Pest Megyei Hirlap, 1962. szeptember (6. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-04 / 206. szám

1962. SZEPTEMBER 4, KEDD Szörnyű természeti katasztrófa Tízezerre becsülik az iráni földrengés áldozatait Egésts falvak elpusztultak — Járrángrészé!tf j\ Vöröskereszt világméretű ggüjtést szervez A mentőkülönifcmények és az egészségügyi osztagok még nem tudtak elérni nagyon sok nyugat-iráni íalut, mert a földrengés következté­ben több hegyiét járha­tatlanná vált. A hivatalos becslések szerint a szombati katasztrofális föld­rengés négy és félezer halálos áldozatot követelt. A nemhi­vatalos vélemény szerint azonban félő. l?o6y a termé­szeti csapás következtében tíz­ezer ember vesztette életét. A fővárostól mintegy 160 ki­lométerre fekvő Daresfahan falunak háromezer, Avadzs községnek ezerötszáz lakosa pusztult el. Hírek szerint ezen a vidéken volt a szombat esti földrengés epicentruma. Szem­tanúk elmondják, hogy a földrengés-sújtottá vidé­keken az emberek már két éjszakát töltöttek a szabad ég alatt, a földlökések megismétlődésétől való fé­lelmükben. Az egészségügyi hatóságok járványveszélytől tartanak, mert a földrengés következté­ben Irán nyugati részén csak­nem minden kút megrongáló­dott. a vízvezeték-rendszer megsérült, a források kiapad­tak. Teljesen megszűnt az összeköttetés hét nyugat­iráni községgel Haidara- bad és Aliabad körzeté­ben. Álam iráni miniszterelnök és Fiaho egészségügyi miniszter hétfőn hajnalban az egyik földrengés-sújtottá helységbe, Gazvinba utazott. A Nemzetközi Vöröskereszt genfi hivatalában közölték, hogy az iráni földrengés káro­sultjai részére világszerte gyűjtést kezdeményeznek. A GENFI LESZERELÉSI ÉRTEKEZLET HÉTFŐI ÜLÉSE Hétfőn délelőtt tartottá Genfben 78. plenáris ülését a tízenhéthatalmi leszerelési ér­tekezlet, Az ülés első részé­ben több el nem kötelezett ország képviselője fejtette ki véleményét a nukleárisfegy- ver-kísérletek megszüntetésé­nek kérdéséről. Berrington burmai delegá­tus az Egyesült Államok és Nagy-Britannia által legutóbb előterjesztett két szerződés- tervezettel kapcsolatosan utalt arra. hogy azok megvalósítása nem jelentene megoldást a nukleárisfegyver-kísérletek be­szüntetésének problémájára. Nigéria képviselője állást foglalt egy olyan átfogó szer­ződés megkötése mellett, amely betiltaná az atomfegy­ítélet a nyugat-berlini kémek és ember- csempészek ügyében A Német Demokratikus Köztársaság legfelsőbb bíró­ságának első büntető tanácsa hétfőn délelőtt hirdetett ítéle­tet abban a bűnperben, amely­nek két kém, továbbá három nyugat-berlini embercsempész és fegyveres terrorista volt a vádlottja. A bíróság folytatólagosan elkövetett kémkedésért Heinz Finket és Horst Sterziket élet­fogytiglani fegyházra, a nyu­gat-berlini fegyveres terroris­ták közül pedig Dieter Gengel- bachot 12 évi. Wolfdieter Stemheimert hétévi és Har- mut Stachowitzot hatévi fegy­házra ítélte. * Tavlor az Egyesült Államok egyik japán támaszpontjára érkezett Taylor tábornok, az ame­rikai elnök katonai külön- • tanácsadója hétfőn Yokota katonai támaszpontra érke­zett, amely jelenleg az ame­rikaiak használatában van. A tábornok — mint isme­retes — tájékozódó körutat tesz a Távol-Keleten és Dél- kelet-Ázsiában azzal a céllal, hogy — mint maga kijelen­tette — „megismerkedjék az ebben a térségben kialakult új katonai helyzettel”, Taylor látogatását kom­mentálva az Akahata című lap azt írja, hogy az ameri­kai tábornok kőrútjának iga­zi célja az Egyesült Államok távol-keleti agressziójának fokozása, a japán—amerikai katonai szövetség megerősí­tése, a japán—dél-koreai tár­gyalások befejezésének és az északkelet-ázsiai agresszív tömb (NEATO) megalakítá­sának siettetése. Újabb fajüldöző hullám az Egyesült Államok déli részében A Ku-Klux-Klan-szervezet újabb terrorhadjáratot indí­tott Luisiana államban. A New York Herald Tribune el­ső oldalon hatalmas fénykép- felvételt közöl, amely égő ke­resztet ábrázol, körülötte fe­hér kámzsába öltözött Ku- Klux-Klan-istákkal. A lapjelentésekböl kiderül, hogy a Ku-Klux-Klan vasár­nap este legalább 14 Luisiana állambeli városban égetett el kereszteket. A lángoló kereszt azt jelzi, hogy a Ku-Klux-Klan fokozott akciót indított a négerek el­len. Luisiana államban^ a faj­üldözők azért égetnek keresz­teket, hogy megfélemlítsék az ottani néger gyermekeket, és ily módon elérjék, hogy ne járjanak azokba az iskolákba, amelyekben azelőtt csak fehé- hérek tanultak. Ezeknek az is­koláknak a kapui ugyanis megnyíltak a néger gyerme­kek előtt is, nyolc évvel az­után, hogy az Egyesült Álla­mok Legfelső Bírósága elren­delte a faji elkülönítés hala­déktalan megszüntetését az is­koláiban. — Tiltakozunk a fehérek és a négerek együttes tanulása ellen — jelentették ki laptu­dósítóknak a fajüldözők, és hozzátették, hogy Luisiana ál­lam városaiban, főként a né­ger gyermekek által is látoga­tott iskolák előtt „égni fognak a keresztek”. „Azt akarjuk, hogy mindenki tudja: a Ku- Klux-Klan újból akcióba lé­pett”. Singapore és Malájföld egyesül Singapore-ban szombaton népszavazást tartottak annak eldöntésére, hogy milyen for­mában egyesüljön Singapore és a szomszédos Malájföld az új Malaysia állam keretében. A kormánypárt, az úgyneve­zett népi akció párt által kez­deményezett népszavazáson a [választók csak azt dönthettek el, hogy az egyesülés milyen formában történjen. A válasz­tási eredmények szerint a vá­lasztójegyzékben szereplő 625 ezer szavazó közül 327 626 azon változat mellett döntött, hogy a két terület 1963. au­gusztus 31-ig lépjen szövetség­re. verkísérletek valamennyi faj­táját. Az Egyesült Arab Köztár­saság hangoztatta: továbbra is a legjobb tárgyalási alap az el nem kötelezett országok em­lékirata. Az indiai küldöttség nevé­ben Arthur Lall kijelentette, a legutóbbi Pugwash-értekez' et eredményei' azt mutatják, hogy a Kelet és a Nyugat tu­dósai meg tudnak egyezni a kísérletek megszüntetésének technikai kérdéseiben. Beszéde további részében az indiai küldött több kérdést tett fel a Szovjetunió, és az Egye­sült Államok képviselőjének a? általános és teljes leszere­lés első szakaszában felmerülő problémákkal kapcsolatban. Ehhez a kérdésihez szólt hoz­zá a délelőtti ülésen Csehszlo­vákia és Kanada képviselője is. Sukarno elnök távirata Dobi Istvánnak U Thant Ausztriában U Thant, az ENSZ ügyve­zető főtitkára vasárnap este kétnapos hivatalos látogatás­ra Csehszlovákiából Ausztriá­ba érkezett. Az ENSZ ügyvezető fő­titkára ausztriai látogatása során megbeszélést folytat Scharf köztársasági elnök­kel, Gorbach kancellárral, Kreisky külügyminiszterrel és más vezetőkkel. U Thant ügyvezető ENSZ- főtitkár hétfőn délelőtt meg­kezdte bécsi tárgyalásait. Beavatott körökből szár­mazó értesülés szerint az U Thant—Kreisky tárgyaláson — a nemzetközi helyzet időszerű kérdésein kívül szóba került a dél-tiroli prob­léma is, amelynek megoldá­sára előnyösen hat az oszt­rák—olasz feszültség észre­vehető enyhülése. Kreisky be­jelentette U Thantnak: Auszt­ria nem szándékozik ismét az ENSZ elé vinni a dél- tiroli kérdést. Ahmed Sukarno, az Indonéz Köztársaság elnöke meleg hangú táviratban mondott kö­szönetét Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének az indonéz nemzeti ünnep alkal­mából küldött jókivánságaiért. Az Indonéz Köztársaság kül­ügyminisztere ugyancsak táv­iratban köszönte meg Péter János külügyminiszternek a nemzeti ünnep alkalmából ki­fejezett üdvözletét. (MTI) fíiatlaíotn as eltűnt ENSZ~alupokmttny miatt Otto Krag lett Dánia új miniszter- elnöke Otto Krag eddigi dán kül­ügyminisztert nevezték ki Dá­nia új miniszterelnökévé. Az új dán külügyminiszter Per Haekerupp lett, aki eddig a szociáldemokrata parlamenti képviselőcsoport politikai szó­vivője volt. Egy amerikai vidéki tanító­nő miatt az amerikai külügy­minisztérium néhány tisztvi­selőjének álmatlan éjszakái voltak és az ENSZ-hivatalno- kok ereiben is megfagyott a vér. A tanítónő ugyanis meg akarta mutatni növendékei­nek az ENSZ alapokmányát, s panasszal fordult a külügymi­nisztériumhoz, mondván, hogy diákjainak mindig azt taní­totta, hogy az alapokmány eredeti példánya a Nemzeti Levéltárban található. Hivat­kozott az alapokmány 111. cikkelyére, amely kimondja, hogy az eredeti példányt az amerikai Nemzeti Levéltár­ban kell megőrizni. „Nos — panaszolta a taní­tónő —. elmentünk a Nemze­ti Levéltárba, s nem leltük az eredeti példányt, sőt, azt mondták, hogy nem is hallot­tak felőle”. A külügyminisztérium azon­nal felhívta a Nemzeti Levél­tárat, ahol megerősítették^ hogy sosem látták az alapok­mány eredetijét. „Már 1945-ben kértük az át­adását. de kívánságunkat visz- szautasították” — emlékezik vissza R. H. Bahmer főlevél­táros. Megindult tehát a nagy nyomozás. A véletlennek kö­szönhető. hogy a külügymi­nisztérium egyik hivatalnoka visszaemlékezett rá. hogy az alapokmányt — más fontos dokumentumokkal együtt — a Virginia állambeli Blue Ridge Mountains egyik atombiztos barlangjában helyezték el. Kongói alakulatok az ENSZ-haderők kötelékében KONGÓI HÍREK Gardiner, az ENSZ kongói főképviselője hétfőn nyilat­kozott azzal kapcsolatban, hogy a szakadár Katanga-tar­A Német Szövetségi Köz­társaság és Nyugat-Berlin revansista szervezetei vasár­nap tartották meg „sereg­szemléjüket” a 25 00Ó sze­mély befogadására alkalmas nyugat-berlini Waldbühne- ben. A seregszemlén mintegy 15 000.en vettek részt. A meg­jelentek egy része Nyugat- Németországból érkezett ame­rikai, angol és francia re­pülőgépeken, mégpedig azon a három légifolyosón át, ame­lyen az érvényben levő négyhatalmi megállapodások értelmében csupán a nyugat- berlini három nyugati hely­őrség utánpótlását lehetne lebonyolítani. A dísztribün előtti árbo­cokon ott lengtek Szi­lézia, Szudéta-vidék és mindazon területek egy­kori zászlói, amelyeket Hitler hódított el Len­gyelországtól, Csehszlo­vákiától és más keleti országoktól, s amelyeket a revansisták most újból visszakövetelnek. A revansista szervezetek kétnapos ünnepségein sok beszéd hangzott el. A meg­nyitó beszédet Thedieck, az NDK elleni propagandát és lélektani hadviselést folyta­tó úgynevezett össznénist- ügyi minisztérium államtit­kára tartotta. Kormánya ne­vében megcáfolta azt a hírt, mintha Bonn ,,a keleti poli­tikát” illetően új irányvo­nalra akarna rátérni. „Ez csupán utópisztikus speku- láció” — mondotta, hangoz­tatva, hogy a keleti orszá­gokból kitelepített egykori volksbund istáknak „joguk van visszakövetelni az ősi rögöket”. A nyugat-németor­szági szociáldemokrata párt képviselőjeként Herbert Wehner, a párt alelnöke utalt arra, hogy a revansista szer­vezetinek fokozniuk kell az NDK és a szocialista tábor többi országa ellen irányuló tevékenységüket, ez azonban csak úgy lehetsé­ges, ha egyesülnek és „össz- német tanács” elnevezéssel létrehoznak egy testületet, amely majd „koordinálja" a revansista törekvéseket. Dr. Gradl, Adenauer pártjá­nak (CDU) képviselője arról beszélt, hogy Nyugat-Berlin révén örö­kösen izgalomban kell tar­tani a világot, s hogy „ke­resztezni kell minden olyan lépést, amelynek célja beletörődni az NDK létébe”. Willy Brandt, Nyugat-Ber­lin főpolgármestere ez alka­lommal csalódást okozott a revansistáknak. Minthogy at­tól félt, hogy megismétlődhet­nek a két hét előtti zavargá­sok, amelyek riadóztatták a világközvéleményt, igyekezett a reálpolitikus álarcában tet­szelegni. Hangoztatta: „meg kell ba­rátkoznunk azzal a gondolat­tal, hogy a jelen pillanatban gyakorlatilag nincs értelme az olyan politikának, amelynek célja eltüntetni a berlini ha­tárépítményeket”. Rezignáltan tette hozzá: „bele kell törőd­nünk, hogy a határfal árnyé­kában éljünk, és világosan fel kell ismernünk, hogy a nyu- •gáti hatalmak nem akarnak a határfal miatt hadba kelni“. Brandt ezzel tulajdonkép­pen beismerte eddigi po­litikájának teljes csődjét, hiszen éppen ő volt az, aki kiadta a jelszót: „a határfalnak el kell tűn­nie!“ Nyugat-Berlin azon polgárai, akik a második világháború idején a nácik börtöneiben, il­letve koncentrációs táboraiban sínylődtek, továbbá akiknek hozzátartozói a haláltáborok­ban vesztették életüket, va­sárnap a temetőkbe zarándo­koltak, hogy a második világ­háború kitörésének évfordu­lója alkalmából a fasizmus ál­dozatainak emlékművére he­lyezzék a kegyelet és az emlé­kezés koszorúit. Hans-Vlrich Werner, a nyugat-berlini rend­őrparancsnok, volt SS-tiszt utasítására azonban a temetők bejáratai előtt rendőrök álltak sorfalat, és egyszerre csak kisebb csoportokat engedtek be a kapukon. Az Odera menti Frankfurtban a második világháború kirob­bantásának évfordulója alkal­mából nagyszabású ünnepséget rendeztek, amelyen Lengyel- országból érkezett polgárok is részt vettek. tomány vezetősége vasárnap tiltakozást juttatott el az ENSZ-hez. Katanga azt állí­totta, hogy kongói csapategy­ségek hatoltak be a közép- katangai Kamina légitámasz­pontra amely egyébként az ENSZ-csapatok ellenőrzése alatt áll. Gardiner kijelentette, hogy a kongói csapatok a Kongó­ban állomásozó ENSZ-had­erők kötelékében a más or­szágbeli ENSZ-katonák kö­zött teljesítenek szolgálatot, így a „semleges” Kamina támaszponton való tartózko­dásuk teljesen indokolt. A Csomba-féle vezetőség azért kavarta fel a „diplomá­ciai” vihart mert hétfőn járt le a Katangának küldött ENSZ-ultimátum: eddig ka­pott Csőmbe gondolkodási időt a Kongóval történő újraegye­sítés feltételednek elfogadá­sára. Portugália újabb jegyzéket intézett a kongói kormányhoz,- amelyben elpanaszolja, hogy a kongói kormány segítséget nyújt az angolai, felkelők­nek. kiképzőtábort biztosít a szabadságharcosok részére, valamint teljes akciószabadsá­got követel az angolai kér­dés megoldására. A kongói kormány egy hasonló portu­gál tiltakozást már mereven elutasított. A PEST MEGYEI FAIPARI VÁLLALAT értesíti a megye dolgozóit, hogy a lakosság részére közvetlenül elvállal mindennemű faipari javítást és szolgáltatást rövid határidőre. Vállalunk: bérfűrészelést, hajópadló készítését,"' gyalulását, parketta készítését, ajtók, ablakok javítását polirozását, parketta felgyalulását és javítását. A szükséges összes anyagot a vállalat biztosítja. Az igényeket az alábbi címre kérjük bejelenteni: Pest megyei Faipari Vállalat, Solymár Ügyintéző: Szántó Pál. Telefon: 167—842, reggel 8-tól du. 3-ig. A lakosság idényeinek kielégítésére jó minőségű munkát / és gyors kiszolgálást biztosítunk (dg ij éuf^ordudó hátvéde ünnepségei Willy Brandt kénytelen beismerni politikája csődjét

Next

/
Oldalképek
Tartalom