Pest Megyei Hirlap, 1962. december (6. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-31 / 305. szám

1963. DECEMBER 31. HÉTFŐ

rr»T

irrere

fjifirfan

UTOLSÓ TÉL A TANYÁN

Ilyen lehetett a préri,

amikor az első telepesek feltörték az ősgyepet. Sík pusztaság, ahol semmi sem zavarja a tájon végigsuhanó pillantást, de a téli szél futását sem. Néhány sovány, fiatal akác didereg az útfélen. A fekete föld kopogósra fagyott. Hajnalban mínusz tizenkét fokot mutatott a hőmérő. A traktoreke-vágta óriási rögök síma lapján tompán csillog a bágyadt, sárga december végi napfény. A terepjáró autó zúgva, morogva bukdácsol szántáson, lucernaföldön. búzavetésen keresztül, a látóhatár szélén könnyű ködfátyolba burkolózott magányos tanyai házak felé.

Tápiószentmártonból, a Ceglédi útról letérve, az Alsó- tanyák lakóihoz igyekszünk. Alig több mint egy órája, hogy a világváros rangú Budapest utcáin vesztegeltünk a zöld lámpára váró autók között. S úgy tűnik, hogy azóta a nyolcvan kilométer lefutásával nemcsak mérföldeket nyelt el a gyorsan robogó kocsi, hanem néhány évszázadot is.

A falutól kilenc kilométernyire levő tanyák látványa lehangoló. Kerítés nélküli, alacsony, sárfalú épületek, jóformán minden alapozás nélkül, náddal, zsúppal fedve, szélcibálta ziláltságban. Fasorok, gyümölcsfaligetek, tartósabb építmények nincsenek itt. A gazdasági épületeket rozzant ólak. rogyadozó fészerek képviselik.

A ház, ahová betérünk, Ora- vecz Józsefé. A gazda hatalmas termetű, fekete, javakorabeli ember. Kézfogása erős, tartása egyenes, beszéde nyugodt, magabiztos. Amit mond, kevés eltéréssel több környékbeli tanyára is vonatkozik, nemcsak saját portájára.

— Milyen az, élet itt kint a tanyán?

— Nehéz.

— Milyen messze van a legközelebbi szomszédja?

— A Nagyék ötszáz méternyire laknak. A másik szomszéd egy kilométernyire.

— A postás mikor jár?

— Kétnaponként.

— A legközelebbi iskola?

— Négy kilométerre, a Ber- talan-majorban.

— Hogyan járnak a gyerekek?

— Gyalog.

— Legközelebbi bolt?

— Ugyancsak a majorban.

— A falu milyen messze?

— Tápiószentmárton kilenc, Albertirsa szintén.

— Hol vásárolnak leginkább?

— Albertirsán, mert az vasút mellett és főútvonalon fekszik, jobban ellátják ott az üzleteket.

— Hivatalos ember mikor járt erre kint?

— A tanácselnök volt az őszi vetések idején.

— Orvos?

— Nem is emlékszem... Volt úgy, hogy fiatal orvos került a faluba. Eleinte kijárt kerékpárral. Később motorral, aztán autót vett — és elment a faluból...

— A beteget hogyan szállítják?

— Szekérrel ki a köves

útig, és ha nagy a baj, onnan mentőautó viszi tovább. '

— Mivel világítanak?

— Petróleummal.

— Este mikor feküsznek?

— Nyolc óra körül.

— Mikor kelnek?

— Nyáron háromkor, így téli időben pedig négykor, félötkor.

— Mivel fűtenek?

— Most szénnel, mert van ugyan kemence, de nincs hozzá elegendő fűtőanyag ...

— Itt sokat ér a jó szomszédság, ugye?

— Bizony, nagyon egymásra vagyunk utalva, ha baj van. Jobban, mint a falubeliek.

Volt rá eset, hogy gyors segítség kellett?

— Volt. Negyvennyolcban nehezen ellett a lovam. Szaladtam a' szomszédokért, de már elkéstünk..,. Az lett volna az első csikóm, hogy önálló gazdaként elkezdtem itt... Hat (holdat kaptam a

Blaskovich-uradalomból, ahol azelőtt dolgoztaim.

— A házat maga építette?

— Segítséggel. Sok ház épült itt a földosztás után. Segítettünk egymásnak.

— Miért ilyen elhanyagoltak a tanyák?

— Eleinte szerényen kezdtük. Nekünk is egy fedél alatt volt a ház, meg az istálló ... A szükség törvényt bont.

— És később?

— Nem tudtuk, hogy mi következik, s hogyan lesz... Nagyobb vállalkozásba nem kezdhettünk...

— És most?

— Zsebemben a bontási engedély... Ez az utolsó telünk a tanyán!...

— Tápiószentmártonba mennek?

— Igen. Vettünk egy kis házacskát, tavasszal rendbeszedjük ... és költözünk ...

— Miért hagyják itt a tanyát?

— Nincs már, ami ide kössön bennünket ehhez a sár- fészekhez. A föld és a ló a közösben... A megélhetésünket megtaláljuk a faluban is: brigádvezető vagyok a Kossuth Termelőszövetkezetben.

— Amióta beadták a lovat a közösbe, mivel járnak?

— Kerékpárral vagy gyalog ... Ki hogy...

— Szép lovai voltak?

Oravecz József ránéz karórájára:

— Most két óra van. Fél háromkor megnézheti. A feleségem bent van Cegléden orvosnál. A busztól a szövetkezet fogata hozza be, mert így szokás, ha beteg van ... Ma éppen az én lovaim kerültek sorra ...

Beszélgetés közben körüljárjuk a házat. Az udvart simára és keményre taposták a közel két évtized alatt. A házzal szemben takarosán ki- téglázott ásott kút. Mellette kenyérsütő kemence, mert nem bolti kenyeret esznek. Oldalt istálló, ólak, kukori- cagóré. A ház körül alig termőre fordult fiatal meggyfák, cseresznyefák és szilva- j fák. Minden magán viseli a j gazda keze nyomát.

: — Nem lesz nehéz itt hagyí ni?

Félszegen mosolyog:

— Hát bizony nem köny- I nyű ... Dehát a változásnak I meg kell lenni...

— A traktorok felszántják j majd az udvart?

: — Bizonyára felszántják

i majd ...

— És akkor ki tartja majd | számon, hogy itt valamikor ta- | nya állt?

r

Éjfél. Más, mint a többi: év fordul.

Mindenki fiatalabb lett. S minden. A század is.

[ És reménykedőbb.

Valahol Óbudán kivágódik egy vendéglő ajtaja. Fehér, i kürtősapkás szakácsok hatalmas láboson óriás fakanállal verik ki az éjféli ti- í zenkét órát. Bong, mint a ; harang.

A kávéházban, mint „Pe- \ tőfi úr” idejében, a cim- j balom üti ki. Másodpercen- ' ként egy a láboson, egy a i cimbalmon. Más hang nincs, : csak az ingák, vekkerek, ka- i kukkok, csilingelő, zenélő I órák: a forduló hangja.

Az éjfél az órák és a nagy ] fogadalmak ideje. i Utána a himnuszoké; követ- ; kezö a kézfogásoké, csóko- \ ké, pohárcsengésé.

; Az utcákat elözönli a nép. \ Felharsannak a papírtrombi- j fák.

Különös Szilveszter-éj.

Enyhe éjszaka, mint má- \ jusban, tavaszi karnevál ideijén.

; Nem is igaz. Mese.

\ Kiürültek a lakások, ven- í déglők, bárok — az egész : város az utcán bódul. A \ Körúton. Hídtól hídig, ki- lométereken át roskad az asz- '• falt. Váltak, fejek, maszkok, • szalagok, csákók és trombi- \ ták a reszkető fényalagút- ! ban.

\ Ma szabad. Hatályon kívül

Alexandru Macedonski:

TÉLI NAP

Nincs egy csillag fátylas égen,

Nincs virág a holt vidéken,

Ég is, föld is bús marad:

Eltemették a nyarat.

Minden drága lomb s levélke Keveredve száll a szélbe...

Holló s varjú-raj kiált...

Már a fecske messze szállt.

Hó csillámlik át homályon A kietlen, puszta tájon,

Szél süvölt a fák hegyén ...

Jaj annak, aki szegény.

Hegyoromtól tó jegéig Csak a szél fut búgva végig;

Csak a zordon ég borul Tar mezőkre komorul.

Udvarokon pusztaság van.

Nincs, ki zajt verjen vidáman.

Hol a nyár víg dallama?

A lélek is puszta ma.

Hol hegyen az akiok állnak.

Hóliátcn hidat csinálnak Ádáz, éhes farkasok ...

Jaj tineklek, gyapjasok.

Hó feküdt a völgyre, dombra,

Itt-ott összegyűlt halomba,

Vagy virág lesz és levél,

Ügy cifrázza ki a szél.

Erdőn, mely havas, homályos,

Nincs egy ág, mely nem virágos.

De a hóvirág helyett Síkosságot látsz s jeget.

Sűrű füstöl fű a kémény,

Égen utat ír a kékjén,

Száll magasba szüntelen ...

Jaj, ki most tűzhelytelen.

Városokban cifra szánban fíundásak ülnek vidáman,

El se férnek könnyedén,

Annyi testükön a prém.

Otthon fényűző lakásban Arcukon kevély vonás van,

Orruk úgy áll gőgösen,

Hosszú körmük kesztyűben.

Hóvihar, szél be se hallszik ...

Tűzük soha ki nem alszik ...

Életük semmittevés ..

S jaj jók sorsa szenvedés.

Fordította: Áprily Lajos

V,XX\\XXXV,XXX''.VvXXV,XXXXX\NXXXXXXXXXXXXXXXXXS.XNXXXX\XXXN\XX\XXXXV\XXXXXXV,XVXvNXXXV'^

v 2

| PETŐFI SÁNDOR:

AZ ÉV VÉGÉN* 1

Indulsz, pályavégezett év,

Menj... de várj, ne menj magad, Sötét van a másvilágba’,

Jó lesz egy kis égő lámpa:

Vidd magaddal dalomat.

Megpendítem, régi lantom, Megpendítem húrjaid:

Már régóta vagy te nálam,

Sokat szóltál... megpróbálom, Tudnál-e még valamit?

Ha valaha szépen szóltál,

Most legyen szép éneked:

Légy méltó neved híréhez.

Tedd még ünnepibbeké ez Ünnepélyes perceket.

És ki tudja? tán utósó, legutósó lesz e dal;

Tán ha téged most leteszlek. Többé majd fel nem vehetlek Hangod, életed kihal.

A hadistenhez szegődtem,

Annak népéhez megyek; Esztendőre hallgat a dal Vagy ha írok, véres karddal írok költeményeket.

Zengj tehát, zengj, édes lantom. Zengd ki, ami benned van,

Szólj vadul, és szólj szelíden, Ragyogóan és sötéten,

Szomorúan és vígan.

Légy vihar, mely haragjában Ősi tölgyeket szakít.

Légy szellő, mely mosolyogva Csendes álomba ringatja A mezők fűszálait.

Légy tükör, melyből reám néz Egész, egész életem,

Melynek legszebb két virága A múlandó ifjúság s a Múlhatatlan szerelem.

Adj ki minden hangot, lantom. Ami benned még maradt. ..

A nap is midőn lemégyen, Pazarolva földön égen Szétszór minden sugarat.

S szólj erősen, lantom, hogyha Már utósó e dalod:

Hirtelen ne haljon ő meg! Zengjék vissza az időnek Bércei, a századok.

Egy különös vasárnap történetét eleveníti fel a Kés a vízben című új lengyel film.

Dékóny Kálmán:

TROMBITÁK ÉJJELE

a csend, s minden rendelet. Szabad a lárma, szabad fújni a papírtrombitáidat.

Ez már a trombiták ideje.

Rendőrök ődöngnek dologtalanul. Úttestre szorulva, sínek mentén, morcosán, magányosan. A sín biztos. A sín megbízható.

Tömeg gyűrűzik korülöttűk. nekik szegezett papír- trombitákkal. Száz trombita harsog a fülükbe. Ingerkedö, nevető tekintetek.

Csupa zavar a két rendőr: minden szabad.

Kajánul bazsalyognak.

A mozi előtt táncra perdül egy fiatal pár. A zene mindössze hegedű és száj- harmonika. No, meg trombiták.

Mind többen táncolnak.

A túlsó sarkon álarcos banditák. Lasszó süvít. Leány sikolt: lasszó a derekán. Jaj, rászorult! Jaj, már húzzák!... Fiúja keményen utána kap.

A banditák vigyorognak. A fiú kacsint: A, nem komoly. Csak móka.

A luftballonok imbolyog- va a mennybe húznak. Megemelkedik az utca. A házak megbillennek.

Valami történt. Csoda.

Megafonok bömbölnek. Zeng. mint az Ur hangja a „Tragédiában”:

— Figyelem, figyelem! Kezdődik a kívánságok éjszakája. Mindenki kívánhat egyet. Irodánk a Parlamentben székel, megnyitottuk a kapukat. A kívánságok fajtája szerint. Minden hivatal képviselve!... Nem hiszitek? Még útlevélosztály is van. Szóval minden ... Minden kívánságot azonnal teljesítünk, persze, mindenkinek csak egyet. Ügy vigyázzatok! Egy szabad. Egy mindenkinek jogos. Az egyenlő elosztás miatt. Világos? Kettő eszetekbe ne jusson. Jaj annak. ki a játékszabályt megszegi. Először: elvetetjük trombitáját. Másodszor: ha még azután is hangoskodik, lármázik, éber rendőreink száz forintra büntetik. Világos? .. . Folyvást, folyvást, csak hajnalig. Gyertek, tiétek a Kívánságok Hivatala. Siessetek. Ha; 'elbán záróra.

Meglepett csend. Néma ámulat. Egy nő karjába csíp. Érzi.

Az arcok komorak, töpren- gők. Trombiták leeresztve, láb mellett lógnak.

A fény fakó. szél fúj. Az

ostorlámpák hunyorognak.

Senki se mozdul. Áll a rengeteg ember két híd között az Álomkörúton, leszegett fejjel.

És jelre várva.

Nem késik sokáig, öreg ember lép ki a sorból. Elindul, megáll az úttest közepén — a sínek között. Most már mindenki láthatja: bölcs, tapasztalt. Még szakálla is van. Hófehér szakálla. Kezében ezüsttrombita.

Belefúj. Körbe fordul. Mind a négy világtáj felé fújja.

Szemek összevillannak. Maszkok újra az arcokra csukódnak. Hegedű pendül: füttyszó sivít; lasszó repül.

Papírtrombiták visítanak. Rikácsolnak dühödten.

Egészen hajnalig.

Vállat von:

— Senki.

— A faluban jobb lesz?

— Jobb. Kényelmesebben akarunk élni. emberek közé járni és szórakozni...

— Most mi a szórakozás?

— Van telepes rádiónk és néhány újságot járatok. Mega színház.

— Színház?

— Igen. A feleségemnek ez a szenvedélye. Ha a faluban színházi előadást tartanak, mindig bemegyünk.

— Gyerekek?

— Három. A legidősebb fiam Váckisújfalun lakik, az állami gazdaságban szerelő. A lányom Tápiószentmártonban van férjnél. Legkisebb gyerekem kohómémök... Csepelen, a csőgyárban dolgozik.

Boldog mosollyal mutat bent a falon levő fényképekre. A képek jóvágású fiatalembert ábrázolnak, titokzatos laboratóriumi felszerelések között.

— Büszke vagyok a gyermekeimre — mondja Oravecz József. — Nem is akartam mást az életben, mint felnevelni, iskoláztatni őket... A földszerzés nem érdekelt.

— Unokák?

— Van négy.

— Szóval új életet kezdenek?

— Meg kell tennünk: eljárt az idő a tanyák fölött...

Igen. A tanyák fölött eljárt az idő. Az élet fejlődése elvágta a köldökzsinórt, amely a tanyához, a pusztai élethez kötötte a családok tízezreit.

Sok magyar tanya ősi. Apáról fiúra szállt. S nagyon sok tanva csak alig két évtizedes, a földosztás után bújt ki a földből. Az utóbbi néhány évben tünedezni kezdenek a résiek és az újak egyaránt. A tanya betöltötte hivatását. Lakóik hiányos felszereléssel, rossz, nedves házakban, a társas élet örömeitől megfosztva. kevés jószággal, váratlan bajtól, betegségtől rettegve,, kenyeret adtak az ország asz- í falára a legnehezebb években : is. Hősök voltak. S most ki S könnyebben, ki nehezebben,; tele emlékkel és a változás; okozta izgalommal, egymás; után teremtenek új otthomo-j kát a községekben és a váró- \ sokban, hogy emberibb életet í éljenek, emberközelbe kerül- í jenek...

A lebontott tanyák helyét J

csak alacsony, szürke kis hal- ! mok jelzik majd a fekete bú- ! zaföldek között... A felnövő ! unokák már azt sem tudják ! megmutatni, hol állt a pusztán ; nagyapjuk sárfalú háza...', Egy ősi életforma a szemünk; előtt adja át helyét az újnak.;

Tcnkely Miklós í

! * Száznegyven évvel ezelőtt. 1823.január 1-én született a magyart ! nép egyik legnagyobb költője. í.