Pest Megyei Hirlap, 1963. január (7. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-20 / 16. szám

(Valódi Äiapí VII. ÉVFOLYAM, 16. SZÁM 1903. JANUAR 30, VASÁRNAP A bizalom letétem ényesei Hasznos javaslatok a ceglédherceli jelölő gyűléseken mákat csak úgy tudják meg­oldani közös erővel, ha ők is részt vesznek a községiejlesz- tési feladatok megoldásában. (— K —) A törteti jelölt Pénteken este a törtei! 7-es választókörzetben Steiner Jó­zsefet, a földművesszövetkezet igazgatósági elnökét jelölték tanácstagiuknák. Steiner elv­társ a vb tagja is. A község­ben mindenki ismeri és így amikor Horzicki Imre, a tanács elnöke javaslatra tette fel a jelöltet, egyhangúlag elfogad­ták jelölését Ismeretterjesztő naptár A kendeié'öldi iskolában ja­nuár 21-én 18 órakor A kettős világnézeti nevelés káros ha­tása címmel; a gépállomáson január hó 22-én 16 órakor Milyen szere­pet játszik a technika a tár­sadalom fejlődésében címmel; a Petőfi Termelőszövetke­zetben január 24-én 16 órakor A termelőszövetkezeti tagok jogai és kötelességei címmel; a húsipari vállalatnál janu­ár hó 24-én az új BTK-ról; a Lenin Termelőszövetkezet­ben január hó 25-én 16 órakor Gyógyítható-e a rák betegség címmel; az ismeretterjesztő székház­ban január hó 25-én 19 óra­kor A mai magyar irodalom nyelve címmel lesznek isme­retterjesztő előadások. A Ceglédi MÁV Állomásfő­nökség közli az utazó közön­séggel, hogy a MÁV Vezér- igazgatóság rendeletére január hó 20-án vasárnap 0.01 perc­től a személyszállító vonatok közlekedésében korlátozásokat léptetnek életbe. Ceglédi vonatkozásban Bu­dapest — Cegléd — Szolnok — Debrecen között elmaradnak: az 1702 gyors 8.37—8.39, az 1712 személy 9.32—9.35, az 1718 személy 22.44—22.48, az 1720/a személy 22.54—22.58, il­letve fordított viszonylatban, az 1703 gyors 18.50—18.52, az 1719,/a személy 2.17—2.21, az 1713 személy 13.17—13.19. Budapest — Cegléd — Sze­ged között a 702 gyors 8.44— 8.51 és fordított viszonylatban I —--------------------­a 701 gyors 21.05—21.10 vona­tok maradnak el. Az 1706, 1707, valamint a 706 és 707 számú gyorsvonatok motorvonatként közlekednek. Elmarad még az 5.19-kor Budapestre induló 2747 és a 6.20-kor induló 717 számú vo­nat, s helyettük az 5.24-kor induló 2717 a, illetve 6.30-kor induló 717/a személyvonatok közlekednek. A cegléd — hantházai vona­lon a 4.10-kor induló 4940, il­letve fordított viszonylatban a 3.50-kor érkező 4949 számú vo­natok nem közlekednek. A na­ponta közlekedő és a hétvégi munkásvonatok menetrendjé­ben nincs korlátozás. Részletesebb felvilágosítást az állomásfőnökség személye­sen, vagy telefonon ad. KÉSZÜLNEK A MÉRLEGEK Túlteljesítették éves termelési feladataikat a ceglédi ipari és kereskedelmi vállalatok Az albertirsai tanácstitkár­nál sokan megfordulnak ezek­ben a napokban. Kiss Ferenc irányítja és szervezi a község jelölő gyűléseit. Péntek este választották a 77-es körzet lakói a Szabad­ság-telepen Varga János tsz- kovácsot — már harmadszor — jelöltjüknek. Lelkiismeretes munkája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a telep közvilágí­tási problémája megoldódott. Mátékovics Sándorba cipész ktsz részlegvezetője, a járási tanács községfejlesztési állan­dó bizottságának elnöke rend­kívül lelkiismeretes ember. Nemcsak a község, hanem a járás községfejlesztési problé­máit is szívén viseli. Lelkes szervezője a társadalmi mun­kának. Éppen ezért jelölték a község lakói ismét járási ta­nácstagjuknak a Szabadság Ts,z-ben. Sok a megoldásra váró probléma a községben. Uj vonás, hogy a tanácstagok nem ígérnek a választóknak, hanem kérik őket: a problé­A lakosság jobb ellátásáért, a szolgáltatások kiterjesztéséért Ülést tartott az FJK választmánya Ütötte, verte a lányát Példás ítéletet hozott a ceglédi járásbíróság a kegyetlen apa és a lelketlen mostoha perében Nem könnyű hideg tárgyi­lagossággal beszélni arról a bűnperről, amelynek sértettje Fehér Erzsébet 11 éves kislány, vádlottja Fehér László, a gyer­mek apja és Fehér Lászlóné, a mostoha. Kétnapos tárgyalás után. a ceglédi járásbíróság dr. Burka Ferenc tanácsa az apát és a mostohát ifjúság el­leni bűntett elkövetésében ta­lálta bűnösnek és az apát egyévi és kéthóna- pi, a mostohát pedig egy­évi böntönbüntetésre Ítél­te. Fehér László lopásért több­szörösen volt büntetve, har­madik asszonyával négyévi börtönbüntetése letöltése után házasodott óssze és még az es­küvő előtt megmagyarázta leendő feleségének, hogy ra­gaszkodik ahhoz, hogy máso­dik házasságából származó kislánya is velük lakjon. Az asszony megígérte, hogy a gyerekkel emberségesen fog bánni. Azóta a házasságiból két gyermek született és a 11 éves Erzsébetnek pokol lett az éle­te. A szomszédok is tűrhetet­lennek találták az apa és a mostoha viselkedését, ezért a város szociális előadójának tettek panaszt. Pallós Imréné kiszállt a helyszínre, több szomszédot és a kislány taní­tónőjét is meghallgatta és a hallottak alapián azonnal meg­indította az eljárást a kislány állami gondozásba vétele ügyé­ben. A kislány intézetbe került, Fehér Lászlót pedig az ügyész­ség letartóztatta és ellene, va­lamint felesége ellen vádat emelt, ifjúság ellen elkövetett bűntettért. A tárgyaláson megrendítő körülmények kerültek napvi­lágra. A kislány elmondotta, hogy mióta a mostoha első gye­rekével a szülőotthonból hazatért, meg nem állha­tott előtte, a legkegyetle­nebb módon verte, állan­dóan üldözte. Ha a kislány be akart menni a tanyába, tégladarabokkal do­A Földművesszövetkezeteik Járási Központjának választ­mánya az Abonyi Frnsz kul- túrotthonában tartotta meg ülését, amelyen megjelent Varga Fér éne, a járási párt­bizottság PTO-vezetője, va­lamint Ribacz József, az abonyi pártbizottság titkára. Halasi János FJK-elnök is­mertette azokat a legfontosabb eredményeket, amelyeket a földművesszövetkezeti tagság az elmúlt tanácsválasztás óta elért, azt a fejlődést, amely a földművesszövetkezet bolt­hálózatában, forgalmában és kulturált kereskedelmében mérhető. Beszélt a földmű­vesszövetkezetek növekvő fel­adatairól. amelyek a szolgál­tatás terén árra hivatottak, hogy csökkentsék a falu és a város közötti különbséget. Nagy problémát okoz a járás­ban a zöldség- és gyümölcsel­látás megszervezése, valamint a növényvédelmi munkák ellátása. Az elhangzott beszámolók­hoz sokan • szóltak hozzá) mindnyájan a növekvő szük­ségletek kielégítését és az áru­ellátás problémáinak meg­oldását vetették fel. Varga Ferenc arról be­szélt, hogy' az elmúlt évben a MÉK nem tudta megoldani a főszezonban az árufelvá­sárlást, ugyanakkor ebben az idő­szalibán a járás területéin is hiány mutatkozott egyes községekben ezekből a cik­kekből. Például nyári al­mát Csemőben nem vásá­roltak fel, ugyaniakkor Kő- röstetétlenen nem lehetett kapni belőle. A felvásárlás és értékesítés jobb megszer­vezésére, a növekvő igények fokozottabb kielégítésére hív­ta fel a figyelmet. Az értekezlet a továbbiak­ban foglalkozott azzal, hogy hogyan lehetne a járás köz­ségeinek ellátását a meglevő kereteken belül tovább javí­tani. Erre történt is kezdeti lépés. A Jászkarajenői Fmsz felvásárlásából eredő tejter­mék az Abonyi Fmsz piaci standján kerül értékesítésre, valamint aiz albertirsai hiá­nyokat igyekszik pótolni. A Koesérom felvásárolt tojás pe­dig a járás cukrászdáiban ke­rül feldolgozásba. A földművesszövetkezet, mint a falu legnagyobb tö- megszervezete, fontos te­vékenységet kell hogy kifejtsen a választások előkészítésében, lebonyolí­tásában. Éppen ezért az ülés eiLhatá- rozsta, hogy valamennyi föld- mű vessző vetkezeti taghoz és dolgozóhoz fordul, amikor aktivitásra szólítja fel őket a választás sikere érdekében. Amíg a szokatlan hideg egész sor vállalat kezét lefog­ja és a zárt üzemekben is ne­hezíti a termelő munkát, ad­dig az üzemek könyvelőségein lázas tempóban folyik az 1962-es éves mérlegek elkészí­tése. Az előzetes adatok szerint városunk ipara jelentő­sen túlteljesítette a ko­rábbi évekhez képest fe­szítetten megadott terme­lési feladatát. A két minisztériumi válla­lat együttesen 106 százalékra teljesítette termelési tervét, míg a tanácsi vállalatok nem kevesebb, mint 14 százalékkal teljesítették túl éves előirány­zatukat. * Anélkül, jjogy az egyes üze­mek munkáját alaposan kiele­meznénk — hiszen erre csak a mérlegbeszámolók elkészül­te^ után kerülhet sor — az előzetes adatok szerint máris megállapítható, hogy példa­mutató eredményt ért el a Közlekedésépítési Gépjavító Vállalat, a Húisipari Vállalat és a Szeszipari Vállalat. Mellettük feltétlenül ki kell emelni a tanácsi Építőipari Vállalat 101 százalékos terv­teljesítését. márcsak azért is. mert a november , közepén ránk zúdult téli időjárás leg­jobban a szabadban dolgozó építőipari munkásokat sújtot­ta. A jó eredmények mellett meg kell azonban említeni, hogy sem a Villamosipari Gyár, sem pedig a ceglé­di Ruhaipari Válla'a* r>»m érte el a százszázalékos tervteljesítést. Megnyugtató a két export- -a dolgozó vállalat, a húsipa- ■i és a szeszipari vállalat ered­ménye. A Húsipari Vállalat több mint négymillió, a Szesz­ipari Vállalat pedig közel hét­millió forint értékű készárut exportált a nyugati és a szo­cialista országokba. Az export­juk annál értékesebb, mert olyan árukat dolgoztak fel exportra, amelyek régebben feldolgozás nélkül sokkal ol­csóbban kerültek a külkeres­kedelem rendelkezésébe. Ide­haza senkinek sem fáj, hogy zellert, szárított hagymát szál­lítunk például Londonba. Ná-‘ lünk egyik cikknek sincs ke­letje, ugyanakkor Angliából komoly valutát hoznak ezek a cikkek. Többször esik szó arról, hogv nem fejlődnek kellően a ceglédi vállalatok. Ezzel szem­ben a tény az. hogy a két mi­nisztériumi vállalat közel 9 millió, a tanácsi vállalatok pe­dig 2,5 millió forint értékű beruházást valósítottak meg. A KGV megkezdte az eddig rendkívüli módon hiányzó szociális épületének és iroda­házának az építését. Több mint egymillió fo­rint értékben külföldről hozott be gépeket. A Szeszipari Vállalat megvá­sárolta a közeljövőben felállí­tásra ^ kerülő hidroglobust-,-' ezenkívül több százezer forin­tot használt fel raktár ,építé- sére, tárol óedények beszerzé­sére és energiahálózatának felújítására. Eredményes munkát kívá­nunk az üzemek számviteli dolgozóinak. Mielőbb készít­sék el az elmúlt év teljes ke­resztmetszetét tartalmazó mér­legeket. hogy azoknak elemzé­se révén az elmúlt év tapasz­talatait megfelelően hasznosít­hassuk az 1963-as év felada­tainak teljesítésénél. Tavaszra készül a városi kertészet A városi főkertész beteg­sége miatt Kovács Bélával, a jelenlegi megbízott vezető­vel járjuk végig a városi kertészet Bem utcai tele­pét. Az üvegházakban pompáz­nak a szebbnél szebb virá­gok, a hajtatóházakban mór élénken fejlődnek azok a növények, amelyeket tavasz- szal a parkokban láthatunk viszont. — A rendkívüli hideg el­lenére eddig a vártnál job­ban sikerült a téli virágok kinevelése. Ciklámenből pél­dául olyan tömegű virágunk volt, hogy a ceglédi üzlet­ben nem is fogyott Volna cl. Éppen ezért nagyobb meny- nyiséget a budapesti VI- RÁGÉRT-nek adtunk át. — Az üvegházakon kívül minden fedett helyiség, még az ebédlő is tele van fiatal növényekkel. Ezeket a nö­vényeket hova szánták? — Azt szeretnénk, ha eb­ben az évben a lakosságtól dicséretet kapnánk a par­kok szépségéért. Ezért hasz­nálunk ki minden talpalat­nyi helyet, hogy a lehető leg­korábbi időben dús válasz­tékban álljanak rendelkezé­sünkre a gyorsan nyíló, ki­ültethető növények. Külön­ben a tavasszal jelentős szer­vezeti változásokat is ter­vezünk. A városi tanács in­tézkedése nyomán megszün­tetjük a zöldség-termeiést. A külső telepünket átadjuk a termelőszövetkezetnek. A Bem utcai telepünket emeletes házak építésére használják fel. Ezek helyett a Csen- geri-széli hajdani kertészetet vesszük birtokba ég ott fej­lesztjük ki azt a kizárólagos virágkultúrát, amelynek fő feladata az üzlet ellátásán kívül a városi parkok kor­látlan. kiszolgálása. — A Magyar Agrártudomá­nyi Egyesület ceglédi csoport­ja közli .tagjaival és az érde­keltekkel, hogy a 21-re hirde­tett, Gümőkórmentes tehené­szetek kialakítása, utánpótlás megszervezése című előadás — a rendikívüli hideg időjárásra való tekintettel — elmarad. A január 28-i előadást az idő javulása esetén megtartjuk. Erről a Ceglédi Hírlap január 27-i számában adunk értesí­tést. — Negyedi István Cegléd, Sugár utca 30. szám alatti la­kos balesete után négyszáz fo­rint kártérítést kapott az Ál­lami Biztosító ceglédi fiókjá­tól. Nevezettnek épület- és háztartási biztosítása van. — A növényvédelmi szakkör 21-én délután 1 óra 30 perces kezdettel Réz és kéntartalmú permetező és porozószerek címmel foglalkozást tart a Kossuth Művelődési házban. — Márkus József, Abomy, Szent György utca 3. szám alatti lakos balesete után négyszáz forint kártérítést ka­pott az Állami Biztosító ceg­lédi fiókjától. Márkus József­nek havi tízforintos biztosítá­sa VOit. — Cegléd város termelőszö­vetkezetei 1963-ban Mv. l,Mv. 5, Mv. 40, Mv. 57, Mv. 58-.as kukoricafajtákat fognak ter­melni. Ebből a fajtából az 57- es és 58-as fajtát először ter­melik termelőszövetkezeteink. ALÁÍRTÁK A SZERZŐDÉST, AMELY ALAPJÁN ebben az évben az útépíté­seket végzik. Az elmúlt év tapasztalatai nyomán a vá­rosi tanács építési osztálya most olyan szerződést kö­tött a Pest megyei Kőbá­nya és Útépítő Vállalattal, amelynek befejezési határ­ideje 1963. augusztus 20. Alkotmányunk ünnepére te­hát pormentesített új bur­kolatot kap a Damjanich utca, Beloiannisz utca, és a Dohány utca, valamint ve­lük együtt a Köztársaság utca a tiszti lakásoktól egé­szen a vasútállomásig. A kivitelező vállalat em­berei jelenleg ugyan fagy­szabadságon vannak, de máris megérkeztek az első anyagszállítmányok. EZEK A SRÁCOK! — Mit gondolsz, mi miért nem kapunk félévi bizonyít­ványt? — Szerintem a szüléink iránti kíméletből. hálta, ha a gondjára bízott 35 sertés tilosba ment, vesszővel véresre verte. A kislány pisz­kos rongyokban járt. a szom­szédok ikönyörületéből lakott jól, és ahogyan iskolatársa a tárgyaláson vallotta, igen gyakran a szemeteskosárból szedte ki a kenyérhulladékot. A kislány kezén még jól Lát­hatók azoknaik az égési sebek­nek a nyomai, amiket akkor szenvedett, amikor a mostoha haragjában rálokte a tüzes tűzhelyre. Fehér László minderről tu­dott. s a bíróság előtt azzal védekezett, hogy kislányát sze­rette. de mivel attól tartott, hogy a harmadik asszony is otthagyja, a mostohának adott igazat. Fehérné a munkából ha­zatérő férjét a kislány el­len hangolta, csavargásról beszélt és azt állította, hogy a gyermek lop. mi­re az apa egyre kegyetle­nebb módon büntette a kislányt. Gúzsba kötve húzta végig a dűlőn, vasfazékkal verte a fe­jét, nadrágszíja csatos végé­vel súlyos sebeket ejtett a homlokán, két esetben a gyer­meket karjainál fogva fel­akasztotta a gerendára, majd az udvaron levő eperfára. Azt is sejtette, hogy a mos­toha nem ad rendesen enni a gyermeknek, mert valahány étkezésnél ő is jelen volt, a kislány feltűnően sokat evett. Fehér Lászlónak ebben az idő­ben, a munkahely közlése sze­rint, havonta 2100 forint fize­tése volt. Tizennégy tanú sorakozott fel az ügyben, és minden tanú vallomása súlyos vád volt. A szomszédok, az osztálytársak, a dűlő lakói, az iskola tanár­nője. vallomásukban megerősí­tették a kegyet’en vádat. Dr. Reználr Jánosné ügyész, vádbeszédében példás bünte­tést kért, s a védők beszéde­ikben legalább enyhíteni pró­bálták a cselekmény súlyát. Félórás tanácskozás után dr. Burka Ferenc tanácselnök ki­hirdette az ítéletet. A két vád­lott enyhítésért fellebbezett. Nem ígérnek, hanem kérnek az albertirsai jelöltek ményseprőmester jelölő gyűlé­sén a temetkezési vállalat megszervezését kérték. Hidas István jelölő ‘gyűlésén a 20-as körzetben tekepálya építését javasolták a község lakói. De nemcsak kérnek, hanem vállalnak is a köz feladatai­ból. Macska Mártont a 37-es körzetben jelölték tanácstag­nak éppen azért, mert szerve­zője és aktív részese volt a községben folyó társadalmi munkának. Szép Ferenc, a 10. körzet tanácstagjelqltje nyá­ron szabadságát az úttörőtá­borban töltötte, segített a tábor felépítésében és 17 napot dol­gozott ott IK eeske.méti 1 — Ahány, Albert irsa és i Jászkarajenő községek műve- | lődési otthonaiban a felnőtt és j ifjúsági klubok tagjai részére | általános műveltséget fejlesztő I előadásokat tartanak. — Jászkarajenőn a községi 1 nőtanács tizenegy előadásból álló nők akadémiája sorozatot indított be. Nyolc előadást a külterületi iskoláknál rendez­nek meg.. — A ceglédi erdőgazdaság tizennégy szerfás épületet ké­szít a környék termelőszövet­kezetei részére, öt épület már pllirásannlt.. A ceglédberceli tanácselnök szobájában kora reggel nagy a sürgés-forgás. Az előző esti jelölő gyűlések anyagát érté­keli Joó Ágostomig tanácsel­nök és Aszódi Zoltán, a Haza­fias Népfront községi elnöke. Megnövekedett az emberek ér­deklődése a közügyek iránt — mondja a. tanácselnöknő. — Tudják, hogy ezekben a na­pokban a község sorsáról van szó. A jelölő gyűlések nagyon aktívak és nem rejtik véka alá véleményüket az emberek. Sokan kérik a kultúrotthon minél előbbi felépítését és olyan kérdéseket vetnek fel, amelyeket meg kell oldani. Többek között Nagy János ké-

Next

/
Oldalképek
Tartalom