Pest Megyei Hirlap, 1962. december (6. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-01 / 281. szám

1962. DECEMBER 1, SZOMBAT rr»r étteret KÍUrltm Év vége előtt gyárainkban Bevallotta tettét az asszonygyilkos Tíz nappal ezelőtt hírül ad­tuk, hogy titokzatos haláleset történt Zsámbokon. Egyik hajnalban holtan találta 41 éves feleségét az ágy alatt Zombor István. A boncolás már a Ívkor megállapította, hogy az asszony halálát erő­szakos úton bekövetkezett ful­ladás okozta. A tárgyi bizonyítékok, a körülmények a gyanút egyre inkább az iszákos férjre te­relték, A rendőrség alapos nyomozással megállapította, hogy aznap délután Zombor István összeveszett feleségé­vel, sőt közöttük tettlegesség- re is sor került, majd eltávo­zott hazulról. Késő este tért haza kisgyermekével. A lakás ajtaján bezorgetett. de bent- ről senki nem válaszolt. Ek­kor a gyermekkel együtt künn feküdt le aludni, egy fűtetlen helyiségben, takarók nélkül. Amikor hajnalfelé a gyermek panaszkodott, hogy fázik, erőszakkal hatolt be a zárt lakásba. Bent „keresni” kezdte a feleségét, akit az ágy alatt „talált meg” holtan. Kihallgatása során sokáig azt állította, hogy semmi kö­ze felesége halálához. A bi­zonyítékok súlya alatt azon­ban megtört, s bevallotta, hogy délután, mielőtt hazulról elment, fojtogatta, majd a földre lökte az asszonyt, aki rövid időn belül a szeme lát­tára múlt ki. Az asszonygyilkost szándé­kos emberölés vádjával letar­tóztatták. (f. a.) Pénteken délelőtt ülést tar­tott a Pest megyei Népi Ellen- ^ őrzési Bizottság. Megtárgyal- j ta a termelőszövetkezetek se­gédüzemágainak vizsgálatáról szóló jelentést, s a vizsgálat { tapasztalatait közölte a me- { gyei pártbizottsággal és a megyei tanács végrehajtó bi- j zottságával. Tárgyalta továbbá a NEB \ ülése a mezőgazdasági rendel­tetésű földek hasznosítása és védelme tárgyában lefolyta- j tott vizsgálatról készült je- \ lentést. A vizsgálat megállapí- J tóttá, hogy a földvédelmi bi­zottságok egy-két eset kivéte­lével munkájukat jól végez­ték. Mezőgazdasági művelés alól indokolatlanul elvont te­rületet a bizottságok nem ta­láltak, ahol viszont nem a legcélszerűbb művelést foly­tatják, ott javaslatokat tettek. Dunabogdányban hardline hold szántónak alkalmas, eró­ziónak erősen kitett terület van, amelynek talajvédelmé­re eddig még tervet sem ké­szítettek. Hasonló a helyzet Letkés községben is. Túrán ezzel szemben egy darab eró­Usztinov: Szabad percekben 'j MONDJON VÉLEMÉNYT ! Kisiparosok is A Pest megyei Hírlap folyó év. november 18-i cikke, amely a „Lakosság érdekében“’ cím­mel jelent meg, sok gondolatot vet fel. Egyetértek azzal, hogy a tanácsoknak, a KISZÖV megyei vezetőségének, vala­mint a KIOSZ-nak is mindent meg kell tennie a lakosság igényeinek kielégítéséért. A KIOSZ egyik feladata, hogy gondoskodjon a lakosság javító- és szolgáltató-igényei­nek kielégítéséről. Erre köte­lezik az ötéves helyi iparpoli­tikai tervek is. A megoldás azonban nem olyan egyszerű. Pest megye területén jelenleg több mint 4800 kisiparos tevékenykedik. Az elmúlt fél év alatt 279 kis­iparos adta vissza iparigazol­ványát. illetve szüntette be te­vékenységét. Ezeknek a volt kisiparosoknak jelentékeny része azonban nem a helyi­iparban helyezkedett el. A visszaadott iparigazolványok pótlására a KIOSZ 174 új iparigazolvány kiadására tett javaslatot, amelyből 120 falu­ra, 54 városra szólt. A KIOSZ eddig és a jövő­ben is mindent elkövet, hogy olyan embereket kutasson fel, > 21 iMftNftiíslIaoz vezetett a „divatcikk“ Augusztus 12-én, Aszódon, gyilkosság történt a Búzás- féle vendéglőben. A gyilkos­ság előzményei a következők: Szászi Miklósné felkérte öcs- csét, a tizenkilenc éves Szécsi Jánost, aki egy budapesti pékségben dolgozik, hogy menjen el vele a Buzás-féle vendéglőbe és segítsen haza­hozni az asszony férjét. Szé­csi nővérével elindult a ven­déglőbe és masához vette kedves szerszámát, egy tőrt, amely sajnálatos módon sza­bályos „divatcikk” az utóbbi időben az aszódi fiatalok kö­rében. A kocsmába érve art tapasztalták, hogy az aszódi és kartali fiatalok két tábor­ra szakadva erős szóváltásban álltak egymással és többen kimentek az udvarra egymás­sal megverekedni. Szécsi Já­nos megpróbálta csillapítani az ingerült fiatalok egyikét- másikát. ám Szántó János, az izgága természetéről hírhedt 23 éves ember bírókra hívta Szécsit. Szécsi nem félős gye­rek. elfogadta a kihívást, de hogy bait n-e okozzon. nővére felé fordulva át akarta nyúj­tani neki a tőrét. Szántó Já­nos azonban egy bicikUpum- 4, pávai kétszer fejbevágta Szé- 1j csit, aki az ütésektől megtán- 1j törődött, majd a kezében ma- 4/ radt tőrrel Szántóba szúrt, i aki — mivel a találat a szivét j érte —, azonnal összeesett és 1j meghalt. 1j A Gödöllői Járásbíróság Válv-tanácsa csütörtökön tar- 2 tóttá meg a mindvégig nagy í érdeklődéssel kísért tárgya- j lást. Még aznap késő este íté- ^ letet is hirdettek az ügyben. 1j Szécsi János családfenntartó. 1j aki édesanyja és két kis test- 1j vére eltartásáról gondoskodik 1j hiszen részeges apja a család ^ dot elhagyta. A fiatalember 4, büntetlen előéletű, még alig ^ lépte át a nagykorúság hatá- 4 rát. Az áldozat. Szántó János. ^ viszont, egy özvegyet és cgv j árvát hagyott maga után. A| bíróság az enyhítő és súlyos- 4/ bitó körülmények figyelembe 1j vételével Szécsi Jánost bűnös- 1, nek mondotta ki és négyévi ^ szabadságvesztésre ítélte. A 'j vádlott enyhítésért fellebbe- 1j zett. í Csiba József j tudósító Műanyagból készült edényszárító, irányára 55 forint, a műanyag bevonatú demizsonok ára nagyságától függően 25—65 forint (MTI Foto, Friedmann felv.) Ülést tartott a Pest megyei Népi Ellenőrzési Bizottság I ziónak kitett föld talajvédel- I mére az előkészületeket rheg- ! tették. \ Az aszódi járás területén a Közép-Dunavölgyi , Vízügyi ' Igazgatóság a Galga szabályo- j zásánál nem járt el kellő gon- dossággal. Egy helyen a hul- j lámgátat két oldalra szétterí- | tette. Ezzel nemcsak Túra bel- j területét, hanem még mintegy ötven hold mezőgazdasági művelés alatt álló területet árvízveszélynek tett ki. Ezzel { kapcsolatban a NEB javasla- j tot fogadott el arra nézve, hogy azokat a vállalatokat, szerveket, amelyek valami­lyen munkálatot szántóföldön végeznek, nyomatékosan fel kell hívni arra, hogy munká­juk befejeztével a termőta­laj visszaszállítását és el- egyengelését szakemberek be­vonásával végezzék el. Foglalkozott még az ülés a monori járási NEB munkájá­ról készült jelentéssel. Végül Forgács József, a megyei NEB j elnöke a legutolsó ülés óta [ végzett vizsgálatokról és j egyéb intézkedésekről szá- I molt be.-------------------­Ú j háztartási cikkek kiállítása ! A Kisipari Szövetkezetek Országos Szövetsége nyilvános í pályázatot hirdetett modern lakások célszerű berendezéseit \ szolgáló korszerű háztartási- és közszükségleti cikkek típusai- \ nak kialakítására. A beérkezett mintegy 650 pályaművet a \ Népköztársaság úti bemutató teremben állították ki. Nagy j többségüket már 1963. első negyedében gyártani fogják. akik alkalmasak — ipariga­zolvány birtokában — a la­kosság jó kiszolgálására. Az elmúlt félévben sikerült is 60 f.ő részére működési engedélyt kiadni. Ez azonban még nem minden. A rendelkezések lehe­tővé teszik, hogy állásban le­vő személyek — a munkaadó hozzájárulásával és a megyei tanács engedélyével — ipart válthassanak, munkaviszonyuk fenntartása mellett. így kap­tak a monori járásban példá­ul egy tanító, a dabasi és a gödöllői jáíásban pedig üze­mi dolgozók műszerész szak- i mára engedélyt. Jó lenne, ha a helyi szer­vek fj.’yelemmel kísérnék: mi történt azokkal a volt kisipa- ;i rosokkal. akik visszaadták ! iparigazolványukat. Ezek kö- j zött bizonyára akadna olyan, | aki hajlandó újra iparigazol­1 vényt váltani, esetleg munka- J viszonya fenntartása mellett. Hasonlóan meg lehet nézni a felszabadult ipari tanulóknál is, hol helyezkedtek el, és fel­hívni a figyelmüket működé­si engedély váltására. Termé­szetesen csak ott, ahol erre a lakosságnak feltétlen szüksé­ge van. A probléma megoldását sür­geti az, hoay a tanácsi válla­latoknak. illetve a szövetke- y zeteknek nem minden közság- ^ ben és faluban kifizetődő, új fiókot létesiteni. Nyilvánvaló, hogy ott a javítási és a szol- 1j gáltatási feladatok megoldá- ísa a kisiparosokra vár. De je- fj lentkeznek igények még a vá- j rosokban is. Hogy ez mennyi- j re így van, arra példa Szentendre, íj ahol — bár az ország egyik 'j legnagyobb írószergyára van ^ — nincs töltőtolljavító. Nincs 1j senki, aki golyóstollak töltésé- ? vei foglalkozna. Nincs ebben a f városban gumijavító és köszó- 1j rűs kisiparos sem. 'j A megye kisipari szövetke- ^ zetei és tanácsi vállalatai 1j 50—60 szakmában fejtenek ki 1j tevékenységet. A lakosság fj igénye pedig még száznál is > több szakmára terjed ki, íj olyanokra, amelyekben nem 1j kifizetődő a szocialista szek- ^ tor létrehozása. 1j Külön téma az építőipar ^ helyzete. A mind sűrűbben 1j épülő családi házak már ^ most egy sor problémára hív- ? ják fel a figyelmet. A meg- 1j levő szövetkezetek és mo- 1j gánkisiparosok nem képesek 1j ellátni a növekvő építkezést. 1j Az új iparigazolványok ki- ^ adását azonban szigorú ren- 1j delkezések korlátozzák. E ^ rendeletek megszabják ugyan, j hogy az építő kisiparosok 1, milyen keretek között vé­2 gerihetik munkájukat, de 1, ugyanakkor senki sem eHen- 1j őrzi az úgynevezett „csalá- 1j di” építkezéseket, melyeket 1j legtöbbször kontárok végez- 1j nek. Sok gondot okoz a sze- ^ relőmunkák elvégzése. Külö- j nősen áll ez a vízvezetéksze- 1, relö iparra. Mind több és 1. több olyan ház épül, amelyet | vízvezetékkel látnak el, illet­ve látnának el, ha lenne megfelelő szakember. Faluhe­lyen megoldatlan a kútásók utánpótlása is. A háztartási gépek, a rádiók és a televí­ziók javítása, karbantartása, a női fodrász hiány is sok gondot okoz. A merevség és megnemér- tés is nehezíti a helyzetet Sok községi vezető idegenkedik a kisiparosoktól, s csak a szövetkezetét látják szívesen. Pedig semmi rossz nem szár­mazik abból, ha a tanácsi ja­vító vállalat, vagy a kisipari szövetkezet mellett — kivált ahol ilyenek nincsenek — a kisiparosok is tevékenyked­nek. A'háfom szektor versen­gésé a lakosság számára hoz előnyöket. Az emberek úgyis oda mennek, ahol olcsóbban, gyorsabban és jobban szolgálják ki. Megoldásra váró feladat a kisiparosok helyiséggel, la­kással való ellátása is. A KIOSZ ugyanis hiába eről­ködik, hogy egy-egy ellátat­lan területre más községből hozzon kisiparost, ha a helyi tanács nem tud számára he­lyiséget vagy lakást biztosíta­ni. Ez a kérdés is megoldha­tó. Tárnokon például, ahol a környék kisiparosai összefog­tak, egy női fodrász kisiparos számára hitelbe építettek üz­lethelyiséget. Azóta a kisipa­ros már dolgozik, sőt kél ipari tanulót is nevel. A la­kosság is elégedett munkájá­val. Budapesten már sok éves jelszó „kisiparosok a lakosság szolgálatában”, de nemcsak é I szavak, a tettek is azt bizo- | nyitják, mind több kisiparos I érti meg e jelszó lényegét, fi. budapesti kisiparosok „szer viz”-hálózata már sok meg- | rendelő elismerését váltott; I ki. Nemegyszer késő este vagy ünnepnap mentek k i villanyt javítani, vagy égj | hirtelen csőrepedést helyre hozni. A budapesti mozga ! lomhoz hasonlóan a KIOS5 Pest megyei titkársága a me­gye több városában — ígj Vácott, Nagykőrösön és Cég léden is — meg akarja való­sítani a „kisiparosok a lakos­ság szolgálatában” mozgalmat A lakosság szolgáltató- é: javító igényeinek kielégítés« bár nehéz feladat, de közöl összefogással megoldható. Ar ra van szükség, hogy ez i 1 munka ne öncélú legyen, ha nem minden szervezet érts« meg; a javító és szolgáltat« tevékenység ellátása szorosar kapcsolódik az emberek élet- színvonalához. Minél keveseb­bet kell valakinek járni, hogj cipőjét megtalpalják, rádiójál megjavítsák, haját rendbehoz­zák. stb. annál inkább érzi, hogy ebben az országban min­den a dolgozó emberek érde­kében történik. Szász György, a KIOSZ Pest megyei titkársága titkára A pártkongresszus befejezte munkáját, s a várakozásnak megfelelően gazdag munka- programot állított az ország elé. Ez a program azt jelöli meg, hogy a szocializmus alapjait hogyan kell tovább erősítenünk és ezeken az alapokon hogyan kell foly­tatnunk a szocializmus épí­tését. A program valameny- nyiünk jobb, tartalmasabb életéért való. s . mint ilyen, valamennyiünké. Ebben a programban pártunk helyes, töretlen politikája jut kife­jezésre. Ennek felismerése vezetett el odáig, hogy az elmúlt években a dolgozó társada­lom mind nagyobb tömegei szóltak bele az ország ter­veibe úgy, hogy hozzáadva a saját erejüket, értelmüket, tovább gazdagították az eredményeket. Az idén a VIII. pártkongresszus tiszte­letére kezdeményezett mun­kaverseny része ennek a fo­lyamatnak. Ez a verseny szerte az országban, s így Pest megyében is újabb erő­ket mozgatott meg. Ered­ményeiről időről-időre hírt adtunk. A Csepel Autógyárban pél- dául nyolcmillió 720 ezer fo­rintos többlet exportválla- lás született a kongresszusi versenyben. Vállalták továb­bá a tervezett önköltség egy tized százalékos csökkenté­sét, a készletgazdálkodás megjavítását, a termelékeny­ség növelését, takarékosko- I dást a fogyóeszközökkel, a selej-t csökkentését és hogy kevesebb túlórát használnak | fel. A vállalások között je- lent ős helyet foglalnak el az újítások. A harmadik ne- , gyedév végéig újítások, J az anyagtakarékosság, a se- ! lej tcsök ken tés. a szerszámfel­használós csökkentése révén hétmillió 763 ezer forintos hasznot értek el. Ez a ma­gas összeg a különböző bri­gádok eredményeiből tevő- ! dik össze. A Béke komplex- j brigád például a használt kö- j szörűkövek felújításával 150 j ezer forint hasznot hajtott. : A Gábor Áron brigád kise- I lejtezett szerszámokat tett ! újból használhatóvá, 560 ezer forint a megtakarítása. A Diósdi Csapágygyárban az éves munkaverseny kere­tében november 1-t 61 decem­ber 10-ig kongresszusi mű­szakot tartanak. Ez idő alatt 849 ezer forint értékkel kívánják túlteljesíteni a be­fejezett tervet. Sok gyárunk követte ezt a példát, s in­dított hosszabb-rövidebb kongresszusi műszakot. A Ganz Árammérőgyárban az exportterv egymilliós túl­teljesítését vállalták. A har­madik negyedév végéig hét­millió 139 ezer forint érték­ben teljesítették ezt a válla­lást. A versenyben olyan célkitűzések is vannak, hogy a műszaki normát a darab­bérezések 90 százalékára ki­terjesztik. Korszerű festő­üzemet hoznák létre s itt jövőre -már kezdődhet is a munka. Előkészületeket tesz­nek a gépi adataíeldolgozás- hoz. Tovább növelik a sza­lagszerű szerelést és így to­vább. — Kisebb üzemeink közül a Ceglédi Cipőipari Vállalat­nak óriási, nehézségekkel kel­lett megkezdeni. Apri’asig különböző ""akadályok miatt tízezer 800 pár cipővel ma­radtak ad«>sai az országnak. Az üzem dolgozói vállalták az elmaradás pótlását és ok­tóber 31-ig teljesítették is vállalásukat. Szinte valamennyi megyei üzemünk vállalásáról ha­sonló módon emlékezhetnénk meg. Mindez azt bizonyít­ja hogy a munkaverseny ma már a mindennapos termelő- munka szerves része, s mint ilyen, elválaszthatatlan a termelési tervektől. Ezért indult az év elején a kong­resszusi munkaverseny is az ^ éves terv minél jobb teljesí- fj lésének jegyében. A felső- j rolt példák mindegyike azt ^ bizonyítja, hogy ez nem is | történhetett volna másként. 1j A kongresszusi verseny tehát 'j a kongresszus befejeztével nem ért véget, hanem to- 1j vább tart az év végéig. Ér- 1j tékelésére is majd “csak az ^ éves tervteljesítés elemzésé- vei egyidőben kerül sor. £ Egy hónap még és vége az 1j esztendőnek. Éppen ezért az íj elmondottak mellett nem ki- 1, sebb feladat, a jövő évi ter- 1, vek teljesítésére való fél)té- 'j szülés. Ez együttjár a jövő $ évi versenyfeladatok kidől- ^ gozáséval is, amelyre azért ^ van már most szükség, hogy í a munkaverseny ne szenved- £ jen törést, hanem január el- ^ ső napjaiban ott folytatód- í jék, ahol szilveszterkor vé- ; get ért. ; Farkas István $----------------------------------------------- í Szovjet fotóművészeti kiállítás a Műcsarnokban Ma nyílik meg a Magyar Fotóművészek Szövetsége ren- 1 dezésében a szovjet fotóművészeti kiállítás a Műcsarnokban. y í A kiállítás keretében 111 fényképet mutatnak be. y ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom