^ szaladok el hozzá — nőnapot ^ köszöntem. Kis tábla csokoládét, s cserép virágot viszek á fehér terítővei borított asztay

Iára. Sokáig csengetek, hiszen ^ nem szóltam előre, hogy jö- ^ vök, nem vár. Mire előlassús- ^ kodik a szobából, már türel- ^ metlenül nyomom a csengő ^ gombját. Tudom, ha meglát, ^ örömében alig tud ajtót nvit- | ni. Még a kulcsot is leejti ^ iparkodásában. Ebből a csen- £ des örömből érzem máskor is, ^ mennyire leste, jövök-e már? ^ Ha úgy esik dolgom és ritkán ^ kopogok nála, nem panaszko- í dik, sírni sem sír. Legfeljebb

annyit mond: már minden nap azt hittem, te érkezel.

Mint máskor, most is első útja a konyhába vezet. Kis dobozkából süteményt szed elő. Valamelyik nap sütötte* abból rakott félre — nekem* Azután alma után kutat, s folytatná tovább a rakodást* ha erélyesen le nem inteném: nem enni jöttem, inkább beszélgessünk. Azért, mi tagadás, tömöm magamba a finom süteményt, mert úgy, ahogy ő süt, más nem tud. Még anyám sem, fjedig az jó gazdasszony. Valahogy nagymama minden szeretetét is a süteménybeadja, csakhogy élvezhesse, amint jóétvággyal majszolom*

Amikor így felszaladok hozzá. órákig hallgatna. Mindegy neki, miről beszélek, csak ölébe teszi piciny kezét, úgy figyel Neki az is jó, ha egy- egy csínytevésről számolok be, mit tett már megint a fiam. Óráikig hallgatná panaszomat is: mennyit bosszankodom a gyerekek miatt. Nem is a bosszúságot olvassa ki szavaimból, hanem sze- mefényeinek egészséges elevenségén derül. Azután elmondom, miért szidott az anyám, duzzogok egy kicsit* s már olvasom is megvéko- nyodott, ezemyiráncú arcáról: ismét szövetségest leltem benne. Tán már meg is fogalmazódott gondolatában, hogyan teremti össze lányát* amiért velem porolt. Magamban kis kárörömet érzek* lám, van, aki megvéd, s nem is kételkedik abban, hátha mégsem nekem volt igazam.

CSAK NÉHÁNY PILLANAT jut arra, hogy őt is meghallgassam — mondjon már magáról valamit. Azután veszem a táskám, rohanok, mert mindig ezernyi a dolgom. Rá, erre a pici. örökké tevékenykedő, csendes asszonykára kevés idő jut. Legfeljebb hetente néhány perc. Lám, most is csak másodpercekre szaladok fel hozzá gondolatban, kis jelentéktelen tábla csokoládéval, cserép virággal — nőnapot köszöntem*

s. á.

szívja a fény, ahogy kendő ■nélkül rója az üllői határt, az utcákat a Kossuth Termelő- szövetkezetig. Míg beszélgetünk, szeme egyre a földet figyeli, amely ott, ahol már nem fedi hó, gőzölög előttünk, akár a fazékban a víz.

Kiskunlacházi parasztlány, tizennégy évvel ezelőtt ide jött férjhez. Akkor a Magnezit Túzállógyárba ment dolgozni présgépre. A magas falak, a csattogó gépek között nem érezte jól magát. Három, évvel ezelőtt számvetést tett a család, és belépett a termelőszövetkezetbe.

Most újra rabságról beszél. Arról, hogy ez a rettenetes tél bilincsbe verte őt és brigádját. Mind a kilenc- venegy ember azt lesi, mikor kezdődhet már a hajrá, a dolog. Minden idegszáluk az indulásra, a tavaszi munkára vágyik.

S míg lelkesen mondja, hogy növényápoló brigádja terven felül húsz vagon sárgarépával járult hozzá tavaly a tsz jövedelmének emeléséhez, ismét jönnek. Újra elő kell vennie a kis füzetet, nézni, mi is a tennivaló. Csak ezután folytathatja, hogy miképpen zajlott a négy növényápoló brigád versenye és a győztesnek járó pénzösszeget hogyan osztották fei a tagok között.

Halkszavú kis asszony. Szeme olyan zöld, mint a kabátja. Néha elmosolyodik, amikor valami számára nagyon szépről beszél, az óvodás fiáról, Gabiről. Míg az ő huncutságait mondja, kezével a nagyobbik fiú buksi fejét simogatja.