Pest Megyei Hirlap, 1962. november (6. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-03 / 258. szám

rts* »ff; ft IM ßijirlan 1962. NOVEMBER 3, SZOMBAT Péntek délelőtt tartott ülést | a budai járási tanács végre- j hajtó bizottsága és megtár- | gyalta a művelődési állandó j bizottságnak, a tanács műve­lődési osztálya munkájáról készült jelentését. Ezzel tulaj- | donképpen a járás 27 közsé­gének iskolai és iskolán kívü­li művelődésügyét vizsgálta felül. Megyénk legnagyobb járá­sában 17 ezer tanuló, 38 isko­laigazgatóság alá rendelt 47 iskolaegységben tanul. A leg­nagyobb erőfeszítések ellené­re néhol a tanteremhiány, illetve az elhúzódó építkezés akadályozza az oktató, ne­velő munka zavartalan­ságát. Ilyen problémákkal kell meg­küzdeniük az érdligeti, her- ceghalmi, pátyi, érd-vincellér- telepi, százhalombattai, érd- parkvárosi, pilisszentiváni és pilisborosjenői iskoláknak. Az osztály egyik legjelentő­sebb feladata a dolgozók is­kolájában folyó munka tártál- | masabbá tétele. Tavaly / hat- százan. idén már nyolcszázan folytatják elmaradt tanulmá­nyaikat. A múlt tanévben általá­nos iskolát végzett 1683 növendékből 1605 iratko­zott be középiskolába, iparitanuló-intézetbe, a fennmaradt nyolcvanból pe­dig harmincegy a járási to­vábbképző iskolába. Csupán 49 nem tanul tovább, ezek legnagyobb része leány. A 38 iskola közül idén m.ár huszonnégyben folyik poli- j technikai oktatás, éspedig ti­zennyolcban mezőgazdasági, 1 ötben ipari, egyben vegyes. A járásban tizenöt ifjúsági tsz működik. A budai járás huszonhét községe közül tizennyolcban van művelődési otthon. Buda­keszin pedig járási művelő­dési ház. A könyvtárak szá­ma huszonhét. A járás könyv­tárügyeivel csak a megyei könyvtárban alkalmazott já­rási instruktor foglalkozik. Megállapítja jelentésében az állandó bizottság, hogy amíg az iskolában dolgozó pedagó­gusok szakmai továbbképzése viszonylag biztosítva van, ad­dig a művelődésügyi osz­tály munkatársai részére er­re még a legminimálisabb le­hetőség sincs meg. Az egész osztály csak egyetlen szakmai lapot kap, azt is egy példány­ban. Egyébként a bizottság az osztály működését jónak értékeli, a fellelhető hiányos­ságok abból adódnak, hogy még csak egy éve működik az osztály. KÖNYVESPOLC Liviii Rebreanu: Hatezer férőhelyes moszkvai szálloda A Kreml tőszomszédságában megkezdődött Európa legna­gyobb szállodájának építkezé­se. A négy épületből álló ult­ramodern szállodában 3180 szoba,, 3000 személyes hang- versenyterem, 1560 személyes, kéttermes mozi, 2400 főt befo­gadó étterem, több bolt, büfé, posta és távírda is lesz. A szál­loda egyik homlokzata a Vö­rös térre, a másik a Moszkva- folyóra nyílik. A literátus főkapitány Emlékezés Szalav Józsefre Akasztottak erdeje A neves román író ma is aktuális tárnát boncolgat az első világháború alatt játszó­dó történetben: mi értelme van a háborúnak? Hőse, Bo- loga Apostol részt vesz a ka­tonai bíróság ülésén meghí­vott csapattisztként egy tiszt halálraítélésében. Helyesen cselekedatt-e? Ezen töpreng, amikor a felakasztott tisztet látja a kötélen, s ezen töpreng hosszú hónapokon keresztül, megvívja harcát múltjával, korábbi életszemléletével, s végül megtalálja a megoldást: meg kell szöknie az osztrák— magyar hadseregből, mert ez a hadsereg rablóháborút vív, s ez a hadsereg arra kényszeríti, hogy honfitársainak akasztá­sában, letevésében, pusztításá­ban vegyen részt. A szökés nem sikerül. Halálra ítélik, kivégzik, de halála jelkép, a zsarnokság elleni tiltakozás jelképe, s a nép emlékezeté­ben tovább él, mint hős, aki életét adta meggyőződéséért, az igaz ügyárt, a haladásért. A regény hűen tükrözi az ön­tudatra ébredő, de magára- maradt értelmiségi vergődé­sét. Hősként hal meg, de ha társakra talál, ha tartozik va­lahová, emberi fejlődése több segítséget jelenthetett volna az ügynek, mint a halál. Bo- loga Apostol alakja körül fel­sorakozik még az akkori oszt­rák—magyar monarchia és az osztrák—magyar hadsereg sok jellemző figurája, s a háborús regény már társadalmi re­génnyé nő.' Érdekesen tárgyal­ja a román—magyar viszonyt is. A magyar sovinizmus erő­szakosságát elítéli, de meleg hangon ír az egyszerű embe­rekről, akik azonos sorssal küzdenek, legyenek bár ma­gyarok vagy románok. Az értékes munka a Magyar Népköztársaság és a Román Népköztársaság közös könyv- . kiadási megállapodásának ke­retében jelent meg. Bözödi György gondos fordításában, a bukaresti Irodalmi Könyvki­adónál. (tm) ÚJFAJTA ANTIBIOTIKUM Az amerikai Seattle város- j bán két kutató, Kirby és Ro- j senfeld, mintegy hatvan bete- ; gen kipróbálta az Oxacillin nevű új antibiotikumot, anieiy- lyel sikereket értek el olyan esetekben, amikor a penicillin i nem használt. A Magyar Bibliofil Társu­lat jól sikerült emlékestet rendezett a Kossuth Klubban Szeged város egykori lite­rátus főkapitánya, dr. Szalag József halálának huszonötö­dik évfordulója alkalmából. Birkás Endre rövid elnöki megnyitója után dr. Baráti Dezső egyetemi tanár, a Pe­tőfi Irodalmi Múzeum tu­dományos munkatársa mél­tatta Szalay József kultúr- munkáját. A szegedi rend­őrkerület egykori főkapitá­nya úgyszólván egész életéi és minden jövedelmét a maga ne­mében szinte felbecsül­hetetlen értékű könyv­es kéziratgyűjteményé­nek gyarapítására szen­telte. Magyar László. lapunk Aszódon kézrekerült a budapesti Lottó Áruház betörőié Kellemetlen meglepetés vár­ta tegnap reggel Aszódon a Kossuth Lajos utcában az Ál­lami Biztosító, a fűszer-, cse­megeüzlet és a KERAVILL alkalmazottait. Mindhárom helyre betörtek az éjszaka, felforgatták a bútorokat, a kasszákat, a polcokat, s el­vittek pénzt, árut, minden­félét. Azonnal siettek a betö­rést a rendőrségen jelente­ni. S akkor érte őket a má­sodik meglepetés: a rendőrség már az éj folyamán füiöncsípte a tettest, megtalálta nála a táskará­diót, a magnetofont, s a jóko­ra zacskó piros és zöld ban­kót. A betörő. 21 éves pilis- vörösvári fiatalember, teljes nevén Fülöp László, tegnap délben már a megyei főka­pitányságon ült és vallott. Izgatottan, csaknem hadarva beszélt legutóbbi, „esemény­dús” heteiről: — Szeptember tizennegyedi­kén jöttem ki egynegyedes kedvezménnyel a börtönből. Azért ültem mert harminc­egy néhány helyre betörtem. Három és fél évet kaptam. Most, ahogy kijöttem, három­százharmincöt forinttal en­gedtek el. De ez a pénz gyor­san elment. Megpróbáltam el­helyezkedni. Mentem Pesten ide is, meg oda is, de min­denünnen elküldték, amikor mutattam a börtön papírját. Végre a Patyolathoz felvet­tek segédmunkára. De az első fizetésre még várni kellett volna. Amikor már nem volt pénz, persze, hogy loptam. Október hetedikén ki­mentem Törökbálintra, kinéztem magamnak a népboltot. a pincelejáratnál megbújtam, kivártam, amíg minden csen­des lesz. aztán kiszedtem a bicskámmal az ablakszemet. Kesztyű nélkül dolgoztam. Ott bent gyufával, meg gyer­tyával világítottam. Meglel­tem a pénzt, úgy, ahogy volt, zsebreVágtam, s a HÉV-vel gyorsam bejöttem Pestre. Ak­kor este a Nemzeti Szállóban vettem ki szobát, gyorsan megszámoltam a dohányt, tíz­ezer körül volt, megfürödtem és lefeküdtem aludni. A vallomás további részéből kiderült, hogy azóta „szeren­csét próbált" Szolnokon is, majd most, tegnap, Aszódon három helyen, s a kereszt­kérdések, meg a bizonyíté­kok súlya alatt csakhamar be­vallotta. hogy bizony ő követte el az utóbbi idők egyik legfeltűnőbb bűncselekményét, a bu­dapesti lottó áruházbeli betörést. Arra a kérdésre, hogy hová lettek a súlyos ezresek és a lopott, drága holmi, egyked­vűen magyarázta: — A pénzből ruhát vettem, kiöltözködtem, jó részét el­taxiztam, meg lányokhoz is jártam . .. Az áru ment a Kinizsi utcai zaciba. A zálog- cédulákat elszórtam... A hebegve-habogva eldarált vallomás, persze, még sok titkot rejthet. A vizsgálat, a nyomozás folyik tovább. De nem kétséges, hogy főkapi­tányságunk nyomozói felgön­gyölítik az utolsó szálat is ... (f. a.) munkatársa színes előadás­ban elevenítette föl a lite­rátus főkapitány rokonszen­ves alakját. A földbirtokos családból származó magas­rangú rendőrtiszt legfőbb élethivatásának mindig a kul­túra önzetlen szolgálatát te­kintette. Szoros barátságot tartott fenn Tömörkény Ist­vánnal, Juhász Gyulával, Móra Ferenccel és Cserzy Mihállyal, „a szépirodalom berkeiben Homok álnév alatt bujócskázó” szegedi borbély­mesterrel akivel, mint társ­szerzővel megírta Vgarimá- dás című nagy sikerű szín­művét. A hét vármegyére kiterjedő szegedi rendőrke­rület főkapitányában meg volt az erkölcsi bá­torság ahhoz, hogy fel­ismerje a két világháború közötti korszak egyik legégetőbb szociális prob­lémáját, a földkérdést és nyíltan hitvallást tegyen a szocialista harc egyik leg­főbb törekvésének igazsága mellett. Kimondotta, hogy a földkérdésnek szerinte is csak egyetlen megoldása lehet: földet juttatni annak, akit hivatása földművelésre je­lölt ki. És volt bátorság benne ahhoz is. hogy a hi­vatalos hatalmával szinte visszaélve, a tőkapitányi székben vakmerőén szabo­tálja a Móra Ferenc ellen indított és haláláig tartó bűnügyi hajszával kapcso­latos főhatósági rendelkezé­seket. Jóvátehetetlen veszte­sége a magyar kultúrának és a bibliofiliának egyaránt, hogy tizenötezer kötetesnél nagyobb könyvtára, benne számos felbecsülhetetlen ér­tékű ritkaság és becses kéz- irat.gyűjteménye Szeged ak­kori tanácsának érzéketlen­sége és az osztozkodni kí­vánó örökösök türelmetlen­sége következtében kalapács alá jutva szétszóródott, te­hát mint gyűjtemény örök­re megsemmisült. A nagy tetszéssel fogadott előadás után Szíj Rezső fő­titkár a társulat jövő évi programjáról tájékoztatta a szép számú hallgatóságot. N\\\\\\VVv\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\V\V\W^ ékáa 9(estia ­Lelepek a járdáról, a ki­jelölt átkelőhelyen elindulok a túlsó oldal felé. Egy autó jön, de nyugodtan megyek tovább. A gépkocsi viszont nem lassít, aztán észbekapok, elugrom, hisz nem Rómában vagyok, ahol nagy a tekintélyük a gya­logosoknak. Nyugodtan mehet át bárki, még a legnagyobb sebességgel közeledő jármű is megáll. Ezt a lehetőséget bizony mi gyakran kihasználtuk olaszor­szági kirándulásunkon. Sőt, „direkt” sétálva haladtunk át a „zebrán”, a gépkocsivezetők nem nagy örömére. Persze, nemcsak ez a jellemzője a meglehetősen nagy olaszorszá­gi forgalomnak, hanem a szemfülesség is. Az a gépko­csivezető él meg igazán, aki az előzésnél — amikor egy ve- télytársa is erre vár — nem udvariaskodik, hanem kilő a bolyból. Ilyen volt a mi Antóniónk is. Ö szinte zsonglőrként ural­kodott a volán felett. Amikor közel száz kilométeres sebes­séggel száguldott a városban, álmélkodtunk, de egy kicsit féltünk is, nem tudom, mi volt a hangosabb: „bravó, Antónió ’ kiáltozásunk vagy a kanyar­ban csikorgó kerekek zaja. Mivel sok az autó, s nehéz •„elférni”, nem csoda, hogy kü­lönösen népszerűek a kisautók, így a nálunk is jól ismert Fiat 600-as. Egyébként a gépkocsi- park legnagyobb része olasz gyármány: Fiat, Lancia, Alfa Romeo. Nyugodtan mondhat­juk, hogy nálunk sokkal több autómárkával találkozhatunk, mint Rómában, ahol például a Volkswagen, Mercedes, Chev­rolet, Opel. ritka, mint a fe­hér holló. Sőt, a gépkocsik legnagyobb része hazai rend­számtáblát ás visel. Az autók létszámához viszonyítva, ha­zánkban sokkal több az „ide­gen” autó, mint a hatalmas idegenforgalommal rendelke­ző Rómában. A turisták nagy része ugyanis repülőgépen, vagy egyéb közlekedési alkalma­tosságon érkezik az örök vá­rosba, ahol aztán autóbu­szok szállítják őket a neve­zetes helyekre. Vagy aki akar, fiákeren mehet. Szá­munkra bizony szokatlan lát­ványt jelentettek a gépkocsi­rengetegben bandukoló, taxa­méterrel ellátott konflisok, amelyek elsősorban a ten­gerentúliak számára jelen­tenek különös érdekességet. Persze, ez nem túl olcsó szórakozás, mint ahogy az autóbusz, villamos, illetve trolibusz sem nevezhető an­nak. Valamennyin csak vo­naljegy van. a távolságnak megfelelő díjszabással. A leg­Az olimpiára készült az új római repülőtér a Fiumiccino, ahonnan a világ minden tájára indulnak a gépek. Képünkön; a hatalmas várócsarnok egy részlete rövidebb vonalért például 25 lírát, azaz körülbelül 1,20 forintot fizettem a vil­lamoson Rómában, az ugyan­csak zöld színű nápolyi au­tóbuszon pedig 40 líra volt a taksa. Fehér ruhás, trópusi si­sakos rendőrök irányítják a forgalmat. Sőt, van légi rendőr is. A Rómát tenger­parti fürdőhelyével, Ostiával összekötő autóstráda felett egy helikoptert láttunk száll­ni. Mint hallottuk, rádió­összeköttetésben vannak a földi motorosokkal. A „fejva­dászok” ott álldogálnak az út szélén, motorjuk végén egy antenna mered az égnek, s ezen kapják a figyelmeztető jelzést. Rómába érkezésünkkor tör­tént, hogy autóbuszunk kö­zelebbi „érintkezésbe” került egy személygépkocsival. Az olaszokra jellemző hangos szóváltás következett, majd vezetőnk jegyzőkönyvet Íra­tott az esetről. A jegyző­könyvet a személyautó veze­tője nemcsak aláírta, hanem egy ötszáz lírást is mellé­kelt hozzá. Mellesleg, rend­őrtisztviselő volt... Nápolyban a hegyről lefe_ lé haladva egy szűk utca ka­nyarjában egy kis Fiat-tal üt­köztünk össze, amelynek apró horzsoláson kívül semmi baja nem esett. A rövid, alig két­perces várakozás, rendőrkeres­gélés arra volt jó, hogy mö­göttünk, illetve szemben ve­lünk csaknem negyven autó torlódott össze. Amikor aztán elindultunk, hátunk mögött hosszú kocsisor követett ben­nünket. Egy temetési menet más megoldást választott. JKe- riilővel indult le a városba. Ott aztán ismét összetalálkoz­tunk velük. Elől egy fekete, üvegfalú gépkocsiban vitték a koporsót, utánuk a gyászoló hozzátartozók autói követkéz­Parkolni szabad. A várakozó autók sorában szép szám­mal látható a népszerű Fiat 600-as tek. Ilyen „modem” temetést máshol is láttunk. Olaszországi tartózkodásunk során csaknem ezer kilomé­tert tettünk meg autóbuszon. Autóbuszon tettük meg többek között a Róma—Nápoly—Ró­ma távot. Nápolyból Pompei- be, valamint Pompeiből Sza- lernó felé haladva „maszek” úttal is találkoztunk. Az átha­ladó személygépkocsiknak 200, az autóbuszoknak 500 lírát kell fizetni. Ha figyelembe vesszük a nevezetes helyekre áradó forgalmat, könnyű eldönteni, nem is rossz bolt ez az út. S hogy potyázni ne lehessen, a maszek útszakasz végén ellen­őrzik a jegyeket. A legszebb és egyben a leg­veszélyesebb út Szalernótól Sorrentóig terjed. Hegybe váj­va kanyarog a szerpentin, alat­ta ötven-száz méterre a kéken csillogó Földközi-tenger. Szin­te állandóan szólt buszunk kéthangú dudája, figyelmez­tetve a szembejövőt. Mert bi­zony, két jármű, különösen ha egy autóbusz, illetve egy te­herautó az „illető”, a kanyar­ban nem fér el. Több hegybe vájt alagút tarkította ezt a részt, más helyütt épp az útvo­nal szélesítésén fáradoztak a munkások A legrégebbi út. a Via Ap­pia volt, ahová az Albanó-tó felől érkeztünk Rómába. Egy szakaszon még a régi rómaiak építette úton bonyolódik le a forgalom. Persze, nemcsak autóbu­szon, hanem gyalog is jártuk az örök várost és Nápolyi Ná­poly centrumában laktunk, ott viszonylag könnyű volt tájé­kozódni. Nem mondható ugyanez el Rómáról, ahol nincs a mi kőrútunkhoz, vagy a Népköztársaság útjához ha­sonló. tájékozódási alapot nyújtó főútvonal. Eleinte, hogy, hogy nem, szinte minden utcát egyformának láttunk, s bizony jóleső látvány volt, hosszabb bolyongás után meg­látni a táblát: Via Lazzaro Spallanzani. Itt volt ugyanis szállodánk, a Casa Nostra, magyarra lefordítva, a mi há­zunk­Reitter László 1685 közül csak 49 nem tanul tovább A művelődés ügye a budai járási tanács előtt

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom