Pest Megyei Hirlap, 1962. november (6. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-18 / 270. szám
1962. NOVEMBER 18, VASÁRNAP hevükhöz méltóan A kongresszusi versenyt kezdeményező ceglédi Vörös Csillag Tsz-ben N emrégiben értékelte a termelőszövetkezetek közötti kongresszusi versenyt a ceglédi városi versenybizottság. Az év végéig tartó verseny legfrissebb adatai szerint, a harmadik negyedévben a Vörös Csillag Termelőszövetkezet lett az első, amely kora tavasszal a megyei kongresszusi versenyt kezdeményezte. Ebben a termelőszövetkezetben a vezetőség és a tagság összefogásáról soksok kiváló eredmény tanúskodik. A tizennégy éves üzem története egész kötetre való, s így mi csak arra vállalkozhatunk, hogy rövid vázlatát adjuk annak. amit ebben a termelőszövetkezetben alkotott a ceglédi parasztság. Míg 1948 őszén 2300 hold földdel és 140 taggal működött ez az üzem, addig 6870 hold földet mondhat magáénak a 657 főnyi tagság. A tagság létszámában csak a munkában rendszeresen résztvevőkről van szó. mert ezenkívül még 202 nyugdíjas és öregségi járulékos tagja is van a termelőszövetkezetnek. Mivel dicsekedhetnek ma a Vörös Csillag birtokosai? Szabó Ferenc elnök és Dani Mátyás főmezőgazdász elsőként a gépeket említi. Tizenkét erőgépe és ahhoz elegendő munkagépe van már a tsz-nek, amely a nehéz munka nagy részét korszerű eszközökkel végezheti. A belterjesség magasfokú színvonalát jelzi a fejlett állatállomány, amelynek fokmérője: négy holdanként egy-egy számosállat. Az állatfajok közti arányt is bárki jónak találhatja, hiszen a 663 szarvasmarha mellett 3417 sertés, 180 ló. 960 juh és 28 ezer baromfi az évi átlaglétszám. Ha ehhez hozzá tesszük, hogy kétszáz tehén. háromszáz koca, hatszáz juhanya, és háromezer tojótyúk a tenyészalap, még jellemzőbb lesz az igencsak tetszetős kép. S zép-száp, de mit produkál ez az üzem? Nos. ez a gazdaság az idén százhúsz vagon kenyérgabonát adott az államnak. ötven vagon kenyérgabonát tagjainak osztott szét, húsz vagonnal vetőmagként tárolt. kilenc vagonnyit pedig a biztonsági alapra tett. Az állattenyésztés produktivitása semmivel sem gyengébb ennél, mert 1200 mázsa élőmarhát, 3040 mázsa vágósertést, kétszáznegyven mázsa vágóbaromfit. 120 mázsa vágó- juhot vásárolt az Állatforgalmi Vállalat a tsz- től az idén. Mit jelent ez a mértékegységek nyelvén? Nem kevesebbet, mint azt, hogy száz hold szántóra számítva száz mázsa hús itt az árutermelés. No. ha már így számolunk, akkor azt is említeni kell, hogy'száz hold szántóra ■ száz hektoliter tej, 6800 tojás és egyéb állati termék is jut a szövetkezetben. A kertészeti hozam még nem ismeretes teljesen, de ezzel sincs szégyenkezni valójuk. Különösen azért nem szégyellni való a kertészeti üzemág, mivel annak fejlődése a leggyorsabb ütemű. Példaként elég megemlíteni azt, hogy a több száz holdas szárazkertészet melleti több száz holdas Öntözéses kertészet létesítését tervezik. És e bevezető után nézzük. mit tapasztaltak az újságírók a tsz-ben? ORSZÁGOS RANGÚ TEHENÉSZET á\\\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\^^ I I I XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX> F ENYKEPEZOGEPUNK villanófényére riadtan pislognak a központi istálló tehenei, ám Kati, az idei mezőgazdasági kiállítás „sztárja’’ nyugodtan kérődzik. Megszokta már a nyilvános szereplést, nem jött zavarba még a televízió kamerája előtt sem. Fölényesen. fogadja a látogatókat most is, mintha csak tisztában lenne vele, hogy a magyar tarka eszményi típusát ő testesíti meg. Két évvel ezelőtt az ország második teheneként emlegették, akkor ugyanis több mint tízezer liter tejet adott, 4,15 százalékos zsír- tartalommal. Az idén viszont még feljebb került a ranglétrán: megszerezte a tenyésztési nagydíjat. Igazságtalanok lennénk, ha mindezt csupán Kati érdemének tulajdonítanánk. Abban, hogy a Vörös Csillag Termelőszövetkezet tehenészete ilyen előkelő rangot szerzett, nagy részük van a gondozóknak. {Az idei mezőgazdasági kiállításon Kati mellett egyébként a Kicsi és a Címer nevű tehén aranyérmet szerzett, a Kati fia pedig bronzérmet kapott.) Baráth István fejögulyás például hat éve ápolja lelkiismeretesen a gondjaira bízott teheneket. O indította el Katit is a „hírnév útján”, s bizony igen sok kiváló teljesítményt nyújtó tehén került ki a keze alól. Most egyébként ifjú Bori Pál Kati közvetlen gondozója. / .AMBOR LÁSZLÓVAL együtt ö is megér- delmiaz elismerést. Máskülönben mindhárman tagjai a szocialista brigádnak, s legfontosabb célkitűzésük, hogy az elkövetkezendő kiállítások tovább öregbíthessék a ceglédi Vörös Csillag Termelőszövetkezet szarvasmarhatenyészetének hírnevét. Ezekben a napokban egyébként még több gondot fordítanak a központi üzemegység tehenészetének dolgozói Ifjú Bori Pál fejőgulyás tehénnel a Címer nevű arra —, amint ezt kongresszusi vállalásukban is felajánlották —, hogy több és jobb minőségi tejet küldhessenek a fogyasztóknak. A RÉPAFÖLDON Feri helyett dolgoznak az öregek — A jó munka jutalma S aki nem szolgál rá a jutalomra PISTA BÁCSI Szekerek, vontatók fordulnak megrakodva a betonúira. Viszik a cukorrépát, ki az állomásra. Erről a 70 holdas tábláról is, éppúgy mint az egész 150* holdróíytnfáf úíiind .-felszedték a 1‘épátr Csak égj*: kis csoport, hat öregember szorgoskodik még. Fejelik sebesen a répát és rakják kupacokba. — Hogy-hcgy maguk így elmaradtak a többiektől? — kérdezem őket, az illendő köszöntés után. Viharosan tiltakoznak, egyszerre mind a hatan. — Nem a mi vállalásunk ez, mi már régen felszedtük a magunkét. Itt más helyett végezzük. — S az kicsoda? — Egy legényember. A Feri. Ö most nem tudja csinálni. — Beteg talán, vagy a lakodalmát tartja? — Egvik se. Más oka van annak. Tudja, most forr az új bőr. És ő nagyon szereti kóstolgatni. Akár két hétig is egyfolytában. így válik világossá a hat fürge öregember igyekezete. Persze, nem puszta ..barátságból” végzik el helyette a munkát. Ez nem is lenne helyes. tekintettel távolmaradásának okára. A tsz vezetősége levonja majd tőle az egy hold répa megmunkálása után „járó negyvennyolc munkaegységből a betakarítás költségeit. Ezenfelül nem kapja meg a prémiumot sem. Ez pedig, attól függően, hogy egy holdon a tervezett 150 mázsa felett mennyit termett, a többlet után mázsánként egy kiló cukor. Az öregek büszkén mondják el, hogy saját vállalt répaföldjükön mennyit takarítottak be. Farkas Pál holdankénti átlagra számítva 165 mázsát, Kónya Pál 182 mázsát, s a többieké is túlhaladta a szintet. S ha nincs szárazság a nyáron, még sokkal több terem. Banai Pál üzemegységveze- tő, aki jelen van a beszélgetésnél, közbeszól: — A nyári mélyszántásnak köszönhető ez a szép répatermés. Meg annak, hogy az egész terület holdanként kétszáz mázsa istállótrágyát kapott. Az öregek önérzetét sérti ez az egyoldalú megállapítás. — Hohó. kiáltják egyszerre többen is — és a munka, amit elvégeztünk rajta, az semmi? __ Az igaz — ismeri el bék ítő hangon az üzemegység- vezető. Szekér kanyarodik mellénk és rakodn i kezdenek. A derék, vidám öregek a lel- kemre kötik: — Nehogy azt higgye ám, nálunk sok az olyan ember, mint a Feri. Mert csak ő ilyen. Az egész szövetkezetben, a 650 dolgozó tag között, nem talál még egyet. így szólítják a naia fiatalabbak, becsülve korát, tudását és sok tapasztalatát. Bár nem tiltakozik a megszólítás ellen, Kisgyörgy István messzi van még a bácsi” kortól. Hiszen csak negyvenéves, Széltől cserzett, naptól barnított arcában fiatalosan mosolyog a szeme. Most van élete teljében. Abban az idő- I ben, amikor a férfiember erőben, tudásban, a legtöbbet tudja nyújtani. — Kiváló munkás. Róla írjanak —, ezt meg az elnök mondja. Valóban van mit írni Kisgyörgy Istvánról. A szövetkezet életéből — Kétszáznegyvenhároo» | mázsa kilós és 13 750 darabos paprikát termelt kétezer négyszögöl földön Garai Antal tsz-tag. A tsz kilenc és negyedhold öntözött paprika- földjén 1352 mázsa kilós áruként és 38114 darabos áruTöbb sonka, finomabb karaj .XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXxX'4 Túl a terven Magas őszülő halántékú ember Junó László, a baromfitelep vezetője. Ahogy mondja „ősidők” óta foglalkozik már baromfitenyésztéssel — ifi a szövetkezetben két esztendeje. hogy megalapozta ezt az üzemágat. Szakértelmét, a baromfigondozók jó munkáját ebben az évben is többszázezer forintos túlteljesítés bizonyítja. Ev végéig a tervek szerint 521 ezer forint bevételre számított a szövetkezet vezetősége baromfiból, ezzel szemben napjainkig már 865 ezer forint bevételt könyvelhettek el. Kialakult már a fajtatiszta hampsiere törzsállomány, csupán tojásból 400 ezer darabot értékesítettek. (Jellemző, hogy kétszer kötöttek tojásra pótszerződést.) Nemrégiben érkezett meg az idei utolsó szállítmány naposcsirke a csibenevelőkhöz. Mózes Andrásné, özvegy Baráth István- né és Ungváriné, hárman egy brigádban dolgoznak, most még nagyobb gonddal ápolják a kis pihés jószágokat. Elismeréssel beszéltek mindhármukról a szövetkezet vezetői- munkájukat odaadóan végzik. Eddig 22 ezer naposcsibét nevelték fel, két és fél, három százalékos elhullás mellett. Még csak annyit a szövetkezet baromfitenyészetéről, hogy a hatvan mázsa baromfihús helyett már nyolcvan mázsát adtak át a kereskedelemnek. Í.XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXj Fiatal ember Kiss Pál, az I. számú üzemegység sertésgondozója. Még a harmadik x-et sem lépte át, máris olyan tapasztalattal rendelkezik, amit még az idősebbek is - megirigyelhetnének. Foglalkozását hivatásnak tekinti, s úgy bánik a csöpp kis malacokkal, mint a hímes tojással. Az anyadisznók sem .,panaszkodhatnakRagyogó tiszta a hosszú fiaztató, s mind a 26 ..disznócsalád” (ennyi tartozik a keze alá) jól érzi magát. Nem könnyű a munkája. Lehet vasárnap, jöhet ünnep, a sertéseket a gondozó nem hagyhatja magára. Évente a terv szerint a 26 kocától 390 malacot kell felnevelnie 16 kilós súlyig Kiss Pálnak, de a többi gondozónak is. Ezt eddig is túlteljesítette a fiatal sertésgondozó, s a terven felüli malac járandóságot, öt-hat darabot, prémiumként, az idén is megkapja. Tavaly például a háztáji jövedelmet nem is számítva, tisztán, huszonötezer Kiss Pál sertésgondozó forintot vitt haza. Azt mondja, most is meglesz ennyi. Hasonlóan jól végzi a munkáját Balaton András is, a legfiatalabb ser- résgondozó. Alig húsz esztendős, máris elismeréssel beszél roia az ugyancsak fiatal brigádvezető, az egyetemről nemrégiben kikerült Zsingor Árpád. A legjobbak közül egyébként még Görög Lajos nevét is meg kell említeni, aki a kongresszusi versenyben ugyancsak kiemelkedően dolgozik. A Vörös Csillag Termelőszövetkezet erre az esztendőre 1800 darab sertés meghizla- lását vállalta, s hogy ezt 200 darabbal még túl is teljesíti, abban a sertéshizlalók jó munkáján kívül a sertésgondozóknak is részük van. ként értékesített paprika termett — A legújabb statisztikai adatok szerint 1926 dolgozót és családtagot foglalkoztat a Vörös Csillag Termelőszövetkezet. — Tavaly negyvenhét forint volt egy munkaegység értéke a termelőszövetkezetben, míg az idén harmincnyolc forint munkaegység-értéket terveztek. A vezetőség véleménye szerint az aszályos év el lenére is remélhető a tavalyihoz hasonló munkaegységérték. — Négyszáz mázsa kenyérgabonát osztanak szét a nyugdíjas és az öregségi járulékos tagok között állami felvásár iási áron a tsz-ben. — Egy hold szántóra 6277 forint termelési érték jutott tavaly, míg egy szántóegységre 4967 forint. Előzetes számítások szerint az idei eredmény sem lesz kevesebb ennél, sőt valamivel jobbra számítanak. — Kétszer volt első az országos tejtermelási verseny ben a Vörös Csillag Termelő- szövetkezet, míg a megyei általános termelési versenyben háromszor szerezte meg az első helyet. Fennállása óta 55 oklevelét és mintegy tizenöt vándorzászlót nyert a különböző városi, megyei és országos versenyeken. — A harminc százalékos fagykár ellenére is jó termést takarítottak be szőlőből. A 173 holdnyi közös művelésű szőlő holdankénti átlagtermése 28 mázsa lett. — Őszi árpából hatszázötven holdon, holdanként 18,2 mázsa. őszi búzából pedig 1597 holdon, 12 mázsás szemes termést takarítottak be az idén. — Farkas Zsigmond sertésgondozó egész évben 22—26 százalékos daraértékesítéssel hizlal az idén. — Szabó II. Ferenc brigádja az aszály ellenére is 130 mázsás holdankénti termést ért el cukorrépából 44 holdon. — Ifjú Balázs András egymaga hatszáz süldőt nevelt fel az idén. illetőleg annyit adott át hizlalásra. LkSosorban azt, hogy nélküle, meg a másik lánctalpas DT-vel dolgozó Károly Sándor nélkül, bizony nem tartana itt a Vörös Csillag. Ha nem ők végzik, ezen a hosszú, száraz őszön a talajelőkészítést, a szántás-vetést, most nem mondhatnák a tsz vezetői: — November végéig elkészülünk. Tavasszal már Bem lesz gondunk a szántásra. Persze, félreértés és sértődés ne essék, van még a tsz- nek a két új DT-n kívül, több traktora is. S az azokon dolgozó traktoristák is helyt álltak derekasan, megtették, ami kötelességük. De Kisgyörgy István, aratás óta 2800 holdat szántott fel, egymaga. Voltak hetek, amikor naponta 18 órát dolgozott egyfolvtában. Csak idén júliusban jött át a gépállomásról. ahol addig dolgozott. Azóta ötszáznyolcvanra szaporodtak a munkaegységei. Szép kereset, ha a várható 47 forintos értékkel számoljuk. — Űj gép. Idén kapta a szövetkezet. A szántást meg legnagyobb részt 28—30 centi mélységben kellett elvégezni — ennyit mond ő maga, a munkájáról. S még hozzáteszi: — Mert igen száraz volt a föld, nagyon megerőltette a gépet. Hát kímélni kellett. Akarunk mi még ezzel dolgozni jövőre is. Mégpedig nagyjavítás nélkül. így beszél a gépéről, olyan szeretettel, mintha élő személy lenne. Igen. kímélni kellett, és mégis többet dolgozni, hogy a vetéssel és a szántással időre elkészüljenek. Pedig de sok masinát irányított, vezetett itt a ceglédi határban. Hisz tizenegy éve már, hogy ráült az első traktorra. Nincs olyan gép a mezőgazdasásban, amit nem ismer, amivel a tizenegy év alatt nem dolgozott volna. — Nincs annál szebb, mint kinn dolgozni a széles határban. Télen, amikor javítjuk a gépet a műhelyben, olyan vagyok én a négy fal között, mint a rab. Nyújtja a kezét, búcsúzik. Karcsú alakja gyorsan eltűnik a gépszín alatt. Ott áll most, ma déltől, a DT. A gyertyákat cseréli rajta Meggyesi Pistával. Mert holnap már kora reggel újra kinn akar lenni a messzi határban. Az oldalt írta: renc Nagymi kiás lyán Pál. A felvételeket Gábor Viktor. Hetesi István. FeSukészítetle: