Pest Megyei Hirlap, 1962. szeptember (6. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-04 / 206. szám

MST MfC.VFI 1962. SZEPTEMBER 4, KEDD Határidő előtt hatvan három lakás Gödöllőn a Munkácsy Mi­hály utcai lakótelepen 300 kor­szerű, összkomfortos lakás ké­szül a Ganz Árammérőgyár dolgozói számára. Eddig 127 bérleményt adtak át, s a hét elején, több héttel a kitűzött határidő előtt, újabb 63 laká­sos háztömb készült el. Két éven belül teljesen felépül a lakótelep, amely más építke- , zésekkel együtt — nyolctan­termes iskola is épül — szá­mottevően megváltoztatja, vá­rosiassá teszi a község képét. (MTI) Pályázat iskolai műhely és tornaterem tervezésére Az Építésügyi Minisztérium, a Művelődésügyi Miniszté­rium felkérésére nyilvános ■pályázatot hirdet iskolai mű­hely- és tornaterem tervezésé­re. A pályázati kiírást 30 ío- - rintért átvehetik az érdeklő­dők az Építésügyi Miniszté­rium tervezési főosztályán (Budapest, V. kerület, Beloian­nisz utca 2. V. emelet 5.), s ugyanitt kell átadni az elké­szült munkákat legkésőbb de­cember 3-ig. A legjobb tervek . díjazására összesen 85 000 fo- ■ rintot irányoztak elő. A leg­magasabb díj összege azonban nem haladhatja meg a 25 000 í forintot és a tervek megvásár­lásáért hatezer forintnál keve­sebbet nem fizetnek ki. Újabb üdülőhelyeket vonnak be a fizetővendég-hálózatba Huszonötezren 250 000 napra veszik igénybe az idén az IBUSZ „fizető- vendéglátáséit" — Jövőre további 20 százalékos fejlesztést terveznek Tovább fokozódott az idén az IBUSZ fizetővendéglátá­sának népszerűsége. A vál­lalat eredetileg 19 500 fi­zetővendéggel és összesen 194 000 vendégnappal szá­molt erre az évre. Ezért a Balatonnál, Görömböly-Ta- polcán és az ország más üdü­lőhelyein 2000 szobát, vala­mint négy elsőosztályú ba­latoni campingben — Ti­hanyban. Füreden, Földvá­ron és Bogláron — 50—50, együttvéve tehát 200 sátrat biztosított. Az egészséges, tiszta, pad- lós, villany világi tású, egy- két-háromágyas szobák Sikert arattak könyveink a nemzetközi könyvvásáron Nagy sikerük volt az idén a magyar könyveknek a 7. nem­zetközi könyvvásáron — mon­dották a Kultúra Külkereske­delmi Vállalat képviselői a könyvek nagyszabású nemzet­közi seregszemléjének tapasz­talatairól, a kiállítás eredmé­nyeiről nyilatkozva. A vásá­ron — amelyet Varsóban a kultúra és tudomány 30 eme­letes márványpalotájában ren­deztek — képviseltették ma­gukat Ausztria, Belgium. Bul­gária, Csehszlovákia, Dánia, az Egyesült Államok, Francia- ország, Jugoszlávia, Lengyel­ország, Magyarország, Nagy- Britannia, Német Demokrati­kus Köztársaság, Olaszország, Románia. Svájc, a Szovjet­unió kiadói és külön kiállítás­sal szerepeltek az ENSZ kul­turális szervezetei. A magyar könyvek közül a legnagyobb érdeklődés az Aka­démiai Kiadó tudományos könyvei, a világatlasz és a fo­tóalbumok iránt mutatkozott. Szép sikert arattak az illuszt­rált bibliofil kiadványok. Dan­te összes műveinek és az új Móricz-sorozatnak bőrkötésű példányai. (Tudósítónktól.) Hétfőn délelőtt a MÁV párt-, szakszervezeti és szol­gálati vezetői előtt az Északi Járműjavító kultúrotthona előadótermében előadást tar­tott Csamangó Henrik, a MÁV főigazgatója a soron levő szál­lítási feladatokról. A nagy érdeklődéssel kísért s mintegy félezer résztvevőt számláló aktívaülésen megje lent Juhász Miklós, az MSZMP KB ipari osztályának! munka­társa, Borbély Sándor, a Nagy­budapesti Pártbizottság mun­katársa, Lindner József, a MÁV Vezérigazgatóságának helyettes vezetője, valamint megjelentek a vasúti szakosz­tályok vezetői. Csamangó Henrik elmondot­ta, hogy a vasút feladata a tervszerű szállítások mara­A BOLGÁR TENGERPARTON Termelőszövetkezeti parasztok üdülője a Fekete-tenger­parti Arany Homokon Vidáman nyaralók útban a strand felé, a Fekete-tengeren , (MTI Külföldi Képszolgálat) déktalan végrehajtása. A va­súti dolgozók most újabb erő­próba előtt állanak. A cél az, hogy az őszi és téli forgalmat sikeresen bonyolítsák le. Ennek ér­dekében a vezetést szer­vezettebbé és összehan- goltabbá kell tenni. Az előadó a továbbiakban behatóan foglalkozott a bal­eseti okokkal, s megállapítot­ta, hogy a balesetek egy része a szolgálati vezetők liberaliz­musából fakad. Mindez arra int, hogy szigorúbban kell megkövetelni az utasításszerű munkát, ugyanakkor az uta­zó közönség körében is haté­konyabb felvilágosításra van szükség. E téren — mint mon­dotta — még kevés az ered­mény, jól példázza ezt az a szerencsétlenség, amely szep- tember. 2-án az aszódi állomá­son történt. A vasút vezetői­nek meg kell érteniük: csak közös erőfeszítéssel érhető el tartós eredmény. Ezzel kap­csolatban számos problémát sorolt fel, amely gátolja a vasút pontos munkáját. Biztosítani kell — mon­dotta — a vonóerők jó műszaki állapotának felté­teleit, eleven gyakorlattá kell tenni a megelőző karbantartás elvét és meg kell teremteni a me­net közbeni ellenőrzést. En­nek megvalósítására megvan minden remény, hiszen avas­úti dolgozók többsége nem­csak becsületes dolgozó, ha­nem olyan emberekből áll, akik szeretik, s hivatásuknak tekintik munkájukat. Mindez arra a reményre jogosít ben­nünket, hogy az esztendő vé­gén jelenthetjük pártunknak és kormányunknak: a reánk bízott feladatot teljesítettük, az őszi forgalmat sikerrel bo­nyolítottuk le. Ezek után Lindner József szólalt fel, aki a biztonságos szállítás és a vonatok menet- rendszerű közlekedtetésének jelentőségéről beszélt. Borbély Sándor felszólalásában elmon­dotta, hogy a végrehajtó szer­veket a feladatok megvalósí­tásában hatékonyan segítik a vasúti pártbizottságok s a mos­tani aktívaülés feladata a szóban forgó akadályok elhá­rításának kidolgozása. Az előadás és a felszólalá­sok után a résztvevők szolgá­lati ágakként tárgyalták meg az őszi-téli forgalom legsür­gősebb feladatait. Cs. J. általában a „turistaigé­nyeket" elégítik ki, több helyütt azonban. így Siófokon, Leltén, Bogláron, Görömböly-Tapolcán és Mát_ rafüreden, teljes komforttal várták az üdülőket. Nagy sikerük volt a sát­raknak is. Csak néhányan éreztek csalódottságot, mi­kor mindössze gumimatra­cot, lepedőt és takarót ta­láltak bennük. Pedig hát ez felel meg a táborozás nemzetközi „szabványainak” s éppen ezért ezen a jövőben sem kívánnak változtatni. Csupán egyes helyeken — például Balatonföldváron — engedélyeztek annyi , .rá­adást”, hogy akinek megvan hozzá a saját felszerelése, bevezetheti sátrába a tábor 24 voltos áramát. A közös helyiségekben azonban minden higié­niai, sőt — a klubsátrak révén — kulturális fel­szerelés, rádió, televí­zió is rendelkezésükre áll a XX. század „nomád­jainak”. Négy hónap még hátra van az esztendőből, de az előze­tes jelentkezések alapján máris megállapítható, hogy az idén — a terveket jóval meghaladóan — körülbelül 25 000 fizetővendég összesen 250 000 napra veszi igénybe az lBUSZ-nak ezt a szol­gálatát. Ezek az adatok 20 százalékkal haladják meg a tavalyi számokat. Éppen erre a fejlődésre való tekintettel az IBUSZ jövőre még nagyobb erőfeszítéseket tesz a növekvő igények kielégítésére. Részint a fizetővendéglátás eddigi gócain — az emlí­tetteken kívül többek kö­zött Hajdúszoboszlón, Cser- keszöllőn, Karcagon, Mátra- szentimrén, Visegrádon, Alsó- gödön, Zebegényben stb. — bérelnek ki új szobákat,' ré­szint további üdülőhelyeket kapcsolnak be a hálózatba, köztük Bánkot, Füzérrad- ványt, Sárospatakot és Bo­gácsot. így újabb 600 helyiség fel- használásával számítá­saik szerint jövőre is­mét 20 százalékkal több vendég ugyancsak 20 százalékkal hosszabb időre veheti majd igénybe a fizetővendéglátás nyújtotta üdülési lehetősé­geket. (MTI) VIDÉKI KIADÁSAINK JELENTIK <%«léiil7éirla[U? *nnwrTmnumnfn'iiinniiBiii1 Szabad felvásárlásból 118 vagon kenyérgabona Abonyban jól sikerült a ga­bona szabad felvásárlása. Ed­dig kereken 118 vagonnal vá­sároltak fel a faluban. Ezt a tetemes mennyiséget a gazda­ságok már az adógabona be­adása, a jövő évi vetőmag biz­tosítása és a tsz tagság igé-' nyeinek kielégítése után szál­lították le. Két közös gazdaság még jelentős tartalékot Is ké­pezett. Jellemző a felvásárlás méreteire, hogy az átszerve­zés előtt a szabad felvásárlás alig ért el többet kenyérga­bonából, mint hetven-nyolc- van vagont. Küzdelem a szárazság ellen A ceglédi Kossuth Tsz-ben minden lehetőséget megragad­tak a szárazság leküzdésére. A közös gazdaság területé­nek 70—80 százaléka homok és csak kisebb része jól termő, fekete föld. Az évi csapadék­igény mintegy ötszáz millimé­ter, ezzel szemben az idén csak jóval kevesebb eső esett A hármas üzemegységben a tőzegtelepről kapott vízzel ön­tözték a kertészetet. A Gerje- patak vize a négyes üzem­egység néhány tábláját ön­tözte. Fokozott talajmunkával és gondos növényápolással, va­lamint a gyomok irtásával és árnyékolással ugyancsak ered­ményesen hadakoztak a Kos­suth Tsz-beliek a szárazság el­len. A Hanságból hozatott láp­földdel mintegy 150 holdat fel­javítanak. Igaz, a szárazság el­leni küzdelem nem olcsó mu­latság. Az az öntözőberende­zés például, amelyet az idén vásároltak, 187 ezer forintjá­ba került a gazdaságnak. Az öntözéshez felhasználtak ed­dig harminc mázsa üzemanya­got és jelentős munkaegység többletet is igényelt az éjsza­ka is folytatott árasztás. TÉGLAGYÁRIAK AZ ISKOLÁBAN A Ceglédi Téglagyár Hámán Kató brigádja nemcsak a munkában állja meg kiválóan a helyét. Az elmúlt héten az új ceglédi iskola szépítésében is kitűntek. A tantermekben rendet teremtettek, felmosták, a folyosókat és a lépcsőket. Sági Éva és a Kmetty-lányok az iskola előtt a talajt egyen­gették el. Nagy Pálné, Fekete Györgyné, Józsa Jánosné és a többiek pedig a folyosó és a lépcsőház tisztaságáért indul­tak harcba — ronggyal, vö­dörrel, söprűvel. M0M0R © ViPÉffg Gazdag program a járási ifjúsági találkozói Szeptember 9-én rendezik Monoron a járási ifjúsági ta­lálkozót. A KISZ járási bi­zottságán és az alapszervek­ben lázas készülődés folyik. Népes angyalföldi küldöttsé­get várnak a monoriak. Egyre gyarapodik azoknak a tár­gyaknak a száma, amelyeket a felvonuláson, valamint a kulturális és sportversenye­ken a legjobb eredményt el­érő KISZ-szervezetek kapnak jutalomképpen. A nagyobb ajándékok közül kiemelhet­jük a rex-asztalt, két világ­vevő rádiókészüléket, egy le­mezjátszót, egy labdarúgó­csapat felszerelést és egy pingpongasztalt. A találkozó programját az előző éveknél is színesebbé teszi az, hogy vele együtt tartják a fegyve­res erők napját is. 800 helyeit 287 mázsa paradicsom A Budapesti Konzervgyár monori paradicsomátvevő he­lyének megbízottai elégedet­lenek. Nagy forgalomról bi­zony nem számolhatnak be; eddig 800 mázsa paradicsomot kellett volna innen elszállíta­ni, ezzel szemben mindössze 287 mázsát vettek át. Volt olyan nap is, hogy a várt 50 mázsa helyett mindössze 10 mázsát szállított két monori tsz. Szerencsére Pilisen és Ve- csésen lényegesen jobb a hely­zet Ml 0< Ami sikerült és amivel adósak maradtak A múlt héten értékelték a Nagykőrösi Földművesszövet­kezet dolgozói az első félév munkáját. A kiskereskedelem forgalmi tervét a profilírozás átmeneti nehézségei ellenére 107,8 százalékra teljesítette. Különösen a vasbolt és a ház­tartási üzlet dolgozói végeztek dicséretes munkát. A vendég­látó hálózat két új egységgel bővült, és féléves tervének 112,7 százalékra tett eleget. A felvásárlás egyes területein el­maradás mutatkozik. Különö­sen a házinyúl-felvásárlás ter­vének teljesítésével maradtak adósak a nagykőrösiek, de nem sikerült a tojásfelvásárlási terv előirányzatainak sem ele­get tenni. ÉKSZERÜJDONSÁGOK KARÁCSONYRA Az útóbbi években nemcsak az élelmiszer- és iparcikkbol­tok, hanem az ékszerüzletek kirakatai is gazdagabbak let­tek, aranygyűrűt, láncot, fül­bevalót, sőt brilliánsot is le­het kapni bármelyik szaküz­letben. A választék azonban 20 év óta nem változott ugyanazt a 20 fajta gyű­rűt, 10 féle fülbevalóik ugyanannyi függelékfajtát árusítanak, pedig a divat lényegesen meg­változott Az ékszergyártással foglal­kozó szakemberek az elmúlt hónapokban ellátogattak több nemzetközi kiállításra, és ta­pasztalataikat most felhasznál­ják az ékszerválaszték bővíté­sére. Az Állami Pénzverőben most készül el több mint 100 újfajta ékszer minta- példánya, a kereskedelmi szakértők ezek közül választják majd ki a karácsonyra és a jövő húsvét- ra megjelenő újdonságokat. Tekintve, hogy más orszá­gokban is rendkívüli módon megnövekedőit a gyűrűkultusz — Párizsban még a kesztyű fölé is gyűrűt húznak a nők —■, nálunk is mindenekelőtt a Két évtized után az aranyékszerek választéka is megváltozik - Több mint százféle gyűrű, fülbevaló, függelék - Az ötvösmunkában is utat tör a modem irányzat gyűrűk választékát frissítik fel. A modem irányzat jegyé­ben a gyűrűk ékesítéséhez töb­bé nem a hagyományos színes „üvegköveket", hanem a kü­lönböző színű szintétikus kö­vek legváltozatosabb kombi­nációit használják fel. Forgalomba kerülnek olyan gyűrűk is, amelyek­nek foglalatát a szintéti­kus rubin-, zafír-, sma­ragdkristályok keverése tölti ki. A divattal lépést tartva az aranykohászat technológiáját is meg kellett változtatni. Az arany különböző árnyalatainak keverékéből sikerült olyan ékszer-alapanyagot előállítani, ahol az arany zöld, sárga és vörös árnyalatú részecskéi mn- zaikszerűen váltogatják, ki­egészítik egymást. Az aranyláncra fűzött szív alakú függő és medál immár nemcsak a szeretetnek, hanem az ékszerek szűk választéká­nak is jelképe volt, az arany­szíven kívül legfeljebb négy­levelű lóherét és kör vagy sokszög alakú aranyidomokat vásárolhattunk. Rövidesen azonban a függelékeknek egész sor változata jelenik meg, a többi között a római stílű nyakék sportoló alakza­té sziluettjeivel s a nyitható medálok, amelyeket finom ké­zi vésnöki munka s egyben tetszetős gépi mintázás is éke­sít. Az új formák csaknem mindenütt érvényesülnek, a gyűrűk foglalatai, a medá­lok és a függők megtervezésé­nél nagyrészt mellőzik a szim­metrikus megoldásokat. A dí­szítő kövek uralkodó színei a piros, á kék, a fehér és ezek­nek a kombinációi. A nem nemesfémből készü­lő divatékszerek stílusa vi­szont nem követi a modern irányzatokat, sőt ellenkezőleg, egyre gyakoribbak az aprólé­kos díszítések, teret hódít a barokk irányzat. Vasutasaink az őszi-téli forgalom sikeréért

Next

/
Oldalképek
Tartalom