Pest Megyei Hirlap, 1962. szeptember (6. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-30 / 229. szám

1J362. SZEPTEMBER 30, VASÄRNAP nn MEGVf. Kétfajta munkam- a tények tükrében A „nemzetiközi munkameg­osztás” problémáival még né­hány évvel ezelőtt is legfel­jebb csak a közgazdasági sza'kkönyvek lapjain találko­zott az érdeklődő olvasó. Ma központi helyet foglalnak el az ENSZ és más nemzetközi szervezetek vitáiban. És nem­csak politikusok, tudósok, gya­korlati szakemberek ezrei fog­lalkoznak velük keleten és nyu­gaton egyaránt, hanem a legszé­lesebb tömegek érdeklődésé­nek is homlokterébe került. Az ok egyszerű: a világban végbement hatalmas társadal­mi változások, a szocialista világrendszer létrejötte és a gyarmati rendszer szétesése önmagukban is előtérbe tolták a nemzetek, sőt társadalmi rendszerek közötti gazdasági kapcsolatok problé­máit. A szocializmus világ- rendszerré válásával megszü­letett az új típusú szocialista munkamegosztás, amely az emberiség történetében eddig ismeretlen, a teljes egyenlő­ségen alapuló gazdasági kap­csolatokat alakított ki az or­szágok között, ahol az erősebb nemcsak hogy nem nyomja el és zsákmányon a ki a gyen­gébbet, hanem minden erővel segíti annak megerősödését. A gyarmati rendszer romjain lét­rejött új, fiatal államok törek­vései pedig gazdasági önálló­ságuk kivívásánál beleütköz­nek a hagyományos imperia­lista munkamegosztás keretei­be, amely a világot alig tucat­nyi iparilag igen fejlett or­szágra és az emberiség több­ségét tömörítő gazdaságilag és politikailag egyaránt függő helyzetben levő területre osz­totta, mely utóbbi a gazdag országok agrár-nyersanyag­szállító „függvénye” volt. Emellett azért is előtérbe ke­rültek a nemzetközi munka­megosztás kérdései, mert hat nyugat-európai tőkés ország monopolistái az utolsó évek­ben zárt gazdasági csoporto­sulást, nemzetközi állammo­nopolista szervezetet, ún. kö­zös piacot alakított ki, amely súlyosan veszélyezteti a nem­zetek közötti normális gazda­sági kapcsolatok jövőbeni fej­lődését. A nemzetközi munkameg­osztás konkrét kérdéseinek elemzése a közgazdaságtudo­mány legbonyolultabb fel­adatai közé tartozik, nemcsak sokrétűségük és igen szoros társadalmi-politikai összefüg­géseik miatt, hanem azért is. mert éppen ez utóbbiakkal kapcsolatban a tőkés politikai propaganda mindent elkövet a valóságos helyzet meghamisí­tására. Különösen nagy mértékű ez a törekvés a fejlett és a gaz­daságilag elmaradott tőkésor­szágok kapcsolatait illetően. A nyugati propaganda „az im­perializmus megszűnéséről” és a „kapcsolatok új korszaká­ról” beszél. A statisztikai ada­tok azonban azt bizonyítják, hogy a volt gyarmati és füg­gő országok törekvései gazdasági önállóságuk erősítésére állandóan beleüt­köznek a monopóliumok erő­feszítéseibe a hagyományos imperialista munkamegosz­tás fenntartására. Az ENSZ legutóbbi, 1962 nyarán kiadott világgazdasá­gi helyzetjelentéséből kitűnik hogy a gazdaságilag gyengén fejlett országok minden igye­kezete ellenére 1950—60 kö­zött részesedésük a tőkés viláj gyáripari termeléséből csak í százalékkal, 15 százalékról 1’ százalékra emelkedett, s kész árukivitelük aránya a tőké: | világ készáru exportjában lé l nyegében alig változott. A: \egy lakosra számított gyáripa Vi termelés és kivitel pedij Vökként. Tovább nőtt e te l^etben a szakadék a „gaz ^«k és a szegények” kö ^kzek az országok tovább sorban nyersanya ^^B élelmiszereket ex ^B a fejlett tőkésorszá Bu gazdaságukat vál tozatlanul nagymértékben függővé teszi a világpiaci ár­ingadozásoktól. Jellemző, hogy míg 1950—60 között a tőkés világkereskedelem terjedelme 63 százalékkal nőtt, a gazda­ságilag gyengén fejlett orszá­gok kivitele csak 38 százalék­kal emelkedett, s minden egyes tonna kivitt árucikkért 12 százalékkal kevesebb ipar­cikket kapnak, mint 1950-ben. Csupán ez a tény évenként több százmillió dollárnyi több­letnyereséghez juttatja a leg­hatalmasabb imperialista mo­nopóliumokat. Szovjet köz­gazdászok 20 milliárd dollárra becsülik azt az összeget, amely profitok formájában évenként a fejlett tőkésor­szágokba áramlik a gazdasá­gilag elmaradott területekről. Ez a gyengén fejlett országok egy évi nemzeti jövedelmének egyhatod részével egyenlő, s nagyobb, mint amit évente azok beruházásokra fordíta­nak. Ilyen tehát a tőkés nemzet­közi munkamegosztás e terü­lete a gyakorlatban, s ezeket a tendenciákat az ún. Euró­pai Gazdasági Közösség (a Közös Piac) tevékenysége nemcsak, hogy nem küszöböli ki, hanem tovább erősíti, a Közös Piachoz tartozás to­vábbra is a gyarmati jellegű gazdasági szerkezet fenntartá­sát jelenti. Ezeknek továbbra is kakaót, arahiszt és más ha­sonló kultúrákat kell termei- niök az európai gazdaság szá­mára. Ami pedig az iparcik­keket illeti, ezek az országok nem alkalmazhatnak védő­vámokat fiatal fejlődő iparuk védelmére (közismert pl., hogy a nyugat-európai országok és az USA a kapitalizmus fejlő­désének korábbi szakaszaiban magas vámokkal védték a fia­tal, .gyenge hasai- -ipart), azt jelenti, hogy a vámokkal nem terhelt olcsó európai áruk tönkreteszik a hazai ipart. Az imperialista hatalmak megér­tik, hegy az iparosítás az új államok önálló gazdasági fej­lődésének alapja és erősíti függetlenségüket. A Közös Piac -szervezői éppen ezért mindent megtesznek az önálló ipari fejlődés, a saját nemze­ti ipar kialakulásának meg­akadályozása érdekében. Az imperialisták a Közös Piac segítségével, el akarják árasz­tani áruikkal a gyarmati és függő országokat. A szocialista államok közöt­ti munkamegosztás fejlődésé­Kungsgatan, Stockholm A stockholmi nek már eddigi eredményei is egészen más képet mutatnak. A KGST keretében tervszerűen szervezett szocialista munkamegosztás egész tartalmával világosan tükrözi az új életet építő né­pek között fennálló igazi ba­rátság és egyenjogúság viszo­nyait. A m unkamegosztás a mi rendszerünkben előrehala­dásunk ütemének meggyorsí­tását, a felmerülő gazdasági nehézségek sikeres leküzdését szolgálja. Arra irányul, hogy megszüntesse a gazdasági sza­kadékot az ipari országok és a korábban elmaradott orszá­gok között. Míg pl. 1950-ben az egy fő­re számított ipari termelés Bulgáriában csak 19, Romá­niában pedig csak 27 százalé­kát tette ki a csehszlovákiai­nak, addig 1960-ban a megfe­lelő számok 33, ill. 38 voitak. Míg Magyarország kivitelé­ben a gépek aránya 1950-ben csak 23 százalék, Lengyelor­szágéban 12 százalék, Romá­niáéban 1 százalék voltak, Bulgária pedig nem exportált gépeket, addig a megfelelő számok 1960-ban 38, 28, 12 szá­zalék, Bulgária esetében pedig 13 százalék. A szocialista országok a munkamegosztás alacsonyabb lépcsőfokait maguk mögött hagyva jelentős erőfeszítése­ket tettek a tervek összehan­golására, s a kooperáció ki­alakítására. Több példa van már közős beruházásokra, kö­zös objektumok építésére stb. Nyilvánvaló, hogy ha lehe­tőségeinket az eddiginél telje­sebben használjuk ki és meg­valósítjuk a KGST legutóbbi tanácskozásai során kitűzött célokat, fejlődésünk lényegesen gyorsabb lesz, s közelebb jutunk közös cé­lunk, az égyáéges szocialista világgazdaság felépítéséhez. A szocialista nemzetközi munkamegosztás elmélyítésé­re irányuló különböző intéz­kedések mint pl. a tervek és különösen beruházási progra­mok koordinálása, a külkeres­kedelmi gépezet jobb össze­hangolása stb. már a legköze­lebbi jövőben erősítik majd a KGST szervezetéhez, és ezen túl az egész szocialista közös­séghez tartozó országok gaz­daságát és nemzetgazdaságai közötti kölcsönös kapcsolato­kat. Dr. Simái Mihály Ritz mozi­ban aznap a West Side Story-1 láttam. A híres zenés-táncos filmet, amely Ro­meo és: Júlia tragédiáját most egy fehér és egy puerto-ricói huldgáncsapattal ismételted meg. Amikor elsötétült a vá­szon, s a nézőtéren újra ki­gyúrtak a fények, különös ér­zés volt a hűvös stockholmi estébe lépve szembetalálkozni a svéd fővárt® huligánutcájá­val. A Ritz mozi kijárarta törté­netesen a Kungsgatanra, a Király utcára nyílik, ahol Szilveszter esténként már nyolc óra tájban felvonul a lovasrendőrség, csibészszeli - dítő „díszszemlére”. A New York-i West Side, amelyről a Story a címét kapta: sikátor- negyed, s az alkotók a látvá­nyos, ám egyszersmind tanul­ságos és jószándékú filmmel arra akartak figyelmeztetni, hogy a nyomor és a fajgyűlö­let milyen szomorú tragédiák­ra vezethet. A stockholmi Kungsgatan előkelőbb kör­nyék, a svéd főváros egyik leg­impozánsabb főútvonala, fé­nyes kirakatokkal, méregdrága áruházakkal, diszkrét és ke­vésbé diszkrét éjszakai mula­tóikkal. A helybeli huligánok, akiket az idevalósiak ragga- roknák neveznek, többnyire jólfésült, jólöltözött lányok és fiúk. Mintha csak abból a szo­ciológiai' tárgyú cikkből léptek volna ki, amelyet nem sokkal kungsgatani sétám előtt egy amerikai szerző tollából olvas­tam, s amelyben egyebek kö­zött ott állt ez a hivatalos adat is: Svédországban a fia­talkorú bűnözők harmada — jó családiból való. Nekem nem volt olyan kí­nos élményem, mint stockhol­mi ismerősömnek, aki a láto­gatásom előtti héten, hazafelé menet, a finom Kungsgatanon belekeveredett két „galeri” csetepatéjába. amelynek a rendőrség . olyan eréllyel ve­tett véget, hogy ismerősöm csak hosszas magyarázkodás után tudta igazolni: békés já­rókelő, semmi köze az egész­hez. Tömegverekedést én sze­rencsére nem láttam a főut­cán; de láttam helyette mást. LstC Volt, az úttesten raj- zottak az autók. A legtöbbjük­ben kamaszok ültek, kettesé­vel, hármasával. Némelyik ko­csi őrült iramban száguldott: az Ifjú úrvezető versenyzett a „haverokkal”. Mások igyekez­tek a járdaszegély mellé ke­rülni, a fiúk leengedték az ablakot: partaernőre vadász­tak A megszólított lányok — nem prostituáltak! — olyan természetességgel ültek a lát­hatólag idegen autósok mellé, mint otthon az ebédlőasztal­hoz. Később egy már nem fia­tal stockholmi asszony, az er­kölcsökre panaszkodva, felhá­borodva mesélte: — Képzelje, megyek a fér­jemmel, karonfogva az utcán, ezek a csitrik meg leszólítják, sőt a másik oldalról még be­lé is csimpaszkodnak. Hát nem hallatlan pimaszság, mond­ja? .... A raggarok szórakozása változatos. Van, hogy egész autófalkák köröznek szinte tébolyultan egyetlen ház­tömb körül, s ha valakinek eszébe jutná megkérdezni őket, miért csinálják, azt vá­laszolnák: „Csak”. A kungs­gatani leányvadászat is ilyen „csak” és a szakadékverseny is. Ki áll meg a kocsijával kijjebb a szakadék szélén: ebben versenyeznek; aki le­zuhan — mert ez is megtö- tént már —, annak „pechje van”. Miért csinálják? „Csak”. Ezt mondták azok a suhan- cok is, akik a trellebergi strandon hosszú perceken át rettegésben tartották a für- dőzőket képtelen produkció­jukkal: a víz alatt rendeztek két huligámbanda „válogatott­ja” között késes-tőrös leszá­molást. Ha svédekkel beszél az em­ber ezekről az esetekről, rend­szerint legyintenek. Ugyan kérem, rendőri ügy. Hogy a huliganizmus társadalmi baj lenne, erre igazán nem gon­dolnak. Még akkor sem, ha — mint legutóbb —* egy konkrét eset» kapcsán, nagyon is nyilvánvaló vészjeleket kapnak. Az történt ugyanis, hogy egy 14 éves fiú szabályosan kivégezte hasonló korú barát­ját, majd a rendőrségen be­vallotta, hogy az ötletet és A kivitelezés technikáját a svéd televízió egyik legnépszerűbb filmsorozatából, a Cartwright- családból tanulta. Ez a sajá­tos amerikai export-Szabó- család hétről hétre újabb igazságtevéssel lepte meg a nézőket, aminek egyetlen szépséghibája az volt, hogy az igazságtevés — régi vad­nyugati recept szerint — ki­zárólag ököllel, késsel, revol­verrel történt. A gyilkossági história után a sorozatot be­tiltották, de ma már újra rendszeresen visszatérő szen­zációja a Cartwright-dinasz- tia a svéd televíziónak. Snem egyedüli szenzációja. Magam • is több bárgyú és különös módon minden esetben ame­rikai eredetű kalandhistóriát láttam a stockholmi házigaz­dám készülékének képernyő­jén ... Persze, igazságtalan dolog lenne mindenért a tv-t okolni. Ott a mozi is. és ott vannak az utcai könyvárusok is. Stockholmi fényképfelvételeim között őrzök egy jellegzetes filmkockát: a Kungsgatan és a Malnskillnadsgatan sarkán van egy afféle „IBUSZ-pavi- lon”, ahol lapokat, és olcsó könyveket árulnak. Az üveg mögött, a fényes címlapokon női keblek, lábak, fojtogatás- ra szorított férfikezek, gyilko­lásra emelt kések, s a kis ab­laknál — ifjú mama vásárol ebből a szeméthalomból, mi­közben kocsiban ülő és kézen­fogva vezetett két aprósága tágranyílt szemmel lesi az üveg mögül kínálkozó különös csodákat (amelyekből szeren­csére még semmit sem ért). .. Csak rendőri ügy a raggar- kérdés? Nem, nem az, még akkor sem, ha svéd ismerőse­im rendszerint azzal is érvel­tek, hogy: „hadd tombolják ki magukat, amíg fiatalok” és „Nézze meg ugyanezeket a tacskókat 25—30 éves koruk­ban”. A szociológusok manap­ság sokat beszélnék Nyugaton a háború utáni gyengébb ideg­zetű, érzékenyebb nemzedék­ről. de közülük csak kevesen •utalnak arra, hogy egyfajta nyugati politika járul hozzá napról napra ahhoz, hogy en­nek a nemzedéknek — és az idősebbeknek is — egyre gyen­gébb legyen az idegzete. So­kat beszélnek a nagyváros csá­bításáról is, de csak kevesen utalnak arra, hogy ezeket a csábításokat nagyon is jói is­mert üzleti érdekek termelik ki mozikban, televízióban, könyvpiacon és egyebütt. Az, hogy New Yorkban a szegé­nyebb West Side-on, Stock­holmban pedig az úri Kungs­gatanon tanyáznak a huligá­nok, jellemző tünet. Arra vall, hogy a kórokozó nemcsak a nyomornegyedek levegőjét fertőzd, hanem jelen van min­denütt, ahol az üzleti érdek kondicionálja egy társadalom erkölcsi életének atmoszférá­ját. Serény Péter Schiller drámájából, az igazi hazafis ágot testesíti meg. Semmiféle „feltételről” vagy változtatási, szándékról nem volt szó, erről a legnagyobb csodálattal értesültek a Szovjetunióiban. Ekkor bekapcsolódtak a vi­tába a tárgyilagosabb svájci lapok is. Megállapították: Kaolin köpönyegforgaitásának megvannak a maguk kimu­tatható anyagi okai. Vállala­ta, az Urs-film nagy ráfize­téssel dolgozott és csőd előtt állt. A Teli Vilmos filmtől remélte helyzetének rendezé­sét, de arra — magyar pénz­be átszámítva — újabb ti­zenkétmillió. forintot fizetett rá. Azok az üzleti körök, köz­tük két nagy bankház, ame­lyek a Neue Zürcher Zeitung részvénypakettjének tetemes részét is birtokolják, felaján­lották Kaelin vállalatának megmentését, ha részt vesz a Teli Vilmost „védelmező” antikommunista akcióban. A gyenge jellemű filmren­dező engedett és a Teli-akció óriási csinnadrattával megin­dult. Bizottság alakult Hans Georg Wackernagel törté­nészprofesszor vezetésével a hős emlékének őrzésére. Ado­mányokat kértek, filmbemuta­tókat szerveztek, s a filmet más nyugati országoknak kí­nálták megvételre, mint amit sikerült „kimenteni” a Kelet kezeiből. Ez volt a különös ügy igazi háttere, a gondo­san kieszelt hazugsághadjárat azonban teljes közömbösség-' gél találkozott. A „védelmi bizottságnál” nem gyűltek a frankok, a mozikba nem tó­dultak a nézők, s még Ame­rikából sem mutatkozott ér­deklődés a film átvétele iránt. Lassan a Neue Zürcher Zei­tung sem irt róla, s úgy lát­szott, a Kaelin-ügy elhalvá­nyodik. De történt valami, s ez fel­szította, meghatványozta a botrányt. A svájci könyvpia­con megjelent ugyanis egy könyv, amelynek szerzője nem kisebb személyiség, mint az említett Wackernagel pro­fesszor, a Teli-akcióbizottság vezetője. Tanulmányában töb­bek között Teli Vilmos alak­jával is foglalkozik, s meg­próbál új úton haladva adni magyarázatot. (Máig sem döntötték el, hogy Teli Vil­mos költött személy vagy élő alak volt. Nevét először 1470- ben a sarnei Fehér Könyv­ben jegyezték fel, évszám azonban nem szerepelt mel­lette. Lehet, hogy Teli alakjá­ban a svájci szájhagyomány több személy tetteit összegez­te, .foglalta bele, mégis így lett a szabadságszeretet pél­daképévé.) Nos. Wackerna- ei kutatásai szerint — legalább­is ezt írja meg — Teli nem családnév, hanem rang. Meg­felelt a középkorban a mai főnöknek, a svájci professzor szerint leginkább a „boss” ki­fejezéssel ültethető át a mai nyelvre. Wackernagel nem véletlenül emlegeti az amerikai bandafőnökök közismert elnevezését, sze­rinte a tell-ek a rablóbandák vezérei voltak, akik foszto­gatták a lakosságot, törvé­nyen kívül álltak, a gyilkos­ságtól és a gyújtogatásoktól sem riadtak vissza. Végül ar­ra a következtetésre jut. hogy Teli Vilmos tulajdonképpen egy mai értelemben vett hu­ligáncsoport vezére lehetett, s a különböző legendás tet­tek csak rátapadtak nevére. A professzor egyenesen a német „halbstarke” kifejezést használja. amely a huligán megfelelője. A svájciaknak ez aztán végképp sok volt. A törté­nészprofesszor magyarázatai, feltevései országszerte nagy felháborodást váltottak ki, a lapokban tiltakozó levelek jelentek meg. Kaelin; Wacker­nagel és a többiek — írta, a Vorwärts — arra számítottak, hogy a svájci nyárspolgár mindent lenyel antikommu- nisfa kotyvalékukból. ..Ezt azonban a legerősebb gyom­rok sem bírták ...” Valóban tanulságos ez a történet Teli Vilmosról és az ő „védelmezőiről”. Mrst már csak az van hátra hogy a szabadságeszményr »elképező Telit megoltalmazzák a tá­mogatására alakult akcíóbi- zottságtól. Réti Ervin tos tárgyalások kulisszatitka­it.” A lap nem kevesebbet állított, minthogy a Szovjet­unióban meg akarták másíta­ni a filmet, átvágni jelene­teit, kihagyni részeket, eset­leg újakkal egészíteni ki. Ámde — írták — Kaelin in­kább vállalta az anyagi vesz­teséget, s nem adta el ilyen feltételekkel a filmet Moszk­vának. A Neue Zürcher Zei­tung ezután javasolta, hogy alakítsanak akcióbizottságot Teli Vilmos védelmében, szervezzenek gyűjtést, s a „határozott kommunistaelle­nes kiállás” jegyében mutas­sák be ismét valamennyi svájci városban és faluban a filmet. A közmondásos sánta ku­tyát és a hazug embert azon­ban könnyű utolérni. A nagy hazugság rövidesen szétpuk­kant. A moszkvai Novoje Vremja cikkében megírta, hogy a Teli-filmet a szovjet fővárosban egy két és félezer nézőt befogadó moziban ját­szották a fesztivál alatt, , be­mutatták az írók Házában, a Filmművészek Klubjában — természetesen eredeti formá­jában, változtatás nélkül. A Sovexportfilm azért vásárolta meg a filmet, mert Teli Vil­mos forradalmi alakja, ame­lyet a szovjet közönség jól ismer Rossini operájából és Botrány Svájcban Teli Vilmos és „védelmezői" Különös játék folyik Svájc­ban Teli Vilmossal. Reakciós körök a legendás szabadság­hős nevét akarták felhasznál­ni anükammumista kampá­nyukhoz. De aminit az ilyen ; esetekben nemegyszer töav i tént már: alaposan felsül- Itek ... ! A történet az elmúlt nyá- ; ron kezdődött. Kaelin svájci ; filmrendező bemutatta Teli j Vilmos című filmjét a moszk- ! vai fesztiválon. A filmet ér- ! deklődés fogadta, s amikor a í rendező átvételre ajánlotta a í Sovexportfilmnek — a Szov- í jetunió filmbehozatallal íog- ! lalkozó vállalatának — az ; hajlandónak mutatkozott meg- í vásárlására. Egyezményt kö- ! töttek, amelynek értelmében í az idei év január 30-ig Kaelin eljuttatja a filmet a Szovjet- ) unióba, hogy ott játszhassak \ a mozikban. £ A film helyett egy levél í J erkezett Moszkvába, február ^ 15-i dátummal, s ebben a í svájciak lemondták az üzle­tet. £ Ezzel azonban még koránt- i; sem fejeződtek be a fejlemé- £ nyék. A közismerten jobbol- í dali svájci lapban, a Neue £ Zürcher Zeitungban cikkso- j. rozat kezdődött, hogy „felfed- á jék a Teli-filmmel kapcsola-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom