Pest Megyei Hirlap, 1962. december (6. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-20 / 297. szám

«!*T MECTf I yßMflP 1962. DECEMBER 20, CSÜTÖRTÖK Bruneiben a felkelők a dzsungelekben folytatják a harcot Válság Szenegálban Mamadou Dia volt miniszterelnök kormányának több tagját letartóztatták Angol katonai körök közöl­ték, hogy a Brunei területén működő angol csapatok fog­lyul ejtették Mónin Bin Ah- madot, a felkelők Seria kör­zetében működő erőinek pa­rancsnokát. Brunei rendőrbiztosa szer­dán sajtókonferenciát tartott, amelyen azt állította, hogy si­került megállapítani a felke­lők legfőbb parancsnokának személyét és már a nyomán vannak. Egy angol katonai szóvivő szerint a harcot folytató fel­kelők száma ezer körül lehet. A felkelők most a Sarawak! határ közelében levő hegyes erdőkben vonják össze erői­ket. A szóvivő szerint a légi­híddal e területre szállított tengerészgyalogság, Gurka- csapatok és sarawaki egysé­gek minden menekülési utat lezártak a felkelők előtt. A Reuter hírügynökség je­lentése szerint Sukarno indo­néz elnök felhívta az indonéz népet, hogy segítse á brunei felkelőket, „Indonézia támo­gatja mindazokat, akik a sza­! badságért, a kolonializmus és i az imperializmus ellen harcol- nak” — jelentette ki Sukarno ' elnök. Az Indiai Kommunista Párt parlamenti nyilatkozata ölelve ni és dinamit... B. Gupta, az Indiai Kom­munista Párt Központi Tit­kárságának tagja a parla- | mentben nyilatkozatot olva­sott fel, amelyben sajnálkozá­sának és csodálkozásának ad kifejezést amiatt, hogy a par­lament kommunista képvise­lőit továbbra is minden vizs­gálat és bírói eljárás nélkül tartóztatják le és vetik bör­tönbe. A képviselő rámutatott arra, hogy ezek a letartóztatá­sok közvetlen támadást jelen­tenek a legnagyobb indiai el­lenzéki párt ellen és ellentét­ben állnak a parlamenti gya­korlattal. Gupta közölte még, hogy az indiai parlament kommunista képviselőin kívül őrizetbe vet­ték az állarriok törvényhozó testületéinek 40 kommunista tagját és Tripura területi ta­nácsának 12 kommunista tag­ját. A képviseld közölte, hogy az Indiai Kommunista Párt köz­ponti végrehajtó bizottsága lé­péseket tett a kormánynál és követelte a letartóztatottak szabadonbocsátását. három tagját, a fejlesztésügyi. a közlekedés- és távközlésügyi minisztert, valamint a minisz­terelnöki iroda vezetőjét. A három politikus az elnök és a miniszterelnök között kirob­bant válság során a miniszter- elnök mellett foglalt állást. Az AFP jelentése szerint, a kedden letartóztatott Mámá­don Diát ismeretlen helyre szállították. Nem hivatalos for­rások szerint, a volt miniszter- elnök egy szigeten várja meg a .,hivatali hatalommal való visszaélés” vádjává] .ellene in­dítandó per kezdetét­Az Egyesült Államok ENSZ- delegációja által törvényelle­nesen napirendre erőszakolt hidegháborús, úgynevezett magyar kérdéssel t kapcsolat­ban az ENSZ-közgyűlés kü­lönleges politikai bizottsága 43 szavazattal 14 szavazat el­lenében, 32 tartózkodás mel­lett a közgyűlésnek elfoga­dásra ajánlotta az Egyesült Államok által beterjesztett határozati javaslatot. ! A határozati javaslat első pontja a főtitkárt kéri fel ar- | ra, hogy a továbbiakban belá­tása szerint cselekedjék e kér­désben. Ezt a pontot a szava­zás során 43:16 arányban, 30 tartózkodás mellett a bizott- I ság elfogadta. A javaslat második pontját Nézeteltérések Kongó ügyében Polgár Dénes, az MTI tudó­sítója jelenti: Minit jelentettük, U Thant, az ENSZ főtitkára néhány nappal ezelőtt levélben fordult a kongoi ügyben közvetlenül érintett országok kormányá­hoz. U Thant felkérte ezeket a kormányokat, siessenek se­gítségére a „Kongó egyesítésé­re irányuló tervének megva­lósításában’“. Kedden es*te az ENSZ szó­vivője bejelentette, hogy a főtitkár levelére válaszolva az Egyesült Államok kormánya i kiegészítő felszerelést szállít . az ENSZ kongói haderőinek. Azt várják — mondotta a szóvivő —. hogy egy amerikai katonai misszió New Yorkból azcnvnal Kongóba utazik és a helyszínen tanulmányozza, mi­re van szükségük az ENSZ- csapaitoknak. Figyelemre méltó, hogy Nagy-Britann ia korrriánya köz­vetett módom többszőr is ki­fejezésre juttatta, nem haj­landó támogatni a főtitkár tervét. Felvetődik tehát a kér­dés, hogyan fog reagálni az angol kormány az amerikai lépésre. Máris jelentés érke­zett New Yorkba Bahamából, hogy Kennedy és Macmillan tárgyalásain a kongói kérdés megtárgyalásának elsőbbséget biztosítottak. KI LESZ A SPIEGEL PER BÍRÓSÁGI TANÁCSELNÖKE? FELLŐTTÉK A „TRANSIT 5 A"-T A kaliforniai tengerparton fekvő Point-Arguello kísér­leti központban kedden dél­után fellőtték a „Transit 5 A” elnevezésű navigációs mesterséges holdat. Ez az el­ső tagja annak a négy hold­ból álló hálózatnak, amely- lyel elő akarják segíteni a hajóik tájékozódását a ten­geren. A mesterséges holdak kétpercenként adnak majd rádiójeleket helyzetükről, s ezekből radarkészülékek se­gítségével a hajók meg tud­ják állapítani saját pozi- ciójukat. Fasiszta támadás az Unita szerkesztősége ellen Kedden Rómában neofa­siszta huligánok egy csoport­ja be akart hatolni az Unita épületébe. Az útjukat álló nyomdászokkal és újságírók­kal verekedést provokáltak, amelynek a rendőrség közbe­lépése vetett véget. Rendőri közlés szerint három köny- nyebb sebesülés történt. A függetlenségükért küzdő népek megsegítésére alakult Magyar Szolidaritási Bizottság távira­tilag üdvözölte a Dél-Vietna­mi Nemzeti Felszaibadítási Frontot megalakulásának má­sodik évfordulója alkalmából. Ötletes dohányelvonókúra Az angliai Peterboroughban Meliorate asszony elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, ő leszoktatja férjét a dohány­zásról. Valahányszor a férj cigaret­tára gyújtott, az asszony a legközelebbi csatornába, vagy lefolyóba bedobott egy 2 shil- linges pénzdarabot. Ha meg szivarra gyújtott a férfi, ak­kor ennek az összegnek a dup­láját dobta el. Tarry Mellor hat hónapig állta az idegháborút — aztán összeroppan*! Nem bírta elvi­selni, hogy felesége eldobálja a pénzüket, mondván, ugyan­azt teszi, amit ő, anélkül, hogy rongálná az egészségét. (MTI) HA AZT KÍVÁNJA, HOGY AZ ÜNNEPEKRE BIZTOSAN MEGKAPJÁK KARÁCSONYI POSTACSOMAGJÁT , LEGKÉSŐBBEN december 21-ig adja postára üggyel fog majd bemutatkoz­ni a nyilvánosság előtt — ha­csak addig róla is ki nem de­rül valami. Donovan New York-i ügy­véd kedden Havannába érke­zett, hogy folytassa megbeszé­léseit a Castro-kormánnyal a kubai ellenforradalmár fog­lyok szabadonbocsátásáról. Külföldi államfőket megillető óvintézkedések A Mona Lisa New Yorkba érkezeit A France luxus-óceánjá- ró fedélzetén érkezik a New York-i kikötőbe Leonardo da Vinci felbecsülhetetlen ér­tékű remekműve, a Mona Lisa. A világhírű festmény Ame­rikába érkezését az óvin­tézkedések sorozata előzte meg. Maga Kennedy elnök adott utasítást az amerikai biztonsági szolgálatnak, hogy a Mona Lisát , vegye védelme alá annak egész amerikai „tartózkodása’’ idején. A központi vámhivatal en­gedélyt adott arra, hogy az 500 millió frankra biztosí­tott festményt kisérő hat francia tisztviselő és őr „ki­magasló külföldi vendég­ként” minden vámvizsgálat nélkül léphessen az Egye­sült Államok területére. A légmentesen lezárt műanyag­tartóban elhelyezett fest- menynél szintén mellőzik a behozandó áruknál alkalma­zott szokásos vizsgálatokat.-Leonardo da Vinci remek­művét először Washington­ban, az amerikai országos képtár ba:i állítják ki, ahol maga Kennedy elnök nyitja meg ünnepélyes keretek kö­zött január 8-án a kiállí­tást. Később New Yorkban is kiáltítják a Mona Lisát. Most történt meg harmad- izben, hogy a rejtélyes mo­solyé Mona Lisa elhagyta a j párizsi Louvre-ban levő szál- : lását. 1911-ben egy olasz ! férfi csempészte ki a fest- | ményt a képtárból és azt csak jóval később találták | meg Firenzében. A második j világháború alatt a német megszállók szállították el Né­metországba a világhírű mű­remeket. Bonn közeledési kísérlete kudarcot vallott az új jemeni kormánynál A nyugat-berlini Telegraf értesülése szerint Bonnban a múlt héten még az a hír járta, hogy dr. Heinrich Jaguschra, a Karlsruhei Szövetségi Bíró­ság 3. számú (politikai) taná­csának elnökére bízzák a Der Spiegel című hamburgi Maga­zin szerkesztői és a Spiegel- ügyben letartóztatott magas­rangú Bundeswehr-tisztek el­len indítandó per levezetését. Dr. Jaguschról azonban a Né­met Demokratikus Köztársa­ságban nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján kide­rült, hogy náci párttag és a motorizált SA parancsnoka volt, ezért a nyugatnémet szö­vetségi bíróság elnöke kényte­len volt leváltani jelenlegi be­osztáséból. Mivel Jagusch megüresedett' helyét dr. Hans Rohberggel. a szövetségi bíróság 4. számú közlekedésrendészeti tanácsáé­nak eddig elnökével töltötték be. valószínűnek látszik, hogy Rohberg. mint a bonni ultrák új föinkvizitoia, a Spiegel­get indított Szanaaba, hogy gazdasági segélynyújtásról tárgyaljon. A jemeni kormány azonban ezalatt már szoros érintkezésben állt az NDK kormányával és most fontos gazdasági egyezményt kötött vele. Ez kétségkívül olyan megszégyenítése a bonni kor­mánynak, amely véget vethet a közeledési kísérletnek. Véres fegyendázadás Buenos Airesben megadási felszólításra vála­szul két fegyör holttestét dob­ták ki az ablakon. Mikor a lá­zadók lőszerkészlete fogyóban volt, újból megadásra szólí­tották fel őket. A rabok erre közölték, hogy leteszik a fegy­vert, amennyiben nem kell közvetlen megtorlástól tarta­ni. Az argentin igazságügy­miniszter személyes közbelé­pésére erre ígéretet is kap­tak. A rabok ekkor átadták a hatóságoknak a túszként fog­vatartóit 20 börtönőrt. öt fegyör azonban már csak hol­tan került elő a börtönnek a lázadók által megszállt részé­ből. Tizenhárom másik fegy­ör a tűzharc során vesztette életét. A társaik sorsa miatt felbő­szült fegyőrök ekkor a fegy­vereiket lerakó foglyokra ron­tottak és válogatás nélkül A Buenos Aires-i központi börtön mintegy négyszáz fog­lya külső segítséggel tömeges kitörést kísérelt meg. A rabok lázadására a jelet az adta meg, hogy kedden dél- tájban egy elrobogó tehergép­kocsiról kézigránátot dobtak a börtönépület főkapujára. Erre a börtön több pontján a rabok megrohanták fegyörei- ket, hogy túszokként használ­ják fel őket a kitörés során. A rabok egy csoportjának a börtön fegyvertárából sikerült géppisztolyokhoz jutnia. A megerősítéseket felvonultató fegyőrök és a közben felfegy­verkezett rabok között mint­egy 12 órás géppisztoly­párbaj kezdődött. Az egyre reménytelenebb helyzetbe ke­rülő fegyencek egy csoportja társaik tiltakozása ellenére több börtönőrt agyonlőtt. A . Kuznyecov szovjet nagykö­vet kedden újabb kétórás ta­nácskozást folytatott Adlay Stevensonnal, az amerikai nagykövettel. A kétórás ta­nácskozás lefolyásáról nem adtak tájékoztatást. Szerdán a nagy Kreml palo­tában megnyílt az Oroszorszá­gi Föderáció Legfelső Taná­csának hetedik ülésszaka. Az ENSZ különleges politi­kai bizottsága egyhangúlag elfogadott egy amerikai javas­latot, amely indítványozta, hogy az ENSZ két évvel hosz- szabbítsa meg a Palesztinái menekülteknek nyújtott se­gélyprogramját Moszkvában megkezdte munkáját a szovjet történé­szek értekezlete. Az értekez­leten Keldis akadémikus meg­nyitóbeszéde után B. N. Pono- marjov akadémikus tartott be­számolót. Nagy-Britannia külkereske­delmi mérlegének deficitje 1962 novemberében több mint hárommillió font sterlinggel emelkedett októberhez képest és elérte az ötvennégymillió- nyolcszázezer fontot. Rodriguez, a kubai egyesí­tett forradalmi szervezetek országos vezetőségének tagja, a földreformintezet elnöke, a Moszkvában járt kubai ke­reskedelmi kormányküldött­ség vezetője szerdán Prágába utazott. December 19-én a lengyel szejm plenáris ülése meg­kezdte az első olvasásra már korábban előterjesztett 1963. évi néoea-dssági terv és költ­ségvetés általános vitáját. gyilkolni kezdték őket. A megtorlást még a helyszínre érkező magasrangú parancs­nokaik felszólítására sem vol­tak hajlandók abbahagyni. A helyszínre siető karhatalmi erőknek most már a minden parancsot megtagadó fegy- őrökkel kellett tűzharcot vív­ni. A börtön környéke egész éjszaka fegyverropogástól volt hangos. A nyugalom csak a szerda hajnali órákban állt helyre. A csata színterén sok halott és súlyos sebesült maradt. Sok, kórházba szállított sebe­sült állapota válságos. Az ar­gentin igazságügyi államtitkár szerda reggel tartott sajtóér­tekezletén közölte, hogy a bör­tönben végbement véres ese­ményeknek eddig legalább 35 halálos áldozata van. A Scotsman külügyi szolgá- i lata jelenti: Jemen új kormánya meg- | szégyenítette a bonni kor­mányt. Bonn ugyanis sietett az új rendszert elismerni a többi nyugati állam megelőzé­sével. Abban reménykedett, j hogy ezzel megakadályozhatja ■ az NDK Jefnen által való el- i ismerését. Egyúttal küldöttsé- \ A Német Demokratikus Köz­társaság fővárosában az S- Bahn pályaudvarain és a fon­tosabb útkereszteződéseknél, sőt, ítt-ott a magánházak ud­varain is. már december eleje óta kivilágított fenyőfák jel­zik, hogy közeledik a békesség és a szeretet ünnepe. Vasár­nap este óta a város másik részében. Nyugat-Berlinben is kigyulladtak az utcai kará­csonyfák fényei. A frontváZos vezetői azonban — élükön Willy Brandt polgármesterrel — még a karácsonyt is az NDK elleni uszításra használ­ják fel. Az NDK államhatárai mentén ugyanis a ..fény a falnál” akció keretében, több mint négyszáz karácsonyfát állítottak fel. hogy — amint azt Brandt mondta: a kará­csonyfák fényei „vigasztalást hozzanak” az NDK állampol­gárainak. Ez azonban még csak hagy- ján. Vasárnap este ugyanis nemcsak a karácsonyfák gyul­ladtak ki a frontvárosban: Nyugat-Berlin Kreutzberg ke­rületében hatalmas detoná­ció reszkettette meg a jleve­gőt, jelezvén, hogy a berlini faj mentén — karácsony tisz­teletére — újabb bomba rob­bant. Az adventi falrobbantás a város mindkét részében ért­hetően vagy felháborodást keltett. Advent és dinamit. karácso­nyi fények és a bombarobba­nás lángjai — mindkettőt ! olyan eszköznek tekintik a | nyugat-berlini ultrák. hogy tovább mérgezzék a kettéosz­tott város levegőjét, s megne- ; hezítsék az egyébként is bo- j nyolult nyugat-berlini kérdés | rendezését. Minden igyekeze­tük ellenére, azonban a kará­csony a berliniek számára is a béke és a jóakarat ünnepe marad: a Német Demokratikus Köztársaság józan magatartá­sán eddig is megbukott és a jövőben is meghiúsul minden provokációs szándék. ! _____________*____ A z ENSZ közgyűlés különleges politikai bizottságának állásfoglalása az úgynevezett magyar kérdésben a bizottság ellenvetés nélkül 61 szavazattal 19 tartózkodás I mellett fogadta el. Ennek ér- I telmében befejezést nyert Les- | lie Munro megbízatása, aki eddig többségi szavazás ered- ! ményeként a közgyűlés meg- I bízottjaként szerepelt. A szenegál fővárosból érke- | ző jelentések szerint, Senghor elnök utasítására kedden le­tartóztatták Mamadou Dia volt j miniszterelnök kormányának A szenegáli rendőrség to­vább kutat Dia több hive után, akik ismeretlen helyre távoztak. Köztük van Amadou Fali volt tábornok is, akit kedden fosztottak meg hivata­los rangjától. Senghor elnök kedden a ké­ső éjjeli órákba nyúló kor­mányalakítási tárgyalásokat | folytatott. Külföldi tudósítók szerint, Dakarban a rend teljesen I helyreállt és minden jel arra j mutat, hogy a hétfőn kitört , kormányválság vérontás nél­kül véget “ért.

Next

/
Oldalképek
Tartalom