Pest Megyei Hirlap, 1963. január (7. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-27 / 22. szám

A CEGLÉD! JÁRÁS ÉS CEGLÉD VÁROS R VII. ÉVFOLYAM, 22. SZÁM 1963. JANUÁR 27, VASÁRNAP A felvásárlási tervek teljesítéséről és a népi ellenőrzési bizottság munkájáról tárgyalt a városi tanács végrehajtó bizottsága A városi tanács végrehajtó bizottsága péntek délelőtt tar­totta meg a szokásos kéthe­tenkénti ülését. Ezen. Hegedűs József, a vb titkára számolt be a korábbi üléseken hozott határozatok végrehajtásáról, majd Széchenyi János, a fel- vásárlási kirendeltség vezetője terjesztette be a« város 1962. éves felvásárlási tervének teljesítéséről, valamint az 1963. éves felvásárlási felada­tok ismertetéséről szóló jelen­tését. I A jelentés részletesen ismer­teti a különböző cikkek felvá­sárlásának alakulását. Rámu­tat arra, hogy termelőszövet­kezeteink az egyes termény­féleségekkel hogyan gazdál­kodtak, milyen mennyiségeket adtak le az állam részére. Ki- emeli/a jelentés, hogy hízottsertésböl több mint ezerszáz darabbal többet szállítottak le a szövetke­zetek, mint amennyit a tervekben előirányoztak. Ugyancsak jól sikerült a ba­romfifelvásárlás, mert ebből a Cilikből is 339 mázsával több volt a szállítás, mint azt a szerződések előírták. Az aszály a növényiéleaé- gekinél, terményeknél éreztet­te kedvezőtlen hatását, s ezért a kenyérgabonánál lemaradás jelentkezett. Az 1963. évi felvásárlási tervszámok még következete­sebb gazdálkodást kívánnak, s ezért a végrehajtó bizottság felhívta a mezőgazdasági osz­tályt, hogy egyrészt a felvá­sárlásnál, másrészt a gazdál­kodásnál tegye meg a szüksé­ges intézkedéseket. Második napirendi pontként Szeleczky Mihály számolt be a városi népi ellenőrzési bi­zottság munkájáról, majd Kun Ferencné jelentését hallgatták meg a végrehajtó bizottság tagjai. A jelentés a városi ta­nács gazdálkodási egységeinek 1963. évi tevékenységéről szólt. Megállapította a végre­hajtó bizottság, hogy a gazdálkodó szervek az elmúlt évben fejlesztették tevékenységüket, eredmé­nyesen hajtották végre azokat a tennivalókat, amelyeket az éves költ­ségvetés előírt. A továbbiakban különböző bejelentések és indítványok ARATÁS HÓESÉSBEN Csak ennek lehet nevezni azt a látványt, amelynek nem egy járókelő tanúja lehetett pénteken délután két óra tájban a Kossuth Ferenc utca külső részén. Az út­testen hatalmas gumikerekű, búzászsákokkal megrakott ko­csit vonszolt két hatalmas pejkó. A kocsis az ülésen hátrafordulva egymás után bontotta meg a zsákokat s mindegyikből egy-két ma­rékkai átszedett egy külön zsákba. Ügy gondoljuk, ehhez az aratáshoz nem kell külön kommentár! sorsáról intézkedett a végre­hajtó bizottság. Ezek között meghatározta azoknak az ut­cáknak a jegyzékét, ahol az idén aszfaltozást végeznek, valamint betonból és téglából új szilárd burkolatú járdákat építenek. A tervek szerint 25 | ezer négyzetméter szilárd bur­kolatú járda készül 1963-ban Cegléden. Jóváhagyta a járási tanácstagjelölteket a Hazafias Népfront járási elnöksége A Hazafias Népfront járási elnökségének legutóbbi ülé­sén a járási tanácstagjelölteket vitatták meg és hagyták jóvá. Bodor Zoltán, a Hazafias Népfront járási titkára ismertette a választással kapcsolatos: téendők állását, majd kz elnökség ha­tározata alapján 58 járási 'tanácstagjelöltet fogadott el az el­nökségi ülés. Megvitatásra került az 1963. évi program is, amely magá­ban foglalja az 1963. évre tervezett feladatokat. Az év folya­mán a február 24-én megválasztandó tanácstagokkal foglal­kozik a népfront, segítséget ad a tanácstagi munkákhoz. A tervgazdasági feladatokon belül a felvásárlás, a gabonater­melés, az öntözéses kertészet, a gyümölcstermesztés, a szőlő- telepítés területén nyújt segítséget, szervez tapasztalatcsere látogatásokat. A program kulturális része többek között kitér a művelő­dési tanáqsok munkájának megsegítésére, a nőtanáccsal közös rendezvényekre. A Hazafias Népfront a jövőben is folytatja békemunkáját. Az idén is szervez baráti esteket külföldi részt- vévőkkel, rendez békegyűléseket. A program előterjesztését vita követte, majd megfelelő kiegészítések után az 1963. évi tervet elfogadta az elnökség. (Peresztegi) — A Bács megyei Építőipa­ri Vállalat január 24-én adta át a Táncsics Termelőszövet­kezetben épült húszezer férő­helyes csibenevelőt. — A kecskéscsárdai iskolá­ban a közösségi nevelés fej­lesztésére az úttörcs/.erveze- ten belül négy szakikört indí­tottak be. A szakkörök a szénszünet ideje alatt is mű­ködnek, az új politechnikai teremben. A szakkör vezeté­sét négy lelkes tanár vállalta el. Ványi Éva, Fekete Zoltán, Lédeczi Jutka és Jászberényi Károlyné. — Fakan István, a csemői Petőfi Termelőszövetkezet tagja halálesete után fia, ifj. Fakan István kettőezerhárom­száz forint élethiztosítási díjat kapott az Állami Biztosító ceilédi fiókjától. Fakan Ist­ván tagja volt a Termelőszö­vetkezetek Biztosítási és ön- segélyezési Csoportjának. ' — Az állami könyvesbolt­ban korlátlan mennyiségben kapni lehet új KRESZ-köny- vet. — A tegnapi számunkban közölt, Befejezéshez közeled­nek a jelölő gyűlések Ceglé­den című cikkünkben elírás történt: id. Farkas Károly ta­nácstagjelölt nem a szociális otthon lakója. Hétfő délelőtt: Előadás a takarmánynövények öntözéséről / A MI JELÖLTJEINK A gépírónő A Magyar Agrártudományi Egyesület ceglédi csoportja tsz- és állami gazdasági veze­tők, szakemberek és szak­munkások részére, a decem­beri programban bejelentett papon, január 28-án elő­adást rendez. Takarmánynö­vények öntözése címmel Be- nesovszky József mezőgaz­dasági mérnök (Földművelés- ügyi Minisztérium) előadá­sával Cegléden és környé­kén biztosítunk továbbkép­zési lehetőséget a szakembe­rek részére. Az állattenyésztési tervek teljesítésének egyik feltétele a takarmánybázis biztosítása. A termésátlagok emelésének, ezzel pedig a terv túltelje­sítésének egyik lehetősége a takarmánynövények öntö­zése. Tudomásunk szerint járá­sunkban ä dám^enípiklósi Micsurin löt) kafesztrálfs holdon kukorica, lucerna és siló, a jászkarajenői Benin Termelőszövetkezet pedig a legelő öntözését vezette be az elmúlt télen. Az előadó az országos ered­mények ismertetésén kívül, a helyi fejlesztési lehetősé­gekről is ad majd részletes ismertetőt. Azon gazdaságok küldötteit is várjuk, akik még csak eb­ben az évben, vagy talán csak a későbbi években kapcso­lódnak be az öntözéses gaz­dálkodásba. Az előadás idő«: pontja délelőtt 10 óra. He­lye: művelődési ház, Cegléd. ISMERETTERJESZTŐ NAPTÁR Január 28-án 17 órakor TEXTILIPARI DOLGOZÓK HARCA A MUNKÁSMOZ­GALOMBAN címmel a Május 1. Ruhagyárban, január 30-án 15 órakor az új BTK-ról a Kossuth Terme- melőszövetkezet dolgozói ré­szére a városi művelődési házban, január 31-én 14 órakor az új BTK-ról a Petőfi Termelő­szövetkezetben, február 1-én 18 órakor A KÖZÖSSÉGI EMBER NEVE­LÉSÉNEK MÓDSZERE cím­mel a Cifrakerti Állami Gaz­daságban. február í-én 19 órakor AZ olvasás művészété cím­mel az ismeretterjesztő szék­házban lesznek ismeretterjesz­tő előadások. — A jászkarajenöi törpevíz­müvet a Pest megyei Vízmű- és Csatornaépítőipari Vállalat vette át, és annak kezelését a Ceglédi Vízművekre bízta. Ugyancsak a megyei vállalat vette át az abonyi és törteli vízműveket is. KAPANYÉL ÉS VOKS — A törteli Rákóczi, az abonyi József Attila és a dán- szentmiklósi Micsurin ter­melőszövetkezetek ÁVSZ—140 típusú hidegleve:ős szénaszá­rító ventillátorral tervezik gépállományukat növelni az idén. A megrendelt gépeket április—májusban szállítja a tervek szerint a gyártó válla­lat. — Nagy István ' Cegléd, összekötő út 2. szám alatti lakos Abcmyban a MÁV-állo- más melletti italboltban erő­sen ittas állapotban botrányos magatartást tanúsított és tett­legesen akarta bántalmazni az italbolt vezetőjét, mert az nem akarta kiszolgálni. Ezért a szabálysértési hatóság öt­száz forintra bírságolta. — A növényvédelmi szak­kör január 28-án, hétfőn 13 óra 30 perckor foglalkozást tart. Uj gombaölő szerekről a szakkör vezetője tart beszá­molót. — A Ceglédi Erdőgazdaság az idén már három vagon bá­nya támanyagot szállított a Salgótarjáni Szénbányászati Tröszt részére. — A Csepel járműbolt érte­síti a vásárló közönséget, hogy a dinamók árát újból leszállí­tották. 104 forint helyett 100 forint a dinamó, a lámpafej pedig bo forint. A jelölő gyű­lés utolsó prog­rampontja az volt, hogy az előadó bejelentet­te: a csemői 5- ös szavazókörzet megyei tanácsta­gul jelölte Évin Sándor honvéd­őrnagyot. A be­jelentést kiegé­szítette azzal, hogy arra kéri a 11-es körzet sza­vazóit, csatla­kozzanak az 5- ös választókerü­let jelöléséhez, hiszen mintegy 150 ember egy­hangúlag állt ki Évin Sándor je­lölése mellett. A teremben a pillanatnyi csend után, lelkes taps jelentette azt, hogy a 11-es körzet választói szívesen járul­nak hozzá a je­löléshez. A je­lölő elvtárs fel­kérte a jelenle­vőket arra. hogy kézfeltartással fe­jezzék ki vé te­rményüket, » ez nem is jelentett problémát. De az utolsó sorban egy naaykendős öreg­asszony nem tar­totta fel a kar­ját, és amikor az elnök megál­lapította a jelen­tős többséget, az öregasszony ért­hetően, magya­rán kimondta a véleményét. — Aztán tud-e legalább kapálni az, aki minket a megyei tanács­ban képviselni fog? Az ünneprontó kérdés megza­varta a gyűlés közönségét. Töb­ben szemrehá­nyóan néztek az öregasszonyra, és könnyen tartani lehetett attól, hogy az elnök nem állja meg szó nélkül. Ehe­lyett azonban egészen más tör­tént. A községi tanács elnökhe­lyettese szót kért. — Szűcs néni kérdését nagyon helyesnek ks in­dokoltnak talá­lom. Joga és igé­nye a válasz­tóknak, hogy olyan embert vá­lasszanak, aki­ben minden te*- kintetben meg­bíznak, sőt olyan embert, akiről biztosan tudják azt, hogy ismeri mindennapi életü­ket, gondjaikat, bajaikat. Hogy Csemőben ott kezdődik az em­ber, aki meg tudja fogni a ka­panyelet,, az ter­mészetes, hiszen ez jelenti nálunk az egész embert, azt az embert, akinek becsülete és tekintélye van a többség előtt. Megnyugtatom Szűcs nénit, hogy Évin elvtárs na­gyon is közülünk való ember, hi­szen nagyon egy­szerű, négygyer­mekes kiskunha- , lasi parasztem­ber fia. Az, hogy ma ilyen magas állásban van, nem jelent egye­bet, mint azt, hogy igen sokat tanult, de soha, egy pillanatra nem felejtette el, honnan indult és bizonyosan azt sem felejtette el, hogy fiatal ko­rában hogyan fogta meg a ka­panyelet. A nagykendös öregasszony fel­állt, magasra tar­totta a jobb ke­zét és meghatot- tan mondotta: — Javasolom Évin elvtársat szerraktár volt, igen elha­nyagolt állapotban. Hogy ez a fodrászüzlet ma létezik, neki, a „harcias tanácstagnak” köszönhető. ó harcolta ki Kürti Andráson, az igaz­gatóján keresztül, hogy a he­lyiséget megkaphassák. Per­sze voltak kisebb ügyek is, amelyek az ő munkája után valósulták meg, de ezek már inkább közösen, a többi ta­nácstagokkal összefogva tör­téntek. Most, hogy újra sze­repel a neve a jelöltek kö­zött, hogyan képzeli el te­vékenykedését, milyen kap­csolatot teremt a válasz­tókkal ? — Már a gyűlésen kijelen­tettem, hogy elfoglaltságom miatt külön fogadóórát- rend­szeresen vem tudok tartani. ’ Ügy gondolom, felesleges is, hiszen itt lakom a körzet­ben, mindenki jól ismer, este munka után bárki el­jöhet hozzám, problémáit tolmácsolni fogom az illeté­keseknek. Azonkívül itt, á munkahelyemen is felkeres■? hétnek ügyes-bajos dolgaik­kal körzetem lakói. — Félévenként fogok be­számolót tartani munkám­ról és itt dNül majd ki, mennyire vagyok érdemes erre a feladatra és a válasz­tók bizalmára. Szalisznyó Zsuzsa A nyomdász megyei tagnak. tanács­A ceglédi szociális otthonban tartotta jelölő gyűlését a 78-as körzet. A gyűlés hatvan résztvevője egyhangúlag jelölte a vá­rosi tanácsba Barak Józsefet, a Pest megyei Nyomda ceglédi telepének vezetőjét. Elmondották róla, hogy aktív, lelkes em­ber. aki biztosan jól képviseli majd a körzetét. I , — Nem teszek ígéretet a jó munkára — mondotta a jelölt a gyűlésen —. becsületbeli ügynek fogom tekinteni a tanács­tagságot s eszerint végzem a munkámat. Másnap este Barak József lakásán idősebb bácsi jelent meg. „Most még csak jelöltük Barak elvtársat — mondotta —. de máris számítunk a munkájára. A Felház utca Végén rendbe kellene hozni a lefolyót, mert nem folyik le majd a víz az ut­cából”. Reggel nyolc órakor Barak József már Szelepcsényi Imre tanácselnöknek mondotta el ugyanezt. Fél kilenckor már kinn voltak a tanács műszaki dolgozói a helyszínen és délután is­mét megvizsgálták a pknaszt. Jogosnak és szükségesnek talál­ták az intézkedést, s megígérték, amint a fagy engedi, azonna. hozzáfognak a víz levezetéséhez. — Eddigi munkája? — érdeklődünk a tanácstagjelölttői I — 1924 óta vagyok nyomdász, ebből 25 évig egy helyer dolgoztam. 1950 óta vagyok telepvezető s a vállalati törzséé: dajelvény ezüst fokozatának tulajdonosa. Telepünk a tervé minden hónapban 100 százalékon felül teljesíti, igen jó szak emberek dolgoznak itt. Ennyit mond magáról Barak József, s nem is hajlandó töb bet beszélni. Munkatársait dicséri, a saját érdemei háttéri szorulhatnak. Arról nem szívesen beszél, hogy ha ideje enge és sok a munka, ő is odaáll a szedőszekrények mellé fizik- munkát is végez. A 78-as körzet választói nem érdemtelent jelöltek. Oly? 1 tanácstag képviseli őket a választás után, aki hivatásának fo ja érezni a megbízatást és nem fog visszaélni választói bizp mával. I (Szöveg és kép: Opauszky) 9 * ' Az 51-es körzet lakói az idei jelölő gyűlésen Lukácsi Karólint, a Népbolt Válla­lat gyors, és gépírónőjét je­lölték tanácstagjuknak. Ennek a mosolygós, fiatal t leánynak az életében már nem először történik ilyesmi. iNégy évvel ezelőtt is bátran rábízhatták ezt a munkát. -Korához képest pedig így is nagyon elfoglalt, mégis szí­vesen vállalja másodszor is >a megtisztelő feladatot:. A vál­lalatnál elsőrendűen megáll­ója helyét — ez a vélemé- ! nye a vállalat személyzeti j[ felelősének, Babinszki Ká- \ rolynénak is. Lukácsi Karo­I linról az az elterjedt véle- ■ mény, hogy mindig szívesen „keresi” a megoldásra váró munkákat. Elvégez bármi­lyen jellegű feladatot, legyen az szakmai, vagy éppen KISZ- munka. Szakmailag is ki- , váló munkaerő, nemegyszer megnyert nehéz versenyeket. A KISZ-szervezet irányításá- ban is tevékenyen részt vesz: ő a szervező titkár. Kihasználja azt, hogy a t tanács épületében dolgozik, ' így szinte „közelebb áll a II űzfiöz”, könnyebben tudja patronálni Körzetét. így volt i ez már íz elmúlt évek so­drán is, a Vörösmarty téri fodrászüzlet megnyitásánál. Régen ez a helyiség élelmi­

Next

/
Oldalképek
Tartalom