Pest Megyei Hirlap, 1962. november (6. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-02 / 257. szám
VI. ÉVFOLYAM, 84. SZÄM 1982. NOVEMBER 2, PÉNTEK ELSŐ NAPIRENDI PONT: Az állandó A legutóbbi tanácsülés első napirendi pontjának megvitatása közel három órát vett igénybe. Érdekes volt a téma, sokoldalú a hozzászólás: az állandó bizottságok munkája. A megelőzően kiadott anyag részletesen tartalmazta a kilenc váci állandó bizottság munkáját, amely 63 tanácstaggal tevékenykedik. Az elmúlt évi munkájukat általánosságban vizsgálva elmondható, hogy segítik a tanácsot feladatának elvégzésében és a felsőbb szervektől kapott rendelkezések végrehajtásában. Egy év alatt az állandó bizottságok 90 alkalommal jöttek össze. Igen változatos napirendi pontokat tárgyaltak; döntően olyan kérdéseket, amelyekhez az áb előzetes állásfoglalása szükséges. Több esetben külső szakértőket is meghívtak a tanácskozásokra. A napirend megvitatásának célja az volt, hogy az állandó bizottságok tekintélyét tovább növeljék és munkájuk széles körben kerüljön megvitatásra. Arany István vb-tit- kár is a tanácsdemokrácia ki- szélesítéséről beszélt, s arról, hogy a lakosságot jobban be kell vonni az államigazgatási ügyekbe. Nagyobb megbecsülést kell elérni a tanácstagoknak, hogy feladataiknak meg tudjanak felelni. bizottságok Bary Gyula, a kereskedelmi állandó bizottság titkára elmondta, hogy az ő munkaterületük igen széles. Éppen ezért öt albizottságuk működik; munkájuk jobb elvégzése érdekében a szakemberekkel való bővítést tűzték ki célul. Oláh JVIiklósné az oktatási ól) munkájával kapcsolatban elmondta, hogy üléseiken 35—40 aktíva vesz rendszeresen részt. Sok támogatást kapnak a művelődési osztálytól. Kissel János perspektívaként említette a társadalmi közigazgatás kialakítását, melynek előkészületeit meg kell tenni és alapjait éppen az állandó bizottságokon keresztül kell lerakni. Borbély János, a népbolt- vállalat igazgatója arról számolt be, hogy a ke-eskedelmi állandó bizottság sok esetben nyújt segítséget az ő munkájához is. Lukács Ferenc elmondta, hogy a személyi kultusz felszámolása lehetővé tette a tömegek aktivizálását, ami kihat az állandó bizottságok munkásságára is. Keleti Ferenc, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke nagyra becsülte a munkát és a kezdeményezést, hogy ezt a napirendet kitűzték megtárgyalásra. Hiányolta, hogy a beszámoló nem foglalkozott eléggé a lakáselosztás kérdésével, a régebbi elosztási módszer demokratikumunkája sabb alapokra helyezésével. Javasolta, hogy a Vácra érkező gázpalackok szétosztásánál is bizottság hozzon döntéseket. Búzás Istvánná, a városi párt- bizottság titkára is egyetértett a bizottságok létrehozásával. Arany István vb-titkár foglalta össze a hozzászólásokat. Ezután a tanácsülés a jelentést egyhangúlag elfogadta és a határozati javaslatot határozattá emelte. Az ismeretek bővítése érdekében, s a mindennapi életben előforduló asszonyi problémák célszerű és helyes megoldására indult el hasznos előadássorozatként a városi nőtanács rendezésében a „nők akadémiája”. A megnyitó előadáson, amely az elmúlt pénteken zajlott le, Kéninger Anna, a városi nő- tanács titkára szeretettel köszöntötte az első két előadót, valamint az érdeklődő megjelenteket. Sajnos, a rossz váci szokás, amely csaknem minden rendezvényen észlelhető, ez alkalommal is megmutatkozott. A szép számmal érkező későn jövők az előadást bizonyos mértékben zavarták. Az előadás első részében Őrlik András gyógyszerész a házi gyógyszer- tár fontosságát ismertette. Részletesen kifejtette, hogyan DCM-műsornaptár A Dunai Cement- és Mészművek szakszervezeti bizottsága önálló füzetben jelentette meg a novemberben megrendezésre kerülő kulturális események naptárát. A C- fcelepi kultúrotthonban e hó- [ napban nyolc filmet vetíte- I nek. Itt vendégszerepel az Építők Móricz Zsigmond Kul- túroíthonának együttese. A | szakszervezeti politikai isikola előadásai, ifjúsági akadémiai előadássorozat, táncmulatság, szakköri foglalkozások egészítik ki a tizenhat oldalas, tartalmas programot. és milyen gyógyszereket tarthatunk és használhatunk orvosi előírás nélkül, anélkül, hogy egészségi állapotunkon rontanánk. Tartalmas előadását Veres Istvánná, a Széchenyi utcai divatszalon vezetőjének „Hogyan öltözködjünk” című előadása követte. A jelenlevőket rendkívül ér- i dekelte a mai divat is, ezzel j kapcsolatban különféle tanó- ! csókát kértek az előadótól, j amelyekre részletes és kielégí- j tő választ kaptak. A nők akadémiájának már indulóban is megmutatkoznak azok az alapvető jelenségei, amelyek fontosságát alátámasztják. Az érdeklődés a további előadásokra bizonyára még jobban fokozódik. A tervbe vett előadások közérdekűek. jók az előadók, a siker nem maradhat el M. V. Rossz szomszédság — pénzbüntetés Többet tudni sosem árt! Szűcs Péter vác-öreggombo- si lakos szomszédos volt a hegyközségben Pásztor Istvánnal. Szűcs a kutyáját gyakran szabadon eresztette. A kóbor eb, úgy látszik, probléma nemcsak a város belterületén, de a városszélen is. Ugyanis az állat egyik alkalommal Pásztorné ruháját elszakította. Pásztor üldözte a kutyát és eközben Szücsék- hez érkezett. Szűcs megmérgesedett az állat bántalmazása miatt és a kezeügyében levő karóval fejbevágta Pásztor Istvánt, majd a karját is olyan erővel ütötte meg, hogy a szomszéd nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Az ügyből vádirat lett: súlyos testi sértés. A Váci Járásbíróság büntető tanácsa 1400 forint pénz- büntetésre ítélte Szűcs Pétert. Az elitéit enyhítésért fellebbezett. A november 7-i villámtorna időbeosztása November 4. (vasárnap). 11.00: fóti IT3K—Spqrtlskola (férfi serdülő). .— 17.2Ö: Váci Húsos—Csornád! KSK (női ifjúsági). — 18.10: Váci Finomfonő—Fóti Vasutas (női megyei). — 18.45: Alsógödi SE— Váci Vasas (férfi B). — 19.30: Váci Vasas—Pest m. Sportiskola (női járási). — 20.05: Feisőgödi TK—Váci Gépipari Technikum (férfi B). — 20.45: Váci Spartacus—Váci Fonó (férfi A). November 5. (hétfő). 17.20: Váci ITSK—Fóti ITSK (férfi serdülő). — 18.00; Csomádi KSK—Pest megyei Sportiskola (női ifjúsági) — 18.35: Feisőgödi TK—Váci Vasas (férfi B). — 19.10: Pest megyei Sportiskola—Váci Fonó (női járási). — 19.45: Sportiskola II.—Közgazdasági Technikum (női ifjúsági). — 20.20: Váci Gépipari Technikum—Sportiskola (fiú serdülő) — 20.55: Váci Spartacus—Váci Kötött (férfi A). November 6. (kedd). 17.20: váci ITSK—Gépipari Technikum (férfi serdülő). — 18.00: Csomádi KSK— Közgazdasági Technikum (női ifjúsági). — 18.35: Sportiskola II.—Váci Húsos (női ifjúsági). — 19.10: Váci Fonó—Váci Vasas (női iárá- 6i). — 19.45: Alsógödi SE—Gépipari Technikum (férfi B). — 20.20: Finomfonő—Váci Forte (női megyei). — 20.55: Városi A-váloga- tott—Városi B-válogatott. Kisiparosok a lakosság szolgálatában! Ha bármilyen javítási-szolgáltatási munkára van szüksége, vegye igénybe a helyi kisiparosok munkáját. A kért szakiparost Önhöz küldi a KIOSZ helyi csoportjának munkaszervezési bizottsága: Köztársaság út 5. Tel.: 477. November 7. szerda). 15.55: Váci ITSK—Sportiskola (férfi serdülő). — 16.35: Fóti ITSK—Gépipari Technikum (férfi serdülő). — 17.10: Alsógödi SE—Felsőgödi TK (férfi B). — 17.50: Sportiskola—Bp. Híradó Technika (női barátságos). —18-2«: Fóti Vasutas—Váci Forte (női megyei serdülő). — 19.00: Közgazda- sági Technikum—Váci Húsos (női ifjúsági). — 19.35: Váci Vasas- Gépipari Technikum (férfi B). — 20.10: Váci Fonó—Váci Kötött (férfi A). A városi A-keret tagjai: Török. Dora. Baracsi. Szikora, Vuklovsz- ki, Vértesi, Súiyánszki, Kalham- mer. Kürtös. Kulcsár. Budavári ea Klein». A városi B-keret tagjai: Petrányi, Horváth, Walter. László, Sas- vári. Török II., Berczeli. Zsiga. Lovász, Góts. Hevér és Vámos. ÚTJELZŐ Dömper száguld a főúton, A szél sem érhet nyomába; Sódert szállít. Kavics-csikók Húzódnak végig utána. Kisfiam ezt látva kérdi (Bölcselkedés a kis szájon): — Azért szórja el a bácsi, hogy majd vissza is találjon? ____________ (—ő) M IT LÁTUNK A MOZIKBAN ? Kultúr. 2—4: A boldogság országa. (Szélesvásznú, szovjet mese- film.) — 5—7: Candide. avagy a XX. század optimizmusa. (Voltaire regénye alapján készült francia film.) — Matiné, vasárnap: Jégkirálynő. — 4-én este: Apa a láthatáron. (Petőfi Színpad előadása.) Az ÉDftők műsora lapzártáig nem érkezett meg. 8500 javítás 12 hónap alatt Egyéves a rádió—televízió szerviz Múlt év novemberében városunk új létesítménnyel gazdagodott. A Széchenyi utcai nagy bérház földszinti helyiségeiben megnyílt az Orion-gyár helyi kirendeltsége, majd később enneik utódja: a GEL-KA. Fischer Gyöngy kirendeltségvezetővel beszélgettünk a minap. Elmondta, hogy egy évvel ezelőtti megnyitáskor azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a város és a váci járás területén meghibásodott rádió- és televíziókészülékeket gyártotta alkatrészek hibái, I az állandó anyaghiány és kevesebb százalékban dolgo- ( zóink felületes munkája okozza. ök is tettek felajánlást a VIII. pártkongresszus tiszteletére. Eközött szerepel a hibák minőségi és legrövidebb idő alatt történő kijavítása. Már a kongresszusi verseny idején sikerült elérniük, hogy a javítási határidőt hét napról átlagosan hatra csökkentették. Nagy figyelmet igényel a hibakeresés gyorsan, szakszerűen megjavítsák. Ne kelljen a tulajdonosoknak — mint az addig történt — heteket, sőt esetleg egy hónapot is várni, míg a fővárosban megjavítják készülékeiket. — Havonta átlag 350 rádiót és ugyanennyi televízió- készüléket javítunk meg — nézi üzleti könyveit Fischer boltvezető. — Ez egy év alatt nyolc és fél ezer készülék! Munkánk ellen havonta átlagosan öt alkalommal érkezett reklamáció. Ezt a minimális panaszt a rossz csőellátás, az Izzó Szeretnék a készpénzes javítások számát növelni, a garanciális javításokkal szemben. Egy örömhírről is beszámolhatunk: olcsóbb lett a szolgáltatás. Ugyanis 45 forintról 20 forintra csökkent a kiszállási díj, A rádió- és televízió-előfizetők hétről hétre emelkedő száma növeli az ő munkájuk felelősségét is. Bízunk abban, hogy a GEL-KA helyi dolgozói helytállnak a következő években is. mint azt tették az elmúlt tizenkét hónap alatt. Szöveg: Dékány Kép: Cserny A VÁCI PETOFI-HAZ A „Turista” múlt havi száma fényképes írást közölt a Vác, Báthory utca 15. számú házról. A Pest megyei Idegenforgalmi Hivatal most megjelent prospektusa is felhívja a figyelmet a váci Petőfi-házra. A nevezetes épület azonban jelenlegi salétromette alapzatával, ütött-kopott falaival nem nyújt valami vonzó látványt a turistáknak. Megérdemelné a felújítást már azért is, mert január 1-én lesz a költő születésének 140. évfordulója (Cserny felvétele) 'Pks&Z — A Váci Fonógyárban az elmúlt öt év alatt 668 000 forintot fordítottak az üzem szociális és egészségügyi helyzetének javítására. — A VKG Vállalat által készített és az állami házak rendjére vonatkozó tervezetet jogászokból álló bizottság átdolgozta. Előzetes megvitatás után kerül a decemberi tanácsülés elé. — Országos állatvásár lesz vasárnap, november 4-én az alsóvárosi nagytéren, ahová vészmentes helyről, járlatle- véllel mindenfajta állat felhajtható. — A váci úttörőcsapat-vezetők és az általános iskolák igazgatói közös értekezletet tartanak a közeljövőben, majd tapasztalatcseréket szerveznek az úttörőmunka megjavítása érdekében. — Ügyeletes orvosok. "Vasárnap, november 4-én. a felsővárosi körzetben dr. Hansághy Gyula, alsóvárosban és Deákváron dr. Ru- zicska Béla tartanak ügyeletes szolgálatot SZTK-bete- gek részére. __ 120 középiskolás első b álozó táncvizsgáját tartják szombat este nyolc órakor a művelődési otthonban. Ugyanott hétfő este hét órakor új tánciskola indul kezdő és haladó táncosok részére. Novemberben: Meglesz a neoníelirat! Egyik cikkünkben szóvá tettük, hogy noha az OFOTÉRT új, Széchenyi utcai üzletének kialakításához hosszú hónapok kellettek, ez az idő mégsem volt elég ahhoz, hogy a nyitás napjáig a bejárat fölé tervezett neonfelirat is elkészüljön. Az OFOTÉRT fővárosi központja most arról értesítette a Váci Napló szerkesztőségét, hogy az eredeti, május 20-i terminus helyett csak szeptemberben tudták -— rajtuk kívül álló okok miatt — az új boltot átadni. Most már a homlokzati kialakítás is megtörtént és lehetőség 'nyílt arra, hogy a régen várt neonfelirat november hónapban helyére felkerülhessen. — Önálló törpe vízmüvet helyeznek üzembe még ebben az évben a Magyar Hajó- és Darugyár váci egységében. Az új vízmű percenként 800 liter vizet ad a gyárnak. — Ittas állapotban haladt át Kisvácnál a síneken Belá- nyi Gyula felsővárosi kőműves. Egy Csehszlovákia felől érkező expressz-vonat halálra gázolta. — A Széchenyi utcai könyvesbolt újdonságaiból: A francia enciklopédia, Hemingway: Fiesta, Sadoveanu: A balta, Vadász Ferenc: Ketten a Remete utcából, Jókai Mór: Egy magyar nábob I— II, Tannery Milyen legyen az elnök?, Waugh: Jámbor pálya, Maltz: Simon McKeever utazása, Garai Gábor: Mediterrán ősz, Győré Imre: Utazás, Petur: Ikárusz szárnyain, Gergely. .Márta: Házasságból elégséges. ANYAKÖNYVI HÍREK Születések: Bognár Béla kőműves és Heincz Erzsébet: Erzsébet. Klucsik István segédmunkás és Fekete Blanka tsz-tag: Margit, Pöstényi Sándor segédmunkás és Tóth Rozália harangozó: Sándor, Farkas János lakatos és Varró Mária pénztáros: János. Vázsonyi Béla műszerész és Szunter Agnes könyvelő: Gábor. Demény István MAV-pályamunkás és Rell Borbála: Zoltán, Illyés Ferenc raktár- kezelő és Oltai Mária vasalónő: Gábor, Somogyi János ács és Juhász Rozália: László. Marinovszki János traktorvezető és Kiss Margit: János. Kempí Péter hentes és mészáros és Csitári Anna boltvezető: Asnes nevű gyermekeik. Házasságkötések: Czimmer Pál segédmunkás és Juhász Éva könyvelő, Göőz Imre segédmunkás és Jakab Katalin. Bazsik Pál segédmunkás és Kalas Rozália. Izsal Pál ács és Simek Erzsébet segédmunkás. Tábori László szövő és Nagy Mária szövő. Kurdi Károly félfogadó és Misnvovszki Anna fonó. Megvár Sándor eéokoosiszc- relő és Romhányi Irén admintíztrá- tor. Mikes Tamás elektroműsze- récz és Sima Julianna kö^vvelő. Meghaltak: Andrások József 77 éves. Nagy Franciska 82 éves. B"bin.sz!n Mihálvné szül. Szabó 69 éves‘és Belányi Gyula 60 éves. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, a járási és városi pártbizottság, a Fodrász Ktsz. dolgozóinak, valamint a Dunakeszi Járműi avító énekkarának, akik felejthetetlen édesanyánk temetésén megjelentek és mély gyászunkban osztoztak, ez úton mondunk hálás köszönetét; Csemniczky és Kovács család NAGY ŐSZI FEHÉRNEMÍÍVÁSÁR NOVEMBER 1-TÖL 15-IG A DUNAKANYAR DIVATHÁZBAN VÁC, SZÉCHENYI UTCA 15. VÁCI aprohirdetesek Fiatal házaspár szobát keres Vácon. Címeket kérem ..Szolid” jeligére váci hirdetőbe <Jókai utca 9.) leadni. Jókarban levő bécsi rövid zongora eladó, részletre Is. Vác, Tabán 24. Eladó: egy Orion rádió: Vác. Karcsú, Arzén utca 10. Hirdetések feladhatók KEDDEN DÉLIG Jókai utca 9 (Szövőgyárnál! Telefon: 39. Elvesztettem esőkabátomat Izzó-gyártól a malomig Becsületes megtaláló jutalom ellenében adja vissza: Vác 7rínvi utca 3. Diplomás fiatalember albérleti szobát keres. Ajánlatokat ..Sürgős” jeligére, váci hirdető- irodába kérnek. rVWWWWWW\