Pest Megyei Hirlap, 1962. november (6. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-11 / 264. szám

1962. NOVEMBER 11, VASÁRNAP rzm »secret 'g/firfa p 3 äi állmáé bízottságok iS 1 fmtm támaszai a ÜLÉST TARTOTT Ä CÄBA5I JÁRÁSI TAKÁCS (Munkatársunk telefonjeien- tése.) Újszerű napirendet tárgyalt szombaton a Dabasi Járási Tanács: megvitatta a kéthó- napna kiküldött ideiglenes bizottság jelentését a járási tanács államhatalmi és állam­igazgatási tevékenységének vizsgálatáról. Ez volt az első eset, hogy a járás lakosságának vá­lasztottjaiból alakult bi­zottság ilyen vizsgálatot folytatott. Különös jelentőséget ad en­nek a tanácsülésnek, hogy ilyen napirendet tárgyalt két nappal, a megyei tanács és népfrontbizottság együttes ülése után, amely éppen a ta­nácsi munka demokratizáló­dásával és a tanácsi hatáskör kiszélesítésével foglalkozott. A dabasi tanácsülés is ebben a szellemben tárgyalt és tu­lajdonképpen ezen az alapon döntött két hónapja az ideig­lenes bizottság kiküldetése mellett. A jelentést Jeruska István, az ideiglenes bizottság elnö­ke terjesztette a tanácsülés elé. Megállapítja a jelentés, hogy a járási tanács az idén is rendszeresen megtartotta üléseit, amelyen a megválasz­tott ötvennyolc tanácstag kö­zül mindössze' tízen nem vesznek részt rendszeresen az üléseken. Egy-egy napirendi pont vitájába hét-nyolc tanács­tag kapcsolódik be és ez­zel az egységes álláspont kialakítását segítik elő. A járási tanács hét állandó bizottsága nemcsak formális üléseket tart, hanem aktívan támogatja a végrehajtó bizott­ság és a szakigazgatási szer­vek munkáját. Különösen a kereskedelmi, az ipari és a műszaki állandó bizottság az, amely egy-egy feladatot a községekben tárgyal ja meg az illetékes községi tanáccsal és társadalmi szervekkel együtt. A szakigazgatási szervek ve­zetői határozataik kialakításá­nál mindinkább támaszkod­nak az állandó bizottságok véleményére. Az ideiglenes bizottság he­lyesnek tartja, hogy a tanács vb több esetben élt kezdemé­nyező felterjesztéssel' a me­gyei tanács végrehajtó bizott­ságához. Az ideiglenes bizott­ság megállapítása szerint a végrehajtó bizottság betölti államigazgatási feladatát, elő­segíti a járási, községi állam- | hatalmi szervek munkáját. A községi tanácsok államhatal­mi tevékenysége általában jó. A tanácsüléseken való megjelenési arányszám tekintetében a legjobb Gyál és Bahas, de sok községben csak többszöri összehívással lehet a ta­nácsülést megtartani. Ilyen, szempontból leggyen­gébb Alsónémedi, Kakitcs. Pusztavacs. Inárcs és Bugyi. A 755 községi tanácstag kö­zül az első félévben mindösz- sze 225 tartott beszámolót és csupán 104 fogadóórát. Példa­ként kell megemlíteni Gyál községet, ahol 36 tanácstag megtartotta beszámolóját. A községi tanácsok Icapcso- lata a különböző tömegszer- vezetehkel nem kielégítő. Ez azzal magyarázható, hogy a vb-vezetők túlterheltek kü­lönböző társadalmi munkák­kal és egyéb feladatokkal. A jelentést élénk vita kö­vette, igen sok tanácstag szó­lalt fel. Dr. Nagy Zoltán járá­si ügyész javasolta, hogy a já­rási tanács állandó bizottságai rendszeresen menjenek ki és helyszíni üléseken neveljék a községi áb-tagökat. Hegyvári Ferenc hangoztatta, hogy a községi tanácsoknak többet kellene törődniük a lakosság igényeinek kielégítésével. Pél­daként említette a kenyér- és zöldségellátás problémáját, amelyet kellő eréllyel megold­hatnának. Boros András, járási vb-el- nök kifejtette, hogy a járási végrehajtó bizottság törekvé­se: szakítani a régi elavult módszereklcel és helyettük progresszív módszereket beve­zetni a tanácsi munkában. A tanácsüléseknek konkrét fel­adatokkal kell ellátniok az ál­landó bizottságokat. A tanács­tagok teljesítsék azokat a kö­telezettségeket, amelyekkel választóik megbízták őket. A tanács határozatai végrehajtá­sának ellenőrzését a végrehaj­tó bizottságnak rendszeresen kell ellátnia. Nem azt kell nézni, hogy a járási szakigazgatási közegek hány napot tölte­nek a községekben, ha­nem azt, hogy mi az ered­ménye kint végzett mun­kájuknak. További felszólalások után Boros András vb-elnök hatá­rozati javaslatokat terjesztett elő. Ezek között egy a végre­hajtó bizottságot utasítja, hogy a szakigazgatási szervek által készített és a vb-ülés elé ke­rülői jelentéseket az illetékes állandó bizottságok minden esetben előzetesen tárgyaljaik meg. Egy másik javaslat sze­rint szükségesnek látszik, hogy a jövőben egy olyan állandó jelleggel működő bizottság lé­tesüljön, amely rendszeresen figyelemmel kíséri a tanácsta­gok választó kerületi munká­ját: Jeruska István szintén két határozati javaslatot terjesz­tett, elő. Az egyik arra vonat­kozik, hogy 1963. első félévé­ben válasszon a tanács ideig­lenes bizottságot, amely a me­zőgazdasági kérdéseket vizs­gálja felül. Másik javaslata arra szólítja fel a tanácsot, tegyen felterjesztést felsőbb szerveihez, hogy a községi tanácsüléseket a jövőben ne havonként, hanem kéthavon- ként kelljen megtartani, ki­véve ha valami rendkívüli ügy elintézése miatt kell össze ülnie. A tanácsülés a határozati javaslatokat elfogadta, majd egyéb napirendi pontokat tár­gyalt. — ly — Negyvenhárem év után előkerüli Szamuely Tibor karórája és kézelőgombja FALU TAMÁS KÖSZÖNTÉSE (Tudósítónktól) Az Öcsán élő Falu Tamás, a neves költő, tegnap töltötte be 81. életévét. Ebből az alkaloid­ból felkeresték barátai, tiszte­lői. hogy jókívánságaikat fe­jezzék ki. Péntek este a da- basi járás vezetői látogattak el, iegnap délelőtt pedig Vá­gó Baláás gimnáziumi tanár vezetésével az ócsai Bolyai János gimnázium diákküldött- sége kopogtatott be az idős költő ajtaján. A gimnázium ta­nári kara. tanulóifjúsága _ és irodalmi önképzőköre nevében üdvözölték Falu Tamást, s egy szép illusztrált emlékkönyvvel ajándékozták meg. (tm) — Bolgár szakszervezeti küldöttek érkeztek csütörtö­kön Gödöllőre. A vendégek megismerkedtek a község történetével és élénken ér­deklődtek a községfejleszté­si, rendezési tervek iránt. A Legújabbkori Történeti Múzeumban a közelmúltban értékes lelet nyomára bukkan­tak. Negyvenhárom év után előkerült Szamuely Tibornak, a Magyar Tanácsköztársaság egykori kiemelkedő vezetőjé­nek karórája é9 kézelőgomb­ja. Szamuely hagyatékát, ame­lyet 1919-ben az' osztrák ha­tárról juttattak el a Budapes­ti Központi Járásbírósághoz, 119/1919. számú végzéssel le­tétbe helyezték a Budapesti Magyar Királyi Adóhivatalnál. Innen 1934 szeptemberében áttették a Postatakarékpénztár letéti osztályára. A csendőri jegyzőkönyv sze­rint. amelyet Szamuely Tibor halála után-vettek fel, szemé­lyi tárgyai között volt egy pár arany kézelőgomb és egy rossz állapotban levő ezüst Ómega- gyártmányú karóra (a esend­őn jelentés szerint 10 koronát ért). Zsebében összesen 96 és fél osztrák koronát találtak, ami az akkori viszonyokat fi­gyelembe véve, 2*—3 napi éle­lemre volt elegendő. A most megtalált leletek és a csend­őri jegyzőkönyv leleplezik azt a hazug rágalmat, hogy Sza­muely és társai annak idején hatalmas összegekkel a zse­bükben, akarták elhagyni Ma­gyarországot. Az értékes Számúéty-hagya­tékok évtizedekig érintetlenéi feküdtek a postatakarék­pénztár széfjében. Átvészel­ték a 25 éves Horthy-kor- s zakót, a második világ­háborút, majd 1958-ban az ellenforradalmat. A hátramaradt értékek közül csupán egy 10 koronás bank­jegy hiányzik. (MTI) Memdí&rséfji króm i Situ Féltékenység, nem rablás. Megírtuk a minap, hogy Sár­kány Gábor, vasadi nyugdí­jas, panaszt tett a rendőr­ségen Magyar Sándor ellen, mert az állítólag a lakásán leütötte őt és elrabolta négy­száz forintját. A nyomozás megállapította, hogy Sárkány Gábor félrevezette a rendőr­séget. Magyar és Sárkány féltékenységből verekedtek össze, amelynek során Sár­kány kisebb sérülést szenve­dett. Hajnali kaland. Hajnal Bé­la 34 éves szén tm á rtonk átai lakos, a múlt héten egyik hajnalban bement Magocsi Julianna házába. Erőszakos­kodni akart a nővel, aki ki­utasította. Hajnal erre a ke­zében levő boros üveggel le­ütötte pz égő petróleum- lámpát. A keletkezett tüzet a gyorsan kiérkező tűzoltók fékezték meg. Hajnal ellen hajnali kalandja miatt bűm vádi eljárás indul. A karcsú gép a levegők emelkedett S. 0. S! — Save out souls! — Mentsétek meg lel­keinket! Évszázadok óta így kér­nek segítséget a süllyedő ha­jók halálra ítélt matrózai, uta­sai a viharos tengeren. Szik­ratávírók, rádiókészülékek, fényjelzők továbbítják utol­só üzeneteiket az élőkhöz, a biztonságban levőkhöz: Mentsétek meg lelkeinket! S a válasz, a segítség né­ha időben, néha későn érke­zik. Váera időben érkezett. Csupán egyszer adtuk le a segélykérő jelt: Egy kisfiú élni akar, mentsétek meg be­teg szívét — s az egész megye társadalma, üzemi munká­sok, tömegszervezeti aktivis­ták, iskolai tanulók kinyúj­tották segítő kezüket Együd Istvánka felé. Költemények tömörsége tudná csak visszaadni azt az együttérzést, amelyet a se- gélykiáltás gyermekekben és felnőttekben ébresztett. Gyer­mekekben, akik elszorult to­rokkal olvasták, hogy Ist­vánka sosem kergetett lab­dát, sosem járhatott iskolába. Felnőttekben, akiknek eszük­be jutott, hogy nekik is van kisfiúk, talán éppen István­ka, és talán éppen kilenc­éves. A felhívásra a megye min­den részéből visszhangzott a válasz. A máriabesnyői álta­Mi Együd Istvánba ló. nos iskola háromszáz kis­diákja háromnapos papírgyűj­tést rendezett, amelynek be­vételét elküldték ismeretlen kispajtásuknak. Háromszáz­ötven kákái kisdiák vas­gyűjtést és társadalmi mun­kát vállalt a tsz-ben, hogy elősegítse Istvánba moszkvai utazását. A monori Ady End­re úti általános iskola és a budapesti Apáczai Csere Já­nos Általános Iskola tanulói zsebpénzüket gyűjtötték ösz- sze e nemes célra. Gyűlt, gyűlt a pénz. Üzemi munkások küldték a Váci Kö­töttárugyárból, a Dunai Ha­jógyárból és a Híradástech­nikai Anyagok Gyárából. A Pest megyei Rendőrfőkapi­tányság dolgozóinak forint- j jait, ajándékát, autóval vit- | ték el a gyermek betegágyá- hoz. A DCM KISZ-irodáján na- j ponta csengett a telefon: ho- | vá küldjük a pénzt? — kér- J deztók a budapesti Kábel- és Műanyaggyár, s a XI. kerü­leti Villamosállom ds Szerelő Vállalat dolgozói. Egy napon rózsaszín pénzesutalvány ér­kezett. Feladója Várhonyi Ferenc nagykőrösi lakos. Ki ez a Várkonyi Ferenc? Senki sem tudja Vácott. Csak any- nyit: melegszívű ember. Gyűltek a forintok; csekken, takarékbetétkönyvben, kész­pénzben. És minden forint kö­zelebb hozta az utazás várva- várt napját. És minden nap visszaadott valamit a beteg gyermek életkedvéből, lelki derűjéből, étvágyából. Arcáról eltűntek a szederjes foltok, átadták helyüket a bizakodó. mosolynak. Javuló közérzete elűzte az addig gyakran je­lentkező rohamokat is. A bá­gyadt, aggasztóan csendes kis­fiúban — akinek a professzo­rok már csak fél évet jósoltak ha, s ez. a mi országunk meg nagyon kicsi, elég, ha 'szárny­ra kel, hamar eljut nálunk mindenhová a hír. Egyszóval, odakinn nagyon megünnepelték, bankett is volt a tiszteletére Varsóban, csak amolyan félhivatalos, a Lengyel—Magyar Baráti Tár­saság rendezte. Újságok cik­keztek róla. Igaz-e? — kér­dezgették tőle. Pár beismerő szónál többet azonban nem vettek ki belőle, a részle­tek elmondásával adós ma­radt. Miért fogadták ennyi ceremóniával? — Részt vettem az ellenál­lási mozgalomban — a sok faggatásra mindössze ennyit, egy szóval sem volt többet hajlandó felelni. Hohó, de hiszen ez az erdőgazdasági bérelszámoló még annál is érdekesebb ember, mint ed­dig hittük. — Fegyveres ellenálló volt? — szegezzük neki a kérdést. — Nem. Csak Segítettem az ellenállási mozgalmaknak és főleg azoknak az embereknek, akiket üldözőbe vett a Gesta­po. Titkára voltam Varsóban a Lengyel—Magyar Társaság­nak és a társaság kék színű tagsági igazolványát kiadtam mindenkinek, aki menekülni kényszerült. Útlevélnél töb­bet ért ez az igazolvány, Ma­gyarország felé ennél jobb út- ravaló nem kellett. Kiépítet­tem ugyanis a megfelelő kap­csolatokat, felnyílt a kék pa­pír előtt a határsorompó. — Sok embert mentett így meg? — felülkerekedett az élni aka­rás. A DCM kollektívája pedig a szerető szülő gondosságával készítette elő az utat. A gép­műhelyben háromtagú bizott­ságot választottak, azzal a megbízatással, hogy minden erejével siettesse az indulás — a gyógyulás napját. S amíg a bizottság tagjai — Bérezettéi Gyula művezető, Németh Já­nos főművezető és Szathmári Béla —a hivatalos ügyeket in­tézték, a kollektíva többi tag­ja dolgozott helyettük is. Na­pok alatt intézték el mindazt, amihez máskor hosszú hetek kellenek. Napok alatt, mert ahová mentek, mindenütt a se- gítőkéssség egyengette útju­kat. Soronkíviil adták ki az útlevelet az IBUSZ útlevélosz­tályán Készen várta őket a vízum a budapesti szovjet konzulátuson. Percek alatt el­intéződött a repülőút a MA­LÉV központjában: csak a dá­tumot kellett kitölteni az anya kedvezményes és a kisifiú in­gyen jegyén. A Corvin Áru­házban — ahol Együd Lajos­áét és gyermekét a közösség pénzéből felöltöztették a moszkvai télre — a szakszer­vezeti titkár könnyítette meg a bevásárlást... Az Egészségügyi Minisztéri­um külügyi főosztálya magára vállalta a moszkvai magyar nagykövetség tolmácsának ér­tesítését a kisfiú érkezésé­ről. Az építésügyi miniszter is segített. A DCM-ben dolgozó asszonyok megígérték: amíg az anya Moszkvában lesz, gon­dot viselnek másik, gyermeké­re. A gépműhely dolgozói véd­nökséget vállaltak istvánka felett: ha majd egészségesen hazatér, ők gondoskodnak ró­la. ruházzák, iskoláztatják. Egy kisfiú élni akar — írtuk három héttel ezelőtt S a tár­sadalom összefogott, hogy él­hessen. A mi társadalmunk; Sűrű, aprószemű eső perme­tezett a repülőtér betonjára azon a napon, amikor István­ka és édesanyja elindultak a nagy utazásra. Rokonok, ba­rátok, munkatársak búcsúztat­ták őket. Igazi szeles, hűvös, novemberi délelőtt volt. Belül mégis, mindannyian meleget éreztünk. Felzűgtak a motorok, s a karcsú, fehér gép a levegőbe emelkedett. Gondolatban küld­tük utána lókívánságainkat: — Gyógyulj meg. Istvánka! Visszavárunk ... Nyíri Éva FERROGLÓBUS VÁLLALAT FELVESZ vasrakodó limlikasokat MUNKÁSSZÁLLÓ BIZTOSÍTÁSÁVAL Jelentkezés: Budapest XV., Körvasút sor 110. is, ott is feltűnő, spárgával | átkötött nagy barna dobozok- # na. # — Jegyzetek. A magyar sza-í badságharcban részt vett 3500 ? lengyel élettörténetére vonat- ? kozó adatok. Az elesettekről,$ az elmenekültekről, az itt re- # kedtekről; mindegyikről ősz- # szegyüjtöttem minden meg--# tudhatót. Sok év munkája ez.# Ha jövőre nyugdíjba megyek, $ majd feldolgozom. # — Bucsuzoul még csak egy j kérdést: Családja nemesi cí- ? mét lengyel, vagy magyar ki-? rálytól kapta? — Nemesi cím? Ilyen ma# már nincs! És különben sem # érdekes. — Mégis. — No, jól van, hát lengyel-# tői. \ — Azt beszélik, hogy ... ? — Az emberek annyi min- ? dent beszélnek, de fontos az??, Nem mondjuk, ki, de mind? a ketten mondjuk, a grófsá- ? gáról beszélünk. Hiába min- ? den erőlködés, konokul hall-# gat róla. Azt sem tőle tudjuk,# hogy a fia ötvenhat novembe-# rében belépett a karhatalom- ? ba. # Ma bérekei számfejt, a? népművelődést szolgálja, ? könyveket kölcsönöz a község # könyvtárától a kemenceiek- # nek, tegnap sok ezer szabad- # ságharcos, vagy üldözött len- # gyeit segített át a magyar ha-# táron. Gróf volt Domszky # Pál, vagy se, valóban nem# fontos. í Szakoly Endre ? — És a varsói? — Hát az is irt rólam vala­mit — többet nem mond er­ről. Szerénység ez a szűksza­vúság nála? Ott hever az asz­talon a varsói lap, majd egy egész oldalas cikk szól róla, vastag betűvel nyomtatott nevéből látható. Észreveszi tekintetünk irányát, gyorsan letakarja a róla szóló cikket egy másik újsággal, pedig len­gyelül nem is értünk. Végigvezet a lakásán. Jó­formán csak könyvespolc min­den bútorzata. A szobák kö­zepén is könyvektől roskado­zó polcok állnak szorosan egymás mellett, átjáró is alig maradt közöttük. Könyv há­tán könyv az előszobában, a három szobában, minden kuc­kóban, Lengyel, magyar, fran­cia, olasz, orosz, német, angol könyvek garmada. Ha tizen­kétezer kötetre becsüljük ezt. a könyvtárt, , talán keveset mondtunk. — Semmi mást, de a könyv­táramat sikerült megmente­nem. Egy egész vagon meg- tellett vele. Balassagyarmatra vitte a vonat, én meg utána­mentem és ott vállaltam ál­lást. Négy év múlva idehelye­zett Kemencére az erdőgazda­ság. — Találkozott most odakinn a kék igazolványosokkal? — Persze, nem mindegyik­kel, pedig legtöbbjük még él. Nem egy magas pozíciót tölt be a mai Lengyelországban, örültünk a viszontlátásnak. — Mi ez a sok csomag? — mutatunk a könyvek között itt — Nem tudom pontosan. Talán 1500—1600 családot. Volt köztük munkás és kato­natiszt, kereskedő és napszá­mos, kommunista meg más párthoz tartozó, lengyel, uk­rán, zsidó. Elhallgat, ideges mozdu­lattal végigsimít az arcán. Látszik rajta, már bánja, hogy beszélt. Az újságíró azonban kíméletlenül tovább vallatja. Igen, végül negyven­négyben nekem is menekül­nöm kellett. A Gestapo figyel­ni kezdett és az ellenállási mozgalom hírszerzői közölték velem, sok mindent megtudott rólam. Erre előbb a családo­mat küldtem el, aztán magam is vonatra szálltam. Nem volt nehéz, magyar útlevelem volt. — Hamis? — Dehogy, hiszen magyar állampolgár vagyok. Dédapám 1348-ban idejött harcolni g szabadságért, itt bujdosott, itt házasodott és itt halt meg az­tán. Én meg lengyel lányt vettem feleségül és a harmin­cas években telepedtem le Le ngyelorszáqban. Megint elhallgat, most szo­morú arccal. A feleségére em­lékezik. — Tudja, hol ismerkedtem meg vele? Bem tábornok ra­vatalánál ezerkilencszázhu- sz nkilencben. Tagja voltam a Bem-komiténak, így azután mindkét nemzetem hősének hamvait hazakísértem Török­országból. Most is felkerestem a sírját Tarnovban. Ezt írta meg az ottani újság.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom