Pest Megyei Hirlap, 1962. november (6. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-04 / 259. szám

HÍREK A GIMNÁZIUM ELŐADÓTERMÉBEN ebben a tanévben is lesznek művészi és tudományos jelle­gű előadások. A tavalyi ta­pasztalatokból kiindulva nem lesz bérletrendszer, jegyek minden előadásra külön vált­hatók 5 forintos árban. A gim­názium tanulói részére a be­lépőjegy ára 3 forint. Az első előadásra november S-án délután 5 órai kezdettel kerül sor Hattyúdal címen. Sellei Zoltán tanár — előadó­művész és Terlanday Aliz hárfaművésznő közreműködé­sével a világirodalom szerel­mi költészetéből hallhat majd a megjelenő közönség össze­állítást — többek között Byron. Petőfi. Eminescu. Tóth Árpád, Jevtusenko verseiből. Az egész évre szóló műsor- tervezetben szerepel egy ma­gyar zenei est (előrelátható­lag, november 29-én) ismert operaénekesek közreműködé­sével, a gimnázium irodalmi színpadának önálló estje, mai költők irodalmi műsora, vala­mint földrajzi és technikai tárgyú előadások. Ha a szervezést iskolán be­lül a tanári munkaközössé­gek, szülők körében a szülői munkaközösség végzi is, a községből minden művelődni aljarát szívesen lát az elő­adássorozat rendezősége. 1A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA • IV. ÉVFOLYAM, 259. SZÁM 1962. NOVEMBER 4. VASÁRNAP — Az öntözött terület járá­sunkban jövőre 198 hóiddal nő. Ecser 54, Üllő 52, Gyömrő, Péteri és a monori Kossuth Tsz 20—20 holdra, a Maglód! Micsurin Tsz .pedig 30 holdra kap öntözőberendezést. — A kertészeti üzemágak 3700 darab melegágyi ablak­keretet és 6575 négyzetméter üveget kapnak a jövő eszten­dőre, palántanevel ás biztosítá­sához. — A sportorvosi rendelés ideje megváltozott, az új ren­delési időpont kedden és csü­törtökön délután 16—18 óráig. — Járásunk általános isko­lai nevelői november 7-én 22 ezer forint jutalomban része­sülnek. BETÖRÉS ÉS LOPÁS PÉTERIBEN Október 31-én éjjel Szigeti Mihálytól 10 tyúkot és 2 ka­csát, Szmeló Józseftől pedig ötven liter bort loptak el is­meretlen tettesek. November 1-én éjjel négy álarcos sze­mély betört Szenyén János házába, felkutatták a lakást, pénzt kerestek, de nem talál­ván, sietve elmenekültek. ügyeletes orvos: Gyömr. u: dr. Túri Mária. Monoron: dr. lxwvkay László. MAI MŰSOR Mozit Ecser: Áprilisi riadó. Gomba: Uto-lsó vacsora. Ifjúsági előadás­ra: Harmaso-k szövetsége. Gyöm- rő: Suhog a pálca. Matinó: Két szeleburdi. Maglód: Húsz évre egy­mástól. Matiné: Ceruza és rSdír. Mende: Súlyos döntés. Monor: £n és a tábornok (széles). Matiné: Bandi és Bundi. H: Keresztesek I—II. (széles). Nyáregyháza: Déli­báb minden mennyiségben. Pilis: Halászlegény frakkban. Matiné: Ember az égben. Tápiósáp: Egy katona meg egy fél. Tápiósüly: Suhog a pálca. Ifjúsági előadásra: Varázsemberke. Úri: A torpedó visszalő. Üllő: A nagy start előtt. Matiné: Kisfiúk. Vasad: Iialaszäe- gény frakkban. Vecsés: Szemtől szembe. Matiné: Sombrero. H: Randevú Koppenhágában (széles). Péteri: Feltámadás. Sportpályák Labdarúgó-mérkőzések vasárnap délután 2 órakor: Maglód—Tápió- szele. pilis—Vác, Monor—Vecsés, Tápiósüly—Nyáregyháza. Káva— Kóka. TIT-előadások: Bénye (5-én, 19 óra): A Nagy Ok­tóberi Forradalom költészete. Elő­ad: Kovács Imre. Csévharaszt (5-én, 18 óra): Nők akadémiája. A nők szerepe a szo­cializmus építésében. Előadó: Bá­lint Mihályné tanár. Gyömrő (5-én. 18 óra): Nők akadémiája. A mai családi élet követelményei. Előadó: Balázs Edit tanár. Péteri (5-én. 18 óra): Tsz-akadé- mia. Szőlőművelés. (Filmek: Sző­lőtelepítés. Szüret és szőlőfeldol­gozás). Előadó: Bánfalvi István mezőgazdász. Pilis (5-én, 18 óra): A mai csa­ládi élet követelményei. Előadó: Reis József tanár. Vecsés (5-én. 18 óra): Tsz-akadé- mia. A jövedelemelosztás és ré­szesedés formái. Előadó: Bíró Fe­renc egy. adj. Vecsés, Fehérnemű Ktsz (5-én. 15 óra): Kelméit szabása és varrá­sa. Előadó: Kugli Sándomé. Korszerűbbek az fmsz-boltok, javul az áruellátás is A régi értelemben vett fa­lusi vegyesboltok már meg­szűntek — még hírmondó­juk sem maradt —, ahol szűk kis helyiségben a kocsike­nőcstől kezdve a krumpli­cukron keresztül a kész fla- nellruháig mindent megta­lált a közönség, igaz, a krumplicukornak kenőcsíze volt, s a ruhán foltot ha­gyott a pálinka. (Mert azt is mértek ezekben a boltokban.) Ma már azonban mások az üzletekkel szemben támasz­tott követelmények, de meg­változott a vásárló közönség igénye is. Erről a fejlődésről beszél­getünk Kovács Pál elvtárs­sal, a földművesszövetkeze­tek járási közipontjának ve­zetőjével a Petőfi utcai csen­des irodában. Innen irányít­ják a szövetkezeti kereske­delemnek a járás területén működő 124 boltját. Ezek a boltok nagy része már olyan korszerűen felszerelt, ízlésesen berendezett, az áru­féleségek között a választék olyan bőséges és gazdag, hogy falvaink lakóit már nem csábítják a fényes pesti ki­rakatok — megtalálják oda­haza mindazt, amire éppen szükségük van. Rizsből és fűszerfélék­ből például szinte ki­fogyhatatlan készletek vannak. a disznóvágások idején ezek beszerzése nem okoz fejtö­rést. — Talán csak a gyümölcs­ös zöldségfélék ellátása nem kielégítő, ez azonban most általános jelenség, a retten­tően száraz nyár következ­ménye. Mi mindenesetre ke­ressük a megoldást, hogy az e téren mutatkozó hiá­nyosságok is megszűnjenek. — A MÉK-kel kötött meg­állapodásunk értelmében a tsz-ektől átvett zöldségmeny- nyiségét a szerződésben vál­lalt kötelezettség javára ír­ják. A termelőszövetkezetek élnek is a kedvező lehető­séggel és mind több és több zöldárut adnak át boltjainknak. Teszik ezt kö­telességből, de kötelességen felül a termelőszövetkeze­tek vezetői nem felejtették el. hogy az átszervezést kö­vető időben igen sok jól képzett, nagy gyakorlattal rendelkező szakemberünkkel siettünk segítségükre. Ez­után is évente 100 munkanap adminisztratív segítséget vállalunk; ezen túlmenően Monoron és Sülyben műtrágyaraktárat ad­tunk át a tsz-eknek. A beszélgetés során a ver­senymozgalomról is szó esett. — Boltegységeink között kongresszusi versenyt szer­veztünk, 6 brigádunk pedig a megtisztelő szocialista címért küzd. Mindez azért, hogy kultú- ráltabb legyen a kereskede­lem, udvariasabb a kiszolgá­lás, nagyobb a választék. — Ecseren takarékszövet­kezetünk működik, Maglód­ra való kiterjesztésre is megvan már a működési en­gedély. A betétállomány 200 000 forint, a taglétszám pedig ebben az egy köz­ségben 360. 10 ifjúsági szö­vetkezetünk van, Káván most szervezzük, igen eredménye­sen és jól működik Gom­bán és a pilisi leányott­honban. — Vagyonvédelmi mun­kánk lényege a leltárhiány minimumra való csökkenté­se. E téren is értünk el eredményeket. Míg 1960-ban 153 milliós forgalom mel­lett 625 000 forint volt a leltárhiány, ez 0,41 száza­lék, addig 1931-ben a 180 milliós bevétel mellett a leltárhiány 250 000 forintra csökkent, ez az összbevétel 0,14 százaléka. — A jövő évben Üllőn, Bé- nyén és Gombán annyira bevált ed túl y kölcsönzést kiterjesztjük minden község­re és igyekszünk bevezetni, megvaiósítani a lehetőségek­hez képest a háztartási kis­gépkölcsönzést is. Kiss Sándor ,BUNY Ó" (Kútvölgyi Mihály felvétele) Otthagyta áSdozatát Ülésezett a gyömrői tanács Gyömrő Község Tanácsa pénteken Bala János elnökle- í tével tartotta meg novemberi I ülését. Elsőnek a négy iskolaigaz­gató írásban benyújtott beszá­molóját vitatták meg. Felszó­laltak a vita során: Gergely László és Zimányi Gyula já­rási; Gondos István, Czabán Belőné, Tormási András, Bör- zsei Gyuláné, Bód.is János. Ki­rály Emma, Adámka János, Novák Margit. Kürti Józsefné, Hegedűs István és Perger La­jos községi tanácstagok. A fel­szólalások a materialista szel­lemű nevelés; az ifiúságvéde- j lem; a bukott tanulók; a ta- | nyasi iskola problémáival I foglalkoztak. Szó esett néhány' I gazdasági jellegű kérdésről is. ; Lakatos László, Kopácsi Ba- i lázs, Varga István és Czabán I Béla igazgatók válaszoltak a hozzászólásokra. A hozott határozatok között szerepel az is, hogy Tormási András ta­nácstagot a politechnikai gya­korló kert bekerítése körül végzett sokoldalú társadalmi tevékenységéért a tanácsülés jegyzőkönyvi dicséretben ré­szesíti. Ezután a tanácsülés rövid vita után elfogadta Garam- völgyi István vb-titkár beszá­molóját a költségvetés ed­digi végrehajtásáról. Megvi­tatták Gazdag József beszá­molóját is a népi ellenőrző csoport munkájáról, s olyan határozatot hoztak, hogy a csoport rendezze sorait és utána ismét vegye napirend­re ezt a kérdést a tanácsülés. Az egyebek között tíz ta­nácstag terjesztett elő inter­pellációt. A htÁx m a leliicsriies diadala F.z volt á véleményé Sima Ist- \ annak. a járási tanács vb-elnök- tielyett csenek a pénteken leját­szott aszódi és monori járási ta­nács labdarúgó válogatott mérkő­zésen látottakról. Már az első percben óriási hely­zet adódott az aszódiak kapuja előtt, de Hrutka hibázott, tiszta helyzetben meUélött. Néhány perc­cel később Krenács volt eredmé­nyes (1:0). s ezzel fordultait. A második félidőt is végig monori főlény jellemezte. Hrutka hatal­mas bombájával 2:0-ra vezetett a járási tanács válogatottja. majd az aszódiaik szépítettek (2:1). s néhány perccel a befejezés előtt Krenács beállította a végered­ményt (3:1). A mérkőzésre elkísérte Aszódra a csapatot a járási pártbizottság titkára. Guba Pál elvtárs. Jakab Sándor és Muka János elvtársak, valamint a járási tanács vezetői közül Sima István és Fogd Mi­hály. A 15 éves fiú kerékpárral befordult a monori Petőfi Sándor utcáról a Móricz Zsig- mond utcába. Csütörtök volt, öt óra felé. A főtéren járt az önkiszolgáló boltban, hogy édesanyja által kért bevásár­lást elvégezze. Egyedüli kereső a család­ban, édesapja meghalt, testvé­re férjhez ment — abból él­nek édesanyjával, amit a Ve­tőmagtermeltető és Ellátó Vállalat monori telepén keres. Ott dolgozik, mint borsó- f elöntő. Bogár Imre tehát elvégez­ve a rábízott feladatot, haza­felé igyekezett a Móricz Zsig- mond utcában, Fele úton jár­hatott már. amikor háta mö­gött gyors iramban tehergép­kocsi tűnt fel. Nem tülkölt, így Imre nem hallhatta köze­ledtét. Az úttest szélén, majd­nem az árok mentén haladt, amikor a. tehergépkocsi hátul­ról az árokba röpítette. Im­re csak annyit látott — öntu­datának visszatérő pillanatá­ban —. hogy többen ültek a tehergépkocsiban és megállás nélkül — otthagyva áldozatát a helyszínen! — az országút felé fordult be. Hiába várta édesanyja, egy lelkiismeretlen gépkocsiveze­tő felelőtlen tette megfosz­totta a kenyérkereső fiút egy időre a családfői teendő el­végzésétől, az élet örömétől: mentők szállították be a kór­házba, törésgyanús sérülések­kel és zúzódásakkal! De mit szólnak ehhez a kocsiban há­tul ülők. akik szemtanúi vol­tak az esetnek, nem éreznek lelkiismeretfurdalást. nincs bennük egy szikrányi ember­ség sem?! Miért hallgatnak? (ö—«) JO UTAK FELÉ MONORI BÁCSI: Neked nem tűnt fel, mama, hogy az utóbbi időben a televízió elő­adásokról, színházból, szóra­kozóhelyekről a közönség so­rait nem mutatja be, pedig olyan érdekes volt nézni, hogy megváltoznak az arcok, ami­kor a kamera lencséje rájuk irányul. MONORI NÉNI: Persze, hogy megváltoznak, pláne ak­kor, ha az illető nem az élete párjával szórakozik és mind­azt otthon szépen végignézik. Nem hallottad, hogy ebből mennyi botrány származott? MONORI BÁCSI: Igazad le­het, mama! Az lehet cl megle­petés, amikor a pacák azzal megy el otthonról, hogy való­színűleg sokáig fog tartani a termelési értekezlet és otthon este megjelenik a Vidám Szín­pad nézőterén egy platinasző­kével. MONORI NÉNI: Na Utód, papa, a tv diszkrét és nem árulja el, amit Utna. Bezzeg, a Kovácsáé nagyhangon el­árulta, hogy kit látott szom­bat este az egyik pesti étte­remben együtt vacsorázni a titkárnőjével. Én olyan va­gyok, mini a tv, én nem mon­dom meg. MONORI BÁCSI: Nagyon : helyes. Így legaUbb többen í ismernek magukra. I MONORI NÉNI: Papa, me- \ gint megennék egy jó cukrász- ' dai gesztenyepürét... A Monorvcsalád Folytatásos hangjáték írja; az élet ♦ Társszerző: Radványi Barna MONORI BÁCSI: Más kí­vánságod nincs, mama? MONORI NÉNI: Dehogy nincs! Csak lenne olyan ma­nó, aki győzné teljesíteni! Mondd papa, ha eléd állna az a mesebeli tündér, hogy há­rom kívánságod teljesíti, mi­ket kérnél? MONORI BÁCSI: Először is egy kétemeletes nagy művelő­dési házat... MONORI NÉNI: Minek az papa, amikor ez a kicsi is üres szolcott lenni? MONORI BÁCSI: Jó lenne nyáron és ősszel gabonát tá­rolni a tsz-eknek, később pe­dig át lehetne alakítani kocs­mának ... Aztán egy olyan embert, aki végre is hajtaná azt az intézkedést, miszerint jónéhány pesti üzemet Üdék­re Jcell telepíteni, akkor talán mi is kapnánk egyet-kettőt, nem kellene annyi embernek bejárni... Végül, mama. kí­vánnék két új tsz-elnököt... MONORI NÉNI: Ez az utób­bi lehet, hogy teljesülni fog, papa ... De hogy te milyen vagy, mindent másnak kí­vánsz, magadnak semmit... Siedler András, F. Magócsi Mária és a járási művelődés- ügyi vezetők. Rétvári Gyula művelődés- ügyi osztályvezető ismertette az eddigi tapasztalatokat. El­mondta, hogy nem volt szervezeti alapja ennek az írói körnek, nincs biztosít­va a működés gazdasági fel­tétele. A működésnek nem volt felelős irányítója, de nincs állandó helyük sem a működéshez. Nincs kidolgo­zott, jóváhagyott munka ten.’, s az előadások műsora is spontán alakult ki. Mindezt összefoglalva: nem segítették elő a járás művelődéspoliti­kája célkitűzéseinek megvaló­sítását. A beszámolóban fő helyet foglalt el ezek után a „hogyan tovább” meghatáro­zása. A hozzászólásokban Ra- kovszky József javasolta a feladatok közé felvenni a helyi népi hagyományok gyűjtését, s köszönetét fe­jezte ki, hogy a járási és me­gyei művelődési szervek fel­figyeltek kezdeményezésükre. Somogyi Lajos a rendszeres összejövetelek megtartásáról, az anyagi feltételek biztosítá­sáról és az Irodalmi színpad létszámbővítésének szüksé­gességéről szólt. Felszólalt még Szegedi Andorné. a megyei művelődési osztály művészeti felügyelője, Sima István vb-elnökhelyettes, Z.sán Kincső Zoltán, a járási mű­velődési ház igazgatója és Végh József művelődési fel­ügyelő. — BM — ANYAKÖNYVI HÍREK Vecsés Házasságot Kötöttek: Fischer Bé­la és To-lnai Olga, Darab László ée Molnár Marcella. Kaurerri.sz.ki Ist­ván és Kocsis Éva. Fekete Ferenc és Szántó Julianna. Keleti Béla és Boross Margit. Koós Imre László és Nagy Erzsébet. Bodó József és Bal04? Irén. Szarka G-&7á> Keller Rozália. Elhunyt: Petróvai István 43 éves. Október 30-án a járási ta­nácson a járásunkban élő alkotók, írók, zeneszerzők és előadók közössége összeült, hogy megvitassa eddigi tevé­kenységét és meghatározzák jövőbeni működésüket. A megbeszélésen részt vett Sima István, a járási tanács vb-elnökhelyettese, Rakovsz- ky József, Valentsik István, Somogyi Lajos, Ferenczy Hanna, dr. Gürtler Magdol­na. Borsányi János, Pápay Iván, Ősz Béla, Varga Ist­ván, Kulich Erzsébet, Ein­MONORI BÁCSI: De ma-\ ma, hova gondolsz? Nálunk f szóUsszabadság van, bárki el- ^ mondhatja, megírhatja véle- f ményét a nyilvánosság előtt, £ emiatt semmi bántódása nemfy esik. Sőt! Egy-egy ilyen cikk- J sorozot után a szerkesztőség $ köszönő levelek áradatát kap- £ ja, melyben a megbíráltak há- % Iájukat fejezik ki, amiért fel-% nyitották szemüket... í Itt az előadás megszakad és í egy férfihang felolvassa az í alábbi KÖZLEMÉNY-t: Tudomására hozom tisztelt^ hallgatóimnak, hogy az élettel^ vállalt társ szerzőségemet ezen-^ nel felmondom. Közös mű- ^ vünkben ugyanis ő volt az, aki ^ a kellemetlen szituációkat ír- ^ ta (mondhatnám teremtette), ^ az én szerepem éppen arra irá- ^ nyúlt, hogy az általa durván. C nyersen megfogalmazott ténye- '/ két stilizáljam, szalonképessé? tegyem. Mégis az a sajnálatos^ helyzet adódott, hogv az érdé- ^ keltek nem az élettel kívántaik ^ leszámolni, hanem velem. ^ Tekintettel arra. hogy én is ^ szeretném megérni az embeii £ kor legfelső, vagy legalábbis a ^ nvugdíj-kor legalsó határát —í ünnepélyesen kijelentem mélyen tisztelt, s naavrabe- í csült hallgató és olvasóközön- ^ ségnek, hogv műveimet, ezen- ^ túl az élettől elszakadva ' fo- ^ gom írni. Tisztelettel: a TÁRSSZERZŐ. & Bezzeg én! Hát én legelőször is azt kívánnám a manótól, hogy röpítsen el engem Indiá­ba ... MONORI BÁCSI: Minek, mama, hisz néha itt is úgy sé­tálnak a tehenek, mint az in­diai utcákon... És legaUbb olyan szentek is! Hiába legelik le a virágokat — vagy akár a füvet az emlékmű tövéről —, nem szabad hozzájuk nyúlni... A piactéren is olyan büszkén sétálnak a libák, mint hajdan a capitoliumi szent ludak ... MONORI NÉNI: Jaj, papa, az mind semmi! Most meg egy bivaly megjelenése várható. Monori-erdöről elkószált bizo­nyos Halasi András tört szánni, fehér farkú bivalya, orrában vaskarikával... Ha az besétál a főtérre ... MONORI BÁCSI: A szer­kesztő mindjárt, cikksorozatot indít „Bivaly a főtéren” cím­mel. ... MONORI NÉNI: Tudod, pa­pa. én nagyon szeretem azokat a csípős hangú cikkeket. Csak mindig azon csodálkozom: hogy merik? Nem esik emiatt valami bántódásuk?

Next

/
Oldalképek
Tartalom