Pest Megyei Hirlap, 1962. szeptember (6. évfolyam, 204-229. szám)
1962-09-12 / 213. szám
r»ai MFC YU x/ííi'laD 1962. SZEPTEMBER 12, SZERDA Folytatódik a Kuba ellen mesterségesen szított rágalomhadiárat Fidel Castro kubai miniszterelnök egy havannai nevelésügyi problémával foglalkozó értekezlet záróülésén beszédet mondott s ebben megállapította, hogy egyes amerikai politikusok a mesterségesen felszított kubai kérdést az Egyesült Államok belpolitikájának ' eszközévé kívánják tenni, a választások közeledtével. Megemlítette, hogy az amerikai kongresszus egyik tagja Kubát az Egyesült Államok közvetlen közelében lévő veszélygócnak nevezte. „Vajon nem nevezhetné-e Kuba is ugyanilyen joggal az Egyesült Államokat a szomszédságában elterülő veszélyes gócnak?" — vetette fel a kérdést Fidel Castro. A Kubába irányuló szovjet fegyverszállításokról szólva Castro közölte, hogy a Kuba ellen irányuló fenyegetésekre való tekintettel volt kénytelen a kubai kormány az ország biztonsága érdekében bizonyos védelmi rendszabályokhoz folyamodni. Az angol külügyminisztérium szóvivője megerősítette azt a hírt, hogy jelenleg Washington és London között megbeszélések folynak a kubai helyzetről. Az angol kormány jelenleg egy emlékiratot is tanulmányoz, amelyet múlt héten kapott a londoni amerikai nagykövetségtől. Az emlékirat részletei nem ismeretesek, azonban a szóvivő szerint az főképpen a Kubával fennálló kereskedelmi kapcsolatok kérdését vitatja. Á külügyminisztérium szóvivője szerint angol hajókon nem szállítanak fegyvereket Kubába. Ugyanakkor angol kormánykörökben rámutatnak, hogy az angol törvények szerint nem tilthatják meg a hajótulajdonosoknak a Kubába irányuló szállításokban való részvétéit. A Trud New York-i tudósítója beszámol arról, hogy washingtoni politikai körökben járványszerűen terjed a hisztérikus Kuba-ellenes hangulat. Dirksen szenátor, a szenátus republikánus csoportjának vezetője javasolta, hogy Kennedy elnököt hatalmazzák fel az amerikai haderő belátása szerinti felhasználására. Bizonyos politikai körök e javaslattal azt szeretnék elérni, hogy új kalandokba sodorják az Egyesült Államokat. Nyugati hírügynökségek jelentése szerint Dodd connec- tiouti és Fisher texasi demokratapárti szenátorok javasolták, hogy Fidel Castito kormányának megdöntése érdekében Kubát azonnali tengeri blokád alá kell venni, a kubai emigránsoknak segítséget kell nyújtani „hazájuk felszabadítása érdekében”, végül az Egyesült Államoknak el kell ismerni egy kubai emigránskormányt. A Life hétfői számában szintén javasolja, hogy Kuba körül tengeri zásróövezetet kell létesíteni. A havannai rádió kedden hajnalban bejelentette, hogy Kuba északi partjai előtt egy kalózhajó tüzet nyitott egy kubai és egy angol te- herhajóra. A kubai hajó melaszt szállított, az angol hajó fedélzetén a szocialista országoknak szánt eukorszál- lítmány volt. A Vöröskereszt Társaságok Ligájának köszöneté az Iránnak nyújtott segítségért A Vöröskereszt Társaságok. Ligája táviratban mondott köszönetét á Magyar Vörös- keresztnek azért a gyors segítségért, amelyet a földrengés által sújtott Irán lakosságának nyújtott. Tűzzék napirendre az mm\ kérdést Kilenc arab állam — az EAR, Szíria, Libanon, Líbia, Szudán, Irak, Marokkó, Szaud- Arábia és Jemen — memorandumban javasolta, hogy az ENSZ 17. közgyűlésén tűzzék napirendre az ontani kérdést. Nyugalom Algírban Az FLN Politikai Bizottsága hétfőn délelőtt ülést tartott. A megbeszélésről semmi sem szivárgott ki. Megérkezett Algírba az NDK-ból az algériai népnek küldött segély. Az NDK 1 250 000 új frank értékben szállított fogyasztási cikkeket Algériának. Ugyanakkor közölték, hogy további orvosi felszereléseket küldenek és lehetővé teszik, hogy sebesült és beteg algériaiak az NDK kórházaiban kapjanak kezelést. Mohamed Khider, a politikai bizottság főtitkára Párizsba érkezett, ahol tárgyalt az FLN franciaországi szervezetének képviselőivel. Hangoztatta, hogy az algériai válság teljes megoldást nyert. Ben Bella elnökletével az FLN politikai Bizottsága so-- rozatos üléseket tart. Jean Herly, frandia főkonzul felkereste Ben Bellát, aki megígérte, hogy szabadon bocsátják az elmúlt hetekben Algírban letartóztatott mintegy 80 európait. A letartóztatást a 4. vilaja csapatai hajtották végre, részben illegális fegyverviselésért, részben az OAS újjáélesztésére tett kísérletek gyanújával. A politikai bizottság új rendőrfőnököt nevezett ki Algírba: Ahmed Fetallt, akit a francia hatóságok két ízben is halálra Ítéltek. Algéria fővárosában nyugalom van. Betek óta először érezhető az általános derülátó hangulat. A korábbi nyugtalan napokra mindössze csak néhány röpirat emlékeztet, amelyeket feltételezhetően Ben Bella ellenfelei a főváros arab negyedeiben terjesztettek. Louis Joxe, az algériai kérdésekkel foglalkozó állammi- ndszter, felhívást intézett a francia pedagógusokhoz, jelentkezzenek algériai szolgálatra. A francia és az algériai szervek között létrejött megállapodás szerint Franciaország 2000 általános iskolai osztály, 25 középiskola és öt felsőisko- la részére biztosít tanerőket. A francia pedagógusok Algériában 60 százalékkal nagyobb fizetést kapnak, mint otthon, A francia lapok tudósítói algíri jelentéseikben a helyzet további konszolidációjáról számolnak be. Bemedien vezérkari főnök kijelentése, hogy a hadsereg aláveti magát a politikai bizottság rendelkezéseinek, eloszlatta a Ben Bella és Ben Kbedda közötti ellentétekről szóló híreket is. Az Humanité tudósítója szerint Algírban nem látni katonákat, a nemzeti népi hadsereg alakulatait a város környékén szállásolták el. A politikai bizottság, néhány katonai vezető bevonásával, zárt ajtók mögött tárgyal a 196 nevet tartalmazó választási jelölőlista összeá]! kásáról. A Liberation úgy tudja, a politikai bizottság és a negyedik vilaja vezetői között létrejött megegyezés értelmében az eredeti választási listát lényegesen módosítják. A végleges jelöléseket szerdán hozzák nyilvánosságra. Gagarin visszaérkezett Moszkvába Jurij Gagarin alezredes, a világ első űrhajósa, kedden dániai látogatásáról visszaérkezett Moszkvába. Elutazása előtt Koppenhágában sajtóértekezletet tartott dán és, külföldi újságírók számára, akik őt valósággal elárasztották a legkülönbözőbb kérdésekkel. Gagarin a sajtóértekezleten egyúttal köszönetét mondott azért a meleg, baráti fogadtatásért, amelyben Dánia népe részesítette. Tyitov Jugoszláviába utazott Mint a TASZSZ jelenti, German Tyitov feleségével és kíséretével Moszkvából Jugoszláviába repült tíznapos látogatásra. Belgrádon kívül látogatást tesz Dtibrovnikban, Ljubljanában, Bledben, Velen- jeben, Zágrábban, valamint megtekinti a Paraesinoszipao- nica között most épült autóutalt. A Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának plénuma A Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága szeptember 10-én tartotta harmadik plenáris ülését. A plénum megvitatta Tumurocsir elvtárs pártellenes tevékenységének kérdését és határozatot hozott. A plénum Tumurocsir elvtársat kizárta a központi bizottVÁLLALJUK a lakosság részére BÚTOROK KÉSZÍTÉSÉT, , JAVÍTÁSÁT. ALAKÍTÁSÁT és MÁZOLÁSÁT, valamint mindenféle kárpitos bútorok készítését és javítását CEGLÉDI FAIPARI KTSZ DÉLI U. 47, ság politikai bizottsága és a Népi Forradalmi Part Központi Bizottsága tagjainak sorából és leváltotta őt a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának titkári tisztségéről. A plénum T. B. Lhamszu- lent választotta a Mongol Népi Forradalmi Pár: Központi Bizottságának titkárává. (MTI) Maria Gomez neve... Lisszabon utcáin ezekben a napokban megint rohamrendőrök cirkálnak és riadókészültségbe helyezték a titkos rendőrséget. Különösen az egyetemek körül erős az őrség: a kormány attól fél, hogy röviddel a tanítás megkezdése után egyetemi sztrájkok és tüntetések robbannak majd ki. A lisszaboni egyetem egyik műhelyében a rendőrök már lefoglaltak egy félig- kész transzparenst is, amelyre hatalmas betűkkel ez a név volt írva: „Maria Gomez” ... Ez a név ma a Salazar-rezsim elleni küzdelem zászlaja Portugáliában. Maria Gomez férje. Gomez kapitány, volt az a katonatiszt, aki januárban a híres bejai felkelést vezette: az első fegyveres forradalmi akciót, amely megmutatta, hogy a portugál fasiszta hadseregen belül is lábra kapott az ellenállás szelleme. Maga Gomez megsebesült a kísérletben, — olyan súlyosan, hogy ma is a katonai börtön kórházában fekszik. Salazar személyes parancsára hónapokkal ezelőtt letartóztatták Gomez kapitány feleségét. Maria Gomezt is, s immár több mint fél esztendeje tartják rabságban Lisszabon mellett a Caias börtönben. Senki sem tudja, miért tartják a rácsok mögött —, csak azt tudatta a külvilággal a rabok ezer veszély között kijuttatott üzenete, hogy Maria Gomezt egy hónapja minden éjszaka megkínozzák és augusztus utolsó hetében egy hétig ébren tartották a portugál titkos rendőrség pribékjei. Ekkor írták fel a lisszaboni egyetem diákjai a transzparensre Maria Gomez nevét. És ma már egész Portugália tudja, hogy ez a név a bejai sortüzek emlékét, a korhadó Salazar- rezsim elleni első fegyveres felkelés szellemét idézi. Salazar is tudja —, ezért indította csatába a géppiszto- lyos rendőrök egész légióját egy rácsok mögött fekvő sebesült kapitány és egy megkínzott, magányos asszony ellen... (g. e.) Ki viseli c£ kalapot ? A címben szereplő, családi vonatkozású kérdést — egyáltalán nem családi vonatkozású fénykép juttatta eszünkbe. Közölte pedig azt a fényképet az amerikai Look magazin, méghozzá a Fehér Ház egyik ruhatárának kalapos- polcáról. Persze, jogos a kérdés: hogy jön a kalap az asztalra, illetve a Look-ba? Az amerikai képeslap meg is magyarázza a bizonyítványát. A Look illusztrációnak szánta a felvételt egy cikkhez,, amely a következő sokat mondó címet viseli: „Kezükbe keríthetik-e nálunk a hatalmat a katonák?” S mielőtt még írásban megválaszolta volna ezt a nagy kérdőjelet, képben mindenesetre közölte, hogy a Fehér Ház egyik ruhatárának poleán három puha kalap mellett — tizenegy aranyzsinóros tábornoki tányérsapka volt. „Az amerikai fegyveres erők létszáma ma 2 millió 800 ezer fő. A Pentagon szolgálatában további egymillió polgári személy dolgozik. Megint más milliók olyan gyárakban vannak alkalmazásban, amelyek a hadügyminisztériumtól kapják a megrendeléseket. A katonai költségvetés meghaladja az évi ötven milliárd dollárt. A kongresszus tagjainak kétharmada olyan vidékek képviseletében foglal helyet a törvényhozásban, amelyek területén sok a katonai objektum és a hadiüzem .. Valóban olyan fenyegető lenne a helyzet, mint amilyennek az amerikai lap kérdése mutatja? „Kezükbe keríthetik-e nálunk a hatalmat a katonák?” Mindenesetre tény, hogy a diplomatáknak egyre gyakrabban kell a tábornokokkal konzultálniuk, ez utóbbiak viszont nem mindig konzultálnak a diplomatákkal. A Fehér Ház ruhatárának polcán látható aranysujtásos tányérsapkákról, meg a mellettük mutatóban meghagyott puhakalapokról készült fény- képfelvétel pedig legalábbis jogossá teszi a kérdést: Ki viseli hát az amerikai politikában a kalapot? (sp) Paraszttüntetés Nyugat-Hémetországban Wesermarsch körzetében 3500 paraszt tüntetett a kormány mezőgazdasági politikája ellen. A tüntetők traktorokkal és különböző járművekkel vonultak fel és több órán át megbénították, a közlekedést. A tüntetők a felvonulás után rendezett gyűlésről táviratot intéztek Lübke köztársasági elnökhöz. Ebben hangsúlyozták, hogy „a parasztság nem hajlandó továbbra is tétlenül szemlélni a kormány egyoldalú gazdaságpolitikáját” és a földművelő lakosság szükség esetén élesebb rendszabályokhoz folyamodik, majd érdekeinek megvédésére. — A WASHINGTON állambeli Spokanetől nem messze a hegyvidéken lezuhant az Egyesült Államok légierejének egyik óriási. KC—135-ös típusú, léglökéses tartályrepülő- tgépe. A gépen a négy főnyi személyzeten kívül a stratégiai légiparancsnokság negyven katonája tartózkodott. A bonni kormány sajtófőnöke aggódik A bonni kormány és a ny ugat-berlini szenátus között vita folyik arról, hogy a nyugat-berlini problémát az ENSZ elé terjesszék-e. A nyu- gat-berlini szenátus ugyanis ilyen értelmű javaslatot terjesztett elő. természetesen azzal a szándékkal, hogy az ENSZ előtt propaganda offen- zívát indítsanak az NDK ellen. A bortni külügyminisztérium azonban ellenzi ezt a tervet és Von Hase államtitkár legutóbbi sajtóértekezletén kijelentette: a kormány határozottan elutasítja Willy Brandt erre vonatkozó javaslatát, mégpedig azzal az indokolással, hogy az ENSZ-hez fordulás „aláásná a négyhatalmi felelősség elvét Berlin és a német kérdés ügyében’’. A bonni sajtófőnök kérdésekre válaszolva később azonban kénytelen volt beismerni: Bonn voltaképpen azért ellenzi ezt a tervet, mert attól tart, hogy „az ENSZ mai ösz- szetétele” nem biztosítaná egy Bonn számára kedvező határozat meghozatalát.’’ Von Hase kijelentette, hogy az ENSZ igénybevétele a berlini kérdésben „súlyos kockázattal” járna. Ez a kockázat szerinte abban rejlik, hogy „a jelenlegi körülmények között teljesen kiszámíthatatlan, hogy milyen magatartást tanúsítana az ENSZ ebben a kérdésben”. Eisenhower.Kennedj' megbeszélés Kennedy fogadta az európai körútjáról nemrégen hazatért Eisenhower volt elnököt. A jelenlegi és volt elnök a berlini helyzettel kapcsolatos kérdéseket vitatta meg. — AZ URUGUAYI munkások szakszervezeti központja 24 órás sztrájkra szólította fel az ország dolgozóit az amerikai tulajdonban levő uruguayi alumíniumtársaság sztrájkoló munkásainak támogatására. — AZ OLASZ SZOCIALISTA PÁRT FŐTITKÁRA kedden reggel gyógyultan távozott az egyik római klinikáról. A 71 éves olasz politikus egy hegyi kiránduláson súlyos sérüléseket szenvedett. — MINT AZ AP-hírügynök- ség jelenti, az amerikai szenátus hadügyi bizottsága jóváhagyta Kennedy elnök kérését a 150 ezer tartalékos behívásához szükséges felhatalmazás ügyében. Mint ismeretes. Kennedy elnök arra kért felhatalmazást, hogy az amerikai kongresszus előzetes hozzájárulása nélkül „válság esetén” bármikor 150 ezer tartalékost hívhasson be. — A PRAVDA keddi számában szerkesztőségi cikk jelent meg Dzerzsinszkijről, a nagy leninista születésének 85. évfordulója alkalmából. — MINT AZ AP-hírügynök- ség Buenos Aires-ből jelenti, a rendőrség egységei könnyfakasztó gránátokkal támadtak a fizetési követeléseik teljesítéséért sztrájkoló postai alkalmazottak gyűlésére. November 8-14 között szovjet filmhét Az eseménysorozatra művészküldöttség érkezik a Szovjetunióból Immár hagyományosnak számít hazánkban, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója alkalmából megrendezik a szovjet filmek ünnepi bemutatósorozatát. Az idén november 8—14. között tartják Budapesten és vidéken a szovjet filmhetet. Közönség elé kerül a szovjet filmművészet három érdekesnek Ígérkező, s más országokban nagy visszhangot kiváltott új alkotása. Ezenkívül felújítanak számos olyan filmet is, amelyet az elmúlt években mutattak be az ország mozijaiban. A szovjet filmhéten megjelenik a budapesti és vidéki filmszínházak vásznán a nálunk is jól ismert kitűnő szovjet rendező. Jurij Rajzman filmdrámája, amelynek címe: Hátha mégis szerelem? Az újdonság egy megrendítő diákszerelemről szól, amelyet nagyon megkeserít a felnőttek erteilen maradi felfogása. A női főszerepet Zsanna Proho- renkó, a Ballada a katonáról hősnője alakítja. Bemutatják az Iván gyermekkora című szovjet filmet is, amelynek drámaisága és őszinte lírája nagy sikert aratott az idei velencei filmfesztiválon. A filmhét harmadik újdonsága az Elmentem a nap után című szovjet film, amelynek modern hangvétele jól tükröz: a szovjet filmművészet megújhodását. A szovjet filmhét eseményeire művészküldöttség érkezik hazánkba. A küldöttség tagjai részt vesznek több budapesti és vidéki bemutatón. (MTI) Az É.M. 25. sz. Állami Építőipari Vállalat Bp XXI. kér. Kiss János altábornagy utca 19. azonnali belépésre felvesz festő és mázoló, rizvezetékszerelö, központifűtésszerelő és bádogos szakm unkásokat. Munkásszállást biztosítunk; Tanácsi igazolás szükséges.