Pest Megyei Hirlap, 1962. október (6. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-12 / 239. szám
1962. OKTOBER 12, PÉNTEK re. a r inner ti 3 u Lióériet 'écj,et ért a máéri A gyermekíoglalkoztatás tapasztalatai nyolc művelődési házban Nyolc művelődési otthon igazgatója és a Népművelési Intézet szakelőadója a Pest megyei népművelési tanácsadónál a napokban tárgyalta a művelődési otthonokban folyó gyermekfoglalkoztatás problémáit. Pest megyében ennek a kezdeményezésnek még alig tíz hónapra visszatekintő múltja van. Első ízben került sor összevont megbeszélésre. s a felvetett problémák azt igazolták. hogy a művelődési otthonok, az iskolák, az ifjúsági szervezetek életében komoly jelentősége van a kezdeményezésnek. A kezdeti nehézségeken túljutott mind a nyolc művelődésiott'hon-igaz- gató, annak ellenére, hogy az induláskor — januárban — közös, útmutatót nem adtak ki részükre. Minden: község más, s azt igazolta a megbeszélés is. hogy a Ráckevén elért eredmények — a vasárnap délelőtti foglalkozások, kirándulások, amelyeken 300—400 tanuló vesz részt — eltérnek a tápió- szentmártoni eredményektől, ahol a hét minden napján más-más tantárgyból korrepetálják a tanulókat és a kor - j repetálás után a fotoszakkör- ben, tánccsóportban, a ki mit gyűjt? körben dolgoznak a nö- j vendékek. Maguk a művelődé- j si otthonok alakították ki a foglalkozások munkarendjét, ■■ az iskolákkal, az úttörőszerve- : zettel együtt, s a legtöbb helyen jól. A kezdeti nehézségek ellenére, megértették az iskolák. hogy a művelődési otthon j nem helyettesíti a napközit. S ahol még nehézségek vannak, mint például Pécelen — a j most kezdődő évadra már elérték, hogy azokat a tanulókat vették fel, akik napi munkájuk mellett aktívan tevékeny- ! kednek különböző szakkörökben, gyermekcsoportokban. Felmerült a megbeszélésen [ a pedagógusok hatékonyabb bekapcsolódása a gyermekfoglalkozásokon keresztül, a művelődési otthonok munkájába. Ez az a terület, ahol a népművelési szempontból sokat emlegetett bejáró pedagógusok is kivehetik a részüket a mun- ■ kából. Ha nem többet, csak J heti két órát ad egv bejáró; pedagógus a művelődési háznak (amit tanítás után a vonatindulásig. vagy üres óráiban meeoldhat). úgy máris nagy segítséget kapnak azok az otthonok, ahol gyermekfog- i lal kozta tás van. A kísérleti idő leiárt me- j gyénkben. Az elmúlt tíz hó- 1 napban a szüWt megismertek! a művelődési otthonokban folyó gyermekfoglaikoztatások j rendszerét, jelentőségét. Gyer- mekeiket szívesen küldik a művelődési otthonokba, mert tudják, hogy amíg ők dolgoznak. a gyermek tanul, játszik, jó helyen van. A helyes j módszer már formálódik. Nem napközi, nem iskola, hanem a művelődési ház légkörében él a gyermek. Hasznos ez a szülőknek, hasznos az iskolának és jó a népművelőknek. Elsősorban ezekből a fiatalokból nevelődnek majd az öntevékeny csoportok új tagjai, a szakkörök, klubok új Iközönsé- ge. Az elkövetkező egy-két hónap alatt a Népművelési Intézet és a megyei tanácsadó végiglátogatja a gyermekfoglalkozásokat és januárban kiadványt jelentet meg a foglal-' hozásokkal kapcsolatban. Ugyancsak még az ősz folyamán sor kerül két tapasztalat- cserére' is — az egyik Ráckevén —. amelyre azokat, a míí- velődésiotthon-vezetoket is meghívják, akik az eddigi nyolchoz hasonlóan, szintén tervbevették a gyermekfoglalkoztatás bevezetését. kCT I.OPAS - KÉT KÉRDÉS Hétfőn éjszaka Pilisvörös- váron az Űj Élet Termelő- szövetkezet földjéről, a Völgyi düiőből elloptak tizenegy zsák burgonyát. Szerdán éjszaka Pilisvörös- váron az Üj Élet Termelő- szövetkezet földjéről, a Haus- wiesen dűlőből elloptak tizenkét mázsa szénát. A rendőrség az ismeretlen tolvajok kézrekerítésére a nyomozást haladéktalanul megindította. Ügy hírlik, a tagság eléggé ) dühösen — és teljesen jogosan — azt kérdi: mi lesz. ha j a tolvajokat nem sikerül elcsípni, ki fizeti meg a több ezer forintos kárt? Mi pedig azt kérdjük: mi lenne, ha az Üj Élet Termelőszövetkezet vezetői jobban őriznék terményeiket hogy j az alkalom ne szüljön tol- j vájt, hogy a rendőrségnek ne j is legyen ilyen gondja, s fő- | leg: hogy a tagságot ne érje ilyen károsodás? (—iron) nwnap 1962. október 12, péntek, Miksa napja. A nap leél 6.08 órakor, nyugszik 16.49 órakor. A hold kél 21.42 órakor, nyugszik 12.37 órakor. Várható időjárás péntek estig: párás idő, eső nélkül. Több helyen reggeli és délelőtti köd. gyenge, napközben mérsékelt szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 16—19 fok között. A ködös helyeken tizenöt fok alatt. Könyvtárosok értekezlete ^ Két évforduló Az Európa Könyvkiadó és a Csehszlovák Kultúra az utóbbi budapesti előadótermében meghitt hangulatú ünnepség keretiben emlékezett meg a cseh irodalom két klassziku- -sának évfordulótróir Iván O iü— rächt szüMésének njKÖSKpáfe. dik és Vladislav Vancura halálának huszadik évfordulója alkalmából Dgbossy László professzor méltatta a kiváló alkotók életművét és felvázolta íróművészetük legjellem- bőbb vonásait és problémáit. Az előadást követően Csertői Oszkár Ol bracht és Vancura műveinek magyarországi kiadásáról és népszerűségéről beszélt Az irodalmi műsorban az Egressy Színpad két művésze, Takács Márta és Baksai Miklós átéléssel tolmácsolták Vancura Rablólovagok és Olbracht "Nikola Stthaj a betyár című müveinek ©gy-egy részletét. A zenei műsorban Steinert Mária zongoraművésznő és Balassa György klarinétmű- vész Weiner Leó Három magyar* népi táncát adták elő. Külön művészi élmény volt a nálunk még kevéssé ismert Boihuslav Martinu Sonatina- jának mély átéléssel és kitűnő technikával való megszólaltatása. Az új kulturális évad kezdete jelentős feladatok elé állítja, a megyében működő könyvtarak vezetőit. Mint arról mór beszámoltunk lapunk olvasóinak, megyénk könyvtári ellátottsága messze elmarad a többi megye mögött. Ennek a tarthatatlan helyzetnek a mielőbbi megszüntetése az új kulturális évad legfőbb feladata. Hogyan, mi módon? — erről tánácskoznak ezekben a napokban járásonként a könyvtárak vezetői. Ma délelőtt 9 órakor Sziget- szentmlklóson jönnek össze a ráckevei járás községi könyvtárainak vezetői. Értékelik az elmúlt évad munkáját és tapasztalatait, utána pedig az új feladatokat beszélik meg: hogyan lehetne növelni a könyvtári olvasók számát, mit. tehetnek annak érdekében, hogy tovább, gyarapítsák könyvállományukat, milyen módszerekkel vonhatnának be minél több olvasót a József Attila- és a könyvbarát mozgalomba. Hasonló tanácskozások lesznek az elkövetkező napokban a megye többi járásában is. Hétfőn, október 15-én a budai járás könyvtárosai a megyei könyvtár épületében, a monori járás könyvtárosai Mono- ron tartanak megbeszélést. Ugyanezen a napon Cegléden a fiókkönyvtárak vezetőit hívják össze tanácskozásra,. Egy nappal később, október 16-án a nagykátai járás könyvtárosai beszélik meg a soron következő feladatokat Nagyká- ián, október 22-én pedig Gödöllőn tanácskoznak a járás könyvtárainak vezetői. A megyei könyvtár vezetősége sokat vár e megbeszélésektől: a könyvtári élet és a könyvtári munka fellendülését. — Művelődési klub alakult a veresegyházi kultúr- házban. A televízióval, rádióval, társasjátékokkal, szaklapokkal és napilapokkal felszerelt klubot sokan látogatják. — Rozsot 6370 holdon vetnek a tervek szerint a ceglédi járásban. Eddig már 5200 holdon elvégezték a rozs vetését. — A község egészségügyi helyzetét és a november 7-i ünnepség előkészítését tárgyalják meg ma Alsógödön, a Hazafias Népfront alsógödi elnökségének ülésén. — Korszerűsítették a cse- mői Rákóczi Tsz művelődési házát. A kulturális alapból ötvenezer forint költséggel átépített művelődési házban televíziós szobát, klubot, könyvtárat rendeztek be és vetítőfülkét építettek. A tsz felajánlotta: amíg a községi művelődési ház elkészül, a falu lakosait szívesen látják. \ Ipari fa, vadgyömölcs, moha, fenyőlomb A míves mestermunkája Kis, Vgkony ember, megfontolt, akkurátus, olyan, mint a mesék jóságos nagyapója. Ilyen — csak éppen a szakálla hiányzik és hiányoznak az évek. mert Magyar László ötvenhét éves, annyi, amennyinek látszik — a mesebeli szakállas nagyapók meg időtlenül, kor nélkül öregek. Mondom, mesebeli nagyapó — vagy céhbeli míves inkább; míves, aki szigorú erkölcsöt és szigorú életrendet szab magának. Míves, aki mester, művésze és rabja a. munkájának. Míves. aki szerszámát letéve beleszól a város ügyeibe — s akinek lényében benne van, lényéből kisugárzik a hajdani pallósjogú szabad királyi város és a mai, járási jogú, higanygőzlámpával világított Nagykőrös atmoszférája. Igen, ez a kettősség, a múlt és jelen egysége, tökéletesen benne van — abban, hogy ez a kis, vékony, hajdanvolt mívesekre emlékeztető ember egy modernül berendezett, levegős irodában ül. S ugyanazzal a gonddal, ahogyan a régiek a szerszámot tartották a kezükben. úgy fogja most a telefont, ügy fogja, most a tollat. S ahogy a régi mesterlegények vándorútra keltek, s a földrajzilag mérhető távolságot róva raktározták magukba a mestermunkához szükséges fogásokat, titkokat, úgy kelt ő is útra látni és tanulni — szülővárosában maradva, de a. különféle szakmák és buktatók, nekigyiirkőzések változó országútját járva. Hosszú az útja, sóksok állomást megjárt, volt napszámos, sofőr. mentős, tűzoltó, altiszt. A i'áros szolgálatában élt, nevelte a gyerekeit, félt a munkanélküliségtől, tanult és politizált. Aztán közbejött egy dátum: 1945 — s a kis, vékony ember íróasztalhoz jutott, elküldték iskolába. Adóhivatali főnök, pénzügyi osztályvezető — s tíz éve. hogy szakértelemmel a város OTP-fiókját vezeti. Látványos pályafutás. Társadalmunkból következő, ismert, megszokott karrier. De csak karrier? Több annál. Egy ember életének teljes kibontakozása. A kenyérkereső munka és a. szerszám letétele utáni város-ügyeibe- beleszólás alkotó összeolvadása. Az Aulich utcában született. Ott élt. ott lakik most is. Ismeri Foktiékat (nekik is csak sovány kosztra tellett) — és a Fokti-fiú most Szolnokon praktizáló orvos. Néhány detektoros rádió — és most, ha még több TV lesz, már a világ vevő sem jelent szenzációt. Ismer a környéken mindenkit, a tizenegyes körzetben, amelynek tanácstagja. Tizenkét éve tanácstag — és az is szeretne maradni mindaddig, amíg erővel és bizalommal bírja. Bizalom? A szomszédjuk. Ismerik és szeretik. Tudják, hogy a szomszéd tanácstagként is szomszéd. Tudják, hogy a pénzügyi állandó bizottságban . dolgozva, a számok és az . emberek alapos zalai, a Sátoraljaújhely, a Sárospatak, Visegrád és Nagymaros környéki erdők adják. A szederlé iránt egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik külföldön is, nagyobb meny- nyiséget szállítanak például a Német Szövetségi Köztársaságba. Az idén bőven termett vadkörtét ugyancsak gyümölcslének és szörpnek dolgozzák fel. A somszedés lassan már befejezéshez közeledik. A különböző vadgyümölcsöket az Erdeitermék Vállalat miskolci, nagymarosi, badacsonytomaji és pécsváradi szörpüzemében dolgozzák fel. Az őszi erdőkből nagy mennyiségben szállítanak el mohát és fenyőgallyat. A moha főleg a Pilisben és a Mátrában szőnyegszérűen terem, s a vakolókanálhoz hasonló szerszámmal szedik fel, majd 25 és 50 kilós bálákban szállítják Budapestre a Tinódi utcai feldolgozótelepre, ahol százezer számra készül a mohakoszorú. A fenyőlombok szállítását csak a hűvösebb idő beálltával kezdik meg. A rádió mai műsora IS.00: Pénteken este . . . 23.00; Virágénekek. 23.20: Kamarazene. 0.10: Filmzene. PETÖFI-RÁDIÖ 14.20: Kedvelt tánczenekarok műsorából. 15.10: a Bolgár Állami énekkar énekel. 15.20: A pék halála. 15.40: Népi muzsika. 18.05: Szív küldi szívnek szívesen. 16.45: 1000 szó franciául. 16.55: Az osztra- vai bányászklub fúvószenekara játszik. 17.15: Séta az állatkertben. 17.40: Ifjúsági filmklub. 18.10: Heti hangversenykalauz. 19.05: Miről ír a Társadalmi Szemle legújabb száma? 19.15: Sétahajóval a Finn-öbölben. 19.40: Kulturális jegyzet. 20.00: Operettrészletek. 20.15: A jugoszláv rádió műsorából. 22.00: Könnyűzene. Újabb segítség a háztartási munka gépesítéséhez! Olcsóbb lett a KOMET villamos háztartási robotgép! Minden konyhai előkészítő munkát elvégez! Ara 2500 Ft helyett 1800 Ft — A Képcsarnok Vállalat rendezésében szombaton délben 12 órakor nyitják meg Drégely László grafikusművész kiállítását. A Derko- vits-teremben rendezett kiállításon Gadányi Jenő festőművész özvegye mond megnyitó beszédet. — Az előszerződések megkötését már megkezdte a Nagykőrösi Konzervgyár. A gyár jövőre — a tervek szerint — 8200 holdnyi terület zöldségtermését dolgozza fel — eddig 4500 hold termését lekötötték. — Kilenc ifjúsági brigád versenyez a szocialista munkabrigád címért a ceglédi járás termelőszövetkezeteiben, állami gazdaságaiban, gépállomásain. Ezenkívül a járási KISZ-bizottság a pártkongresszus tiszteletére versenyt hirdetett a járás legjobb tsz ifjúsági munkacsapata címért. A versenyt a gazdasági év végén érfér kelik. — A Pest megyei Petőfi Színpad ma este hétkor Kó- kán a Jobb mint otthon című zenés vígjátékot, a színház másik társulata Farmoson hét órakor Molnár Ferenc Olympia című vígjátékát mutatja be. — Egy busz elől szaladt ki az úttestre szerdán reggel Alsónémedi belterületén Fehér Erzsébet budapesti lakos, az alsónémedi iskola tanítónője. Egy arra haladó szabályosan közlekedő teherautó elütötte. Fehér Erzsébetet életveszélyes sérüléssel szállították kórházba. — Az Ifjúság a szocializmusért mozgalomba kilencvennégyen neveztek be az idén a Mechanikai Művekben. Az elmúlt években a •gyárban a sportmunka volt a mozgalom gyenge oldala — idén a sport'követelmények- nek főleg közös kirándulásokkal Igyekeznek eleget tenni a fiatalok. Eddig Tatabányára. Egerbe, Balatonalmádiba és Sopronba utaztak, év végéig még két kirándulást terveznek. — Elromlott a fékje Rozs Nándor, szanki lakos személygépkocsijának és szerdán reggel Örkényben beleszaladt egy előtte haladó teherautóba. Sérülés nem történt, a kár háromezerháromszáz forint. — Harmincegy szövetkezeti lakás építését kezdték meg a napokban Nagykörösön. Az ötéves terv folyamán. összesen 90 szövetkezeti lakás épül, valamennyi házhelyét kijelölték. Jövőre az OTP 40—50 kis társasházat épít (a lakások, amelyekben beepí- tet konyhabútor és fürdőszoba is van, körülbelül 140— 150 ezer forintba kerülnék) s a lakásokat az igényjogosultak a vételár huszonöt százalékának befizetése után megvásárolhatják. — Négy szerencsés baleset. Szerdán délután Halásztelek belterületén Horváth Ferenc szigethalmi lakos az 1/1 AKÖV teherautójával szabálytalan előzés miatt beleszaladt egy szembejövő iu- vasikocsiba. A kár négyszáz forint. — Fél hétkor Nagykováéiban Szabó Péter, a termelőszövetkezet által vezetett lovaskocsijávai balra kanyarodás közben nem adta meg az elsőséget Szabó Lajos motorosnak, aki a kocsinak szaladt és kisebb sérüléseket szenvedett. — A négyes főútvonal mentén Vecsés határában negyed nyolckor Simon Dávid György személy- kvwsijával későn vette észre a sorompót, fékezett, s kocsijával a sorompónak csapódott. sérülés nem történt, a kár kétszáz forint. Tizenöt perc múlva Egressi János, vecsési lakos személygépkocsijával kanyarodás közben nekiment egy pótkocsis teherautó oldalának. Sérülés it' sem történt, a kár háromszáz forint. — A november 7-i ünnepség előkészítését és a községi békemozgalom eredményeit vitatják meg ma Csővárott a Hazafias Népfront községi elnökségi ülésén: * Az erdőkben is ősszel kéz- dődik a ..betakarítás” legfon- i tosabb időszaka. Október else- í jével megindult a fakitermelés és az egy év alatt elszállításra kerülő csaknem hárommillió köbméter fának a zömét az őszi és a téli hónapokban vágják ki, s viszik a feldolgozóhelyekre. Az erdészek igyekeznek kihasználni a mostani jó időt. Először a bükk és a tölgyfákat vágják, ugyanis a meleg idő beköszöntéséig a fülledékeny bükk-rön- köket lehetőleg fel kell dolgozni a fatelepeken. Most termelik a ..papirfát" is, a papíripari feldolgozásra kerülő faanyagot. A favágók 1 naptára szerint ezután kerül \ sor a cser, az akác és a fenyő kitermelésére. Az erdő az értékes faanyagon kívül gyümölcsöt is szolgáltat. Ebben az évben 16—18 j millió forint értékű vadgyü- j mölcsöt gyűjtenek össze erdei nkben. Szederből a legnagyobb mennyiséget a somogyi, a KOSSUTH-RÁDIÖ 8.10: Napirenden. 8.15: Operarészletek. 9.00: A kis kertész. 9.10: iskolai kórusok énekelnek. 9.20: Színes népi muzsika. 10.10: Sári néni utazik. 10.30: Brahms: G-dur szonáta. 11.00: Táncdalok. 11.37: I.álluk, hallottuk. 12.15: Mindenki kedvére. 11.05: Mártonka Áron kalendáriuma. 14.20: Az Észt Akadémia férfikara énekel. 14.45: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 15.10: „Ábécédé...” A „vermekradio énekszakköre. 15.30: Johann Strauss: Ezeregyéjszaka — ; keringő. 15.40: Gyújtópontban: az ; építőipar. 16.00: Zenekari muzsika. ; 17.15: Ötórai tea. 18.05: A budai ’ Sándor-palotában történt. 18.20: ; Prága kedvencei. 18.40: Menyasz- ; szonyok, vőlegények iskolája. ismeretében, a kettő érdé- % kében kér valamit, mond’f véleményt. Tudják, mint % kommunista, a kettes tfjrü- % lett alapszervezet szervezij- ^ titkára, mi mindent tett és tesz. mit akar ezután. Tud- ^ ják, ember, család, utca és <! városrész szintjén nyűgöd- £ tan fordulhatnak hozzá, mert$ mindent alaposan megrág és ^ amire azt mondja: igen —^ már a saját ügyének érzi. | A vándorló mesterlegények 'f, mestermunkát csináltak, s ha $ az „mesteri” volt. a céh mi- $ vesse avatta őket. Magyar ^ László már nem tudja hogy $ melyik tette volt a mű. de ^ mint vérbeli míves, tartja: % egy élet folyamán a mun- ^ kák összessége a mestermun- ka. S ebbe sokminden bele-$ fér. Belefér a száguldás a jí remegő mentőautóval. ami- ^ kor csapzó hajjal ragadta meg % a percet, a percet, amely még ^ eldönti, hogy a roncsolt test- $ bői lehet-e ismét ember. Be- % lefér sokminden: a. pénzke-$ resö és az önkéntes munka, f a. kettő alkotó összeolvadása, £ amelyért néhány éve kor- ^ mánykitüntetést kapott. Be-% lefér mindaz, amiért úgy ju- $ talmazták meg, hogy kül- % döttnek küldték a városi párt- ^ értekezletre. Belefér a jó szó, % a ■ sok utána járás és belefér $ az egész míves életfelfogás. <5 a hit>, vékony ember, % aki a sok munkán kívül az ^ ötvenhét évét is hordja, örül, % sokmindennek örül, de nem % állhat meg örülni. Nem áll- hat meg, dolgozik, s ha meg- £ állhatna sem állna — mert az £ igazi mívesnek sohasem ké- % szül el végleg a mestermun- % kaja. ^ Murányi József i