Pest Megyei Hirlap, 1962. november (6. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-23 / 274. szám

> Megyei bajnokság után — válogatott mérkőzés előtt Szépen fejlődik megyénk toinasportja. Ezt igazolják a közelmúltban megrendezett bajnokságok is. Míg azelőtt csupán egy-két csapat vett részt a viadalokon, amely gyakorlatilag a ceglédiek házi versenyének számított, most már népes mezőny lép porondra. A Vácott megrendezett ser; dűlő- és újonc-bajnokságon például a „gyermek” korosz­tályban három csapat indult el. amelyre korábban nem volt példa. Egyébként a ser­dülőknél hatalmas küzdelem­ben dőlt el az elsőség sorsa a Ceglédi Építők javára. Két tizeddel több pontot gyűjtöt­tek. mint vetélytársuk, a Pest megyei Sportiskola. Ebben a számban negyedikként elin­dult a Ráckevei Gimnázium is. de mivel igazolásuk nem volt rendben, csak versenyen kívül szerepeltek. A múlt vasárnap Cegléden lezajlott ifjúsági és felnőtt bajnokság is szép sikert ho­zott. A megyei TST vezetői elismerésüket fejezték ki a szövetségnek, a versenyzők­nek, az edzőknek áldozatkész munkájukért. Dicséretesen ké­szítette fel versenyzőit Kürti Béla (Ceglédi Építők). Dió­szegi László (Abonyi TSZ SK), Havas László (Pest megyei Sportiskola), Hetei Dániel (Nagykőrösi Gimnázium), Szi- ládi Frigyes (Abonyi Gimná­zium), Makk István (Aszódi ITSK), Nyeste Edéné (Monori Gimnázium). A bajnoki eseményeket va­sárnap válogatott mérkőzés követi, Cegléden Pest és Bács megye legjobb tornászai ve­télkednek. A Pest megyei szí­neket a következők képvise­lik. Férfiak: Orbán Ferenc, Kecskeméti Károly, Kovács Gyula (Aszódi ITSK), Se­bestyén Béla, Kiss Győző (Nagykőrösi Kinizsi), Csiszár Ottó (Ceglédi Építők). Nők: Ivicz Izabella, Ivicz Katalin, Jakab Katalin, Lakatos Ju- | dit, Sárik Gyöngyi, Somogyi i Júlia (valamennyien a Cégié- j di Építők tornászai). A me- 1 gyei tornaszövetség elnöksége 1 ez úton is felhívja a nem ceglédi válogatottak figyelmét, hogy november 25-én reggel fél 9-kor jelentkezzenek a ver­seny színhelyén, a ceglédi Kossuth gimnázium tornater­mében Kürti Béla testnevelő tanárnál, a szövetség elnöké­nél. Most pedig nézzük csak a megyei bajnokság eredmé­nyeit. Pest megye 1962. évi újonc leány csapatbajnoka: Ceglé­di Építőik (Domozi Anna, Lá­zár Mária, Raffai Éva, Domo­zi Gizella, Tóth Hanna, Kra- tochwill Erzsébet) 175.2, 2. Pest megyei Sportiskola (Ko­vács Agnes. Gergely Magdol- ! na. Izsáki Júlia. Hallamassek Anna, Nagy Teodóra. Takács Mária) 165.8, 3. Abonyi TSZ SK (Hán Angela, Kállai Katalin, Tóth Ella. Kocsi Ilo­na, Krupincza Mária. Vörös Erzsébet) 165.3. Pest megye 1962. évi leány serdülő csapatbajnoka: Ceglé­di Építők (Kárteszi Mária. Ja­kab Márta, Mikulás Sarolta, Mézes Anna, Bakos Klára. Szabó Margit) 177.9. 2. Pest megyei Sportiskola (Homolya Jolán, Kardos Magdolna. Utli Gabriella, Mézes Ildikó. Gaál Judit, Bertalan Valéria) 177.7, 3. Abonyi TSZ SK (Klein Irén, Nyíri Ilona, Nagy Erzsé­bet, Szabó Mária. Kocsi Má­ria, Varga Sára) 1615. Rácke­vei Gimnázium 169.5 (verse­nyen kívül). Pest megye 1962. évi női ifjúsági csapatbajnoka: Nagy­kőrösi ■ Gimnázium (Vári Zsu­zsa, Vermes Mariann, Juhász Ibolya, Patik Éva, Janovies Júlia, Albert Ilona) 172.8, 2. Ceglédi Gimnázium (Udvar Mangit, Korompai Ágnes, Weis Vera, Lovas Lídia, Kő­szegi Mária. Zsillár Erzsébet) 26 gól - tömörült az élboly A megyei Labdarúgó-bajnokság utolsó előtti fordulójában, szom­baton és vasárnap, összesen 2« gólt értek el a csapatok. A góllö­vőlista élén szereplő játékosok közül Cziegler. Gőnczöl, Torics- ka, Mezei, Tornyi és Maczkó új­ból eredményesnek bizonyult, s ennek eredményeképpen — bár az abonyi Cziegler változatlanul két góllal vezet — tömörült az élboly. A vasárnapi mérkőzések közül nem érkezett jelentés hozzánk arról, hogy ki lőtte Pécelen a Ceglédi Építők győztes gólját, éppígy hiányzik, hogy három perccel a befejezés előtt ki sze­rezte meg a Pilisi KSK számára a győzelmet. Kérjük e csapatok vezetőit, hogy a két gól szerzőjé­nek nevét velünk sürgősen közöl- ni szíveskedjenek. E héten négy új játékos Irat­kozott fel a góllövőlistára: Vigh (Tököl). Fekete IV. (AlberUrsa). Kurucz (Pilisi KSK) és a bagi Ádám, aki e héten nem csapatá­nak hálóját védte, hanem a csa­társorban játszott, hosszú szünet után újból született öngól Abony- ban. a hazaiak vétettek. A góllövőlista állása: 12 gólos: Cziegler (Abony). 1« gólos: Merel (Ceglédbercel). Gonczöl (Abony) » gólos: Torieska. Tornyi (Nagy­kőrös). Laczkó (Üllő). Kékesi (Bag). g gólos: Plausin (Tököl). Macz­kó (Gödöllő). 7 gólos: Molnár I. (Abony). Márton (Tftkö'l. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő Bácskai *Lászlö Kiadja a Hírlapkiadó vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIII.. Blaha Luiza tér 3 Egész nap hívható központi telefon: 113—100. 142 220 A főszerkesztő telefonja: 131—24ó — Gépírószoba fhívható 11 óráig): 140—447 - Belpolitikai és sportrovat: 140—449 — Művelődési rovat: 141—253 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Elő- ázethető a helyi postahlvatalokná’ ás kézbesitőkpél tlőfizetésl díj 1 hónapra 11 forint 6 gólos: Koroknál (Szigetújfalu), Macskást Prudovics (Ceglédber­cel), Bábi (Váci Vasutas), Fekete II., Prazsák (Albertixsa). 5 gólos: Bakonyi (Nagykőrös), Tóth (Szigetújfalu). Mercz (Ve­csés), Laiborcz (Ceglédi Építők), Dobos (Péceü). 4 gólos: Igazvári. Vigh B. (Szi­getújfalu), Fehér (Ceglédbercel), Varényi, Trasszer, Békeíi (Ve- csés). Hang, HoUó (Üllő). Báthori, Láng (Gödöllő), Czuczor (Váci Vasutas), Kuikucsika (Albertirsa), Bogdán (Dunaharaszti). Anka (Ceglédi Építők). 3 gólos: Czingáli (Szigetújfalu), Füredi, Siszler. Jámbor (Vecsés), Frick, Kiss (Váci Vasutas). Ber- la (Bag). Gyenizse (Ceglédi Épí­tők), Stettner (Monor), Bereczki (Pilisi KSK). 2 gólos: Csikós I. (Nagykörös), Kövesdl (Ceglédbercel). Csernyi (Vecsés), Czirnák (Abony), Zort- nácz, Török (Tököl). Kovács (Gö­döllő). Borzák (Váci Vasutas), Fekete III. (Albertirsa). Varga, Gódor (Bag). Jancsó, Babos. Kal- tanecker, Bauer (Dunaharaszti), Bán, Jakab (Ceglédi Építők). Go­dina, Szalai, K. Nagy. Szabó (Monor). Talapa (Pécel). Jagyu- gya. Mezei, Királymezei (Pilisi KSK). 1 gólos: Csikós II., Szabó H. (Nagykőrös). Strohmayer I. (Szi­getújfalu), Dudás. Schmit (Cegléd­bercel). Kari. Szabó (Vecsés), Molnár II. (Abony), Bilislcs, Vigh (Tököl). Vlczkó, Kovács. Burza (Üllő). Gácsér, Cseresznye, Tamás, Tóth F.. Sárréti (Gödöllő). Kon- rád, Seben (Váci vasutas). Le- hoczkl, Novák. Szuda, Nagy, Fa­zekas. Kiss, Fekete IV. (Albertira sa), Nagy. Katona. Sőregi, Deme j II.. Aszódi. Ádám (Bag). Zugnói, Szigetvári (Dunaharaszti). Milus. t Haidu. Nagy B (Ceglédi ÉDÍtők). ! Bokros. Fehér. Barna (Monor). Hegedűs. Szabó II. Koncz. Holló (Pécel) Haigas II.. Holánszki. Far­kas. Haigas I.. Kurucz (Püisi KSK). Egy öngólos: Busány (Abony) a Váci Vasutas ellen, Molnár TI. (Abonv) Pzfgetüifalu ellen. Roz- gies 17. (Tököl) Bag ellen. Haulik (Váci Vasutas) Nagykőrös ellen. Tóth (Pa“) Vecsés ellen. Talapa (Pécel) Pilis ellen. (alacs) 170.9, 3. Abonyi Gimnázium 165, 4. Monori Gimnázium 164.6. Pest megye 1962. évi felnőtt női psapatbajnoka: Ceglédi Építők (Tóth Imréné, Ványi- Éva, Farkas Éva, Medve Lászlóné. Csiszár Ottóné, Ba­kó Ibolya) 178.3, 2. Abonyi TSZ SK (Szőke Erzsébet. Var­ga Sarolta, Balogh Teréz, Ko­csi Mária. Drávái Erzsébet, Zsemlye Gizella) 160.5. Pest megye 1962. évi férfi ifjúsági III. osztályú csapat­bajnoka: Aszódi ITSK (Pótz József, Zsadányi István. Pau- lovics Andor. Lippai Sándor. Kovács Gyula. Kecskeméti Károly) 259.2, 2. Ceglédi Épí­tők (Börtsök Zoltán, Türei András, Véeh László. Kárteszi Mihály, Ócsad Barnabás. Arany László) 257.5, 3. Pest megyei Sportisiko'a (Rajnai Gábor. Gaál Andor. Magyar Gyula. Novak József, István Kálmán, Hevesi István) 251.2. Innen - onnan Mint ismeretes, hétfőn tech- i nikai okok miatt elmaradt Budapesten az alap- és kö­zépfokú megyei sportvezető- képző iskola előadása. Az előadás november 28-án, szer- | dán lesz. A nagykőrösi alap­fokú sportvezetőképző tanfo­lyam november havi konfe- j reneiáját 26-án tartják Nagy­kőrösön. A Budakalászi MSE kézi­labda-szakosztálya szombaton öt órai kezdettel a Budakalá­szi Textilművek kultúrottho- nában tartja idényzáró össze­jövetelét. amelyet 11 órái? tánc követ. A Pest megyei Sportlövő Szövetség vasárnap reggel 9 órakor a Budai Járási Tanács földszinti kultúrtermében (XL, Karinthy Frigyes u. 3.) tartja évvégi beszámolóját, a jövő évi feladatok ismertetését. Elkészült megyénk 1963. évi 1 versenynaptára. A sokszorosi- ! tott versenynaptár egrv példá­nyát elküldték az MTST-nek * jóváhagyás céljából. A játékvezető-küldés margójára A hibás játékvezető-küldés erősen befolyásolta a múlt vasárnapi Nagykőrösi Ki­nizsi—Albertirsai Vasutas megyebajnoki labdarúgó­mérkőzést. A találkozót Virágh Ferenc helyett Tóth Lajos vezette, az egyik partjelző a ceglédi Ba­logh Sándor pedig meg sem jelent, helyére egy helybeli bíró ugrott be. Az esethez tartozik bogy Tóth Lajos már szombat délután is vezetett, szombat éjjel kapta meg az értesí­tést, hogy másnap Nagykő­rösre kell mennie. Az uta­zástól is fáradt játékvezető — kellő segítség hiányában — nem tudott a mérkőzés fontosságához és tétjéhez megfelelő teljesítményt nyújtani. Az egészben az a furcsa, hogy a Népsport november 16-i számában, a műsor kö­zölte, hogy Virágh Ferenc NB III-as mérkőzésen sze­repel. Hogy-hogy nem tud­tak erről a megyei labdarú­gó JT biróküldői? Annál is inkább, hisz általában min­den hétfőn közük a külön­böző szövetségekkel az NB III-as, NB II-es. NB I-es bíróküldést, hogy ezt figye­lembe véve végezzék az al­sóbb szövetségek munkáju­kat. Vajon mikor tudták meg a Pest megyeiek Virágh Fe­renc másirányú elfoglaltsá­gát, vajon mikor intézked­tek? Ezek a kérdések azért merültek fel, mert a téves küldés miatt majdnem ko­moly hibák keletkeztek. Pécsi Sándor Nagykörös nyerte a kosárlabda-rangadót A CDNA Szófia labdarúgó-csa- ! pata szerdán barátságos mérkőzé- i sen 2:0 (1:0* arányban győzött a I Concordia Hamburg ellen. A megyei férfi kosárlabda-baj­nokság rangadóját, a két veret­len találkozóját, vasárnap tartot­ták Nagykőrösön. A győzelmet a Nagykőrösi Kinizsi vívta ki 62:55 (35:17) arányban, a Gödöllőd EAC ellen. A gödöllőiek zónavédelemre ren­dezkedtek be, a helyiek öt perc elteltével már 20:0-ra vezettek. Ez­után a vendégcsapat szoros ember­fogásra tért át, ami már jobb taktikának bizonyult. Fordulás után izgalmakban bővelkedő, vál­tozatos játék folyt. A második félidő nagyrészében a gödöllői csapat átgondoltabban és erőt él­tes-ebben tamódott. jelentősen le­dolgozta hátrányát. Befejezés előtt öt perccel csiraán^ három pont volt a körösiek előnve. A hajrában jól erősített a Kinizsi, s bebiztosította győzelmét. Legjobb dobók: Hoffer (22), Zsá- ki (17), Ábrahám (12). Hí. Szo- bosziai (23), Kósa, Székely (9—9), További eredmények. Férfiak: Ceglédi Mezőgazdasági Techni­kum—Ceglédi Pedagógus 65:53 (22:20), Nagykátai Gimnázium- Váci DCM 45:83 (14:33), Váci Gim­názium—Nagykőrösi Gimnázium 61:41 (26:20). Váci Mezőgazdasági Technikum—Aszódi Vasas 38:72 (25:38). Nők: Ceglédi Mezőgazdasági Technikum—Nagykőrösi Gimná­zium B 30:41 (23:26), Nagykátai Gimnázium—Váci DCM 64:62 (31:24), Nagykőrösi Kinizsi II.— Gödöllői EAC 20:49 (2:33), Váci Gimnázium—Nagykőrösi Gimná­zium A 26:60 (8:30). ESŐBEN, SAHBAN Esős időben, sáros talajon rendezték Szentendrén a me­gyei meghívásos kerékpáros terepversenyt. A kedvezőtlen körülmények ellenére tizenkét sportoló vetélkedett. A szent­endrei járás két csapattal képviseltette magát, ezenkí­vül öt dunakeszi fiatal is el­indult, a Dunakeszi ITSK ver­senyzői. A résztvevők három kört, 15 kilométert tettek meg. Csapatban: 1. Szentendrei járási válogatott (Csereklye, Sklobál, Csaba) 27:37, 2. Váci járás (Esch, Orosz, Lacki) 29:03, 3. Szentendrei járás II. Egyéniben: 1. Csereklye Ist­ván (Szentendre), 2. Sklobál (Izbégi TSZ SK), 3. Esch Fe­renc (Dunakeszi ITSK), 4. Csaba András (Tahitótfalu). Ketten a hat legjobb között Befejeződtek a férfi teke NB II. küzdelmei. A Keleti csoport utol­só fordulójában a Ceglédi Bá* nyász Csepelen vendégszerepeit és győzött. Ezzel a Ceglédi Bá­nyász a hatodik helyre került. A ceglédiek jó teljesítményét mi sem bizonyítja jobban, minthogy két sportolójuk is szerepel a hét legjobbjai között. Csepel—Ceglédi Bányász 3:5 (2459:2515) A hét legjobbjai: Nyuli (KIS- TEXT) 468, Rétyi (Nyíregyháza) 467. Révész (SZAK) 457. Kiss (Cse­pel) 456. Osgyáni (Ceglédi Bá­nyász) 449, Pákozdi (Ceglédi Bá­nyász) 445. A férfi teke NB n. Keleti CSŐ­portjának 1962. évi végeredménye: 1. Szegedi Ép. 22 56 492 112,5 2. Sz. Postás 22 56 628 102,5 3. Z. Danuvia 22 54 629 94 4. SZAK 22 54 409 92 5. KISTEXT 22 55 517 91 6. Ceglédi B. 22 54 305 87,5 7. EKA 22 54 289 85.3 8. Bp. MEDOSZ 22 56 270 83,5 9. Vízművek 22 56 115 83 10. Csepel 22 54 97? 81,5 11. Nyíregyháza 22 54 863 80 12. Szóin. MÁV 22 53 001 63 Eladó 800 négyszögöles tanya. Hangács dűlő 17. Nagykőrös. Érdek­lődni VII., Háromszék utca 18. Lakatos és hegesztő felvétel, órabér szak­mai gyakorlattól füg­gően. 8—9,50 Ft-ig. MÁV és HÉV utazási kedvezmények család­tagok és iskolába járó gyermekek részére is. J elentkezés: Landler Jenő Járműjavító MÁV U.V. személy­zeti és munkaügyi osztályán, Budapest IV., Elem utca 5—7. Tancsik János 44 éves tanácsi tisztasági dolgozó szolid hozzá­illő feleséget keres. Cím; XI. kér. Tégla­gyár dűlő 55. szám. Felvesz a Szentendrei Kocsigyár azonnali belépésre gépészmér­nököt. gépésztechni­kusokat, gyakorlattal rendelkező géplaka­tosokat. betanított munkásokat és segéd­munkásokat. Jelent­kezni lehet a kocsi­gyár személyzeti osz­tályán _______________ E ladó azonnal beköl­tözhető ház. Nagykő­rös, Kossuth Lajos u. 55. Érdeklődni: Jókai 9. szám. Eladó 500-as NSU ol­dalkocsis motorke­rékpár jó állapotban^ igényesnek is megfe­lel. Szebeni Vilmos, lakatosműhely, Csemő, Zöldhalmi állomásnál. Kisipari konyhabútor részletre kapható. VIII., Nap u. 3. Ma­rosi. Egy pár új nylonha­risnyát kap: 30,— Ft. utánvéttel a Szent­endrei Háziipari Szö­vetkezettől, Petőfi u. 1. sz., ha 2 pár hasz­nált. mosott és nem átkötött nylonharis­nyát beküld. Tahi központjában 200 és 500 négyszögöles telek, Duna mellett eladó. Érdeklődni: Tahitótfalu, gyógy­szertár. A Gödöllői Gépállo­más felvesz munka­gépmechanikus i mun­kakörbe mezőgazda- sági gépészmérnököt vagy mezőgazdasági gépésztechnikust. Le­het kezdő is. Jelent­kezés: a Gödöllői Gép­állomás főmérnökénél. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Eladó Szarvas utca 7. számú ház, felerészben beköltözhető.__________ U jvárosszé! 51. számú azonnal beköltözhető ház eladó. Érdeklődni ugyanott.______________ D éli út 27. számú ház beköltözhetően 420 n.- öl portával eladó. Jutányosán eladó: használt ruhaszekré­nyek, borszűrő, bor­pumpa, irodai írógép, méhkaptárak, gyer­mekketrec. Alkotmány utca 17. alatt.________ P uskaporos utca vs. számú fél ház azonnal beköltözhetően sürgő­sen eladó. Érdeklődni lehet minden nap délelőtt. Eladó vn. kér. Vár- konyi István utca 27. számú ház (volt Ga­lamb utca) 360 n.-öl portával, mely építés­re alkalmas, 10 000-rel átvehető, a többit havi törlesztésre. Tűzhely és kályha ja­vítását, samottozását vállalom. Lévai laka­tos, Vécsei út 47. Kisebb háztartási munkát bentlakással vállalok. Székely utca 5. szám. Azonnal beköltözhető ház eladó. IX. kér. Rét utca 23/a. Érdek­lődni 23. alatt. Kettő bútorozott 3 férfi részére kiadó. Cím: ceglédi nyomdá­ban. Laila Achou-Nielsent. a világ legeredményesebb és legsokolda­lúbb női sportolóját, a Norvég Kézilabda Szövetség elnökévé vá1- lasztották. A Norvég Labdarúgó Szövetség úgy határozott, hogy' nem vesz részt az 1964. évi tokiói nyári olimpiai játékok labdarúgó-torná­ján. A december 2-i, lengyelek elle­ni UEFA-selejtező visszavágójára készülő magyar ifjúsági labdarú­gó-válogatott szerdán délután ed­zőmérkőzést játszott. Ifj. váloga- I tott—Bp. Erőmű 6:o (1:0). A bal­fedezet posztján Kreidl (Váci Pe­tőfi) szerepelt. Berlinben, a Walter Ulbricht­stadionban került sor az NDK— Csehszlovákia válogatott labdarú­gó-mérkőzésre. a Nemzetek Ku­pája keretében. Nagy meglepetés­re. az NDK együttse legyőzte a világbajnoki második helyezett csehszlovákokat. NDK—Csehszlo­vákia 2:i (0:0). 40 000 néző. V: | Alimov (szovjet). Az Angol Labdarúgó Szövetség az 1966. évi labdarúgó-világbajnok- ság 16-os döntőjének lebonyolítá­sára az alább] hét egyesület sta- dionját jelölte ki: Arsenal. Shef- J field Wednesday, Aston villa, Newcastle United, Sunderland Everton, Manchester United. Eh­hez jön még azután a Wembley- stadion. A nyolc labdarúgó-pá­lyán egyszerre összesen félmillió néző tekintheti meg a mérkőzése­ket. Törökország válogatott labdarú­gó-csapata barátságos mérkőzé­sen 5:0 arányban győzött Cyprusz válogatottja ellen. A török válo­gatott pénteken Tel-Avivba utazik, ahol vasárnap Izrael ellen mérkő­zik. Győzött a SMAFC, Csepel Autó a második Már a múlt héten befejeződött a kosárlabda NB II. Ám egy el­maradt mérkőzés döntően befo­lyásolta a férfi Nyugati csoport­ban az őszi elsőség kérdését. Ha az MTK együttese legyőzte volna a soprpni egyetemistákat. akkor a Csepel Autó az őszi első. Neon így történt, a soproniak nyertek, s így a Pest megyei együttes a ..félidőben” a második helyen áll. Soproni MAFC—MTK 1 651:467 17 1 634:518 17 2 631:488 16 3 600:526 15 5 558:566 13 5 507:574 13 5 501:528 13 6 541:581 12 8 463:622 10 9 455:651 9 73:47 (33:21) A bajnokság őszi nye: 1. SMAFC 9 8 2. Csepel Autó 9 8 3. MTK 9 7 4. BVSC 9 6 5. Állatorvos 9 4 6. Pécsi P. 9 4 7. Pét 9 4 8. Bo. HSC 9 3 9. PEAC 9 1 10. Soproni T. 9 — Az eseményekben gazdag őszi asztalitenisz-idény újabb állomá­sa lesz a Svédországban sorra ke­rülő Skandináv Nemzetközi Baj­nokság. valamint a svéd—magyar mérkőzés. A jelentős erőpróbára csütörtökön délben vonaton el­utaztak a magyar asztalitenisze­zők. Kerekes Dénes, á szövetség elnöke, és Sidó Ferenc szákfel- ünyelö kíséretében Bérezik. Fahá­zi Rózsás. Sándor 1. és Földiné utazott el az északi országba. Magyar vízilabdázók részére külföldi meghívás érkezett a na­pokban November végén és de­cember elején Zágrábban rendez­nek esy tornát, amelyen az után­pótlás válogatott, vesz részt. A csapattal tart Rusorán II.. aki a közelmúltban az A-válogatott ke­rekbe is bejutott. Gyönyörű hosszú bar­na valódi bőrkabát nagy méret jutányosán eladó. Teleki utca 1. Eszterházi korai sza­mócapalánta eladó. Cegléd, Bezenédi utca 24. szám alatt, (volt Dob utca). Egy jó állapotban le­vő irhabunda 8—10 éves kislánynak eladó. , Cegléd, Víz utca 9. I alatt. Sertésvágást és pörkö­lést vállalok. Cegléd. Belső Kátai út 24. vagy Szolnoki út 34. FlosneT' József. Eladó a CseraAeD (Gyüge dűlő) 1100 n.dl tanyás szőlő. Dr. öze János. Szolnok, Be- - loiannisz utca 2. Gyermekhócipők 19—40-es méretben 50—195,— Ft-ig

Next

/
Oldalképek
Tartalom