Pest Megyei Hirlap, 1963. január (7. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-13 / 10. szám

KÍT MEG ’^Mirhái 1983. JANUAR 13, VASÁRNAP EGYÜTT, KÖZÖSEN Két határozat margójára ■jV em azon a néhány héttel i' ezelőtti december végi tanácsülésen kezdődött, amely határozattá emelte mindkét javaslatot. Már esztendők­kel ezelőtt, talán ötven- hétben, vagy ötvennyolcban, amikor először kereste la­punk a (kapcsolatot a me­gyében élő írókkal, költők­kel. Nemcsak azokkal, akik­nek nevük, rangjuk volt már a magyar irodalomban, sőt elsősorban nem is velük. A fiatalokat hívtuk — hiszen fiatal, alig esztendős volt a Pest megyei Hírlap is —, tőlük vártuk, hogy egymást segítve lépjünk előre egyet. öt esztendő telt el azóta. Az akkor még ismeretlen Burá­nyi Ferenc vagy Szakonyi Károly nevét ma már nem­csak irodalmi körökben, is­merik — első kötetük szinte napok alatt elfogyott. Bara- nyi versei, Szakonyi novellái elsősorban a fiatalok köré­ben arattak osztatlan sikert. Érthető. írásaik azokról a húszegynéhány évesekről és évesekhez szólnak, akiknek soraiba tartoznak ők is. (Természetesen ezzel nem azt akarom mondani, hogy a mi lapunk nélkül nem lett volna belőlük költő, író, de hogy a lap nyújtotta lehető­ség meggyorsította előrelé­pésüket — vitathatatlan.) P ersze, csak a fiatalokkal, nem juthattunk volna el idáig. Jelentős része van ebben azoknak az idősebb és idős íróknak, költőknek, akik felismerték a szándéli nemes­ségét és önzetlenül mellénk álltak, segítve munkánkat, tá­mogatva a tehetséges fiatalok szárnypróbálgatásait. Falu Ta­más, Csuka Zoltán, Fekete Lajos, Fábián Zoltán, majd nem sokkal később Áprily Lajos, Dutka Ákos, Török Rezső, Szentiványi Kálmán nemcsak igényes alkotásaik­kal, de jóakaratú segítő- készségükkel, előrelendítő ja­vaslataikkal, hasznos taná­csaikkal meggyorsították, eredményesebbé tették mun­kánkat, és így övék is az érdem, hogy a Pest megyei Tanács Végrehajtó Bizottsá­ga nemcsak érdemben tár­gyalta, de bizalmat előle­gezve, döntött is: elérkezett az ideje, hogy összefogjuk, egy csoportba tömörítsük a megyében élő írólcat, költő­ket — időseket és fiatalo­kat egyaránt —, s ennek a társaságnak — mintegy húsz- huszonöt író, költő — két­havonként rendszeresen meg­jelenő fórumot biztosit. Tudjuk jól, hogy a Pest megyében élő írók, költők többsége tagja az írószövet­ségnek, az Irodalmi Alap­nak, a Pen Klubinaik, és így egyesekben felvetődhet a kér­dés: ml szükség van akkor az írók megyei társaságának megalakítására? A kérdés jogos, de a megyei tanács végrehajtó bizottságának cél­ja is világos. Szeretnék el­érni azt, hogy a megyében, közöttük élő írók, költők, az eddigieknél tevékenyebben legyenek a segítségükre ab­ban, hogy meggyorsuljon a megye dolgozó lakosságának szocialista tudatformálása, hogy eredményesen válthas­sák valóra a művelődéspoli­tikai elvek célkitűzéseit. A z írók, költők, ehhez nyújtott segítségének sokféle módja van. író—olva­só-találkozók, könyvamkétok, előadások napjaink világ- és magyar irodalmáról, a megyében működő irodalmi színpadok munkájának segí­tése, a tehetséges megyei fiatalok írásainak bírálata, és így tovább. Mindez persze csak néhány gondolat arról, hogy mihez kérjük az írók költők támogatását, mit aka­runk elérni az ő közremű- iködésükkel. Ugyanakkor a megyében írók, költők társaságán be­lül a kritikai élet megvaló­sításával, a zártabb szervezeti élet kialakításával nemcsak egymáshoz, egymás munkás­ságának alaposabb megisme­réséhez kerülhetnének köze­lebb íróink, költőink. Ez a társaság az eddigieknél alko­tóbb kapcsolatot teremthetne a megye vezetőivel, ami a hétköznapok adta problémák sűri tettebb és alaposabb megismeréséhez vezetne, ez viszont az alkotás nehéz, bo­nyolult munkájához nyújta­na nem kis segítséget A megyei tanács végre­hajtó bizottsága, amikor ha­tározattá emelte a benyújtott javaslatokat, egyúttal — ha kimondatlanul is — az írók, költők segítségét kérte a szocialista nevelőmunka ered­ményesebbé tételéhez. Első­sorban mai életünk problé­máit, örömeit és gondjait fel­táró művekben várja ezt a segítséget — rövidesen meg­indítandó folyóiratában. M ilyen lenne ez a folyó­irat? Legfőbb célkitű­zése: a falusi és városi olva­sók ezreinek — s nem iro­Intérieur A bírónő — Táncsics Mária.: Az újságíró — Vörös Tibor. ff Lucskos november. Ablakunk zápor-cseppek suhogva mossák Lobog a tűz. Ó, jóleső, gyermekkor-ízű otthonosság! Árnyékok, fények ingának, halott csodák életre kelnek. Künn fellegek, benn jó meleg, s anyám mesél. Mint Aese Peernel­Az ősök erezhettek így, hideg viharban, este-tájban, a rém-űző lángok körül a bújtató barlang-homályban. Tüskét a tűzre/ Űzzük el hidegét ősz komor havának. S adjunk hálát, kis unokám, a tüzet-rabló, hős titánnak. Falu Tamás : Jöhettél volna Jöhettél volna örömben, gyönyörben, Mint a virradat, Sokszínű boldogság ernyője alatt. Jöhettél volna kacagó csengőkkel, Kendőkkel, lengékkel, Könnyedén repülve fehér utakat, S már elmúltál volna, mint a virradat. De könnyekkel jöttél, szomorú dalokkal, Mint a szürkület, Mint felhők, úgy jöttél, kik a hóra hintik Bús sötétjüket Botorkálva jöttél szíved lámpásával, Ezer seben átal, ezer jajon átal, Atal ezer seben és ezer jajon És örök maradtál, mint a fájdalom. András Endre: f \ Szentiványi Kálmán: Születésnapomra Harangvirágok alszanak sután, ; a fűben, elnyújtott kezem mellett, menj idő, cammogj lassú délután, mint láztalan beteg, úgy figyellek. Az erdő ring, búcsút kinek intsen? A nap mosolya fanyar és hideg. Már lopakodnak a hegygerincen, a kihűlő deres őszi reggelek. A nyájas ősz szelíden felém lép, rámhunyorít, mint megértő barát és bátorít majd csendesen, ha félnék, amikor lassan elhagy a világ... Barátom tartsd magad, légy erős! S ha elfelejted a sikló gyors időt, meglátod, hogy a halál ismerős, már életedben többször láttad őt. És a bonyodalom egyik oko- f, zója — Katona Júlia. Tél-orgonán E I ő h a n g : Az ágak fázva ringanak, szél karmolja az ablakot, sáppadt-bágyadtan felragyog a Nap, és vértelen szavak (leírva vértclen jelek) siratják érkezésedet, siratják távozásodat. Tavasz asszonya, hogy lehet zenébe fogni lényedet, rímek hálóját vetni rád, hogy itt maradt, jaj el ne szállj, egekbe röppenő madár? Elmorzsolhatok száz imát, kőtáblán állhat száz szabály — haszontalan: te alkotod játékos törvényeidet. Messzi világok rengenek, (itt nem zeng más csak szép neved) rakéták szántják az eget, a tudós már a Holdra néz, ad tengereknek új nevet, ahová egykor szállni kész, ha megfejti majd mindahány műszeren felfénylő jelet. A tudós új galaktikát keres, mert szűk lett a világ, a költő most emlékezik, borús szívében szép, szelíd ábrándokat sző, s hogyha szol (színes ruhákról hódolón) s meghallgatásért esdekel, dalára senki sem felel a visszhangtalan ég alól. U t ó h a n g : Szél karmolja az ablakot az ágak fázva ringanak, sáppadt-bágyadtan felragyog a Nap, és vértelen szavak (tél-orgonán a jégcsapok) sírnak a mindenség alatt. •>XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX\XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX\XXXXXXXXXVXX\XXXXXXXXXXXXXXXXXX\XXXXXXXXXXXXXXX\XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX 4 dl Németh Emil: Nagyítóval a télben A kietlenség hontalan telében nyisd nagyítóvá a szemed: hol semmit sem látsz az ágak közt. nézz sokáig csak egy helyet. A dermedt semmi, a nem képzelt moccanni kezd köröskörül, '.a a hóra a konyhádnak morzsáiból asztal terül. Vajúdni kezd az ágak görcse, s mint kéreg-forgács hullanak esetlenül, lidérc-bukással igazi, élő madarak. Gyűlnek, születnek valahonnan, pedig előbb még semmi volt az ágak közt gyanútlanul mindegyik: kéreg-színű folt. Parány örömre létre kelnek, s ha a big tor varázsa kész, a dermedt semmi látszatává visszaváltozni oly nehéz. ?VVXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX' X XVXXXXXXXSXXXXXXXXXXXXXXX- > De ez csak az első indulat, a háborgó öntudat hirtelen fejfölvetése. A második hang már a lecsitult emberé, a szá­moló emberé, aki szégyenli az előbb megütött nyers han­got és igazítani szeretne rajta. — Majd felmegyek, most fontos dolgom van — javít szelíden. A TŰZ akkor ütött ki a hegyen, amikor Dani a laká­sát meszelte. A bútorok, mi­ket maga faragott — koránt­sem szegénységből, inkább kedvtelésből — kinn voltak, nyájban, a ház előtt. Odabenn éppen megálltak a meszelő­vei, Dani és a sógor, kávét ittak és bélzésen, gondtalanul elüldögéltek kicsit. Az élet nyugodt biztonsága és termé­szetes. zökkenőmentes ritmu­sa ott lebegett a forró csé­szék felett. Akkor berohant egy overal- los tag, hogy ég a tető, a hegytető. Már a fák égnek. És olyan gyorsan terjed a tűz, hogy nem lehet eléje állni. És lehet, hogy mindjárt itt lesz. De az is lehet, hogy nem erre jön, de akkor az erdő kapja. Odalesz az erdő. A parlag olyan száraz, ropog, mint az istennyila. Dani és a sógor felálltak fehéren, s megcsalatkozva néztek a kávéra. Azért még megitták. De úgy, mintha bűnös dolgot cselekednének. Ránéztek a meszelőre, mintha odaszólnának neki: jövünk mindjárt, csak felugrunk a hegyre, aztán folytatjuk. — Hogy az istenbe történt? — A báró... — Égette a gazt, mi? Meny­nyit duruzsoltam neki, hogy ilyenkor ne égessen, ilyen szárazságban. Vagy legalább árkolná körül. — Beszélhet annak. — Vén agyalágyult. Most megcsinálta. Fizethet... Így háborogtak, miközben fulladozva kapaszkodtak az akácos meredélyén, ásó, la­pát a vállon. Felértek a dió- ligetbe, mely már a báró fészke. A HARASZT KÖZT te­rítve a levert dió, ropog a talpuk alatt. A vén trotty sírás, büntudatos. kétségbe­esett ábrázata megjelenik. A füst is. Előtör a bokrok kö­zül, előbb a szaga, aztán a fe­hér gomolyog. Karó van a vén báró ke­zében, azzal szerencsétlenke- dik, kotorja feleslegesen a hamut. — Meggyulladt — mentege­tőzik. Mint aki tolná magá­tól egy láthatatlan bűnösre a felelősséget. Nagyon sá­padt, nagyon ijedt. A tűz már rég átnyargalt a drótke­rítésen a szomszéd kertekbe, ropogva kúszik az erdő felé. Dani dühös. Most végtelenül megveti a bárót, s azért is még jobban ráijeszt. — Fizethet, öregem. Egy rossz, semmiérő szilvafát fel­számítanak kétszázötven fo­rintra is. Dani meg a. sógor több szót nem vesztenek. Bevágják ma­gukat a bokrok közé, be a füstbe. — Csak oldalról! — kiált Dani a félelmetes ropogásban. Oldalról kell kapni a lán­gokat, sose szemközt. Az ezredes úr házába harap ez mindjárt, a nyugalmazott ki­rályi ezredes úr házába. Az ezredesné rémülten bámulja a veszedelmet. — Danikám, az isten sze­relmére, jöjjenek, Danikám! Dani a kétszáz négyszög­ölet, ami a házukhoz lenyú­AZ URAK a hegyen úgy él­nek, mint kihalt állatfajok eleven példányai egy rezer­vátumban. Ha egy völgylakó ideté­ved, azonnal érzi, hogy ő nem idevaló. A nyelvnek is csak a szavait érti, a szoká­sokból pedig kukkot se. Az atmoszféra olyan, mintha idegen országban járna, ahol senki se igyekszik elfeledtetni vele, hogy idegen, ellenben finoman értésére adják pil­lanatonként. Panoptikumi sarokhoz is hasonlatos a hely, ahol egy eltűnt kor hű másolatát ál­lították fel emlékeztetőnek. A cseléd is megvan. A volt cseléd. Csak lenn él a völgy­ben és nincs kedve hozzá, : hogy ma is cselédnek nézzék. ; Néha leüzennek neki: ; — Dani, jöjjön fel. i Dani néha fellázad az ilyen ! üzengetések ellen, s vissza- \ üzen: I — Nem érek rá. Idézés válóperben Január 18-án, Tápiószelén mutatja be a Petőfi Színpad Pataki Pál: Idézés válóper- i ben című új darabját. Négyen | a szereplők közül. r Aprily Lajos: dalmi szakközötnségnek — színes, olvasmányos, tudatfor­máló és ízlésnevelő, népsze­rű lapjává váljon. Egy olyan lapot szeretőnk látni, amely­nek írásait olvasva, derülünk és bosszankodunk, mérgelő­dünk és nevetünk — mert önmagunkra ismertünk benne. Olyan lapot, amely tükörként néz vissza ránk: ilyenek va­gyunk mi, emberek; hibá­zunk és jót cselekszünk, küz­dünk, elbukunk és győzünk. Egyszóval, emberek vagyunk. Ezért a tervek szerint ennek a folyóiratnak a gerincét el­sősorban az elbeszélések, ver­sek és az irodalmi riportok — az átalakuló falu és az ipari üzemek életét, az ott élő emberek munkáját, küz­delmeit és győzelmeit áb­rázoló irodalmi igényű írá­sok — képeznék. Emellett természetesen helyet kapná­nak a folyóiratban a me­gyében az elmúlt másfél év­tized alatt bekövetkezett vál-| tozásokról szóló szociográfiai: írások, valamint a megye i művészeti életével kapcsolatos i tanulmányok. A szándék, amely néhány! héttel ezelőtt határozattá for-j málódott, nemes és meg-! valósítható. Ezzel nemcsak! a megyében élő költők, írók! kívánsága érkezett el a meg-í valósuláshoz, de Pest me- j gye egész lakossága élvezi < gyümölcsét. Az írók össze-! fogása, gondolataik publiká-! lása minden korban a hala-', dóst szolgálta, a kulturálódás, \ a tudatformálás folyamatának', meggyorsítását segítette elő. \ T ermészetesen a megye: vezetőinek segítő szán-j déka, az írók, költők becsű-) letes munikássága önmagában < kevés. Ahhoz, hogy egy iro-! dalmi lap népszerű és em-! berek ezreinek, később tíz-í ezreinek kedvelt olvasmánya! legyen, elsősorban pénz kell) — a lap előállításához — és) igaz szándékú, őszinte han-; gú, mindenkor az igazságot \ tükröző művészi „írások kel-j lenek. A pénz megvan. A? í írók, költők becsületes szán-) dekát is ismerjük. Mégis,! mindez kevés. Egy lap csakj akkor töltheti be nemes hi-j vatását, ha a közönség párt-\ fogásába veszi. Hasonló kísérletek történ- í tek már az elmúlt esztendő-; ben. Bizonyára akadnak még.) akik emlékeznek a Dunatáj \ című antológia két kötetére.; A tartalommal nem volt ak-! kor sem különösebb problé-! ma — jóllehet, születése pil-: ,■ lanatában már elégedetlenek í ! voltunk mindkét kötettel. \ ! Most többet, maradandóbbat; ; szeretnének nyújtani íróink, < j költőink az olvasóközönség- j ! nek. Bízunk abban, hogy ez! \ sikerül. És bízunk abban is,; ; hogy olyan fogadtatásra talál; . majd a lap, amilyen, nemes) céltól vezettetve mondták rá) igenjüket a megye vezetői. \ J Prukner Pál j

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom