Pest Megyei Hirlap, 1963. február (7. évfolyam, 26-49. szám)
1963-02-02 / 27. szám
1963. FEBRUAR 2, SZOMBAT rear uecvei dCiriap A pénzbeosztást meg lehet tanulni — Anyu, ücsi, idenézzetek, megkaptam az első fizetésemet! Anyu és öcsi csak akkor jutott szóhoz, amikor Jancsi — az önálló műszerész — büszke és boldog mosoly kíséretében letette a pénzesborítékot, szalaggal együtt az asztalra. Egy évvel ezelőtt történt a Gróf-családban. Jancsi első önálló keresete különösen Grófnénak jelentett sokat, hiszen tizenkét éve egyedül neveli két fiát. Az első fizetésből Jancsi 100 forint zsebpénzt kapott, őrizte mint egy ereklyét. Hozzá nem nyúlt volna a világért sem. Anyától kunyerált mindig 10—20 forintot mozira, meccsre, villamosra. — De hisz ez így nem lesz jó — mondta anya, és megegyeztek Jancsival: minden fizetéskor, vagyis kéthetenként, kap 200—200 forintot. Ebből neki kell gazdálkodni úgy, hogy abból jusson a napi villamoson, cigarettán kívül a szombat-vasárnapi mozira, meccsre, sőt, egy-két kisebb ruházkodási cikkre is Mindezt pedig azzal az elgondolással tette Grófné, hogy Jancsi — aki tizennyolc éves — tanulja meg a pénzbeosztás titkát és egyúttal a takarékoskodást. Százasokat beosztani — ezt Jancsi egy évvel ezelőtt kezdte. S az eltelt év bebizonyította, hogy Grófné számítása bevált, fia megtanult a pénzzel bánni. A 400 forintból 200-at mindig félretesz. Kétszázból gazdálkodik havonta. Villamos, cigaretta, öcsivel mozi, nyáron strand néha tánciskola, anyának, nagymamának olykor egy csokor virág. Ha Jancsi valamit venni akar. előbb megbeszéli a családi tanács. .......... 'jsílxev ö nálló kereső lett a gyerek, ez minden családban szinte egy új korszak kezdete. Ilyenkor lesz igazán nagylány a „kislány” s „férfi“ a fiú. Jó érzés tudni mindkét részről — szülők és gyermekek részéről is —, hogy anyagilag gyarapodik a család. — Igen, csakhogy az én lányom mindent magára költ — lehet mind gyakrabban hallani egyszerű munkásasszonyoktól is Az ilyen sóhajok mögött olyan példák vannak, hogy a mamának nem jut egy új télikabátra hosszú évek óta, de az önálló keresettel rendelkező nagylány a legutolsó divat szerinti kardigánt, tűsarkú cipőt, táskát visel. A mamának csak a szíve fáj egy-egy jobb darabért, mert ott vannak még a kisebb gyerekek meg a férj is. A mama mindig utolsó ilyen esetben. — Minden attól függ, hogy vezetik be — vélekedett GrófX\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\>^\\\\\\\\\^^^ : Gyermekek téli napoztatása i Nyáron többnyire arra kell i figyelmeztetni a szülőket, kü- : lönösen az anyukákat, hogy I ne vigyék túlzásba gyerme- i kük napoztatását, ne legyen I becsvágyuk, hogy már má- i jusban „szép barnára” sül- i jön le a kicsi. Télen inkább í arra hajlamosak a mamák, hogy az ellenkező végletbe j esnek, félnek a téli nap fény- ; tői. Októbertől márciusig gyakran halljuk a napi időjárásje- lentésben: száraz, hideg idő, néhány órás napsütés várható. Ért a néhány órát a lehetőségekhez mérten ki kell használni, hiszen a téli napfény azért is fontosabb a nyárinál, mert ritka kincs. Hónapokon át arra kényszerít éghajlatunk, hogy gyakran naphosszat szürkeségben, fényhiányban töltsük időnket. Pedig a Földön mindent a napsugárzás éltet, s a fejlődő szervezetnek még inkább szüksége van erre, mint a felnőttnek. Fokozza az anyagcserét, a vitaminok fel- használását, s a szemen át idegrendszeri, hangulati jó hatása is közismert. A hideg ellen a csecsemőket az öltözet, a nagyobbakat az öltözeten kívül a mozgás, szaladgálás is védi. A jó hőszigetelő, gyapjú alsó és felső ruhák, takarók alatt nem hűl le a test, nincs kitéve a megfázás veszélyének. Csak NÉHÁNY ÖTLET Nézzük meg figyelmesen a képeket, sok ötletet találhatunk, modern bútorral dezhetjük be otthonunkat, szépen, ízlésesen hogy renJÁNOS MESTER HASZNOS TANÁCSAI A fokhagymát előbb a kés pengéjével lapítsuk össze. Régi babot, lencsét, borsót is puhára főzhetünk, ha a fő- zövízbe egy kávéskanál szódabikarbónát teszünk. A tökfőzelékben a tőik nem fő szét, ha a gyalult tököt előbb pár percre ecetes vízbe tesszük. A megavasodott zsírt — hacsak nem járta át teljesen az avasság — megjavíthatjuk a következő módokon: a zsírba egy kisebb fej vöröshagymát vagy kenyérhéjat, esetleg 2—3 nyers, hámozott burgonyát teszünk és jól átsütjük. A hagymát, kenyérSéjat vagy burgonyát azután eldobjuk. A zsír ezután sem lesz tökéletes, de rántásba felhasználhatjuk. Az odaégett zsírt megjavíthatjuk, ha 1 kg zsírra kb 3 dl vizet öntünk és addig forraljuk, míg a víz gőz alakjában elpárolog. Mielőtt a víz végleg elpárolog, egy fej hagymát teszünk a zsírba. 10 perc múlva a hagymát kiszedjük és a zsír ismét fehér és jóízű lesz. Ha az égett szag még mindig érződik rajta, úgy az előbbi műveletet még egyszer megismételjük. Lehőcz János Vác A BUJDOSÓ KIRÁLYLÁNY *rs I É6 p 1 m- T 1 ■20 mai nap 1963. február 2, szombat, Karolina napja. A nap kél: 7.10, nyugszik: 16.46 órakor. A hold kél: 11.32, nyugszik: 1.15 órakor. Várható időjárás: A hideg idő tovább tart, többfelé havazás, mérsékelt,i változó irányú szél. J arra vigyázzunk, hogy a cipó, f kesztyű ne legyen szűk (mert? az elszorítja a vérkeringést és fagyást is okozhat), a sapka 0 pedig takarja el a fület és £ a homlokot. £ A gyermek téli napoztatá- 4 sa ellen szól természetesen a 2 legcsekélyebb betegség vagy 2 rossz közérzet, továbbá, ha ^ túl nagy a hideg (mínusz tíz 5; fok alatt van a hőmérsék- /, let), ha a levegő erősen pá- í rás, mert ezzel fokozódik a? fertőzés veszélye, vagy ha a 2 gyermek valamilyen okból (pl. 2 orrsövényferdülés, polip) nem ^ tud az orrán át lélegzetet ven- ^ ni, mert a szájon át beáram- ^ ló hideg levegő túlságosan í lehűtheti a légutakat. 2 Ha a gyermeknek mester-2 séges sugárzásra — kvarcfény- ^ 3 kezelésre — van szüksége, ezt ^ 1 orvos írja elő. Ha a forga- Jj 8 lomban levő hazai és kül- 2 ä földi fénysugárzó készüléket 4 g alkalmazzuk téli napfürdőzés- 2 | re, pontosan tartsuk be a 2 s használati utasítást. Semmit 2 sem használunk, csak ártha- £ 3 tunk vele, ha az ajánlott per-f J ceket önkényesen meghosz- 2 á szabbítjuk. % S Nálunk, például Angliától 2 4 eltérően, a téli hónapok alatt 2 2 is, aránylag sok a napfényes 2 4 óra. Éljünk vele okosan, 2 2 hogy edzettebbek és egészsé- 2 2 gesebbek legyenek gyemig-2 ? keink. 2 2 ’ NAV\\\\\\\\\\V 4 2 2 | GYERMEKREJTVÉNY í 2 2 4 Pajtások! Ma van 20 éves év-2 4 fordulója a második világháború 4 2 nagy fordulópontjának (vízszintes 2 41. es 13. sorok). Ettől kezdve a 2 14 szovjet hadsereg Berlinig üldözte 2 4 a német haderőt. 2 á — Ma este hétórai kezdettel tartja meg hagyományos nősem-ber bálját a biai Vöröskereszt-szervezet. A helybeli mezőgazdasági szakiskola épületében reggelig tartó táncmulatság . zenéjét a népszerű Debri zenekar szolgáltatja. — Szombaton délelőtt tíz órai kezdettel tartják meg zárszámadási közgyűlésüket a csömöri Haladás Termelő- szövetkezet tagjai. A jól gazdálkodó közösség jövedelme negyvenkét forint munkaegységenként. — Pilisszentkereszt és Pilisszántó lakóinak régi vágyát teljesíti a Pomáz és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet. Mindkét községben fodrászüzletet nyitnak még az év első negvedáben. Ismét van ötös találat a lottón A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint az 5. heti lottószelvények kiértékelésénél öttalálatos szelvényt találtak. A nyertes szelvény száma: 8 182 495. A szelvények értékelése még tart. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint az ötödik játékhéten Pi- lisvörösváron a Jókai Művelődési Otthonban megtartott lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 4, 29, 31, 35, 90. RÉGI KÍVÁNSÁGOT teljesített a hév Sok-s&k további gyaloglástól mentette meg az utazó- közönséget Taksony és Sziget- szentmiklós között a Budapesti Helyiérdekű Vasút. A dolgozók régi kívánsága szerint összekötötték ugyanis a HÉV ráckevei és taksonyi vonalát, a Csepel Autógyár megkerülésével. A bekötő vonal üzembehelyezésével lehetővé vált, hogy a taksonyi szárnyvonal szerelvényei közvetlenül vihessék az utasokat Sziget- szentmiklós-Gyártelep állomásra. így tehát — február 4-től rendszeres, menetrend- szerű személyforgalom bonyolódhat le Taksony és Szi- getszentmiklós, illetve Taksony—Duna-híd és Sziget- szentmiklós között. A forgalomba helyezett napi tizenhárom vonatpár az utazási igények kielégítése céljából a jelenlegi megállóhelyeken kívül a Kéktó, valamint a Szigethalom-Ujtelep és az Autógyár-főbejárat elnevezésű új meigállóhelyeken is megáll. Az új vonatok közlekedésére vonatkozó részletes menetrendet és díjszabást Szi- getszentmiklós, Szigetszent- miklós-Gyártelep, Tököl és Taksony állomásokon függesztették ki. — Kétmillió négyszázezer forint értékű könyvet adott el tavaly a föld mű vesszövet- kezetek budai járási könyvesboltja. Január elseiétől a Pilisborosjenő és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet vette át a könyvesboltot, amelynek idei eladási terve 120 ezer forinttal magasabb a tavalyinál. — Kétnapos, tapasztalat- csere jellegű látogatást tett a Pest megyei MESZÖV-ben a Bács megyei MÉSZÖV felügyelő bizottsága. A január 30—31-i látogatás során a szövetkezeti ellenőrzés módszereit és az időszerű tennivalókat beszélték meg. — Hatvankét író-olvasó találkozót és száztíz irodalmi estet szerveztek tavaly a kön yvbarótmozgalom keretében Pest megyében. Ennek eredményeként ezernyolcszáznyolcvan falusi dolgozó iratkozott be rendszeres könyvtári olvasónak. , — Ifjúsági termelőszövetkezet alakult Piliscsabán. Az alig egyhetes közösség a Pilisborosjenő. és Vidéke Körzeti Földmüvesszövetkezet védnöksége alatt áll. Tavasz- szal málnatöveket szereznek be Érdről és hatszáz négyszögöl málnást telepítenek. — író-olvasó találkozó. Vasárnap délután 5 órai kezdettel Vácbottyánban, a művelődési otthonban író-olvasó találkozót rendez a Hazafias Népfront. A váci irodalmi színpad tagjai Rakovszky Jó- szef verseiből adnak ízelítőt a közönségnek, majd a költő beszélget olvasóival. — Február 5-én, kedden délután 5 órai kezdettel tart. la meg évi zárszámadó közgyűlését a ráckevei Rákóczi Termelőszövetkezet. A községi tanács nagytermében tartandó zárszámadási közgyűlés után vacsorával egybekötött táncmulatságot rendeznek a Duna Étterem ősz— szes termében. Mi is csatlakozunk a dobogókői kilátó építéséhez! 4 Kedves Elvtársaik! 2 A Pest megyei Hírlap de- 2 cember végi és január 27-i ; számában olvastuk a kezde- 2 menyezést, hogy „koronázzuk 2 meg a Dobogókőt kilátóto- 2 ronnyal!” Tetszik nekünk is a 2 gondolat, s közöljük, hogy a £ Ceglédi Építők természetjárói 4 örömmel csatlakoznak a Csepel autógyárbeli KlSZ-fiata- lok felhívásához. A tervezett kilátó építéséhez a tőlünk telhető műszaki és társadalmi segítséggel hozzájárulunk. Nagyon örülnénk, ha e szép terv mmél előbb valóra válna. Ceglédi Építők Sportegyesület természetjáró szakosztálya í A rádió és a televízió műsora URH 18.30: Hírek. 18.40: Victoria de Los Angeles és Jussi B jörling énekel. 19.2o: Könnyűzene. 20.00: Liszt-est. 22.00: Tánczene. 22.30: Hírek. TELEVÍZIÓ 10.00: Ne hagyd magad, emberke Kisfilm. 10.20: Tiszta ügy. Egészségügyi kisfilm. 10.40: A csend világa. Francia film. 17.50: Hírek. 17.55: Afrika. Afrika! A Csád-tó. Előadó: dr. Borsányi Károly Afrika-kutató. 18.20: Ma esti vendégünk. 18.35: Tv-híradó. 18.50: Hétről hétre. 1.9.00: a tv mesekönyve 19.05; Közvetítés a Vígszínházból. Molnár Ferenc: Játék a kastélyban. Anekdota három felvonásban. 16 éven felülieknek! A közvetítés szünetében: a Magyar Hirdető műsora. 21.30: Székely Mihály, a Magyar Televízió kisfilm je 22.00: Hírek. Tv-híradó ismétlése. ÉBRESZTŐ Duruzsol a cserépkályha, indulj már az iskolába! Nyújtózz egyet, hó-ha-hopp, \ _ s mondjuk együtt: Jó napot! ; ! Tölts vizet a mosdótálba, ; szappan habját régen várja. ; í Fut a víz a hátadon, ; kis köpenyed rádadom. ; Asztalkádon, tejesbögre, '; kint az út is elsöpörve. '; Indulj-indulj szaporán, fél nyolc múlt már kis komám!! ; Tízóraid csomagolva, — vajaszsemlye — nézd csak: — sonka!! Itt a tollad — itt a táska, ; Indulj már az iskolába! 2 Az úttesten ne nézz félre ... j í Palacsintát kapsz ebédre. $ Tasnádi Varga Éva ! 1 VXNV.VW'.N I J J Az arbolit sikers j j 2 Az arbolit új építőanyag,; 2voltaképpen fabeton. Alkotó-; 2 elemei a fa, a portland-ce-; 2ment és a víz. Anatoli j Per-; ívovszkij, az arbolit egyik fel-; \ találó.ja, elmondta, hogy a fa-; 2 beton nagyszerű tulajdonsá-; 2gokkal rendelkezik: nem en-! 2gedi át a hangot, igen tar-! 2 tós, nem gyúlékony, remek! 2hőszigetelő. s nagyszerűen! '• megmunkálható. né. — Ha kis korától kezdve ; takarékoskodásra és arra ne- ; vélik a szülők a gyereket, hogy i minden fillérről elszámolja- i nak, kevésbé kerülnek olyan helyzetbe, hogy a gyerek kisa- i sajátítsa a maga keresetét. Nem helyes az sem, ha minden fillért elvesznek tőlük. Úgy kell intézni a pénzügyeket, hogy a zsebpénzük mellett egy kis „tőkét" kell biztosítani számukra, amivel ők gazdálkodnak. Ez nemcsak biztonságérzetüket növeli, de megtanulják — kellő ellenőrzés mellett — a pénzbeosztást is. Receptet írni persze itt sem lehet. Grófék példája viszont tanulságul szolgálhat szülők és fiatalok számára: így is lehet. S vajon kell-e jobb példa ennél, amely azt bizonyítja: itt valóban mindkét részről öröm és haszon is az önálló kereset. Marsi Erzsébet nos észrevette, hogy többent vannak, de nem szólt sem-: mit, hátha elszámolta a dől-; got. Végül beesteledett. Visszafelé ismét heten! voltak. Jánosnak eszébe öt-! lőtt valami, de még mindig! hallgatott. A palotában a; király mellett ott találták a; lányát is. Másnap és harmadnap! ugyanez történt, de ekkor; Jánosnak furcsa ötlete tá-! madt: elment az erdőszéli; bölcshöz. Bálint bácsi ott lakott a falu! szélén. Most is a kemence! mellett ült és melegedett, j János elmondott neki min-'; dent■ töviről hegyire. Erre az; öreg így szólt: ! — Ha megjelenik a nyolca-! dik ifjú, fogd meg a kezét,! és mondd neki: gyerünk,; kedvesem, apádhoz! Tudom,'; ki vagy! Ö lesz a királylány.'; J ános megköszönte és to-! vább ment. Másnap úgy! tett, ahogy a bölcs mondta.! és lám, az ifjú valóban a ki-'; rálylány volt. A király Jánosnak adta a! leányával együtt a királysá-! gát. De felettük is eljárt az! idő. A kastélyt pedig szét-'; rágta a szú. Azt mondják,; az unokájuk még él a szom-'; széd faluban. Gólya József í Túra : rsedves gyerekek! Indul- 1\ junk csak el együtt a falutokban! Milyen sok nevezetessége van ennek a falunak! A szomszéd házat nézzétek csak jól meg: ebben a nád- fedeles házban lakott a mese hőse. A neve? Kereső János. A falu közepén, ott ni! Nézzétek csak! Azon a nagy téren volt a király palotája. A falu szélén találtok egy faházikót. Ebben lakott az erdőszéli bölcs: Mindentudó Bálint. No, de kezdjük el a ..történetet’’. Abban az időben, amikor még a király is élt, volt egy szegény legény. Egyszer meghallotta, hogy a király kihirdette: annak adja a leányát, aki azt rejtekhelyén megtalálja. De akinek nem sikerül, az a fejével számol el. János nem sokáig váratott magára: felöltözött, és ment: hátha neki kedvez a szerencse. A palota előtt már várakoztak a pályázók. Ű is oda- állt, a végére. iy emsokára megszólalt a kürtszó. Elindultak. Jánosnak eszébe jutott: meg kéne számolni: hányán vagyunk! Megszámolta gyorsan. Heten voltak. Már-már beesteledett, de a királyleány még mindig sehoL Ekkor Jóvízszintes: 4. Tegnapután. 6. Olyan jobbágy volt, akinek úrbéri birtoka egy nyolcad teleknél kisebb volt. 7. Becézett fiúnév 8. Rag. a „re” párja. 9. Az áru éi^ teke. pénzben kifejezve. 10. Minden?!? 12. a feje tetejére. 14. Egv másik becézett ftúnév. 17. Nemrégen volt a nevenapja. 18. Ái ülésből magához tér. 2«. Igekötő. 21. Mukszli. FÜGGŐLEGES: 1. Filmcsillag. 2. Hosszúnvakú állat 3. Területi Egyeztető Bizottság. 4. Műszaki tudományok alkalmazásával fog- lalkozlkv 5. Mátka. 11. Régi fegyver. 15. Gyümölcs. 16. A iégen vágják. 19. L. A. 26. Háziállat. Pajtások! A rejtvény kéit hosz- szú sorának megfejtés« írjátok le; egy levelezőlapra és 1963. február; 11-ig küldjétek be a szerkesztő-1 »éghez. Az 1963. január 19-i reifö vény helyes megfejtése: Szigligeti; Ede. KOSSUTH-RADIÖ 8.10: Lányok, asszonyok. 8.30: Madrigálok. 8.45: A felvégtől az alvégig. 9.05: Pénteken este. 11.50: Hanglemez. 12.55; Hazai kistükör. 13.10: Operarészletek 14.00: Fiatalok filmklubja. 14.20: Híres prímások lemezeiből. 14.40: Uj versek. 15.10: Magyarországi utiképek. 15.20: élőszóval — muzsikával. 17.45: Ä falusi kultúra gondozói. 18.00: Népdalcsokor. 18.20: Gondolat. 19.00: Zenekari muzsika. 20.30: Marica grófnő. 22.30: Táncoljunk. PETÖFI-RADIO 14.20: Fotoamatőrök ötperce. 14.25; Zenekari muzsika. 15.45: Válaszolunk hallgatóinknak 16.05: A hétarcú lány. 17.15: Orvosi tanácsok. 17.20: Heti hangversenykalauz. 18.10: Hanglemezgyűjtök húszperce. 18.30: Könnyűzene. 19.05: Szív küldi szívnek szívesen. 20.00: Zenekari hangverseny. 21.05: Láttuk, hallottuk. 21.25; Századunk zenéjéből. 22.35: A néma város.