Pest Megyei Hirlap, 1962. november (6. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-18 / 270. szám

nar sít: evet ícJCírtap 1962. NOVEMBER 18, VASÄRNAP Születésnapi beszélgetés s$nrifi/ cjCaioSSa l |taRka -bARkM ff f *■ % í ¥ Reggelre lehullott az el­ső hó. A völgyet ölelő he­gyek csúcsára teher kucs- • mát húzott a közelitő tél. Váratlanul érkezett a hír­nök — hová tűnt az este enyhe hűse? — fagyos sze­lek kíséretével, amelyek éles sikolyokat csalnak ki lombjukvesztett fákból és sejtelmes hangokat hallat­va törnek át a bokrok még megmaradt, zörgő levelei között Zeng, zúg a szent- györgypusztai völgy, de a ház sziklaszilárdan állja a meg-megújuló rohamokat. A házigazda, a hetvenötödik születésnapját ünneplő költő, vendégeket fogad. Horváth András, a megyei pártbizott­ság első titkára látogatott el a völgyi házba, köszönteni és szót váltani. Összekoccannak a zöld cse­réppoharak. — Jó egészséget, további jó munkát! A hangulat oldott, a szó könnyen találja meg útját. Kérdés választ követ, aztán megint kérdés következik. — Mennyi az eddigi élet­mű? Sok vagy kevés? — Erre könnyű válaszolni. Műfordításban sok, magam sem tudom, hogyan tellett erőm ennyire, eredeti mun­kában azonban nagyon kevés. — Gondolom, a műfordítás azért bizonyos kárpótlást nyújtott. Melyik közülük a legkedvesebb? — Puskin Anyeginja. Talán tíz éve, hogy pályázatot _hir- dették lefordítására. Tizenöt versszak volt a pályatétel. A hét pályázó közül én kaptam a megbízást. A legsikerültebb műfordításomnak azonban Gogol: Tarasz Bulba-ját tar­tom. De ha visszagondolok az orosz irodalommal kapcsola­tos bensőségesebb, már mű­fordítói találkozásokra, Tur- genyev, Nyekraszov, Lermon­tov és a már említettek kö­zött nagyon nehéz a választás. — Más műfordítások? — Goethe, Schiller, Ibsen, a közelmúltban Arghezi... Én fordítottam Magyarországon először Jevtusenkót. Ablak nyílik a fenyőfák sorára című verse élményt jelentett. Azóta újabb öt versét fordítottam s ezekben a napokban Mace- donski versein dolgozom. Végtelen esőfüggöny ereszkedik le a földre. A szél alábbhagy egy percre, zetét, lehetőségeit az akkori és a mai társadalomban. A költő: — Az én írói pályám Er­délyiből indult, történelmileg speciális viszonyok között. Nekünk, erdélyi íróknak, je­lentős szabadságunk volt, bi­zonyítja ezt az is, hogy talán ha egy sajtóperünk volt otta­ni éveim alatt. A románok megbecsülték, nem üldözték az erdélyi magyar irodalmat. Ebből a humanisztikusán er­délyi levegőből kerültem ki, s jöttem Budapestre 1929-ben. Itt meglehetősen nagy munka várt, először gimnáziumi ta­nárnak, később igazgatónak neveztek ki. Reggel hatkor már az irodámban ültem és nem sokkal később, igazgatói munkám mellett, rámtestál­ták a Protestáns Szemle szer­kesztését is, havi száz pen­gőért. Vállalnom kellett — há­rom gyermek apja voltam. Ezek az évek irodalmi mun­kásságban alig-aliig jelentettek valamit. Termékeny nem le­hettem, mi ndössze a Peer Gynt fordítás született ez idő alatt. Akkor ért a változás. Nem volt mivel fellépnem. Ki­adónak soha nem ajánlottam fel semmit. Közben megtanul­tam oroszul, így kerültem kapcsolatba a kiadóval. Két­ségtelen, hogy az orosz fordí­Jevgenyij Jevtusenko: Kubai anya Azok az írók, akik haladók, nemcsak bizalmat, de meg­becsülést is kapnak.,, fásokon keresztül jutottam el oda, hogy 1956 tavaszán Illés Endre felkeresett és önálló verseskötetet kért tőlem. így jelent meg 1957-ben Ábel füst­je című verseskötetem. Ami emberi magatartásomat illeti: Ady radikális ideológiája nagy hatással volt rám. Az 1918-as fordulat után tagja lettem a tanári tanácsnak. (Októbristának gondoltak, fje­dig csak Ady szellemiségéből fakadt ez nálam.) Hovatarto­zásomat szavakba foglalva: egész életemben mindig har­cosa voltam minden nép sors­javító törekvésének. Aki a nép sorsát emelni akarja, amellett ott állok én is. Mais a világ pulzusán tartom a ke­zem. Ha visszahúzódtam is ide, a völgybe, azért nem va­gyok egy eltokosult ember. Horváth András: — Amit elmondtál, azt bi­zonyítja, hogy azok az írók, akik haladók, de nem kapko­dok. nemcsak bizalmat, de megbecsülést is kapnak a mi társadalmunkban. Aki a nép sorsát emelni akar' ja, amellett ott állok én is... 'ff . . . . . í Óbudán, a Kör­a nyugalmas es oszbete- g ufcai SZTK.túi metkezett völgy csöndje- g ,)l4r indulna ki a ben nem hallatszik más, g jj-es villamos, csak a kövér cseppek mo- g amikor a kocsi noton dobolása. Mindez g fékcsikorgatva: le- perc csupán, aztán újra ^ lassít, majd meg- felzeng a nagy zene: mint í áll. Egy kicsit vonósok kara az orchester-$ egymáshoz koc­hen, sírnak a fák, a tova-j^ak? tűnt szép időt kesergik. g lankodik, hogy A beszélgetés új fordula-1 így nem lehet be­tet vesz. Horváth András kér- ff tartani a menet- ÚC7. ff időt. Mások ki­.... ff néznek az abla­- A múltban megbecsült g ^ és valakinek ember voltál. Egy bizonyos f dry k!Mlnak_ hogy tudománynak éltél, soha nem ^ jaj csak elérje. A voltál egyik szélen sem. Ho- g kocsivezető jó gyan ítéled'meg az írók hely-^ előre nyitja az aj­c \\k\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\v\\\\\\\\W^^ Főorvos úr, kérem tót és úgy szól ki az idősebb, bottal igyekvő ember­nek — csak tes­sék, tessék. Végre, a férfi felszáll, boldogan szusszanna — ha hagynák. Mert máris többen oda­köszönnek. — Jaj, de jó, hogy találkoz­tunk — kezdi egy nénike. Hátra­szólt a vezető is: — Rólam se tessék megfeled­kezni ... Odatör­tet a kalauznö, de nem a jeggyel kezdi, hanem az­zal: — Főorvos úr kérem... S a Körte utcá­tól a Flórián té­rig csigalépés­ben megy a villa­mos. Egyszeriben senkinek sem sürgős az útja, él­vezik a minden­napi — privát rendelést. Szegény, isme­retlen főorvos úr! Lehet, hogy ezért is szeretnek as or­vosok autón jár­ni? K- M. f Brigitte Bardot a i című filmben Magánélet f 4 Playa Gironnál, parton áll a katonai sátor, ahol egy parasztasszony él magányosan. Éjszaka látomásként felbukkan sátorából s halk léptekkel a tengerhez oson. Senyóra Amelia miért nem pihen le még? A Karib tengert a sötétség belepte. Miért mereszti fürkésző szemét az Amerika felé úszó fellegekre? így válaszol’ „Pablónak hívtuk a gyermeket. Fiatal voltam, amikor bölcsője, kis kosár, egy szelíd pálmaágat lengetett, míg kezemben kopogott a famozsár. Tuk-tuk! — hangzott, ahogy a kávét törtem én, mint a remény hangja, s a szenvedésé, csodás böicsó'dal, a földé, mélységes költemény, — olyan volt ez az ütemes kopogás. Még mitsemsejtő gyermekünket néhanap a férjem jókora, ügyetlen kezébe tettem, s ő azt mondta: „Meglásd Amelia, a fiam, a fiad boldogabb lesz majd, mint mi ketten”. Azt akarta, a fiúnk ne éljen mint akit megaláztak, legyen hatalmas, legyen egyszerű, mint a hegy, s az eletet örvendezve, mint ananászalak zöld sörényét, úgy ragadja meg! Nőtt a mi Rablónk, mint völgyben a sás, a férjem érte harcolt, de megölte a tank: Pinar del Riónál esett a támadás, s ő ócska flintájával egy tankot megrohant. Nőtt a mi Pablonk.... ... A tizenhetet otthon érte meg, márciusban, ö* Nem felejtem a születésnapját: ”P'‘1^OIlá'Ilak állok” — mondta — „meg kell értened”. Tudtam: elveszthetem, akár az apját. Megértőn búcsúztam —- r: --*• -- nem sírva, nem pörölve, de anyai szivem mindent megérzeít. Öt is, mint az apját, megölte, megölte a sok ember, aki túlról a tengerről érkezett. Pabló, az én Pablitom itt esett el. Borotvát, ecsetet tartogattam neki ajándékba, de nem láthattam már az új ecsettel —■, elkésve hozunk ajándékot néha. Nem láttam tekintetét kioltva, nem láttam véresen, amikor a homok belepte. Amerika felé fordult holtan alig pelyhedző arca megmeredve. Pablohoz indultam, sírjához értem én. Nem sírtam, a bánattól kiapadtam. A gránitkőre borultam, mely enyém, és azután örökre itt maradtam. Több mint egy éve már hogy idejöttem. Kezdetben úgy háltam csak, a puszta földön Katonáktól kaptam a sátrat, hogy fedél legyen fölöttem, az éjszakákat most már benne töltöm. Hárman vagyunk: a tenger, a sír. meg én. Ügy élek, mint ki semmit sem feledt el. Szerettem a tengert és csüggtem tág egén, de nem nézhetem már csak gyűlölettel. Pár lépésnyire csak, a tenger villog ott, a partot háborgató tajtéka dúlja... A tenger... Onnan jöttek ők, a gyilkosok! Jól tudom, hogy eljöhetnek újra.” Mint haragnak és fájdalomnak szobra, úgy áll a parasztasszony, a messzeségbe nézve, sötét hullámverés fölött suhogva lebeg haja fehér hullámverése. Vergődik a tenger, morajlik a hab, de előtte meghátrál ím az árja... Ti boldog anyák, amerikaiak! Tekintsetek e kubai anyára! Kuba, 1962, október _____ (Deák Tamás fordítása) Carole Lesley A nagy karrier című film egyik jelenetében ★ AZ IDEAL Trude Hesterberg német színésznő a férfi és a nő viszonyáról cikkezve, ezt írta az egyik német lapban: „Azt tanácsolom a nőknek, ne menjenek férjhez ideál­jukhoz. Vannak, akik így cse­lekedtek s most itt állnak a világban egyetlen ideál nél­kül. ★ AZ ISKOLA HŐSE Fred Faulkner tizenötéves amerikai diák űrrakétáit akart szerkeszteni. Hónapokon át dolgozott terve megvalósí­tásán s munkája nem is volt eredménytelen. A ra­kéta a magasba emelkedett. Igaz, nem nagyon magasra, mindössze húsz-harminc mé­ternyire s innen visszaesett a földre, azaz... pontosan az iskolaépületre. Ettől a naptól kezdve Fred Faulkner a városbeli gyerekek és az iskola hőse. Az iskola tatarozása ugyanis egy hónapig tartott, köz­ben — természetesen nem volt tanítás. sok érdekességet rejt maga- j ban, ami feltétlenül nyíl-; vánosság elé kívánkozik. Áprily Lajos: — Igaz, de ehhez néhány j hónapos nyugodt és gondta- < lan élet szükséges. Ez meg- j élhetés kérdése is. A nyolc- j száz forintos tanári nyugdíj j mellett nem hagyhatom el j a fordítást. hogy minden j erőmet és időmet önálló al- j kotó-munkára fordíthassam... • Az idő valamelyest csőn- \ de sül, a gondolatok csa- j pongóbbá válnak. Szó ke- j rül még Jevtusenko ver- seiről és a napi politiká­ról, a megye irodalmi éle­téről, apró-cseprő gondok­ról, örömökről. A búcsú perce közeleg. Még egy. szer összekoccannak a cse- réppoharak. — Jó egészséget, továb­bi jó munkát! A völgyet ölelő hegyek csúcsán már a közelítő tél ütött tanyát. Prukner Pál Áprily Lajos: — Igen. Amint azt Dobi István mondta a parlament­ben . kitüntetésem alkalmával: költői és műfordítói érdemei­ért ... Csak hálás lehetek, hogy ide is eljutottam hetven­öt éves koromban. Néha-néha még eső söp­ri végig a völgybe vezető, felázott utat. A vad szél könnyedén játszik, lab­dázgat a víscseppekkel. Fázik a völgy. A költő szavai szerint: „Hó jön. Veszélye kő-bontó fagyok­nak — Mezitlen testén tombol majd a tél." Ha a tetőre ér az ember, a kérdés akaratlan: hogyan to­vább? Milyen terv vár még megvalósításra? Áprily Lajos: — Sokan egy önéletrajzot várnak tőlem. Mint szer- kesztő, jól ismertem az er­délyi irodalmi életet és sok jeles íróval, költővel kerül­tem közvetlen kapcsolatba. A téma nyersanyagaként ben­nem él és ott lapul a dos­sziékban írók. költők levelei­nek alakjában. Horváth Andrást — Ezt nem szabad nem megcsinálni. A magyarorszá­gi és az erdélyi irodaiam kapcsolata bizonyára még

Next

/
Oldalképek
Tartalom