Pest Megyei Hirlap, 1962. október (6. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-12 / 239. szám

VI. ÉVFOLYAM, 239. SZÁM 1962. OKTÓBER 12, PÉNTEK Rövidesen megalakul a diáktanács mezőgazdasági technikum kollégiumában Ötvenezer forint kereset Festői helyen, de bizony elég szűkös körülmények kö­zött a Cifrakert közepén mű­ködik a mezőgazdasági techni­kum kollégiuma. Éppen ebéd után érkeztem. Márkus János és Rupp An­dor, pedagógusok mondanak felváltva néhány szót a kollé­giumról és arról a közösségi életről, amely a diákok életét megszépíti. — Hát bizony a múlt évben még csak tíz bennlakónk volt, az idén már harminchétre emelke­dett és ez a fejlődés jellemző lesz a további évekre is. Már múlt évben is sok szép példáját ta­pasztaltam a fiatalok jó közös­ségi életének. Szilencium után a jobb előmenetelűek készsé­gesen segítették a gyöngébbe­ket. Irsai Zoltán másodéves kitűnő hallgatónk kémiá­ból három társát mentette meg a bukástól és az idei tanév elején beje­lentette, hogy készséggel fog­lalkozik 3—4 hallgatóval eb­ben az évben is. Somogyi Irén szintén má­sodéves, kitűnő tanulónk, aki a helyi állami gazdaság ösz­töndíjával tanul, már most vállalta, hogy növény, termesztésből és állatte­nyésztésből négy tanuló- társával foglalkozik sza­bad idejében. — A fiatalok a nyári gya­korlaton megkeresett munka­bérüknek felét felajánlották kulturális célra. Lett belőle rádió, két budapesti kirándu­lás városnézéssel, színház- és cirkuszelőadással és még a mezőgazdasági kirándulás költségére is futotta. — Azzal nyitottuk meg az idei tanévet! — vette át a szót Rupp Andor —, hogy három hétre kimentünk összefüggő gyakorlatra az állami gazda­ságba. Tanulóink a mintegy négy ezer forintot kitevő munkabért felaján­lották arra a célra, hogy vegyünk a kollégium ré­szére televíziót. Igen ám, csakhogy az összeg nem elegendő, mire úgy dön­töttünk, hogy még vállalunk négy napon keresztül kukori­catörést és ezzel kiegészítjük az eddig megtakarított pénzt, így már könnyen meglesz a nagyképernyős készülék. Verik a vályogot a Szurdok dűlőben. A jövő évben felépí­tésre kerülő szövetkezeti laká­sok részére készül a vályog. Több család dolgozik itt a vasút melletti laposban. Köz­tük van Mihalik István fele­ségével, lányával és vejévcl, Kudrik Károllyal. A két család két éve, lá­nyuk férjhezmenetele óta együtt dolgozik békés egyet­értésben. Tizenhat éve foglalkoznak vályogveréssel. Azelőtt tizen­egy évig a konzervgyár dolgo­zója volt Mihalik István, tré­fáson „iparművésznek” neve­zik. Nyáron vályog-iparos, té­len zeneművész. A szorgos munka nyomán lassacskán összegyűlt a házra való. Megvették a házhelyet a Bolgár út 3. szám alatt. Ta­valy előtt felépült az egy szo- ba-konyhás, kamrás ház. Cse­réptetős — mondja Mihalikné büszkén — és padlós a szoba. — Mennyi vályogot csinál­tak az idén? Az idei vályog­verésből családonként 25 000 forintot kerestek április óta. A fiatalok úgy tervezik,' hogy a keresetből felépítenek egy egy szoba-konyhás házat még az idén. Cserepes ez is, de a padló­zására csak most ősszel kerül sor. (Fehér) TOLLHEGYEN Mindent a boltért — semmit a vevőkért ?! Hétfőn reggel a 150-es önki- szolgáló boltban egy 3—4 év körüli kisfiú cukroskiflit kért. A kiszolgálónő nagyon udva­riasan a kisfiú tudtára adta, hogy a cukros kifli nem friss, ellenben a sóskifli az Igen. A kisfiú csalódottan elment, de az ügy nem zárult le. Az önkiszolgáló bolt egyik alkal­mazottja, Míkus Elek odament az elárusítónőhöz, és erélyesen kérdőre vonta: miért kellett megmondani, hogy az áru nem friss. A kiszolgálóim tiltakozott: öt nem azért állították oda, hogy becsapja a vevőket, ha­nem azért, bogy lelkiismerete­sen eleget tegyen a vásárlók igényeinek. Igaz hogy a szá­raz süteményt is értékesíteni kell, de nem friss áruként, ha­nem prézlinek — érvelt. Annál is megdöbbentőbb az eset, mivel a 150-es bolt dol­gozói a ,,szocialista brigád*' megtisztelő cím elnyerésére törekszenek, és a kollektívá­ban ilyen emberek is akad­nak. Nem valószínű, hogy ez a helytelen út is eredményhez vezet. Arról nem is beszélve, hogy a boltokat nem az alkalma­zottakért hozták létre, és ezt nem árt eléggé hangsúlyozni, mert még mindig akadnak bolti alkalmazottak, akik a vevőt semmibe sem veszik ho­lott az üzletek a vevőkért születtek, azoknak becsületes, udvarias kiszolgálásáért. A boltvezető figyelmét fel­hívjuk a hibára, s reméljük, hogy nem hagyja figyelmen kívül. A művelődési osztály figyelmébe A rendőrség jelenti Kézrekerülí a kerékpártolvaj Szabari Margit (Toldi u. 30.) szeptember 27-én kölcsönadta kerékpárját egy ismerősének, aki ezen a délutánon 14.30 órakor a Kossuth Lajos u. 21. számú házhoz támasztotta a biciklit, míg pár percre be­ment ügyeit elintézni. Amikor dolga végeztével kijött a házból, sehol nem ta­lálta a kölcsönkapott kerék­párt. Az ügy a rendőrségre került, cs még aznap kézre ke­rült a tolvaj. Piros lózsef kecskeméti lakos személyé­ben. Piros József szeptember 25- én reggel Kecskeméten elin­dult az SZTK-ba gyógykeze­lés céljából, azonban odáig nem jutott cl, mert útközben eladta bőrkabátját 200 forin­tért és az összegen inni kez­dett. Amikor elfogyott a pén­ze. szeptember 27-én azzal- a céllal jött át Nagykőrösre, hogy majd csak szerez egy-két kerékpárt, mivel „szerencsére" j; mindig akad őrizetlenül cgy-Jj kettő, amiből aztán pénzt esi- é nál. ^ Így vitte el Szabari Margit í kerékpárját is, amelyről lesze- j! reite a dinamót, 20 forintért^ V eladta, majd újabb italfo­gyasztás után kerékpárra ült és hazament Kecskemétre. A kerékpárt nemsokáig használta, és már ideje sem volt értékesíteni, mert a rend­őrség gyorsan lefülelte. A kiskörzeti mozi dolgozói kemény munkát végeznek. Nehézségeiket még. az is tetézi, hogy jó szándékuk gyakran kárba vész, mert a Dózsa Termelőszövetkezet területén , a Száraz dűlőbe és a Bá­nomba egyszerűen nem tudnak kijutni a homo­kos, rossz út miatt. Próbáltak már megoldást ke­resni. A termelőszövetkezet segít­ségét kérték, a szövetkezet vezetősége megígérte, hogy egy-egy alkalommal kocsit bocsát a mozi dolgozóinak rendelkezésére. Természete­sen a termelőszövetkezet a legnagyobb mezőgazda- sági idényben nem sza­kíthatott ki a munkából egy-egy Zetort, vagy gépkocsit. S ezért leg­többször a közönség összegyűlt a két területi iskolában, s a vetítőgép és a két kezelő nem érkezett meg Ez nemcsak csalódással töltötte el a né­Ülést tartott a városi tanács végrehajtó bizottsága Tegnap reggel fél 9 órai kezdettel a városi tanács föld­szinti termében ülést tartott a végrehajtó bizottság. Napirenden szerepelt: a város 1962—63. évi összehangolt művelődési terveinek ismertetése, beszámoló a Zeneiskola munkájáról. Javaslat a József Attila és Pótharaszti utcákban építési tilalom elrendelésére. Javaslat a Kalocsa Balázs és Koszorú utca kereszteződé­sében gyermekjátszótér kialakítására, továbbá különféle pót­hitel kérelem, illetve hitel átcsoportosítás. zőket, hanem elvette a ked­vüket a következő előadástól is, mert a tanyai embereknek leg­alább 3—4 kilométert kell gyalogolni, egy-egy jó filmért. Felmerül a kérdés, ki tehet róla? A mozi alkalmazottai nem. Mert bennük megvolt a jó szándék. A termelőszö­vetkezet megint nem, mert ők csak szívességet lesznek azzal, ha kocsit adnak, de erre nem mindig nyílik le­hetőség. A művelődési osztálynak kellene ezen elgondolkoz­nia, ez a probléma meg­oldásra vár. Egy régen feszegetett ügyről van itt szó! Autóról kellene gondos­kodni, mely kiszállítaná a mozi dolgozóit, s ugyan­akkor megoldaná a ván­dorkönyvtár problémáját is. Ez a kocsi a külterületek kul­turált művelődését oldaná meg. s közelebb hozná a ta­nyavilágot a városhoz. Szá­mokkal, tényekkel kellene meg­értetni a megyei tanács művelődési osztályán, hogy ebben az esetben az öntevékenység nem vég­leges megoldás. Tudomásul kellene venni a felsőbb szerveknek, hogy Nagykőrös tanyavilága na­gyon nagy terület — ahová jobban kell a kultúra, mint bent a városban normális kö­rülmények mellett!!! — g. k. — — A helyi tbc-s társadalmi bizottság október 12-én (ma) délután 5 órakor a kultúrház értelmiségi klubjában ülést tart. — Az Arany János Terme­lőszövetkezet október elejéig 1701 mázsa paradicsomot ér­tékesített. — A Szabadság Termelő- szövetkezet szerződéses ba­romfinevelési terve 25 000 ki­logramm, — Az elmúlt hetekben 53 darab hízott sertést adott át a Hunyadi Termelőszövetke­zet az Állatforgalminak. — A Hunyadi Termelőszö­vetkezettől vállalt paprika­tábláról illetéktelenül lesze­dett egy zsákkal, és vitte a piacra értékesíteni saját ré­szére Erdődi Lászlóné Tázer- dő dűlő 33. szám alatti lakos. A szabálysértési hatóság 300 forint bírságot rótt rá. — A községgazdálkodási vállalat lakásfelújítási mun­kát végez a Rákóczi u. 53. szám alatt 70 000 forint érték­ben. — Az elmúlt napokban in­dított útnak újabb 10 ezer pi­pát a tengerentúlra a Faáru és Do hány zócikkgyártó Válla­lat. A bíróság hírei 1000 FORINT kártérítésre kötelezték A Dózsa Termelőszövetkezet panasza alapján emeltek vá­dat K. M. (Száraz dűlő 41.) segédmunkás ellen, aki a múlt év decemberében, majd foly­tatólagosan, ez év január és februárjában a termelőszö­vetkezet tulajdonát képező 25 darab élő fát kivágott, és hasznosított. A bíróság tekintetbe vette a vádlott kiskorúságát, ezért 1 évi próbaidőre bocsátotta, de kötelezte a kár megtéríté­sére és 1000 forint bírságra büntette, illetve a termelőszö­vetkezetnek köteles a ká-t megtéríteni. LZEMLATOG ATA SON A GEV-NÉ MUNKÁBAN A KOVÁCSOK A PESTI ÜTŐN a városból kifelé menet a régi szénáskert ^ hel jjn van a SZÖVOSZ % göngyölegtelepe. Ládák hal- maza, újak és régiek. Export­ára és belföldre összeralcott $ máglyák garmada sorakozik 3 katonás rendben. : Ezt látja a kívül álló. Nézzük ^ meg belülről is. 4 A törzslétszám 40 fő. Ebből 13 fő a mozgató létszám. Ez a £ tizenhárom fő igyekszik kielé- gíteni a megrendelők kivánsá- \ gát. Szállít a csoport Zalába, jS Somogyba, Hevesbe, Szolnok- j ra, talán minden megyébe. ^ Olyan központi hely lett ez, 2 ha Bács megye nem tudja el- látni a területét, majd ellát- % ja Nagykőrös. Ha Szolnok me- í gyében a szajoli göngyöleg sem tud teljesíteni, majd £ Nagykőrös teljesíti. így aztán % érthető, hogy eddig körülbelül í 1 millió hollandi ládát és 400 y j ezer vegyes ládát mozgattak ^ meg. Relatív mérések alapján $ a. tervüket körülbelül 135 szá­szatokra teljesítették. Most | olyan vihar előtti csend életét .^ éli a göngyölegtelep? $ Többé-kevésbé vége a sze­\ózonnak és a „vihar” akkor SPORT Szöveg, fotó: Tamasovszky Birkózás j, Vasárnap Abonyban kéri f | lebonyolításra Pest meg. ! ^ 1962. évi kötöttfogású ifjúság £ egyéni birkózóbajnoksága. 2 A bajnokságot hét sportk ^38 versenyzőjének részvélcl 2 vei rendezték meg. 2 Ezen a bajnokságon a nagykőrösi versenyzők két első és hárem harmadik helyet szereztek meg, csa­patban pedig a negyedik helyen végeztek, 13 pont­tá!. , Bajnokságot nyert: Gulya-- 2 János 74 kilogramm súlyban $és Zsufa Béla 59 kilogramm. . ^súlyban. Harmadik helyezést $ért el Bodzsár János 70 kilo­gramm, KuDai Pál 66 kilc- ÄlTgramm °2áh Ferenc 50 ki- pij|fl ^Iogramm súlycsoportban. A csapatok helyezési sor- trendje a következő: , I- Abonyi KSK 27 ponttal. £ II. Ceglédi VSE 18 ponttal. ^III- Csepeli SC 18 nonttal. /V. 2Nagykőrösi Kinizsi 13 ponttal. $V. Dunakeszi 201. ITSK 11 2 ponttal. VI. Monori SE 2 nont- 2 tál, VII. Dunakeszi VSE 0 2 ponttal. Ezen a versenyen bajnoksá- 2 got nyert versenyzők jogot ^nyertek az országos bajnoksá- 2 gon való indulásra. Szalkay Németh Amadé—Perényi Kálmán: , SIMONYI ÓBESTER című háromfelvonásos nagy­operettjét a kecskeméti Kato­na József Színház adja elő október 17-én (szerdán) este fél 8 órai kezdettel a művelő­dési ház színháztermében. Díszlettervező: Borcsa Ist­ván, jelmeztervező: Márton Aladár. Koreográfia: Galambos Er­zsi, vezényel: Kerny Kálmán. Rendezte: Lovas Edit. Jegyek megválthatok a mű­velődési ház pénztáránál. — Sorolhatnánk azonban tovább azokat az adatokat,^ amelyekben a tanulók közös­ségi életének szép vonásait láthatjuk. Felesleges, hiszen a diáktanács feladata lesz, hogy ezt a közösségi életet formálja, j kialakítsa. Reméljük, hogy a választás- j ról már rövidesen hírt adna- | tunk. kezdődik, amikor ez a nagy­mennyiségű láda visszazúdul. VAN EGY EGÉSZSÉGÜGYI problémájuk. A városi sze­métlerakó telep itt van mel­lettük, a legyek milliárdja tá­madja a dolgozókat. A városi tanács egészségügyi osztálya gondoskodhatna annak fertőt­lenítéséről, a város belterületi határán kívül is emberek él­nek, dolgoznak. Tóth Lajos öreg szaki a GEV-nél, 1952 óta dolgozik itt, 53 éves, mókás kedvű. A ja­vítási munkákJial foglalkozik, tervteljesítósa 102 százalék. (1. kéji.) Tónyai Ilona még csak már­cius óta dolgozik itt, hamar megszokta a munkát. Teljesí­tése 105 százalék. (2. kép.) Kicsi Ferenchez nem lehet úgy menni, hogy ne nevessen, ő 1959 óta dolgozik a telepen. (3. kép.) Oláh László a mindentudó kisgép kezelője. (4. kép.) Na­gyon szereti ezt a kis masinát, két ilyen fuvarral megtelik egy vagon. Kiszélesítették a platóját és így érik el vele azt, hogy gyorsan megtelik egy va­gon. A Szabadság Termelőszövetke­zet feketei üzemegységében Máté Kálmán és Márton Lászlc kovácsok kocsikereket ráfol- nak (Foto: Fehér

Next

/
Oldalképek
Tartalom