Pest Megyei Hirlap, 1962. július (6. évfolyam, 152-176. szám)

1962-07-17 / 165. szám

Mégis lejátsszák a Szigetújfalu-Fót mérkőzést A megyei labdarúgó-szövet­ség péntek esti rendkívüli elnökségi ülésén több vitás kérdéssel foglalkozott. Így elhatározták, hogy a fótiak távolmaradása miatt elma­radt szigetújfalui mérkőzést július 22-én le kell játszani, mert a találkozó a végső sor­rend, a kiesés szempontjából sorsdöntő. Ennél a határozatnál csak a* a furcsa, hogy miért csaknem két héttel a fennforgó eset után hoz­ták. A szabálykönyv ugyanis, mint a péntek'esti ülésen is felol­vasták, kimondja, hogy ha valamely mérkőzés az el­sőség, illetve a kiesés szem­pontjából sorsdöntő, akkor nem lehet a két pontot 0:0 gólaránnyal a vétlen csapat javára igazolni, hanem a mérkőzést le kell játszani. Foglalkoztak az NB Il-es Csepel Autó beadványá­val, hogy tartalckcsapa- tuk az NB tartalékbaj­nokságában játsszon. Az elnökség hozzájárult a kéréshez. A Gyömrő—Ecser mérkő­zésen történt szabálytalanság miatt az ecseriek intézőjét mindennemű sporttevékeny­ségtől egy évre eltiltották, de azt a két pontot, amelyet korábban levontak az ecseri csapattól, visszaadták, mert a levonásnak nem volt jog­alapja. . Gyömrőtől viszont e,gy büntetőpontot levontak ifjúsági csapatának kétszeri ki nem állása miatt. (Mint hallottuk, Gyömrő a panasz­ügyi bizottsághoz fellebbe­zett ez ítélet ügyében.) Az őszi labdarúgó-idény kezdési időpontjával kap­csolatban nem hozott döntést az elnökség, pedig ezt olvasóink közül so­kan várták. Csak szombaton tartották ugyanis az MLSZ- ben a megyei labdarúgó-szö­vetségek főtitkárainak érte­kezletét, s az itt kapott irány- mutatás alapján tűzik majd ki a bajnoki rajt időpontját. Reméljük, minél előbb! Harmadszorra sikerült K azi kukkén — így tréfál­40 tagú magyar sportküldöttség a VIT-en Néhány nappal ezelőtt vált vég­legessé, hogy a Helsinkiben jú­lius 29-én kezdődő VUl. Világifjú­sági Találkozón 40 tagú magyar sportküldöttség vesz résért. A kije­lölt versenyzők, illetve játékosok számára szombaton délelőtt az Express ifjúsági utazási iroda Sza­badság téri klubhelyiségében a soortdelegáció vezetői _ Biró M ihály, az MSZMP KB párt- és tömegszervezeti osztályának mun­katársa ég Varga'Gyula, a KISZ KB munkatársa — részletes tájé­koztatót adtak a felkészülés utol­só szakaszáról, valamint a finnor­szági programról. Hét sportágban 32 versenyző és Játékos lén nályáre. A labdarúgó­kat á Tatabányai Bányász képvi­seli és érdekesség hogy ott lesz a 16 tagú együttesben Grosios Gyula, valamint kölcsön játékosként Ti­chy Lajos is. _ A többiek: ATLÉTÁK: Rózsavölgyi, Szé­Joián. Faludi, BIRKÖ­csényi, Varjú* Kontseüc ASZTALITENISZE ZÖK: Hevesi Faházi, Rózsás. ZÓK: Varga, Hollósi. SÚLYEME­LŐK- Veres Győző, Földy. TOR­NÁSZOK: Hidegkúti Jolán és Csányi Rajmund. ÜSZŐK: Mada­rász II. Imola Száll. A sportküldöttség tagjai ezen­kívül 2__2 edző és játékvezető, va­lamint egy orvos. A VTT-esek vasárnaptól közös edzéseket tartanék és július 25-től három csoportban utaznak Hel­sinkibe. Elsőnek a labdarúgók re­pülnek il a Ferihegyi repülőtérről, mivel ők szerepelnek a legkoráb­ban. A ma Domonyban vendég­szereplő Tatabánya rajtjára július 27-én kerül sor: esti 7 órai kez­dettel Finnország labdarúgó-vá­logatottja lesz az ellenfél. A sport- küldöttség augusztus 9-én érkezik vissza Budapestre. Elsőségért- szereles A tököli 'Förös Csillag Ter­melőszövetkezet közgyűlésén elhatározták, hogy szerelést vásárolnak a Tököli KSK labdarúgó-csapatának, amely a területi bajnokság északi csoportjának győzteseként feljutott a megyei bajnokság­ba. A jó szerepléssel kiérde­melt jutalmat — remélik a tököliek, — további jó sze­repléssel viszonozzák a lab­darúgók. BIÁN vendégszerepei ma az Április 4 Gépgyár labdarúgó-csapata. Az if­júságiak fél négy. a felnőttek öt­kor lépnek pályára. Marianske Laznében a főiskolai sakkcsapat-világbajnokság cso­portmérkőzéseinek befejeződése után Jugoszlávia, Mongólia, Szov­jetunió, Magyarország, Csehszlo­vákia, NDK. Románia, Lengyelor­szág és Bulgária együttese jutott be a kilences döntőbe. Pénteken már sor került a kilences döntő első fordulójára is. Magyarország —Románia 0.5:3:5. Louisville-ben a Kentucky egye­tem úszói két új világrekordot ér­tek el. Az egyetem Stock, jast- remski, Sintz, Schulhof összeállí­tású 4x110 yardos vegyesváltója 4:09.3 perccel úi világrekordot úszott, a régi világcsúcsot Japán váltója tartotta 4:11.9 perccel. Schulhof, a 110 yardos pillangó­úszásban 59.8 mp-cel ugyancsak űi világrekordot ért el. A régit az ausztrál Berry tartotta 1:00.1 perc­cel. A jugoszláviai Bled ben pénteken éjfélkor fejeződtek be az ifjúsági asztalitenisz Európta-bajnokság el­ső napjának mérkőzései. A ma­gyar esajjatok közül előbb a férfi, majd a női esett ki. Bgsámmsmw&ssM Szentendrei Kocsigyár azonnali belépésre felvész gépipart. Illet­ve közgazdasági tech­nikumi végzettséggel legalább ! éves gya­korlattal rendelkező anyaggazdálkodót Továbbá felvesz gya­korlattal rendelkező vasesztergályos szak­munkásokat Az É.M. Szentendrei Cementáruipari Vál­lalat váci telepére férfi és női munká­sokat felvesz. Jelent­kezés; Vác. Kisréi dűlő t. (Forte-gyár mellett) _____________ K őműves, ács, festő szakmunkásokat, vala­mint férfi segédmun­kásokat építőipart szö­vetkezet budai mun­kahelyre azonnal fel­vesz. Felveszünk to­vábbá kőműves ipari tanulókat. Munkás- szállás nincs. Jelent­kezés; Bp. XVIII., Hengersor u. 73. Mun­kaügy. 42-es villamos kispesti végállomásá­nál. SKODA 440-es, 38 D00 km-rel, kitűnő állapot­ban eladó. Dr. Zakar, Cegléd, Szabadság tér t. szám ÉM. 42. sz. Állami Építőipari Vállalat azonnali belépésre keres kubikosokat férfi segédmunkásokat és épületlakatosokat Jelentkezés: Bp. X. kér., Gergely u. 8. Kőműves, festő­mázoló és hegesztő lakatos szakmun­kásokat, illetve kis­iparosokat felvesz a Gyömrői Építő­ipari Szövetkezet. Gyömrő, Rákóczi u. 45. Moszkvics személy- gépkocsi eladó. Ceg­léd, Felház utca 45. szám alatt. Penc és Vidéke Kör­zeti Fmsz a rádi 2. sz. élelmiszer-háztar­tási boltjába azonnali belépésre szakképzett boltvezetőt keres. Er­kölcsi bizonyítvány szükséges. Fizetés kol­lektív szerint. Jelent- keziés: Penc, fmsz-iro- , telefon: 3. Havi forgalom 80/m Ft. Vác- tól 10 km. sportvezetők Kazimirs Zonnal. Ez a szölásmondás — amely­nek alapja, hogy ő mindenre felfigyel, különösen akkor, amikor a tengeren kíváncsis­kodik messzelátójával — már régebbi keletű, hiszen a len­gyel Balti Flotta, valamint a Ceglédi Vasutas birkózói 1960 óta ismerősök. De régi barátok Filipjak Vladislav, a Balti Flotta sport­s ez a mostoha sors késztette őket a távozásra. Pedig a birkózók a sport­szeretet szép példáját mutat­ták, amikor a Vasutas Ott­hon udvarán megrendezett verseny után nem szégyelték cipelni a szőnyegeket, széke­ket, megfogták a munka vé­gét, Reznákkal az élen. E gyébként a mérkőzésen hatalmas taps köszöntöt­te Reznákot, a ceglédi birkó­zósport kiválóságát, a toledói A KISZ sportfeladatairól A ceglédi birkózócsapat a mérkőzés előtt. köri elnöke, Tadeus Penkula elnökhelyettes, Janek Maje- vics az egyesület birkózó ed­zője, aki „lengyel Matúrának” számít, hisz ő a sportág len­gyel állami szakfelügyelője. Kazimirs Zon, a labdajátékok­kal foglalkozik, a labdarúgás kivételével. A két sportkör birkózói el­sőízben 1960-ban találkoztak egymással, akkor 4:4-es dön­tetlen született Cegléden. Ta­valy a tengerészeké volt a pálma; 6:2 arányban Gdansk­világbajnokság ötödik helye­zettjét. S a taps folytatódott az esti banketten, amikor Sza­bó Ferenc, a Ceglédi Járási TST elnöke kis ajándékkal kedveskedett a jeles sportoló­nak. Még pénteken is érdekes program várt a fekete egyen­ruhás tengerészekre, akiket remélhetőleg gyakran viszont­látunk. Ezt a reményét fejez­te ki Szabó Sándor, a megyei tanács vb-elnökhelyettese is, mondva: „szélesedjen, erősöd­A találkozót zászlócsere vezette be, s ez a kis zászló lát­ható a lengyel csoport jobbszélén álló Filipjak Vladislav kezében Príma állapotban levő, 8000-ret futott fekete PANNÓNIA eladó. Cegléd, Csutak Kál­mán utca 23. alatt. ban. Most Cegléden megtört a jég, mint már beszámoltunk 4:3 arányban nyertek a he­lyiek, akik három összecsapá­son tussal diadalmaskodtak. H elyiek? A Vasutasban há­rom kölcsönversenyző lépett porondra. De hát hogy lehet három? — kérdezheti az olvasó, hiszen az orosházi Bu- gyinszky kivételével mind­egyik név ismerős a ceglédi közönség előtt. Hát igen, két Bállá is orosházi színekben szerepel már. Azért mentek el anyaegyesületüktól, mert a CVSE nem törődik megfele­lően ezzel a sportággal sem, Oldalkocsis PANNÓ­NIA motorkerékpár eladó, esetleg külön is. Cegléd, Déli úti trafik, Boriné. Jókarban levő 125-ös Csepel motorkerékpár eladó. Cegléd, Tégla­gyár dűlő 52. alatt. \\\\\v\\\\\\\\\\\\\v HIRDESSEN PEST MEGYEI HÍRLAPBAN N\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\ jöh a két baráti nép, s ezen belül a Balti Flotta, valamint a ceglédi, Pest megyei sporto­lók kapcsolata. Minél többször mérjék össze tudásukat külön­böző sportágakban”. — reiHer — A sportevezősök és » rsónaktú rázok kérésére az Országos Víz­ügyi Főigazgatóság másfél napra megnyitja a Dunától a Balaton­ba vezető víziutat, a Sió-csator­nát. Július 21-én, reggel 8 órától, másnap délután 8 óráig vizet en­gednek a Balatonból a Sió-csator­nába s ezzel 80 centiméter mély vizlúttá duzzasztják. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Jó állapotban levő PANNÓNIA motorke­rékpár eladó. Meg­tekinthető Sárik mű­szerésznél. ____________ T okozott DANUVIA motorkerékpár eladó. III. kér., Vitéz utca 1. szám alatt, Tőthnál. Kitűnő állapotban le­vő IZS-motor igényes­nek eladó. Cegléd, Malom u. 25. Singer varrógép eladó, Liliomfi utca 4. szám alatt._________________ T égla, cserép, épület­faanyag eladó. Cegléd, VIII., Kertész utca 2. Értesítés! Ruhafestő és vegytisztító üzletemet Árpád utca 25. szám alól áthelyeztem Kö­rösi út 45 szám alá. Mindennemű ruhafes­tést és vegytisztítást rövid időn belül vál­lalok. özv. Zakócs Já- nosné kelmefestő­vegy tisztító__________ E ladó egy STO VAS­SER tárogató, Hold utca 14. Gyarmati. Fél ház eladó. Kinizsi utca 30. Értekezni Szolnoki út 39. alatt. Eladó száraz tűzifa, Széchenyi út 19. alatt Megalakult a KISZ me­gyei sportosztálya, s életre- hívták a KISZ járási, vá­rosi sportosztályait is, ame­lyeknek aktívái részére a na­pokban megbeszélést tar­tottak. A most két-három fővel létrejött szervek el­sődleges feladata a helyi sajátosságok figyelembevé­telével meghatározni a ten­nivalókat. Persze, a gyakor­lati sportmunka az alapszer­vezetekben folyik, s ez megköveteli, hogy kiépít­sek az alapszervezeti sport- felelősi hálózatot. Lássák el őket tanácsokkal, s a mun­kából ne hiányozzon az ön- tevékenység, az újra való törekvés. Néhány taggal alakultak meg a járási, városi KISZ- bizottságok melleit a sport- osztályok, ezt a létszámot természetesen fokozatosan növelni kell. Delegáljanak képviselőket a járási szövet­ségekbe, ezzel is hozzájárul­hatnak a különböző sport­ágak fejlesztéséhez. Igen fontos többek között a természetjárás felkarolása, és szervezésből a járások már a következő hónapban vizsgázhatnak. Augusztus 12-re ugyanis megyéi KISZ- túrát tűztek ki, s remélhe­tőleg minél több fiatalt mozgósítanak a siófoki ki­rándulásra, melynek részve­vői hajóval Tihanyba is át- rándulnak, majd Siófokra visszatérve érkeznek Pest­re. S hogy ne legyen el­maradás az ifjúság a szo­cializmusért mozgalom sport­követelményeinek teljesíté­sében, bizonyára sokat segít az a kis füzet, amely a sport- feladatok teljesítéséről tá­jékoztat. Házi bajnokságok, termé­szetjárás, KISZ-szervezetek közötti baráti találkozások biztosítanak elsősorban al­kalmat a fiataloknak a sportolásra, s ezek szerve­zése a KISZ-sportfelelősre hárul. Az események alkal­mat biztosítanak a Kilián testnevelési mozgalom pont­jainak szerzésére is. Azokon a helyeken, ahol nem működik sportkör, ott a pártszervezet irányításával — üzemekben a szakszer­vezettel együtt —. a KISZ vezeti a sportéletet. Az if­júsági szervezetek a tömegek sportolását biztosítsák, s helytelen lenne, ha rivali­zálni akarnának a helyi egyesülettel, amely inkább a minőségi sport gazdája — hangoztatta Novák Imre, a megyei KISZ-bizottság sport- osztályának vezetője. — Ahol sportkör is működik, ott az a helyes, ha a klub és az ifjúsági szervezet közösen fáradozik a sportért. A fiatalság szocialista szel­lemű nevelése, a szabad idő hasznos eltöltése, az ifjúsági szervezet munkájának szí­nesebbé tétele, ezek a kö­vetelmények szorgalmazzák a sportmunka kiszélesítését. A közeljövőben ismét ösz- szejönnek majd a járási és városi KISZ-bizottságok sportfelelősei, nyári tanfolya­mon vesznek részt. A XXVI. vívó-világbajnokság előtt 2 fotel és 6 kárpito­zott szék újszerű álla­potban eladó. Déli út 57. alatt. Eladók 6 méteres ge­rendák, Irinyi utca 3. szám alatt. Eladó II. kér.. Világ utca 17. számú ház. Ér­deklődni lehet ugyan­ott. Beköltözhető házrész eladó. Bercsényi utca 8. szám alatt. Használt ablakok és bitumen eladó. Cegléd, Sas utca 23. alatt. Hétfőn reggel Buenos Aires­ben megkezdődnek az idei hu­szonhatodik vívó-világbajnok- küzdelmei. A csaknem kéthetes versenysorozaton va­lóban a viliág legjobbjai lép­nek majd a pástra, azonban a mezőny kisebb lesz, mert a nagy távolság miatt kevesebb európai vívó szerepel. Negyvenegy esztendőre nyúlik vissza a vívó világ- bajnokságok, illetve az azt megelőző Európa-bajnok- ságok története. Először 1921-ben Párizsban rendezték meg Európa legjobb vívóinak találkozóját, majd egészen 1937-ig bonyolították le az Európa-bajmoki küzdel­meket. Huszonöt évvel ezelőtt ugyancsak Párizsban rendezték meg az első hivatalos világbaj­nokságot, amelyet később ös­szevontak az Európa-bajnok- sággal. így a Buenos Airesban sorra kerülő világbajnokság a 26. a sportág történetében. A magyar vívósport képvi­selői már kezdettől fogva ott voltak az Európa-, majd a vi­lágibajnokságokon, akadt idő­szak, amikor különösen, ki­emelkedő sikert értek el. így pL a kaxdozók több évtizeden keresztül őrizték a vüághege- móniát és a női tőrversenyben is legtöbbször magyar siker született. Tőrben és párbajtőr­ben hosszú ideig olasz—francia versengés alakult ki, csak az utóbbi esztendőkben sikerült más országoknak, elsősorban a Szovjetuniónak elhódítani a világbajnoki címeket Az egyes fegyvernemeket tekintve eddig a világbaj­nokságok a részvevő or­szágok között így oszlanak meg: Tizenkilenc férfi tőrcsapat bajnoki cím közül 12 az olasz, 4 a francia, 2 a szovjet és 1 a magyar válogatott nevéhez fű­ződik. A 21 egyéni bajnokságból ll-et olasz. 5-öt francia, 2-t magyar (Gyuricza és Fülöp) 1—1-et angol és lengyel ver­senyző szerzett meg. 1935-ben nem hirdettek első helyezet­tet; A 19—19 nőd tőrcsapat és egyéni világbajnokság így osz­lik meg: 9 magyar, 3—3 dán és szovjet, 2 francia, 1—1 né­met és olasz, illetve 4 magyar (háromszor Elek és egyszer Dömölky) 4 német, 3 szovjet, 2—2 angol és osztrák, 1—1 csehszlovák, belga, dán és olasz győzelem. Párbajtőrben 18 csapat vi­lágbajnokságából tizet az ola­szok, ötöt a franciák, egyet- egyet a magyar, belga és szov­jet vívók, a 24 egyéni arany­éremből pedig 12-őt a fran­ciák. 4-et az olaszok, 2-t a ma­gyar (Dunai és Sákovits) 1—1- et pedig a szovjet, svéd, nor­vég, dón, holland és angol sportolók szerezték meg. Kardban ez a helyzet ala­kult ki; 18 csapat-világbajnók- ságból 12 magyar, 4 olasiz és 2 lengyel győzelem, Huszon­négy egyéni világbajnokságból 15 magyar (Gerevich 3, Gom­bos, Pillér. Kabos, Kovács és Kárpáti 2—2, Garai és .Glykais 1—1), 3 olasz, 2—2 hoiland és szovjet, 1—1 lengyel és fran­cia győzelem. A 8 világbajnoki cím védői, tehát a tavalyi torinói győztesek a következők: Férfi tőr egyéni: R. Parulski (Lengyelország). Férfi tőrcsa­pat: Szovjetunió. Női tőr egyé­ni; H. Schmid (NSZK), Női tőrcsapat: Szovjetunió. Pár­bajtőr egyéni: J. Guittet (Franciaország). Párbajtőr csa­pat: Szovjetunió. Kard egyéni: J. Rils'ki (Szovjetunió). Kard csapat: Lengyelország. Villámtorna Szigetszentmártonban Jánúú labdarúgó vtllámtomát rendeznek ma Szigetszentmárton­ban, amelyen a helyieken kívül Taksony II. Szigetbecse és Makád együttese vesz részt. A mérkőzé­sek 14 érakor kezdődnek, a viadalt körmérkőzéses rendszerben bo­nyolítják le. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIII.. Blaha Lujza téri Egész nap hívható központi telefon: 343—100. 142—22f A főszerkesztő telefonja: 131—248 — Géplrószoba (hívható 20 óráig): 140—447 — Belpolitikai és sportrovat: 140—148 — Művelődési rovat: 141—25« Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi oostahivatalokná. és kézbesítőknél Előfizetési dH 1 hónapra li forint

Next

/
Oldalképek
Tartalom