Pest Megyei Hirlap, 1962. november (6. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-06 / 260. szám
Hét gólt lőtt Abony, Szigetújfalu és Vác ismét idegenben nyert A megyei labdarúgó-bajnokságban a legváratlanabb eredményt Abony szolgáltatta, hét gólt lőtt a bagiak hálójába. A Váci Vasutas és Szigetújfalu, akárcsak az elmúlt héten» most is elhozta idegenből a kí%, pontot. Monor és Vecsés, a két szomszéd vár rangadóját, a monoriak nyerték. Abony—Bag 7:1 (4:0) Abony. 900 nézd. V: Püspöki. A sorozatos abonyi támadások már a 6. percben góllá értek. A 17. percben, a mérkőzés legszebb akciójából esett az abonyiak második gólja. A helyi csatárok jóformán lélegzethez sem engedték jutni a vendégek védelmét, a 35- és 30. percben további gólokat értek el. Szünet után az első percben már ötre növekedett az abonyi gólok száma, ám ezután feljött a vendégcsapat. Nem törte le őket a sok gól és sikerült is szépíteniük. A második félidő jóré- szében ők irányították a játékot, a helyiek csak a hajrában lendültek újra bele. Az abonyi csatárok jó napot fogtak ki. a bagi védelem nem találta meg Cziegler és Gönczöl játékának ellenszerét. G: Cziegler (3). Gönczöl (2’i. Czimák, Molnár II., ill. Berla. Jó: Cziegler, Gönczöl, Molnár n., Kovács. ill. Berla, Demeter I., Gódor. Horinka László Tököl—Ceglédi Építők 1:0 (Oá)) Tököl, 300 néző. V: Zsóka. Az első húsz percben mezőnyjáték folyt, a 20. percben a ceglédi középcsatár, majd a 30. percben a tököli Vigh hibázott nagy helyzetben. Fordulás után Zori- nác és Vigh újabb hazai gólszerzés! alkalmakat hagyott ki. Már- már úgy látszott, hogy gól nélkül végződik a találkozó, amikor az utolsó percben, szögletrúgás után, a hazaiak megszerezték a győzelmet. A találkozót jó játékvezetés, sportszerű játék és közepes színvonal jellemezte. A tartalékos hazaiak a szokottnál gyengébben játszottak, a vendégek a mezőnyben igen jól. s akár a győzelmet is megszerezhették volna. Gí Zorinác. Jó: Joszkin (a mezőny legjobbja), Rozgics IL, Vigh. Török. ill. Vida, Szabó B.. La- Borez. Füle. Bundies Péter Gödöllői vasas—Albertirsa 3:1 (2:0) Gödöllő. 200 néző. V: Krichen- baum. Jóiramú mérkőzésen, bár az 5. percben kihagytak egy gólhelyzetet a hazaiak, de a 23. percben szögletrúgás után, megszerezték a vezetést. Rá 4 percre Irsa egyenlített, de hiába, mert a gólra újabb góllal feleltek a gödöllőiek. Szünet után a javuló formát mutató hazaiak lelkes játékkal örvendeztették meg szurkolótáborukat. A 73. percben született a mérkőzés utolsó gólja. Gödöllő megérdemelten győzött, feltűnő volt a vendégcsatárok pepecselő játéka. G: Láng, Sárréti, Báthori, ill. Frazsák. Jó: Tóth F. (a mezőny legjobbja). Sárréti, Bsthori. Kovács L., ill. Kiss. Novák. Csiba József Dunaharaszti—Ceglédbercel 3:3 (2:1) Ceglédbercel, 800 néző. v: Berta. A vendégek, főleg gyors jobb- szélsőjükre épített támadásaik révén. a 10. és 16. percben gólt szereztek. Ezután összeszedte magát Ceglédbercel, s a 38. percben szépített. Azért teilet csak szépítésre erejükből, mert a csatárok körülményesen szőtték támadásaikat. A második félidőt is hazai támadások vezették be, az 53. percben közvetett szabadrúgásból egyenlített, majd a 61. percben a vezetést is megszerezte Bércéi. A 65. percben nagy kapus hibából egyenlített a DMTK. Befejezésig szinte állandóan a dunaharaszti térfélen folyt a játék, de a lelkes, önfeláldozó vendégvédelem mindent mentett. G: Bauer (2). Kaltanecker, ill. Mezei (2). Macskási. Jó: Peff, Kaltanecker. Bogdán, Szigetvári, ill. Tóth, Mezei. Macskási. Jenei Ferenc Nagykőrösi Kinizsi—Üllő 1:0 (1:0) Nagykőrös, 800 néző. V: Badacsonyi. Az üllői csapat teljesen védekePEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, vni.. Blaha Lujza tér 3 Egész nap hívható központi telefon: 343—100. 142—22< A főszerkesztő telefonja: 131—248 — Gépírószoba fhívható 20 óráig): 140—447 — Belpolitika1 és spnrtrovat: 140—449 Művelődési rovat: 141—258 Élőállítla Szikra Lapnyomda Budaoest Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helvt oostahivatalokné és kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónanra n forint zésre rendezkedett be, egy előretolt csatárral játszott. A 15. percben Tornyi nagy helyzetben az üllői kapufa külső élét találta el. A körösi fölény a 40. percben érett góllá. A második félidőben a hazaiak végig egy kapura játszottak, de tartalékos támadósoruk nem tudott megbirkózni a lelkesen védekező és jól romboló üllői tizeneggyel. Sportszerű, közepes színvonalú mérkőzésen, nagyobb arányban is győzhetett volna az éllovas. Badacsonyi játékvezető „mindent meglátott” és a körösi pályán az őszi idény legjobb játékvezetői teljesítményét nyújtotta. G: Szabó II. Jó: Csikós II. (a mezőny legjobbja), vass, Kiss J., Aszódi, Bakonyi, ill. Pinczés, Győri. Laczkó. Pécsi Sándor Monor—Vecsés 1:0 (0:0) Monor. 800 néző. V: Vincze dr. Az első húsz percben több meleg helyzet adódott a vecsési kapu előtt, de a vendégvédelem, Nyárival az élen, a legkritikusabb pillanatokban is helyén volt. A második húsz perc vecsési fölényt hozott, lövés lövés után zúdult a hazai kapura, ám Fónyad II. mindent mentett. A 44. percben a kitörő Békefit Sáránszky a 16-oson belül fellökte, a 11-est a vecsési Trasszer kapu fölé lőtte. A 43. percben a hazaiak jutottak 11-esbez, de ez is kihasználatlanul maradt, mivei Stettner lövését Nyári szögletre ütötte. A 70. percben a mononak megszerezték a vezetést, utána a vendégek döntő fölénybe kerültek, ám Fónyad H-nek egyszerűen nem lehetett gólt lőni. Jóiramú, érdekes találkozó volt. a szerencsésebb csapat győzött, G: Barna. Jó: Fónyad H. (a mezőny legjobbja), Fónyad I., Di- mof. K Nagy, iái. Nyári. Siszler, Mertz, Kári. Szalontai Attila Szigetújfalu—Pécel 1:0 (1:0) Pécel, 400 néző. V: Susán. A vendégek — meggyőzőbb, tervszerűbb játékuk révén — az első félidő 30. percében megszerezték a vezetést, s a hazaiak minden igyekezete hiábavalónak bizonyult a második félidőben, az újfalui védők végig jól állták a „sarat”. G: Tóth L. Jó: pflum K., Pflum A.. Strohmayer, ill. Dobos, Tala pa. Váci Vasutas—Pilisi KSK 1:0 (1:0) Pilis, 300 néző. V: Tihanyi. Már az első percben megszerezte a vezetést a Vasutas. A váciak technikai fölényét a pilisiek lelkesedéssel igyekeztek ellensúlyozni. SZTK-hravúr Pasaréten G: Kiss. Jó: Takács (a mezőny legjobbja) és a közvetlen védelem, illetve Domonyi. Mezei. Halgas I. 1. Nagykőrös 11 9 1 1 24:11 19 2. Szigetújf. 12 9 2 2 22:12 18 3. Ceglédberc. 12 7 2 3 26:23 16 4. Abony 12 5 4 3 30:23 14 5. Vecsés 12 6 2 4 26:20 14 6. Gödöllő 12 5 3 4 20:20 13 7. Tököl 11 5 2 4 18:14 12 8. Üllő 11 5 2 4 17:15 12 9. Albertirsa 12 4 3 5 21:22 11 10. Váci VSE 12 5 1 6 19:22 11 11. Bag 12 5 1 6 20:26 11 12. Monor 10 3 3 4 14:17 9 13. Dimahar. 12 3 2 7 13:19 8 14. Pécel 11 3 2 6 10:16 8 15. Ceglédi Ép. 12 2 2 8 17:25 6 16. Pilisi KSK 12 1 2 9 14:26 4 Labdarúgó NB I Győr—Bp. Honvéd 2:1 (2:1). Győr. 8000 néző. Ferencváros— Komló 2:0 (0:0). Komló, 6000 néző. Debrecen—MTX 2:2 (2:2). Debrecen, 14 OOO néző. Pécs—Salgótarján 1:0 (1:0). Salgótarján. 5000 néző. Vasas—Szombathely 2:1 (1:0). Fóy utca. 9000 néző. Dorog—Szeged 0:0. Dorog, 6000 néző. A VÁCI FONÓ és nem a Kötött-pályán folynak Vácott — technikai okok miatt — a november 7-e tiszteletére kiírt kézilabda-villámtorna küzdelmei. Az ötödik egygólos vereség A bálszerencse most, a második helyezett elleni mérkőzésen sem pártolt el a Csepel Autó mellől, ötödik mérkőzését vesztette el egy góllal a csapat. Vigh és Tóth II sérülése miatt két tartalékkal álltak ki a helyiek, lényegesen többet rohamozták, s legalább döntetlent érdemeltek volna, a tervszerűbben támadó, játékot lelassító fehérváriakkal szemben. Székesfehérvári Vasas— Csepel Autó 2:1 (2:1) Dunaharaszti, 1500 néző. V: Aranyosi. Cs. Autó: Kovács — Fucs- kár, Kreisz, Hochrein — Hauser, Rátkai — Raduly, Stahl, Kiss, Kerekes, Belovai. Hatalmas iramot diktált a Csepel Autó, az 5. percben Kiss Raduly szögletét csak centiméterekkel küldte a kapu mellé, majd Kerekes lövését védte Tímár. A 10. percben Belovai beadásával Kerekes kiugrott, megszerezte a vezetést. Egy perc múlva egyenlített Fehérvár, Ádámosi húszméteres lövésével. Ezután ismét a hazaiak irányították a játékot, mégis egy ellentámadás során, kapu előtti kavarodásból a vendégek jutottak előnyhöz. Fordulás után is nagy erővel rohamoztak a helyiek. Kiss hat méterről mellélőtt. Kerekes húszméteres labdáját jó érzékkel mentette Tímár. Székesfehérvár beszorult, csak szórványosan támadott, az eredmény tartására törekedett. Az utolsó percben Stáhl előtt nyílt egyenlítési alkalom, de nagy lövését, bár nehezen, de tisztázták a vendégek. G: Kerekes. Jó: Kreisz, Rátkay, Kerekes. 0:0, Dunaújváros—Mosonmagyaróvár 4:2, Csepel—Győri MÁV-DAC 3:1, Pécsi VSK— Bp. Szállítók 0:1, Erzsébeti VTK—Kaposvár 1:2, Kőbányai Lombik—Budafok 0:1, Oroszlány—Zalaegerszeg 4:0. A Keleti csoport eredményei: Szegedi VSE—Ózd 1:3, Nyíregyháza — Salgótarjáni Kohász 5:2, Kecskemét—Debreceni EAC 2:0. Ganz-MÁVAG —Eger 3:0, Bp. Előre—Bp. Spartacus 1:2, Diósgyőr— Láng 6:0, Borsodi Bányász— Egyetértés 2:3, Szolnok—Miskolci VSC 1:0. 1. Diósgyőr 2. Özd 3. Nyíregyháza 12 8 4 — 23: 5 20 12 8 2 2 20: 8 18 12 6 5 1 23:15 17 A labdarúgó NB III-ban öt csapatunk játszott otthon. de nem tudták kihasználni a hazai pálya előnyét. Csupán Vác és a Pilisi Bányász mentett meg egy pontot, míg a Szentendrei Honvéd és Kartal alulmaradt. Vereséget szenvedett a két szomszédvár rangadóján a Ceglédi Vasutas, s emiatt a7. ötödik helyre esett vissza. A Pest megyeiek becsületét Szigetszentmiklós mentette meg. Az NB Hl-ba most felkerült csapat idegenben diadalmaskodott az NB Il-ből kiesett Pénzügyőrök felett. Északközép csoport: Szigetszentmiklós—Pénzügyőrök 2:i (1:0) Pasaréti út, 400 néző. V: Rúzs inszky. SZTK: Dávid — Németh, Gere. Majsai — Bonczi, Pető — Egresi I., Egresi II.. Galambos, Csősz. Kecskés. Puha talajú pályán, a megyei csapat nagy lendülettel kezdett, s a 3. percben Egresi I. jobb felső sarokba tartó lövését csak szerencsével hárította a kapus. Az 5. percben a kitörő Galambost felvágták. s a húszméteres szabadrúgást Gere a jobb felső sarokba vágta. A 15. percben Egresi I-el csúnyán „talpalták”, s ezután már nem volt teljes értékű harcos. Az 54. percben egyenlített a Pénzügyőrök, majd nagy harc indult meg a győztes gólért. A 67. percben formás vendégtámadás futott, a kétségbeesett hazai hátvéd a kapufára rúgta a labdát, amely onnan visszapattant, r a berohanó Kecskés a hálóba fejelt. Kecskést közben hasbarúgták. G: Gere. Kecskés. Jó: Gere (a mezőny legjobbja). Dávid, Majsai. Galambos, Kecskés. Annavölgyi Bányász—Szentendrei Honvéd 5:4 (2:2) Szentendre, 200 néző. V: Varga H. Sz. Honvéd: Vadnai — Kemerle. Kovács E.. Doroszlay — Zsínka, Kovács S. — Hajdukovics. Decsi, Popov, Rajna, Kuszenda. A védelmek gyengesége jellemezte a mérkőzést, s ez magyarázza a sok gólt. Az első félidőben kétszer a Honvéd vezetett, fordulás után a vendégeik jutottak előnyhöz, majd még egyenlíteni tudott a helyi csapat, majd a Bányász 5:3-as vezetése után csak szépítésre tellett erejéből. G: Decsi (2). Popov. Rajna. Jó: Decsi. Rajna, Doroszlay. Tokodi Bányász—Pilisi Bányász 1:1 (OK)) Pilisvörösvár, 300 néző. V: Bánki. Pilisi B.: Huj — Markos, Hau» Nick H. — Geeilter, Vízvári — Krupp, Nick I.. Vlaczlavik, Sodró, Kimmel. Végig hatalmas iram. A vendégcsapat kulturáltabban játszott, a hazaiak ezt a végre feltámadt ,,hány ászszí wei” ellensúlyozni tudták. Az első félidőben a Pilisi Bányász mezőnyfölényben játszott: több gólszerzési alkalmuk is nyílt, mint a tokodiaknak. A 4i9. percben a játékvezető tévesen sarokrúgást ítélt a helyiek ellen, melyet újabb komer követett, s az ebből keletkezett kapu előtti kavarodás során Hau fej érői vágódott egy lövés a hálóba. Az öngól megzavarta a hazaiakat, s fél órán át a vendégek játszottak jobban. Az 59. percben mégis si-----------------------%------------Jó állapotban levő 125-ös Csepel motorkerékpár eladó. Első, hátsó teleszkópos. Cegléd, Deák tér 2. Megtekinthető délután 4 órától. Vasárnap egész nap. .1 Csepel 12 9 2 1 23: 7 20 2. Székesfeh. 12 8 3 1 24: 6 19 3. Szállítók 12 7 2 3 17: 9 16 4. Duna új v. 12 6 4 2 27:16 16 5. BVSC 12 6 3 3 18:19 15 6. Oroszlány 12 4 5 3 23:17 13 7. Zalaegerszeg 12 5 2 5 18:23 12 8. MÁV DAC 12 3 5 4 14:17 11 9. Búd. Spart. 12 4 3 5 13:16 11 to. Budafok 12 4 3 5 10:14 11 11. EVTK 12 3 4 5 13:13 10 12. Mosonm. 12 3 4 5 17:19 10 13. Pécsi VSK 12 4 2 6 11:16 10 14. Csenel Autó 12 3 1 8 14:21 7 15. K. Lombik 12 3 1 8 10:22 7 16. Kaposvár 12 1 2 9 9:26 * Rekamiék, sezlomok, fotelágy, mindenféle új és átdolgozott, príma kárpitozott vaságy olcsón kaphatók. Kárpitos munkát vállalok, háznál és házon kívül. VI. kér. Zichy Jenő utca 33. Nagymező u. sarkán. Telefonhívó: 319—532. Családi ház beköltözhetően eladó. Visegrádi Temetősor 8. sz. Eladó kétszobás, kertes családi ház, 970 n.-öl telekkel. Kis- kunlacháza, Vörösmarty út 5. Pamuk. Kisipari konyhabútor részletre kapható. VIII., Nap utca 3. Marosi. Eladó ingatlanok a váci kirendeltség területén. Alsógöd: 150 n.-öl telekkel 2 szoba, hall összkomfort beépített bútorokkal. Beköltözhető. Ara: 190 000,— Ft. 420 n.öl kerített gyümölcsös telek, kút van. Ara n.-ölenként: 129,— Ft. ______________ F elsőgöd: 2 szoba, konyha, veranda, 200 n.-öl telekkel. Kút, villany van. Beköltözhető. Ára: 50 ezer forint. Veresegyház; 2 szoba, konyha, előszoba, éléstár, fáskamra, sertésólak, 2»34 n.-öl telekkel. Beköltözhető. Ara: 90 000,— forint. 2 szoba, konyha, éléstár, pince, fáskamra, sertésól, 120 n.-öl telekkel. Beköltözhető. Ara: 75 000,— Ft. 2 szoba, konyha, előszoba, fürdőszoba, éléstár, üveges veranda, 240 n.-öl telekkel. Beköltözhető. Ára: 120 000,— Ft. Vác: 1 szoba, konyha, speiz, 600 n.-öl telekkel. Beköltözhető. Ára* 25 000,— Ft. Érdeklődni lehet: PIK. II., Vác, Széchenyi u. 9. sz. Eladó 350-es fekete Izs oldalkocsis motor kifogástalan állapotban. Megtekinthető 3 után és vasárnap Nagykőrös, Örkényi út 5. szám. Mekalor olajkályha és csizmák eladók. Dimitrov utca tizenhét. Szentendre, reggel 8.30 óráig. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK A csoport *ovábbi ere*menyei: Budai Spartacus—BVSC Egy keveset használt 350-es Izs motorkerékpár eladó, esetleg fizetési kedvezménnyel is. Fakan Imre, Cse- mő, ALsóerdő ülő. Érdeklődni lehet a helyszínen, vagy a rendőrőrsön. Eladó fél ház Puskaporos utca 13. szám alatt azonnal beköltözhető. Érdeklődés kedd. péntek, vasárnap 8 _11 ó ráig. Vályog eladó. SaUlay Imre utca 38. alatt. Bejárónőt felveszek. Puskaporos utca 10. Alig használt 40-es tangóharmonika eladó. Fűzfa utca 13. 125-ös Sax motorkerékpár eladó. Cegléd, Csengeri szél 7. szám. VI. kér. Ősz utca 2. szám alatt levő házrész sürgősen eladó, minden elfogadható árért, azonnal beköltözhető. IV. kér. Süveg utca 7. számú ház eladó, azonnal beköltözhető, 300 n.-öl szőlővel. Érdeklődni helyszínen vagy Sas utca 1. szám alatt. __________________ T akarmányrépa eladó, jó minőségű trágyát veszek. Vak Bottyán utca 16. szám. Volt Fürdő utca. 600 n.-öl szőlő eladó Csengeriben. Értekezni lehet IV. kér. Lahner György utca 9. alatt. került váratlanul egyenlítenie a helyi csapatnak. Vlaczlavik kitört, a 16-oson belül luftot rúgott, elesett, s a játékvezető 1.1-est itélt(!) Az utolsó negyedórában a Pilisi Bányász nagy hajrát vágott ki. Az eredmény igazságos, bár csak a játékvezető tévedése folytán nem szerezhette meg a győzelmet a hazai csapat. A bíró nemcsak a két gólban, s a me.? nem adott ll-esben ludas, de számtalan fordított Ítélete volt pro — és kontra. G: Markos (ll-esből). Jó: Huj, Krupp, Vízvári, Nick II., s az első félidőben Nick I. (alacs) 1. Traktorgyár 11 7 2 2 38:12 16 2. Hl. k. TTVE 11 6 4 1 18: 8 16 3. Elektromos 11 6 4 1 23:14 16 4. Tokod 11 5 4 2 15:10 14 5. Nyergesújf. 11 5 2 4 18:19 12 6. Esztergom 11 3 5 3 13:13 11 7. SZTK 11 3 5 3 16:17 11 8. UFC 11 4 3 4 19:23 11 9. Annavölgy 11 4 3 4 22:34 11 10. Pénzügyőrök 11 5 — 6 20:17 10 11. Ercsi 11 3 3 5 19:19 9 12. Sárisáp 11 3 3 5 12:14 9 13. Kerámia 11 2 5 4 11:14 9 14. Izzó 11 3 2 6 11:16 8 15. Pilisi B. 11 3 1 7 10:27 7 16. Szentendre 11 3 — 8 17:25 6 A csoport további eredményeit Traktorgyár—Nyergesújfalu 4 :l. ^ Elektromos—III. kér. TTVE 0:0, Sárisáp—Esztergom 2:3, UFC—Kerámia 4:3, Ercsi—Izzó 1:0. Keleti csoport Váci Petőfi—GD. Hajógyár 0:0 Vác, 1000 néző. V: Radnóti. Vác: Jakus — Pindes, Csitári, Kreidl — Varga, Madár — Balogh, Neugan, Jónás, Steidl, Jakab. Igen jóiramú, küzdelmes mérkőzés. A hazaiak hetven percen át támadtak, de a csatárok keveset és rosszul lőttek. Különösen az utolsó húsz percben nehezedett nagy nyomás a hajógyári kapura, de ennek eredménye, csak egv kapufa lett. Annvi helyzetet dolgoztak ki a csatárok, hogy azokból akár két mérkőzést is meg lehetett volna nyerni. Jó: a h-stvédhármas. a fedezet- pár és Balogh. Pál János Ikarus—Kartali Kinizsi i:0 (0:0) Kartal, 400 néző. V: Balogh T. Kartal: Lindner — Braun. Gábor, Munár — Nagy Z., Varga — Rózsavölgyi, Nagy J.t Huszár, Tu- róczi, Kiss. A 10. perctől feljött a hazai csapat, végigtámadta a félidőt, helyzeteket is teremtett, de nem ment a góllövés. A második félidőt ismét lka rus-t á m ad ások vezették be, Braun hibájából a balszélső elfutott, beadását a tétlenkedő védők mellett a sarokba fejelte. Nagy védelmi hiba volt. Fokozatosan belelendült a hazai csapat, de a lefutások eredménytelenül végződtek. A helyzetek alapján Kartal a győzelmet is megszerezhette volna. A bíró mindkét fél terhére tévedett. Jó: Gábor, Nagy Z.. Nagy J. Sz. T. 1. Baglyasalja 11 8 2 1 20: 9 18 2. Nagybátony 11 8 1 2 22: 6 17 3. Tehertaxi 11 7 3 1 20: 7 17 4. Ikarus U 8 — 3 18: 7 16 5. Vác II 5 5 1 19:11 15 6. KISTE XT 11 6 2 3 18: 9 14 7. Statisztika 11 5 3 3 24:15 13 8. Petőfibánya 11 5 2 4 17:15 12 9. Sashalom II 5 1 5 21:17 11 10. Kisterenye 11 3 4 4 15:13 10 11. Z. Építők 11 3 1 7 9:25 7 12. Autótaxi 11 2 2 7 15:30 6 13. Hajógyár 11 1 4 6 9:19 6 14. Chinoin 11 — 5 6 8:21 5 15. Dinamó 11 l 3 7 8:22 5 IS. Kartal 11 1 2 8 6:23 4 A csoport további eredményei: Dinamó—Nagybátony 0:3. Chinoin—Statisztika 3:3, Sashalom—Baglyasalja 2:3, Kisterenye—Autótaxi 2:2, Tehertaxi—KIS TEXT 1:1. Délkeleti csoport Szolnoki MTE—Ceglédi VSE 2:i (1:1) Cegléd. 700 néző. V: Kopj ári. CVSE: Horváth — Pákozdi, Med- nyánszky, Császár — juhász, Oláh — Pintér, Kubinyi, Gyikó I., Nagy, Gyikó II. A ceglédi csapat kezdett jobban, de a tehetetlen csatársor nem boldogult a védőkkel. Egy szép lefutás végén a gólhelyzetben levő Gyikó Il-t a 16-oson belül felvágták, de Gyikó I. büntetőjét a kapufa mentette. Ellentámadás során. az elalvó ceglédi védelem mellett Cs. Farkas elhúzott, s a kimozduló fiatal Horváth mellett a rövid sarokba lőtt. A 29. percben egy előrevágott labdát Nagy a kifutó kapus felett emelt a hálóba. A 46. percben védelmi hibából ismét Szolnok jutott vezetéshez. Ezután Cegléd szinte végig támadott, de az eredmény már nem változott, keményen, lelkesen védekeztek a vendégek. A rangadón a döntetlen jobban megfelelt volna a játék képének. A bíró kiengedte kezéből a mérkőzést. . G: Nagy. Jó: Császár, Kubinyi, Pintér. — Kecskeméti — 1. Gyula 12 7 3 2 27:11 17 2. Szolnok 12 7 3 2 22: 9 17 3. Mezőhegyes 12 6 4 2 24:18 16 4. Szeged 12 4 7 1 13: 7 1" 5. Ceglédi VSE 12 5 4 3 16:13 U 6. Békéscsaba 12 4 5 3 24:16 r 7. Martfű 12 6 1 5 18:21 IP 8. J. Lehel 12 4 3 5 20:18 T 9. J. Vasas 12 3 5 4 13:14 1 10. Orosháza 12 4 3 5 11:16 • 11. Csongrád 12 4 2 6 17:19 ’ 12. Hódmezőv. 12 4 2 6 22:26 1 13. Makó 12 1 8 3 10:19 14. Kecskemét 12 4 1 7 8:14 r 15. Törökszt. 12 4 1 7 12:24 0 16. Szarvas 12 1 4 7 9:21 fi A csoport további eredményei- Jászberényi Vasas—Orosháza 3:^ Martfű—Jászberén3ri Lehel 3:2 Csőn gr ád—Hódmezővásárhelv s?;* Békéscsaba—Kecskeméti TE 0*1 'Makó—Gyula 0:0, Szegedi Éoít'"k— Törökszentmiklós 3:0, Mezőhegyes-Szarvas 3:3. Egy telitalálat a totón A vasárnapi totófordulóban egy pályázó ért el telitalálatot. Nyereménye: 327 220 forint, u találatos szelvény 42, 10 találatos 685 darab akadt. Előbbiekre 7790, utóbbiakra 636 forintot fizetnek szelvényenként. E heti totóeredmények: 1. 2, x, 1, x, 2. 2, 2, 2. 1, x. 1. IFJÚSÁGI LABDARUGÓK, FIGYELEM! Pest megye ifjúsági labdarúgó-válogatottja szerdán, november 7-én Salgótarjánban mérkőzik Nógrád megye válogatottja ellen. A következő játékosok szerda reggel fél nyolckor a Keleti pályaudvar érkezési oldalán, a kultúrváróteremben gyülekeznek, innen indulnak autóbusszal Salgótarjánba: Szabó Attila (Vecsés), Ho- lánszki (Pilisi KSK), Kuti, Koska (Albertirsa), Szomolá- nyi, Jeszens&ki (Nagykőrös), Berger, Bajnóczi (Budaörs), Kovács László (Üllő), Soly- mosi, Rakovszki, Kovács László, Juhász, Kovács György (Dunakeszi Vasutas), Schuk (Pilisvörösvár). Azok a játékosok, akiknek minősítési igazolványát intézőjük hétfőn este nem adta át Csörgei József szövetségi kapitánynak, minősítési igazolványukat feltétlenül hozzák magukkal. Gyermek mikróporózus talpú cipó Fogyasztói ára: 71,50 forinttól 92,70 forintig Kapható az állami áruházakban, szövetkezeti áruházakban és szak üzlete: ben