Pest Megyei Hirlap, 1963. február (7. évfolyam, 26-49. szám)

1963-02-13 / 36. szám

Szentendre P E S T M E GJT.E I H I R LAP K U L ÖNKI AD AS A A kétéves terv eredménye: korszerűbbé vált a járás kereskedelmi hálózata Két évvel ezelőtt kétéves kereskedelmi fejlesztési ter­vet dolgozott ki a járási tanács. Célja az volt, hogy a járás kerületén levő ke­reskedelmi üzemegységeket korszerűbbé tegyék, hogy ki tudják elégíteni az egyre növekvő .igényeket. Ez. azért is fontos és szükséges, mert a járás idegenforgalma évről évre nagyobb, egyre -több hazai és külföldi vendég fordul meg a Duna menti köizségékiben és a hegyi tele­püléseken. A fejlesztési terv komoly munka élé állította mind a szakfelügyeletet, mind a vállalatokat. Sok és nehéz feladatot kellett megoldani és gondoskodni kellett a szük­séges anyagiakról is. S hogy ez sikerült, bizonyítja, hogy 1961-ben két és fél mil­liót, 1962-ben pedig 5 millió 600 ezer forintot fordítottak erre a célra. Számos üzletet korszerűsí­tettek és alakítottak át a járás minden községében. Hogy csak néhány példát említsünk: Budakalászon sza­kosítottak valamennyi boltot, Dunabogdányban a régi, füs­tös, esztétikailag kifogásolt italbolt helyett kisvendég­lőt létesítettek, Leányfalun ízlésesen berendezték a • Gyöngyszem Éttermet, Pilis­szántón ízléses falatozóvá alakították át az egyik ital­boltot, Dobogókőn korszerű élelmiszerpavilont létesítettek, rendezték a Turistaházakat Kezelő Vállalat kerthelyisé­gét, Pócsmegyeren speciális halászcsárdát üzemeltetnek, mintegy 700 000 forint be­ruházással új cukrászdát és termelő üzemet építettek, amelynek átadására február­ban kerül sor. Tahiban igen korszerű, minden igényt ki­elégítő étterem épül, a Du­nakanyar egyik legszebb ven- déglátóipari üzemegysége lesz. Szépült Visegrád is, különösen a hajóállomás kör­nyéke, ezenkívül ruházati bol­tot nyitottak, s azt szaksze­rű berendezéssel látták el. A sok eredmény mellett azonban még mindig maradt szép számmal korszerűtlen, el­avult berendezésű üzlet is. Sok italbolt akad még, aho­va csak végszükségben tér­nek be a turisták, s ame­lyeknek átépítése, korszerű­sítése nagyon sürgős. Búcsú az 1912-ben született tartalékosoktól Ünnepélyes keretek között búcsúztatták vasárnap dél­előtt a helyőrségi klub épüle­tében az 1912-ben született férfiakat, miután a katonai nyilvántartásból törölték őket. Az ünnepi aktuson a tanács képviseletében részt vett örlei Elemér, a városi tanács vb-clnökhelyettese. Dávid István alezredes, a járási honvéd kiegészítő pa­rancsnoka közvetlen szavak- . kai méltatta a honvédelem fontosságát, az elbúcsúztatött elvtársak tevékenységét. Kö­szönetét mondott mindany- nyiuknak kötelességtelj esílé-' sükért, majd emléklapokat osztott ki a jelenlevők kö­zött. A megjelentek nevében Bodon Károly, a dunabog- dányi Úttörő Tsz tagja mon­dott köszönetét a meleg sza­vakért, és kifejezte az ün­nepeltek egyöntetű óhaját; békében élni és becsületesen munkálkodni! Az ünnepi aktus a helyőr­ségi klub művészeti csoport­jának szereplésével fejeződött be. Igenis: oltotta a tüzet Lapunk egyik közelmúlt szá­mában „Tűz . .. tűz . . .tűz” cím alatt olvashattuk, hogy Sógor György, Iskola u. 2. számú házában a húsfüstölő­ből kipattanó szikra tüzet oko­zott, amelyet sikerült eloltani», A tűzrendészen hatóság köz­leménye azonban az esethez hozzáfűzi, hogy Sógor György nem volt hajlandó az oltásban részt venni, csak a hatóság fel­szólítására tette meg azt. .Régi ismert hegyi család sarja az ötvenéves Sógor György, az építőipari ktsz kő­művese. Elkeseredetten tilta­kozott a sajtóközleményben megjelent mondat ellen, amely őt becsületében bántja. Saját tulajdonát képezi az Iskola u. 2. sz. alatti ház, az egy­kori Valach-ház, amelynek tíz év előtt készült füstölője tény­leg csaknem kellemetlenséget okozott a szeszélyes szélben. Előadása szerint pillanatok alatt feleségével és fiával együtt ők fogtak a tűzoltás­hoz, később a szomszédok s Czikora Lajos vezetésével az önkéntes tűzoltók is csatlakoz­tak hozzájuk. Hogy gondatlan­sága miatt a bemutatott papír szerint szabálysértésért 200 fo­rint pénzbírságra büntették, ezt, természetes, megértéssel tudomásul veszi, azonban til­takozik a feltevés ellen, hogy a jő állapotban levő szép kis családi ház pusztulását kíván­ta volna elősegítem. Hatósági felszólításra pedig semmi sem történt, mert hatóság nem járt a tűz körül, csak nagyszerű és lelkes önkéntes tűzoltóink te­vékenykedtek, akik azonban őt már házanépével együtt ol­tási munkában találták. Mivel a szabálysértési ha­tározatból sem derül ki mind­ezek ellenkezője, és józan ész-- szel fel sem tehető, hogy va­laki saját háza tüzét megakadá­lyozni ne igyekezzék, kisipari termelőszövetkezetünk dolgo­zójának jogos sérelmét orvo­soljuk. A művelődési otthon programjából Február 13-án (szerdán) tartják az otthoniban a járás művelődési otthon igazgatói­nak egésznapos értekezletét. Este fél 6 órakor Dél-Ame­rika címmel lehet előadást hallani, bemutatásra kerül a Kolumbia szívében és Ez történt Chilében című film. Ugyanaznap este 6 órakor az ifjú választók részére tartanak gyűlést. Február 14-én (csütörtö­kön) klubestet rendeznek. A programból: Illik, nem illik (előadás); A „Mozaik" című testnevelési tárgyú film (Czája Mátyás'—Berek Já­nos produkció); tánc. A klub­est délután 6 órakor kezdő­dik. Február 16-án (szombaton) este farsangi bál. Belépő­díj 10 forint. Nagyszabásúnak ígérkezik a február 17-én (vasárnap) délután 6 órakor rendezen­dő népszerű operaest. Ennek részletes műsorát ' lapunk 16-i számában közöljük. Az újabb feladatok meg­oldására a közeljövőben ösz- szeülnek a járás illetékesei, ekkor rögzítik az 1963-as tervet, s intézkednek a mun­kálatok mielőbbi megkezdé­séről. Két év nem hosszú idő, s az eredmények mindenkép­pen elismerést érdemelnek. A Dunakanyar évről évre szé­pül, színesedik, és ízléses ke­reskedelmi hálózatával is vonzza a pihenni, szórakozni vágyó kirándulókat és tu­ristákat. Választási gyűlések a városban Az ifjú választók gyűlését február 14-én a József Attila Művelődési Otthon helyisé­gében rendezi meg a KISZ Szentendre városi ailapszsrve- zete. A választási gyűlés után táncos összejövetellel köszöntik az ünnepelt fia­talokat. ■k Móricz Virág, a város or­szággyűlési képviselőjelöltje választási gyűlésen találko­zik a választópolgárokkal feb­ruár 16-án, este 18 órai kezdettel a József Attila Mű­velődési Otthon nagytermé­ben. Ezúton is szeretettel várunk minden érdeklődőt. KÖSZÖNET A PONTOS KÖZLEKEDÉSÉRT Anikótokon, megbeszélése­ken, lapunk hasábjain gyak­ran bíráltam a HÉV-et, ami­kor úgy éreztem, mulasztás történt néhány ezer naponta bejáró, kijáró dolgozó ro­vására. A nyakunkra szakadt barátságtalan tél azonban minden Budapestre bejárót meggyőzött arról, hogy az egészen szokatlanul nagy havazás, az időjárási vi­szontagságok közepette a fő­városi és főváros környéki közlekedési intézmények kö­zül egyedül a szentendrei HÉV közlekedése . bizonyult kifogástalannak. Úgy érzem, nagyon sokak nevében sza­bad dicséretet mondanom a forgalom, a vontatás és a pályafenntartás minden egyes dolgozójának. Budapesti munkahelyemen hóförgeteges napokon csak mi falusiak, Szentendréről, Budakalászról, Békásról be­járók ülhettünk pontos idő­ben munkaasztalunkhoz, mert megbízhatatlanná vált oda­benn autóbusz csak úgy mint villamos, a város minden részében. S mint szavahi­hető utazóktól hallottam, a gödöllői és a budafoki HÉV vonalakon a közlekedés mesz- sze mögötte marad a szent­endreinek, mert ott rend­szeres hóakadályok, késé­sek merültek fel. Köszönjük ezt a HÉV minden egyes dolgozójának, s befejezésül arra kérjük őket: csikorgó reggeleken jobban melegítsék fel ko­csijainkat! Horváth Levente Találkozás az olvasókkal Az író—olvasó találkozó résztvevőinek egy csoportja. Középen Szabó Magda írónő Kovács Öcsi büszkén mutatja illusztráció-tervezetét, melyet a kedves vendég regényéhez tervezett (A fényképeket Gajzágó Jolán készítette) Bemutató csütörtökön Film a Kilián-mozgalom népszerűsítéséért HÍREK A JÁRÁS ÉS A VÁROS ÉLETÉBŐL A nyár folyamán a Buda­pesti Testnevelési és Sport Tanács filmpályázatot írt ki a Kilián testnevelési mozga­lom népszerűsítésére. Két szentendrei titokiban mun­kához látott, szorgalmasan dolgozgattak, elkészítették a forgatókönyvet, szaladgáltak jobbra-balra, iskoláiba, sport- versenyekre. Közel két és fél hónapi munka után be­fejezték a munkát, elkészült a „Mozaik’’ című, 15 perces kisfilm. A zsűri döntése alapján a film elnyerte az első díjat. Most pedig újabb öröm érte Czája Mátyást, a film forgatókönyvének íróját és rendezőjét, valamint Berek János operatőrt; a filmet is­kolai vetítés céljaira meg­vásárolta az Iskolai Film­intézet. Gratulálunk a sikerhez, > a jó munkához, s reméljük, számosán kíváncsiak lesznek a film szentendrei bemuta­tójára, február 14-én (csü­törtök) délután 5 óraikor a művelődési otthonban. A SZENTENDRE KÉRDEZETT — ax Illetékes válaszol A folyó év január 19-én megjelent Szentendre külön­kiadásban foglalkoztak vál­lalatunk szentendrei munká­jával az „E heti kellemetlen kérdésünk” rovatban. A cikk írója szerint felke­resik a szerkesztőséget, hogy a kémények seprése végett a kéményseprő vállalat dol­gozóit irányítsák a bejelen­tőknél szükséges kémény- seprési munkák elvégzé­sére, ezen túlmenően a cikk egy címet is közel: Római sánc utca 3. sz.. ahol az elmulasztott kéményseprés miatt kéménytűz is kelet­kezett. Fentiekkel kapcsolatban észrevételünket az alábbiak­ban tesszük meg: 1962. cv december havá­ban az egyik szentendrei munkaterületen dolgozó ké­ményseprő szakmunkás be­tegállományban volt és így adódott, hogy a munkate­rület egy részén a seprési munkát csak részben végez­ték el. A Római sánc u. 3. sz. alatti házban is ezért maradt cl december hónap­ban a kéményseprés, de ja­nuárban dolgozóink a ké­ményseprést elvégezték. Utasítottuk dolgozóinkat, hogy a jelenlegi hideg idő­re és fűtési nehézségekre való tekintettel igyekezzenek munkájukat megjavítani, hogy a panaszok, amelyek téli időben a jó mukavégzés mel­leit is fennállnak, a mini­mumra csökkenjenek. Tekintettel a jelenlegi idő­járásra, több panasz is fel­merülhet a vállalat munká­ja ellen, mert a háztulajdo­nosok vagy lakók egy része üzemi dolgozó és sok eset­ben a kéményseprő dolgozó zárt kapukat talál, munká­ját ilyen házaknál elvé­gezni nem tudja. Kérjük, hogy a jövőben munkájukkal kapcsolatos be­jelentéseket kirendeltségünk­kel: Varga Ferencné. kirem­deltségvezető. Leányfalu, Mó­ricz Zs. u. 235. Tel.: 110., vagy központúkkal: Pest megyei Kéményséprő- és Cserépkály- haépítő Vállalat, Budapest VII., Csengery u. 11. sz., szí­veskedjenek közölni, mert így sokká! rövidebb időn be­lül tudunk intézkedni. Szirtesi György műszaki vezető — Nagy közönségsikere volt a leányfalui KISZ-isták far­sangi báljának. A rendezők munkáját dicséri, hogy reggel 6 óráig rendben és kulturál­tan szórakoztak a fiatalok. So­kat segített a KISZ-vezetők munkájában a szülők aktivi­tása is, mert ők is hozzájárul­tak a sikerhez tanácsaikkal, személyes részvételükkel. El­határozták a tapasztalatok alapján, hogy minden vasár­nap délután 5 órától este 10 óráig klubdélutánt rendeznek a kultúrházban. — Élménybeszámolót tart péntek este 19 órai kezdettel a helyőrségi klub előadóter­mében Kovács Antalné. a megyei nőtanács titkára. A rendezőség szeretettel várja a város asszonyait és leányait. — Az elmúlt napokban a községi Hazafias Népfront-bi­zottságok beszélgetéseket foly­tattak a tanácstag-jelöltekkel a tanácstagi munka jelentőségé­ről. szépségéről, a községek fejlesztésének feladatairól. — 19 fő jelentkezett és vesz részt a KIOSZ által szerve­zett autószerelő-tanfolyamon, amelynek első foglalkozását február 9-én tartották meg a KIOSZ szentendrei székhazá­ban. A jelentkezettek között erdészeti dolgozók szép szám­mal képviseltetik magukat. — Az üzemi Vöröskereszt­szervezet rendez farsangi bált február 16-án este 8 órai kez­dettel a Pomázj Posztógyár kultúrtermében. 16 éven alu­liak a bált nem látogathatják. — Az épülő új sporttelep kezelője a városi tanács vég­rehajtó bizottsága , legutóbbi határozata értelmében a Szentendrei Építők SE lesz. A vb jóváhagyta a sportkörrel kötendő szerződéstervezetet. A tervezet szerint a városi tanács továbbra is foglalkozna a sporttelep fejlesztésével, ugyanakkor a sportkör tarto­zik rendben megőrizni és gon­dozni azt. Az általános és kö­zépiskolai sportmozgalom cél­jára a kezelő szerv mindenkor köteles a sporttelepet rendel­kezésre bocsátani. — A kisoroszi asszonyok ta- lálkóztak az elmúlt hét folya­mán az országgyűlési képvi­selőjelölt Pála Károlynéval. A község asszonyai különösen nagy figyelmet szenteltek a község kulturális, egészségügyi és szociális kérdéseinek, és e területen kérték a képviselő- jelölt segítségét. A közvetlen és bensőséges hangulatú be­szélgetésben közel 60 asszony és leány vett részt — Jelmezversennyel egybe­kötött farsangi estet rendez szombat este 20 órai kezdet­tel a helyőrségi klub parancs­noksága. A rendezőség szíve­sen látja a vendégeket is. — A filmszínház műsorán február 13-án a Visszavárlak, 14-től 17-ig a Kertes házaik ut­cája című film szerepel: MESEOPERA SZENTENDREI TÉMÁBÓL Szentendrén sokan van­nak. akik — ha egyelőre ti­tokban és csak önnön szó- rakozásukya is — versfa­ragással, prózaírással foglal­koznak, de akadnak bátrab­bak, akik nyilvánosságra lép­nek, és sikert érnek el munkájukkal. Utóbbiak közé tartozik többek között, nem szépirodalmi vonatkozásban ugyan. az a próbálkozás, hogy szentendrei témát • dol­gozzanak fel a zene nyelvén. Néhány nappal ezelőtt szűk körben mutatták be a Ráby Mátyás önéletírásából vett téma alapján írt mese­operát. A „Szentendrei mese“ zenéjét Déri György — a művelődési otthon szimfoni­kus zenekarának vezetője — szerezte. a szövegkönyvet Wolff Lajos irta. A meseoperáról korai lenne véleményt nyilvánítani, azt értékelni, majd a közönség dönt a bemutató után, amire — tudomásunk szerint — még a tavasz folyamán sor kerül. Addig is örülünk a kezde­ményezésnek, s kívánjuk, hogy a műnek sikere legyen a közönség soraiban is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom