Pest Megyei Hirlap, 1962. augusztus (6. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-28 / 200. szám

Abony, Ceglédbercel ' és Nagykőrös idegenben győzött A megyei labdarúgó-baj­nokság második fordulójá­nak meglepetése, hogy a Gödöllő—Nagykőrös, a Mo- nor—Ceglédbercel találko­zó, valamint a Tököl— Abony újonc-rangadó ven­dégsikert hozott. Egyéb­ként csupán három csapat veretlen a mezőnyben. Ve- csés, Abony és Nagykőrös. Vecsés—Pilisi KSK 4:1 (1:0) Vecsés. 1000 néző. V: Schuck. A 2. percben az egyik pilisi vé­dő rosszul rúgta ki a labdát, amely a 16-os közelében tanyázó Merczhez került, s ő hatalmas lö­véssel a kapuba bombázott. Ez­után a húsz mezőnyjátékos — mintha öszebeszóltek volna — rendkívül alacsony * színvonalú játékkal bosszantotta a szurkoló­kat. Több kemény, sőt, durva be- lemenés tarkította a nagy por­felhőben folyó küzdelmet. A 40. percben a bíró a pilisi Borgulyát kiállította, mert belerúgott a föl­dön fekvő ellenfelébe. Fordulás után valamit javult a színvonal, mindkét kapu előtt adódtak jó helyzetek, s az erősen feljavult Füredi két góljával 3:0-ra húzott el Vecsés. Néhány perc .múlva szépítettek a vendégek, majd rö­viddel a befejezés előtt ismét az a pró termetű Füredi volt eredmé­nyes. Az első félidő végétől tíz főre olvadt vendégek nem tudtak ko­moly ellenállást kifejteni. G: Füredi (3). Mercz, ill. Ja- gyugya. Jó: Füredi. Leimetter, Mercz. Traszer. ill. Holánszki. Ub- rankovits. Greff. Fekete József Albertirsa—Bag 4:2 (1:2) Albertirsa, 900 néző. V: Kaiser. Már a 3. percben a hazaiak há­lójában táncolt a labda, s a gyors lefutásokkal veszélyeztető Bag a félidő közepe táján növelte elő­nyét. A hazaiak cs;aik az utolsó percekben szépítették. Fordulás után hatalmas lendülettel táma­dott Irsa és több parázs jelenet adódott a bagi kapu előtt. A ha­zaiak fölényüket kihasználva, megfordították az eredményt a lelkesen védekező vendégekkel szemben. G: Fekete H. (2). Prazsák. Le- hoczki K.. ill. Kékesi. Nagy. Jó: Konta. Nagy. Pikó. Fekete II., 111. Adám. Katona I.. Deme I. Fazekas Tamás Szigetújfalu—Üllő 5:0 (2:0) Szigetújfalu. 300 néző. V: Püs­pöki. Üllői rohamokkal indult a talál­kozó, majd tíz perc elteltével a hazaiak átvették az irányítást, s a IS., majd a 30. percben lőtt gól­lal elhúztak. A második félidőt ismét üllői támadások vezették' be, de az újfalui védelem, Pflumm Árpáddal az élen, min­dent hárított. A 60.. 65.. s a 73. percben ismét eredményesek vol­tak a helyi csatárok. Szigetújfalu többet támadott, s ebben az arányban is megér­demelten 'nyert az egyénieskedve látszó üllőiekkel szemben. G: Korofcnai (3). Tóth. Igazvá­ri. Jó: Schneck n. (a mezőny legjobbja), Pflumm A.. Koroknai, Perjés, ill. Pimczés. Laczkó. P. F. Nagykőrösi Kinizsi—Gödöllői Vasas 2:i (lü) Gödöllő. 600 néző. V: Nábelek. A mérkőzés hazai támadásokkal indult, s Kovács váratlan lövése alig kerülte ki a kaput. majd Láng bombája csattant a lécen. Negyedóra elteltével a vendégek’ vették át az irányítást, s nyugodt., tervszerű játékukkal több gól­helyzetet teremtettek. Húsz per­cen át a gödöllői védelem jól há­rított. ám a 37. percben a nagy­kőrösi fölény védelmi hibából góllá érett. Egy baloldali beíve­lésre Adám rossz ütemben futott ,ki, a labda mellé.ütött és Torics- ka a hálóba fejelt. A 44. percben sikerült egyenlítenie a hazai együttesnek, ugyanis Báthon 25 méteres remek lövése a kapufá­ról pattant a hálóba. Fordulás után továbbra is a körösiek játszottak tervszerűbben és fölényben. A 63. percben a megtorpanó hazai védelem mel­lett Bakonyi volt eredményes. Csak az utolsó tíz percben jött fel a hazai együttes, kapujához szorították a vendégcsapatot. de három nagy helyzetet is kihagy­tak. Nagykőrös megérdemelten győ­zött. a meddő csatár-játékot pro­dukáló Gödöllő ellenében. G: Toricska, Bakonyi, illetve Báthori. Jó: Csikós S. (a mezőny legjobbja), Bélteki, Bakonyi. Tor- nyi, ill. Kovács Gy.. Cseresznye. Horváth Kálmán Ceglédbercel—Monor 1:0 (0:0) Monor. 1000 néző. V; Bencsik. Az első 4i5 percben Monor töb­bet támadott, de csatáraik a leg­jobb helyzeteket is kihagyták. A félidő nagyrészében a berceliek csak tíz emberrel játszottak, mi­vel Macskás! megsérült.. s csak szünet előtt pár perccel tért visz- sza a pályára. A 30. percben 11- eshe/ jutott a hazai együttes, ám a büntetőt Stettner a kapufára rúgta. Fordulás után a vendégek több parázs helyzetet teremtettek a hazai kapu előtt, s a 65. percben meg ís szerezték a vezetést. A hajrában hiába küzdött az egyéh- lítésért a hazai csapat. A 84. percben a monori Singert és egy berceli játékost a bíró kiállított. G: Macslkási. Jó: a ceglédberce- li közvetlen védelem, illetve Go­dina. Szabó. Tóth János Ceglédi Építők—Dunaharaszti 2:1 (2:1) Cegléd, 300 néző. V: Horányi. Az Építők lépett fel támadólag, s már az első percben megsze­rezte a vezetést. A vendégek vér delme kapkodott, s a 10. percben már 2:0-ra vezetett a hazai együt­tes. Ezután számtalan gólhelyze­tet hagytak ki a ceglédiek, mivel csatáraik a belső játékot erőltet­ték. A 30. percben kapushibából szépített Dunaharaszti. A II. fél­időben két egyenrangú ellenfél küzdött a pályán, a védelmek mindkét oldalon 161 romboltak. G: Jakab, Laborcz. ill. Jancsó. Jó: Csendes. Hegedűs, Bán, ill Aradi, Városi.Peff. Kunsági Kálmán Váci Vasutas—Pécel 1:0 (1:0) Vác. Pokol-szigeti pálya, 300 né­ző. V: Császár. A hazaiak a IS. percben Konrád góljával vezetéshez jutottak, a 32. percben ll-eshez jutott a Váci Vasutas, ám Konrád hibázott. A mutatott játék alapján a hazai győzelem megérdemelt. G: Konrád. Jó: Nagy. Bélák. Kálózd, ill. Talapa. Koncz, Holló. P. J. Abony—Tököl 2:i (0:1) Tököl. 400 néző. V: Susán. A vezető gól elbizakodottá tet­te a hazaiakat, és a második fél­idő alapján, a vendégek helyes taktika alkalmazásával, akár na­gyobb arányban is győzhettek volna. A két újonc találkozója erősen elmaradt a megyei baj­nokság színvonalától. A mezőny legjobb embere Susán játékveze­tő volt. G: Molnár. Cimák, ill. Török. Jó: Bugán. Válóczi. Szűcs, ill. Török, és a középhátvéd. 1. Vecsés 2 2 — _ 6 :1 4 2. Abony 2 2 — — 8:2 4 3. Nagykőrös 2 2 — — 3:1 4 4. Szigetújf. 2 1 — 1 5:3 2 5. Albertirsa 2 1 — 1 4:3 ' 2 6. Bas 2 1 — 1 5:4 2 7—9. Dunahar. 2 1 — 1 2:2 2 7—9. Pécel 2 1 — 1 3:3 2 7—9. Váci VSE 2 1 — 1 1:1 2 10. Pilisi KSK 2 1 — 1 4:5 2 11. Ceglédi Ép. 2 1 — 1 3:4 2 12. Ceglédberc 2 1 — 1 1:2 2 13. Üllő 2 1 — 1 1:5 2 14. Gödöllő 2 — 2 3:5 — 15. Tököl 2 — 2 1:3 — 16. Monor 2 — — 2 1:7 — A Vasas Pasaréti úti pályáin vasárnap befejeződtek az orszá­gos teniszbajnokság küzdelmei. Végeredményben Gulyás és Bar- dóczi bizonyult a legeredménye­sebbnek: mindketten 3—3 bajnok­ságot nyertek. Hét telitalálat a totón A vasárnapi totófordulóban hét pályázó ért el telitalálatot, nye­reményük egyenként 39 52o forint. H találatos szelvény 257. 10 talá- latos pedig 2910 darab akadt. Előbbiekre 1076. utóbbiakra 126 forintot fizetnek szelvényenként. A 33. játékhét 9 találatos szelvé­nyeire 155 forint vígaszdíjat fi­zetnek. E heti totóeredmények: x, 1, 1* 2, 1, x, x. x. 1, 2, x. 2. LABDARUGÓ NB I V asas—Ferencváros 2:0 (0:0). Népstadion, 60 900 néző. Pécs—Do­rog 2:1 (0:1). Pécs. 15 000 néző. Salgótarján—Győr 4:2 (1:1). Salgó­tarján, 8000 néző. Tatabánya— Komló 3:0 (0:0). Tatabánya, 10 000 né^5. Szeged—Szombathely 1:0 (0:0). Szombathely, 12 000 néző. MTK-Bp. Honv- i 2:2 (2:1). Nép­stadion. 50 OOO néző. AZ ELSŐ PONT Az NB II-be fel­került Csepel Au­tó végre a negye­dik mérkőzésen megszerezte első pontját. Javuló teljesítményt nyújtott a gárda, s a döntetlen azért is értékes, hiszen Orosz­lány volt eddig a legjobb el­lenfél. A Pest megyeieknél va­sárnap mutatkozott be Raduly, a Vasas volt játékosa. Csepel Autó—Oroszlányi Bányász 2:2 (2:1) Dunaharaszti, 1500 néző. V.: Biczó. Cs. Autó: Kovács — Vígh, Kulcsár, Fucskár — Kreisz, Hauser — Raduly, Kiss, Stáhl, Kerekes, Rátkai. Nagy iramban kezdődött a mérkőzés a 3. percben egy sza­badrúgást átívelve a sorfal fö­lött, megszerezték a vezetést a vendégek. Az Autó táma­dott, a hazaiak lendületét Oroszlány lapos passzokkal igyekezett lefékezni. A 15. percben Raduly beadását Ke­rekes fordulásból a hálóba to­vábbította, majd öt perccel később a kiugró Stáhl a sarok­ba lőtt. Az oroszlányi rohamo­kat jól rombolta a helyi vé­delem. Szünet után a Bányász ka­pott előbb lábra, több formás támadás után egy jobb oldali lefutás végén Gór hatalmas bombával egyenlített. A 00. percben Hausert összecsapás miatt kiállították, de ennek ellenére is az Autó volt fö­lényben. Raduly, Kiss és Ke­rekes lövését tisztázták a vé­dők. Később Oroszlány is tíz főre olvadt, Galambos kiállí­tása miatt. Hatalmas küzde­lem indult meg a győztes gó­lért, de az eredmény már nem változott. Oroszlány technikásabban, az Autó lendületesebben ját­szott, a döntetlen igazságos. G.: Kerekes, Stáhl. Jó: Fucs­kár, Raduly, Kerekes, Kiss. A PEST MEGYEI FAIPARI VÁLLALAT értesíti a megye dolgozóit, hogy a lakosság részére közvetlenül elvállal mindennemű faipari javítást és szolgáltatást rövid > • határidőre. Vállalunk: bérfűrészelést, hajópadló készítését, gyalulását, parketta készítését, ajtók, ablakok javítását C polirozását, parketta felgyalulását és javítását. A szükséges összes anyagot a vállalat biztosítja. Az igényeket az alábbi címre kérjük bejelenteni: Pest megyei Faipari Vállalat, Solymár Ügyintéző: Szántó Pál. Telefon: 167—842, reggel 8-tól du. 3-ig. A lakosság igényeinek kielégítésére jó minőségű munkát és gyors kiszolgálást biztosítunk 1. BVSC 4 4 — — 9:3 8 2. Sz.-fehérv. 4 3 1 — 11:1 7 3. Csepel 4 3 — 1 6:2 6 4. Szállítók ­4 3 — 1 7:4 6 5. EVTK 4 1 3 — 5:3 5 6. Mosonm. 4 1 3 — 5:4 5 7. Búd. Spart. 4 2 — 2 3:2 4 8.—9. Budafok 4 1 2 1 3:3 4 8—9. MÁV DAC 4 1 2 1 5:5 4 10. Zalaeg. 4 1 1 2 6:7 3 11. Dunaújv. 4 1 1 2 4:6 3 12. Orosz!ány 4 — 3 1 5:9 3 13. Kaposvár 4 — 2 2 4:8 2 14. K. Lombik 4 1 — 3 3:7 2 15. Csepel Autó 4 — 1 3 3:8 1 16. Pécsi VSK 4 — X 3 1:8 1 A Nyugati csoport további eredményei: K. Lombik—Szál­lítók 0:1, Dunaújváros— EVTK 2:2, Székesfehérvár— Pécsi VSK 5:0, Mosonmagyar­óvári TE—Zalaegerszegi TE 2:1, Győri MÁV DAC—Kapos­vár 0:0, Budafok—BVSC 1:2, Csepel—Budai Spartacus 1:0. A Keleti csoport eredmé­nyei: Kecskemét—Láng SK 2:2, Ganz-MÁVAG—Bp. Előre 4:2, Szegedi VSE—Nyíregyhá­za 2:2, Szolnok—Borsodi Bá­nyász 2:1, Miskolc—Diósgyőr 1:1, Ózd—Egyetértés 2:1, Eger —Salgótarjáni Kohász 4:1, Debreceni EAC—Bp. Sparta­cus 1:0. CSAK HÁROM DÖNTETLEN... Csak döntetlen­re tellett NB Ili­as labda rúgó-csa­pataink erej éből. Értékesnek szá­mít a Ceglédi VSE szombaton Sze­gedről. a tavaly ugyancsak NB li­es Építőktől elhozott pontja. Meg­lepő viszont, hogy Vác és Kar tál átengedte az egyik pontot a Ven­dégeknek. Az Északközép csoport­beliek számára kevés babér ter­mett, az SZTK — még szomba­ton — és Szentendre idegenben, míg a Pilisi Bányász Vörösvárott szenvedett váratlan nagy veresé­get, az NB il-ből kiesett Pénz­ügyőröktől. Északközép csoport: Pénzügyőrök—Pilisi Bányász 4:0 (1:0) Pilisvörösvár. 300 néző. V: Ré­pa n. P. Bányász: Huj I. — Markos. Nick H.. Krupp — Gechter. Sztoj- kov — Marjai, Huj H.. Nick L, Vízvári, Kimmel. Jól kezdett a Bányász, az első öt percben szépen adogatott, de Marjai sérülése és kiválása rá­nyomta bélyegét az együttes to­vábbi teljesítményére. A csapat ezután igen lélektelen ül. álmosan játszott. s bár többet támadott ellenfelénél, egyszer sem tudta a vendégek hálóját bevenni. A gól­arány túlzott, hiszen a gólok nagy része védelmi hibából esett. Csupán Sztojkov dicsérhető. Tokod! Bányász—Szentendrei Honvéd 3:0 (1:0) Tokod, 900 néző. V: ifj. Soós. Sz. Honvéd: Vadnai — Kemer­PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VE., Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100. 142—220 A főszerkesztő telefonja: 131—248 — Gépírószoba (hívható 20 óráig): 140—447 — Belpolitikai és sportrovat: 140—449 — Művelődési rovat: 141—258 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Mágyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dli 1 hónapra 11 forint Híradástechnikai Anyagok Gyára, Vác, Zrínyi utca 17. sz. felvételre keres Vác és Vác környéki jól képzett szerszámké­szítő lakatosokat. Jelentkezni lehet; na­ponta 7-től 12 óráig a vállalat munkaügyi osztályán. Kőműves, bádogos, villany-, vízszerelő, asztalos, festő és má­zoló szakmunkásokat, valamint férfi és női segédmunkásokat építőipari szövetkezet budai munkahelyre azonnal felvesz. Mun­kásszállás nincs. Je­lentkezés: Budapest XVm., Hengersor u. 73. Munkaügy. 42-es villamos kispesti yég- állomásánál. A Lakásépítő Szövet­kezet technikusi ál­lást hirdet, több éves szakmai gyakorlattal budapesti munkahely­re, Bp. V. kér. Aulich u. 8. Továbbiakban felveszünk budapesti munkahelyekre épí­tőipari segédmunká­sokat. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. Elhelyezkednék sza­kácsnak Nagykőrö­sön bárhol. Ajánlato­kat a nagykőrösi hir­detőbe „59 562”- jel­igére. Az Ácsai Földműves­szövetkezet igazgató­sága kb. 90/m ft-os forgalmú önkiszolgáló élelmiszer háztartási boltba boltvezetőt ke­res jutalékos bérbe, lehetőleg besegítő csa­ládtaggal. Erkölcsi bizonyítvány és mű­ködőéi bizonyítvány szükséges. Felvétel esetén útiköltséget té­rítünk. Eladó 125-ös Csepel motorkerékpár, első, hátsó teleszkópos. Cegléd, Cifrákért Központ, Kalmár Im­re. Eladó 360-es sötétkék Izs, Törtei, Malom út 8. alatt. Mátraszentimre, Ba­golyirtáson eladó ví- kendlház, szoba, konyha, száz négy­szögöles telekkel. Ér­deklődni lehet: Dé­nes, Nagykőrös, Tátra 2. Eladó 1 szoba, kony­ha, mellékhelyiségek­kel, 800 négyszögöl szőlővel, azonnal be­költözhető ház. Nyársapát, 4. járás, part dűlő á. Pestlőrincen 800 n.-öl gyümölcsös eladó. XVIII., Fürst Sándor u. 4«. Jó állapotban levő Tünde motorkerék­pár eladó. Nagykő­rös, Berzsenyi u. 5. szám. ____________ E gy AT—403-as Orion televízió eladó. Nagy­kőrös, X., Vitéz utca 24._____________________ K ezdő gépíró elhe­lyezkedne helyben, vagy közeli városiban. Gyorsírást most kezdtem. Nagykőrösi hirdetőbe „Szorgal­mas” jeligére. Kiskunfélegyházi ál­lami, főbérleti, olcsó­bérű, I. emeleti la­kásomat a város köz­pontjában, mely áll: 1 szoba, előszoba, konyha, éléskamra, szeneshelyiséglből. Vízvezeték, angol WC van, elcserélném nagykőrösi, kecske­méti vagy ceglédi la­kásra. Érdeklődni: Nagykőrös, IH., Kini­zsi u. 1. alatt. Gyomron 347 négy­szögöl házhely eladó. Érdeklődni: Bpest Vm., Déry u. 10. Lu- kácsné. Eladó 2 szoba, össz­komfortos. nagykertes azonnal beköltözhető ház, Nagykőrös, Szolnoki utca- 105. Házrész lakáscserével eladó. VITI.. Attila u. 4. Nagykőrös. CEGLÉDI APROHIRDETESEK II. kér. Mező utca 15. számú ház eladó, azonnal beköltözhető. Érdeklődni lehet a helyszínen. Eladó bontásból való épületanyag, geren­dák, szarufák, lécek, deszkák. Mátyás ki­rály utca 10. alatt. I -------------------------­l Nyársapáton, Hosszú | dűlő 10. számú tanya. 300 n.-öl földdel, be­költözhetően eladó. Érdeklődni lehet Cse- mő II. kér. 219. szám. Herczegh Benő. Cegléd központjában beköltözhető 2 szoba, komfortos ház kész­pénzért eladó. I. kér. Kéz utca 6 szám. Jókarban levő beköl­tözhető ház eladó. Cegléd, Trombitás utca 2. szám. Magányos férfi búto­rozott szobát keres. IX. kér. környékén. Cím: Ruhaipari Vál­lalat Szolnoki úti részleg. Foris. Tel.: 562._____________________ Jó állapotban levő Zündapp 350-es mo­torkerékpár oldalko- csival, vagy anélkül eladó. IV., Bedeszél 5. szám._____________ B eköltözhető tanya XIV. kér. 1. számú, balkéz felől legelső, eladó, 800 n.-öl föld­del. Értekezés ugyan­ott ____________________ D essewffy út 65. szá­mú ház kedvezmé­nyes fizetési feltéte­lekkel eladó. Érteke­zés kedden, pénteken és vasárnap. Tükör utca 32. számú porta eladó. Érdek­lődni Rét utca 18. Bútorozott szobát ke­res dolgozó házaspár. „Értelmiségi” jeligére a ceglédi hirdetőbe. Cegléd, Teleki u. 30. Alig használt 90-es tangóharmonika el­adó. Cegléd, Pesti út 35. szám. Építkezéshez stukator deszkának való vagy asztalosnak éger fe­nyő új állapotban el­adó, 2 köbméter. Ér­deklődni lehet vasár­nap délelőtt 8-tól dél­után 4-ig. Cegléd, Rákóczi út 27. sz. alatt. _________________ E ladó 500-as NSU ol­dalkocsis motorke­rékpár. Bíró László, Nyársapát. Csemő V.. kér. 5. dűlő 2. Különbejáratú bi^ költözhető fél ház és 3000 darab vályog el­adó. VII. kér. Béla utca 23. szám. le. Kovács E., Doroszlay — Tisza, Gazdag — Decsi. Zsinka, Popov, Rajna. Kuszenda. A Honvéd a múlt heti gyengébb játékához képest erősen feljavult, mezőnyben sokkal jobban ját­szott, mint ellenfele. A vereség fő oka az áttörhetetlen tokodi védelem és a szentendrei kapus indiszponált játéka volt. Szent­endre nem érdemelt vereséget, sőt, ha Vadnai nem követ el szarvashibákat, a mérkőzést a Honvéd megnyerhette volna. Jó: Kemerle. Kovács E. 1. Tokod 2. III. k. TTVE 3. Elektromos 4. Izzó 5. Kerámia 6. Traktorgy. 7. Pénzügyőrök 8. Sárisáp 9. Ercsi 10—11. Anna völgy 10—11: TJFC 12—13. SZTK 12—13. Szentendre 14. Nyerigesújf. 15. Pilisi B. 16. Esztergom 3 3---7:2 6 3 2 1 — 6:1 5 3 2 1 — 8:4 5 3 2---7:2 4 3 1 2 — 3:2 4 3 1 1 1 9:5 3 2 1 — 1 5:2 2 3 1 — 2 4:4 2 3 — 2 1 6:8 2 3 1 — 2 3:5 2 3 1 — 2 3:5 2 3 1 — 2 3:7 2 3 1 — 2 3:7 2 3 — 2 1 2:5 2 3 1 — 2 1:9 2 3 — 1 2 2:4 1 Az Északközép csoport további eredményei: Esztergom—Nyerges­újfalu 1:1, Hí. k. TTVE—Kerámia 0:0. Elektromos—Annavölgy 3:1, Sárisáp—UFC 3:0, Ercsi—Traktor­gyár 3:3. Északi csop ort: Váci Petőfi—Baglyasalja 1:1 (0:0) Vác, 1000 néző. V: Somlai. V. Petőfi: Jakus — Pindes, Neugan, Kreidl — Jónás. Varga — Jakab, Vasvári. Berta, Steidl, Pólyák. A mérkőzés igen' alacsony szín­vonalú. s igen kemény volt. A Petőfi nem tudta megismételni múlt heti jó játékát. Az első fél­időben végig enyhe fölényben játszott a hazai csapat, de a csa­tárok igen körülményesen szőtték támadásaikat. A 30. percben ll- eshez jutottak, ám Jónás rosszul helyezett, gyenge lövését a bag- lyasaljai kapus kivédte, A második- félidő sem hozott jobb játékot. A 72. percben újabb ll-eshez jutott a hazai együttes és ezt Varga értékesítette. Akkor már csak tíz emberrel játszott a Petőfi, mivel Vasvárit a 64. perc­ben kiállította a játékvezető. A mérkőzés hajrájára feljöttek a vendégek és a 84. percben nagy kapushibából egyenlítettek. A rossz napot kifogó váci együttesből csak a fedezetpár já­téka dicsérhető. G: Varga (lil-esből). Pál János Chinoin—Kartal 1:1 (1:1) Kartal. 500 néző. V: Jen óvári. Kartal: Podlaviczky — Braun, Gábor. Bagyin — Tusnádi dr„ Turóczi — Rózsavölgyi, Nagy J„ Demetrovics, Huszár. Mudri. Mindkét csapat támadószellem­ben játszott, és az első húsz percben sok helyzet maradt ki­használatlanul. A 10. percben Nagy megsérült és a továbbiak­ban már csak a jobbszélen sta­tisztált. A 25. percben balszereh- csés öngóllal a vendégcsapat sze­rezte meg a vezetést, a gól fel­lelkesítette a Chinoint. s a 30. percben csak a kapufa mentette meg a hazai hálót, a félidő utol­só tíz percében több gólhelyzetet dolgoztak ki a hazai csatárok, s ebből egyet a 42. percben sike­rült értékesíteniök. Fordulás után 30 percen át a hazaiak támadtak eredménytele­nül, maid a mérkőzés hajrájában a vendégcsapat. Kartal három játékosa is (Nagy J.. Rózsavölgyi. Bagyin) betegen vállalta a játékot, mivel az együt­tes több tagja belázasodott. Illet­ve megsérült. Ezt figyelembe vé­ve. elégedettek lehetünk az egv pont megszerzésével, a 1áték k£- pe alapján is igazságos az ered­mény. G: Mudri. ill. Tasnádl dr. (ön­gól). Jó: Braun. Huszár. Száraz József 1. Ikarus 2 2 _ __ 4 : 0 4 2. Petőfib. 2 2 __ _ 3 : 0 4 3. Nagybátony 3 2 — 1 5: 1 4 4. KISTEXT 3 2 — 1 8:3 4 5—6. Baglyasalja 3 1 2 — 4: 3 4 5—6. Vác 3 1 2 — 4: 3 4 7. Sashalom 3 2 — 1 6: 5 4 8. Statisztika 3 1 1 1 10: 4 3 9. Tehert-axi 3 .1 1 1 7: 4 3 10. Kartal 3 1 1 1 3: 4 3 11. Hajógyár 3 — 2 1 3: 4 2 12. Dinamó 3 1 _ 2 4 :8 2 13. Autótaxi 3 1 _ 2 4:1 1 2 14. Kistérénye 3 — 1 2 3: 5 1 15, Chinoin 3 — 1 2 1:5 1 16. Zagvvapálf. . 3 — 1 2 1:10 1 Az Északi csoport tovább! ered­ménvei: Tehertaxi­-Dinamó 1 4:0, Hajógyár—Nagybátony 0:1. KIS­TEXT—Zagy vaoá’f alva 5:0. Anti taxi—Statisztika 0:7. K-sfer^nv0 Petőf;bánya 0:1, Ikarus—Sash. lom 3:0. Délkeleti 1. Békéscsaba csoport 4 2 2 11: 7 6 2. Törökszentm. 4 3 _ 1 9 : 5 6 3. Martfű 4 3 — 1 10: 7 6 4. Jászb. Leh. 4 2 1 1 5: 2 5 5. Gvula 4 2 1 1 7: 4 5 6. Szolnok 4 2 1 1 5: 3 5 7. Ceglédi VSE 4 2 1 1 .5: 4 5 S. Mezőhegyes 4 2 1 1 7: 7 5 9. Makó 4 1 2 1 7:10 4 10. Szeged 4 — 3 1 3: 3 3 11. Gsongrád 4 1 1 2 5: 6 3 12. Hódmezőv. 4 1 1 2 7:11 3 13. Orosháza 4 1 _ 3 5: 11 2 14—15. Jászb V. 4 — 2 2 2: 5 2 14—t;5. Kecském. 4 í — 3 2: 5 2 16. Szarvas 4 1 — 3 2: 8 2 A Délkeleti csoport eredményei: Mar+fü—Jászberényi Vasas ?:0, TÖrökszentm;klős—Szarvas 5:1. Gvula—Orosháza 4:2. Kecskeméti TE—Osonnád 0:3. Hódrn^n^éisár­hfdv—'Mazőb.en'T7/r»cr 5.5» nvi Leh^l—^zo’n^'r- mtf 3:0. Ma­kó—Békéscsabai Építők 4:4.

Next

/
Oldalképek
Tartalom