Pest Megyei Hirlap, 1962. augusztus (6. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-12 / 188. szám

VI. ÉVFOLYAM, 188. SZÄM 1963. AUGUSZTUS 12, VASÁRNAP KEDVES VENDÉG Fehér Lajos elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának "titkára mint ismeretes, szerdán meglátogatta. a Bagi Ilona KTSZ-tábort. A kedves vendég látogatásáról készültek a képek. SZAKMAI GYAKORLAT, KIRÁNDULÁS, SZÓRAKOZÁS LÁTOGATÁS AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZAKISKOLÁBAN A megyei egészségügyi szak­iskola növendékei hét hó­napon át 18-féle tantárgyat tanultak, amelyekből a tan­terv által előírt óraszám le­telte után kollokviumot tet­tek. Június közepétől azután nagyrészt a helyi és kör­nyékbeli bölcsődékben és gyermekkórhazakban kötelező szakmai gyakorlaton vesznek részt, ahol közelebbről meg­ismerkednek az elméletben tanult anyaggal. A 28 lány azonban ezzel nem elégedett meg. Elhatározták, hogy négy­napos tanulmányi kirán­dulásra mennek Mis­kolcra. Ehhez viszont pénzre volt szükség. Miből teremtették elő? Erről, s a kirándulás él­ményeiről, tapasztalatairól beszélnek a leendő gyermek- gondozók. — Az egyik termelőszövet­kezetben babot szedtünk — mondja Kocsis Erzsébet KJSZ- titikár. — Ezért a munkáért több mint ezer forintot kap­tunk. Rendeztünk egy tánc­estélyt, amelynek tiszta be­vételét a tanulmányi kirán­dulás költségeinek fedezésé­re szántuk. A miskolci szakiskolások szeretettel fogadtak ben­nünket. A találkozó em­lékéül Arany János kis mellszobrát vittük aján- . dókba. Jártunk a diósgyőri csecsemő- otthonban, hogy tapasztala­tokat gyűjtsünk. Ilonka Lászlóné hozzá­szólásában bizonyítja a KISZ-titkár szavait, s el­mondja, hogy nagyon hasz­nos, tanulságos volt ez a ki­rándulás. Mucsi Irénnek az a 62 de- kás koraszülött megtekintése jelentette a legnagyobb örö­met, aki két hét alatt 23 dekát gyarapodott, és hegy több mint negyven alacsony súlyú koraszülöttet mentettek meg az életnek a gondos orvosi kezek a koraszülött osztály kétéves fennállása óta. Az elhelyezés Tóth Ilona szerint minden tekintetben megfelelő volt. Ám az élel­mezést erősen kifogásolták. Minősége és mennyisége nem volt kielégítő. Nem lenne teljes azonban egy tanulmányi kirándulás, ha a szakmai ismeretek gyűjté­se mellett szórakozásra nem kerülne sor. Miskolc-Tapolca meleg­vizű fürdőmedencéjében lubickoltak, csónakáztak a Hámori tavon, jártak az István cseppkőbarlang­ba, n, s Lillafüredről az erdei vasút kis „pöfögője” szállította haza a nótás kedvű lánysereget. Erről Bárdos Piroska szá­molt be. aki Bartha Máriá­val együtt a kiránduló csoport élelmezési felelőse volt. Az iskolagyűlésen minden növendék elmondta a maga véleményét. Mindegyiknek más és más ragadta meg a figyelmét, amelyet nem tud elfelejteni. A megbeszélés vé­gén az iskola igazgatójával, Szigeti Istvánnéval váltottunk még néhány szót, aki elmond­ta, hogy a nyári szakmai gyakor­lat után ősszel ismét is­kolába jönnek a növen­dékek, majd az egyéves képzést no­vember közejsén képesítő vizs­gával zárják le. — Bízunk benne, hogy a gyakorlati tapasztalatok bir­tokában az öt képesítő tárgy­ból eredményesen tud felké­szülni minden növendék, hogy a sikeres vizsga után decem­ber elsején már munkába is állhassanak, mint új gyer­mekgondozók — mondotta Szigeti Istvánná. Berényi István Tollhegyre szúrva ijófftft&uncin fíMfiff kirakat > I A legyet senki sem szereti, mindenki ott írtja, ahol éppen tudja. Küzdünk ellenük egyé­nenként és kollektíván is. Né­mely csemegeüzletben az is előfordul már, hogy a légy elől elzárják a hús- és tejké­szítményeket. (Miért nem min­denhol?) Az állatot, ha megdöglik, eltemetik. A légy az állatvi­lágba tartozik, tehát.. Ám nem így van ez a földműves- szövetkezeti áruházban. Aki nem látta még, nézze meg! Még szerencse, hogy nem élei- i miszert árulnak belül, mert különben a mélyen leszállí­tott árak ellenére sem lenne olyan nagy a forgalom. Mivel azonban mindenki igyekszik az első lenni, hogy még kap­hasson valamit a leértékelt árukból, ezért az ajtón keresz­tül törtetnek beljebb s így nem veszik észre a kirakati légytemetőt. Még a boltban | dolgozók sem? Ejnye, ejnye! Legjobb értesülésem szerint pedig már volt, aki szóvá tet­te. Igaz, nem vállalkozott rá, hogy' társadalmi munkában kitakarítsa a kirakatot... Koczán.v Judit. az „egyenfrizura” készítője brigádjuk munkájáról beszél Augusztus végéig lehet szőlő- és mustszerződést kötni A TÜZÉP-telepről jelenfjük Van eBegendő tüzelő és építőanyag Bár a nyár közepén járunk, a hőmérő higanyszála a 25— 30 fok között mozog, olykor feljebb megy. mégsem lehet nyugodt az az ember, akinek nincs még a kamrájában a té­li tüzelő. Megnyugtathatunk azonban mindenkit, hogy havonta 4—5—6 ezer má­zsa bereute! szénből szál­lítanak el a TÜZÉP-te­lepről. Egyéb minőségből 7—8 ezer mázsát, mégis van elegendő mennyiség. Erről tájékoztatott bennünket Erőss Béla, a te­lep vezetője, aki egyben azt is elmondta, hogy a legjobb mi­nőségű szénfajták érkeznek, amihez a szükséges tűzifát is kellő menyiségben tudják biz­tosítani. A SZOT- és a nyug­díjas tüzelőutalványok bevál­tása is folyamatosan történik. Eddig 1540 utalványra vit­ték el a tüzelőt. Kéri azonban az érdekelteket, hogy az utalványát mindenki a megjelölt időben váltsa be. Az utalványokra egyébként november 15-ig szolgálnak ki tüzelőt. A telep azonban nemcsak tüzelő, hanem építőanyagáru- sílássál is foglalkozik. Problémát okoz, hogy a TÜZÉP-f (»igazgatós ág ál­tal nincs kijelölve a telep fűrészáru-értékesítésre. Az építtetők nemcsak a fű­részárut, de az egyéb anyagot is Ceglédről szállítják át Kő­rösre. ami viszont jelentős többletköltséget jelent. Ezzel kapcsolatban a követ­kező tájékoztatást kaptuk Erőss Bélától: — Az építőanyag szállításá­ra a szerződést nálunk meg lehet kötni. Ebben az esetben a szükséges tégla-, cserép-, cement-, fedéllemez- és mo­zaiklap-, valamint betonigényt mi kielégítjük. A tőlünk ka­pott igazolásra a ceglédi telep árukapcsolás nélkül kiadja a faanyagot. Ez már nem jelent olyan nagy költségtöbbletet. Azt is megtudjuk, hogy a konzerv-, a faáru- és a láda­gyárból összesen 130 dolgozó társas ikerház építését hatá­rozta el. Részükre minden áruféleséget biztosít a TÜZÉP- telep. hogy az építés zökkenő- mentes legyen. Ez egyben so­ronkívüliséget is jelent. Nagykőrösön évente mint­egy ötven család építtet ma­gának otthont. A szövetkezeti házépítési akció szélesedni látszik. Illetékes szervek bizonyá­ra tudnának segíteni, bogy a faanyagért se kelljen Ceglédre menni, hogy ennek a fontos építő­anyagnak a szállítási költsége se terhelje az építtetőt. (Berényi) Az elmúlt évhez hasonlóan, a termelőszövetkezetek ebben, az évben is 10-től 30 százalé­kos szerződéses felárat kap­hatnak attól függően, hogy szőlő- és bortermésük hány százalékára kötnek szerződést, illetve mennyire teljesítik azt. Az új szerződéses feltételek az eddiginél nagyobb kedvez­ményt biztosítanak a háztáji, részesmüvelésű. valamint az egyéni területeken termelt szőlő, must és bor leszerződé- sc esetén. Ezek a termelők az eddigi 10 százalékos felár helyett 15—20 százalékos felárat is kaphatnak, ha összter­mésük 60, illetve 80 száza­lékán felül szerződnek és azt át is adják a pincészet­nek. Az össztermés megállapítá­sánál a kedvezményes adótétel alá eső mennyiség figyelmen, kívül van hagyva. Ezeket a szerződéses felárakat ebben az évben a teljesítés után köz­vetlenül a termelő kapja kéz­hez. Az alapár és a szerződéses feláron kívül a termelőszövet­kezetek, a háztáji és egyéni termelők 10 százalékos minőségi ju­Pénteken délután 16 óra 10 perckor tüzet jelentettek a Kecskeméti utca 14. szám alatt, Szabó Ferenc műsze­résznél. • A szolgálatot teljesítő Bak Ferenc tűzoltó főtörzs­őrmester vette a jelentést és azonnal intézkedni szere­tett volna. Sajnos, a posta alkalmazottja csak 12 perc várakozási idő után jelent­kezett a telefonban és így beleszámítva az önkéntes tűz­oltók készenlétét. 17 perc után tudott az egység a tett színhelyére kiérni. Ez a 17 perc jelentősen megnehezítette az önkéntes tűzoltók mentési munkáját, ez alatt az idő alatt jelentős kár keletkezett a tetőszerke­zetben. A tüzet a tetőn levő hat üvegcserép okozta, amelyet világító ablakként a tetőszer­kezetbe beépítettek. A me­leg következtében az üve­gen keresztül a napsugarak meggyújtották a padláson le­vő gyúlékony anyagokat. Lappangó tűz keletkezett és pillanatok alatt elterjedt a tetőn, ennek következtében a tetőszerkezet megsemmisült. A mellette levő főépületet, amelynek értéke mintegy 50 000 forint, megmentették. Ez a tűzeset ismételten fi­gyelmeztető példa, hogy a padlások lomtalanítását na­gyon komolyan kell venni. talmat és további 10 szá­zalékos fajtisztasági fel­árat is kaphatnak, ha tér­nie 1 vényeik az előírt köve­telményeknek fajtában, színben és fokban megfe­lelnek. A külön szüretelt szőlő, a fehér múst és bor ára jelentő­sen magasabb. Fontos, hogy a { fehér szőlőt a színesek előtt j préselje ki és tisztára mosott, a fehér bor részére fenntartott j hordóba szűrje. Az eddig ismertetett kedvez- I menyeken ikívül a szerződő termelők ebben az évben is \ kapták és kapják a kamat­mentes művelési előleget. A must és bor beszállításá­ra a pincészetek — legfeljebb 5 napra — díjmentesen szál­lítóhordót kölcsönöznek. A szőlő és must szerződés­kötés ez év augusztus vé­gén befejeződik. Szeptem­ber 1-e után csak borra köthető szerződés. Az állami pincegazdaság megbízottja keddi napokon Nagykőrösön a városi tanács meaőgazdasági osztályán, szer­dai napokon Csemőben, a Sza­bad Föld Termelőszövetkezet központjában 9—12 óráig szer­ződéskötési napot tart. Szerző­dés köthető még a nyársapáti pincészetnél naponta. A szerződő felek a szerző­déskötéshez vigyék magukkal a szemleívüket, személyi iga­zolványukat. A háztáji és ré­szesművelésre vállalt terüle­tek termésé nek leszerzödésé- hez a termelők a termelőszö­vetkezettől kérjenek területi igazolást. Burza Lajos A 8-as brigádot is meglátogatta Fehér elvtárs a paradicsomföldön (Székely felvételei) — A VÁROS TERÜLETEN működő magánkiskereskedők száma mindössze 46, s ebből tizenhat használt cikkek áru­sításával foglalkozik. — 28 HOLDON termel pap­rikát a Petőfi Termelőszövet­kezet, s úgy számítják, hogy meglesz a holdanként! 120 mázsás átlagtermés. — A SZESZFŐZDE folya­matosan főz eper- és hulla- dékgyümölcs-pálinkát. 1963. február 1-ig minden napra megvan a munkájuk. — EZER FORINT kártérí­tést kapott állatkáiért Horváth József az Állami Biztosító he­lyi fiókjától. — HÍZOTT üszőt adott szer­ződésre az elmúlt hetekben Angyal Judit Fekete dűlő 101. szám alatti lakos háztáji gaz­daságából. KIRÁNDULÁS A PALFAJABA A munkásőrség parancsnok­sága ma, augusztus 12-én 9 órai kezdettel egész napos ki­rándulást rendez a Pálfájába. — A MÁSODIK ÖTÉVES TERV előirányzataiból 1961— 62-ben a nagykörös—város­földi 35 kV-os gerincvezetéket 2 738 000 forintos költségvetés­sel épitették 23 kilométer tá­volságban. — PADLÖZÁSI és külső tatarozási munkákat végez a Hangácsi általános iskolában az Épület- és Lakáskarban­tartó Ktsz, 58—60 ezer forint ériékben. A munkát augusz­tus végére befejezik. — A HUNYADI TERME­LŐSZÖVETKEZETBEN 4 sa­ját és 4 gépállomási erőgéppel végzik a nyári mélyszántást és tarlóhántást. Háziipari Szövetkezet boltja augusztus 15-én nyílik meg, Kossuth Lajos u. 32. Vállal mindennemű javí­tást, alakítást rövid határ­idővel. Férfiing készítése hozott anyagból is. Telefoninterjú Több mint félezer gyermek étkezhet a napköziben — Befejeződött a napközi konyhán a nyári nagytakarí­tás — mondotta telefonérdek­lődésünkre dr. Rácz Dezsőmé. — Az összes helyiségeket új­rameszeltük, a textilneműeket kimostuk, kivasaltauk. Jelen­leg pedig még a befőzések nagy munkájában vagyunk. — Mikor kezdődik az étkez­tetés? — Augusztus 13-án — hét­főn — finom ebéddel várjuk a napközis gyermeksereget. Külön örömet jelent számunk­ra, hogy szeptember elsejével 40 fővel emelkedhet a napkö­zisek létszáma, ugyanis az Arany János általános iskola kapott egy újabb napközis csoportot pedagóguskerettel együtt, mi pedig a konyhán egy újabb technikai alkalma­zottat állíthattunk munkába így az új tanévkezdéssel egy- időben a napközi konyha 15 fős személyzete 560 gyermek számára biztosítja a napi há­romszori étkezést. MIT LÁTUNK AZ ARANY JÁNOS MOZIBAN. .. Aki átmegy a falon. Nyu­gatnémet filmszatíra. (10 éven alul nem ajánlott.) Kísérőműsor: Nyuszi és a puska. Magyar híradó. Előadás kezdete: 6 órakor. ... A KERTMOZIBAN.., 80 nap alatt a föld körül. Amerikai film. (Szélesvásznú.) Dupla előadás és dupla hely­árak. Magyar híradó. Előadás kezdete: 8 órakor. ... A PETŐFI MOZIBAN ... Újra egyedül. Francia film. (14 éven alul nem ajánlott!) Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. ...ÉS A KISKÖRZETI MOZIBAN? Pesti háztetők. Magyar híradó. Sarkított fény. Tűz a Kecskeméti utcában

Next

/
Oldalképek
Tartalom