Pest Megyei Hirlap, 1962. december (6. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-30 / 304. szám
fen MEcrei 1963. DECEMBER 30, VASÄRNAP ÁLARCOSBÁL Aki biztosítani akarja a jövő esztendőre a szerencséjét mwzwimm H >\\\^\\\\\\\\v\^^^ \\\\\\\\\\\\\\\\\^^^^ CSEKJESZNYESZEDÉS A FOTORIPORTER ELGONDOLÁSA Sem a falu, sem az emberek nevét nem írom le. Azért, mert már ennek legalább három esztendeje. És a szereplők miért pironkodjanak, olyan fogyatékosság miatt, amit már, mint kopott gúnyát, régen levetettek. Kép, szöveg nélkül A LEGJOBBKOR-kar— BUEK!... Január 1-én életbe lép az új KRESZ. Az első áldozat, aki nem ismeri az új KRESZ-t. (Komádi István karikatúrái) 1 Hogy szavam ne felejtsem, az egyik gyümölcstermelő szövetkezetben nyár elején feltűnt az elnöknek, meg a ve- | zetőségnek, hogy nap mint ] nap, igen kevés primőr cse- ! resznye kerül a rekeszekbe. Pedig termett bőven, s a brigád feszt szedte. Törték a fejüket, hogyan is lehetne ezen segíteni? Úgy határoztak, hogy a már am'úgyis összehívott, két nap múlva tartandó közgyűlésen az elnök ezt a do1 got is említse meg. Addig gondoljon ki valami furfangot, hogy sértődés ne essék belőle. Hát a közgyűlésen, amikor már befejezte mondókáját az elnök, meg is pendítette a cseresznye ügyét, csak úgy, mellékesen: — Igaz is, emberek, vannak köztünk néhányan, akik sajnálják a tagságtól azt a pár szem cseresznyét, amit nem raknak a ládákba. Nekem az a véleményem, ne kicsinyeskedjünk, megérdemlik azt, akik dolgoznak vele. Moco. gás, helyeslő bólo- gaíás volt a válasz a gyümölcstermesztő brigád soraiban. Mások ugyan ellenkező irányba ingatták a fejüket, de az elnök rendületlenül folytatta: — Nézzük csak, hogy is van ez? Mondjuk dolgoznak hatvanan a szedésnél, jelenleg. Elvisznek, megesznek, nem többet, mint fél mázsát naponta. Kilóját, most _ hét. forintért veszik át tőlünk, nem ér az egész többet, 350 forintnál, nem igaz? Egyék csak nyugodtan! A tagságnak az a fele, aki nem a gyümölcsösben dolgozott, most már morgolódni, zsibongani kezdett. De az elnök még nem hagyta abba: — De ha már ezt kimondjuk, tegyük hozzá még, hogy másoknak is megvan ugyanaz a joguk, hisz’ közösen dolgozunk. E szavakra elült a zaj, teljes volt az egyetértés. — No, ha így van, akkor volna énnekem egy javaslatom: szavazzuk meg azt is, mert úgyis feleslegünk van belőle, hogy a kondások megsüthetnek mindennap egy választási malacot, a baromfifarmról pedig az aszy szonyok hazavihetnek egy £ tojást fejenként. Megérdem- £ lik, ők dolgoznak vele! Lelkes taps zúgott fel on- 'i nan, ahol az állattenyésztők \ népes csapata tanyázott. A \ másik oldalon viszont néma £ csend honolt. — Akkor hát, megszavazzuk. £ tagtársak? — ingerkedeit 5ia- ^ lálos komoly arccal az elnök. £ — Azt már nem! — pattant £ fel a helyéről az egyik cse-S resznyés. jj — Inkább mi sem eszünk £ cseresznyét! — kiáltották most£ már c.gyszerre a gyümölcs- * termelők. £ £ Az el. tök bánatos képet vá-jí gott erre, s az alábbi, szomo-? rű szavakkal zárta be a köz- £ gyűlést: — Ej, pedig én csak jót 5 akartam. De ha nem, én nem | bánom. Akkor hát • rakják}. csak mind, az összes cse- £ resznyét a rekeszekbe. ^ Oda is kerüli azóta mindent esztendőben a frissen leszedett ? gyümölcs... % \* Hctesi Ferenc Pál Javaslat a jövő Körút közlekedésének gyorsítására a esztendőben. (MTI Foto Tormai felv.) .V.\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V,V,\\\\\\\\\\\\V,\\vv\\\\\\ Az év legrosszabb vicce \\\v\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\^ Ólomöntés Szilveszter regge\ irénék telefonáltak. Ha még nem ígérkeztem el máshová, töltsem náluk a szilvesztert. — Kicseréltük a régi televíziót, és ólomöntés is lesz — csábított. Megígértem, hogy elmegyek, azután elgondolkoztam az ólomöntésen. Micsoda buta babona! Harminchét év múlva elérjük a XXI. századot, és Irénéknél még ólmot öntenek! Megközelítjük a Marsot, a Venust, és ők középkori játékkal foglalkoznak. Amikor az utcára léptem, még mindig Iré- nék ólomöntésére gondoltam. Persze, azt fogják mondani, hogy játék, de elsápadnak majd, ha a vízbe dobott forró ólom formája valami rosszat sejtet. Kéményseprő jött velem szemben. Hirtelen átmentem a másik oldalra. Ezzel is Irének felett mondtam ítéletet. Ök biztosan örülnének a kéményseprőnek, de én direkt kitérek előle. Tulajdonképpen el se kellene mennem ilyen babonás emberekhez — gondoltam, amikor egy létra elé értem. Persze, ki lehetett volna kerülni, de én tüntetőén átléptem alatta. Ismét be akartam bizonyítani önmagam előtt, mennyire más vagyok, mint Irén meg a férje. Este egy üveg likőrrel jelentem meg Iré- nélcnél. Jó vacsora volt: sült malac. Egészben tették az asztalra, és Feri, Irén férje meghúzta a malac farkát. — Mit lehet tudni, talán szerencsét hoz — mondta. — Iflem vagyok babonás, de ennek a malacfaroknak nem tudtam ellenállni. Azután elkezdődött az ólomöntés. A jelenlevők egytől egyig hangoztattákJ hogy soha-% sem voltak és sohasem lesznek babonásak, de £ azért izgatottan lesték, mivé formálódik a iíci-í hűlt álomdarab. £ Mindenki hahgosan kacagott, amikor a fia- £ tál Szepezdimé, aki december elején ment £ férjhez, kisgyerek alakú ólmot öntött. Bog-% lári ólma olyan volt, mint egy formátlan £ autó. — Remek — üvöltötte —, nyerni fogok az £ autósorsoláson! Kár, hogy nem látszik az £ autó márkája. £ Mindenki tai^n valami magyarázatot az\ ólomra. ^ Én következtem... £ Megvető mozdulattal dobtam a híg ólmot $ a kanálról a vízbe. Azután valamennyien oda-£ hajoltunk, hogy megnézzük, mi jött ki. j£ Nehéz lett volna" megállapítani. Leginkább í valami párnaféléhez hasonlított. , £ Feri mondta ki először: — Párna! Nem vitás! Párna! A többiek helybenhagyták, azután Irén hal-% kan megjegyezte: £ — Ne ijedj meg, a párna betegséget jelent. % Többen nevetve vigasztalni kezdtek. £ — Buta babona! Szamárság! Én nevettem legjobban. £ — Nekem mondjátok? ^ De a~ ólom ejroníoíía a mulatságomat.% Hátha spéciéi ebben az ólomöntésben van na-£ lami? Hajnalban dr. Sassal, a belgyógyásszal % mentem hazafelé. Egy ideig szótlanul bak-% tattunk, azután én megkérdeztem: £ — Itt a derekamnál gyakran érzek szúrást £ Nem is szúrást1 Inkább nyomást. Nem kelle-i ne megvizsgáltatnom? £ Palásti László £ Benyitott hozzám szerkesztőm és megkérdezte, tudok-e valami jó viccet? Persze, hogy tudok, mondtam én. Hát hadd halljam, mondta ő. Elmeséltem neki erre, hogy megy a csempész a vonaton. Apró briliánsokkal dúsan megrakodva érkezik haza külföldről. Ám a hatáfön a vámőrök megtalálják nála az ezernyi szikrázó ékkövet. Kérdik tőle: „Ez mi?” Válaszol a csempész: „Mi volna? Madáreledel!” Csóválják a fejüket a vámőrök: „Madáreledel? És megeszi ezt a madár?” Mire az élelmes csempész: „Eszi, nem eszi. nem kap mást!” Mind savanyúbb ábrázat- tal hallgatta főnököm a viccet, s a csattanónál megszólalt: — Ez neked vicc? Ezt akarod te a szilveszteri előzetesben elsütni? Ilyen Vicc ma már ' nem létezik ... — Nem-e? — horkantam föl. — Hajaj, de még menynyire, hogy létezik! Nem a határon, hanem Pest megyében, nem a' vonaton, hanem az autóbuszokon, s nem egyszer, hanem naponta ezerszer és ezerszer. — Micsoda? — Az, hogy eszed, nem eszed, nem kapsz mást. — Mit? — Biztosítást. — S hol ebben a vicc? — Mindjárt elmesélem. Tavaly az újságban szerfölött felháborodtunk azon, hogy egy Állami Biztosító nevű vállalat némi ügyeskedéssel kiszedi az utasok zsebéből az apró briliánsokat, s ad helyébe nekik stemplizett fikciót. A vicces újítás az iciri-piciri jegyrenyalt bélye- gecskék, s az idegölő lyukasztások helyett némi aprópénzért megkímélte az embereket a jegyváltás közbeni izgatott diskurzusoktól, s az Állami Biztosítót is a tervteljesítés fölötti izgalomtól. Mindenesetre tüstént felkértük a MÁVAUT- ot és az Állami Biztosítót: jelentkezzen közülük az, ahol feltalálták ezt a fából vaskarikát, az önkényes önkéntességet, nehogy az utasok a másikat szidják helyettük. — Telt-múlt az idő, s az Állami Biztosító mélyen hallgatott. Mint akinek vaj van a fején. Azazhogy az idén végre mégiscsak megszólalt. Mégpedig nyomtatásban, s ahogy illik, ismét az autó- buszjegyek hátán. Hangsúlyozom, nyomtatásban, tehát mintegy véglegesen, megfellebbezhetetlenül. i Válasza így hangzik':“"'" „A menetjegy tulajdonosa baleset esetén a kifüggesztett Balesetbiztosítási Szabályok szerint 50 000 Ft erejéig biztosítva van az — Állami Biztosítónál. Biztosítási díj: 1—3 km 10 fillér, 4—20 km 20 fillér, 21—10p km 40 fillér!” — Hi-hi-hi. Hát nem vicces, hogy , valahol valaki egy íróasztal mellett most milyen jót nevet a markába? Hi-hi-hi, ha-ha-ha, írhatott az újság amit akart, káromkodhatnak az utasok, mi mégiscsak megmutattuk, hogy van fából vaskarika,! Ez sikerült, s jövőre már a kör négyszögesítése, vágy az örökmozgó következik. Például az örökmozgó utas, aki reggelenként önmagától bemegy az ÁB-be, hogy ott önként , lerója aznapi filléréit ... — Nem bánom, írd meg. De egy kikötéssel. Ez legyen a címe: „Az év legrosszabb vicce”. Megírtam. S hogy legyein valami jó is benne, szintúgy kívánok a magam részéről az illetékes biztosító-feltalálónak az új esztendőre további biztosított prémiumot, továbbá, hogy utazzék minél többet saját találmányú jegyeivel, de azért ne törje kezét-lábát, mert az már igazán nagyon rossz vicc lenne. ,; (—iron) \\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\^^^ | Miért hoz szerencsét a kéményseprő? I Január elseje közeledtével az újévi jókívánságok időszaka is kezdetét vette, s egy közvélemény- kutatás bizonyára kiderítené, hogy a sok kö- ' zill a kéményseprő szerencsekívá- natait tartják az emberek a legbecsesebbnek. Hogy miért, arra a leg- tájékozottabb néprajzkutatók sem tudnak kielégítő választ adni, pedig a kéményseprőktől a szerencse városa a legifjabb babonák közé tartozik. Hazánkban 1868-ban jelentek meg először a háztetőkön egyenruhában a kémények derék munkásai, s alig néhány hónap alatt a legnépszerűbb emberek rangjára emelkedtek. A néprajzkutatók szerint minden bizonnyal a felis- merhetetlenségig kormos arcuk, a kincskeresők szerszámára emlékeztető kaparóvasuk és a „rossz szellemet elűző", vállra akasztott csőkeféjük avatta őket nem mindennapivá, a szerencse hírnökeivé. Ezenkívül valóban ritka, „szerencsés” pillanat az, amikor kéményseprővel találkozunk, mert hazánkban csak minden tízezredik lakos viseli a szakma kormos, fekete ruháját, s közülük is a legtöbben nem az utcán, hanem a házfetőn tartózkodnak. A naoy népszerűség bizony gyakran hozza kényelmetlen helyzetbe a kéményseprőket, mint például Hó- ri Istvánt, a 22- es számú kirendeltség dolgozóját, akit a budafoki HÉV egyik kalauza mindaddig nem hagyott leszállni a ’kocsiról. amíg nem ajánl néhány nyerő lottószámot. A kéményseprő a kocsiról titokban leolvasott sorszámokat javasolta, s ö maga lepődött meg a legjobban, amikor a kalauz néhány nap múlna elújságolta, hogy hármas találata volt. Kéményseprőink azonban nemcsak a véletlen cinkos közreműködésével hoznak szerencsét. Az 1963-as év első napján is milliós károktól mentik meg az országot azzal, hogy az újévi üzemszünetet felhasználva, megtisztítják a gyárak kéményeit és füstelvezető aknáit a koromtól. Ennek ellenére az óévet búcsúztató, szilveszterező társaságok sem nélkülözik a népszerű kormos legényeket. mert Budapesten a Jelmezkölcsönző Vállalat több mint száz fekete zubbonyt, nadrágot és kirheibl sapkát varratott a szilveszteri mulatságok alkalmi kéményseprői részére.
