Pest Megyei Hirlap, 1963. március (7. évfolyam, 51-76. szám)

1963-03-26 / 71. szám

1963. MÁRCIUS 26, KEDD “^íwhm S li^ehviem e ap Faulkner és Camus drámája Vácott ácdért Amikor megtudtam, hogy a váci művelődési ház KISZ művészegyüttese bemutatja ezt a művet, amelyet úgy tar­tottam számon — most már lassan két éve — mint ko­runk legérdekesebb drámái- jnak egyikét, s amely olvasása­ikor ugyanúgy lenyűgözött, mint Max Frisch. Dürrenmatt és Tenessee Williams ugyan­csak a Nagyvilágban megje­lent drámái, rokonszenvező iz­galom fogott el. A Rekviem egy apácáért-ban. Faulkner az erkölcs és erkölcstelenség, igazság és hazugság, ember­ség és űriemberség össze­csapását mutatja be egy halál­ra ítélt néger nő nemes emberségét, primitív tiszta­ságában is megdöbbentő ere- < jét feltáró, kitisztuló törté­net folyamán. A szovjet irodalomkritika világosan ki­mondja: „A drámában egy becsületes ügyvéd — Gavin Stevens — a lincselők, a bírósági korrupció és faj­elméleten nevelliedett állati ösztönök ellen száll harcba. Faulkner olyan valóságot ábrázol maga körül, amely az ö szemében gyűlöletes, szörnyű és visszataszító.” A dráma a szépirodalom nyel­vén ugyanazokat a gondo­latokat közli, mint a vele egyidőből származó, híres beszéd, amelyben Faulkner a Nobel-díj átvétele alkal­mából emberi, írói program­ját foglalta össze: „Nem hi­szek az ember pusztulásá­ban”. Az eredetileg play- novel (színjáték-regény) for­mában megjelent műiből Al­bert Camus készített szín­padi változatot a bűnügyi történetet klasszikus tragédiá­vá ötvözve. De vajon lesz-e elég erő ennék a kiemelkedő értékű, korszerű drámának a bemu­tatására — támadtak fel kételyeim rögtön, az első öröm után. Hiszen a mű­vet Magyarországon eddig egyetlen színház sem tűzte műsorára, s most éppen egy öntevékeny színjátszó együttes tartaná meg a ma­gyarországi ősbemutatót? Ez nem lehet a műkedve­lő színjátszás feladata, hiszen nekik nincsen annyi rendezői — és színjátszói szakmai ismeretük, hogy a bonyolultan összetett jelle­meket és összecsapásaikat mélyükre hatolva, megért­sék, átéljék és ezt a közön­ség számára közérthetően ki­fejezzék. S mennyiben ta­lálkozik ez a bemutató a vá­ci közönség érdeklődésével? Erre a kérdésemre már az előadás előtt megkaptam a választ, amikor megállapít­hattam, hogy Vác 25 000 lakója közül körülbelül százötvenen kí­váncsiak erre a bemuta­tóra, alig többen, mint ahány pla­kátot a városban kiragasz­tottak. Pedig az előadás jó­val többet adott az átlagos színjátszó színvonalánál, s le­hetővé tette, hogy Faulkner drámáját a közönség — ha nem is teljes mélységében és sokrétűségében — megértse. Helyeselhető, hogy a dráma megkezdése előtt rövid beveze­tő előadásban ismertették a haladó amerikai író munkás­ságát, kijelölve e művének he­lyét a drámairodalomban. Ma­gában az előadásban, annak egészében, — de a rendezői és az egyes színjátszók munká­jában is — egyenetlenség ural­kodik. A rendező — Kövi László — például nagyszerűen indítja a drámát: hátulról vi­lágítja meg a szereplőket, s ezzel árny játék-szerű hatást ér el, amivel plasztikusan ki­fejezi a legfőbb mondani­valóját a tárgyalásnak: a vád­lott néger nő vádlói fölé ma­gasodik. Ugyanilyen rendezői „telitalálat”, a szerzői elkép­zelés maradéktalan megvaló­sítását szolgáló megoldás a záróképben, hogy a szereplő­ket a zenekarból indítja, s ugyanerre viszi is el őket. A jó rendezői elképzelé­sek mellett súlyos hibákat vét: az első részben a Gowan-lakás ülőgarnitúráját egészen hátra teszi, s ezzel minden előtte mozgatott szereplőt hátrafelé kényszerít beszélni, s emellett a túlságosan mély elhelyezés miatt hangsúlyos jelenetek sikkadnak el — például Go- wan hisztérikus kitörése. — A dráma második része, fő­ként a gyilkosság előtti kép szinte teljes sötétségben ját­szódott, s ezt. a kedvezőtlen hatást még fokozta, hogy a színpad helyett a közönséget világították meg a szembefor­dított lámpák az utolsó kép­ben. Az előadás tempója túl­pergetett volt, s ez már ellen­tétes a Camus által sokhelyen megjelölt cselekvésteli szüne­tekkel. Pedig a rendezőnek nagyon kell ügyelnie arra, hogy a cselekvés lényege nem mindig a kimondott szóban rejtőzik, hanem a csöndben, amely a szót megelőzi. Az előadás legbiztosabb pontja Kocsán Gyuláné Nan- cyja, aki szuggesztív erővel éli a szerepét. Oláh Katalin Temp­le Gowan sokkal összetettebb szerepében nyújt jó alakítást, kár, hogy az első képben nem játssza el a társaságbeli úri­nőt, csak a későbbiekben lep­lezi le annak közönségességét. A becsületes ügyvéd szere­pét Kocsán Gyula mértéktartó egyszerűséggel formázta meg. Egy dráma előadásának az a feladata, hogy a közönség­nek közös, nagy lelki élményt j adjon. Ezt a feladatot a vá­ciak „Rekviem egy apácáért” előadása csak pillanatokra tud­ta megoldani, mert dicséretes lelkesedésük és akarásuk nem párosult megfelelő mesterségbeli tudással. Egy latin mondás szerint: „Ha hiányzik is az erő. mégis di­cséretes az akarat” Am végső soron mégis az eredmény, s nem az akarat dönti el, merre billen a mérleg serpenyő ja Ágh Éva Francesco Rabal és Enrique A. Diosdado a rövidesen bemutatásra kerülő Délután ötkor Madridban című spanyol film egyik jelenetében KI MIT TUD megszívlelendő tanulságokkal Szombat délután Cegléden, a városi művelődési házban ren­dezték a helyi középiskolások Ki mit tud?-vetélkedőjét — az idei kulturális szemle kere­tében. A programban huszon­hét műsorszám szerepelt — szavalok, táncdalénekesek, pa- rodisták. tánczenekarok és né­pi táncosok. Érthető, hogy zsú­folásig megtelt a művelődési ház színházterme az alkalom­ra, zömében természetesen fia­talokkal, akik eljöttek, hogy meghallgassák osztálytársukat, szurkoljanak sikeréért, tapsol­janak egy-egy jó produkció­nak. Tapsban valóban nem volt hiány, de a felcsattanó tap- sohnatc ezúttal inkább rokon- szenv ízük volt, s nem egy-egy kiemelkedő bemutatkozást ju­talmaztak. Mi az oka ennek? Félreértés ne essék: nem olyan szemmel néztük a fiatalok ve­télkedőjét, mint ahogy a hiva­tásos művészek produkcióját. De azért valamiféle mérce mégiscsak szükséges, ha — művészetről van szó. A vetélkedő első és legfon­tosabb tanulsága: hiába az ambíció, az akarat, a lelkese­dés és a jó szándék — mindez kevés rátermettség, bizonyos fokú tehetség nélkül. (Gondo­lok például arra a gimnazista táncdalénekesre. aki ugyan nem tehet arról, hogy nincs énekhangja, s ráadásul mutál is a hangja —, de arról már igen. hogy ennek ellenére vál­lalkozott a nyilvános szerep­lésre!) Elsősorban mégsem a szereplőket hibáztatom, hi­szen tizenöt-tizennyolc éves fiatalokról van szó, de hibáz­tatom a vetélkedő szervezőit, akik nem éltek az előzsürizés lehetőségével, a válogatás szükségességével. A régi mon­dás: kevesebb — több lett vol­na, ebben az esetben is ér­vényes. A másik tanulság: néhány fiatal magatartása, viselkedé­se. A vetélkedőt a városi KISZ-bizottság rendezte. A zsűriben helyet foglalt a vá­rosi KISZ-bizottság titkára is. Ennek ellenére olyan fiatalok léphettek dobogóra s kerülhet­tek a győztesek közé. akik vi­selkedése joggal elítélendő volt. (Gondolok például az egyik tánedalénekes fiúra — még csak nem is a mohair pulóverért, a rajta fityegő női brosstűért vagy azért szólom meg, mert egész idő alatt rá­gógumit rágott a színpadon —, akinek az egész műsor alatt tanúsított nyegle, cinikus vi­selkedése méltatlanná tette ar­ra, hogy részt vegyen a KISZ- által rendezett vetélkedőn. A zsűrinek — megítélésünk sze­rint — est is mérlegelnie kel­lett volna. S ha már a zsűrinél tar­tunk, el kell mondani azt is, hogy ez alkalommal koránt­sem állt feladata magaslatán. Tevékenysége mindössze any- nyi volt. hogy egy-egy szám után igennel vagy nemmel vá­laszolt, s a tanulságok elmon­dását, a javaslatok megtételét rábízta a konferansziéra', aki nem is fukarkodott ezzel. Pe­dig — megítélésünk szerint — a cegéldi zeneiskola zsűriben helyet foglaló képviselője sok­kal alaposabb jó tanácsokkal szolgálhatott volna, mi több, a tőle kapott kritikát köny- nyebb szívvel fogadták volna a szereplő fiatalok. Talán szigorú hangú a kri­tika, de megírásakor a jó szán­dék vezetett. Csupán arra sze­rettem volna felhívni a Ki mit tud?-vetélkedő szervezőit és Irányítóit, hosy a soron követ­kező döntőn kritikusabb szem­mel végezzék munkájukat. mai nap 1963. március 26, kedd, Manó napja. A nap kél: 5.36, nyugszik: 18.05 órakor. A hold kél: 6.31, nyugszik: 19.22 órakor. Várható időjárás: Nyugat felöl felhősödés, néhány he­lyen kevés eső. Élénkülő és délire forduló szél. A hő­mérséklet emelkedik. — Dankó Pista, a nagy magyar nótaköltő és cigány- prímás halálának 60. évfor­dulóján', valamennyi főváro­si és vidéki népi zenekar megemlékezik a világszerte ismert zeneszerzőről. Ezen a napon minden zenekar mű­sorát Dank ó-nótával kezdi. — Párizsban a fodrászok újfajta eljárással készítik a tartós hullámot: a hajat víz­ben tenyésztett algákkal ke­zelik. Állítólag ez erősíti a hajgyökereket és mosás után nincs szükség szárításra. — A dánszentmiklósi Mi­csurin Tsz-beci 50 hold kerté­szetet, 50 hold gyümölcsöst és 173 holdon szántóföldi nö­vényt öntöznek. Újabb cső- kutak fúrásával, szivattyú­berendezéseik felszerelésével, összesen 370 holddal növelik a termelőszövetkezetben az öntözött területet. — A Pest megyei MÉH Vállalat 15 ezer forint jutal­mat tűzött ki az iskolák szá­mára a hulladékgyűjtés fo­kozása érdekében. A megye versenyre jelentkezett iskolái több mint 500 mázsa rongy gyűjtésére vállaltak kötele- lezettséget. — A nők megelőzték a férfiakat. Jól sikerült záró­vizsgára jöttek össze az el­múlt héten Solymár község­ben az ezüstkalászos tanfo­lyam hallgatói. Már az is feltűnő, hogy ezen az első évfolyamon tizenketten ta­nultak nők és csak nyolcán férfiak. A vizsgán azonban kitűnt, hogy az asszonyok nemcsak számszerűen van­nak fölényben, hanem napi munkájuk, a gyermekek ne­velése mellett még jutott ide­jük a tanulásra is. A lelkes tanulók közül hadd említsük meg a le^obbak: Pappert Ádámné, Taller Jánosné, Zwicker Györgyné, Milbich Józsefné, Borosházi Józsefné. a férfiak közül pedig Taller Bernát nevét. — Repülőgépekkel a vihar­felhők ellen. Az amerikai haditengerészet ciklonellenes programot dolgozott ki: en­nek keretében repülőgépek ezüstjodidkristályokkal bom­bázzák a viharfelhőket a pusztító erejű viharok meg­előzése érdekében. — Az üzemi lapok szer­kesztőinek értekezlete. Az MSZMP Pest megyei Bizott­sága április 1-én értekezletet tart, ahol a megyében meg­jelenő üzemi lapok szerkesz­tőivel együtt megbeszélik az ipar átszervezésével és össze­vonásával kapcsolatos sajtó- feladatokat. — Mit olvasnak a váciak? Az elmúlt hetekben, az árle­szállítással egybekötött könyvvásár alkalmából a vá­ci állami könyvesboltban 50 ezer forinttal nagyobb for­galmat bonyolítottak le, mint az előző hónapban. Kü­lönösen kelendők voltak a művészeti, ismeretterjesztő művek és a szakkönyvek. A Derkovits-alibumból például 20 darab talált vevőre, nagy számban vásárolták a két éve megjelent Rádiótechnika cí­mű kézikönyvet, Ady Endre verseinek és novelláinak gyűjteményét, és Sőtér Ist­ván: Romantika és realiz­mus című művét. — Vadlovak Türkméniá- ban. A Szovjetunióban egyetlen vadlófajtát sikerült megvédeni a kihalástól, a Türkméniában levő badgizi rezervátumban. Az ott élő kulán, a leggyorsabb a föl­dön élő lófajtáik közül: se­bessége eléri óránként a 70 kilométert, a versenylovak 60 kilométerével szemben. — Ötezer fajta hangszert gyártanak Csehszlovákiában. A rádió és a televízió mai műsora Negyven hangszergyártó vál­lalat csaknem ötezer fajta hangszert készít. A csehszlo­vák hangszerek, többek kö­zött a hegedűk, sok díjat nyertek már különböző nem­zetközi versenyeken. A hangszerek 80 százalékát ex­portálják. — A Termelőszövetkezeti Tanács Pest megyei Irodája április 2-áin délelőtt 9 órakor a Termelőszövetkezeti Ta­nács tagjai és aktívái részé­re értekezletet tart, ahol a tsz-mozgalom időszerű kér­déseit beszélik meg. — A termelőszövetkezetek megyei önsegélyező csoport­ja újabb negyven tagját kül­di díjmentes üdülésre Har- kányfürdőre. A termelőszö­vetkezeti parasztok tíz napot töltenek a gyógyvízéről hí­res üdülőhelyen. kossuth-radiö 8.10: Napirenden. 8.15: Reggeli hangverseny. 9.00: Babszem Jan­kó. 9.20: Ui nótát fújjunk. 9.40: Régi magyar dalok és táncok. 10.10: Gránátvirág és Titanilla. 11.15: Operarészletek. 12.15: Rész­letek Leo Fali és Huszita Jenő operettjeiből. 13.00: Szövetkezeti gazdatanfolyam. 13.20: Szív küldi szívnek szívesen. 13,53: Uj kor nyitánya. 14.00: Madrigálok. 14.20: Megtudtuk — elmondjuk. 14.40: Cigánydalok, csárdások. 15.10: A Magyar Rádió és Televízió gyer­mekkórusa énekel. 15.19: Baran­golás Banánországban. 15.55: Ze­nekari muzsika. 17.15: A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik. 17.30: Paolo Silveri és Ebe Stignani énekel. 18.05: A Szabó család. 18.35: Dalról dalra. 19.00: Az országgyűlés ülésterméből. Hangképek, tudósítások. 20.20: A szerelem évadja. 20.58: Hangver­seny a stúdióban. 22.15: Mai szemmel. 22.25: Szabad egy tánc­ra? 23.20: Zongoraművek. 0.10: Ej­fél után. PETÖFI-RADIÖ 14.20: Könnyűzene. 14.40: Amikor a Hortobágyon őserdő volt. 15.00: Tánczene. 16.05: Időszerű nemzet­közi kérdések. 16.15: Bolgár né­pies dalok. 16.53: Mignon. 17.20: Kossuth-díjas tudósok a mikrofon előtt. 17.40: A prágai várőrség fú­vószenekara játszik. 18.08: Brahms: A-dur szerenád. 18.40: Szövetkeze­ti gazdatanfolyam. 19.05: Lakatos Lajos cimbalmozik. 19.25: Bregea- zi Fesztivál, 1962. 20.40: Ernst Fischer: Vakáció. — Szvit. 21.10: Juanita csókja. 22.05: George Enescu — saját művészetéről. 22.45: A sofőr. URH 18.40: Bartók: A fából faragott királyfi. 19.20: Könnyűzene. 20.25: Ernani. Készletek Verdi operájá­ból. 21.00: A dzsessz kedvelőinek. 21.30: verskoncert. 22.01: Orgona­müvek. TELEVÍZIÓ 17.55: Hírek. 18.00: Ki miben tu­dós? Történelem. Nyolcaddöntő. 19.00: Tíz perc a világ körül. Len­gyel kisfilm. 19.10: Parabola. Kül­politikai műsor. 19.30: Tv-hiradó. 19.45: Mezőgazdászok fóruma. 19.50: A tv mesekönyve. 19.55: Hármasikrek a fedélzeten. Nyu­gatnémet film. 21.20: Hírek. A tv- hiradó ismétlése. ,\\\\\\\\\\\\\\\\\'.\\\\\\\\\\\\\,\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\w (59) ötven év körüli, lármás, hangoskodó, életvidám, szen­vedélyes vitatkozó volt az öreg, a lóversenyek szinte megszállott rajongója. Krebs, ahol csak megjelent, nyomban tréfálkozott, élcelődött, szi­porkázott a szellemességtől. Ha ment az utcán, vagy csi­nált valamit, mindig dúdolga- tott hozzá. Sohasem látták szó. morúnak. Még a rokkantsága sem be­folyásolta a jellemét, eredeti egyéniségét. Egy-kettőre meg­szokta a falábat, s olyan ügye­sen lépegetett vele, mintha örök életében azzal járt vol­na. Munka után rendszerint be­tért a gyár szomszédságában levő „Nibelung” mulatóba, ahol sok ismerőssel lehetett találkozni, elbeszélgetni, ki­cserélni a legújabb híreket. Egyszóval: kibeszélni a vi­lág dolgait. Krebs a „Nibe- lung”-ban ebédelt is: szalvétá­ban hozta az elemózsiád s egy korsó sört rendelt hozzá. Ma a szokottnál valamivel később jött a mulatóba. Ami­kor belépett az ajtón, s széj­jelnézett, látta, csaknem min­den hely foglalt. Csak hátul, a sarokban volt egy szabad asztal. Krebs a pincérek és a vendégek között, óvac -san kerülgetve a szinte egymásba érő székeket, odasietett a sza­bad asztalhoz. A terem másik oldaláréi egy magas, teljesen kopasz, simára borotvált fejű férfi igyekezett ugyanahhoz az asz­talhoz. Mosolygós, derűs sze­mekkel nézett a szemüvege mögül. Már leülni készült, de amikor meglátta Krebset, fél­reállt. s mosolyogva mutatott a székre. — Bocsásson meg —, mond­ta, miközben apró fekete ba­juszát simogatta —, azt hi­szem, elkéstem... Krebs a fejét rázta. — Nem, nem, a világért sem. Ahogy mondani szokás, maga ért előbb a vályúhoz, egy teljes szarvhosszal meg­előzött. Ezért csak üljön le. No üljön le már, ne veszte­gesse az időt! A kopasz folytatta a sza- badkozást. — Az asztál mindenképpen a magáé — mondta Krebsnek. — Mindjárt széjjelnézek, hol lehetne egy szabad helyet találni... Az ördögbe is... Egy tenyérnyi hely sincs. Krebs ekkor kompromisszu­mos megoldást javasolt: ülje­nek le mind a ketten ehhez az asztalhoz, megférnek ők jól egymás mellett. A kopasz nem tiltakozott. Leültek, s mind a ketten sört rendeltek. — Olyan ismerősnek tűnik a maga arca nekem —, szó­lalt meg az öreg, hosszasan vizsgálgatva asztaltársát. — Érdekes, hol láttam én ma­gát? Az illető vállat vont. — Bocsásson meg, milyen névvel tisztelhetem? — tuda­kolta Krebs. — Heinrich Gube. — Várjon csak, várjon csak! Sofőr? — Igen. — Én balga! — Krebs a homlokára csapott. — Hiszen maga a Khümetz igazgató so­főrje, ugye? — Igen, az ő gépkocsiveze­tője vagyok. — Nahát ez jó! — kiáltott fel a raktáros. — Kiderült, hogy egy és ugyanabban a gyárban dolgozunk ... Aha, itt a sör. A legfőbb ideje, hogy kiigyuk az áldomást az ismeretségünkre. — Tréfán kívül mondja, hogy szintén a Gans-Behner gyárban dolgozik? — Ott én, már több, mint húsz esztendeje, az áldóját! — Akkor valóban jól össze­hozta a véletlen ezt a talál­kozást. — Aszker felemelje a korsót. — Egészségére, bará­tom. De bocsásson meg, kire iszom a sörömet? — Erich Krebsre. Raktáros vagyok. Az én gondjaimra bízták az anyagokat, meg a tartalék alkatrészeket. — Ahá! Tehát kétszeresen kellemes az ismeretségünk. Kiitták a korsóikat. Aszker cigarettával kínálta asztaltársát. Egész idő alatt nevetett, tréfálkozott az öreg­gel. Krebs hasonló szellemes­ségekkel válaszolt, s elme­sélt újdonsült kis ismerősé­nek néhány érdekes, mulatsá­gos történetet. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom