Pest Megyei Hirlap, 1963. március (7. évfolyam, 51-76. szám)

1963-03-26 / 71. szám

VÁSÁR VOLT MONORON 3C n a ti Vasárnap már kora hajnalban | emberek, kocsik j siettek a vásártér j jelé. Most is, mint máskar, külön I helyre tömörültek a bazárosok, a ló­árusok és a disz­nóárusok. Reggel fél hétkor kezdő- dött el az igazi vá- d sár. Amint a nagy forgalomban kö- j rülnéztem, sók- j sok ismerőssel találkoztam. • Jöttek a vásárra Vecsésről, Üllőről, Maglódról, a törteti Rákóczi, a jászkara jenői Üj Barázda, a kávai Haladás, a bényei Népfront, a ceglédi Lenin és a csévharaszti Egyet­értés tsz-ekből. Rengeteg ma­lacot, disznót hoztak Ocsa— Alsópakonyról, a dánszentmik- lósi Micsurin, a vecsési Zöld Mező és a pilisi Üj Elet tsz- bál. Nagy volt a forgalom minde­nütt, de a legnagyobb mégis ott volt, ahol lehetett valamit „harapni”. Itt sütötték az íz­letes kolbászt, halat, virslit Koi-ícs Lajos, Zabos Márton, Büki János és Erdélyi József- né. Igen látogatták a Ceglédi Vendéglátóipari Vállalat ital­mérő sátrát is. A sok érde­kesség között helyet kaptak Tratner Pál budapesti madár- kereskedő papagájai is. A vásárral mindenki na­gyon meg volt elégedve, elte­kintve a magas áraktól. Re­méljük a jövőben ilyen „szép­séghiba” nélküli vásár lesz Monoron. — sl — — A járási mezőgazdasági versenybizottság ma délelőtt ülést tart, amelyen megtár­gyalja ez évi feladatait — öntözőberendezést vásá­rolt az elmúlt héten 370 ezer forint értékben az ecseri Tö­rekvő Tsz ahhoz a négy kút­hoz, amely az idén fog elké­szülni. Jelenleg a második kúton dolgoznak. — Az általános iskolai tor­naverseny járási döntőjét áp­rilis- 88-w halasztották:......12 csapat nevezése várható. MAI MŰSOR Mozik Gyömrö: Isten őszi csillaga. Maglód: A boldogság madara. Mo- nor: Egyiptomi történet (széles), Pilis: Eltűnt egy asszony. Tápió- süly: Istenek tanácsa. Üllő: Hó­fehérke és a hét törpe. Versés: Utazás a léggömbön (széles). TIT-előadások Monor (9 óra. Járási tanács). Ter­melőszövetkezeti főkönyvelők to­vábbképzése: Mezőgazdaság és külkereskedelem. Előadó: Bíró Fe­renc. Vasad (18 óra. művelődési ott­hon). Szövetkezeit téli esték: A magyar iskolák fejlődése. Elő­adó: Farkas Béla. Vecsés (IS óra). Vegyes Ktsz so­rozata: a fizikai és szellemi mun­ka gépesítése és automatizálása. Előadó: dr. Gedeon Tihamér. MOHOMlDln A PEST ME G Y É 1/ HÍR LÁP KÜLÖN K IÁD A S A V. ÉVFOLYAM, 71. SZÄM 1963. MÁRCIUS 26, KEDD Tervtárgyaló közgyűlésekről jelentjük: Elfogadta az 1963. évi pénzügyi tervet a pilisi Új Élet MUNKA KÖZBEN Pénteken este ismét közgyű­lésre gyülekeztek a pilisi Uj Élet Tsz tagjai a helyi műve­lődési otthonban. Bár a napi­renden szereplő 1963. évi ter­melési és pénzügyi terv leg­alább olyan fontos volt, mint a zárszámadás, a tagság ér­deklődése mégsem volt akko­ra, mint a február 8-án meg­tartott zárszámadási közgyű­lésen. Pedig ez a terv, amit a vezetőség a közgyűlés elé vitt, megérdemelte volna a ta­gok mindegyikének az ér­deklődését, mert jövő télen csak akkor lesz e tervből valóság, ha a tsz mind az ötszáz tagja ugyanúgy mellé adja szorgal­mát, tudását, mint azt az el­múlt évben is tették. A közgyűlésen megjelent Hörömpő József országgyűlé­si képviselő elvtárs; Göbölyös Ferenc, a hizlalda igazgatója, az MSZMP csúcsvezetőségé­nek titkára; Tóth János közsé­gi tanécselnökhelyettes; Len- thár Kálmán és Gál János elvtársak, a Hunyadi Tsz ve­zetői. Első napirendi pontként Bernula Károly elvtárs, a tsz elnöke beszámolt az elmúlt közgyűlés határozatainak vég­rehajtásáról, majd felkérte Virágh főmezőgazdászt az 1963. évi terv ismertetésére. A pénzügyi tervet Tóth Ru­dolf főkönyvelő elvtárs ismer­tette. A várható bevételek és kiadások összevetéséből, a szükséges tartalékolások el­végzése után a tagok által tel­jesítendő munkaegységekre 22 forint ,25 fillér, készpénz és 12 forint 75 fillér értékű termé­szetbeni jut, ami azt jelenti tehát, hogy minden munka­egység 11 forinttal többet ér, mint az elmúlt évi. A vezető­ség gondolt a jövőre is: ter­ményben és pénzben majd­nem 600 ezer forintot tartalé­kolt. A hozzászólók hangsú­lyozták, hogy a terv teljesíté­séhez a tagság egészének oda­adó, becsületes munkája szük­séges. Hörömpő József elvtárs fel­szólalásában a tsz tagjainak nagyon sok megszívlelendő tanácsot adott. Felhívta a tsz tagjai, hogy aktívabban ve­gyék ki részüket a vezetésből és a még meglevő hibákat, hiányosságokat igyekezzenek kiküszöbölni. Ismertette a megyei pártbizottság határo­zatát, mely szerint Pest megyét a főváros zöldség- és gyümölcskert­jévé kell tenni. Lenthár Kálmán elvtársi, a Hunyadi Tsz elnöke a terv végrehajtásához erőt és egész­séget kívánt minden tagnak. A vita után a tagság a ter­melési és pénzügyi tervet egy­hangúlag elfogadta. Ezután a közgyűlés új tagok felvételét tárgyalta és azoknak a felvé­telre jelentkező tagoknak a kérelmét, akik a közös mun­kából részüket kivették eddig is és várható, hogy ezután is kiveszik — elfogadták. Hatá­rozatot hozott a közgyűlés ar­ról is, hogy a háztájit a közös munkában való részvétel ará­nyában osztják ki. Fekete Benő Hét és fél milliós bevételt terveznek a monori Kossuth Tsz-ben Koblencz Márta ruhakeféket készít exportra automatagé­pén a Monori Kefegyárban Monorl-erdőn szombat este tar­tották meg a sportkör új vezető­ségének választását. A JTST-t Ilaness László elt-társ. a pártszer­vezetet Mag6esi Jánosáé, a taná­csot Mayer Kálmánná képviselte. Tóth István beszámolójában el­mondotta: 1992. októberében a je­lenlegi vezetők ideiglenesen vet­ték kézbe a sportkör vezetését. 18 taglétszámmal. (Közülük 4—5 fi- ztette rendesen a tagdíjat.) Üres pénztár, hiányos felszeretés jelle­mezte a sportkört. Négy hónap alatt 46-ra emelkedett a létszám, a tagdijat rendszeresen fizetik, a pénztárban 1026 forint van. A ta­nács mintegy ezer forint értékű anyagi támogatást juttat. A jövő programja: 4 szakosz­tály alakítása, a tagok létszámá­nak 50 főre emelése, egységes, céltudatos politikai nevelés meg­valósítása, a labdarúgó-pálya rendbehozatala, fásítása. (Tóth Ist­ván edző maga 230 darab f''.cse­mete ültetését vállalta.) U.i edző- módszer, röplabda-pálya építése, sakk- és úszóverseny, húsvétkor és augusztusban egy-egy táncmu­latság rendezése. Gondot okoz egy háló beszerzése, amely a régi ve­zetőség gondatlansága folytán ha­mar elpusztult. Pokorny Róbert Iskolaigazgató feltette a kérdést: hogyan lehetne megoldani, hogy a 14 éves. iskolát elha.gyó gyerekeknek, akik csak 16 éves korukban lehetnek sport­köri tagok, ne törjön meg a két év alatt a sportszeretetük. a Kl- lián-mozgalomban részt vevők to­vább folytathassák a próbázáso- kat. A sportkör vezetői figyelemmel lesznek és támogatni fogják a 14—16 éves sportszerető ifjúságot természetjárás, tornaünnepély, stb. beiktatásával — ígérték meg vála­szukban. Bíznak abban, begy a tanács módját eiti, hegy a strand medencéiét — bizonyos időben — átengedi az úszni tanulók részére. Egyhangú szavazás mellett az űj vezetőség taglal lettek: Tóth Ist­ván elnök és edző: Lengyel! Jó­zsef gazdasági felelős. pokomy Róbert. Magócsi Károly. Eisler Istvánná. Magócsi Lajos szakosz­tályvezetők: Mészáros János inté­ző. Haraszti Károly szertáros. (Vadászná) ★ A gyömrői labdarúgó-csapat va­sárnap játszotta első előkészületi mérkőzését. Maglód együttesét fo­gadták, mintegy 300 néző_ előtt. Felszner játékvezető sípszavára a következő összeállításban kez­dett a gyömrői csapat: Varga — Fehér. Fitos. Rádi — Unyi, Ver- seczki — Antal. Biró, Bechler, Varga, Kovacsik. Az első percek­ben mezőnyjáték folyt. feljött Maglód, s támadásait a széleken indította. Takács, a maglódiak iobbszélsője, többször hozta za­varba a gyömrőiek védelmét. A nézőtéren itt-ott bíráló megjegy­zéssel illették Bírót, mert bizony többször ragadtatta el magát, ami­nek eredményeként a 25. percben kiállították. Helyébe a most le­szerelt kitűnő játékos. Tóbiás állt be. A 30. percben a magi ód i j obb­hátvéd kézzel ért a labdához, a játékvezető azonban — óriási meg­lepetésre — nem ítélt büntetőt. Ezután Beehlert buktatták 20 mé­terre a kaputól. Tóbiás állt neki a szabadrúgásnak, lövése azonban egy méterre elkerülte a kaput. Mezőnyjátékkal ért véget a fél­idő. A n. félidőben több csere tör­tént. A felállítás a következő lett: Füstös J. — Fehér, Fóris, Fitos — Jakab I., Versoczki — VéghK., Varga, Bechler, Tóbiás. Unyi. Ez a csapat sokkal jobban játszott, mint az előző. Formás, ügyes tá­madások tömkelegét vezették, míg a 18. percben szabadrúgáshoz nem jutottak. Tóbiás lábáról óriá­si erővel a hálóba vágódott a lab­da (1:0). Továbbra is Gyömrö ma­radt fölényben és mégis Maglód egyenlített. Simon elszaladt, be­adását a középcsatár értékesítet­te (1:1). A 33, percben a maglódi balösszekötő, kihasználva Fitos megingását, a hálóba lőtt (2:1). Már-már úgy látszott, hogy győz Maglód. Azonban 5 perccel a be­fejezés előtt Végh fordulásból eg yenlített (2:2). Az ificsapat 1:0 arányú veresé­get szenvedett. Délelőtt közgyűlés volt a KIOSZ termében. A gyűlésen Szabó II. József edző. a Labdarúgó-csapat felkészüléséről, Marsik József a többi szakosztály létrehozásáról, Molnár Sándor a sportkör felsze­reléshiányáról és Gyöngyössy Rudolf a szövetkezetek anyagi tá­mogatásáról beszélt. Még egy sportesemény volt a községben vasárnap. A sakkozók­hoz a Fóti Gyermekváros csapata látogatott el. A gyömrői csapat­nak nem volt nehéz dolga és biz­tosan nyert 7:l-re. Győzött: Ko- necsni. Heilig, Bugyi, Tóth, Vitá­Könnjífsiink a saját magunk dolgán ! A múlt évben nagy len­dülettel fogtak hozzá Mag­lód-nyaralón a József Attila körút dolgozói az úttest ki­kövezéséhez. Sajnos, nem volt elég anyag, abba kel­lett hagyni az építkezést s most olyan felében-harma- dában várja a tavaszt. Pedig nagy szükség len­ne az út befejezésére. A napokban láttam: az üzlet előtt erőlködött egy gép­kocsi. „Lelépett” a szilárd burkolatról, s a teher be­lenyomta a sárba. Sajnál­tam nemcsak az embereket, akik a kiemelésével baj­lódtak, de magát a gépet is. Mennyi üzemanyag ment veszendőbe, amíg sikerült nagykeservesen kijutni a sárból! Az iskola előtt tá­rolt homok nagy részét be­leszórták a kerék előtt ke­letkezett gödörbe... Itt a tavasz. Hozzá kell fognunk, hogy az utat vé­gig kikövezhessék a szak­munkások. Meg kell ten­nünk annak érdekében, hogy az üzletbe érkező jár­művek minden baj és ve­szély nélkül meghozhassák a mindannyiunknak szük­séges kenyeret, gyermeke­inknek a nélkülözhetetlen tejet, s a járművek embe­rei ne fűszerezzék károm­kodással amúgyis nehéz munkájukat! A téli és tél végi időjá­rás kimutatta foga fehérét. Mennyivel könnyebb volt közlekedni a már befeje­zett útszakaszon, igaz? Könnyítsünk saját magunk dolgán! Csak rajtunk mú­lik! — esjó — Hivatalosan tavasz van, az idő mégsem alcar elsza­kadni a téltől, pedig a me­zőgazdaságban már tornyo­sodnak az elvégzendő mun­kák és a legtöbb tsz-ben készen állnak arra, hogy amint az idő megengedi, megindulhassanak a tava­szi munkákkal. Ez volt az alaphangulat a monori Kossuth Tsz szombat esti tervtárgyaló közgyűlésen is. A meleg, sokszor izzó han­gulatú közgyűlésen a községi tanácsterem széksorait meg­töltő tagság és az elnökség­ben helyet foglaló Gál János. a községi pártbizottság titká­ra; Kupecz Ferenc községi ta­nácselnök; Léé Károly tsz- elnökhelyettes; Hajdúk Bálint, a járási tanács megbízottja; Bencze Endre tsz-párttitkár; Nattán István főmezőgazdász és Óváry Zoltán főkönyvelő a részletekbe menően megtár­gyalták a meginduló gazdasá­gi év teendőit és várható eredményeit. Nattán István főmezőgaz­dász jelentésében ismertette a több mint háromezer holdas gazdaság termelési tervét, hol, milyen területen mennyi ga­bona- és növényféleséget fog­nak termelni, az átlagegysége­ket számítva mire lehet szá­mítani és a terményekből mennyi kerülhet adóra, álla­mi, szerződéses és szabad­piaci értékesítésre, valamint a tagság közötti felosztásra. A tervben természetesen az ál­lattenyésztés, a kertészet, a trágyázás is aprólékosan sze­repel. Külön említésre méltó, hogy a szezonban állami segítséggel 40 hold szőlőtelepítésre is sor ke­rül. A főmezőgazdász által is­mertetett terv adatait Öváry Zoltán főkönyvelő nyomban számszerűen, . forintértékre fordította át, melyből kitűnt, hogy előreláthatólag kereken ötmillió forintos kiadásokkal szemben 7 és fél millió forint bevétellel lehet számolni. Az előírt kötelezettségek és a tar­talékolás mellett a terv telje­sítése esetén előreláthatóan egy munkaegységre 2 kiló bú­za, 1 kiló árpa, 1 kiló kukori­ca, 1 kiló burgonya és 19 fo­rint 36 fillér készpénz, össze­sen tehát 28 forint 36 fillér fog jutni. Ennek terhére a tagság január 1-től munka­egységenként havi 10 forint (a kertészetben havi 20—25 fo­rint) előleget kap. Bencze Endre a verseny­mozgalommal kapcsolatos ész­revételei mellett bejelentette, hogy az induló munkaévben a monori Uj Élet Tsz-szei állnak versenyben. A kialakult élénk vitában Jäger András, Gyertyás Ist­vánná, Hoffmann Miklós, Tóth István felszólalása után Ku­pecz Ferenc leszögezte: min­den terv annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle, ezt ne tévessze a tagság szem elől. Véleménye szerint háztájira csak annak legyen igénye, aki a közösben is dolgozik. (Álta­lános helyeslés). Az egyes részletekhez Csontos Lajos, Fodor József, Dömötör János, Szelei István, Kosztán János, Bán Sándor, S. Kovács Imre, Füri Imre, Fazekas Istvánná, Monori Ferenc és Monori Im­re szóltak hozzá. A felmerült kérdésekre (az időközben megérkezett) S. Kovács Béni tsz-elnök és Hajdúk Bálint adtak választ. Az előterjesz­tett tervet végül is a tagság bizakodó hangulatban, ellen- vélemény nélkül elfogadta. — Majd meglátjuk, hány zsákkal telik — mondogat­ták a teremből kivonuló­ban az emberek. Reméljük, gondoltak arra is, hogy ez jórészben az ő munkájuk­tól függ. Dr. Huszty Károly Hegedűs János, a Gyömrői Vegyesipari Ktsz rádió- és tele- viziószervizének vezetője, elmélyülten javít egy beteg készüléket Nagy sikerű magyar—szlovák kulturális őst Péteriben szebb táncok — a kubrai térd­re ugrás, a kádártánc. a tárcsái verbunkos, a dinnyelopás és a tótkomlóst lakodalmas —szín­pompás népviseleteket vonul­tatták fel, s a régi hagyomá­nyokat elevenítettek meg. Nagy sikert aratott a citera- zenekar Morovszki István prí­mással az élen. Népzenéjüket kifinomult érzéssel, nagy kon­centrálás mellett adták elő. (A zenekarnak egyébként május körül rádiófelvételé lesz.) A bendzsózenekár is vastapsot vívott ki magának. (Érdekes­ségként említem meg. hogy saját készítményű hangszerü­kön játszottak, melyeket Ka­rasz Pál, a bendzsózenekár ve­zetője készített.) A Mama el- mű jelenet is — annak ellenére, hogy szlovákul adták elő — nagyon tetszett. Hrutka János A Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége, a Hazafias Népfront megyei bi­zottságával karöltve, magyar— szlovák kultúrestet rendezett a péteri művelődési otthon­ban. A kultúrestet Püspök János­nak — a helyi Hazafias Nép­front-bizottság elnökének — az üdvözlő szavai vezették be. Ez­után Blelik György, a Magyar- országi Szlovákok Demokrati­kus Szövetségének főtitkára emelkedett szólásra. Beszédé­ben megemlékezett a Tanács- köztársaság 44. évfordulójáról, majd méltatta a magyar—szlo­vák barátságot — magyar és szlovák nyelven. Széjjelgördült a függöny; a skalicai mazurkát táncoló tót­komlóst népi együttes rögtön jó kedvet, vidám hangulatot teremtett a pódiumon és a né­zőtéren egyaránt. A szebbnél Az üllői postások panasza — voma meg egy pana­szunk: az újság nem érkezik meg időben. Legtöbbször 20— 40 perces késéssel érkezik és nem tudjuk reggel kihordani. Ezt az előfizetők sokszor rek­lamálják, de mi nem tehe­tünk róla. Március 20 és 21- én pedig a Pest megyei Hír­lapból 100 darabbal keveseb­bet kaptunk és ennyi előfize­tőnek nem jutott napilap. Va­lami módon változtassanak ezen az illetékesek, mert az iljrenfajta fennakadások sok kellemetlenséggel járnak. Füles László A vecsési labdarúgók szorgial- £ másán készülődnek a március 31-i y bajnoki rajtra. Ezt bizonyítja az ^ a tény. hogy az elmúlt héten két 6 előkészületi mérkőzést játszottak, v Csütörtökön egészen jó játékkal £ 15:2 arányban győztek a MALÉV ^ csapata ellen, vasárnap pedig úi-^ ra pályára léptek egy, már vala- 4 mi vél jobb képességű csapat el- í len. £ A vecsési együttes Nyári — Ko- ^ vacsik. Schubert, Leimetter F. — í Leimetter P.. Trasszer — íVIercz, > Skribek, Békefi. SLszJer, Kari — J összeállításban kezdett. AlZ első £ félidő kellemetlen meglepetéssel ^ szolgált a jelenlevő szurkolóknak. 4 A vendégek pontosabb összjáté-z kuk révén kezükben tartották a ^ iáték irányítását. A vecsési együt- £ tes, különösen a csatársor, egé-^ szén mérsékelt teljesítményt nyú.1- y tott. Kedvetlenül, a szellemesség z legkisebb látható jelel nélkül pró- j háltak támadni — eredmény tele- ^ nül. Ha pedig helyzet akadt aí vendégek kapuja előtt, azt rend- y re elügyetlenkedték. így Kári már J az első félidőiben négy gólt rúg-£ hatott volna, de a sok gólhelyzet- í bői csak egyet tudott értékesíteni. y ezzel a góllal szerezték meg a ve-2 zetést. £ A második félidőre Papp József edző alaposan megváltoztatta azí egvüttes összeállítását. Elmond- y hatjuk: kevés sikerrel. A Dezs- £ lik — Schubert, Mercz, Leimetter ^ F. — Darab. Leimetter P. — Zom-^ bori. Siszler. Békefi. Skribek. Ká- 4 rj összetételű csapat semmivel ^ sem nyújtott iobbat. mint az elsőf félidőben szerepelt együttes. ^ (Szalont ai) ^ A HÉTVÉGE SPORTJA . „ , „, . > „ /— .. - ss t'J lis. Kiss, csiszár, vereséget szen­Ui vezetőség Monori-erdon — Gyomro—maglód veden sái Antal. ... _ , .1 ..f. / . / - r í (Gér) A napokban az üllői posta- hivatalba tévedtem be, ahol öl­hetett kezű kézbesítőkkel ta­lálkoztam. Az óra mutatója már túlhaladt a kilences szá­mon. A postásnak ilyenkor már dolgoznia kell. — Mi ennek az oka, hogy még bent vannak? — kérdez­etem tőlük. á — Bizony, jó hogy jön! Leg­alább megírja az újságba a ^panaszunkat. Az a baj. hogy a ^postaautó nem érkezik meg jí időben. Eddig 8 és fél kilenc ^között már itt volt az anyag, £ de most 9 és 10 óra között ér­kezik ide. Van, amikor csak j Cél 11 után tudunk kiindulni. § ----------------------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom