Pest Megyei Hirlap, 1962. október (6. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-11 / 238. szám

1962. OKTÓBER 11, CSÜTÖRTÖK rr-nr »IECVEI yíirfap Munkával szerezték a nevüket Háromszáz holdnál tart a „forradalmi munkásbrigád* Kedden délután telefonon kérdezte meg tőlem Tuza Sándomé, a Budai Járási Pártbizottság mezőgazdasági osztályvezetője: volna-e ked­vem egy éjszakai traktoros­műszak meglátogatásához? Annál is inkább szívesen ven­nék, ha velük tartanék, mi­vel éppen a pilisvörösvári üzemi munkás brigádhoz ké­szülnek, arhelyikről két hét­tel ezelőtt írtam. Nézzem meg azt — mondotta —, hogy milyen változások tör­téntek a traktorosok ellá­tásában a bírálat nyomán. Több oka is volt annak az örömömnek, amellyel a já­rási pártbizottság meghívá­sát fogadtam el. „No lám — gondoltam — így is lehet a bírálatra reagálni, mint ők teszik. Egy szóval sem töre­kedtek arra, hogy bárkiről is elhárítsák a felelősséget, hanem cselekedtek.” Pedig, mint később kiderült, a cikk már nyitott kapukat dönge­tett, amikor megjelent. A já­rási pártbizottság ugyanis még aznap intézkedett, ami­kor kinn jártunk a trakto­rosoknál, a cikk viszont há­rom nappal később látott napvilágot. Azért is örültem a meghí­vásnak; mivel új alkalom nyílott munka közben talál­kozni azokkal az emberek­kel, akiknek ejső önkéntes traktoros lépéseinél jelen voltam. Vajon a tizenhat városi ember hogyan boldo­gul kinn a pusztán? Há­nyán torpantak meg azóta és hányán állják még a sa­rat? Műszakváltás a dombtetőn Hárman indultunk gépko­csival Pi 1 isvörös várra az üzemi munkás traktorosok­hoz. Bori Rudolf, a járási pártbizottság első titkára, Tuza Sándomé, mezőgazda- sági osztályvezető és az újságíró. A faluban Rupf Jó­zsef községi párttitkár csat­lakozott hozzánk, aki röviden tájékoztatott a traktorosok munkájáról és hozzájuk ka­lauzolt bennünket. A falu határában, mgy meredek dom­bon volt a váltás, ahová igye­keztünk. Amikor hozzájuk értünk, kiderült, hogy nemcsak a váltás miatt pislognak egy­helyben a traktorlámpák. Az egyik körmösnek kiolvadt a csapágya, s annak cseréjéhez is kellett a fény. Mintegy nyolc-tíz ember szorgosko­dott a javítással, üzem­anyag-tankolással és a n api kötelező karbantartással: a nappali és az éjszakai mű­szak emberek Ismerősökként üdvözöltük egymást Az első traktoros, akinek is­merős mozgásán megakadt a szemem, Nagy József, a Kle- ment Gottwald Gyár lakatosa volt. Derűs mosollyal ismerte fel bennem ő is a „múltkori újságírót”, amikor kezet szorí­tottunk. Nyomban utána újabb ismerős arcra villant a mele­gítő lámpa sárgászöld fénye: Neuman Jánoséra, a Csepel Autógyár dolgozójáéra. Na persze, nemcsak én dicseked- hetem ezzel, mert a járási pártbizottság vezetőit még ha­marabb felismerték az üzemi traktorosok. Már kérdezés nélküli első szavuk is az volt a munkás traktorosoknak, hogy „azóta megváltozott minden”. A párt­szervező beszerezte a takaró­kat, lepedőket, elintézte a szál­lást, az étkeztetést és a gép­állomás is gondoskodott már ekékről. Nem is kell monda­niuk, mert látom, hogy az éj­szakai műszáléhoz rendelkezés­re áll már a lámpa. Igaz, egy­két karbidlámpa még elkelne az éjszakai javításokhoz, ami — bányájszvidéken — nem is túlzott beszerzési gondot je­lent; Üzemeik vezetőit is szeretnék látni Jóleső érzés volt látni az olajos emberek arcán azt az örömöt, amelyet a járási párt- bizottság látogatása jelentett számukra, Szóval is kifejezés­re juttatták ezt a munkások beszélgetés közben. Ahogy ott este összegyűltünk a lámpa­fényben, felmelegedett hangon került szóba a család, az asz- szony, a gyerekek, a kedves és mindenki, aki közel áll a | falura sietettek szívéhez. így j beszélt mindenki az üzeméről is, csak azzal a nehezen tit­kolt óhajával, hogy jólesne ne­ki, ha az üzemtől is megláto­gatnák őt mostani munkahe­lyén. Tuza elvtársnő sietett megjegyezni, hogy a Csepel Autógyár pártbizottsága éppen ebből a célból érdeklődött dol­gozóik munkahelye iránt. Ha­sonló kívánságukat közölték a járási pártbizottsággal más üzemek is; Volt azonban a traktorosok között egy elvtárs, aki csen­desen hallgatta a többiek vi­dám közlékenységét. Társai elmondották róla, hogy édes­anyja a napokban hunyta le örökre a szemét és ott volt a temetésén. Amikor meghallot­ta a szomorú gyászhírt, nem hagyta el gépét, csak a mű­szak letelte után sietett a te­metésre. Még a temetés nap­ján is szántott. Amikor azon­ban a temetési segélyért ment be az üzem igazgatójához, ezt a szívtelen, rideg választ kapta: „kérjen a gépállomás­tól”. „Hősök ezek az emberek“ Az első teljes dekád éppen látogatásunkkor zárult és kí­váncsian érdeklődtünk az eredmények iránt. Szamos- szegi Lajos, az állandóan a traktorosok között tartózkodó pártszervező (tinnyei tanács­elnök) elmondotta, hogy ked­den estig, tehát két hét alatt 280 hold mélyszántást végzett a brigád hét traktorral és ti­zennégy emberrel. Ez a telje­sítmény bármelyik gépállomá- si brigádnak becsületére vál­na, ha figyelembe vesszük, hogy milyen körülmények kö­zött született. Ilyen körül­ménynek számít például a gé­pek rendkívüli elhasználtsága, a mélyen sohasem szántott, meredek fekvésű talaj, az al­katrészhiány és a teljesen is­meretlen munkahely. így aztán érthető a tsz elé­gedettsége és az az önkénte­lenül fakadt elismerés, ame­lyet Bori Rudolf elvtárs így fogalmazott meg: „hősök ezek az emberek”. A tizenhat közül csak kettő távozott el a vál­lalt határidő letelte előtt, de a többi annál keményebben markolja a kormányt. Külö­nösen a Csepel Autógyár négy dolgozója — Gere László, Ist­ván Vilmos, Neuman János és Török Ferenc — helytállását dicséri a munka, akik 54 hol­dat szántottak fel két körmös- géppel egy dekádban. S még­hozzá milyen ötvennégy hol­dat! A mélyszántáson kívül volt abban gyeptörés és me­redek hegyoldalművelés. Éjfél is elmúlt, amire haza értünk az éjszakai műszaklá­togatásról. Kőrútunk során még sok olyan emberrel talál­koztunk, mint nevezettek. Kö­zöttük számosán akadtak gép- állomásiiak is, akik nem keve­sebb áldozatkészséggel és lel­kesedéssel dolgoznak, mint a városiak. De hát ez így van most rendjén: az ország ke­nyeréért fogott össze a város és a falu. Nagymiklós István • • Önkéntes vérei dók Szerdán, a kora hajnali órákban megelevenedett az Egyesült Izzó váci gyártele­pének Honvéd utcai bejárata. Orvosok, ápolónők, vöröske­resztes nővérek érkeztek a gyárba, csillogó műszereikkel. A vendégeket a kapunál a gyár Vöröskereszt szervezeté­nek vezetői és Bárány Lász­ló párttitkár fogadta. Azonnal megkezdődtek a szakszerű elő­készületek. Öt órakor jelentkeztek az első önkéntes véradók. A gyár orvosi rendelőjét vizsgálati szobává alakították át, a KISZ klubhelyiségének tágas termében pedig felállí­tották a kórházi ágyakat és felszerelték a vérvételhez i szükséges műszereket. Az Egyesült Izzó váci gyártelepének czerkétszáz dolgozója van, akiknek tá­borában hatalmas vissz­hangra talált a véradó­mozgalom. Még csak különösebb agitáció- ra sem volt szükség: néhány nap alatt háromszáznegyven dolgozó jelentette be, hogy ön­ként, minden ellenszolgáltatás nélkül felajánlja vérét a ne­mes célra. A jelentkezők túl­nyomó nagy többsége nő, so­raikban minden korosztály képviselői megtalálhatók, 18 évestől 60 évesig. Egymással szinte versengve jelentkeztek a fizikai, az adminisztratív és a műszaki dolgozók. Hajnali öt órakor kezdték meg a jelentkezők orvosi vizs­gálatát, amelynek az volt a célja, hogy megállapítsák, al- kalmas-e a jelentkező vére a felhasználásra. Ha alkalmas- : nak bizonyult, azt is'megálla­pított ok, hogy mennyi vért adhat károsodás nélkül. Alta- j Iában 3,2 deciliter a norma, de a gyengébb szervezetűek | kartonlapján ennél kisebb I mennyiséget írnak elő. Megbírságolták az engedély nélküli borkimérőket A megyei tanács végrehajtó bizottsága elutasította a bírságolás ellen benyújtott panaszokat Megkezdte a vízszolgáltatást a DCM új vízmüvének első gépegysége A Dunai' Cement- és Mész- I mű vízellátására nagy vízmű- I vet építettek Nógrádverőcén az | 1-es Mélyépítő Vállalat dolgo­zói. A Duna partján 32 kutat fúrtak, s a 8—9 méter mély­ről feltörő vizet központi szi­vattyúháziból elágazó, csaknem ötkilométeres vezetéken jut­tatják el a nagy ipartelep üze­meibe. Az első szivattyú gép­egység most kezdte meg a munkát és naponta mintegy ötezer köbméter vizet továb­bít a gyár építőinek. Az új vízmű központi szi­vattyúházának felépítése volt a legnehezebb munka, mert köz­vetlenül a folyó partján, a Duna vízszintjénél mintegy 14 méterrel mélyebben kellett el­készíteni az alapozást. A folyó betörte volna a" munkahelyet, s ezért keszonos módszerrel, sűrített levegőnyomással tar­tották távol a vizet. A szi­vattyúházban üzembehelyezett első gépegység mellett most még újabb négyet szerelnek fel az év végéig, s a Duna partján is építenek 8 új kutat, így a jövő év elején, a nagy ipartelep próbaüzemeltetésé­nek kezdetén már teljes erő­vel dolgozhat a vízmű és na­ponta mintegy húszezer köb­méter vízzel láthatja el a fo­gyasztókat. Az új vízmű nemcsak a ce­mentgyárnak ad vizet, hanem Vác vízellátási gondjait is je­lentősen csökkenti. A vállalat dolgozói most kezdték meg a városba vezető mintegy két- kilométeres csővezeték építé-. sét. Sok nehézséget okoz, hogy a vezeték tolózárainak és különböző csőidomainak egy részét majd csak a jövő év közepén tudják szállítani a gyárak. Az építők azonban öt­letes átmeneti megoldásokkal segítik a munkát, hogy jövő tavasszal már Vác is vizet kaphasson. Mintegy hatezer köbméter vizet adnak majd naponta a városnak, s ezzel majdnem megkétszerezik Vác vízellátását. (MTI) Kónya Lajos dömsödd lakos saját termésű borából 500 li­tert a lakásán engedély nél­kül tkimért, ezért a Pest me­gyei Illetékkiszabási és Válla­lati Adóhivatal g. literenkénti négy forint, összesen tehát két­ezer forint borforgalmi adó, és ezenkívül ötszáz forint pénz­bírság megfizetésére kötelezte. Kwgler István ceglédberceli lakos hasonló körülmények között „poharazott el” 150 li­ter bort, harminc litert pedig nem jelentett be. Miután meg­állapítást nyert,, hogy nevezett rendszeresen foglalkozott — engedély nélkül — italmérési- sel, a hatszáz forint forgalmi adón kívül ezer forint bírság­gal sújtotta a Pest megyei Il­letékkiszabási és Vállalati Adóhivatal, özv. Lesti Ger- gelyné tápiószecsői lakost ugyancsak engedély nélküli borkimérésért 400 forint for­galmi adó 'és 500 forint bírság megfizetésére kötelezték. Nevezették fellebbezéssel él­tek a megyei tanács pénzügyi osztályához, amely azonban fellebbezésüket elutasította az­zal a változtatással, hogy rész­letfizetési kedvezményt enge­délyezett, s özv. Lesti Gergely- né esetében az ötszáz forint pénzbírságot négyszázra mér­sékelte. Ezután mind a három meg­bírságolt a megyei tanács vég­rehajtó bizottságához fordult panasszal a pénzügyi 'osztály határozata ellen. A végrehajtó bizottság legutóbbi ülésén tár­gyalta a panaszokat, s azokat — jóváhagyva a pénzügyi osz­tály határozatát — elutasította. idén is vásárolhatnak és fizetésből Az Élelmezésügyi Minisz­tériumtól kapott tájékozta­tás szerint mindenütt — de elsősorban az ország legna­gyobb városaiban és legfon­tosabb iparvidékein — a bér­ből és fizetésből élő, csa­ládfenntartó dolgozók az idén is vásárolhatnak élő hí­zott sertést az állatforgalmi vállalatoktól. Az állatforgalmi vállalatok a tavaly jól .bevált módszer szerint az igénylőlapokat a megyei keret erejéig decem­ber hónapban a szakszerve­zetek megyei tanácsa rendel­kezésére bocsátják, amely ezeket a megyei szakszerve­zeti területi bizottságok köz­reműködésével az üzemi szakszervezeti bizottságok kö­zött osztja szét. A hízott sertés iránti igényt tehát — a tavalyihoz hason­lóan — az üzemek szak- szervezeti bizottságánál kell hízott sertést a bérbői élő dolgozók bejelenteni. Az igényeket a szakszervezeti bizottságok bí­rálják felül, és adják ki — megfelelő igazolás mellett) — a vásárlási utalványokat. Az így igazolt vásárlási utal­vány alapján az igénylők — a kijelölt helyen és a meg­állapított időben — az ál­latforgalmi vállalatoktól a sertést megvásárolhatják. Az akció keretében vásá­rolt sertések eladási ára egy­ségesen 16 forint kilogram­monként. A sertés ellenérté­két készpénzben kell ki­egyenlíteni. A járlatlevél át­írási költsége a vevőt ter­heli. A vásárolt sertés el­szállításáról szintén a vevő­nek kell gondoskodnia. Az akció — a hideg idő be­álltával — előreláthatólag 1962. december közepén kez­dődik és 1963. február kö­zepéig tart, Háromszáznegyven jelentkező — Vidám percek a „kaszinóban** — Véradó nap az Egyesült Izzó váci telepén Az „alkalmasak” azonnal átvonulnak a KISZ helyiségé­be, ahol megteáznak, majd a fehérköpenyes orvosok és ápo­lók dr. Fenyves István korhá­zi orvos felügyeletével elvég­zik a nagy gondosságot és gyakorlatot igénylő műveletet rajtuk: vérüket veszik. Az izgalomnak, az ideges­ségnek, a félelemnek nyoma sincs közöttük. Nyugodtan várnak a so­rukra és mosolyogva es­nek át a különös művele­ten. Utána erősítő villásreggelit kapnak, egy-egy pár virslit, kolbászt és sört. Jókedvűen falatoznak és lelkesen mesé­lik nagy élményüket. Odaérkezésünkkor éppen egy őszhajú, bronzarcú férfi indult a kijárat felé, karjára szorítva a kis vattacsomót. Most esett túl a váradáson. Malik András, a gyári gond­nokság dolgozója. Először adta a vérét a közösségnek, ötven­nyolc éves. ■— Nem félt? — kérdik tőle. — Mitől féltem volna? — csodálkozik. — Nem fájt? — hangzik a további kérdés. — Nem is éreztem semmit. Biztos léptekkel indul a „ka­szinóba”. Így nevezték el a páciensek azt a kis helyiséget, I ahol a villásreggeli várja őket. Joggal büszkék az Izzó dol- 1 gozói arra, hogy aránylag olyan sokan ajánlották fel a nemes célra ingyen a vérüket, de arra is, hogy a jelentkezőknek több mint kilencven százaléka az orvosi vizsgálaton al­kalmasnak bizonyult a véradásra. — Nagyszerű emberek — ismerik el a doktorok is. A „kaszinóban” arról folyik a beszélgetés, hogy az önkén­tes véradás nem is tekinthető egyszerű jótékonykodásnak, mert némi tudatalatti önzés is vegyül bele. Az ilyen üzem­ben sok veszedelem leselkedik a dolgozókra, és mindenkit érhet baleset. Hátha egyszer a gyár valamelyik dolgozójá­nak az életét menti meg a most adott vér... Az Izzó három műszakban dolgozó üzem, tehát egész nap folyik benne a termelés, így a véradás is egész nap tartott. A dolgozók vérajándékát lég­mentesen záródó üvegtartá­lyokba gyűjtik és a drága kin­cset aztán rendeltetési helyére juttatják a véradó állomások­ra, hogy ott minden pillanat­ban készen álljon az életmen­tésre. (m. 1.) Jelentkeznek az önkéntes véradók Malik András, a legöregebb véradó Tompos Kornélia orvostanhallgató a kincsnél is drágább vérrel (Gábor felvj

Next

/
Oldalképek
Tartalom