Pest Megyei Hirlap, 1963. február (7. évfolyam, 26-49. szám)
1963-02-10 / 34. szám
4 ZYJ£írlap 1983. FEBRUÁR 10, VASÁRNAP A. Sz. Puskin: I \ \ I A Bronzlovas (Részlet) Szeretlek, Péter alkotása, Kőnél keményebb arcodat, A Néva hömpölygő folyása Mentében gránitpartodat, S felette vasba vésett csipkéd, S fehér, sejtelmes éjszakád Holdatlan, áttetsző ezüstjét, Ha otthon úgy virrasztóm át Olvasva, írva lámpa nélkül; Alvó háztömbök, szürke fény ül Kihalt utcán, fényes szigony Az AdmiráMtás-torony, S aranyszínű égbolt világít, Elűzve éjszakát, borút: Az esti pirtól virradásig Az éjre csak félóra jut. Szeretlek, tél, te csontig szántó! A lég is megfagyott talán. A széles Néván száll a szánkó, Rózsánál rózsább bent a lány. Tarkán zsibongó báli termek! S ahol csak férfiak vagyunk, s Az összekoccant, habzó serleg Színén két lánggal ég a puncs. Szeretlek, Mars-mező, a harcot Idéző szép szemlék alatt. Gyalogsereg, lovascsapat, Lenyűgözőn egyforma arcok, Egyformán hullámzó sorok, Győzelmi zászlaik lobognak, Golyólyuggatta sisakoknak Érc-csúcsán napsugár ragyog. Szeretlek harci mezben látni, Várad füstöt s dörejt okád, Midőn Észak cárnéja cári Házának új utódot ád. Vagy fegyverek diadalát Ünnepli Oroszország újra, Vagy ha a Néva szétveti Jegét, s tengerbe hordja ki, A kikelet jöttén vidulva. Pompázz csak, Péter városa, állj Oly rendületlen, mint Oroszhon, Többé a fékezett dagály Teellened ne lázadozzon; A finn hülfen» nem rab ma már, Viszályainkat múlt borítsa, Hiú dühvei ne háborítsa Péter örök, nagy álmait! Peterhof Alkony megint. Csatakos őszi szélben borzong a föld, nem telt be napmeleggel. Sóhajt a tölgy, melyet valaha régen. Jeiizaveta cámő ültetett el. Hideg. A dinnyesima láthatáron bágyadt korong, derengő fény rezeg még. Elhagyott kert-zug magányát kívánom — ó, ha ott kút, tölgy, vagy szobor lehetnék! És nem volnék se szerelmes, se költő, csak állnék, bánatos időt idézve, s árnyképem felszökellne a vöröslő alkonysugárban égő őszi égre,.. V. V. Sztaszov: Liszt Ferenc Leningrádban G G LG GTA ^XXXXXXXXXXXVXVNXXVXV* A. 1. HERZEN; Az óhaj, hogy az állam nehéz helyzetéből megleljék a kivezető utat, egyre erősödött, amikor a XVII. század végén merész forradalmár került a cári trónra, akit a természet sokoldalú szellemmel és vasakarattal áldott meg. 1. Péter nem volt sem keleti típusú cár, sem dinaszta; despota volt, akár a közjóléti bizottság a francia forradalom idején; despotá- vá tette sajátos helyzete, és despota lett a nagy eszme nevében, amely biztosította vitathatatlan fölényét egész NAGY PÉTER környezete fölött. Letépte a titokzatosság leplét, amely azelőtt a cár személyét rejtette, és undorral elvetette mindazokat a bizánci „caf- rangokat”, amelyekben elődei díszelegtek. I. Péter nem tetszelgett a keresztény dalai láma szánalmas szerepében, akit brokátba öltöztetve és drágakövekkel ékesítve csak távolról mutattak meg népének, amikor palotájából ünnepélyesen az Usz- penszkij székesegyházba, és onnan vissza, palotájába vonult. I. Péter mindenkor mint közönséges halandó állt a (RÉSZLET) miből. Egymás után épültek üvegből és betonból a bankok; hangversenytermek, korcsolyapályák, pompás mulatók, ahol az embereket muzsikával, tükrök fényével, pezsgővel, csillárokkal és félmeztelen nőkkel részegítették. Egymás után nyíltak a kártyaklubok, találkahelyek, színházak, mozik, mutatványosparkok. Mérnökök és nagytőkések egy új főváros tervén dolgoztak, amely Pétervár mellett, egy lakatlan szigeten, mesebeli fényűzéssel épült volna fel. Járványos lett az öngyilkosság. A törvényszéki tárgyaló- termeket zsúfolásig megtöltötték a hisztérikus asszonyok, akik mohón figyelték a véres, izgalmas bűnperek menetét. Pénzért minden kapható volt: luxus és asszony egyaránt. A kicsapongás járványa mindenüvé elhatolt, és megfertőzte a cári udvart. Egy őrült pillantású, hatalmas férfierejű, tanulatlan paraszt eljutott az udvarba, el egészen a cár trónusáig, és hetykén, csúfondárosan Oroszország nyakára telepedett. pétervárnak is, mint í minden nagyvárosnak, megvolt a maga sajátos, feszült, gondterhelt élete. Mozgását a város szellemétől idegen, központi erő irányította: a központi erő rendet, nyugalmat akart teremteni, célszerűségre törekedett — a város szelleme ellenszegült ennek az akaratnak. A rombolás szelleme behatolt mindenhová; halálos mérge éppúgy átjárta a hírhedt Szaska Szakelman őrületes tőzsdemanipulációit, mint az acélöntöde munkásának komor dühét, vagy annak a divatos költőnek kificamodott ideáit, aki hajnali öt órakor még a Vörös Csörgősipka bohémpincéjében tanyázott. S még azok is, akiknek küzdeniük kellett volna e rontás ellen, akaratlanul mindent elkövettek, hogy fokozzák és kiélezzék. Ez volt az az idő, amikor a szeretet, a jóság, az egészség közönségesnek, elavultnak számított. A lányok titkolták szüzességüket, a hitvestársak a hűségüket. A rombolás jó ízlésről tanúskodott, a neuraszténia a kifinomultság jele volt! Ezt hirdették a divatos írók, akik egyetlen szezonban a semmiből bukkantak fel. Az emberek inkább vállalták a bűnök, s fajtalanságok látszatát, semhogy „ízléstelennek’• tekintsék őket. / lyen volt Pétervár 1914- ben. Álmatlan éjszakáktól elgyötörtén, bánatát borba, aranyba, szerelem nélküli szerelmekbe fojtva, a tangónak — a haldoklás himnuszának — tehetetlenül érzéki, idegszaggató hangja mellett a város szinte várta a végzetes!. a rettenetes napot. Az előjelek megvoltak: minden résen az Uj, az Érthetetlen tört elő. [Sét évszázad álomként rö- í' pült el: Pétervár valahol a világ végén, a sivár, mocsaras pusztaságon határtalan dicsőséget, hatalmat áhított; palotaforradalmak, cár gyilkosság ok, diadalok és véres kivégzések lá- tományaival rémített; gyenge nőknek félisteni hatalmat adott; forró, gyűrött nyo- szolyáin népek sorsa dőlt el, tagbaszakadt, marcona, földtől fekete kezű legények emelkedtek fel merészen, egészen a trónusig, hogy osztozzanak a hatalmon, a nyo- szolyán és a keleti pompán. A szomszédos nemzetek borzalommal szemlélték a fantázia e vad kitöréseit. Maguk az oroszok csüggedt félelemmel figyelték fővárosuk tom- b olását. Az ország vérrel táplálta, de sohasem győzte jóllakatni pétervári kísérteiéit. Pétervár fergeteges, dőzsölő, éjféli életet élt. Tébolyodon, kéjesen foszforeszkáló nyári éjszakák és télen, a zöld asztalnál átvirrasztott éjjelek, aranycsengés, zene, keringő párok az ablakok fénykeretében, veszett kocsikázások, cigányok, hajnali párbajok, és katonai parádék a jeges szélben, rézfúvók ri- valgásában, a cár dülledl szemének borzalomkeltő tekintete előtt... Így élt a város. I z utolsó évtizedben gom- zs ba módra nőttek a,gigászi vállalatok. Milliós vagyonok támadtak jóformán semA. Ny. Tolsztoj: teremnek hol az egyik, hol a ! másik felével nézett szembe, i EHHEZ FOGHATÖT nem ! hallottunk életünkben, s még í soha nem volt alkalmunk ! szemtől szembe találkozni egy") ilyen, zseniális, szenvedélyes, \ démoni erejű emberrel, aki j hol viharként száguld, hol meg j a szépség és báj gyöngéd ár- i jait zúdítja ránk... ; LISZT 1842. április 3-án ér- | kezett meg Pétervárra. Öt nap- ! pal később, április 8-án adta ! Liszt első hangversenyét a ne- ! mesi kaszinó zsúfolásig meg- ! telt termében, több mint há- ! romezer főnyi közönség előtt. ! A zsúfolt teremben egyszer- ! re zsivaj támadt, mindenki í egy irányba fordult, s meg- ! pillantottuk Lisztet. A művész ; az órájára nézett, lejött az. -oszlopos erkélyről, átfurako-; ! dott a tömegen, és odasietett !a dobogóhoz; de ahelyett, hogy; ! a lépcsőn ment volna fel, ol-S ! dalról egy ugrással fenn tér-! ; mett az emelvényen, lerántot-í ! ta fehér glasszékesztyűjét, esi -a zongora alá hajította, mé-S í lyen meghajolt mind a négy; (irányba, miközben olyan taps-; j vihar támadt, amilyet Péter-< J vár bizonyára alapítása: 1703! ; óta még nem hallott, majd le-! \ ült a zongorához. A teremben í ; egy szempillantás alatt olyanj £ csend lett, mintha a jelenle-• £ vők mindannyian megdermed- \ £ tek volna, s Liszt, minden! £ előjáték nélkül, belekezdett a! Teli Vilmos-nyítány elején le- ! J vő csellófrázisba. Befejezte a! f nyitányt, s míg a terem a taps-: ; vihartól zengett, gyorsan át-: $ ment a másik zongorához: \ (melyet fordítva állítottak; £ oda), s így váltogatva a hang-; '* szert minden új darabnál, a! * 4 rrosszu századokon, at sok ver hullott a vegtelen oroszt} f MM. földnek azért a kicsiny északi darabjáért, ahol á bőví-% $ zű Néva-folyó, több ágra szakadva és megannyi kisébb-na-'/, í gyobb szigetet alkotva, a Finn-öbölbe torkollik. Egymást kö-% $ vetve, svéd és német hajóhadak vonultak a Balti-tenger hide- $ $ gen, szürkén csillogó vizén kelet felé, hogy a hosszan elnyúló % $ Finn-öblöt kedvező széllel végigvitorlázva, az idegen hódítók. $ $ megvessék lábukat a „Névai földön”, az ősi orosz izsorai terű- ^ £ leien, amely pedig — I. Péter cár tanuságtétele szerint —^ ^ „ ... minden városával és településével, minden rögével ember- £ % emlékezet óta az Orosz Birodalom tartozéka, és ily módon ide- á ^ gén népek semmiképp sem uralkodhatnak rajta”. | A győzelmes északi háború során a cár végül is elűzte a Z í ■rí hódítókat, és szabad utat nyitott hajóinak a Balti-ten- % '/ ger felé. És ekkor nagyszerű terv fogant meg a vasakaratú í Imperator elméjében: teremtsünk szilárd bástyafalat, építsünk % páratlanul gazdag és fenséges várost a. Néva-öböl száz szigetén, $ í ékesítsük fel a barokk és a klasszicizmus legpompásabb alko- $ í tásaival, adjon találkozót e városban költészet és zene, tudó- % mány és szépség, s kikötője tárjon kaput a nagyvilágra: itt, e $ $ helyen, nyissunk ablakot Európa felé! ^ És a nagyszerű terv megvalósítására, az 1703-as esztendő $ május tizenhatodik napjával kezdetét vette az akkori időkben páratlan építömunka. Szerte Oroszországból földmunkások, $ í ácsok, kömívesek, útépítők s ki tudja, még hányféle mesterség $ £ legjobbjai özönlöttek hosszú éveken át a Néva-folyó mocsaras. $ í zsombékos torkolatvidéke felé, és a világ legnevesebb építő- % $ művészei cserélték fel napsugaras déli hazájukat az orosz í % uralkodó meghívására a messzi északi tájjal J í s aé művészek álpnaiból és tízezrek verejtékéből megszü- 2 ^ letett minden oroszok cárjának új székhelye, a pompa és az í £ ínség városa. Észak Csillaga, Szentpétervár... Í Tűnnek a kétszáztöven esztendőnek a történetét fűzte $ í _ érdekes könyvbe az Európai Kiadó Regélő városok cí- t mű sorozatának legújabb kötetében, amelyből most néhány % J szép részletet mutatunk be olvasóinknak. ‘ 'f, nép előtt. Mindenki látta, ^ amint ez a fáradhatatlanul ^ munkálkodó ember, egyszerű, j szürke, katonai uniformisra ^ emlékeztető öltözetében reg- ^ géltől estig parancsokat ősz- j togatott és oktatta e párán- ^ csők végrehajtását; kovács, ^ asztalos, mérnök, építész és ^ hajós volt egy személyben. ^ Mindenhol láthatták, min- ^ den kíséret nélkül, vagy eset- ^ leg egyik adjutánsával; ma- ^ gas termetével kiemelkedett J . a tömeg közül. Mint mondot- ^ tűk, Nagy Péter volt az első $ szabad egyéniség Oroszar- í szagban, és már ezért is koro- ; nás forradalmár.
