Pest Megyei Hirlap, 1962. október (6. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-02 / 230. szám

Nyolc pont idegenből Növelte előnyét a Nagykőrösi Kinizsi A megyei labdarúgó-baj­nokság hetedik fodulója vendégsikereket hozott. Gö­döllő, Pécel és Nagykőrös idegenben győzött, míg Al­bertiján és Szigetújfalun pontosztozkodásra került sor. Pilisi sikerével a Nagy­kőrösi Kinizsi már három pont előnnyel áll a baj­nokság élén, s emellett gólaránya is igen jó. Albertirsa—Vecsés o:o Albertirsa, 900 néző. V: Susán. Az első negyedórában Vecsés irányította a játékot, utána feljött a hazai csapat, de az első negy­venöt percben egyik kapu előtt sem adódott gólhelyzet. Fordulás után inkább a hazaiak támadtak, de csak egy kapufára telt erejükből. Mindkét együttes szétesően játszott av. eléggé ala­csony színvonalú és iramnélküli mérkőzésen, s a csatárok mindkét oldalon .,tehetétlenkedtek”. Jó: Fekete IV., Novák. Sinko- vics, ill. Dezslifc. Kovacsá'k. Jám­bor. Fazekas Tamás Üllő—Tököl 3:1 (2:1) Üllő, 800 néző. V: Fazekas. Lendületesen kezdett a hazai együttes, s csatárai az első tíz percben három nagy helyzetet hagytak ki. A 21. percben 11-est Ítélt a játékvezető Üllő javára. A tököli játékosok közrefogták a bírót, és. közülük az egyik lök- dösni kezdte. Erre Fazekas lefúj­ta a mérkőzést. Elindult lefelé . . . egy perc múlva visszatért és kö­zölte a vendégekkel, hogy a vét­kes játékos .,ki van állítva”. A labdarúgó vonakodott lemenni, emiatt öt percig szünetelt a mér­kőzés. Végtilis az egyik tököli já­tékos kiállt. Folytatódott a talál­kozó a 11-essel, amelyből vezetés­hez is jutottak a hazaiak. Am két perc múlva egyenlítettek a vendé­gek. A 38. percben vitatható gól­lal úiból vezetéshez jutott Üllő. Szünet után a hazaiak támadtak, de csatársoruk erőtlenül játszott, ötlettelenül szőtte támadásait. Bár jobbára a vendégek térfelén folyt a küzdelem, a hazaiak képtelenek voltak áttörni a tököli védőfalat. Az egyetlen gól szabadrúgásból esett. G: Vasadi (11-esből), Hang. Hol­ló, ill. Márton. Jó: Rakó. Viczkó, ill. Rozgics II.. Vászin. Varga János Ceglédberoel—Abony 3:2 (2:1) Ceglédbercel, 800 néző. V: Zsóka. Az 5. percben az abonyi Gön- czöl lövését ‘szépen védte a hazai kapus, majd fél órán át a két 16- os között folyt a játék. A kulcs­emberekre mindkét fél igen vi­gyázott. a 30. percben, bár eny­he berceli mezőnyfölény alakúit ki. váratlanul Abony szerezte meg a vezetést. A gól felrázta a berce- lieket, s a 37. percben Prudovics felhőfejesét csak a felső léc men­tette, majd rá egy percre Mezei kiugrott, s a kifutó kapus felett egyenlített A 40. percben Macs- kási húzott el két védő mellett, s beadása Prudovics fejéről a háló­ba szállt. A második félidő abonyi roha­mokkal kezdődött, de a berceli védők jól álltak a lábukon. Húsz percen át fáradtnak tűntek a ha­zai csatárok. * csak ennek az el­teltével lendültek újból előre. Ez volt azonban a hazaiak veszte, mert a fellazult berceli védők közt a 22. percben Gönczöl kiugrott, s egyenlített. Erre hatalmas táma­dássorozatba kezdett a*‘ hazai együttes*, gólt azonban csak a 40. percben sikerült elérniök. Az utol­só öt percben Abony hajrázott, s a 88. percben 25 méteres szabad­rúgáshoz jutott, a büntető lepat­tant, s Gönczöl a hálóba lőtt. Am hiába, a játékvezető közben már lefújta az akciót, mivel az abo- nylak középhátvédje megjegyzést tett. Percekig állt a mérkőzés, az abonyiak le akartak vonulni, s csak edzőlük erélyes közbelépésé­nek köszönhető hogy a hátralevő két perc is sorra került. G: Prudovics. Mezei. Macskást H. Jankó. Gönczöl. Jó: a közvet­len védelem. Senkei. Mezei. ilJ. Gönczöl. Cziegler. Jankó. Váci Vasutas—Ceglédi Építők 4:3 (2:2) Vác, Petőfi-pálya. 300 néző. V: Badacsonyi. A 10. percben az Építők szerezte meg a vezetést, sőt. tíz percre rá újabb gólt értek el. Ezután feljöt­tek a hazaiak és egyenlítettek. A második félidőben a váciak három előretolt csatárát nem tud­ták tartani a védők, s a Vasutas 4:2-re elhúzott. A hajrában csak szépíteni tudott a ceglédi együttes. A döntetlen jobban megfelelt vol­na a játék képének. G: Czuczor (3), Frick, ÜL An- ka (3). Jó: Libhardt. Bellák, Czuczor. Takács, ill. Milus, Anka. Mon or—Szigetújfalu l:i (0:0) Szigetül falu, 300 néző. V: Ba­logh. A vendégcsapat hatalmas lendü­lettel kezdett, s változatos játék után, a 47. percben, megszerezte a vezetést. Ezt követően erősített a helyi csapat, de a kitűnő monori védelem mindent hárított. Csak a 74. percben tört meg a jég, ek­kor egyenlített a hazai csapat. Végeredményben igazságos dön­tetlen született. Szigetújfalu mé­lyen szokott formája alatt ját­szott. G: Szabó. ill. Vigh B. (11-esből). A vendégeknél a védelem jeleske­dett. míg a hazai csapatból sen­ki sem dicsérhető. Gödöllői Vasas—Bag 2:i (2:1) Kartal, 500 néző. V: Bende. Az első percekben mindkét ol­dalon akadt gólszerzési lehetőség. Inkább a technikásabb Vasas tá­madott. mégis, a 17. percben a ba- giak jutottak előnyhöz. Ez a gö­döllőiek et felvillanyozta, és roha­maik révén a 22.. majd a 35. perc­ben gólt értek el. Fordulás után visszaesett Gödöllő, erőtlenül ját­szott. s egy negyed órán át a ba- giak többször veszélyeztettek, de lövéseiket nem kisérte szerencse. A hajrában, a 87. percben, a bagi kapus a hat és felesen kívülre szaladt, de a gödöllői Tóth maga­sabbra ugorva. felette a hálóba felelt, a gólt azonban a bíró nem adta még. a nézőtéren parázs lett a hangulat, sportszerűtlen bekia­bálások hangzottak el. s ezért né­hány percig állt a mérkőzés. A gödöllőiek nagyobb techniká­ját a bagiak lelkesedéssel próbál­ták , ellensúlyozni. Csatáraikban neni% volt. átütő erő, az együttes széteső teljesítményt nyújtott. G: Bátori, Maczkó, ill. Gódor. Jó: Sárréti (a mezőny legjobbja), Bátori, Cseresznye, ill. Adám La­jos. Gódor. Deme. Miklós. Csiba József Pécel—DMTK 1:0 (1:0) Duna haraszti. 200 néző. V: Kele­men. Potyagóllal győzött a vendégcsa­pat: a DMTK-véd ők rosszul adtak haza, s a szemfüles Dobos elcsíp­te a labdát, majd a hálóba lőtt. Szünet után hiába támadott a ha­zai együttes, a lelkesen és jól ját­Valerij Brumel szombat délután Moszkvában, a testnevelési főisko­lások atlétikai versenyén 2,27 mé­terre javította saját magasugró vi­lágcsúcsát. A régit Brumel 1962. július 22. óta tartotta. 2.26 mé­terrel. ★ A megyeri úti stadionban befe­jeződött az atlétikai váltóbajnoK- ság. Több kiemelkedő eredmény született, így a 4x200 méteres fér­fi váltóban felnőtt és ifjúsági, a 4x800 méteres váltóban pedig ifjú­sági csúcseredmény. 4x200 m fér­fi ifjúsági: Izzó, 1:29.9 perc; 4x200 m férfi felnőtt: Bp. Honvéd 1:25.5: 4x800 m férfi ifjúsági. MTK 7:56.4. ★ A BEAC vasárnap délutáni atlé­tikai versenyén Fejér Géza (Bp. Honvéd) 17,40 méterre javította a hat kilogrammos ifjúsági súlylökő csúcsot. A régi rekordot is Fe­jér tartotta, 17.31 méterrel. ★ szó péceli csapat tartani tudta. az eredményt 1. Nagykőrös 7 6 1 — 17: 7 13 2. Üllő 7 5 2 17:11 10 3. Szigetújf. 7 4 2 1 16:11 10 4. Gödöllő 7 4 1 2 13:10 9 5. Abony 7 3 2 2 17:12 8 6. Vecsés 7 3 2 2 16:12 8 7. Ceglédberc. 7 4 — 3 11:12 8 8. Pécel 7 3 1 3 9:9 7 9. Bag 7 3 1 3 12:14 7 10. Albertirsa 7 2 2 3 9:12 6 11. Tököl 7 2 1 4 10:11 5 12. Váci VSE 7 2 1 4 10:15 5 13. Ceglédi Ép. 7 2 — 5 13:17 4 14. Monor 7 1 2 4 11:16 4 15. Pilisi KSK 7 1 2 4 9:14 4 16. Dunahar. 7 2 5 6:13 4 Az Üllő—Tőköl mérkőzést a pá­lyán elért eredménnyel számoltuk be. Igaz. a bíró azzal, hogy a ta­lálkozó lefújása után tovább ve­zette a mérkőzést, műhibát köve­tett el. Az ügyben minden bi­zonnyal a szövetség dönt majd. Hallottuk azt is. hogy Fazekas a 0:0 után a ..folytatást” csak ba­rátságosan vezette. Ez a kérdés is tisztázásra vár. A Csepel Autó, mint vár­ható volt. alulmaradt Buda- fokon. Ám a játék képe alap­ján az autósok, idei legjobb teljesítményüket nyújtva nem érdemeltek vereséget. Csupán két jogtalanul kapott 11-es gól miatt, no és egy javukra meg nem ítélt 11-es követ­keztében hagyták idegenben a pontokat. Budafok—Csepel Autó 2:1 (1:0) Baross Gábor telep, 1300 né­ző. V.: Budán. Cs. Autó: Kovács — Fucs- kárm Kreisz, Hochrein — Hau­ser, Kulcsár — Stahl. Kiss, Téglás, Kerekes, Raduly. Autós rohamokkal kezdő­dött a találkozó. A 2. percben Kerekes lábát, két méterrel a vonal előtt biztos gólhely­zetben elkapta a hazaiak ka­pusa; a játékvezető azonban nem adott 11-est. A 10. perc­ben Raduly elfutott a bal­szélen, s a kifutó Németh fö­lött a lécre emelte a labdát. Nagy kavarodás támadt, csak nehezen tisztáztak a budafo­kiak. A félidő végefelé Fucs- kár szabályos becsúszó szere­lését 11-esnek minősítette Budán s ebből szerezték meg a vezetést a hazaiak. gi világcsúcs: Nutio (finn) 125 kg). A régi magyar csúcsot Markovics tartotta 11Ó kg-mal. Hét telitalálat a totón A vasárnapi totófordulóban hét pályázó ért el telitalálatot, nyere­ményük egyenként 44 346 forint, ll találatos szelvény 290, 10 talá- latos 2916 darab akadt. Előbbbiek- re 1070, utóbbiakra 141 forintot fi­zetnek szelvényenként. E heti totóeredmények: 2. 1. 1, 1. 1, félbeszakadt, x. 1, 1. U 2, 2. 2. Labdarúgó IV11 I Újpesti Dózsa—Bp. Honvéd 3:2 (1:0). Népstadion. 25 OOO néző. Fe" rencváros—Tatabánya 1:0 (1:0). Ül­lői út, 30 OOO néző. Dorog—Győr 1:0 (1:0). Dorog. 8000 néző. Sze­ged—Vasas 2:1 (2:0). Szeged. 15 OOO néző. Komló—Debrecent 3:0 (<2:0). Komló, 7000 néző. Szombathely— Pécs 1:0 (1:0). Szombathely. 12 000 néző. 1. U. Dózsa 8 3 5 16:10 11 2. Szeged 8 5 1 2 8: 9 11 3. Bp. Honvéd 7 4 2 1 22:11 10 4. Dorog 8 4 2 2 17:11 10 5. MTK 8 3 4 1 11: 9 10 6. Vasas 8 3 2 3 11: 9 8 7. Győr 8 3 2 3 11 M2 8 8. Ferencváros 8 2 3 3 12:12 7 9. Komló 8 1 5 2 H:13 7 10. Debrecen 7 1 5 1 8:10 7 11. Salgótarján 8 2 2 4 9:13 6 12. Tatabánya 6 2 1 3 9: 6 5 13. Pécs 8 1 3 4 3:11 5 14. Szombath. 8 1 1 6 6:18 3 A bajnokság 8 fordulójának hét mérkőzésén mindössze 16 gól esett, az U. Dózsa—Bp. Honvéd rangadó öt gólja javít valamit az igen gyenge mérlege. öt csapat gól­képtelennek bizonyult, további négy erejéből csak 1—i gólra tel­lett. A góllövőlista élcsoportja: 12 gó­los: Tichy. 7 Machos, 6 Albert és Göröcs. 5 Kertes, Povázisai és Ne­mes. 4 Bödör és Iván. Az 52. percben „minta ak­ció” végén egyenlítettek a Pest megyeiek. Raduly be­adását Kerekes kapásból jut­tatta a jobb sarokba. A to­vábbiakban is a Csepel Autó irányította a játékot, de Bu­dán játékvezető, fordított íté­leteivel irreálissá tette a küzdelmet, s rendre a vendé­geket sújtotta. A 83. percben a Csepel Autó kapusát, Ko­vácsot ellökték, s a közben kapura ívelődő labdát Hoch­rein a gólvonalról kézzel ütötte léc fölé. Az ebből ítélt, újabb jogtalan 11-es miatt nem szerzett pontot a Csepel Autó. G.: Kerekes. Jó: Kovács, Kreisz, Stóhl. 1. Szókesfetti. 9 6 2 1 21: 5 14 2. Csepel 8 6 1 1 13: 4 13 3. Szállítók 9 6 1 2 16: 8 13 4. BVSC 9 5 2 2 15:13 12 5. Dunaújv. 9 4 3 2 19:12 11 6. MÁV DAC 9 3 4 2 11:10 10 7. Oroszlány 9 2 5 2 17:35 9 8—9. EVTK 9 2 4 3 10:10 8 8—9. Mosonm. 9 2 4 3 13:13 8 10. Zalaeg. 9 3 2 4 14:17 8 11—12. Búd. Sp. 9 3 2 4 9Ü2 8 11—12. PVSK 9 3 2 4 9:12 8 13. Budafok 9 3 2 4 6: 9 8 14. Csepel Autó 9 2 1 6 9:16 5 15. K. Lombik 9 2 1 6 7:18 5 16. Kaposvár 8 — 2 6 6:21 2 A félbeszakadt Kaposvár—Csepel mérkőzés eredményét nem szá­mítottuk be. A Nyugati csoport további eredményei: Kaposvár—Cse­pel 0:2 (félbeszakadt), Ttala- egerszeg—K. Lombik 1:0, Pé­csi VSK—Budai Spartacus 3:0, Oroszlány—EVTK. 1:0, Győri MÁV DAC—Székesfehérvár 1:1. BVSC—Dunaújváros 0:3, Szállítók—Mosonmagyaróvár 4:1. Keleti csoport: Salgótarjá­ni Kohász—Ganz MÁVAG 1:0, Egyetértés—Kecskemét 1:1, Diósgyőr—Bp. Előre 4:1, Borsodi Bányász—Nyíregyhá­za 0:1, Eger—Miskolc 0:1, Debreceni EAC—Szolnok 0:1. Bp. Spartacus—Szegedi VSE 1:2, Láng—Ózd 0:2. Csúcsok innen-onnan TIZENEGYESEK DÖNTÖTTEK — Jene! — Nagykőrös—Pilisi KSK 2:1 (1:0) Pilis. 300 néző. V: Virág. Változatlanul jó formában van az éllovas, csatárai a gólhelyzetek jó részét ugyan nem használták ki. de így is biztosan győztek. A nagykőrösi gólokat Bakonvi és Tornvi szerezte. Gömöri. Bélteki és Kiss J. játszott jól a győztes csapatból. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő Bácskai László Kiadla a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VHI.. Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100. 142—220 A főszerkesztő telefonja: 131—248 — Gépírószoba fhívható lo óráig): 140—447 — BelDolitika) és sportrovat: 140—449 — Művelődési rovat: 141—258 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónapra u forint Vasárnap délután a Csömöri úti oályán rendezett atlétikai verse-: nyen a női 300 méteres síkfutás­ban Munkácsi Antónia (MPSE) 39.1 másodperces eredményével be­állította az országos csúcsot. ★ Varsóban a lengyel, japán és iráni súlyemelők versenyén Yos- hinobu Miyake légsúlyú világbaj­nok nehelysúlyban állt rajthoz, s szakításban 118,5 kilóra javította saját 115 kilós világrekordját. ★ Az országos felnőtt vidéki súly­emelő csapatbajnokságot vasár­nap délelőtt Oroszlányban bonyo­lították )e. Rajthoz álltak a vá­logatott keret tagjai is. A VB 3. helyezett ,Tóth Géza érte el a ledobb eredménvt. szakításban 135 kilóról 137,5 kilóra javította a kö­zépsúlyú rekordot. összetettben nedig elérte a 450 kilót (140. 137,5. 172,5). ★ A Műszaki Egyetemen öt csa­pat részvételével rendezték meg Budapest idei felnőtt súlyemelő csapatbajnokságát, az indulók kö­zött ott volt a MAFC csapatában Vaev Zs»gmond súlylökő rekorder is. A viadalon jó eredmények, or­szágos rekordok szü’ettek. s a meghívásos ifjúsági versenyen vi­lágcsúcs is volt. Ifjúsági világ­csúcs.- f élnebégsúlvú szakításban: Nemessányi 127,5 kg és 130 kg (ré­Eladó 2 szoba, 2 konyha, azonnal be­költözhető ház. Nagy­koros, Kecskeméti ut­ca 58. Ugyanott trá­gya is eladó.__________ Eladó 4i3-as halinaszá- rú bőrcsizma és bá­ránybélésű bunda. Maróti, Bpest, Ráday 54. n. í. Állásban levő 29 éves magányos férfi szobát keres Szentendre te­rületén. ,.Nyugodt 45 704” jeligére, szent­endrei hirdetőbe. CEGLÉD 600 n.-öl szőlő Felső- csemő belterületen, 800 n.-öl szőlő bekerí­tett udvarral, cserép­tetős szoba, konyha, mellékhelyiségeikkel, azonnal beköltözhető­en betegség miatt sür­gősen eladó. Érteke­zés Benke Lajos Fel- sőcsemő, Hosszúho­mokhoz 10 percre. Rekamiék, sezlortok, fotelágy, mindenféle új és átdolgozott, prí­ma kárpitozott vas­ágy olcsón kaphatók. Kárpitos munkát vál­lalok, háznál és házon kívül. VI. kér. Zichy Jenő u. 33. Nagymező u. sarkán. Telefonhí­vó: 319—532. Eladó férti íróasztal, kombinált szekrény, fotelek, képek, magy- teknő. Nagyű^őrös, Széchenyi bér 22. I APRÓHIRD Magnetofon szalagok­kal, mikrofonnal 1500-ért családi ok miatt eladó. Percei utca 8. alatt. ______ P annónia motorke­rékpár oldalkocsival, vagy külön eladó. II. kér. Hold utca 1. 20 000 készpénzzel ki­sebb beköltözhető há­zat vennék, a többit megegyezéssel. Cím a Ceglédi Nyomdában. Kétszer szoba, kony- hás ház beköltözhető­en eladó, egyik fél hold kerttel, gyümöl­csössel. Érdeklődni: ipolydamásdi posta- hivatalban. Egy pár új nylon ha­risnyát káp; 30,— Ft utánvéttel a Szent­endrei Háziipari Szö­vetkezettől, Petőfi u. 1. sz., ha 2 páT hasz­nált nylonharisnyát kimosva beküld. ETÉSEK Magányos nő bejáró­nak gyermek mellé ajánlkozik. Kátai út 44. ____________________ E gy db szép spalettás ablak, parketta alá új vakpadló, szép ma­dárkalitkák eladók. Kazinczy utca 3. alatt. 4000 db nagyméretű tégla eladó. XIV. kér 326. szám alatt. Nagv kátai úton VHI-ik ki- ló méternél, Molnár István. Csak két döntetlen Vác és Kartal szombati veresége után. vasárnap sem ment a Pest megyei NB III-as csapatok­nak. Szentendre ott­honában maradt alul, míg a Pilisi Bá­nyász az éllovas Hl. kerület pályáján. A Ceglédi Vas­utas erejéből csupán döntetlenre futotta, döntetlenül végzett Sziget- szentmiklós is, ez az eredmény vi­szont hízelgő az újonc SZTK szá­mára. Eszakközép csoport: Elektromos—SZTK 2:2 (2:1) Szigetszentmiklós. 500 néző. V: Keresztfalvi. SZTK: Dávid — Újvári, Gerc. Majsai — Bonczi, Pető — Antal, Csősz, Egresi. Vellai, Balogh. A hazai csapat nagy becsvágy- gyal vetette magát a küzdelem­be. Az első negyedórában hatal­mas iramot diktálva, Vellai. Csősz, majd Egresi lövései veszélyeztet­ték az Elektromos kapuját, s a vé­dők csak nehezen tisztáztak. Ti­zenöt perc után kulturáltabb játé­kukkal a vendégek vették át az irányítást, amit a hazaiam nagy lelkesedéssel, de helyenként túl keményen igyekeztek ellensúlyoz­ni. A 27. percben egy beadást Dá­vid röviden ütött ki, s a vendégek gólt értek el. A 35. percben az SZTK védelmét sakk-mattá téve. növelte előnyét az Elektromos. Rá két percre Vellai—Egresi—Csősz volt a labda útja. s utóbbi tíz méterről, futtából szépített. Szünet után fél órán át az SZTK szinte kapujához szegezte ellen­felét, de a vendégek védelme jól zárt. Egresi és Antal kapáslövé­sei vágódtak le a védőkről. A 67. percben a fölény góllá érett. Vel- lai lövése a lécről pattant visz- sza. s Egresi kiegyenlített. A 72. percben Csősz öt méterről az üres kaou fölé fejelt. A 85. percben Vellai összecsapott az ellenfél kö­zéphátvédjével és súlyos arccsont­törést szenvedett. A szigetszent- miklósi játékost a mentők azon­nal kórházba szállították. Befeje­zés előtt három perccel Antal sorsdöntő helyzetben hibázott. Szünet utáni játékával az SZTK közelebb állt a győzelemhez, de csatárai nem tudták kihasználni az Elektromos-védők megingásait. A játékvezető nem torolta meg kellőképpen a mindkét részről előforduló szabálytalanságokat. G: Csősz. Egresi. Jó: Gere. Maj­sai. Csősz. Egresi, Vellai. UFC—Szentendrei Honvéd 3:2 (1:2) Szentendre. 100 néző. V: Mészá­ros L. Sz. Honvéd: Tóth — Kovács S., Doroszlay. Kemerle — Tisza, Ko­nc esni — Ecker, Decsi. Popov, Rajna, Kuszenda. Az első félidőben változatos mér­kőzés/ folyt, a Honvéd ötleteseb­ben, szebben játszott, s megérde­melten fordult egygólos vezetés­sel. Az Újlaki FC egyetlen gólját 11-esből érte el. mivel Doroszlay a 16-oson belül ,,lehúzta” a lab­dát. Fordulás után egyenlítettek a vendégek, majd parázs jelenet alakult ki az UFC kapuja előtt, melynek nyomán két vendégjáté- kos a kiállítás sorsára került. Ki­lenc ember ellenében. hatalmas erővel támadott a hazai együttes, ám mint ilyenkor történni szokott, a csonka csapat három elöl tar­tózkodó csatára előrevágott lab­dákkal veszélyeztetett. Egv ilyen kiugrás során csak szabálvtalanul tudtak tisztázni a Honvéd-védők, s 20 méteres büntetőrúgásból a 30. percben megszerezték a vezetést a vendégek. A Honvéd elkeseredet­ten. de feltűnően idegesen, kap­kodva hajrázott, s így végered­ményben megérdemelten győzött a kilenc emberrel játszó vendég­csapat. G- Popov. Decsi. Jó: Kemerle Tisza. HI. kér. TTVE—Pilisi Bányász 4:i (2:0) Hévízi út. 800 néző. V: Albis. P. Bányász: Kovács — Markos, Hau, Krupp — Nick i„ Vízvári — Huj ii., Gechter, Vanicsek, Sod­ró, Kimmel. Bár a Bányász nem nyújtott, rossz teljesítményt, de Kovács ka­pus indiszponált védése megpecsé- | telte sorsukat. Kovács három gól­ban is ludas. A 75. percben. 0:2 után szépítettek Gechter révén a bányászok Ezután egyenlítési al­kalmuk is nyílt, a 16-oson belül szigorított büntetőhöz jutottak, ám hiába. Sőt, nem sokkal rá egy 30 méteres lövést nézett el a Pest megyeiek 'kapusa, s ezzel eldőlt a mérkőzés sorsa. A iátékvezot.őhármas igen jól működött. G: Gechter. Jó: Hau. Vízvári, Kimmel. l. IH. k. TTVE 8 5 2 1 16: 7 12 2. Traktorgyár 8 5 1 2 30: 8 11 3. Elektromos 8 4 3 1 15:11 11 4. Nyerges új f. 8 4 2 2 ll: 8 10 5. Tokod 8 4 2 2 9: 7 10 6. Kerámia 8 2 4 2 6: 7 8 7. UFC 8 3 2 3 14:16 8 8. Annavölgy 8 3 2 3 15:20 8 9. Ercsi 8 2 3 3 17:16 7 10. Sárisáp 8 3 1 4 8: 9 7 11. SZTK 8 2 3 3 12:14 7 12. Izzó 7 2 2 3 9:10 6 13. Pénzügyőrök 7 3 — 4 10:12 6 14. Pilisi B. 8 3 — 5 8:22 6 15. Esztergom 8 — 5 3 6:10 5 16. Szentendre 8 2 — 6 9:18 4 Az Eszakközép csoport további eredményei: Annavölgy—Izzó 4:1, Nyergesújfaiu—Sárisáp 1:0, Eszter­gom—Tokod o.*0. Kerámia—Ercsi 1:3, Pénzügyőrök—Traktorgyár 0:4. Délkeleti csoport Csongrádi Petőfi—Ceglédi Vasutas l:i (1:0) Cegléd. 900 néző. V: Dudás. CVSE: Hamza — Gyikó I.. Med- nyánszky, Pákozdi — Csontos, Oláh — pintér. Nagy, Molnár, Tó­házi, Kubinyi. Az első félidőben a gyengén ját­szó hazai csapat, bár sokat táma­dott. de ezek meddőnek bizonyul­tak. A csongrádiak szórványos le­futásai sokkal veszélyesebbek vol­tak. s már a 2. percben megsze­rezték a vezetést, közvetett sza­badrúgásból. Szünet után erősített a Vasutas, egy 11-est a játékvezető előbb nem adott meg javukra, majd egy aján­dék ll-est ítélt a ceglédieknek. Nagy szabálytalankodott a kapus­sal, s ..emiatt” jutott büntetőhöz a hazai csapat, amelvből kiegyen­lített. A találkozó hátralevő ré­szében inkább mezőnyjáték folyt. A látottak alapján a döntetlen igazságos. G: Csontos (11-esből). Jó: Ham­za, Mednyánszky, Csontos. — Kecskeméti — 1. Gyula 9 6 1 2 23:10 13 2. Mezőhegyes 9 5 3 1 17:13 13 3. Békéscsaba 9 4 4 1 24:12 12 4. Szolnok 9 4 3 2 14: 7 11 5. Szeged 9 3 5 1 8: 5 11 6. Cégi. VSE 9 4 3 2 12: 9 11 7. J. Lehel 9 4 1 4 16:13 9 8. Hódmezőv. 9 4 1 4 17:19 9 9. Martfű 9 4 1 4 14:16 9 10. Orosháza 9 4 1 4 11:13 9 11. J Vasas 9 2 4 3 8:10 8 12. Törökszentm. 9 3 1 5 11:19 7 13. Makó 9 5 1 3 10:19 7 14. Csongrád 9 2 2 5 10:12 6 15. Kecskemét 9 3 — 6 7:13 6 16. Szarvas 9 1 1 7 4:16 3 A Délkeleti csoport további eredményei: Jászberényi Lehel— Törökszenimiklós 6:3, Szolnoki MTE—Makó 5:0, Gyula—Hódmező- vásáhely 5:1, Kecskeméti TE—Sze­gedi Építők 0:1, Szarvas—Békés­csaba 1:4. Orosháza—Martfű 3:0, Mezőhegyes—Jászberényi Vasas 2:1. Északi csoport: 1. Nagybátony 8 7 — 1 17: 3 14 2. Tehertaxi 8 5 2 1 16: 5 12 3. Baglyasalja 8 5 2 1 15: 7 12 4. Vác 8 4 3 1 16: 9 11 5. Ikarus 7 5 — 2 12: 5 10 6. KISTEXT 8 5 — 3 15: 7 10 7. Pelőfib. 7 4 2 1 10: 7 10 8. Statisztika 8 3 2 3 15:10 8 9. Sashalom 8 3 1 4 14:13 7 10. Kisterenye 8 2 2 4 7: 8 6 11. Hajógyár 8 1 3 4 7:13 5 12. Dinamó 8 1 3 4 7:16 5 13. Z. Építők 8 2 1 5 6:17 5 14. Chinoin 8 — 4 4 4:13 4 15. Kartal 8 1 2 5 4:17 4 16. Autótaxi 8 1 1 6 8:23 3 Nagybátony—Kisterenye 1:0, Sas­halom—Dinamó 0:0. Zagyvapálfa!- vi Építők—Tehertaxi 0:2, Baglyas- alia—Autótaxi 3:0, KISTEXT—Ika­rus 2:l, Chinoin—Petőfibánya 1:4. Vasárnap délelőtt a Bécsi út és Labore utca által határolt új pá­lyán rendezte meg az U. Dózsa, mintegy 20 000—25 OOO néző előtt a terep gyorsasági motoros bajnok­ság befejező futamát, amely egy­ben nemzetközi motocross ver­seny is volt. A 250-es és 500 kein­es kategóriában találkozott a nem­zetközi mezőny. A magyarok a külföldiekkel — elsősorban az an­golokkal — nem voltak verseny­ben. Vasárnap délután Zágrábban, nagy melegben. 62 090 néző előtt került sor a 11. Jugoszlávia—NSZK válogatott labdarúgó-találkozóra. A két csapat összeállítása megle­hetősen eltért a ..chileitől”, ami- koris a jugoszlávok győztek Író­ra. Az újjászervezett nyugatnémet válogatottnak sikerült a visszavá­gás. NSZK—Jugoszlávia 3:2 (2:1). Dunakeszin játszik az utánpótlás-válogatott A különböző válogatott csa­patok a héten folytatják elő­készületüket az október 14-i, jugoszlávok elleni mérkőzé­sekre. Az A-válogatott szerdán Gyulán játszik. Nem a tervbe vett csapat lép a pályára, mi­vel a Ferencváros ezen a na­pon Kölnben játszik VVK- mérkőzést, s így a zöld-fehér játékosok hiányoznak az elő­készületi mérkőzésről. Gon­dot okoz Sárosi és Monostori II sérülése is. A Vasas hát­védje helyett Szepesi került a I keretbe, ha Monostori II sem tud játszani, Komora helyet­tesíti. A B-keret Siófokon játszik ugyancsak szerdán délután, míg az utánpótlás válogatott Dunakeszire látogat el. Az if­júsági válogatott Nyergesújfa­lun a Viscosa ellen mérkő­zik. Hírügynökségi íelentések szerint Owe Jonsson svéd atléta, a 200 méteres síkfutás belgrádi Európa- bajnoka. Vaexjőben (Svédország) gépkocsi-szerencsétlenség áldoza­ta lett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom