Pest Megyei Hirlap, 1962. november (6. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-07 / 261. szám

Vm. NOVEMBER 7, SZERDA re«r uecvfi t^ífrlap M a van tizennyolc esztendeje annak, hogy a II. ukrán hadseregcsoport ünnepélyes napiparancsában — több más település neve mellett — he­lyet kapott Pest megye két községének neve is: Alberti és Irsa. A főváros felé nyomuló szovjet hadsereg ezen a na­pon szabadította fel az azóta, egybeolvadt két községet. Az Auróra jeladására rohamra indult matrózok és vörösgár- disüik hősi példáján nevelt utódok itt is kibontották a szabadság sarló-kalapácsos ÍJ zászlóját... £ Amíg jegyzeteimet rendez- í, gettem, furcsa ötlet villant fel íj agyamban: Alberti és Irsa$ megfelelően élt-e a fényt ésí- meleget adó szabadsággal, íj vagy még pontosabban fogai-$ mazva a kérdést: ha, mint idegenvezető, csak egyetlen helyre kalauzolhatnám el a hazánkra kiváncsi külföldie­ket, vajon elvinném-e őket Albertirsára? Ágyútűz adta hírül jövetelét Elsárgult leveleiket vetke­zik a dércsípte fák a Kolozs­vári utcai általános iskola ud­nagyon fontos és hálás tisztet. Derűs kedély, higany-mozgé- konyságú alkat. Mindenki sze­Terényi Lászióné, a mama varán. Mégsem lehangoló a kép. Trikóba, tornanadrágba öltözött felsősök róják sebe­sen a köröket, szinte kicsat­tannak az egészségtől. Arany­tallérokon gázol izmos lábuk, szikrázón süt fejük fölött a nap. November volna igazán? Nem, nem; Csupán a naptár téved... Bent, a barátságos pedellus­lakásban szőlőfürtöket rakos­gat a tányérra Terényi László- né, c mama. — Sándort keressük. Vele szeretnénk beszélni — közöl­jük jövetelünk célját. A törékeny, babos kendővel leszorított hajú asszony hely- lyel és gyümölccsel kínálja váratlan vendégeit. réti, tiszteli, ö már csak Laci bácsi marad a családapákká, családanyákká serdült egyko­ri nebulók szerviében. A mos­taniak is ily közvetlenséggel titulálják. Képek kerülnek le a fal­ról. A családról készült fotog­ráfiát a papa hozza, a legna­gyobb fiú esküvői képét a csupaszív mama. Mind az öt gyerek szép emberpéldány, miként a húszhónapos Katika is, az eddig még egyszem uno­ka, aki beszélgetésünktől mit sem zavartatva alszik a reka- mién. — Mindnek szakképzettsé­get adtam. Sanyi jövőre sza­badul, ő elektroműszerész — Terényi László, a fiatalok és az öregek Laci bácsija — Ö most Pesten van, be­ír dolgozni — mondja szívé- jesen, s kicsit zavarban is an, hogy nem szolgálhat leg- isebb fia bemutatásával. — J eszkószky Istvánnétól, a :nács anyakönyvvezetőjétől állattuk, hogy Sándor aznap zületett, amikor a község fel- zabadult. Jól tudjuk? — Igen. Hajnalban... — Virradat előtt egy-két rával — kapcsolódik a bes­zélgetésbe az időközben be- rppant papa és hivatalsegéd, 'erényi László. — Közben az gyük dörögtek, körös-körül knák robbantak — toldja leg talán nem is a pontosság edx'éért. Vidáman, sőt busz­én emlékezik a „színjáték” iszleteire, mintha kizáróla- os érdeme volna, hogy Sán- or fia mindennek ellenére pen, egészségesen megszüle- nt. Terényi László huszonhat ve tölti be az iskolában e közli a boldog apa. — Kitűnő tanuló volt itt... ott nem egészen az. De nagyszerűen sakkozik. Versenyekre jár ... Mellesleg magam is nagy sak- kos Vagyok. Érdeklődöm a bába felől, hátha lesz időm meglátogatni. — Özvegy Krizsán József - nének hívják — jegyzi meg a mama. — Szegény, már a ha­lált várja... A papa megragadja az aj­kaimat, hogy elmondhassa: — Egy nappal előbb elhoz­tam hozzánk. A pincében lak­tunk akkoriban, ott ügyeske­dett az asszony körül, közben hol itt, hol ott csapott be egy-egy gránát. Krizsánné na­gyothalló. Mi volt ez? — kér­dezte ilyenkor. Mondtam, hogy leesett a balta, vagy egy tégla. Az csinál ekkora lár­mát? — csodálkozott a bába. Mondom erre, hogy az. Ma­gasról potyogott... Féltem, hogy megijed és itthagy ben­nünket. Terényi Laci bácsi búcsúzó­ul belülről is megmutatja a gyönyörűen megfiatalított is­Öt munkás visszatér kólát, a virágos tantermeket, egyszóval kétszeres otthonát, ahol derék családját nevelve életiének felét töltötte el be­csületben. A három nadrágos ember közül az egyik Szép kertes ház a Rákóczi utca elején. Kardos Miklós doktor lakja asszonylányával és vejével, a helybeli patika vezetőjével. — Rózsa Viola üdvözletét hozzuk az iskolából — kez­dem a bemutatkozás percé­ben. Az üdvözlő nem mint pedagógus köszönti Kardos doktort, hanem mint a helyi Vöröskereszt agilis tüloára a közmegbecsült elnököt. Cigarettám sem égett végig, máris otthonosan csevegünk a tizennyolc év előtti, sőt az az­előtti dolgokról, mintha régi ismerősök volnánk. A hetven­négy esztendős és aranydiplo­más, de feltűnően fiatalos or­vosnak sokat köszönhet a fa­— Sok? Elsorolom, hol vol­tam orvos abban az időben. Hát kérem, a községek: Ceg- lédbercel, Alberti, Irsa, Dán- szentmiklós és Mikebuda. Mert egyik helyen sem ma­radt ott az orvos. Mindezt jobb esetben igásszekérrel, vagy kerékpáron jártam vé­git). Élményeiről faggatom a fa­lu csillogó szemű, örökifjú orvosát. Szívesen emlékezik a kemény hetekre, hónapokra. — Kérem. Engem nagyon szerettek az orosz katonák. Volt orvosuk, meg kórházuk is, de reggeltől estig tele volt velük a rendelőm. Mondtam: miért nem a magatokéhoz mentek? Ha éjszaka beteghez lu. S nemcsak a fáradhatat- hívtak, a patrul igazoltatott. tonjárda, a villanyhálózat, a jó víz. És még valami, amit az elnökhelyettes mond: Tessék, itt egy kimutatás arról, hogy hány laloóház épült az utóbbi épekben. Ki- lencszázharminciöl a felsza­badulásig jóformán semmi, most pedig kétezer ember' la­kik az irsai újtelepen, kertes családi házakban. 's«? Hősi síremlék a Köztársaság úton. A község kegyelettel őrzi és ápolja a harcokban elesett felszabadítói emlékét Dr. Kardos Miklós aranydiplomás, orvosa Albertirsa örökifjú lan doktor bácsinak, hanem az irsai lokálpatriótának is, aki negyvennégyben okos szóval és személyes példájával visz- szatartotta az elmenekülésre gondoló lakosság jó részét. — Mondtam nekik: mitől félnek? A földgömbről nem lehet lemenni, a front utolér­né magukatMaradjanak nyu­godtan. Maradtak is. — Ügy hallottam, ön az egyetlen orvos volt a falu­ban, aki helytállt a nehéz na­pokban. — így igaz. A nadrágos em­berek közül csak hármunkat ért Hl a felszabadulás. Az evangélikus lelkészt, a kato­likus papot, meg engem. — Sok betege volt? Aztán, amikor felismert, meg­ölelt, jobbról, balról megcsó­kolt. Megboldogult feleségem­nek később mondtam is: ma­gától egész életemben nem kaptam annyi puszit, mint a szovjet katonáktól. A doktor bácsiról még any- nyit, hogy három hónapig ön­kéntes anyakönyvvezető sze­repre is vállalkozott, amíg a közigazgatás helyre nem állt. No, persze nem esketett, de lelkiismeretesen feljegyezte, ki halt meg, ki született. És még valami, úgy, ahogy ő mesélte: — Negyvenhét éve vagyok a község orvosa. Mellesleg ta­nácstag is. Amikor ide kerül­tem, üzlethelyiséget béreltem. nincs helye a „sztorizás­nak” , az ügyfelek egymás ke­zébe adják a kilincset. A nem bennszülött elnökhelyettes nagyjából így ismerteti ma­gát a községet: — Tizenegyezer-négyszá- zan lakják, a tízezer holdas határon két termelőszövetke­zet osztozik, a Dimitrov és a Szabadság. A tsz-tagság lé- lekszáma együttesen 1600, a bejáró munkásoké csaknem iiétszerannyi. — Szóval háromezer. — Már nem. Persze, a szám csak kerekített. Ezen a héten például öten tértek vissza az iparból a Dimitrovba. És ami fő, valamennyien fiatalok. Az idén eddig tizenhatan. — No, ez nagyon érdekes, Bizonyára magas a munka­egység értéke... — Nem magas. Huszonöt forint. De havonta készpénz­ben fizetnek. — És ez garantált — toldja meg a vb-titkár. Később erről a szövetkezeti irodában is meggyőződöm. Ám még vissza van a község­fejlesztés témája. Épült tehát ebben az esz­tendőben:- három utcában be­tonjárda, három kilométernyi villanyhálózat. Tartanak még az új sportpálya építésének munkálatai, nagyon jelentős társadalmi munka hozzájá­rulással. Albertirsa a közel­múltban több jóízű kúttal gyarapodott, jövőre és a rá következő évben újabb hat helyen könnyítik a vízgondot. Summázva: ez a község sem kivétel a szabály alól. A fej­lődés fő mutatója itt is be­— Jövőre újabb negyven holdat parcelláztatunk — veti közbe a vb-titkár. — Igény van rá ... Nézem a kimutatást. 1958- ban 142, ötvenkilencben 72, a rákövetlcéző évben 105, hat­vanegyben 60 és az idén már eddig is 62 új házzal gyara­podtak. Sok mindenre van igény. A Dimitrov Tsz-ben saját óvo­dára, nagyüzemhez illő tágas istállóra, hatalmas magtárra. Az igények kielégítést nyer­tek, jöhetnek és jönnek is újabbak. Érdekelne, hány albertirsai- nalc van saját autója, hány' munkásnak és tsz-dolgozónak motorkerékpárja. Senki sem tud választ adni erre. Azt mondják: soknak. A tv-t — szerencsémre — a postán nyilvántartják. A képernyő­tulajdonosok száma január elsején 122 volt, most már majdnem 200. Űj rádióelöfi- zető „csak” 110-zel több, mint az év első napján. Ebben a számban nincsenek benne azok, akik a régit jobbal cse­rélték ki. Albertirsa nem „kiemelt?’ község. Még csak nem is az úgynevezett „jómódéi” helyek közé számít. Szürke és színes, mint a megye, vagy az or­szág bármelyik faluja. Ti a csak egyetlen helyre AJ kalauzolhatnám el a ha­zánkra kiváncsi külföldieket, helyes dolog volna-e őket ide kisérni? — kérdeztem írásom elején. Vajon volna-e okom a szé­gyenkezésre? ... András Endre Részlet a csupa kertes házból álló újtelepről (Gábor felv.) búra már csak a saját autóra van gondjuk ... Hát többek között ennyit változott a vi­lág. : A rendelőt a lakástól egy füg- l göny választatta el csupán. í Akik ma kezdenek, azok már \ a készbe ülnek ... Nekik job- ! < Márkus Béla vb-elnökhe- '■lyettes szobájában arról be­szélgetünk — ő magával és Kiss Ferenc vb-titkárral —, hogy milyen is ez az összenőtt és 1950-ben egyesített község. Hagyomány ilyenkor a köz- ségpolitika gerincét alkotó községjejlesztés adataival el­árasztani a kiváncsiskodót. Ök sem teltetnek egyebet, i\ | »sr » TI Si r A r\LöO\ I 1944—1962

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom