Pest Megyei Hirlap, 1962. augusztus (6. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-15 / 190. szám
TI. ÉVFOLYAM, 190. SZÄM 1962. AUGUSZTUS 15, SZERDA Több hónap os gyakorlati oktatáson az egészségügyi szakiskola növendékei Az egészségügyi szakiskola 28 hallgatója a nyári és az őszi hónapokat azzal tölti, hogy az elméleti foglalkozások után a gyakorlatban, az egészségügy, a gyermekgondozás és a gyógyászat különböző területein szerez tapasztalatokat. Ilyenkor nyáron szívesen látott vendégek a Pest megyei Tanács csecsemőotthonában is. Hétfőn érkezett három tanuló, aki két hetet fog itt tölteni. A csecsemőotthon vezetői örülnek, hogy felkeresik őket a szakiskola tanulói, hiszen dolgozóik egy része ilyenkor veszi ki a szabadságát, s a tanulóknak úgyis önállóan kell már részt venniük a különböző munkáikban. Voltak már gyakorlaton az egyik bölcsődében is, s még hátra van a gyermekkórház, a szülészet, a sebészet és a tejkonyha is. Minden csoport minden helyen megfordul, így egyformán veszik ki részüket a gyakorlatból. Amikor megkérdeztem a tanulókat, hogy mi a véleményük az eddigi tapasztalatok alapján: az elméletben tanultak mindenkor fedik-e azt, amit a gyakorlatban láttak, azt felelték, hogy ez még nincs meg mindenütt. \ Például a bölcsődét sokkal ideálisabb, kedvezőbb berendezésűnek tanulták, mint amilyenben dolgoztak. Ugyanakkor azt már megállapították, hogy a csecsemőotthon, új munkahelyük már megfelel a mai kor modern követelményeinek is. Itt már egészen ideális körülmények között folyik a munka. A különféle intézményekben október végéig tartanak a gyakorlati foglalkozások, akkor képesítőznek. Elhelyezkedésükkel nem lesz probléma, a megyei tanács gondoskodik számukra állásról. Tit. Ma: giiésesiic esz MSIMP végrebesffé bizottsága Ma délelőtt 9 órai kezdettel ülést tart az MSZMP városi bizottsága. Az ülés első napirendi pontja a városi tanács párt- alapszervezetének jelentése. A napirendi pontok között szerepel még az 1962—63-as pártoktatási év terve, a Nagykőrösi Hiradó szerkesztőségének munkaterve, továbbá a városi KISZ-bizottság 1932. I. féléves pénzgazdálkodásáról szóló jelentés. A párt-végrehajtöbizottság a napirendi pontok után egyebeket tárgyal. Alkotmányunk ünnepének programja TÁVIRAT A SZOVJET NAGYKÖVETSÉG RÉSZÉRE Budapest Bajza utca Kedves Elvtársak! A nagykőrösi Dózsa Termelőszövetkezet tagsága nagy ieíkesídéssel fogadta a szovjet nép újabb győzelmét a világűr békés célú kutatása terén. Feszült figyelemmel kísérjük Nyikolajev és Popovics űrpilóták hősies bátorságát és tiszta szívünkből örülünk a szovjet nép ragyogó győzelmének. Ez alkalomból küldjük forró elvtársi üdvözletünket a kommunizmust építő szovjet népnek, az űrrepülők szerkesztőinek, pilótáinak és kívánjuk, hogy még ragyogóbb sikereket érjenek el a technika és a tudomány minden területén. Nagykőrös, 1962. ang. 14. Elvtársi üdvözlettel a nagykőrösi Dózsa Termelő- szövetkezet tagsága nevében Mészáros Károly párttitkár Illés József elnök i Az idén is — mint minden évben — a Cifraikertben tartják augusztus 19-én az alkdt- m'ínyünk évfordulójára rendezett ünnepséget. Az . ünnepi nagygyűlés délelőtt 10 órakor kezdődik. A Himnusz elhangzása után szavalat vezeti be az ünnepséget, majd a Hazafias Népfront városi elnökségének megnyitója után Nöhrer Árpád, az Élelmiszeriperi Minisztérium párt- bizottságának titkára méltatja alkotmányunk ünnepét. Az ünnepi beszéd után a konzervgyár és a földműves- szövetkezet öntevékeny művészeti csoportjai adnak műsort. Délután a Kinizsi sportpályán labdarúgó-mérkőzés lesz. Másnap, 20-án délután 5 órakor az Építők labdarúgó csapata barátságos mérkőzést tart a helyi szovjet labdarúgókkal. Mind a két naoon este 8 órakor a művelődési házban bál lesz. Beszédes számok 2322 mázsa paprika A hat termelőszövetkezet eddig .585 mázsa paradicsomot értékesített. Paprikából 2322, uborkából 2058 mázsát értékesítettek. Ezenkívül 482 mázsa zöldbab, 685 mc.zsa dinnye, 200 mázsa körte, 428 mázsa nyári alma szerepel többek között az értékesítési naplókban. ,\\\\\\\\\\\\v.\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\v\\\y A Dózsa Termelőszövetkezetben láttuk Csépeli a gabonát a Bakos-brigád Az első munkacsoport szedi a zöldbabot (Pavolek felvételei) Vacsora a sütőben és társai Vádirat az olvasók ellen A könyvtárban most folyik a könyvtár állományának felmérése, ellenőrzése. Ez mutatja meg, mennyi könyv van ténylegesein a könyvtár tulajdonában, ezek kőéül melyéket kénytelenek kivonni az olvasási forgalomból. A teljes felmérheitőség érdekében több mint 200 felszólítást küldtek ki az olvasókhoz, hogy el tudják végezni a könyvek azonosítását. A ké- sedelmeskedőktől kénytelenek késedelmi díjat szedni, ezt a könyvtári és olvasói fegyelem megköveteli. — S ha csak ez lenne az egyedüli gond! Valóságos „vádiratot” lehetne kiadni az olvasók ellen! — mondja Freitag Magda. a könyvtár vezetője. A felháborodás csakugyan jogos. Úgy látszik, az emberek nem tekintik teljes értékű társadalmi tulajdonnak a könyvet. Alig van olyan könyv, amelybe ne írtak volna lottószámokat, gyakorlati útmutatásokat a mindennapi élet különböző területeiről, például: ,.vacsora a sütőben". Akt-rajzokkal csúfítják el a tiszta lapot. — Orvosságot kell keresnünk erre. Kiállítást fogunk rendezni az összefirkált könyvekből, amelyekről tudjuk, ki volt a tettes. A leggyakoribb beírás a kritika. „Jó könyv". „Ez nagyon rossz könyv". Minden beírás közül talán ez bosszant bennünket a legjobban, mert ez a leggyakoribb elcsúfítási alkalom. — Végül mégis akadt egy nagyon rendes olvasónk. Amit tett. olyan váratlanul és meghökkentően ért bennünket, hogy azóta is folyton emlegetjük. Egy kislány feltétlenül meg akarta mondani a véleményét, de a könyvet mégsem akarta elcsúfítani. Egy cédulát csúsztatott bele, s ráírta: „Ez nagyon jó könyv’’. — gy. 1. — A levelező partner személyesen jött el Sötét bőrű, állandóan mosolygó fiatal ember fürdik a strand medencéjében — a kis vízben. Játszik a gyermekekkel. Nagy népszerűségnek örvend. Ha kijön a vízből, mindenhová elkísérik a gyermekek. Ki lehet, hogy ilyen népszerű? Arman Munar Indonézia fia és a Német Demokratikus Köztársaság bányász akadémiájának a tanulója. Jól beszél angolul, németül. Hogy került Nagykőrösre? Rámutat Szabó Júlia abonyi tanárnőre aki körösi lány. Hosszú éveken át tanulgatta az angol nyelvet és amikor gondolta, hogy egy levelező partnerrel már felveheti a kapcsolatot, írt a Világifjúság című lapnak. Hamarosan jelentkezett a 27 éves, nőtlen indonéz fiatalember. Négy év óta szorgalmasan váltják a leveleket. A fiú egy év múlva végez és hazatér. Akkorra Júliát is meghívta távoli szép hazájába. A körüláUó gyermekekre mutatva megkérdeztem: = Ha mi odamennénk, minket is így megcsodálnának a gyerekek? — Szó sincs róla, nálunk nem újság az európai ember. — Meddig marad itt? — Tizennégy napig. Megnézzük Szegedet, a Balatont, aztán a szép napok véget érnek. Újra repülőre ülök és indulok az NDK-ba, kezdődik a tanulás. Fehér Szilárd KÉPES HÍRADÓ 30 fokot mutat' a hőmérő, Lumbi (Jakab Laci), a Rákóczi úti csecsemőotthon kis lakója az új medencében hűti magái A Dózsa Termelőszövetkezetben Sági István a gépállomás dolgozója gabonát szállít a cséplőgéptől a tárolóba Csekő Ibolya segít szüleinek a szünidőben, ötven növendékborjú van gondjaira bízva (Foto: Pavolek—Takács) — Szombaton zárult az egészségügyi kiállítás. Az érdekes, tanulságos kiállítást mindössze 330-an tekintették meg. — Elvégezték a széna be- hordását a Rákóczi Termelő- szövetkezetben. A lucerna harmadik kaszálása most folyik. Jtiialomiidiilvs Huszonöt KXSZ-íiatal utazott el a Dózsa Termelőszövetkezetből a Balaton partjára, Zamárdiba. Az üdülést jutalomképpen kapták, mivel derekasan helytálltak a nyári munkákban. — A város hentesáru kerete hetenként 15 mázsa, a saját kezelésű és üzemi konyhák húsellátására biztosított keret szintén 15 mázsa. Ezenkívül a magánkisiparosok hetenként kb. 5 mázsa húst biztosítanak, ehhez számítható még a szabad piacon vásárolható baromfi. — A kiskörzeti mozi előadása pár hétig szünetel. — A második ötéves terv során a város nagyobb ipari üzemeinek villamoseiíer- gia-ellátásával kapcsolatos korszerűs^ési feladatok elvégzésére* 3 950 000 forintot biztosít a városi tanács. — 140 holdon termel paradicsomot a Petőfi Termelő- szövetkezet. Holdanként 100 mázsa paradicsomtermést vár-' nak. SPORT LABDARÜGÄS Nagykőrösi Építők—Kocsé- ri SK 7:0 (1:0). Kocsér, v.: Kele (barátságos mérkőzés). Nagykőrösi Építők: Ughi- Rácz — Boros, Lakatos, Horváth — Gulyás, Botocska II ;— Szőke, Hajdú, Gábor, Tolnai, Halmi. Kocsér: Kéri — Rusvai, Horváth I, Utasi. — Horváth II, Bognár — Barabás I, Barabás II, Bálint, Csató, Horváth III. Az Építők lassan lendült bele a játékba a visszavágó mérkőzésen. Főleg védelmüknek kell még sokat javulnia. A kocsériak a múltkorinál sokkal jobban kombináltak. Csak Gulyás, Halmi és Horváth I. játéka emelkedett az átlag fölé, A második félidőben helyet kapott az Építőkben Mészáros, Fercsik és Túri is. Góllövök: Gulyás (4), Gábor (2) és Halmi. Sz. Abony—Nagykőrösi Kinizsi 3:1 (2:0). Abony, vezette Tóth L. Nagykőrösi Kinizsi: Mi- gaskó — Vass, Csikós I, Gulyás III — Farkasinszki. Csikós II — Lányi, Bakonyi, Tornyi, Toricska, Szojka. Csere: Aszódi, Harangozó. Góllövő: Tornyi. A mérkőzéssel kapcsolatban Szabó Sándor edző elmondotta: megbosszulta magát, hogy részben a sérülések, részben a játékosok hibájából (edzés lelazsálása, hanyagolás) a felkészülés késett és komoly erőnléti hibák mutatkoznak. A játékosok idegeskednek, ez pedig a kellő felkészülés hiányának a jele. Az Abonyban látottak alapján csak Tornyi és Lányi igyekezete dicsérhető. P. S.