Pest Megyei Hirlap, 1963. március (7. évfolyam, 51-76. szám)

1963-03-29 / 74. szám

A CE G tT-P I J Á R Á S É S C E GÍ ÉP VÁRÓ S RÉSZÉRE VII. ÉVFOLYAM, 74. SZÁM 1963. MÄRCIIIS 29, PÉNTEK MINDENKIT ÉRDEKEL A jövedelemrészesedés, a gyenge tsz-ek és az állattenyésztés a Az objektív gazdasági hely­zet javítása terén fő tenniva­lóik a kisparcellás szőlők és gyümölcsterületek fokozatos nagyüzemmé alakítása, az ed­dig igen kis hatékonysággal vagy egyáltalán nem haszno­sított homokterületeken szőlő- és gyümölcstelepítés. A szikes területek megjavítása, szer­vesanyag utánpótlás biztosítá­sa, öntözéses gazdálkodás ki­terjesztése — ez nemcsak ker­tészeti gazdálkodás szélesíté­sét jelenti, öntözni lehet, sőt kell a takarmányterületek nagy részét is — a felsoroltak mellett még szükséges az anyagi eszköz, ellátottság fo­kozása, építkezés, gép, állat stb. szempontjából. Az 1983. évi beruházások- i nál már az az elv kezd érvényesülni, hogy a be- t ruházások zömét — a fen­ti problémák megoldására — a gyenge termelőszö­vetkezetek kapják. A szubjektív! vonatkozású feladatok egyik része a veze­tés megszilárdítása. E téren az elmúlt két év során nagy a változás. Sok minőségi csere történt, főként elnök, főmező- gaadász, főkönyvelő és párttít- kár személyében. A továbbiakban a feladat az állattenyésztés, a szőlő-, gyümölcs, kertészet, a gépé­szet terén a megfelelő szak- emberellátottság biztosítása. Ma már a tagság hangulata, munkakedve a gyengének mi­nősített termelőszövetkezetek­ben is megfelelő; mért látja a perspektívát, de a fő, hogy az anyagi érdekeltség tekinteté, ben van lényeges változás. A múlt év érdekessége az, hogy a rossz esztendő ellenére a gyenge kategóriába sorolt termelőszövetkezetek tagjai­nak jövedelme 1962-ben nem csökkent, hanem mintegy 5— 6 százalékkal nőtt 1961-hez ké­pest. Ez évben az anyagi ér­dekeltség megfelelő biztosítá­sával minden bizonnyal a ter­melés vonalán is nagyobb eredmények születnek, mint 1962-ben. Szükséges ehhez természete­sen a vezetés és a tagság egy­ségének biztosítása. A szakmailag legjobb terv Is megbukik, ha a végrehajtá­sához nem sikerül megnyerni a tagságot. Ez intelem a veze­tés számára, de a tagságnak is küzdeni kell az egyes embe­rek részéről megnyilvánuló, vezetőkkel szembeni egészség­telen türelmetlenség ellen. A mezőgazdasági termelési Ez úton mondunk hálás köszö­netét rokonainknak, jó ismerőse­inknek és a Ceglédi Földműves­szövetkezet vezetőségének és dolgozóinak és mindazoknak, akik szeretett jó édesapám, nagy­apánk és testvérünk: Sánta György temetésén megjelentek, részvétükkel bánatunkban osztoz­tak, sírjára koszorút, virágot he­lyeztek. Bihari Sándorné férjével és gyermekeivel. A Cegléd és Vidéke Emsz se­gítséget kíván nyújtani a há­zikertek (gyümölcsfák) permetezéséhez. Mészkénlé törzsoldatot tudunk biztosítani literenként 2,— Ft- os áron. Batériás magasnyo­mású (Kis Bálint típusú) háti kézi permetezőgépeket tudunk kölcsön adni az alant felsorolt kölcsöndi jakért. I hétre 50,— Ft-os használati díjért. 1 napra 15,— Ft-os használati díjért. Fé! napra 8.— Ft-os használati díjért 1 órára 1.50 Ft-os hasz­nálati díjért. A mészkénlé törzsoldat, vala­mint a permetező gépek köl- csönkiadása Hollós utcai Mü- nöszer telepünkön (volt Gyu- kits-féle telep) kapható. Cegléd és Vidéke Körzeti Fmsz Igazgatósága. folyamat sajátossága következ­tében nincs olyan vezető, aki pár hónap alatt ugrásszerűen növelhetné az eredményeket. A gazdálkodás néhány ágától eltekintve, legalább egy év kell a gyökeres javuláshoz. Az állattenyésztés kérdéséről szólva megállapítást nyert, hogy az 1962-beni fejlődésre rá­nyomta a bélyegét az aszály, és ennek következménye a ta­karmányhiány. Ez évben főként a tehén­és az anyakocalétszámot kell emelni. A tehénlétszám ugyanis 1962- ben 1961-hez viszonyítva mind­össze 21 darabbal növekedett, a 223-as tervszám helyett. Az anyakocalétszám is csak 30 da­rabbal emelkedett a 488 dara­bos tervszám helyett. A termelőszövetkezeti kö- zösbeni emelkedés mellett ügyelni kell arra, hogy a ház­táji állomány se csökkenjen, sőt, az is emelkedjen. Éppen ezért a közös állomány takar­mányozása mellett megfelelő takarmánymennyiséget bizto­sítani kell a háztáji állomány számára is. Segítséget kell nyújtani a háztáji állomány számára a rét és legelő megjavítása út­ján is. Továbbá árkok és dűlő- utak lekaszálását engedni kell a háztáji állomány számára betakarítani. Helyes, ha a termelőszövet­kezeti vezetés úgy intézkedik, hogy répaszelettel is segítik a háztáji állattenyésztést. A lehetőséghez mérten biz­tosítani kell minden háztáji Ez foglalkoztatja leginkább ezekben a napokban a vá­ros sportkedvelő közönségét. Kedvenc csapatuk vasárna­pi szereplését és játékát vizs­gálva, azonban semmi eset­re sem biztató a helyzet. Szerencsétlen körülmények között esett ki az utóbbi idők legjobb ceglédi csapa­ta az NB II-ből. A visszajutás nem jelentett volna különö­sebb problémát, ha a játé­kosok egy része nem hagyja cserben az egyesületet. A ve­zetőknek nem volt más vá­lasztásuk, új csapatot kellett kialakítani a rendelkezésre álló játékosállományból. Ez az őszi szezonban nem sikerült a legjobban, hiszen hasonló összeállítású csapat kétszer egymás után nem ját­szott. Ennek eredményeként aztán az ötödik helyen állt a csapat az őszi forduló után. De minden reménye megvolt ahhoz, hogy a tavaszi sze­zonban feljebb kerüljön, ez azonban még eddig nem sikerült. Az első mérkőzés után a hetedik helyre estünk vissza, ami egyáltalán nem hí­zelgő, de nem is reményte­len, hiszen a tabella olyan szoros, hogy egy szerencsés fordulóban győzelemmel, fel lehet kerülni a legjobb négy közé, de már egy vereség is elég ahhoz, hogy a csapat a tizedik hely alá kerüljön. A szurkolók bíznak a csa­patban, ezt igazolja . az a tény is, hogy több mint 100 ceglédi szurkoló kísérte el a CVSE játékosait a vasárnapi mérkőzésre. A Kecskeméten mutatott játék azonban egyál­talán nem volt szívderítő, a fiúk lélektelen ül, minden szív nélkül játszottak. A sorsolás sem volt a leg­kedvezőbb, hiszen mindjártba bajnokság nyitányán két olyan csapattal kell idegenben ta­lálkozni. akik szintén az első négy között szeretnének vé­gezni. A fejsze már elveszett, de számára n. megfelelő meny- nyiségű alomszaVmát. Célsze­rű az átlagos osztáson felül is szalmát adni trágya ellenében. A háztáji állatállomány je­lentős árutermelő szereppel bír. A fenntartáshoz viszont az eddiginél több takarmány szükséges, hogy legalább a mai színvonalat tartsuk, nem is be­szélve arról, ha még fejleszte­ni akarjuk, ami .feltétlen kí­vánatos. A járási bizottság elfogad­ta azt a javaslatot, hogy a járás vezető szakemberei vizsgálják meg egyenként a termelőszövetkezeteket, hogy hogyan lehetséges a ta­karmányhelyzetüket megjaví­tani. Legalább is erről tanúsko­dik a határ, amerre csak jár­tunk, mindenütt szorgalmas kezek dolgoznak a szőlők­ben. Főleg a gyümölcsfa­ápolással foglalkoznak, de nem ritka látvány a nyitó­kapa sem. A tanácselnök szobájában is nagy a forgalom, hiszen az elnökhelyettes iskolán van, és Homa István elnökre szakadt a község majd va­lamennyi gondja. Előtte számok és kimutatá­sok, a tavaszi munkák állá-- sáról. Örömmel újságolja, hogy a községben igen szé­a nyélét még fogjuk. És meg is kell jól fogni, mert jövőre még ennyi esélye sem lesz a csapatnak, hogy visszake­rüljön. az NB II-be. összegezve, a csapattól sokkal lelkesebb játékot vá­runk. Azoktól a játékosok­tól, akik olyan sokat kaptak az egyesülettől, azt várjuk, hogy hagyják abba a sértő­dést. Fogjanak össze, mert még így is képesek arra, hogy az első négy közé kerüljenek. A szurkolók ehhez minden biztatást megadnak, csupán egyet várnak, szíwel-lélék- kel való küzdelmet a pá­lyán. Vgy gondoljuk, ez nem is olyan teljesíthetetlen ké­rés. Kecskeméti Mihály Csak tlurvasat/gjal tjijttz tt-k A ceglédi kézilabdások örömmel vették a martfűi Ti­sza Cipőgyár kézilabdásainak meghívását. Megtiszteltetés volt ez a ceglédiekre nézve, hiszen NB I-es csapattal való találkozás mindig hasznos és eredményes a feljebbjutásért küzdő ceglédiek számára. Szerdán délután került sora mérkőzésre Martfűn. A szé­pen induló találkozó azonban hamarosan eldurvult és a martfűiek szerencséjüket, jó játékukat, minősíthetetlen dur­vasággal próbálták pótolni. Nem volt olyan ceglédi játé­kos, akit több esetben is ne inzultáltak volna, az értelmet­len csapkodástól kezdve a leg­durvább fellökésig. A második félidőben a ceg­lédiek edzője megunta az ér­telmetlen gorombaságot és csapatát lehívta a pályáról. A 23:12-es ceglédi vereséget teljes egészében a martfűiek sportszerűtlen erőszakoskodá­sának köszönhetjük. Keresett cikk a kerti vetőmag A város két gazdaboltjában egymásnak adják a kilincset azok a háztáji gazdák, akik vagy udvarukban, vagy háztá­ji gazdaságukban köztesként borsót, különféle zöldségeket, hagymát, káposztaféléket akar­nak terfnelni. Az érdeklődés feltűnően nagy és a választék feltűnően kicsi. A zöldségmagvak, a hagyma igen rövid idő alatt elfogyott és a boltosok napo­kat várnak az utánpótlásra. Borsó van bőven. Csak az a baj, hogy a szállítók nem vol­tak tekintettel arra, hogy azokat a fajtáikat küldjék, amelyek a kis háztáji gazda­ságokban köztesként kitűnően beváltak. Az idő egyre jobban felme­legszik. A kerti magvak elve­tése néhány napon belül ese­dékes, jó lenne, ha a nagyke­reskedelem tekintettel lenne szállításaiban ezekre a körül­ményekre. pen haladnak a területválla­lások. A Rákóczi Tsz-ben 100 százalék kész, de a töb­biekben is jól halad ez a munka. A Szabad Föld Tsz- ben 115 katasztrális hold kukoricát, 15 katasztrális hold takarmányrépát, 30 ka­tasztrális hold burgonyát és 25 kh. zöldségfélét vállal­tak el a tagok. így ők is jól járnak, mert a munka­egységen kívül, a terméstől függően, prémiumban is ré­szesülnek. Nagy-lendületet vett a tele­pítés munkája is. Az Uj Élet Tsz-ben 32 hold almát, 32 hold őszibarackot és 9 hold szőlőt telepítenek. A te­lepítés már lassan befejező­dik, sőt az új gyümölcsöst be is kerítik. Nagy lendü­lettel folyik a fejtrágyázás is, 370 kh. rozsból 190-et már fej trágyáztak. Az idén különösen nagy gondot fognak fordítani a növényvédelemre. Mint fő gyümölcstermelő község, sze­retnének sokkal jobb minő­ségű gyümölcsöt adni a nép­gazdaságnak. Ha sikerül el­érni a pajzstetűmentes ter­melést, a tagok jövedelme is nagymértékben növekszik, hiszen 40 százalékkal többet kapnak az ilyen áruért. A községben az idén megszer­vezték a törzsoldat árusítást, és így nincs akadálya an­nak, hogy minden gyümölcs­fát permetezzenek. A szakemberek, akik isme­rik a területet, megállapít­ják, hogy a fagy itt-ott sú­lyos károkat tett a szőlőben, de jó munkával, szakszerű metszéssel el lehet érni en­nek a kárnak a csökkentését. Most érződik igazán az őszi munka eredménye, ugyanis a községben kevés szőlő marad fedetlenül. A község vezetői remé­lik, hogy most már végér­vényesen beköltözött a ta­vasz, és a mezőgazdasági munkában mutatkozó egy­hónapos lemaradást sikerül behozni. Kecskeméti Mihály MIÉ .A Rákóczi úton levő tej­csárda dolgozói miért a Kis­faludy utcába öntik ki a ki­mosott tejeskannák és egyéb edények szennyvizét? A 4. sz. útvonalon a Pesti útról az átmenő forgalmat miért nem lehet még átterel­ni a Felszegi és Széchenyi út­ra? A Rákóczi úton a Lenin- parfcnál levő járdát miért nem lehet tisztán tartani? A már meglevő, de már rossz állapotba került tégla­Vissia lehet-e Kerülni a* NB II-be? —B— A csemői szőlőkben már tavasz van KILENC ÚJ KOCSI Az 1. sz. Autóközlekedési Vállalat ceglédi üzemegysége 9 új 4.2 tonnás billenőplatós gépkocsival gyarapodott. Az új ko­csikkal együtt most már 88 járművel állnak a szállítók rendelkezésére. Képünkön: Süveg István raktárvezető és Détári János garázsmester átadják az egyik új kocsit Bíró Mihály gépkocsivezetőnek — Nagy a sürgés-forgás a Dózsa Népe Tsz szőlőtelepén. Naponta 50—60 tag permetezi a fákat. A nyitás már befeje­ződött és javában folyik a metszés. — Az Élelmiszer Kiskeres­kedelmi Vállalat több dolgo­zója nyerte el a kereskedelem kiváló dolgozója címet: Bal- davári Lászlómé, SZTK-ügyin- téző, Grófi József, a 7_es, kantin vezetője, Zsadony' László ellenőr, Pataiki Pál ve­zető, Rátóti Dénes és Türei Jánosné húsbolt-dolgozó. — Rövidesen megkezdődik a Dózsa Népe Tsz kertészeté­ben a korai karalábépalánták kiültetése. — Rongyot gyűjtenek a ceg­lédi városi és járási iskolák úttörői. Az eredményes kam­pány március 31-ig tart, és rö­videsen részletes tájékoztatást adhatunk a begyűjtés eredmé­nyéről. — A Dózsa Népe Termelő- szövetkezet kertészetében már duggatják a hagymát, szor­galmasan vetik a zöldséget, sárgarépát. Megkezdődött a kertészetben 1 holdon a korai borsó vetése is. — A Táncsics Termelőszö­vetkezetben 80 darab hollandi ágy összeállítása megtörtént, és e hét folyamán a kertészeti növények vetése is befejeződik a melegágyakban. — A Tanácsi Építőipari Vál­lalat három szocialista bri­gádja április 3-án, délután 2 órakor műsoros estet rendez április 4. tiszteletére. — A ceglédi Alkotmány Ter­melőszövetkezetben tavaszi te­lepítés alá 30 hold területet munkál meg a Ceglédi Gépál­lomás. Április 10-ig 39 hold munkáját kell elvégezni a gép­állomásnak a tavaszi telepí­tések alá. — A Tanácsi Építőipari Vál­lalat 1963. április 1-étől az Épí­tésügyi Minisztérium hatáskö­rébe tartozik. — Az Albertirsai Földmű­vesszövetkezet 4—5 főből álló permetezőbrigádot szervezett. A négy brigád vezetője Cser­nek Pál, Csányi Mihály, Kos­ka Pál és Kemenár János. 38 permetezőgép és 11 töltőszi­vattyú áll a földművesszövet­kezet rendelkezésére a perme­tezési munka zavartalan vég­zéséhez. A községben 690 gaz­da 2000 darab termőfa egy­ségre kötött szerződést fáinak rendszeres permetezésére a földművesszövetkezettel. — A Pest megyei Petőfi Színpad vasárnap Dánszent- mikióson az Idézés válóperben című darabot mutatja be. RT? járdákat miért nem lehet szükség szerint átrakni, hogy azokon járni is lehessen? (Pl. Széchenyi út, Malomtószél, stb.) A Köztársaság utcában a fürdő bejárata elé miért nem lehet megfelelő szélesebb jár­dát csináltatni és a meglevő téglajárdái átrakatni, amikor ott naponta — de főleg heti­piackor — több százan jár­nak? Feleletet kémek a botlado­zó gyalogosok. — gi Egy pillanatra Üzenet jött a trópusról Grape fruit, narancs, banán Déligyümölcsöt ehetünk Ebéd előtt, ebéd után Nem tagadom, örvendezünk E csemege küldeménynek De mellesleg a trópusról Meleget is küldhetnének. — O — Március 30-án nyűik meg: (a virágbolt és a nyomtatvány- bolt helyiségében) az alkalmi áruk boltja, a leértékelt cipő- és konfekcióbolt. Párna és dunyhafélék is megérkeztek. Hútvétra gyermekcipők bő vá­lasztékban állnak a lakosság rendelkezésére. — Szépülnek az albertirsai iskolák. Tavaly a Tessedik Sá­muel általános iskola „B” épületét renoválták 60 000 fo­rint összegben, az idén a „C” épület 300 000 forint értékű felújítást kap. — Szépen fejlődik fólia alatt a Dózsa Népe Tsz kertészeté­ben a saláta. A gazdaság mint­egy 3000 fej salátát szán a sza­badpiacra. és az értékesítés már április hónapban megkez­dődik. — A dánszentmiklósi Mi­csurin Termelőszövetkezetben 150 fő dolgozik a szőlőtelepíté­sen. A tervezett 250 holdból 30 holdon már elvégezték a munkát. A SZERKESZTŐSÉG ÜZENI Többeknek. Közöljük ked­ves olvasóinkkal, hogy apró- és más hirdetéseket városunk­ban három helyen lehet fel­adni. A szerkesztőségben (vá­rosi tanács, I. em.), a Matgyar Hirdető ceglédi kirendeltsé­gén (Teleki u. 30.) és a nyomdában (evangélikus templom mellett). Mindhárom helyen részletes felvilágosí­tást kaphatnak a hirdetni szándékozók a díjszabásról, valamint segítséget a szö­veg megszerkesztésében. Ez úton mondunk hálás köszö­netét mindazoknak, akik felejt­hetetlen emlékű szeretett édes­anyánk, nagyanyánk és testvé­rünk: özv. Kriszmann Kondrádné szül. Purgyik Rozália temetésén megjelentek, részvétükkel bána­tunkban osztoztak, sírjára koszo­rút. virágot helyeztek. A gyászoló család. Ez úton mondunk hálás köszö­netét. mindazoknak, akik felejt­hetetlen jó édesanyánk, nagy­anyánk, dédnagyanyánk, übnagy- anyáni és testvérünk: özv. Veres Pállté szül.: Galbács Teréz teme­tésén megjelentek, részvétükkel bánatunkban osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család. Ez úton mondunk hálás köszö­netét mindazoknak, akik szeretett jó feleségem, édesanyánk, nagy­anyánk és testvérünk: Id. Csicsó Jánosné szül.: Tarkó Mária teme­tésén megjelentek, részvétükkel bánatunkban osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyeztek. id. Csicsó János és a gyászoló csa­lád. Ez úton mondunk hálás köszö­netét mindazoknak, akik szere­tett jó édesanyánk, nagyanyám és testvérünk: özv. Tóth Jánosné szül.: Oldal Mária temetésén meg­jelentek, részvétükkel bánatunk­ban osztoztak. sírjára koszorúk virágot helyeztek. Tóth János és családja, valamint a gyászoló család.

Next

/
Oldalképek
Tartalom