Pest Megyei Hirlap, 1962. szeptember (6. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-23 / 223. szám

VI. ÉVFOLYAM, 223. SZÁM 1962. SZEPTEMBER 23. VASÁRNAP Teljesítik rá Hal ás uhut ti VITT pártkongresszusra Felkészülés a léire — Fél hónap aialt 424 ezer toriul Van áru hőven a vashol I ban A földművesszövetkezet vas­es edényboltjának egyik rak­tárhelyiségében sok olyan áru­félével találkoztam, amely rö­videsen kapós cikként kerül a vásárlókhoz, ha beáll a hi­degebb idő.. Jól felkészültek a fűtési sze­zonra, igyekeztek beszerezni minél többféle kályhát és tűz­helyet. Liaza Béta boltvezető ban is nagy a választék, már 280 forintén is kapható, s egé­szen 1500 forintig sokféle típus közt lehet, válogatni. Pillanatnyilag összesen száz tűzhely a készletük. Ebből öt­ven gáztűzhely, s valószínű, rövidesen ezek után is érdek­lődnek a vásárlók. A bolt előrelátó vezetője ár idejében beszerezte őket. Reménykednek, hogy ebben a hónapban is hasonló bevé­telt érnek el, mivel a Vili. pártkongresszus tiszteletére felajánlott tervet mindenkép­pen teljesíteni szeretnék. Ahogy az üzletvezető kiszá­molta, ilyen forgalom mellett sikerül elérni a kitűzött célt. Tamasi Tamás Megkezdték a kukoricatörést a Rákóczi Tsz-ben A kukoricát 11 holdon már letörték a Rákóczi Termelő- szövetkezetben. Még 89 hold kukorica letörése hátra van. A kukoricatörés befejezésével megkezdik a téli takarmány tárolását, a silózást is. A vetőszántáshoz is hozzá­kezdtek. 290 holdon kell elvé­gezni ezt. a munkát. Ebben az évben a Petőfi Termelőszövet­kezettel karöltve, a gépek kö­zös felhasználásával végzik a vetőszántást. így a munkatem­pót is gyorsítani tudják és a gépeket is jobban kihasznál­ják. örömmel újságolta, hogy beszerzett húsz hordoz­ható cserépkályhát. Eze­ket már „elővételben” el is adták. A vevők lefoglalózták, s meg­adták a címüket Ennek az az előnye, hogy amikor a szál­lítmány megérkezett, nem kel­lett az árut az üzletbe be­szállítani hanem a megadott címek alapján egyenesen a ve­vő lakására vitték a kályhá­kat. Szebbnél szebb csempézett tűzhelyek is sorakoznak, ve­vőre várnak a raktárban. Az ízléses, tetszetős darabok való­színű, hamar gazdára talál­nak. De teatűzhely is vásárol­ható 1100 forintért. Kályhák­A tűzhelyekhez zománco­zott és bádogcső minden méretben kapható a bolt­ban. De a többi fűtéshez szükséges „apróság” is megtalálható, mint pél­dául a szeneskannák, sze­neslapátok Fürdőszoba olajkályhát OTP hitelle­vélre is lehet vásárolni. Amikor a boltban jártam, még csak a hónap közepén voltunk. Akkor már 424 ezer forintos forgalomról- számol­hattak be. Nem panaszkod­hatnak különben sem mert a vásárlók nem kerülik el az üz­letet. Ezt mutatta a júliusi bevétel is, amely 744 ezer fo­rint volt, s az augusztusi, amely 822 ezer forintot tett ki. A GIMNÁZIUM ÉLETÉBŐL SZEREPLŐKET KERESNEK - KI MIT TUD VETÉLKEDŐ Az Arany János gimnázium­ban miiidjárt a tanév elején, élénk kulturális élet kezdő­dött Az iskola színjátszó köre, az elmúlt évekhez hasonlóan, újabb színdarab bemutatására készül. Heltai Jenő: A néma levente című színdarabját fog­ják előadni. A szereplők kivá­logatását most végzi Tóth Ti­bor tanár, a színjátszókor ve­zetője. ­Iskolánk másik kulturális eseménye a köze’jövőben meg­rendezendő „Ki mit tud?” ve­télkedő. A televízió mintájára szervezett vetélkedőn az egyes osztályok tanulói mutatják be tudásukat. Az érdekesnek ígérkező verseny iránt nagy az érdeklődés a tanulók körében. Megkezdődött a kecskeméti Katona József' színház bérle­teinek árusítása a gimnázium­ban. Az olcsó bérletek lehető­vé teszik a tanulóknak, hogy kultúrigényüket megfelelő színvonalon kielégítsék. , Barta Lajos ISaklók rendőrkézen Május 12-én este 29 órakor a Fokos utcában ismeretlen tettesek megtámadták Zentai Lászlót, ütlegelni kezdték, maja Karjáról lecsatolták az óráját. Kifosztása után ott hagyták a földön áldozatukat. Nemsokára feljelentést tett Korsós Kálmán és Pulai Jó­zsef a rendőrségen, ugyancsak rablás kísérlete miatt. A rendőrség a feljelentés alapján megindította a nyomo­zást. A napokban kézrekerül- tek a tettesek: K. József 18 éves diák, Gerendái Béla pin­cér, B. Dénes ipari tanuló, K. Dénes állami gazdasági dolgo­zó személyében. A tettesek a tanúvallomás során beismerték, hogy ezen­kívül még' a Farkas utca és Előd utca sarkán ugyancsak megtámadtak embereket, majd egy későbbi időpontban a strand közelében kíséreltek meg rablást. Az áldozatok nem tettek feljelentést a rendőrsé­gen, ezért kéri a városi rend­őrkapitányság, hogy a sértet­tek jelentkezzenek. A vizsgálat tovább'folyik. ÚJ VÁROSRÉSZ A tormásközi szőlők helyén új városrész alakul ki a 15 éves terv során. A terv elkészült és már most hatvanöt család fogott hozzá a házépítéshez. Ök a jövendő új város­rész első fecskéi (Foto: Dobnik) Holnap kezdődik a baromfioitás Holnaptól, szeptember 24-től október 6-ig tart a szokásos kötelező pestis elleni baromfioltás. Mint arról korábban hírt adtunk, az oltást megelőző napon a tulajdonost az állategész­ségügyi szolgálat értesíti az oltás időpontjáról. Az oltási akció ideje alatt baromfit forgalomba hozni a piacon, vagy egyéb helyen árusítani tilos. A kötelező baromfi­oltással kapcsolatos szabálytalan eljárás állategészségügyi ki­hágásnak minősül. Jöhet a hideg — Az ősz beálltával sietnek gondoskodni a téli tüzelőről az emberek. Ebben az évben is erősen kiugró hónap a szeptember a TÜZÉP őszi for­galmában. A telepvezető szerint ahogy megérkezik a. tüzélőszállít- mány az állomásról, úgy ad­ják is el, tehát gyorsan el­tűnik a telepről az áru. Ez így előnyös. Egyrészt a vásár­lók járnak jobban, mert nem poros szén kerül a tűzhelyek­be. kályhákba, másrészt a vállalat biztos tervteljesí­tését is segíti. Átlagban napi hatvan­Szenvedély ? H etek óta figyelem. Minden reggel fél hat utón ott ácsorog a Szellő-ház sarkán. Idegesen tekintget a központ felé. Szinte felvilianyozódik, amikor egy kocsi közeledik. Kézzel, lábbal integet. Ha nem áll meg (ez a gyakoribb), csalódott arccal gyalogol vagy ötven métert. Közben az óráját nézi éste- kintget visszafelé. Azután megint elsuhan mellette egy autó, amely nem áll meg. A napokban a vaj üzemig kísértem és figyeltem próbál­kozásait. Ott szánta meg egy „pilóta“. Ennyi idő alatt ké­nyelmesen kigyalogolhatott volna a gyárba. Inkább ide­geskedik és koékáztatja a késést. ízlés dolga. Ügy látszik, az autóstop is szenvedélyévé vál­hat embereknek, a saját ká­rukra. Biró Ilona elegendő a tüzelő hetvenezer forintos for- * g;dmat bonyolítanak le. Az ellátásra nem panaszkod­hatnak, rendszeresen érke­zik az áru. Eddig 1800 darab SZOT- utalványt váltottak be a telepen de egy részét még ezután kell kiszol­gálni az ntalványosok- nak. Elsősorban a berentei szenek a kapósak. brikettből két­féle is kapható, s a szénhez fűrészelt fát adnak. A telepvezető szerint*c ké­sőbbi időszakban sem lesz fennakadás a tüzelőbeszerzés­sel, mindig elegendő szén és fa található a telep udva­rán. Rendszeresen érkeznek az újabb szállítmányok, el­sősorban a kedvelt berentei szenekből. Tit. TÉRZENE (Foto: Tamasovszky) Sándor és Samu Apa áll kisfiával a játék­bolt előtt. A gyerek toporzé- kol — Te azt ígérted, hogy meg­veszed nekem a kisvasutat. Mindig csak ígérgetsz! Brühü- hü .. . — tör ki a. kicsiből a sírás. — Maradj nyugodtan, Sán­dor! Semmi értelme sincs, hogy elkezdj ordítani — így az apa. — Vedd meg a vonatot — mondja a gyerek, abbahagyva a sírást. — Nem is igaz, hogy nincs pénzed. Anyu is mond­ta, hogy a bőröd alatt is szá­zasok vannak! — Sándor, neked most nem szabad ordítanod. Türelem, várakozás, nyugalom a hosszú élet titka! — Nekem kell a vonat! — ordítja, s közben cibálja a papát a bejárat felé. — Nem, nem! Semmi rán­gat ás, cibálás — sziszegi a papa. — Sándor, neked logi­kusan, mondhatnák reálisan kell a helyzetet... — Vonatot! Vonatot!. .. — Sándor, ne hamarkodd el... — Uram, ez a gyermekne­velés! — lép hozzájuk egy idősebb férfi. — Más apa már rég felpofozta volna a kis Sándorkát. De ön... ön szép beszéddel, pedagógiailag pró­bál hatni a kisfiúra ... — Egy nyavalyát! A Sán­dor én vagyok! Ez a kölyök Samu és ha nem hagyja azonnal abba, szájonvágom! (kovácsi) SZOCIALISTA BRIGÁD Széli Dénesné brigádja a konzervgyárban a szocialista bri­gád címet viseli. Jelenleg őszibarack zárásán dolgoznak i (Foto: Dobnik) VILLÁMPORTRÉ Erdélyi Lászlóné, a küldött Erdélyi Lászlóné 1951 óta a DÁV dolgozója. Két gyer­mekét 11 éve egyedül ne­veli. Mindkettő leérettségi­zett, az egyik jeles, a másik négyes eredménnyel. Most már mind a kettő keres. Nehezen nevelte őket, de olyan hálás szeretettel ve­szik körül édesanyjukat, hogy ő már el is felejtette, hányszor evett csupasz ke­nyeret, csak azért, hogy a gyermekeknek mindenük meg­legyen. Sok baja van és különösen volt magának is, de mégis maradt ideje a mozgalmi munkára. Az MNDSZ meg­alakulása óta tagja a nőszö­vetségnek. — Talán azt hiszik az em­berek — mondja —, hogy csak azért dolgozom, mert segítséget várok a munkám után a nőtanácstól, s valami önző érdek vezet ezen az l úton. Ez azonban nem így | van. Férjem életében, még j 1944-ben, amikor nehézség í még bőven akadt, már ak­kor is szívvel-lélekkel dol­goztam. A nőtanács vezetőségében a termelőszövetkezeti patro­náló bizottság elnöke. El­mondta, hogy a termelőszö­vetkezeti asszonyokkal több napos kiránduláson voltak, az asszonyok ezért végtelen hálásak, mert lehetővé vált számukra ez a kis kikapcso­lódás. Erdélyiné megelége­detten láthatta munkája gyü­mölcsét. Társadalmi munkában vál­lalta a földművesszövetke­zet felügyelő bizottságának elnöki tisztét, ez megtisztelő pozíció, de rengeteg munká­val is jár. Este 7—8 óra körül kerül minden este haza. A gyerme­keknek friss vacsora kell. s ilyenkor lát neki főzni. Min­den percét kihasználja, de boldog asszony. A közös­ségért folytatott munka bol­dogítja, az áldozat, amit a közösségért hoz. — g. k. — tűi, — Október 1-én kezdődnek az Arany János művelődési házban az orosz, német, fran­cia, angol és eszperantó nyelv- tanfolyamok. — 102 százalékra teljesítet­te harmadik negyedéves ter­vét a földművesszövetkezet 4. számú italboltja. — Vezetői igazolvány nél­kül hajtott motorkerékpárral Hartyányi Ambrus Árboz dű­lő 15. szám alatti lakos. A szabálysértési hatóság 100 fo­rintra bírságolta. — 147 fő vesz részt a szo­cialista brigád cím elnyeré­séért folyó küzdelemben a DÁV-nál.' — A városi tanács végre­hajtó bizottsága a szociális csoport javaslatára 41757 forint kórházi ápolási költsé­get elengedett harminckilenc indokolt kérelmezőnek. — Botrányosan lerészege- dett Völgyi Géza Tátra u. 1. szám alatti lakos nyilvános helyen, amiért a szabálysérté­si hatóság 120 forintra bírsá­golta. — A városi tanács éves társadalmi munkaterve 400 000 forint. v — Az állami gazdaság ter­ven felül 40 mázsa szemes ba­bot értékesít. SPORT LABDARÚGÁS Nagykőrösi Kinizsi—Ceg­iédbercel. A megyei labdarúgó-bajnok­ságban a Kinizsi mai ellenfele Cegiédbercel csapata lesz. A tabellán a helyzet a követke­ző: 1. Nagykőrös 12:4 9 pont 6. Cegiédbercel 6:7 6 pont Cegiédbercel eddigi mérle­ge: Vecséstől saját otthonuk­ban szenvedtek vereséget, vi­szont Monorról elvitték mind a két pontot. Gödöllőn alul­maradtak 3:1 arányban, de Tökölt is és Péeelt is legyőz­ték hazai pályán. A Kinizsi állandóan javuló formát mutatott, igaz, Abony- ban nem nyújtotta a csapat a várt játékot, főleg a támadó­sor játéka döcögött, de ezek ellenére is, tekintve a hazai pálya előnyét, a csapat felké­szültségét és a játékosok egyénenkénti tudását és azt a tényt, hogy a Kinizsinek hazai oályán nem szabad pontot ve­szíteni. vezető helyét meg kell erősíteni, a csapatnak ezt a mérkőzését meg kell nyernie. A győzelem egyik előfeltéte­le nem a két csapat közötti tudásbeli differencia, hanem az, hogy a körösi csapat ne el­bizakodottan lépjen a pályára, mert a labdarúgásban minden lehetséges, a bajnok kikaphat az utolsó helyezettől is. Gömö- ri, Béiteki, Vass, Bakonyi, sze­rénységét és akarását ismerve bízunk, hogy ezen a mérkőzé­sen is igyekszik a csapat leg­jobb tudása szerint játszani és nem okoz csalódást az egyre szaporodó szurkolótábornak. Gól nélküli Kinizsi védelmet, gólképes Kinizsi csatársort, színvonalas játékot, hazai győ­zelmet várunk. Csikós I. sérülése még nem jött rendbe, végleges összeál­lítás nincs, keret a követke­ző: Gömöri, Vass, Béiteki, Farkasinszki. Kiss Jenő, Aszó­di, Csikós II, Lányi, Bakonyi, Kornyik, Toricska, Tornyi. Az ifjúsági mérkőzés érde­kesnek ígérkezik. A ceglédber- ceii ifi-csapat 9:2-es gólarány- nyal 8 ponttal vezet a tabel­lán veretlenül. A körösi csa­pat az 5. helyen van. Eddigi legnehezebb mérkőzését játsz- sza a Kinizsi ifi-csapata, re­méljük, hogy a javuló forma tovább tart és ma is sikeresen szerepelnek. A mérkőzések 2 és fél 4 órakor kezdődnek. Játékvezetők: Horányi és Csanaki. A Kinizsi II. csapata helyi rangadó mérkőzést játszik a Nagykőrösi Építők csapatával délelőtt fél 10 órakor. P. S.

Next

/
Oldalképek
Tartalom