Pest Megyei Hirlap, 1962. augusztus (6. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-07 / 183. szám
1962. AUGUSZTUS 7. KEDD «ST uecrei <:J£írlap Hatvan ország fiataljai a magyar egyetemeken A magyar egyetemeken évről évre nő a külföldi ösztöndíjas egyetemi hallgatók száma. Jelenleg 48 országból több mint félezer ifjú tanul hazánkban. Az idén 200 újabb ifjú érkezését várják, s velük együtt már 60 állam fiataljai tanulnak majd egyetemeinken. Legtöbben műszaki, orvostudományi és agrártudományi egyetemre járnak, de szép számmal vannak - művészeti főiskolákon is. (MTI) Szépül, korszerűsödik Leányfalu . — IDÉN ezer darab há- romajtós fényezett szekrényt gyárt a nagykőrösi Faáru- és Dohányeikkgyártó, Vállalat. A Dunakanyar patinás nevű nyaralóhelye Leányfalu. Neve összefonódik nagy írónknak, Móricz Zsigmondnak emlékével, aki nyaranta itt élt, alkotta örökbecsű műveit. A természeti szépségekben bővelkedő szelíd táj azóta sem vesztett varázsából. A felszabadulás óta többször parcellázták a még beépítetlen területeket, s gombamódra nőttek a Duna partján a szebbnél- szebb hétvégi házak. Szombat —vasárnap valóságos autókaravánok suhannak Leányfalu felé a kitűnő esztergomi műúton. Törpe réz mii. iskolaépítés, parkosítás szerepel ea éri tereeikhen PIKKELEK RA? Nem emlékszem már pontosan, kétszer vagy háromszor írtam-e a visegrádi Vár Eszpresszóról. Az bizonyos, hogy újságban és panaszkönyvbe®» is többször megbíráltam. Hol a régi sütemény, hol a rendetleíiség, bol a kiszolgálás miatt. Majdnem mindig kaptam bírálatomra választ, amelyben elismerték, hogy a panaszosnak igaza van, és beszéltek az étterem, az eszpresszó vezetőjével: máskor majd... Legutóbb azzal a szent elhatározással léptem a Vár Eszpresszóba, hogy ha bármilyen csekély dicsérni valót Is találok: most, igen. most megdicsérem. Az eszpresszó nyitott része zárva volt, így az étteremben foglaltunk helyet. Már az első percben láttam: a dicséret ismét elmarad. A vendéglő asztalai körül töméntelen hulladék hevert szerteszét. Nagy volt a kánikula, nagyon kívántuk a friss italt, így, ha kelletlenül is, de helyet foglaltunk. Varga Ambrus szolgált fel, nagyon udvariasan és ő is igazat adott: valóban nem illik vendéglőbe az a sok elhullajtott papírszalvéta, s ki tudná, még mi minden. Csakhogy kevesen vannak, nagy a forgalom, esténél előbb nem érnek rá takarítani. Az lenne a jó, ha napközben is jutna rá idő. Elmondotta, hogy ezt senki nem várhatja tőlük, annyira nagy a hajsza... Elhittem neki, miért is kételkedtem volna a szavában? Már-már le is mondtam magamban a bírálatról. amikor a szomszéd asztalnál nézgelődő német turistacsoportra esett tekintetem, majd megállapodott a mellettem ülő külföldi vendég egyetemistán. Eszembe jutott, mit is mondtam, miért visszük Budapesti-ől Visegrádra: Visegrád régi, történelmi nevezetességű hely és a Dunakanyar egyik legszebb üdülőhelye. Idegenforgalmi szempontból jelentős. Idáig idéztem beszélgetésünket és ismét az egyáltalán nem vendéghívogató Vár Étterem „tisztaságára” tévedtem. Elszomorodtam — és elhatároztam: egyszer még megpróbálom. Hátha sikerül Visegrádon is olyan rendet, tisztaságot teremteni az étteremben és eszpresszóban egyaránt — ahogyan más. idegenforgalom szempontjából kevésbé jelentős helyen tapasztaltuk. Sági Ágnes I Mindenütt jó, de legjobb a strandon | Nagy -forgalom volt vasárnap a Pest megyei strandokon. % Erről tanúskodott Örkényi, gyóni és ráckevei látogatásunk. A | Duna-menti fürdőt igen sokan keresték fel a kánikulában. i ______ 2 E z a két kisfiú már kinőtt a homokban való játékból de azért most jó egy kis napozás a Duna-parti fövenyen A gumimatracon fekvő két kislány a fővárosból, pontosabban Pesterzsébetről jött Ráckevére, Eszes Rózsi és papája Eszes János elhatározták, hogy máskor is kilátogatnak a Pest megyei községbe, hiszen itt sokkal több hely van a vízben. (Reitter László felvj Autó javítást — átfutó jellegűt is *— autókárpitozást, védőhuzattal való bevonást magánosok részére is válla] a VÁCI AUTÓ- ÉS GÉPJAVÍTÓ VÄLLALAT Vác, Dózsa György út 53, A Gyulay Pál utca végére építjük a víztárolót, onnan hatvan méteres esése van a talajnak, ez bőven biztosítja a kellő víznyomást. — Milyen hósszúságú lesz a vezeték, jut-e a vízből a község minden részébe? — Jut. jut bőven. A főútvonal körülbelül öt kilométer hosszú, a hét mellékutca úgy összesen három kilométer. Kétszáz méterenként helyezünk el egy-egy vízcsapot. A vízhálózat építésével egyidejűleg ugyan most nem vezetik be a házakba is. de a leágazások helyén, „csonkot” építenek, hogy a későbbiek során ne kelljen talajt, csövet bontani. Aki mégis saját költségén bevezetteti a vizet, szennyvízderítőt kell hogy létesítsen. Egyébként még ebben az évben megkezdjük a munkát s ha minden jól megy és a kivitelező Fővárosi Mélyépítő Vállalat Is úgy akarja, jövő év végére be is fejezzük. — Mit építenek még az idén? — Fontossági sorrendben a vízmű után a legjelentősebb létesítményünk az új, négytantermes iskola. Júniusban akartuk megkezdeni a munkát. Már össze is jött az önkéntes építőbrigád, eljöttek a szülők, a társadalmi munkások, amikor kiderült, mégsem kezdhetünk. Nem volt még kezünkben a pontos költségvetési terv, amely nélkül nem tudjuk, hogy a pénzünk eléri-e a szükséges kilencven százalékot. vagy sem. A költség- vetési terv egyébként társadalmi munkában készül. Reméljük. napokon beiül eljut hozzánk s akkor már semmi akadálya a munkának. •— De még nincs végé. Idén rendeztük, parkosítottuk a Duna-partot. Aki tavaly járt erre utoljára, most nem ismerne rá, úgy megváltozott a környék. Igaz, szerencsénk volt. Ugyanis a KPM modern benzinkutat épített a község felső végében. Erre nagy szükség volt. mert óriási az átmenő forgalom, a Szentendre—Esztergom között nincs tankolóhely. Oda, ahová a benzinkutat tervezték, egy nyárfasor volt. Ki kellett vágnti, viszont (helyére a minisztérium ötezer négyzetméteres dús parkot telepített. Mi pedig végig a Duna-partot hozattuk rendbe, ötvenezer forintból. Füvesítettünk, gyomtaianítottuk az utat, s pótoltuk a hiányzó padokat. — Árulja el, honnan 'van ennyi pénzük? — Három éve takarékoskodunk. Sorra eladtuk az állami házhelyeket. Itt Leányfalun szép ára van a teleknek, a budapestiek szívesen is veszik. A vételárból aztán egy fillért sem vettünk el másra, hanem most fektetjük be mindarra, ami szükséges. A leányfalui tanács tehát jól gazdálkodik. Van is eredménye. K. M. mai nap 1962. augusztus 7, kedd. Ibolya napja. A nap kél 4.30, nyugszik 19.09 órakor. A hold kél 11.14, nyugszik 22.25 órakor. Várható időjárás kedd estig: felhöátvonulások, több helyen eső, zivatar. Élénkülő délnyugati, majd nyugati szél. Meleg idő. — ÉRDEKES őszi újdonságokra készülnek az Állami Déryné Színházban. Bemutatják Gárdonyi Géza közkedvelt regényének, az Egri csillagoknak dramatizált változatát. A regényt Kárpáthy Gyula alkalmazta színpadra, a díszleteket Fülöp Zoltán tervezte, a kísérőzenét Fai’kas Ferenc komponálta, a rendező pedig Váradi György. — TEVÉKENYEN működnek a munkavédelmi őrségek a váci Híradástechnikai Anyagok Gyárában. Az őrségek tagjai rendszeresen észrevételezik a munkavédelmi hiányosságokat. — TANFOLYAMON vettek részt a Vas- és Fémipari Dolgozók Szakszervezetének újonnan választott aktívái. Valamennyi szb-titkár és újonnan választott megye- bizottsági tag számára négynapos továbbképző tan- folyamot rendeztek. — KÉT ÉRDEKES program lesz ezen a héten a budai járási Erkel Ferenc Művelődési Házban. Augusztus 11-én, szombaton délután kerül sor a zeneiskolások bemutató műsorára. majd pedig vasárnap az irodalom- és művészet- barátok klubjának tagjai tartanak közös rendezvényt. — VÁCOTT, az Egyesült Izzó televíziós képcsőüzemében az idei karbantartási munkálatokat két részben végzik el. A televízió- képcsőgyártás karbantartási munkálatait július 23-én kezdték, augusztus 6-án fejezték be. Az alkatrész- gyártó részlegben a karbantartási munkálatokat augusztus 6-án kezdték, s 22-én fejezik be. — KOVÁCS MARGIT készit domboi-művet a Csepel Autó művelődési otthonának homlokzatára. — JELENTŐS felajánlásokat tettek a nyolcadik pártkongresszus tiszteletére a Magyar Hajó és Darugyár váci gyáregységének dolgozói. Többek között arra készülnek, hogy a növekvő exportigények kielégítésére ebben az évben egyenletes ütemben terven felül ötszáz motorkerékpár- oldalkocsit készítenek. — NAGY MENNYISÉGŰ zúzott követ szállít az ÉM. 1. számú Kőbánya Vállalatának visegrádi üzeme Vácra, a DCMiépítkezéshez. A visegrádi kőből utat építenek majd. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH-RÄDIÖ 8.10: Operettr észtetek. 9.00: A gyermekrádió műsora. 9.40: A Szabó—Beamter kettős játszik. 10.10: Szovjet népek zenéjéből. 10.40: Regényrészlet. 11.00: Szimfonikus költemények. 12.15: Könnyűzene. 13.00: Vers. 13.05: Kovács Dénes hegedül. 13.20: Operettrészletek. 13.45: Énekkarok. 14.00: Az ifjúsági rádió műsora. 14.20: Tánc zene. 15.10: Fúvószene. 15.25: A rádió jogi műsora. 15.40: Kamarazene. 16.05: Megtudtuk, elmondjuk, 16.25: Könnyűzene. 17.35: Tudományos híradó. 17.50: Opera- áriák. 18.10: Az ipari rovat műsora. 18.30: Színes 'népi muzsika. 19.05: A Szabó család. 19.35: Bemutatjuk új felvételeinket. 20.25: Prágai Tavasz. 1962. 22.15: Mai szemmel, 22.25: Tánczene. 23.00: Szimfonikus zene. 23.40: Operettmuzsika. PETÖFT-RADIÖ 14.15: Szimfonikus zene. 15.10: Rádióegyetem. 15.25: Mezei csokor. 16.05: Operarészletek. 16.30: Mélytengeri áramlás. 16.50: Hangverseny a stúdióban. 17.25: Tíz perc világgazdaság. 17.35: verbunkosok, népdalok. 18.05: Orgonamuzsika. 18,23: Irodalmi arcképcsarnok. 19.05: Hangverseny. 19.35: £de$ anyanyelvűnk. 19.40: Szívesen hallgattuk. 21.05: Gyermeknevelés. TELEVÍZIÓ 19.00: Tv-világhíradó. 19.15: Kina művészete. Szovjet kisfilm. 19.30: Utazzunk együtt! Rejtvény- tanűsor. 20.05: Szegedi Szabadtéri Játékok. Madách Imre: Az ember tragédiája. Drámai költemény három részben, 15 képben. Kb. 23-30: Hírek, tv-világhír adó. Szakszervezeti politikai iskolákat szerveznek A Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége határozatot hozott szakszervezeti politikai iskolák létrehozására. A politikai iskolák bevezetése nem jelent teljesen új feladatot, hiszen néhány szak- szervezetben — az Építőknél, a KPVDSZ és a HVDSZ tagság körében — már működnek ilyen iskolák. Ezeknek pozitív tapasztalatait igyekeznek majd felhasználni. A szakszervezeti politikai iskolákra főként azokat a szervezett dolgozókat vonják be, aktiv eddig a pártoktatásban nem vettek részt, de kezdőfokon és színvonalon szívesen ismerkednének a marxizmus—leni- nizmussal. A szakszervezeti politikai oktatást első ízben ez év őszén szervezik meg, s az említett szakszervezeteknél már működő tanfolyamokon kívül országszerte mintegy 2000 politikai iskolát indítanak. Az első tanévet főként tapasztalat- szerzésre használják fel, s a következő évektől fokozatosan növelik a politikai iskolák számát. (MTI) — SZÁZÖTVEN mázsa zöldbabra kötött szállítási szerződést a nagykőrösi Szabadság Termelőszövetkezet a MÉK Vállalattal és a konzervgyárral. A szállítás folyamatosan halad, bár már a szerződést a szövetkezet jelentősen túlteljesítette, mert 310 mázsa zöldbabot adott át. — TÁRSASUTAZÁS Ceglédről. Még nyolc napig lehet jelentkezni az október I5-től induló hétnapos autóbusz társasutazásra. A részvevők megtekintik Pozsony* Brnó, Prága. Pilsen, Karlovy Vary és Marianske Lazne nevezetességeit. A részvételi díj 1500 forint. A jelentkezési határidő augusztus 15. — LE ZÁRTÁK az országutat Vác mellett, a 2. számú Balassagyarmat felé vezető úton. Az útjavítás miatt a járművek átmenetileg csak kerülővel közlekedhetnek. — SZOCIALISTA szerződést kötött egymással a Prés- és Kovácsoltárugyár, valamint a KÖVAC. A szerződés felett a KlSZ-bizott- ság vállalt védnökséget, a cél az, hogy a szállítási szerződés pontjait mind a két üzem kölcsönösen betartsa. — JÓL FELSZERELT ko- ronglövész-pályát létesítettek Pilismaróton a Pilisi Állami Erdőgazdaság segítségével. A pályát a MAVOSZ szakembereinek tanácsai alapján készítették. A cél az, hogy a Pest megyei vadászok a va- dászkorong-versenyeken minél jobban elsajátítsák a céllövészetet. — 1962-BEN hatezer vagon ócsai és isaszegi lápföldet vesz át a debreceni Talajjavító Vállalat. Az eddig terméketlen területek termővé tételére használják fel. — NEMCSAK a megyében végeznek szerelési munkát a Pest megyei Villanyszerelő Vállalat szakemberei. Jelentős budapesti megbízatásuk az Üjpesi Bőrgyár villamos berendezéseinek felújítása. — ÉLÉNK idegenforgalmat bonyolít le a visegrádi Várszálló. A nyári főidényben nemcsak hazai, hanem külföldi turisták is laknak a szállóban. Üzemszerűen készítik a DNOC növényvédőszerek alapanyagát A balatonfűzfői Nitrokémia Ipartelepek növényvédőszer üzemében az idén üzemszerű gyártással már kétszáz tonna DNÓC elnevezésű alapanyagot készítenek. Ez lehetővé teszi, hogy több védőszert adhassanak a közös gazdaságoknak. Ilyen szer például az ugyancsak DNOC-alapanyagból készülő Krezonit, amellyel a len- és a hagyma vetéseket tisztítják meg a gyomoktól. (MTI) l A község azonban nem tartott lépést ezzel a fejlődéssel. Egyre nehezebben elégíti ki a jogos igényeket. Ápolatlan, elhanyagolt volt a Duna-part, s mindennél jobban hiányzik ma is a bőséges, jó ivóvíz. Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Bálint József tanácselnökkel. — A sóik szükséges dolog közül az ivóvíz a legfontosabb. Itt sorakoznak végig a Duna partján a szebbnél-szebb üdülők — víz nélkül. Saját kutakkal kínlódnak, amelyek vízkivétele bizonytalan. Az így nyert víz minősége sem kifogástalan, mert kemény víz. Vagy, ahogy a KÖJÁLL megállapította, az Építők- és a SZOT-üdülő vize coli- bacilusokkal fertőzött. Ugyanez érvényes a magánházak kútjaira is. A legutóbbi időben mindezek tetejébe a domboldali kutakból elszökött a víz — nyomtalanul. Tehát valóban itt a tizenkettedik óra, hogy megépítsük a régóta tervezett törpe vízmüvet. — De ha nincs víz, mire alapozzák a törpe vízmüvet? — Azt nem mondtam, hogy Leányfalu a Szaharában fekszik! Az Országos Vízügyi Felügyelőség elkészítette a tanulmányi tervet. Megállapította, hogy a község északi határában, Tahi felé bőséges vízforrás áll rendelkezésre, amely fedezheti a szükséges mennyiséget. Tartaléknak pedig ott lesz a megtisztított, fertőtlenített SZOT-kút. — A törpe vízmű építése nem kis dolog. Sok időbe és pénzbe kerül. — Vegyük először a fontosabbat, a pénzt. Ivóvíztársu- latot alapítunk, amelynek tagjai összeadják a szükséges ösz- szeg egy részét. Négyszázötven magántulajdonos és * az üdülők az érdekeltek. A magánosoktól összesen kilencszáz- ezer, az üdülőktől egymillióig egyszázezer forintot kapunk. ^ A saját háztulajdonosok OTP- 2 kölcsönt is kaphatnak, ha pil- í lanatnyilag nem rendelkeznek 2 | a befizetendő kétezer | forinttal. A kölcsönt aztán ^ több évi részletben vonják le á tőlük. Arra is van lehetőség, | hogy aki nem akar készpénz- j i zel fizetni, az ledolgozhatja í; a hozzájárulást, í — És a szervezés? Az ivó- i víz-társulat csak akkor alai kulhat meg, ha az érdekelii teknek legalább ötven száza- ii léka jelentkezik. í — Az ötven százalékon már : rég túl vagyunk. Hamaro- í san megtartjuk az alakuló I közgyűlést. A magántulajdo- i nosok közül mindenki igény- ! li a vizet, az üdülők közül i is talán csak három nem 'nyilatkozott eddig, j — Mibe kerül a teljes ! vízhálózat megépítése? — Valamivel több, mint i hárommillió forintba. Eb- í bői kétmillió az érdekeltek i hozzájárulása, a Tervhivatal- i tói egymillió-háromszázezer ! forintot kapunk, mi pedig í községfejlesztésből százötven- í ezer forintot adunk az épít- ; kezes költségeihez. Számí- ! tunk a társadalmi munkára ; is az árkok kiásásánál és ! befedésénél. Szerencsére, víz- ; tornyot nem kell építenünk. ; -----------------------------------