Pest Megyei Hirlap, 1963. február (7. évfolyam, 26-49. szám)

1963-02-06 / 30. szám

narr MF.CTEI kJCMop 1983. FEBRUÁR 6. SZERDA Szégyenletes barátkozás A hivatalos cáfolatok ellenére továbbra is nagy a felháborodás Franciaországban De Gaulle és Franco készülő szövetsége miatt A Párizs és Madrid között folyó tárgyalások olyan tilta­kozást hullámot váltottak ki Franciaországban, hogy hivatalos helyen hétfőn több cáfolattal igyekeztek lecsillapítani a közvéle­mény felháborodását. Eszerint Couve De Murville külügyminiszter és Giscard D’Estaing pénzügyminiszter máir félhivatalosan közölt madridi útjára egyelőre nem kerül sor. Ailleret tábornok és 'Munoz Grandes vezérkari fő­nökök tárgyalásait illetően azokon csalt arról van szó. hogy „megkönnyítsék a fran­cia hajók és repülőgépek ki­kötését a Kanári-szigeteken”. A hivatalos cáfolat ellenére párizsi diplomáciai körökben változatlanul az a vélemény, hogy az egyhetes madridi tár­gyaláson, amelyen a vezérka­ri főnökökön kívül a francia szárazföldi és légierők tábor­nokai is részt vesznek, egy szoros francia—spa­nyol katonai együttműkö­dés alapjait fektetik le. „Párizsban is. Madridban is elismerik — írja azAurore —, hogy közös tengeri és légi hadgyakorlatok rendszeresíté­séről, francia katonai felszere­lés és helikopterek szállításá­ról tárgyalnak. Ailleret tábor­nok a spanyol vezérkari fő­nökkel folytatott első megbe­szélései után megelégedetten dörzsölte a kezét és kijelentet­te: minden tökéletesen rend­ben van”. A lap rámutat, hogy a Kanári-szigeteken, vagy a spanyol Szaharában létesíten­dő francia kilövőtámaszpontok kérdését mindkét részről még mély hallgatásba burkolják. A hivatalos nyilatkozatok nem tudták eloszlatni azt a megigyőződést sem, hogy Frey belügyminiszter a múlt héten a Franciaországban élő köztársasági menekültek bőrére kötött alkut a spa­nyol kollégájával. A spanyol polgárháború ön­kénteseinek baráti szövetsége és a Force Ouvriere szakszer­vezet éleshangú nyilatkozat­ban tiltakozott a spanyol a Keresse fel női fodrász üzleteinket Előzékeny kiszolgálás Araink: Női hajvágás Haj lakkozás Vízondolálás Meleg tartóshullám Hideg tartóshullám , _ M osás hajszárítással 5Í_ Első festés félhosszú hajnál I. II. III. 3,50 3,— 2,60 3,_ 2,60 2,60 3, — 2,60 2,60 35,— 30,_ 25,_ 60,_ 55,— 50,— 5,_ 4,_ 3,80 50,— 4 5,— 40,_ Abony, Ceglédi út 2. Mikebuda. Albertirsa, Köztársaság útja 17. Aszód, Kossuth Lajos utca 16. Túra, Piac tér 4. Budaörs, Szabadság utca 2. Budaörs, Szabadság utca 49. Budakeszi, Vöröshadsereg út. Cegléd, Rákóczi út 6. Cegléd, Pesti út 60. Jászkarajenő, Néphadsereg útja. Kőröstetétlen. Dabas, Biksza M. utca 130. Tatárszentgyörgy. Bugyi. Érd, Diósdi út 8. Érdliget, Duna utca 74. Százhalombatta, Hőerőmű területén. Fót, Jókai utca 24. Mogyoród, Gödöllői út 34. Örszentmiklós. Csornád. Gödöllő, Dózsa György út 2. Gödöllő, Bethlen Gábor utca. Gödöllő, Állomás utca 1. Gödöllőj Nyisztor tér. Zsámbok. Tápiósáp, Dózsa György utca 138. Úri, Rákóczi út 11. Mende, Fő utca. Gyömrő, Táncsics utca 43. Gyömrő, Mátyás király út 88. Gyömrő, Bajcsy Zsilinszky út 108. Üllő, Marx tér 1. Isaszeg, Ady Endre utca 1. Dány. Kemence, Felszabadulás útja 83/a. Áporka, Petőfi Sándor utca. Kiskunlacháza, Lenin utca 40. Kiskunlacháza, Szovjet rep. tér Kistarcsa, Hunyadi utca 6. Nagytarcsa, Rákóczi út 35. Maglód, Steinmetz kapitány utca 3. Monor, Kossuth Lajos utca 84. Gomba. Nagykáta, Szabadság tér 7. Nagykőrös, Szabadság tér. Nagykőrös, Kossuth Lajos utca 19. Kocsér. Pilis, Kossuth Lajos utca 39. Pilis, Rákóczi út 16. Pilisvörösvár, Fő utca. Piliscsaba. Pilisszentiván. Tinnye. Pomáz, Szabadság tér. Budakalász. Ráckeve, Kossuth Lajos utca 10. Nagykovácsi, Béke utca 7. Szentendre, Péter Pál utca 4. Visegrád, Fő utca 32. Szigetszentmiklós, Kossuth Lajos utca 3. Szigctszentmiklós, József Attila telep. Szigetszentmiklós, Rákóczi tér. Szigethalom. Szód, Ady Endre utca 7. Felsőgöd, Vasút utca 2. Alsósod. Felszabadulás utca 61. Tápiógyörgye, Tolbuchin utca 11—32. Torbágy, Vasút utca 325. Páty, Rákóczi út 58. Törökbálint, Munkácsy utca 39. Törökbálint, Vasút utca 14. Vác, Kossuth utca 26. Vác, Széchenyi utca 21. Vác, Széchenyi utca 33. Vác, Mártírok útja 18. Vác, Árpád utca 35. Vác, Fürst Sándor utca 17. Vác, DCM munkástelep. Vác, Híradós laktanya. Zebegény, Szőnyi utca 1. Zebegény, Bartók Béla utca 17. Vecsés, Bajcsy Zsilinszky utca 87. Zsámbék, Szabadság tér 4. Tök, Sztálin út 18. emigránsokkal szemben terve­zett intézkedések ellen és szo­lidaritásáról biztosította a spa­nyol köztársasági menekülte­ket. Az Indiai KP értekezlete Az Indiai Kommunista Párt országos tanácsa kedden Uj- Delhiben megkezdte egyhetes értekezletét. Napirenden szere­pel az Indiai Kommunista Párt álláspontja a nemzetkö­zi kérdésekkel és India hely­zetével kapcsolatban. Az érte­kezleten megvitatják a párt A francia demokratikus saj- J központi végrehajtó bizottsá- tó szégyenletesnek tartja ma- 1 gának jelentését is. gát a tényt, hogy De Gaulle i " _______ Francával paktál, mert nem \ talál más kiutat elszigeteltsé­géből. A Populaire, a Francia Szo­cialista Párt lapja, rámutat, hogy a francia vezérkari fő­nök tárgyalófele, Munoz Gran­des, a hírhedt kék hadosztály parancsnoka, a fasiszta felke­lés első napjaiban spanyol Marokkóban sorra agyonlövet­te a baloldali politikusokat. „Franco megőrizte Európában a Gestapo módszereit, Spa­nyolország legjobb fiainak a vére szárad a kezén. Ennek az embernek a barátságát keresi ma De Gaulle” — hangoztatja cikkében az Humanité. MAIKOMMENTÁR A Japán Kommunista Párt választási felhívása Az Akahata, a Japán Kom­munista Párt lapja keddi szá­mában közli a párt választási felhívását. A felhívás megállapítja, hogy a Japán Kommunista Párt választási programjában küzd a militarizmus ellen, síkraszáll Japán békéjéért és függetlenségéért. A párt követeli valamennyi Japánban létesített amerikai támaszpont megszüntetését. Több mint ezer oldalas kötet az Egyesült Államok új költségvetése. A pénzügyi szakemberen hónapokig közös erővel próbáltak valahogy egyensúlyba hozni a kiadás- es a bevétel oldalt, ez azonban nem suserült, mert tizenkét- milliárd dolláros hiány mutatkozik. A szakembereik nem is rejtik véka alá véleményüket: a gazdasági tevékeny­ség az Egyesült Államokban 1962-ben sokkal rosszabbul alakult, mint Washingtonban várták. Túlságosan nagyok a kihasználatlan termelőkapacitások és továbbra is túlságo­san nagy a munkanélküliség. Nem mutatkozott más kiút, mint az adóreform. Ez sem bizonyult azonban csodaszernek, mert nem szüntet­te meg a tizenkétmilliárdos deficitet. Sokan bírálják a költségvetést és azt tanácsolják, hogy a kormány csök­kentse a katonai kiadásokat. A washingtoni News így ír: „A katonai költségvetés­től úgy égnek mered az ember haja, hogy szalagba lehet fonni". A pénzügyi szakértők szerint az Egyesült Államok fegyverkezése most már példátlan terheket ró a nemzetre. Az új költségvetésben ugyanis 56 milliárd dollárt irányoz­tak elő a háborús előkészületekre, vagyis a tavalyinál csaknem hárommilliárd dollárral többet. Hová tűnik ez a temérdek pénz? — kérdi Ameriká­ban az utca embere és egyre több az elégedetlenség és a kritika, amiatt, hogy például a kormány a dél-vietnami bábkormánynak 136 millió dollár értékű fegyvert szállított. Ez mégcsaik 136 millió dollár, de hol a gigantikus mé­retű katonai költségvetés többi előirányzata? Éppen ezek­ben a napokban cserélték ki az amerikaiak olaszországi és törökországi támaszpontjain az elavult rakéta berende­zéseiket. Ezek a fegyverek maholnap ócskavassá válnak, mert korszerűbbek foglalják el helyüket. Ez a csere azon­ban újabb száz és százmillió dollárba kerül. Az Egyesült Államok új költségvetésének vizsgálata­kor most már az is érthető, hogy az amerikaiak miért fog­laltak el negatív magatartást a washingtoni tárgyalásokon, ahol pedig a tét nem más volt, mint a nukleáris fegyver­kísérletek megszüntetése. Az amerikai kormány magatartása a tanácskozásokon arra vall, hogy az Egyesült Államokban jelenleg ismét a szélsőséges háborús irányzatot képviselők gyakorolnák nagyobb hatást Kennedy elnökre, nem pedig azok. akik reálisabban látják a világhelyzetet és hajlamosak arra. hogy Kelet és Nyugat tárgyalásokon tisztázza a legfonto­sabb nemzetközi kérdéseket. M. K. Imperialista koalíció Angola népe ellen A Szovjeiszkaja Rosszija Angoláról Abból az alkalomból, hogy két évvel ezelőtt indult meg az angolai felkelés, F. Szejful- Muljukov, a Szovjeiszkaja Rosszija hasábjain megemlé­kezik a portugál gyarmaton folyó hősi harcról. A cikkíró megállapítja, hogy még a po­litikában járatlan ember szá­mára is nyilvánvaló, a mély gazdasági és politikai ellenté­tektől megosztott, fejlett hadi­iparral nem rendelkező Portu­gália a nyugati hatalmak ál­landó segítsége nélkül nem folytathatna ilyen hosszan­tartó háborút. A felkelés kezdetéig a por­tugál gyarmati hadsereg mindössze 8000 emberből álít Azóta Angolában 45 000 főnyi portugál hadsereg állomáso­zik. Ilyen nagy gyarmati had­sereg kiállítását többek közt az tette lehetővé, hogy Franco 20 000 spanyol katonát bocsá­tott Salazar rendelkezésére. E katonák a portugál főváros­ban állomásoznak. Néhány hónappal ezelőtt a portugál diktatúra nagy kölcsönt ka­pott Nyugat-Németországtól, Anglia, az Egyesült Államok és a többi nyugati hatalom szintén aktívan támogatja Lisszabont. Ily módon Angola népe az imperialista hatalmak koalí­ciójával találja magát szem­ben. Szabadságáért és nemzeti függetlenségéért vívott harcá­ban azonban a nép nincsen egyedül, együttéreznek vele és támogatják őt Afrika, Ázsia, Latin-Amerika és a szocialis­ta országok népei. Szimboli­kus jelentősége van annak — írja Szejful-Muljukov —, hogy az ázsiai, afrikai népek har­madik szolidaritási értekezlete Tanganyikában éppen az an­golai felkelés második évfor­dulóján nyílt meg. Tovább gyűrűzik a Közös Piacon belüli ellentét Tanácskozás zárt ajtók mögött — Adenauer: Franciaország csalódást okozott — Erhard éles támadása így Bonnban a keresztényde­mokrata párt parlamenti kép­viselőinek hétfői értekezle­tén Adenauer kancellár is foglalkozott; ezzel a fejle­ménnyel, mégpedig az új francia—nyugatnémet szerző­déssel összefüggésben. A megbeszélésről hivatalos közleményt nem adtak ki, de az egyik szóvivő elmondot­ta, hogy Adenauer — aki a bizalmas tanácskozáson minden tőle telhetőt megtett, hogy eloszlassa a szerződés kiváltotta ellenállást — kije­lentette „abban a reményben tettünk engedményeket Fran­ciaországnak, hogy a maga részéről jóváhagyja Anglia belépését az Európai Közös Piacba. Franciaország azon­ban csalódást okozott”. Ennek ellenére Adenauer — a szóvivő szerint — tud­tára adrta a parlamenti cso­portnak, nem tűr halasztást a Fran­ciaországgal kötött szer­ződés ratifikálásában. A szóvivő tájékoztatása szerint ismét Erhard gazda­sági miniszter szólalt fel leg­élesebben a mai francia po­litikai irányvonal ellen, amelytől az atlanti és a nyu­gat-európai egység közeli létrejöttét félti. Ben Bella beszéde Algéria önkénteseket szándékozik küldeni Angolába A barátságos légkörben le­folyt francia—algériai tárgya­lások után Párizsban megle­petést kelthetett az a beszéd, amelyet Ben Bella, az angolai felszabadító mozgalom algíri irodájának felavatásán mon­dott. „A fasizmus utóvédhar­cot folytat Afrikában és Euró­pában. Ez a körülmény súlyos problémákat okozhat Algéria és Franciaország viszonyában. De nem lehetünk következe­tesek Algériában sem, ha nem vagyunk szolidárisak az afri­kai forradalmi mozgalmakkal” — hangoztatta az algériai kormányfő aznap, amikor Sa­lazar vezérkari főnöke baráti látogatásra Párizsba érkezett. Mint a Figaró algíri tudósí­tója jelenti, Ben Bella fegyve­reket és önkénteseket készül küldeni Angolába. Kasszem támadja az angolokat és amerikaiakat Franciaországgal a diplomáciai kapcsolatok felújítására készül A Le Monde interjút közöl Abdel Karim Kasszemmel. Az iraki államfő a kuwaitd kér­désben élesen kikelt Washing­ton és London politikája el­len. „Idegeneket telepítettek Kuwaitba, megvásárolták a királyi családot és független emirátust csináltak Kuwaitból. Egy olajforrás azonban nem lehet külön állam — mondot­ta. A kurdok felkelése mögött is az angolok és az amerikaik állanak — mondotta. Északon akarják lekötni az iraki fegy­veres erőiket, hogy elvonják őket Kuwait vidékéről”. Kasszem kijelentette: feb­ruár végéig elkészül az iraki alkotmánytervezet és még ez évben összeül a bagdadi par­lament. Kasszem a francia rádiónak is nyilatkozott, abból az alka­lomból, hogy Irak és Francia- ország között felújultak a ke­reskedelmi kapcsolatok és rö­videsen helyreállítják az 1956- ban, a szuezi támadás miatt megszakadt diplomáciai vi­szonyt. Angliában kormányrendeléssel próbálnak enyhíteni a munkanélküliségen Lord Hailsham a tudomá­nyos és technikai ügyek mi­nisztere, az angol kabinet kü- löntanácsadója munkaügyi kérdésekben, az északkelet­angliai Tynemouth-ben tartott sajtóértekezletén bejelentette, hogy a kormány a körzetben elhelyezett hajógyáraknak tíz­millió font sterling értékű ren­delést adott. Ez az összeg kö­rülbelül fele annak, amit a kormány programszerűen szándékozik beruházni a mun­kanélküliségtől leginkább súj­tott vidékeken. A kabinet különtanácsadó- jának bejelentése nem hozta meg a kormány által várt ha­tást, sőt a hajógyárak képvise­lői kijelentették, hogy a ren­delés sem a termelés bővíté­sét, sem pedig új munkások felvételét nem fogja eredmé­nyezni. A Guardian című lap keddi számában szintén meg­állapítja, hogy a kormányin­tézkedések nem járulnak hoz­zá az Északkelet-Angliában uralkodó krónikus munkanél­küliség megszüntetéséhez. A lap utal arra, hogy a munka­ügyi miniszter előzetes becs­lései szerint a munkanélkü­liség februárban tovább nö­vekszik. Megyénkben is megkezdődött hétfon a tanítás (Folytatás az 1. oldalról) @es, ott sor kerül a szénszállí­tásra. A nagyobb iskolák egy­két vagon tüzelőt, a kiseb­bek pedig valamivel Keve­sebbet, de a zavartalan ta­nítás biztosítására folya­matosan kapják a szenet. A Művelődésügyi Miniszté­rium is különös figyelmet szen­tel ezekben a napokban az is­kolák tüzelőellátására. A me­gyei tanács kétnaponként ad jelentést a helyzetről. Eddig a megyében nem vált szüksé­gessé sehol a szénszünet meg­hosszabbítása A járási műve­lődésügyi osztályvezetőknek különben lehetőségük van ar­ra, hogy fennakadás esetén saját hatáskörükben azonnal intézkedjenek, s ha a helyzet kívánja, egy-kétnapos szünetet rendeljenek el. Az eddigi hely­zetjelentések szerint azonban remélhető, hogy erre nem Ke­rül sor. hiszen ezekben a he­tekben a pedagógusok 'enni­valói amúgy is megsn',szoro zódtak a közelgő félév miatt. (tm) Az Európai Gazdasági Közösség tagjainak állandó brüsszeli képviselői hétfőn zárt ajtók mögött tanácskoz­tak. Jól tájékozott körök szerint elvben úgy döntöttek, meg kell tartani február 25—26-án az Európai Gazdasági Közösség mi­niszteri tanácsának ere­detileg február 11—12-re tervezett értekezletét, amelynek összeülését Hol­landia úgy kívánta elodáz­ni, hogy bejelentette, a feb­ruárra kitűzött tárgyalásokon nem képviselteti magát. Anglia brüsszeli kudarca to­vábbra is első számú napiren­di pontja a nyugat-európai politikai tanácskozásoknak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom